Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-26 / 121. (4564.) szám
20 1938 m&jus 26, csat&rt&k. Jkm khá okú mm mvdni Irta: Dr. Pfelffer Miklós kanonok, a katolikus magyar főiskolások lelkipásztora Nem lehet őket nem szeretni: a mi kedves főiskolás fiainkat és leányainkat. Tudom, köztük is vannak, kiket az emberi gyarlóságok kikezdték. Néha biz erősen, súlyosan kikezdték. Akad köztük, — és ez a típus nem is nagyon ritka, — aki ifjúkora naiv optimizmusában magát minden másnál okosabbnak tartja. Nincs az a világnézeti féligazság, sőt badárság, melyre közülök hivő ne akadna. A végletek közt csapongó szertelenség, meg a közmondásos magyar szalmaláng pedig elég gyakran találhatók körükben. Akad köztük, akinek fogalma sincs még sem az idő drágaságáról, sem ökonómiájáról. Akad köztük, aki minden más inkább, mint diák, azaz tanuló. Akad, aki magával hozza egyetemi életébe a koldussá rongyolt társadalmunkból sem kiveszett antiszociális és nemzetbontó osztálygőgöt és exkluzivitást. (E típus száma évről-évre csökken. Hála Istennek!) Akad olyan is, aki a demokráciát modortalansággal, sőt mintegy tudatos modortalansággal téveszti össze. Akad, aki fékeveszetten enged szexuális ösztöneinek. Akad köztük, aki mélyen belekerült a nagyváros fertőjébe. Akad, akit a kártyaasztal zülleszt és tesz mások zül- lesztőjévé. Akad nagyritkán köztük, aki rövidlátó számításból, vagy gyávaságból magát kivonja a magyar nemzeti közösségből. Magyarságát szóval vagy magatartásával megtagadja. Talán az összes előforduló bűnök közül ez a legundokabb, mert legkevésbé erre találunk mentséget a fiatalságnak akár temperamentumában, akár észjárásában. Strucc-politika lenne főiskolásainknál is előforduló ezen és nem egy más hibát nem látni. E hibák azonban az éremnek csak egyik oldalát alkotják. Ahogy strucc-politika lenne őket nem látni: ép úgy lenne strucc-politika csakis ezeket látni és ugyanakkor nem látni az érem másik oldalát: a gazdag és változatos fénysugarat főiskolás ifjúságunk lelki arculatán. Tízesztendős főiskolás lelkipásztori munkám alatt annyi szépet, annyi jót és nemeset láttam, és látok állandóan ifjainkban, hogy lelkem bámulattal telik meg Isten nagysága iránt, aki ennyi értéket rejtett ifjú emberi szivekbe-lelkekbe. Ismerek fiukat és leányokat, akik a legnehezebb szellemi munkát oly nélkülözések közepette végzik, amilyenekre mi, idősebbek képtelenek lennénk. Vacsorájuk szinte nap-nap után üres feketekávé, legjobb esetben kis száraz kenyérrel. Szobájuk kályhája egész télen tüzet nem lát. Lefekvéshez nem levetkőznek, hanem még külön melegebben felöltözködnek. Emellett tanulnak, folyvást tanulnak. Tanulnak jó kedvvel, vig kedély- lyel. Mikor pedig ezt teszik, elsősorban nem azért teszik, hogy valamikor saját tisztességes megélhetésük legyen, hanem, hogy kint az életben magyar nemzetünkön segíthessenek. Óh, ti vén önzők és cinikusok és nyárspolgárok kint az életben: tanuljatok egy kis magasabb etikumot, áldozatos nem- zeíszeretetet ezektől az ifjaktól! Nálatok a magyarság sokszor csak banketti pohárköszöntő vagy borközi sirvavigadás. Ezeknél fizikai koplalás és mérhetetlen lelki gazdagodás. Tudok fiukról, akik szüzességi fogadalmat tettek egymásnak, hogy a nagyváros fertőjétől annál távolabb maradjanak. Tudok egyetemi lányokról, szép, fiatal, üde lányokról, akik szépségversenyre is bátran kiállhatnának és akik finomlelkü apácák gondosságával ügyelnek lelkűk tisztaságára. A lelkigyakorlatokat, különféle főiskolás vallásos rendezményeket mindig a fiuk és lányok maguk kezdeményezik. Sohasem én magam. Hányat tudok fiaink és lányaink között, aki vas-szorgalmával és példás diákéletével másnyelvü többség között a magyar nemzet megbecsülése érdekében állandó hóditó munkát végez: sokszor tán úgy, hogy maga sem tudja. Ismerek fiút, aki inkább fényes állás elfoglalásáról mondott le és választotta az állásnélküliséget, mintsem, hogy magyarságát megtagadta, gyáván elhallgatta volna. (Azonban az Isten-alkotta természetes életrend mégis gondoskodik a valóban derekak és értékesek érvényesüléséről: ma az illetőnek szép állása van. Kiválóan tölti be.) Ismerek ifjakat, akik korunk és egyetemi városaink szinte kétségbeejtő világnézeti káoszában, nehéz erkölcsi és szellemi harcok közepette elsőrendű elméleti és gyakorlati világnézetet és életrendet alakítanak ki, melyben minden, ami igaz, jó és szép, egy magasabb szintézisben, bámulatos nagystilüségben egyesül és kiteljesedik. Ismerek fiút, aki kis-gimnazista kora óta óraadással, stb., nemcsak magát tartja el, hanem szegény édesanyját is támogatja és fényesen levizsgázik; ugyanakkor, mikor néhány otthonról pénzzel agyontömött „úri kamasz" csak bárokban otthonos. Ismerek fiút, tehetséges és tanulnivágyó fiút, aki lemond továbbtanulásáról és szerényebb életpályára lép: csakhogy maradjon otthon pénz testvére továbbtaníttatására. Csodálatraméltó, hogy e fiuk és lányok között néhányan értenek az önzetlen közös munkához, melyben a közérdekű tárgyi munka sikere a cél. Az egyéni hiúság és egyéni érvényesülés pedig olyannyira ki van kapcsolva, hogy szinte a középkori misztikusok önmagukból való teljes kivet- kőzése, az úgynevezett „Entselbstung" jut eszembe. Mások az őszinte önismeret terén értek el csodálatosan magas fokot. Európai büszkeségünknek, Mécs Lászlónak van egy verse. Refrénje: „E fiukért valaki felelős!" — Erre gondolok főiskolás ifjúságunkkal kapcsolatban is. Hála és elismerés azoknak, akik őket pártolják szellemileg, anyagilag: sokszor hősies áldozat- készség a szülőktől, menza-segély, stbn a magyar társadalomtól. Azonban sok mulasztás is terheli felnőtt, idősebb generációnkat. Erről köteteket lehetne írni. Nem is csoda: kevés dologban oly hozzánemértő felnőtt társadalmunk, mint serdülő és felserdült ifjúságunk kezelésében. Hányszor teszi az ifjút a szülői majomszeretet és. elkényeztetés komisz jellemű, elpuhult önzővé! Másrészt hányszor öl ki a kora gyermekévek óta végigszenvedett túlzott és egyoldalú kritizálás az ifjúból minden önbizalmat és életkedvet. Hányszor úgy oktatják az idősebbek a fiatalokat „józanságra", „reális gondolkodásra", hogy az nem egyéb, mint közönséges és legtöbbször még hozzá rövidlátó nyársPozsony ősi falai közül Pázmány szelleme szál hozzánk Irta: Aixinger László (Sdhititz Antal: Az Eudharisztia az egyházi élet szívverése és középpontja. Az Eudharisztia Ihivta életre azokat a dómokat, amelyeknek csodájára jár a világ . . . Irányítja a tudományos és (hitéleti tevékenységet, amellyel jár a keresztény hitnek vallása és a lelki megújhodás . . . A kiváló magyar teológiai tudósnak ezek a szavai juthatnak eszünkbe, ha Pozsony képére tekintünk, bármely világtáj felöl közelítsük is meg a várost. A dóm — « volt koronázó székesegyház — a házak tömegéből kiemelkedő tömbjével és hatalmas tornyával mint az Égnek mutató íntőjeHel egyik jellegzetessége a város képének. A város története és karaktere tükröződik vissza ennek a díszektől mentes épületnek komor és tömör falairól, de hirdetője ez az alkotás annak is, hogy a város egybeforrott a katolikus gondolattal. Értjük azt a katolikus gondolatot, mely, ha évszázadok előtt a megújhodás harcos mezében is megjelent, mégis mindenek fölé helyezte a krisztusi szeretetet és megbékülést, aminek bizonysága, hogy kriptájában katolikus egyházfejedelmek, nagyurak, nemesek és polgárok közt zavartalanul alusszák örök álmukat protestánsok is. Bethlen Gábor négy tábornoka és több híve ott pihen háromszáz év óta ... A dóm kriptájában ezidőszerint hozzá nem félhető helyen nyugszik Pázmány Péter, a bíboros magyar Cicero 1637 óta. Magyar volt és katolikus volt minden csepp vérével. Magyarsága sohasem ment katolicizmusa rovására és katolicizmusa nem csorbította meg sohasem magyar érzését. Lelkének ez a két komponense teljes harmóniában juttatta érvényre főpapi, államférfiul, szónoki és irói megnyilatkozásaiban a magyar géniuszt. Mondhatjuk, hogy az Eudharisztia irányította tudományos és hitéleti tevékenységének mnden mozzanatát. Pázmány országos jelentőségű munkásságának volt színhelye a dómtemplom. Bár a mohácsi csata után Pozsony az ország fővárosává, koronázások, országgyűlések színhelyévé és a királyi ház gyakori tartózkodó helyévé vált, európad fontosságú katolikus és magyar fókusszá Pázmány tette meg. Ha sírjához nem is zarándokolhatunk, a templom szentélyében lévő szobornál — Rigele mester pompás alkotásánál — ily gondolatokkal kell hódolatunkat lerónunk az ő nagysága előtt. Utódai közül ezúttal csak Esterházy Imre gróf biboros-primást említjük meg. Már nyugodtabb viszonyok között mutathatta ki nagyságát, mint egyházának szolgája, mint a jótékonyság apostola és mint bőkezű mecénás. Pozsony szegényei között évente 50.000 forintot osztott szét, kórházat létesített a városban és hihetetlen áldozatkészei ’gjel támogatta a különböző szerzetesrendeket. Neki köszönheti Pozsony többek között a Donner Rafael alkotta Szent Márton-szobrot (1734), amely a szentet ágaskodó paripán magyar viseletben ábrázolja. Bizonyára az izig- véríg magyar prímás gondolata volt, hogy a kitűnő osztrák művésszel ily alakban mutattassa be a szent férfiút. A szobor a dómnak a múlt század 70-es éveiben történt restaurálásáig a szentélyben a főoltáron és igy a hozzá legméltóbb helyen állott. Igaz magyar lovasszobor ez az alkotás barokk stílusa mellett is. Szimbólumnak tekinthetjük, hogy magyar lovag egyházában szentté dicsőülbet! A Pozsonyban székelő többi prímás Is maradandóan örökítette meg nevét az ország, a város és a művészetek történetében. Valamennyien az egész magyarságra kisugárzó szellemi erők éltetői voltak. A magyar szentek kultusza Pozsonyban mindenkor otthonra talált. Szent Istvánnak, Szent Imrének, Szent Lászlónak, Arpádházi Szent Erzsébetnek szentelt öltárt, oltárszobrot és oltárképet nem egy templomban találunk. Szent László nevét viseli Pozsony legrégibb karitatív és szociális intézménye, a XI. század végén alapított és még ma is fennálló polgári ápoló. A pozsonyi várban született és ott lett jegyessé 1211-ben Árpádházi Szent Erzsébet, II. Endre és Merani Gertrud leánya, akinek remek szobrát — ugyancsak Rigele alkotása — a volt prépostház kertjében gyönyörködve szemlélhetjük. Boldog Margitnak, IV. Béla király leányának hamvai a legújabb kutatások szerint — amelyekhez értékes adatokkal járult hozzá Jeszenák Gábor pozsonyi prépost-kanonok — minden valószínűség szerint a Klarisszák templomának kriptájában nyugosznak. A Pozsonyban évszázadok óta működő Ferenciek, de a többi rend is a hitélet fejlesztése körül a legszebb eredményekkel dicsekedhetik. A Ferenciek pozsonyi szereplése és templomuk, valamint kolostoruk története beleszövődik a magyarság történelmébe. A magyar tanügy terén hervadhatatlanok az érdeme^ elsősorban a pozsonyi Szent Orsolya-rendnek Az egykori Magyarország egyik legrégibb tanintézete, a későbbi királyi katolikus főgimnázium katolikus alapítás volt, Pázmány Péter létesítette 1627- ben. Az átalakulás után megszűnt az országos hírű intnézet, amelyből kiváló tanárok kezei közül a magyar közéletnek, tudományos és művészeti életnek számos világhírű nagysága került ki. Katolikus férfiak honosították meg Pozsonyban és fejlesztették nagyra az egyházi zene kultuszát is. A száz évnél idősebb Egyházi Zeneegyesület, amelyhez baráti szálaik fűzték liszt polgári önzés, mely kiöl az ifjú lélekből min* den nemes lendületet és életét sivárrá, üres-* sé lapositja. Ha pedig lelkére akarnak hatv ni az ifjúnak: hányszor külsőséges, mintegy, fegyelmi rákényszeritést alkalmaznak vele szemben, ott, ahol lassú, türelmes belső, lelki meggyőződésre lenne szükség. (Nem egy ifjú a vallástól is ezért riad vissza.) Leggyakoribb és leginkább megcsontoscn dott hibánk azonban nekünk, időseknek az ifjúsággal szemben az szokott lenni, hogy szem elől tévesztjük az ifjú lélek dinamikáját, fokozott készségét a változásra. A mí világnézetünk már megállapodott, fix, sztatikus. Tévesen ilyennek képzeljük az ifjút is, holott annak lelki világa, felfogása sokszor szinte negyedévenként változik. H^ egyszer nagyobbnak látszó hibát követett el, évtizedekre megbélyegezzük. Kisgyermek gyanánt kezeljük a nagy gyermeket, na9Y gyermek gyanánt a felnőtt ifjút. Ez aztán óriási lélektani és neveléstani balfogáshoz vezet. További hibánk az ifjúsággal szemben, hogy azért, mert nekünk ná- luknál több az élettapasztalatunk, sokszor a tudásunk is: őket lekicsinyeljük. Néha tán naiv és túlsókat markoló fiatalos optimizmusukat lemosolyogjuk, őket sok jószándékukkal együtt nem vesszük komolyan és ezzel lelkileg megdermesztjük. E cikkem a Prágai Magyar Hírlap eucharisztikus kongresszusi száma részére készül. Ezért nem zárhatom jobban, mint úgy, hogy lélekben letérdelek Jézus elé és őt kérem: áldja meg e sok derék ifjút; mint Jó Pásztor, segítse ki a tövisek közül azokat, akik oda kerültek. Lelkipásztori imádságos fogadalom gyanánt pedig elmondom ifiáinkról Jézus előtt is, hogy nem lehet őket nem szeretni. Ferencet is, szervesen illeszkedik bele a dóm- templom nemes tradícióiba. Végül még néhány száraz adattal egészíthetjük ki a katolikus Pozsonytól szóló vázlatunkat: Pozsonynak az 1930. évi népszámlálás szerint 123.844 lakosa volt. Ezek közül 87.420, vagyis 70 százalék római katolikus, akik — sajnos, nem teljes — önkormányzattal bitó egyházközségbe tömörülnek. Az egyházközség 49 osztállyal rendelkező 4 népiskolát tart fenn, amelyekben 50 tanerő működik és amelyekbe körülbelül 3000 tanuló jár. Az osztályok közül 10 magyar, 8 szlovák és 31 német. Katolikus középiskola az átalakulás óta nincsen Pozsonyban. Az egyetemnek nemrég felállított katolikus, teológiai fakultásán 211 a hallgatók száma, közülük 56 magyar. A plébániák száma 7. Az egyházközség fenntart még temetkezési intézetet és több temetőt. Körülbelül 30 katolikus egyesület működik Pozsonyban és a Pozsonyban megjelenő katolikus hitbuzgalma lapok közül három magyarnyelvű. * Nem lehet ennek a cikknek célja annak megállapítása, hogy Pozsonynak mint katolikus magyar emporiumnak jelentősége miért csökkent és van sziinőben. Pedig a dómban nyugvó Pázmány Péter szellemiének soha sem szabad veszítenie hatékonyságából és minden pozsonyi katolikus magyarnak mint parancsot kell éreznie azt, hogy ehhez a szellemhez hűnek kell maradnia. Most a lelkeknek az Eucharisztia ünnepével járó megújhodása mozdítsa elő annak felismerését, hogy nemzetének a legnagyobb szolgálatot teszi az, aki minden tettében, szavában és gondolatában egyaránt katolikus és magyar! A „Nagyasszony" a csehszlovákiai magyarság egyetlen folyóirata, amely szervesen kiegészíti a magyar nők mozgalmait. A folyóirat keresztény, nemzeti szellemben neveli olvasóközönségét s tudni kell a Nagyasszonyról, hogy sok ezerre menő olvasótáborral rendelkezik, ami élénk jele annak a nagy közkedveltségnek, aminek a „Nagyasszony" havonként megjelenő tartalmas füzetei örvendenek. Az immár tizenharmadik évfolyamában járó folyóirat Péchy Gás- párné Bartóky Mária szakavatott szerkesztésében a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen társa, tanácsadója lett a csehszlovákiai magyar asszonyoknak és lányoknak. De nemcsak Csehszlovákiában forgatják szeretettel a folyóirat lapjait, miért az egész magyar nyelvterületen fogtalom a „Nagyasszony" és tizenhárom év alatt a határon túl is a hívek százait csoportositotta maga köré. A „Nagyasszony" sokoldalú tartalmával minden igényt kielégít, rovatait a nagy tapasztalattal rendelkező rovatvezetők szerkesztik, dolgozótársai a magyar nőmozgalom elitjét képviselik, A „Nagyasszony" havonta jelenik meg, egyes szám ára 3.50 Ke, előfizetési dij: belföldre egy évre 36, félévre 18 Ke. Magyarországi előfizetési dijak: egész évre 8 pengő, félévre 4 pengő. Előfizetési dijak közvetlenül a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatalához: Pxaha ll* Pankká-ulice 12. ül. küldendők, •
