Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-26 / 121. (4564.) szám
14 ^T'AÍ.MÍVVaGÍAR-HIKLAE* 1938 május 26, csütörtök* BBS39I Milyen szándékkal utazzunk az Eucharisztikus Kongresszusra! Irta: BubnicsMihály püspök ROZSNYÓ. —» Az Eucharisztikus Kongresszus hatalmas, kegyelmi erőforrás úgy az egyesek, családok, mint nemzetek, államok életében. Éppen azért arra fel kell készülnünk, hogy a hozzáfűzött várakozásoknak megfeleljünk. Üres lélek üresen érkezik, üresen is távozik. Ha már a napi imánkhoz szükséges az istenes összesze- dettség, mennyivel inkább kell egy Eucharisztikus Kongresszushoz, ahová a világ összes nemzetei összegyűlnek közös imára az Oltáriszentségben köztünk és velünk élő Ur Jézushoz. Mivel telítsük lelkünket a szent zarándokúira? Az Eucharisztikus Kongresszusra mindenekelőtt nagy, mélységes, élő hittel kell zarándokolnunk. A katolikus ember tudja, hogy az Ur Jézus az utolsó vacsorán kezébe vette a kenyeret, megáldotta s kimondotta felette a csodát teremtő szavakat: ,.Egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem." És hogy senki se értelmezhesse képletesen, hozzátette: ,,Ezt adom értetek". És azonnal parancsot adott és hatalmat apostolainak és törvényes utódaiknak: „Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre!" Az apostolok megértették az Ur Jézus szavait; mindannyian leborulva, imádva vették magukhoz az Ur Jézus testét. Ez a csoda csaknem két évezreden át ismétlődik a szentmisékben. A katolikus ember élő hittel borul az Oltáriszentségben köztünk élő Ur elé és imádja őt. Ily élő hittel telitve jönnek a világ nemzeteinek küldöttjei Budapestre, hogy ott az egész világ színe előtt nyíltan vallomást tegyenek e sziklaszilárd hitről. Bemutatják nem írott betűkkel, de jelenlétük tényével, hogy egyazon hit uralja a katolikusokat a világ minden részén. Felségesen imponáló ez a teljes egység a hitben! Mig mi a kongresszusra zarándokolunk, hogy hitet tegyünk és valljunk az Eucharisztiáról, ugyanakkor az otthon maradottak leborulnak templomaikban az Oltáriszentség előtt. Még inkább eggyé forrnak a világ összes katolikusai e napokban az Ur Jézus imádé- sában. Hirdetjük a világnak, hogy itt közöttünk él az Ur! És mikor mi hálás szívvel Istenünk előtt leborulunk, ugyanakkor az emberek hatalmas tömege Isten nélkül, üres szívvel, a föld szagától, vagyontól, hatalmi vágytól vagy élvezettől agyonkinzott lélekkel él. Szomorú valóság; értük engesztelünk. De mi a kongresszuson ezen imádással be nem érjük. Élő hitünk többet követel: mi az oltár nagy titkában velünk élő Ur Jézussal a legbensőbben egyesülni kívánunk! Mi enni akarjuk azt a csodálatos mennyei eledelt, hogy igy Jézus bennünk éljen és maradjon s mi vele éljünk s vele maradjunk. Amikor mi ott a szentáldozásban magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, akkor élő hitünk bizonyságot tesz a világ összes nemzetei előtt, hogy megértettük az Ur Jézus világos szándékát, amiért az Oltáriszentséget alapította. Mi rácáfolunk a kafarnaumi lelkekre s igenis hisszük, hogy ez az angyali kenyér tényleg ennivaló étel! S ezért enni is fogjuk, hogy az Ur Jézus szavai szerint életünk legyen. Mi hisz- szük, hogy nemcsak Isten teremtményei vagyunk e földön, hanem Isten gyermekei is és ezért az örök boldogság várományos örökösei. Mi is érezzük, hogy az eredeti bűn miatt természetünk gyenge, az anyag felé vonz a bűn nehézségi törvénye, hogy itt találhasson kielégítést s igy elhomályo sitsa igazi rendeltetésünket e földön és az örökkévalóságban. De hát éppen itt imádjuk az Ur Jézus legbölcsebb rendelkezését. Ezt tette a mi lelki eledelünkké, hogy istengyer- méki életünk legyen. Erőt ad ezen lelki ele deiem a test s a világ rendetlen, pusztító, lelket ölő vágyai ellen. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az élni fog. Aki eszi az én testemet, abban élet lesz" — mondja az Ur! Ismét mily felségesen lenyűgöző jelenet s ily jeleneteknek egész sora, az Eucharisztikus Kongresszuson, amikor a világ nemze- tcine< küldöttei ott térdelnek és szentáldozásukkal vallják az egységes és közös hitet: az Eucharisztia éltető erejét! — S mily szomorú benyomást tesz majd azoknak a szemlélőknek és nem-szemlélőknek rengeteg csapatja, akikben nem él ezen egyedül éltető hit s azért nem is kívánjak az áldozást* Mi az Eucharisztikus Kongresszuson nagyon akarjuk kérni az Eucharisztia Királyától a lelki békét, fenséges nyugalmat a kataklizmák között. Mi látjuk korunk apokaliptikus, borzalmas helyzetét. A nemzetek élete meg van mételyezve. Mindenütt bizonytalanság, elégedetlenség üti fel a fejét. Az istentelenség nemtelen áradatának zsilipjeit szabadjára engedik. Veszedelmes irányzat kezd úrrá lenni sokak felett; mely nemcsak rombolja az Ur Jézus intézményeit, üldözi tanát: hanem újból a pogányság sötétségébe akarja taszítani a nemzeteket. Az Oltáriszentségben velünk élő Urunktól kérjük a keresztény világnézetet a nemzetek sorsdöntő vezéreinek, népeiknek pedig azt az erős hitet, melynek fénye sötétséget oszlasson, ereje vonzzon minden* hez, amit a nemzetek igazi boldogsága ég nyugalma érdekében tenniök kell. És hogyha már az emberek annyira rom* lottak, hogy képtelenek a hitre, az isteni kegyelem befogadására s igy a bünhődés katarzisának bármilyen formában jönnie keil: erősitsen bennünket az Ur Jézus az Oltáriszentség vételével. Hadd érvényesül* jenek rajtunk az isteni szavak: „Aki eszi az, én testemet, az nem hal meg örökre." Váltsuk valóra a kongresszuson e nagy célokat. Az Eucharisztia a magyar éietben Irta: Esterházy Lujza Százezres tömegek sereglenek most a viliág' minden tájéiról a magyar fővárosba, hogy nyíl- vámos tanúbizonyságot tegyenek az Istenné vált kenyér, az Enoharisztia mellett. És mert ezúttal a Duna mentén, magyar földön történik a nagy tamuságtétei amellett, Akinek, mindenhatóságánál fogva hatalma van a kicsiny fehér ostyát Önmagává változtatni, — ezért szinte önkéntelenül adódnak a gondolatok az Eucharisztia jelentőségéről a magyair életben. Csaknem kétezer éve immár, hogy az emberré lett Isten — miután a csodálatos kenyér- szaiporitás által öt kenyérből ötezer emberinek nyújtott bőséges táplálékot — végül Önmagát ígérte oda táplálékul az embereknek. Az ígéret csakhamar beteljesedést nyert:" az Utolsó Var csórén az Ur Jézus Krisztus valóban átváltoztatta a kenyeret Önmagává, táplálékul adta tanítványainak s meghagyja nekik, hogy ugyanezt cseleke díj ék ők is. Azóta milliárdnyi ostya változott át ilyen módon az Ur Krisztussá, hogy elvégezze az emberekben azt, amit az Istenember bennünk véghezvinni akar. Vájjon mit akar bennünk véghezvinni? Elsősorban táplálni akarja a lelkünket, saját Lényegével táplálni, hogy el ne lankadjunk, ki ne dőljünk az Örök Élet felé vezető földi élet utján. Saját lényegével akar önmagához hasonlóvá táplálni minket, hogy hasonlókká legyünk Hozzá szeretetben, tisztaságban, értelemben és erőben — s igy mennél életképesebbé legyünk az Örök Élet számára. De egyúttal a földi élet Lélekemelő kettős Ünnepség Színhelye Magyarország. Az első magyar király, Szent István halálának 900 esztendős évfordulóját üljük. Ugyanakkor XI. Pius pápa Őszentsége kitüntető figyelméből Magyar- ország fővárosában, Budapesten folyik le az egyetemes katolikus egyház eszmei és érzelmi világának nagyszerű manifesztációja, az Eucharisztikus Kongresszus. Az előbbi ünnepség kapcsán egy ország lakosságának szive dobban össze. Az utóbbi révén a világ összes katolikus népei olvadnak össze a lelki testvériség szent s meleg érzelmeiben. Mindkét ünnepség gondviselésszerü leckét sugalmaz a jelenkor fájdalmas válságokkal küzdő embereinek. Lelkünk elé varázso- lódnak az államalkotás kezdeti idői, amikor a polgári társadalom a vallásból, mint az emberiség legősibb s mindenkor érvényes filozófiájából, kölcsönzi át a törvényes rend kristályosodási fonalait. Megvillannak előttünk a keresztény életfölfogásoknak az egyéni és közösségi harmonikus fejlődés szempontjából oly döntő fontosságú jegyei. Ez a világnézet a tekintélyi elvet nem az átmeneti világban keresi, hanem a zeniten lebegő örök princípiumban, amelynek uralkodók, alattvalók egyformán felelősséggel tartoznak. A magasból kihangzó igények révén megfiltrálódik mindkét emberkategória lelkivilága. A függvényszerü lét öntudata arra készteti a vezető hatalmakat, hogy alattvalóikat az ő természetjogaik sérelme nélkül kormányozzák. Ugyanez a természetfölötti fölfogás teszi lehetővé, hogy az emberek ezrei, milliói az elöljáróikban az Isten helyetteseit vegyék észre, s a megalázottság fájó érzése nélkül engedelmeskedjenek nekik. A vallás ősi, üde forrásából fakadó ideológia emellett az egyéni akarattól független élettényezők szerint osztályozza az embereket. Az öntudatos egyéni megmozdulások és az innen eredő szerzett tulajdonok szerepelnek az értékelés kritériumai gyanánt. A szülőföld, a népi karaktervonások. az egymásrautaltság révén kifejlődött érdekközösség és a természeti adottságokból létesülő kultúra csak egyedi színezetet kölcsönöznek az örök elvek érvényesítésének. Minthogy a vallás tilalomfákat csak az örök céllal nem harmonikus lelki megnyilvánulásnak állít, mellette szabadon virágozhatik a nyelv, a faj s minden magán- és közösségi tulajdon, amelyek, mint egy kert különböző növénytipusai, alkalmasak a mindenség Urának megdicsőitésére. Szent István államának ezen, ily természetű elvek képezték a fundamentumait. Hogy alkotása a viharos magyar múlt ellenére is fönnmaradt, elsősorban annak tulajdonítható, hogy bágya'dozó átmeneti erőit az örök princípiumok forrásánál tudta fölfrissiteni. Az előttünk elemieknek tetsző csapások is benne szerepelhetnek az Isten terveiben, de ennek ellenére is örökre igaz marad, hogy az egyéni és társadalmi élet sebeit csak a vallás szent elvei iránt érzett eleven nosztalgia képes meggyógyítani. A létünk fölé magasodó, finom természetfölötti világnak gyönyörű szimbóluma, de egyben realitása is elénk vetődik a mostani májusi ünnepségeken. Amikor oly sokfelé alusznak ki a természetfölötti világ csillagai a modern kor egén s amikor ennek következtében az emberek nem egy közös atya gyermekeinek, hanem egymással szemben idegen csillagzatok légióinak érzik magukat: a római katolikus anyaszentegyház egy misztikus napot ragyogtat meg előttünk az Eucharisztiában, hogy az, mint vinculum caritatis, a szétesésben lévő embervilágot egységbe vonja. A szent misztérium gazdag vonatkozásai közül éppen a szeretetet szoktuk kiemelni a legforróbb vágyakozással. Am a legnagyobb igazsággal is. Hisz akik komoly tárgyilagossággal tanulmányozzák az evangéliumokat, úgy látják, hogy nincs az isteni Mester bennük megrajzolt történetének olyan mozzanata, amelyen keresztül ne tündökölne az ő jósága, irgalmas, szerető szive. A kereszténység-racionális tantételei valóságban arra szolgálnak, hogy a psziho- lógiai előkészítés munkáját teljesítsék az akarati s érzelmi világ megszentelésére. Ez a munka mindaddig hiányos s csonka marad, amíg annak az isteni Mester legszentebb, legboldogitóbb tulajdonához, az ideális s gyakorlati szeretethez való közeledés nem lesz a kolloráriuma. Ez az Ur legdrágább hagyatéka a mi számunkra. Ezt az eszmei és érzelmi kincset kívánja az Egyház észrevétetni, s megsóvárogtatni velünk az ő működésében mindenütt, de legkivólt az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával. A magyarság, amelyre a modern idő any- nyi bánatot hozott, jóleső felüdüléssel száll föl a maga viharfelhős világából az Eucharisztia által képviselt természetfölötti lét tiszta magaslataiba s elnémítva magában mindent, ami fáj, ennek a szent szeretetnek nevében köszönti a világ minden részéből Budapestre sereglő embertestvéreket. Igen nagy boldogsággal töltene el az a tudat, hogy azok a titkos erők, amelyek az Eucharisztia magyarországi diadalutjából kisugároznak, egy örömteljesebb, derűsebb világnak s végelemzésben az egész emberiséget átfogó, őszinte testvéri érzésnek kialakitá- > sára adnának ösztönzést, számára Is. Az Eucharisztia Krisztushoz hasonló emberekké táplálhat minket. És éppen ez képezi mérhetetlen jelentőségét az emberi élet számára* A magyar élet számára is. Mennyivel jobb és szebb és igazabb lehetne a magyar élet, ha rendszeresem táplálkoznánk az eucharisztikus Istennel s igy hasonlókká válnánk lélekben Őhozzá, Aki maga az Igazság, a Jóság és a Szépség . . s De az Istenember nem elégiszik meg azzal, hogy pusztán hasonlókká legyünk Hozzája. Ő maga akar élni és cselekedni bennünk. Eucharisztikus belénkioil'tódás utján meg akarja ismételni minden egyes emberben az Inkamációt. A szentáldozások által újból és újból megszületni akar bennünk, hogy folytathassa bennünk földi életét s igy ma is körüljárjon jót cselekedvén az emberek között, mint hajdan tette. Mintha az Ur Krisztus nem érné be haijdani jóteitteivel. Az Eucharisztia által bennünk továbbélve akarja vigasztalni, gyógyítani, éfllefcrekelteni, tanítani és táplálni az erre rászoruló mai emberek sokaságát is. Krisztusnak ebben az általunk történő továbhmüködésében rejlik az Eucharisztia további roppant jelentősége a magyar élet számára. Mert könnyen elképzelhető, hogy mit jelentene aiz, ha mennél több magyarban kelne életre az eucharisztikus táplálék által az Ur Krisztus s ügy rajtunk keresztül ö maga szeretné és gondozná népünket, ö maga nyújtana kultúrát és táplálékot a magyar tömegeknek.: Annikor ezieket a szavakat kimondjuk, eszünkbe jutnak az egész magyar nyelvterület valamennyi nyomortelepének, valamennyi viharsarkának kitagadottjai És ugyanakkor' özünkbe jut az evangéliumi jeliemet, amikor Jézus a pusztaságban öt kenyérből ötezer embernek juttatott, elegendő kenyeret. Ugyanezt megteheti általunk is. Hiszen az Eucharisztia által ugyanaz a Krisztus akar bennünk életrekelni, aki azért volt képes megszaporitani a kenyeret, mert ő Isten és igy maga a Szeretet, az Értelem és az Erő. Aki tehát, ha bennünk lakozik, rajtunk keresztül megismételheti a kenyérszaporitás csodálatos müvét: hiszen bennünk élő szeretefce, értelme és ereje képessé tehetnek minket egy olyan társadalmi reform megvalósítására, amely munkát* kenyeret, emberhez méltó életet teremt magyar tömegeinknek és megoldja magyar életünk valamennyi égő problémáját. Mindezt véghezvi- heti általunk az Isten — ha az Eucharisztia által bennünket életrekelne. Ha éktrekelne mindnyájunkban, akik hivatva vagyunk népünket gondozni és vezetni. Szellemi éfitmunkiásainkban és mozgalmi embereinkben. Népnevelőinkben. Politikusainkban, Szociológusainkban és közgazdászainkban. Hogy Szent Pál szaval szerint már ne mi éljünk, hanem Krisztus éljen. bennünk s mi beflléjehascmuljunk, úgy mint a yadóc a beléje oltott nemes gyümölcságba, A Szentmise felajánlási részéinek egyik imájában azt kénjük, hogy annak istenségében részesülhessünk, aki emberségünknek lett részesévé. Ez az inna klasszikus kifejezője a keresztény felfogásnak az emberről, klasszikus kifejezője a krisztusi humanizmusnak, amely túlszárnyalva a többi humanizmusok legmerészebb célkitűzéseit, istenivé akarja alakítani az embert. S ez a célkitűzés nem puszta képzelődés, hanem valósággá váÜhatik az eucharisztikus kenyér misztériuma által, amely az Isten részesévé emeli az embert. Az ilyen, istenivé alakult emberek alakíthatják valóban emberivé a földi életet, a magyar életet is. A fehér Ostya Krisztusa, aki földi élete idejién annyira szerette és annyira becsülte az embereket, megtaníthatja a vele tápiálkozó- kat az ő hősi emberszeretetére és emberbecsü- lésére. Arra, hogy áldozatok árán is védjük, ápoljuk és fejlesszük az emberméltóság tudatát elsősorban azokban, akikben azt oly gyakran elnyomták: földműves- és munkástestvéreinkben. És megtaníthat minkét a fehér Ostya bennünk élő Krisztusa orra is, hogy úgy ahogy földi élete idején ö szánta a néptömegeket,, ugyanúgy szánjuk mi is ínséges népünket s iránta való szerétéiből csináljunk mindent: kulturmunkát, gazdasági munkát, szociális reformot,, újságírást, bel- és külpolitikát így válhatna öl Eucharisztia a magyar élet humanizálójává, ezáltal pedig a magyar népközösségi tudat megér ősKőj évé — és igy a magyar nemzet felcme- lőjévé eddig sdha nem tapasztalt magaslatokra. Az Eucharisztikus Kongresszus nagy feladata tudatosítani! ezt mennél több magyar lélek* ben« t Irta: Werner Adolf zirci apát
