Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)

1938-04-28 / 97. (4540.) szám

1938 április 28, csütörtök. IWiwaWWWilJiiMIILi Darányi Kálmán a zsidó-törvényjavaslatról A Javaslat a zsidók érdekeit is szolgálja, mert gátat vet az antisze­mitizmusnak ■ ■ A bizottság általánosságban elfogadta a javaslatot BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk te­lefonjelentése.) A képviselőház egyesitett bizottságának kedd délutáni ülésén elsőnek Darányi Kálmán miniszterelnök szólalt fel és válaszolt a zsidójavaslatot biráló képvi­selők felszólalásaira. Darányi Kálmán a kö­vetkezőket mondotta: A belső revízió szükségessége lyozták volna és lezárták volna a sorompókat, most nem került volna sor a javaslatra. Imrédy a gazdasági helyzetről Ezután Imrédy Béla gazdasági miniszter be­szélt. Leszögezte, hogy a világgazdasági és vi­lágpolitikai fejleményeknek a következménye a Magyarországon is tapasztalható depresszió. De reméli, hogy rövidesen helyreáll a régi rend. Be­ismeri, hogy kényes kérdéshez nyúlt a kormány, de gyorsan be kell fejezni a javaslat megvitatá­sát, mert a nemzetnek nem érdeke, hogy elhúzód­janak a tárgyalások. Közölte Imrédy, hogy a Nemzeti Bank egy évre el van látva nemes valutával. Az ötéves terv végrehajtása biztosítva van. Több felszólaló után az egyesitett bizottság ülését az elnök javaslatára szerda délután öt órá­ra halasztották el, A bizottság általánosságban elfogadta az úgynevezett zsidójavaslatot. A pénzügyi bizottság ülése BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A képviselőház pénzügyi bizottsága kedden a pénzügyi tanács költségvetését tárgyalta meg. Az ülésen Bornemisza Géza iparügyi mi­niszter részletesen válaszolt az elhangzott felszó­lalásokra. A költségvetést általánosságban elfo­gadták. — A békeszerződések olyan állapotba akartak hozni bennünket, amelyek életlehe­tőségeinket erősen korlátozzák. De nekünk ettől eltekintve belső revízióra is szüksé­günk van: erkölcsi, gazdasági és szociális szempontból. Nemzeti öntudatunknak fo­kozódnia kell és hadseregünket korszerűen kell kiépítenünk. A kormány nem akar for­radalmasítani, hanem az alkotmány keretén belül akarja a szükséges reformokat meg­oldani Különböző tervek merültek fel és sok javaslat kidolgozása van folyamatban. A nagybirtokosokkal és az egyházi nagy­javadalmak tulajdonosaival is tárgyaláso­kat kívánunk folytatni Kinek az érdeme a magyar iparfejlődése? — Az úgynevezett zsidó-törvényjavaslat­tal kapcsolatban <— mondotta Darányi mi' niszterelnök — a kormánynak az volt az intenciója, hogy elfogultságmentesen nyúl­jon a kérdéshez, tisztára a nemzet egyete­mes érdekének szem előtt tartásával. Szó- vátették a javaslathoz hozzászóló képvise­lők, hogy a zsidóknak nagy érdemeik van­nak az ipari, a kereskedelmi és a hitel-élet­ben és általában a közgazdasági életben. En csak azt állapítom meg, hogy ebben részes volt a magyar állam is, amikor az előző kormányok vámvédelemmel és iparfejlesztő programmal lehetővé tették a közgazdasági élet kifejlesztését. — Alkotmánysérelemről és Igazságtalan­ságról is szó volt. Erre azt felelem, hogy amikor az állam érdekében igen sok köz- tisztviselőt kellett B listára helyezni, akkor is fennforogtak ilyen szempontok, mégis senki sem beszélt igazságtalanságról. Ha akkor végre lehetett hajtani a köztisztvi­selő-elbocsátásokat, akkor most a nemzeti közösség érdekében a nemzetnek joga van e kérdést is szabályozni. A javaslat nem érinti a zsidók polgári és politikai jogait. Válasz Rsssaynak Darányi Kálmán ezután erélyesen vissza­utasította Rassay Károly képviselő kijelen­tését, hogy a javaslatot a külföld szállította f Magyarország részére, majd igy folytatta beszédét: — A zsidóság nagy számban helyezke­dett el ott, ahol a kereseti lehetőség köny- nyebb és kedvezőbb. Ez az aránytalan el­tolódás akadályozza a nemzeti erők teljes összefogását és állandó izgató momentum az ország közéletében. Az a célunk, hogy igaz­ságos helyzetet teremtsünk és a zsidóság befolyását kulturális és más területen az őket megillető mértékre csökkentsük. A törvénytervezet a zsidóság javát is szolgál­ja, mert alkalmas az antiszemitizmus enyhí­tésére és a zsidóellenes mozgalmak terjesz­tését meggátolja. A törvényjavaslat értelmé­ben a nemzet jövedelmének nyolcvan száza­lékát keresztény magyarok, húsz százalékát pedig zsidók kapnák. — Voltak, akik fölemlítették a bojkott és a szabotázs kérdését. Hangsúlyozom, hogy rossz szolgálatot tenne a zsidóknak a sza­botázs, amikor a nemzet szempontjából élet­bevágóan fontos nemzeti eseményekről van szó. Ha a sorompókat lezárták volna... Darányi Kálmán miniszterelnök beszéde után Mikecz Ödön igazságügyminiszter szólalt fel Rámutatott arra, hogy a javaslat nem sérti a jog- egyenlőséget. A zsidókat nem éri sérelem és a javaslat azért született meg, mert a gazdasági életben előállott egyenlőtlenséget kell kiküszö­bölni, Ha a bevándorlásokat annak idején szabá­Pozsonyban május 22-ére kiírják a községi választást Május 8.-án déli 10 óráig kell beterjeszteni a jelöltlistákat POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) Országh József országos elnök alá­írásával ma jelent meg Pozsonyban a választási falragasz. A hirdetmény szerint az országos el­nök elrendelte, hogy Pozsonyban május 22-én tartsák meg a községi választásokat. Negyven- nyolc városatya megválasztására kerül sor, vagyis a régi választási törvény szerint tartják meg a választást Pozsonyban. A választási lis­POZSONY. — A Csehszlovákiai Ma­gyar Gyermekvédő és Szünidei Gondozó Egyesület pozsonyi helyi csoportja dr. Jan- dó Rezsőné elnöklése mellett hétfőn fontos választmányi ülést tartott, amelyen megtár­gyalta a magyar gyermekvédelem hónapjának előkészítését. Az elnöknő örömmel jelen­tette, hogy Pozsony és környékének ma­gyarsága nagy lelkesedései karolta föl az egyesület nemes törekvéseit. A pozsonyi Polgári Kaszinó közgyűlésén dr. Jandó Rezső gyüjtőivén 51 uj tag iratkozott be az egyesületbe, élükön Vermes Samu el­nökkel. Ezen a gyüjtőivén a következő ado­mányok folytak be: Petravich Gyula ma­gyar királyi főkonzul és gróf Pongrácz Pál 100—-100 korona, Nagy György magyar királyi konzuli attasé, Kadosa Pál vezér- igazgató és Steinbarzer Mária 50—50 ko­rona, özv. Vermes Jánosné 26 korona. A választmány jegyzőkönyvi köszönetét mon­dott dr. Jandó Rezsőnének és Flórián Já­nosáénak az uj tagok gyűjtése terén kifej­tett munkájukért. Az elnöknő még a követ­kező adományokról számolt be: dr. Glaser- Scheibner Mila 200 korona, dr. Zatkalik Lajosné 30, Zala Jolán 20 és Schübertné 10 korona. Ezután dr, Moravitz Zoltánná ügyveze­tő alelnöknő ismertette a gyermekvédelmi hónap tervét. Az első magyar gyüjtőnapot május 15-én tartják meg a magyar középiskolai ifjú­ság közreműködésével. Az elnökség ezúton is felkéri azokat a szü­lőket, akiknek gyétmekei a gyűjtésnél se­gédkezni hajlandók, hogy jelentkezzenek az egyesület irodájában: Pozsony, Mária-ucca 4. dr. Moravitzné címén. Az ügyvezető al­elnöknő különben május 19-én délután 6 órakor a pozsonyi rádióban előadást tart a magyar gyermekvédelem céljairól. tóikat május 8-án déli 12 óráig kell beadni a po­zsonyi városházán. Pozsonyban legutóbb 1931 szeptember 26-án volt községi választás és akkor 26 párt küzdött a mandátumokért, Most valószínűleg csak 20— 22 párt lesz Pozsonyban. Az akkori kimutatás szerint 33.000 német és 17.000 magyar élt Po­zsonyban, Ezeknek a fele volt választóképes. A mostani választáson Henlein pártja ónál­Az egyesület junius elsején nagyszabású majálist ren­dez az Albrecht-féle kerti vendéglőben. Régi magyar szokás szerint a szabadban fölállított katlanokban készítik el a gulyást és a halászlét. Háziasszonyok Sdieffer Vil- mosné és Khin Antalné lesznek. Junius 15-én a ligeti diszkért rózsalige- tében tartják meg dr. Limbacher Rezsőné rendezésében a tervezett rózsaünnepélyt. A gyermekek tündérme­sék hőseinek jelmezében rózsákat fognak árusítani a gyermekvédelem javára. Dr. Klenkó Istvánná ismertette nagysza­bású elgondolását egy tavaszi tündértáncról, melyet a po­zsonyi ligeti diszkertben szabadtéri elő­adásban mutatnának be. A választmány örömmel vette tudomásul dr. Klenkó Istvánné gyönyörű tervét. A választmány a főtitkár indítványára felkéri a városi tanácsot a sokgyermekes családok segé­lyezésére. A segélyezésnél az indítvány szerint hasonló szempontokat kell követni, mint ahogy a gyermeksegélyezést már évek óta Németország­ban, Olaszországban és Franciaországban gya­korolják. Egy további indítvány szerint az egye­sület vezetősége havonként meg fogja tekinteni Pozsony, Budapest és Bécs szociális és egész­ségügyi intézményeit, különös tekintettel a gyer­mekvédelemre. A választmány tudomásul vette, hogy a főtitkár ősszel tanfolyamot rendez az egyesület tagjai számára egészségtanból és szociális gondozás­ból. Az egyesület tagjai, igy Hubert Henrikné és ifj. Sprinzl Ferencné élelmiszeradományokat oszta­nak szét a szegény anyák és csecsemők közt. Dr. Aixinger Lászlóné alelnöknő felhívta a vá­lasztmány figyelmét azokra a társas összejöve­telekre, melyeket a pozsonyi helyi szervezet min­den hónap második péntekén a Stahl-féle kávé­házban rendez. Az alelnöknő jelentése szerint a szünidei gondozás ügyében kiadott felhívásra már megérkeztek az első jelentkezések. Janson Jenőné pénztáros és Honiss Vilmosáé lóan inéiul. A választási arányszám értesülésünk szerint magasabb lesz, mint hét évvel ezelőtt volt. Akkor 1063 választó kellett egy mandá­tumhoz, most valószínűleg jóval magasabb lesz ez a szám, mert Pozsony lakossága erősen sza­porodott, Hét évvel ezelőtt Pozsony választói­nak száma 53.000 volt, ezek közül 50.000 sza­vazott Most körülbelül 60,000 lesz a választók száma. jegyző jelentései után Strasser Béláné országos ügyvezető elnöknő beszámolt arról, hogy eddig a pozsonyi, érsekujvári, lévai, komáromi, ipoly- sági és somorjai helyi szervezetek fejtenek ki eredményes működést. Tizenhat további helyi­szervezet létesítése folyamatban van. Végül dr. Jandó Rezsőné felkérte a választmány tagjait, hogy továbbra is hasonló lelkesedéssel karolják fel a magyar gyermekvédelem munkáját. Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvénye- seknek és aranyérben szenvedőknek regge­lenként éhgyomorra egy-egy pohár termé-i szetes „Ferenc Józsefi keserüviz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát. « Az alkotmánybíróság uj elnöke letette a hivatali esküt PRÁGA. — Dr. Krejci Jaroszlav brünni egye­temi tanár, akit — Baxa Károly prágai polgár- mester elhunyta után — ez év március 28-án ne­veztek ki az alkotmánybíróság elnökévé, szerdán a minisztertanács előtt, Benes köztársasági elnök jelenlétében letette a hivatali esküt. — Amint is­meretes, az alkotmánybíróságnak az a feladata, hogy őrködjön afölött, hogy a törvények összhang­ban legyenek az alkotmánylevéllel. Kivel találkozik Sztojadinovics Eledben? BELGRÁD. — Sztojadinovics jugoszláv minisz­terelnök és külügyminiszter kabinettfönöké kí­séretében néhány napra Bledbe utazott. Az or­szágban elterjedt hírek szerint Sztojadinovics Bledben Göringgel fog találkozni. Ezt a hirt ille­tékes jugoszláv körök cáfolják. Beavatott helyen úgy tudják, hogy Sztojadinovics Bledben horvát vezető férfiakkal folytat megbeszéléseket az .uj választói törvénnyel kapcsolatban. A Dunahajőzási államosítása után május 10-re napolta el magát a képviselőház PRÁGA. — A képviselőház tegnap esti ülésén mindkét olvasásban megszavazta a Dunagőzhajózási Részvénytársaság államo­sításáról szóló törvényjavaslatot, majd a le­foglalt földbirtokok vagyondézsmájáról szó­ló törvény novelláját is. A képviselőház legközelebb május 10-én, kedden 15 órakor tart ülést s akkor a cseh­szlovák-magyar vámkihágási egyezményt, a szlovákiai és kárpátaljai telekkönyvek rendezéséről szóló szenátushatározatot s a csehszlovák-jugoszláv kereskedelmi és vám- egyezmény pót jegyzőkönyv ének ratifikálá­sát tárgyalja. # Május 15-én gyüjtőnappal nyitják meg Pozsonyban a magyar gyermekvédelem hónapját Nagyszabású munkaprogramot valósit meg a Gyermekvédő Egyesület pozsonyi csoportja 3

Next

/
Thumbnails
Contents