Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-28 / 97. (4540.) szám
Uj életszakasz (s. í.) A Prágai Magyar Hírlap húsvéti Számában ismertettük a kassai magyar középiskolák helyzetét és kimutattuk, hogy a kedvezőtlen körülmények között is mily örvendetesen fejlődnek ezek az iskolák, úgy a tanulók számbeli gyarapodása, mint a tanulmányi előmenetel tekintetében. Arra az eredményre jutottunk, hogy a magyar iskola területén tárul elénk a nemzeti öntudat ébredésének igazi képe. Kétségtelenül meglátszik ezen, a minden politikától mentes kulturális téren, hogy a nemzeti öntudatra- ébredés független minden külső eseménytől, mert csak a belső ráeszmélésnek tudható be, hogy a középiskolás növendékek száma néhol szabályos tempóban, néhol ugrásszerűen emelkedett olyan időben, amikor semmi politikai esemény sem befolyásolhatta fezt a folyamatot Kassa helyzete a magyar kultúra szempontjából tudvalévőén a legexponáltabb és ha az egészséges fejlődés itt is örvendetes módon mutatkozik meg, úgy annál inkább kimutatható a fejlődés olyan vidékeken, amelyeknek magyar jellegéhez a hivatalos Statisztika tükrében sem férhet kétség. A hamarjában rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból az derül ki; hogy az államfordulat után fokozatos sorvadás következett be a magyar iskolák állapotában, majd bizonyos időponton túl megindult az emelkedés. Az emelkedés egyenletes és tekintélyes, s tetemesen túlhaladja a természetes népszaporulat mértékét. Nem érdektelen, hogy a köztársaság és kisebbségi életünk húszéves folyamán a mélypont szinte pontosan ez időszak közepére esik. Az 1927—28-as tanévben volt a legkisebb a középiskolás magyar diákok száma és körülbelül az összes magyar iskolai növendékek száma. Az említett tanévben 3250 növendéke volt a magyar középiskoláknak, ez a szám az 1935—36. tanévben 4068-ra emelkedett, a jelen tanévben pedig 4299 növendék iratkozott be a csehszlovákiai magyarnyelvű középiskolákba. Az összes magyar iskolások száma az 1927—28. tanévben 119.043, az 1930-31. tanévben 127.422, az 1934—35. tanévben 140.270 volt. A magyar polgári iskolai növendékek száma 1930-tól 1934-ig — ez az adat áll rendelkezésünkre — 3290-ről fokozatosan 5442-re emelkedett. A szépen beszélő számok biztonsággal és reménységgel tölthetnek el bennünket, különösen akkor, ha tudjuk, hogy milyen kisérő körülmények között mutatkozik az emelkedés, de akkor is, ha tudjuk, hogy a (Csehszlovák statisztika szerint a háboruelőtti utolsó békeévben, az 1913—14. tanévben il4.000, s a magyar éra utolsó esztendejében, az 1918—19. tanévben még mindig 11.000 volt a magyar középiskolák tanulóinak száma a mai Szlovákia területén. Ha tudjuk, miként szűntek meg a magyar középiskolák azokban a városokban is, amelyekben a magyarság létszáma jogosan igényli ezt az intézményt. Elég, ha Rozsnyót és Lévát említjük itt, elég, ha annyit mondunk, hogy a rozsnyói csehszlovák gimnázium növendékeinek 34.3 százaléka, a lévai csehszlovák gimnáziumnak 23.6 százaléka magyar nemzetiségű ma is, a hivatalos statisztika szerint is! Tudjuk, hogy a köztársaságban lévő nyolc magyar középiskola közül csak négy az önálló tanintézet, négy pedig mint a Csehszlovák reálgimnázium melléktagozata működik. Tudjuk, hogy az önálló magyar Jntézetek élén is szlovák nemzetiségű igazPARIS. — Daladier miniszterelnök és Bonnet külügyminiszter szerdán délután 16 órakor repülőgépen Párisból Londonba utazott. A croydoni repülőtéren a két külföldi vendéget ünnepélyesen fogadták. Szerdán este a londoni francia nagykövetség épületében előzetes konferencia volt, amelynek célja a csütörtök délelőtt kezdődő hivatalos angol-francia tárgyalásokat előkészíteni. A megbeszéléseken Középeurópa, Spanyolország, a Földközi-tenger, az angololasz paktum, a francia-olasz tárgyalások, a svájci semlegességi nyilatkozat, a népszövetségi tanács legközelebbi ülésszaka és a távolkeleti politika kérdései szerepelnek. A francia miniszterek csütörtökön a délelőtti tárgyalások után Chamberlain miniszterelnöknél Hőre Belisha hadügyminiszterrel és Simon pénzügyminiszterrel együtt ebédelnek. A csütörtök délutáni magánbeszélgetéseken katonai és pénzügyi kérdéseket vitatnak meg. Estefelé a francia miniszterek a windsori kastélyba mennek, ahol az angol királyi pár vendégei lesznek vacsorán és az éjszakát is a kastélyban töltik. Pénteken délelőtt a megbeszélések ugyanazzal a programmal, mint a előző nap, folytatódnak az angol és a francia államférfiak között. Az ebéd pénteken az angol külügyminisztériumban lesz, majd délután Daladier és Bonnet fogadja a sajtó képviselőit és az esti órákban repülőgépen vagy hajón visszautazik Párisba. A program A párisi lapok szerint az angol közvélemény Henlein karlsbadi beszéde óta franciabarát fejlődést mutat, A londoni francia újságírók ugyan nem gondolják, hogy Chamberlain egyéb kötelezettségeket vállal gatók állanak, tudjuk, hogy a magyar intézetek tanári karának nagyrésze szintén szlovák nemzetiségű. Tudjuk, hogy Kárpátalján csak egyetlen magyar reálgimnázium működik Beregszászon, mint a ruszin reálgimnázium melléktagozata. Tudjuk, hogy a széles határsávon egymástól nagy távolságban működő középiskolákba az anyagi lehetőség diktálta kiválasztódás szerint, vagy legjobb esetben a kedvező vasúti összeköttetés véletlen adottságai mellett járhatnak a vidéki növendékek. Bizonyára a szétszórtság súlyos körülményének tudható be, hogy az összes magyar iskolások kilencven százaléka csupán elemi iskolai oktatást nyer, mig ugyanebben a viszonylatban a csehszlovák intézetek 67 százalékos arányszámmal dicsekedhetnek. Tudjuk, hogy Keletszlovákiá- ban egyetlen tanitóképzőintézet sincs, ami növelhetné a növendékek kedvét arra, hogy polgári iskolát végezzenek, tudjuk, hogy sok magyartöbbségü községben nem magyar, de csehszlovák polgári iskola működik. Tudjuk, hogy milyen a magyar elemi iskolák és óvódák helyzete, tudjuk .,. de Csehszlovákia javára, mint amilyenekről alsóházi beszédében szó volt, de biztosra veszik, hogy a diplomáciai együttműködés Franciaország és Anglia között elmélyül1 Csehszlovákia függetlensége és territoriális épsége szempontjából. Ez a nézet a francia lapok véleménye és az angol kommentárok még nem foglalkoztak ilyen kérdésekkel. A francia—angol katonai együttműködés tekintetében, úgy látszik, hogy a hadianyag gyártására vonatkozó egyezmény a két ország között már elvileg elkészült. A szerződés főleg a repülőgép vásárlásokra vonat-, kozik, a katonai repülőgépek modelljeit egyesíteni fogják, úgyhogy Kanadában közös modellü gépeket gyárthatnak Francia- ország és Anglia számára. Ezenkívül tárgyalni fognak a hadi és a kereskedelmi hajók számának megszaporitásáról. Anglia Franciaországnak megadja mindazokat a nyersanyagokat, amelyek a fegyverkezés szempontjából szükségesek. Az angol és a francia hadvezetőségek együttműködésének kidolgozását későbbi időre halasztották. Francia kölcsönről egyelőre nem lesz szó a tárgyalásokon. A francia kormány diplomáciai utón értesítette az angol kormányt, hogy Franciaország nem tartja szükségesnek újabb kísérletet tenni a Németországhoz való közeledésre és nem tartja szükségesnek az uj nyugateurópai paktum részletes tárgyalásainak megkezdését sem. A francia kormány nem helyesli a négyhatalmi szerződés tervét. Tovább tart a teraeli nemzeti offenziva SALAMANCA. — Franco tábornok főhadiszállásának jelentése szerint a nemzeti csapatok a rossz idő ellenére folytatták előnyomulásukat az alfambrai szakaszon és elfoglalták Abadria és Jorcas falukat. Az of- fenziva tovább folyik. Ejuivénél a nemzetiek hét kilométerre nyomultak előre és fontos állásokat szállottak meg. A tengerparton Franco katonái két kilométerrel nyomultak előre déli irányban. lehetetlen volna itt a csehszlovákiai magyar iskolaügy egész állapotát fölpanaszolni. És a reális állapotokon kívül is van sok minden, ami annyira megnehezíti a magyar gyermek bejutását a magyar iskolába ... Semmi, de semmi nem javult ezen a téren az elmúlt tiz esztendő alatt, — ha bármiről, de javulásról nem lehet beszélni, —> mégis: a fölfelé haladás a statisztika létráján az utolsó tiz év alatt történt! Nem a körülmények kedvezése, hanem a magyar lélek erősödése fordította meg az irányzatot, amely most már csak fölfelé vezethet. Ha az ember kissé elgondolkozik az elmúlt húsz év lélek- történetén, rá kell jönnie arra, hogy az első tiz év ájulata után következett be a második tiz év lassú, talán tudatalatti regenerálódása és talán éppen mostanában kezdődik a folyamat harmadik szakasza: most kezd tudatosodni a kisebbségi nemzet visszatért lélek- ereje. És ez az, amire most már folyton emlékeznünk kell: az életképes szervezet a regenerálódás következtében követeli fokozottabban a maga életjogait. Senki sem taBarcelonai hivatalos jelentés szerint a rendkívüli bíróság huszonhat kémet és hazaárulót halálra ítélt. Az elitélteket azonnal kivégezték. Castellon bombázása BARCELONA. — Franco repülőgépei szerdán bombázták Castellon de la Plana városát. Húsz repülőgép négyszer repült a város fölé és nagymennyiségű bombát dobott le. A halottak számát ötvenre becsülik, gadhatja, hogy külső trauma okozta súlyos betegségen esett keresztül az itteni magyarság. A krízisen régen túl van: most kezdi érezni, hogy egészséges és étvágya van. Nem külső eseményekre, hanem belső, feszülő életerejére hivatkozva követeli életjogait ezekben a napokban, amikor többek között a nemzetiségi statútum készül, s amikor mindenki az államban élő nemzetek egyenjogúságának biztosításáról beszél. A belső regenerálódást kell szem előtt tartani az illetékeseknek is, akik a nemzetiségi statútumot fogalmazzák. A nemzeti kultúra nem kereskedelmi cikk, az iskola nem áru, ami fölött alkudozni lehet. Annyi jár belőle, amennyire szükség van. A magyar iskolai nevelés kereteit úgy kell kiépíteni, ahogy a belső igények megkívánják, —' igy válhatik az építés függetlenné minden külső hatástól. Nagyvonalúan, emberi belátással kell épiteni, arra gondolva, hogy itt nemzet él nemzet mellett. Nemzet, amely valóban él és föl akarja nevelni a maga ifjúságát. Előfizetési ért évente 300, félévre 150, negyed* *». » . r Szerkesztőség: Prága II, PansKá évre 76, havonta 26 KÍL, külföldre: évente 450, A SzlöVeTlSZkOl 65 7TLSZÍnSZKOÍ 7710.21]CLrSCLP ulicel2, U. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kö. • * ' Pr á g a II., P a n s k á u 1 i c e 12, III. emelet fl képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. pOiltlKCLl napilapja • • TELEFON: 30311. • • Egye. szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.-Kf. SÜRQÖNYCIM: HÍRLAP, PRflHfl. 97' szám * Csttt*r**k " 1938 AZ AlVGOI-FRAjVCIA ÍW^ERENCIA Daladier is Doniét Londonban A csehszlovák kérdés a tárgyalások középpontjában - A kétnapos eszmecsere programja - A francia államférfiak a király vendégei Késik a francia—olasz szerződés líránál UlaZaSd KcSlclICIl* lVllili lsmcrcicS^ gróf Ciano Tiranában az albán király házassági tanúja. A hét végén Blondel római francia ügyvivő Párisba utazik, hogy tájékoztassa Franciaországot a tárgyalásokról. Francia politikai körökben nem tartják valószínűnek, hogy a francia—olasz szerződés még Hitler olaszországi utazása előtt létrejön. A tárgyalásokat főleg gróf Ciano