Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-23 / 68. (4511.) szám

10 1938 március 23, szerda. Mélyen leszállított áron kapható AZ AUTÓ című sofőrképző tankönyv I második kiadása A könyv 24 Kő-ért megrendelhető a Prágai Magyar Hirlap kiadóhivatalánál, Prana II., Panská 12, IL Portó 3.— Kö, utánvétnél 5.— Kő. .1 !!■! A takarékpénztárak betétállománya 22.3 milliárd koronára emelkedett PRAGA. —* A csehszlovákiai takarékpénztárak szövetségének statisztikája szerint az összes 351 cseh­szlovákiai takarékpénztárnál 1937 végével á betétállo­mány meghaladta a 22 milliárd koronát. A betétállo­mány fejlődése az elmúlt esztendőben különösen ked­vező volt, mert a gyarapodás 790 millió koronával 3.7%-ot tesz ki, mig 1936-ban az államvédelmi köl­csönre való jegyzés miatt 89 millióval csökkent az állomány. Ez évben januárban 174, februárban 101 millióval, az év elejétől számítva tehát 275 millióval gyarapodott a betétállomány, mig a múlt év azonos szakában a gyarapodás 214, 1936-ban pedig csak 131 millió volt A takarékpénztárak jelentései szerint a betétek gyarapodása márciusban is folytatódik és a külpolitikai események nem befolyásolták az egész­séges fejlődést. Ez év február végén a takarékpénz­tárak 22.320 millió korona betétet kezeltek. (—) Közös megállapodással rendezték Iglón az üzleti zárórát. Lőcsei tudósítónk jelenti: Az iglói kereskedelmi alkalmazottak már régebben mozgalmat indítottak az üzletek zárórájának a nyolcórás munkaidő szerinti megállapítására. E törekvéseket a napokban siker koronázta, mert az illetékes hatóságok és a kereskedők közös megegyezés folytán az üzletek nyitvatartási ide­jét a következőképpen állapították meg: az élel­miszerüzletek délelőtt 7—12-dg és délután 3—7-ig. lehetnek nyitva, ami ugyan több egy órával a törvényes 8 óránál, de helyette naponta egy­órai szabadidőt kapnak az alkalmazottak na­ponkint felváltva. Az összes többi üzlet viszont délelőtt 8—12 és délután 2—6-ig, a drogériák pedig délután fél 3—fél 7-ig lesznek nyitva, Igló az első város a Szepességben, ahol a zárórát közös megegyezéssel rendezték. (—) Dohánynapot rendez Éraekujvárott a Déflinyugatszlovákiai Gazdasági Egyesület. Az április 3-án tartandó dohánynap előadásai ke­retében a következőkről lesz szó: A dohány táplálkozási élettana (ökológiája), a dohány víz­háztartása (ökonómiája), a dohány minőségi termelésének lehetősége az azonos fajta keretén belül, a dohány melegágyi kártevői, rovarellen- ségd, gomba- és vírusos betegségei és az ezek elleni védekezés módja. Az egyesületnek ez az akciója nagy jelentőségű és feltétlenül érdeklő­désre tarthat számot a magyar dohánytermelő közönség körében. A dohánytermelőknek már negyed évszázad óta nem volt módjában a do­hánytermelést érintő tudományos kutatások eredményeit megismerni. (—) Törölt szövetkezetek. A beregszászi ke­rületi bíróság kereskedelmi lajstromából a követ­kező szövetkezeteket törölték: Beregszászi Rak­társzövetkezet (felszámolás alatt), Mezőgazda­sági Raktárszövetkezet Mosván (felszámolás alatt) és a Tekeházi Hitelszövetkezet. (—) Megtagadott csődnyitási kérelmek. A besztercebányai kerületi bíróság Grün Henrik, Galambos Sándor és Társa cégi, a rózsahegyi kerületi bíróság Grünhut Fanni námesztód sziik- vizgyáros, Hlavatik János Hsókubini lakos és Kovalcsik Miklós szállótulajdonos csődnyitási kérelmét elutasította. (—) Megszüntetett csőd. A buszt! kerületi bíróság Pollák Icig Mayer szeüoszfliatimai keres­kedő ellen indított csődeljárást a hitelezők be­leegyezésével megszüntette. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon egyenetlen volt az irányzat. Javultak Berlin 1.50, Isztambul 0.06, Newyork 0.025 koronával. Gyön­gültek: Amszterdam 2, Athén 0.01, Kopeuhága 0.50, London 0.10, Oslo és Stockholm 0.75 és fel­tűnő módon Paris 1.90 koronával. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon ismét gyöngült a francia frank 2 koronával, de olcsóbbodtak még a holland forint 1, a líra 0.50 és a lej 0.25 koronával. Másrészt javult: az ezüst­márka 8, -a márka 5, a font 0.25 és a dollár 0.075 koronával. ÉRTÉKTŐZSDE Prága kedvetlen PRÁGA. — (Pragoradio.) A mai prágai ér­téktőzsde rendkívül nyugodt volt és a részvény- piac általában tartott irányzattal nyitott. Né­hány értéknél mérsékelt árfolyamkilengés volt észlelhető. Később a kereskedelmi tevékenység teljesen stagnált és az üzlettelenség bizonyos nyomást gyakorolt az árfolyamokra. Az árak 1 enyhén lemorzsolódtak, anélkül azonban, hogy a veszteségek nagyobb méreteket öltöttek vol­na. Néhány papír legutóbbi jegyzése fölött ma- . radt. A mai tőzsdenap végig rendkívül nyugodt volt. Vesztettek: Bánya és Kohó 50, Brünni Gép 7, Cseh Kereskedelmi 35, Gseh-Morva 45, Hernycb 2, Oberberkovitz 12, Horvát Cukor 1, Inwald 2, Kábel 15, Karborundum 6, Kosmanos 2, Königshofi Cement 35, Schönprieseni 4, Me- lichar 3, Olleschau 5, Poldi 10, Prágai Vas 25, Rothau 2, Egyesült Gyapjú 8, régi bonok 20, Északcseh Szén 5, Schoeller 10, Csehszlovák Solo 5, Aussigi Vegyi 2, Hengerművek 10, Nyu- gatcseh Szén 2 és Skoda 20 koronát. Javultak: ÍCoburg 5, Kolini Vegyi 1, Krizik 5, Medica 15, Brüx 5, Ringhoffer 5, Sphinx 1, Kovaíik 2 és Nyugatcseh Kaolin 40 koronával. A beruházási piacon az állami kölcsönök nem változtak, az építési sorsjegyek megszilárdultak. Az egzota- piacon és a bankrészvények piacán szünetelt a tevékenység. A Nemzeti Bank a hivatalos piacon 30 koronával megszilárdult. A magánlombard- tételek nem változtak. BUDAPEST BARÁTSÁGOS BUDAPEST. — A mai budapesti érték­tőzsde barátságos irányzattal nyitott. Az első kötéseket magasabb árfolyamokon eszközölték. A kereskedelmi forgalom kö­zepes volt és nagyobb tevékenység csupán nehézipari értékekben mutatkozott. Ezek a papírok jelentősen megszilárdultak. DéLfelé a kereslet teljesen megszűnt, de az árak nem változtak. A tőzsde zárlatkor tartott irányzatú volt. A beruházási piacon élénk vólt a forgalom, főleg budapesti kölcsönök- ben, a hangulat itt igen kedvező volt. BECS ZÁRVA BÉCS. — A bécsi értéktőzsdén ma sem volt üzleti tevékenység. BERLIN TARTOTT BERLIN. — A mai berlini értéktőzsdén hosszabb szünet után megélénkült a kö­zönség érdeklődése és a kereslet. Vezető papírokra vételi utasítások érkeztek, de a kereskedelmi tevékenység még így is korlá­tozott maradit. A fémipari értékeken kívül ma a linóleum és lenipari részvények iránt is volt érdeklődés. Az első jegyzések és a nyitáskor benyújtott vételi utasítások lebo­nyolítása után már nehezen tartott a tőzs­de. De átmeneti gyöngülés után később me­gint barátságosabb lett a hangulat. A bank- részvények piacán nem volt változás. Zár­latkor egy-két kivételtől eltekintve igen nyugodt volt a tőzsde, de az értékek tartot­ták árfolyamaikat. ÁRUTŐZSDE Nyugodt a prágai terménytőzsde PRÁGA. — A mai prágai terménytőzsdén igen nyugodt volt a forgalom és kicsiny a látogatott­ság. Valamennyi piacon változatlanok az árvi­szonyok és csak a vaj ára szilárdult meg idény­szerűen 1 koronával. A hivatalos árjegyzések a következek: Kukorica szabadkereskedelmi forgalomban: délszláv 86—88, román 83—84. besszarábial 88— 98, délszláv cinquantino 114—116, román cinquan- tino 95—96, szokv. kukorica 129—130, szlov. 121— 122, buzakorpa 87—89, rozskorpa 85—86, nagysz. sárgaborsó 150—165, nagysz. zöldborsó 210—250, kisszemü 170—190, nagysz. morva lencse 380— 430, közepes 350—383, kissz. 310—330, belf. fehér­bab —.—, belföldi bab 175—185, lóbab —.—, peluska 135—145, cseh nyári bükköny 120—130, cseh és téli bükköny 15Ő-—170. cseh repcemag 225, cseh mustármag 200—250, kék mák 595—620, ezüstszürke 60Ü—625, belföldi lenmag 185—205, ipari lenmag 140—210, kendermag 190—210, cseh kömény 500—525, holland kömény 550—575, vörös lóhere natúr 475—650, fehér lóhere 1000—1400, svéd lóhere 950—1200, cseh lu­cerna 950—1200, cseh lucerna plomb. 1375—1450, fehér lóhere 775—1000, 1937. évi termésű cseh laza, savanyu széna 39—42, édes széna 45—48, préselt savanyu széna 41—44, préselt édes szé­na 47—50, rozscsépszalma 36—38, préselt ta­karmányszalma (árpa- és rozsszalma) 32—34, laza takai-mányszalma 31—33, egyéb szalma préselve 31—33, lazán 30—32, búzadara 289— 290, speciális buza-sütőliszt 326—351, búzaliszt 0HH 269—270, búzaliszt 0. 254—255, buzaliszt 1. 239—240, búzaliszt 4. 184—185, rozsliszt 0/1. 204— 205, 70%-os rozsliszt 194—195, 8. sz. búza takar­mányliszt 104—106, IV. számú rozs-takarmányliszl 96—98, dara 195—203, burma-rizs 210—220, moul- man-rizs 260—270, uj burgonya —.—, fehér- bélii 15—17, légi. burgonyakeményito 230—235, boszniai aszalt szilva 70 75. 455, dtto 80 85. 425, dtto 90/100. 390, dtto 110/120. 365. amerikai sertészsír 1010—1020, holland 1010—1020, holland flomén —.—, dán 1050—1060, délszláv 1050—1060, román 1010—1020, magyar 1060—1070, vaj Y\ kg-os csomagolásban 18.50—19.50, 5 kg-os csomagolásban 18—19, 25—50 kg-os hordókban —.—, cseh és morva főzővaj 14.50—15.50, szlovákiai főzővaj 13.50—14.50, cseh és morva tojás 28—30, szlová­kiai tojás 27—28 korona. Felelős szerkesztő: F orgáeh Géza * Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Horthy Miklós-u. 21. IV. Telefon 259-898. Szerkesztő: ZÓLYOMI DEZSŐ. * Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza. Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. * Hirlgpbélyeg használata a prágai postaigazgató­ság 56.660/VII—1934. sz, rend. engedélyezve.-f- Cukorpiac*. A mai prágai cukorpiacon nyu­godt irányzat mellett a következő árat jegyezték: Nyerscukor Aussig loko azonnali szállításra 65— 65.50 korona; Mennyit kapunk Mennyit fizetőnk a valutákért! Prága, március 22., 100 pengőért 580.— 1W pengőért 583.— 100 schllllngért —1M söhllllngért — 100 lengy. zlotyért 532.— 100 lengy. zlotyért 535.— 100 román lejért 16.35 100 román lejért 16.65 100 német márkáért 583.— 100 német márkáért 587.— 100 ezőstmárkáért 698.— 100 ezBatöiárkáért 708 ­100 dinárért 64.80 100 dinárért ■/' 65.20 100 olasz Uráért 129.90 100 olasz líráért 131.10 100 svájci frankért 659.50 100 svájci frankért 662.50 100 franc, frankért 85.70 100 frane. frankért 86.30 100 Belgáért 480.— 100 Belgáért 482.— 100 holl. forintért 1581.— 100 holl. forintért 1587.— 1 angol fontért 142.75 1 angol fontért 143.75 1 amer. dollárért 28.53 1 amer. dollárért 28.73 % prágai értéktőzsdén előfordult kötések március 21 március 22 4.5% A kibocsátása « 97.40 —.— 97.40 —.­4.5% B kibocsátása , 97.40 —9740 — .— 3.75% unif. kölcd. töri. 85 60 —85.60 —.— 3% unifikált járadék . 71.— —71— — 3% nem törleszt. . . 65 90 —65.90 — .— 3.5% IV nemtörl. kői. 60.25 —.— 60.25 — 3-5% nemtörl. pőtjár. 62.— —62.— _ 8% hadikölcsőn kárt. 1935-1994 .... 58.05 58.05 — S% hadikölosön kárt. 1935-2024 .... 56.55 —56.55 — Építkezési sorsjegy */i 1922-1946 .... 832.- —832.— — Építkezési sorsi, rész 1922-1946 . . 166.- 166.­5%-os morva orsz kői, —.— — 6%-os cseh ielzálogb. —.— —.— —.— —.— 4%-os KsOd 1889 . 72.— — Csehsz) Nemz Bank 4590 — —. - 4620 — —.— Nordbahn .... 4950 — — Nordbahn Bonnok . . 1580.— —1580. —1560.— Cseh Cukoripar . « . 500.— 495 — 495.— —.— Schöller ..... 1920.-1910 - 1900 - -.­Horvát Cukor . . . 115.- 118 - 115 - 112­Aussierer Finomító . « 950,— —950.— — .— Kritik ...... 1590.-1585.- 1590 ­Prágai Malmok . . 1 1030.— —.— 1030.— — Kolini Műtrágya . ■ 252.— —252.—‘ — .— Kolini Kávé - . • < —.— —.— —.— —.— Kolini Szesz • • • t — Tejipar .,«••* —.— — Aussisd Vesrvi » • » 910.— —.— 908.— —.— Bndweisi Sör , . . —.— — Königshofer Cement . 1240.— —1225 —1205.— Cseh-Morva Kelben D. 2440.-2445.- 2440.-2400.- Brünni Gépes . . . uj kibocs. . . 215.— —.— 212.— 208.— Rinsrhoffer ..... 725.— 730.— 735.— — Nvugatcseh Szén » • 400.— —.— 898.— —.— Alpine......................... — Be rg és Hiltten • • • 2580.— —2560.—2530.— Poldi ....ti 1155.— 1155 -1145.­Prágai Vas . # 1 1 1325.— —1315 —1300.— Skoda 1165.- 1165 -1145.­Pozsonvi Kábel . • • 1145.— —1130 — — Inwald 122 - 121 - 120.­Ollescbaui Papír « . 490.— —485 — — A prágai tőzsde deviza!egyzése! s ma tegnap Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Alexandria 145.95 146.55n 145.95 146.55n Amsterdam 1582.50 1587.50 1584.50 1589.50 2 Atliea . . 25.81 26.11n 25.82 26.12n 6 Beárad . . 65.575 65.825n 65.575 65.825n 6 Berlin. . , 1147.25 1150.75 1145.75 1149.25 4 Brtíssel . . 481.70 483.30 481.70 483.30 . 2 Budapest . 841.70 844.70n 841.70 844.70n 4 Buen. Aires 767.50 772.50 767.50 772.50n Bukarest . 20.80 21.10n 20.90 21.10n 4«i Danzig , . £40.— 543.—n 540.— 543.-n 4 Belsingfors 62.70 63.10 62.70 63.10 4 (staubul . . 22.71 22.81n 22.65 22.75n Kopenkagcn 633 50 636.50 634— 637.— 4 Kcrwno . . 483 — 485.— 483.— 485.-n 5% Lissabou . 128.85 129.65n 128.85 129.65n 4tL London . . 141.95 142.55 142.05 142 65 2 Madrid . . —.— —.— —.— —.— 5 Mailand . . 150.21 150.81n 150.21 150.81‘n 4% Montreal . 28.54 28.66 28.54 28.66 n New York . 28.575 28.675 28.55 28.65 1 Oslo . . . 713.— 716.— 713.75 716.75 3 % Paris . . . 86.50 86 90 88.40 88.80 3 Riga . . . 565.50 568 50 565.50 568.50n 5'A Rio de Jan. 169.— 171.—n 169 — 171.—n Sofia . . . 34.43 34.53n 34.43 34.53n 6 Stockholm. 731— 734.™ 731.75 734 75 Tallinn . . 784.— 788.-n 784 - 788.-n 4% Warschau . 540.25 542.25 640.25 642.25 4% Wien . . . 528.75 531.25n 528.75 531.25n 3% Zürich , , 656.50 658.50 656 50 658 50 A budapesti értéktőzsde árfolyamai: március 21 március 02 Magyar Nemzeti Bank . . . 167.— 168.— Bauxit................................ . 179.— 182 50 Ma gyar Általános Kőszén . , 383.— 386.— Salgó ..................* ■ ■ t 34.80 34.80 (J rikány ............................, 44.50 46.— Ma gyar regyvei » . 1 1 . 73.25 72 50 Ganz-Danubius , g , » » • 24.40 24.90 Láng 35.50 37.50 Vagöngyii — .— Rüa»..................tilt. 81.75 82.76 Ót a faipar 20.— 20.— Nova...................... » 1 • » 1620 16.­Al Umvaaut 10.25 — Iröaat . • • M 1 1 • . 74.50 75.— Magyar Cukor 1 • t 1 ( , 137.50 138.­1? * • • • 1 1 • • * 170.— 178.— RészvényaOr • • • ■ 1 t » —.— —. Hungária műtrágya • ■ « t . 42.— 42.— 8*!kra ....................... t I » — Fé ltén •iiitiiii —.— — Gumml .••«••••> 70.— 72.— KIS LAKÁSOK RÉSZÉRE gyárija „FÖRSTER" ezen elragadó kis zongorái, A legszűkebb lakás sem kényszeríti Ont arra, hogy a zongorajátékról lemondjon. Évtize­des tapasztalatok eredménye ez a n a g y te'jesitményü kis zongora. Hangjáról és alakjáról megismerheti, hogy va lódi „FÖRSTER". Gyümölcsfák. llfztiokrok, diraták nagy mennyiségben, elsőrendű minőségben után.vos áron kaphatók á közismert Voderany (Vcdröd) uradalmi kertészetben poéta Voderady, Zupa Brutislava Áfjegyaék kívánatra ingyen AUpittatott 1845 ben SZENT GELLERT gyógyfürdő és szálló BUDAPEST Nyári is fiit kúrákra kiválóan alkalmas tökéletes berendezésű rheuma gyógyfürdő dj° C-oí kénes ősforrások. Isósat, kurdi. £lektrofény-mechano therdpia tiölég és •vrzgy ágy keze lés. Napfiirdöi. Elsőrangú szálló a fürdővel közvetlen kapcsolatban. A legmodernebb kényelmü berendezések. Gyönyörű társas helyiségek. Télikert. Park. Egyágyas szobák 6-14 pengőig, kétágyas 14-24 pengőig. Mérsékelt áru napi pensio. Hullámfürdő HALADJUNK A VILÁGDIVATTAL! Miért keresi a jobb közönség állandóan a világvárosokat és a világfürdöket? Azért, hogy jobb Ízlést, jobb modort, jobb megjelenést tanuljon. Ezért kell a finom, mérték szerinti szabó Ságnak is olyan szabászt alkalmazni, aki ezen tulajdonságoknak birtokában van, mert C6ak ilyen szabóság képes a fenti ízlé­seket kielégíteni. Ezért alkalmaz a Férfi ét Női Szabók Szövetkezete, LOSONC, Vasut-ucca 8. szám alatt olyan szabászt, aki a fenti kivánalmaknak megfelel, mert ruhái a jó Ízlést, modort éa megjelenést tükrözik vissza, valamint az egyéni izlée kielégítése mellett, világi divat szerint jelenhet meg bárhol ARAI MÉGIS MEGLEPŐEN OLCSÓK, mert a legújabb divat szerinti modern sza­bással, a szabadon választott, nagy raktár­ból készült ruha, pontos időre szállítva, két­szeri próbával: munka.. Iskolai ruha — — 280 Ki, jobb uccai ruha — — — — 320 K6, estélyi ruha — — — 470 K6, felöltő - — _ — — — 360 Ké, télikabát — — — — — 550 Ké. Egy próbával 10%-kaJ olcsóbb. — Próba ne-lküL, lerakatainkon munkásruhák már 65 Kö-ért kaphatók. — Ne mulassza el közsé­gében lerakatunkat megtekinteni bevásár­lása előtt. — Vidéki ren<ielé8eket sóronkivül intézünk el és kívánatra díjmentesén ki- utazunk. — 10% felárral háznál próbálunk. Kiadja: Prágai Magyar Hirlap Lapkiadóvállalat Szövetkezet kori lei — Nyomatott a Mcrcy H. fia nyomdájában, Prágában. — Nyomásért felelős: Em. Krátky. ▼I Mestermü I jl In hangja és formája 150 ü / f tekintetében egyaránt. ’ s-. * W Képviselet minden nagyoou vaiusu n Ili n ■Hl ll

Next

/
Thumbnails
Contents