Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-17 / 63. (4506.) Második kiadás

4 <PRXGM-MA<ifa!OR.HrRLag ......................................1 ll,gaimm""mmHarB Go ndolatok * © © H B e® ©»n március idusa korul Irta: Hirngaricus Viator BUDAPEST. — Navratilné Hegedűs Rózsi, a nagynevű Hegedűs Lóránt nagyeszű nővéré­nek Pipa-uccai otthonában szükkörü társaság voltunk március 11-én estebédre hivatalosaik. Mintha csak a mai, galoppban vágtató zava­ros idők kontrasztját, régi szép napok békés nyugalmát akarta volna a szellemes háziasz- szony diszkrétfinom formában érzékeltetni, a századeleji Budapest államférfiainak, művészi elitjének legkiválasztottabbjait vetítette komoly szavak kíséretében előttünk vászonra. A rendkívül érdekes házi előadás alapgondo­lata onnan eredt, hogy Feszíy Árpád, az akkori idők nagy festőművészének unokája, Feszty Masa házuk padlásának lim-lomja között nagy­csomó, sarokbaállitott arckép-sziluettet fedezett fel, melyeket műtermében rendezett estélyén vendégeiről maga Feszty Árpád rajzolt, illetve vágott ki annak idején művészi kézzel. Az elsötétített szobában a háttérből megvilágí­tott fehér vásznon megjelenő fekete siluettek: Feszty Árpád, Feszty Árpádné (Jókai Mór ká­nya), Berzeviczy Albert, Hegedűs Sándor, Hé- gyessy Mari, a Nemzeti Színház nagy drámai művésznője és férje, Kaffka László, báró Med- nyánszky László, Justh Zsiga (a költő), Szana Tamás, Nagy Miklós (a Vasárnapi Újság fő- szerkesztője), Müller Kálmán orvosprofesszor, Lányi (Fesztyék házi cigányprímása), Kaffka László és az egyetlen ma is élő özvegy Paulay Edéné önmagukról, önmaguk életéből mondták el a vendéglátó háziasszony közvetítő bemondá­sával, környezetük, jellemük és múltjuk legjelieg zetesebb sajátságait. Áhítattal hallgattuk ... Éles közbeszólás, a nyitvafelejtett rádión a szpiker régmúlton és félmillión keresztülsüvitő hangja tört elő hirtelen: „Schuschnigg lemondott, — német csapatok indulnak Ausztriába/4 Mint illatos, könnyű cigarettafüst foszlott szét, szállt el közülünk a csendes, békés, sihiet- tes múlt, — s elénktoppant a félre nem tolható, megmásíthatatlan, szigorú jelen. Felpiszkált piciny hangyaboly, —• áhítatában hirtelen megzavart kis társaságunk is nyüzsögni, mozogni, — felénk tódult eszméket cserélni kez­dett hirtelen. — Hogy is jutottunk ehhez a legújabb törté­nelmi dátumhoz, — 1938 március 11-hez? Ha nem is az egész húszéves gombolyagot, gömbölyítsünk vissza legalább néhány évecskét: „Laval, — Hoare, — Edén." Az első összetekerődzött gömbcsomó a hosszú történelmi pamutfonalon. Laval és Hoare akarták, Edén ellenezte, — az a bizonyos sokat lábaflanikodó angol közvéle­mény elseperte a mérsékelt gondolkodású, s megalkudni kész Hoarékat, — Edén világboj­kottot rendelt el Olaszország ellen, — Mussolini fütyült a bojkottra, s a kezdetben részlegesnek tervbevett a'besszin hódítás helyett az egész nagy afrikai falatot elnyelte, s a négust védel­mezői ölébe szállíttatta vissza. Ez volt az idei március osztrák idusának egyik kiindulási pontja. S az angol közvélemény még mindiq homokiba dugta a fejét s Edent tartotta a legfőbb albion bölcsnek. Pedig Mussolinit még mindig kibékithették, s legalább részben maguk közé csábíthatták volna az angolok és franciák, ha nem hiába okvetet- lenkednek, s az abesszin hódítással szemben is úgy viselkedtek volna, mint ahogy a mai oszt­rák helyzettel szemben most már kénytelenek voltak viselkedni. A komoly Temps Írja: „Az Anschluss (mert hiszen lényegben tulajdonkép­pen már az) olyan formában jött létre, amellyel szemben semmi ábrándban sem ringathatjuk ma­gunkat, — a független Ausztria összeomlását egyszerűen el kell könyvelnünk." Caillaux március 12-i nyilatkozata sem kevés­bé érdekes és messze perspektívákra nyújt alkal­mat: „Franciaország pártviszályokon, belső torzsalkodásokon, gyűlöleten és késhegyig menő harcokon túl békét akar és meg fogja akadályoz­ni a háborút." „Sápiénti" ez is eléggé „sat", íme milyen messzire tolták el az 1934-iki Mus­solinit Edenék — a Brennertől! A német és olasz katonák bombázó ágyuk és mindent eltipró tankok helyett barátságos kézfogással üdvözlik egymást a brennérí halmo­kon. Félre nem érthető nyíltsággal, adr essz álja az angoloknak és franciámnak a félhivatalos Tri­bün a: „Azt hitték, hogy Olaszország őrökké hajlandó lesz ingyen őrködni egy német ellenes s igy közvetve olaszellenes Ausztria független­sége felett?" Vájjon hány mea culpát ver ki a mellén ezek hallatára Edén? Hát a spanyolkérdés! Mire volt szükségei Edennek a kommunistáizű Madridat és Barce­lonát pártolnia? Úgy is csak az lesz a vége, hogy a megmásdthatatlanul befejezett tények előtt itt is meg kell majd Angliának hajolnia. Mert — „ábrándokban ringatózni" — hiszen ők maguk mondják, — „manapság nem okos dolog". Ha pedig Olaszországnak a jövőben elfogla­landó álláspontjára vonatkozólag még bárkinek is kételyei támadnának, Mussolininak e végzetes percekben elhangzott abbeli nyilatkozata, hogy Németország ezentúl is mindenkor és mindenben számíthat Olaszország együttérzésére, a szoros kapocs szétt éphetétlenség ét napnál fényesebben bebizonyította. Jól tudja ma már mindenki, s ti­tokban a legjobban Edén és utódai, hogy a ber- lin-római tengelyt nem Rómában, sem Berlin­Emésztési kiütések a bőrön rendszerint hamar elmúlnak, ha bél'müködésünket reg<* gélenként éhgyomorra egy-egy pohár tért mészetes „Ferenc József" keserüvizzel eU rendezzük. Kérdezze meg orvosát. «s ben, hanem a Downing streeten kovácsolták ennyire össze. S mindezek dacára mennyi ábránd, oktalan illúzió lebeg még ma is világszerte a légben. Pedig még ma sem késő, — miért nem ülnek össze végre az igazán okosak, összes barát és összes ellenfél egyaránt, necsak a saját pillanat­nyi önző hasznukat nézzék, magasabb, bár tá­volabbi érdekekről van szó, — Öt, a nagy, kö­zös hazát, Európát mentsék meg. Kriza, Bartók, Kodály követői az építészetben A magyar vidék építészetének szorosan a tájban, a talajban és a népiségben kell gyökereznie Beszélgetés Pozsonyban Parányi Gulyás Jenővel, Kós Károly tanít­ványával, az uj magyar építészeti törekvések egyik irányitójával POZSONY. — Érdekes vendége van a ma­gyar főiskolások meghívására a csehszlovákiai magyar társadalomnak, az uj magyar épitész- nemzedéik egyik legtehetségesebb fiatal tagja, Padányi Gulyás Jenő budapesti építészmérnök személyében. Padányi Gulyás Jenő tulajdonkép­pen a mi földünkről származik. Ha jó ideig né­zem ennek a rendkívül rokonszenves, fiatal mér­nöknek arcát, hirtelen felötlik, mennyire hason­lít arca Darányi Kálmán miniszterelnök arcá­hoz. Az arc e jellegzetes vonásait a csallóközi föld alakította ki: Padányi Gulyás családja is csallóközi, miként a Darányi-család is csalló­közi. Padányi Gulyás Jenőben ez a származásbeli meghatározottsága a szakmunkásság irányát is determinálja: nem tud és nem is akar szabadulni azoktól a kötelékektől, melyeket a népiség mind­azoknak előír, akik azzal közösséget éreznek. Padányi Gulyás Jenő érdekes egyénisége éppen abból a szempontból kötött engem le, mert úgy éreztem, hogy a mai magyar építészet síkján a Bartók és Kodály népzenegyűjtés! törekvései ismétlődnek meg benne. A fiatal kiváló magyar mérnök Pozsonyban. Brünniben és Prágában a mai magyar építészet­ről tart előadást. (— Az építészet az egész világon megújult. Ali fordította a teljesen modern gondolkozást! fiatal magyar építészet figyelmét a népépitészet felé? — volt az első kérdésem Padányi Gulyás Jenőhöz, aki a következőkben volt szives vála­szolni: ) — A modem építészet lényege a tárgyilagos­ság. Tárgyilagos megfigyelésünk szerint az a szellemi mozgalom, amely Tokiótól Bír- ninghamig tisztító szélvészként szabadította meg minden felesleges függelékétől a müveit világ építészetét, egy szalmaszálat meg nem rezzentett a magyar nép házikóin. Már pedig a magyar nép nagyobbik és értéke­sebbik része a vidéki falvakban és városokban lakik. Nekünk tehát csak féleredménynek látszott az, hogy nagy­városi építészetünk nemzetközi értelemben is megjavult, mert ebből a fejlődésből a vidéki magyar nép úgy gazdasági, mint technikai, kulturális és szociális szempontból egyszerűen kimaradt. Tárgyilagosságunk követelte azt is, hogy ne elé­gedjünk meg a városi építészet talán mutató- sabb eredményeivel, amely mögött a vidéki épí­tészet elmaradottsága ásít. Mellesleg ez a felfo­gásunk ma nemcsak építészeti téren, de az egész mai magyar szellemi élet lényegét nézve is jel­lemzőnek mondható. Második tárgyilagos fel­ismerésünk az volt, hogy a vidéki építészet megjavítása nem képzelhető el máskép, mint szorosan a tájban, a talajban és annak a népnek lelkében gyökerezve, amely ott él. (— Az építészetnek tehát a tájban, a talajban a nép lelkében kell gyökereznie. Bizonyára isme­retes építész ur előtt is, hogy hasonló gondola­tai már Széchenyinek is voltak, mikor Angliá­ból hazatért és a sajátos m gyár építészetet hiá­nyolta — szakítottam meg kérdésemmel Padányi Gulyás Jenő fejtegetéseit.) — Igen helyes az utalás. „A pesti por és sár" cimü tanulmányában Széchenyi már száz éve megmondta mindazt, ami lényeg. Sajnos, az az­óta történt fejlődés, amely sokszor csak küLszl­nes civilizáció volt kultúra nélkül, lehet, hogy Pest homokját aszfalttá változtatta, de orszá­gos átlagban a magyar homok és sár még ezután vár eltakarításra; a mi felfogásunk szerint a magyar vidék ho­mokja azonban nem kenhető le ugyanazzal az aszfalttal, amivel Pest uccáinak a porát be­fedték, S ez az a pont, ahol a modern magyar fiatalság a Le Corbusier-től, és a dessaui Bauhausból eredő nemzetközi építészi alap­elveket továbbfejleszteni, magyarrá idomítani kívánja. Ez a felfogás választja el a tegnap építészeti szemléletétől. (— Eddig az volt a köztudat, hogy a népnek csak házikói vannak, nem pedig „építészete". Hogyan remélik a magyar építészek, hogy a nép még hozzáadhat valamit a modern építészet be­ton- és üvegcsodáihoz — volt a következő kér­désem. ) — Mi is csak azóta tudjuk, — felelte Padányi Gulyás Jenő, — hogy a népnek építészete van, mióta kimentünk a falura s egy aránylag szűk vidékről már eddig tízezer­nél több felvételt gyűjtöttünk. És most gondolataim önkéntelenül Erdélybe, a sztárnál Varjuvárba szállnak, ahol a magyar épí­tés gondolatának apostola, Kós Károly él. Vele állandó szellemi összeköttetésben vagyunk és ő volt az, aki ezt a gyűjtőmunkát már harminc évvel ezelőtt elkezdte. Ugyanazt tette és mi is ugyanezt tesszük, amit Kriza János a „Vadrózsák"-kai, amit Bartók és Kodály a magyar népzenével tettek. És hogy ez a gyűjtés valóban alapját képezheti — de csak alkotóképes, modern gondolkozása mindenféle álparaszt-romantikától mentes építé­szek kezében ■— a vidéki építészet megújulásá­nak, arra nézve megnyugtató próbát végeztünk azzal, hogy anyagunkat a külföld szakvélemé­nye elé is terjesztettük; angol kartársaink, akik­nek múlt év őszén felvételeinket megmutattam, megerősítettek bennünket abban a meggyőződé­sünkben, hogy a népépitészetnek egyszerű, takarékos, cél­szerű szerkezeti és formai megoldásai — ame­lyeket sokszor évszázados fejlődés csiszolt és alakított ki, semmi ellentétben nincsenek a mai építészet tisztult, modern szellemével. Ezt azonban már rendkívül nehéz szavakban el­mondani, ehhez ceruza, papiros, kép kell — tet­te hozzá mosolyogva. (— Nem félő, hogy ezt az építésze tét kisér­tésbe hozza a Lechner-féle szecessziós magyar­kodás, amely „megsujtásozta" az épületek hom­lokzatait? — kérdezem.) — Ettől félni nem kell! — válaszolta. — Lechner zseniális egyénisége előtt a mai szemlé­letünk mellett is tisztelettel állunk, működését azonban ma már teljes határozottsággal utaljuk a századvégi és századeleji magyar szecesszió fe­jezetébe, Lechner Ödön a mi szemünkben nem épített magyarul. Köztudomású, hogy a falut nem ismerte, nem kereste, hanem a British Mú­zeumból és Indiából állította össze merő felte­vések alapján építészetének elemeit. A mai magyar építészettől talán semmi olyan távol nem esik, mint feltevések és illúziók ápolása. Mi a jövő magyar építés alapjainak, a magyar vidék viszonylatában csak népisé- get ismerjük el, azt is csak addig a mértékig, amig technikai tudásunkkal, korunk szociális, higiéniai és gazdasági követelményeivel ellen­tétben nincs. Ezen az alapon pedig éppen azt várjuk törekvéseink eredményeképpen, hogy a vidéki építészet zamatot, táji jelleget, meg­különböztető vonásokat fog kapni, amelyekre kultúránknak nemcsak az építészet terén, de minden téren szüksége van — annak a ráne­hezedő nyomásnak a kiegyensúlyozására, amely a bennünket körülvevő, támadó jellegű idegen kultúrák hatásában jelentkezik, — fejezte be érdekes nyilatkozatát Padányi Gu­lyás Jenő mérnök, akiről még meg kell említe­nem, hogy a Magyar Mérnök és Építészet Egy­let szakosztályi elnöke, a budapesti mérnöki ka­mara választmányi tagja és igy a magyar mér­nöki testületek egyik hangadó és irányitó tagja, s aki az építészeti gyakorlatban is, tehát mun­kásságával és alkotásaival is ezt az irányt kép­viseli. KÖRNYEI ELEK, Mitsch Andor körútja a GöInicvSIgyében KÉSMÁRK. — Nitsch Andor, a Szepesség nemzetgyűlési képviselője a napokban megláto­gatta a szepesi német párt gölnievölgyi szerve­zeteit. Gölnicbányán a helyi csoport elnöke üd­vözölte a képviselőt, aki az egybegyült bizalmi­férfiak előtt politikai beszámolót mondott. A gyűlés változatlan bizalmáról biztosította a tör­vényhozót, aki innen Antony Albert kerületi el­nök és Walkó Gyula kíséretében folytatta útját. Szepesremetén Konrád Károly helyi elnök és Wittchen Árpád városbiró üdvözölték Nitsch Andort, aki a közönség lelkes érdeklődése mel­lett ismertette a bel- és külpolitikai helyzetet és hangoztatta a cipszerek teljes egybefogásának szükségességét. Szomolno'kon Zipser János helyi elnök vezetésével a szomolnokhutai párthivek megjelentek, hogy meghallgassák a beszámolót. Nitsch Andor itt foglalkozott a legutóbbi közép- európai eseményekkel is. Hangsúlyozta, hogy elengedhetetlenül szükséges, hogy a Szepesség népe tradicionális egységét teljes egészében megőrizze. Mint már az előző helyeken, úgy Szomolnokon is számos felszólalás hangzott el: részben a Gölnicvölgye lakóinak kívánságait, részben azt a rendíthetetlen bizalmat tolmácsol­ták, amellyel a Gölnicvölgye népe a szepesi né­met párt és Nitsch Andor Iránt viseltetik. Az egyesült párt járási gyűlései Március 20-án Balonyban. Szónokok: Füssy Kálmán szenátor és dar. Porubszky Géza nem­zetgyűlési képviselő. Március 24-én Somorján. Szónokok: Taiross Andor nemzetgyűlési képviselő és dr. Gürtileír Dénes tartománygyülési képviselő. Április 3-án Érsekújváron, délelőtt 11 órakor Szónokok: Jaiross Andor és dr. Holota János nemzetgyűlési képviselők’ és dr. Turchányi Imre szenátor. Április 3-án Vorebélyen, délután 3 órakor^ Szónokok.: Jaross Andor és Fetrásek Ágoston nemzetgyűlési képviselők és Mihalik }ános főtit­kár. Április 3-án Vágsellyén, délután 3 órakor. Szónokok: Esterházy János nemzetgyűlés! kép­viselő, Füssy Kálmán szenátor és dr, Porubszky Géza nemzetgyűlési képviselő. 1938 március 17, csütörtök, ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents