Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)
1938-02-20 / 42. (4485.) szám
T>KXGAI-jM a<vVaB!H1RIíAP 1938* február 20, vasárnap. SCHOPENHAUER, AZ OPTIMISTA Irfa: Neubauer Pái E héten ünnepli az egész müveit világ a filozófia egyik legnagyobb jelenségét abból az alkalomból, hogy most van születésnapjának százötvenedik évfordulója. Pesszimistának kiáltották ki, sőt ezernyi könyvben kimutatták róla, hogy a pesszimizmus filozófiai megalapozója. Ezerszer tévedtek, amikor a nevét két p-vel írták (ezzel már életében sem tudott megbirkózni, bármilyen elkeseredetten is hadakozott ellene) s ezerszer tévedtek, amikor pesszimistának bélyegezték meg. Nevét egy p-vel Írják és nem pesszimista. Illik erről írni, amikor ünnepük. Az optimizmus jegyében született, gazdag kereskedő fia volt, kiváló nevelést kapott, fiatal korában bejárta Angliát és élete vénem adott el elegendő számú példányt müveiből. Schopenhauer leveleiben olyan kvalifikálhatatlanul goromba lett, hogy a kiadó megszüntette a vele való levelezést. Voltak tanítványai, akiket gazdagon megajándékozott, ha valahol, egy eldugott folyóiratban néhány sort fedeztek föl róla és gorombáskodott velük, ha nem tudtak neki ilyen ínyenc falattal kedveskedni. Élete végén két olmützi tüzérönkéntestől levelet kapott, hogy rajonganak érte és terjesztik a müveit. Ekkor hatvankilencéves volt. Ezt a két fiatalembert elárasztotta elismerésével, őket is zseninek nevezve ki. Hetvenéves korában halt meg és egy évvel a halála előtt még megélte, hogy híre világhírré fokozódott. Még ebben is az optimizmusa nyert igazolást. Élete utolsó éveiben az ,.elegáns filozófus” nevét kapta. Bár ósdi eleganciával öltözködött, túlméretezte ezt az irányvonalat, géig angol maradt, szigorúan ragaszkodott az angol etiketthez. Úgy élt, mint a legderüsebb optimista: gazdag maradt, nem kelleti kenyérkeresettel bajlódnia, minden gondolatát — optimista szemmel nézve a holnap és holnapután elé — a pesszimizfhus filozófiájának szentelhette. Derűjét megzavarta az a körülmény, hogy anyja a goethei Weimarban nagy háztartást tartott, költekezett, és fia attól tartott, hogy az ő örökségét is elpazarolja. Az élet gyakorlati aktivizmusának optimista igenlésével rendet teremtett, kifizettette magának az őt megillető apai hagyatékot és pompás helyen busás kamatokra helyezte el imponáló tőkéjét. Mikor pedig anyja, aki divatos regényeket irt, ,.A kauzalitás négy gyökeréről” írott első müvére fitymálólag azt mondta, hogy ez csak a gyógyszerészeket érdekelheti, a jelenbe és jövőbe vetett bizalommal azt válaszolta, hegy az ő müvét még akkor is olvasni fogják, amikor anyja könyveire csak nagy fia révén fognak emlékezni. (Igaz ugyan, hogy erre Schopenhauerné szellemesen repliká-. zott azzal, hogy ez meglehet, de csak azért, mert „A kauzalitás négy gyökeréről” szóló könyvet senki sem veszi meg és ezért ezer példány fog rendelkezésre állni a legtávolabbi jövő olvasójának.) Schopenhauer erre megszakított minden családi kapcsolatot, elköltözött Weimarból, megírta a pesszimista filozófia alapvető munkáját és derűsen, dandynek kiöltözve, Velencébe utazott. Ott beleszeretett egy leányba és a jövőt illetőleg el volt telve optimizmussal, amig egy napon Byron lordot látta meg a leány, amint lóháton végigszáguldott a Lidón. Byron a szép 1 férfi mintaképe volt s a leány rajtafelejtette J a szemét. Schopenhauert ez a mindennapi i esemény elkeserítette, .—■ egy percre olyan | pesszimista volt, mint minden csalódott férfi. I (Annak ellenére, hogy éppen ebben az eset-a ben nagy örömmel kellett volna fogadnia a dolgok ilyen fordulását és optimizmus kellett volna, hogy eltöltse, hogy egy nem neki való kalandtól szabadult.) A ,.pesszimizmus” csak néhány napig tartott. Ugyanis Hamburgból azt a hirt kapta, hogy az a vállalat, amelynél busás kamatra elhelyezte tőkéjét, megbukott és kiegyezés előtt áll. Ez magához téritett. Egy optimistának született ember energiájával azonnal a helyszínen termett (ami az akkori közlekedési eszközöket tekintve, nem volt könnyű) és javíthatatlan derűvel és bizalommal hoszszu levelet intézett a vállalat igazgatóságához, amely 50 százalékos kiegyezést ajánlott föl neki. Ezt elutasítja, irja levelében és mesterére, Kantra, a nagy német bölcselőre hivatkozva, vaslogikával kifejti, hogy: ,.Kant a Tiszta ész bírálatában ugyan az erkölcsi parancsból a gyakorlati muszájra következtet, én azonban megfordítom a tételt és be fogom Önöknek bizonyítani, hogy kénytelenek lesznek erkölcsösen cselekedni, mert a gyakorlati muszáj erre fogja Önöket kényszeríteni.” így is történt: a vállalat féltette hírnevét, erkölcsösen cselekedett és Schopenhauernek nemcsak minden pénzét visszafizette, hanem hiánytalanul kifizette a késedelmi kamatokat és a kamatos kamatot is. Az optimizmus tehát újra diadalt aratott és a filozófus nyugodtan nekiülhetett, hogy ■újabb kötetet írjon a — pesszimizmusról. A hírnév megszállottja volt Schopenhauer, az életet és a dicsőséget, a sikert és az elismerést mindennél jobban szerette az az ember, aki azt tanította, hogy az élet elvetendő semmi, a világ minden gazdagságával, szépségével n^m egyéb a nirvánánál. A hírnév nagyon váratott magára: egy hosszú életen át. Kiadójával csúnyán összeveszett, mert, igen szellemesen csevegett és növekvő hírneve révén sok rajongóra tett szert, akik kegynek tartották, ha megengedte nekik, hogy meglátogassák. Egy igen szép fiatal asszony beleszeretett az elegáns öreg peszszimista dandybe, — természetesen a hírnevébe és az előkelőségébe. Schopenhauer, á szűkmarkú bölcs ajándékokkal halmozta el a fiatal aszonyt és egyszer ezt mondta neki: „Boldog vagyok, hogy önnel találkoztam és hogy együtt lehetünk. így azt hihetem, hogy kissé mégis csak nős ember vagyok.” Optimizmusa oly megdönthetetlen volt, hogy már-már komolyan házasságkötésre gondolt. Mert arra, hogy hetven éves, egy pillanatig sem gondolt és nagyon bölcsen úgy irt a halálról, hogy — másokat megnyugtatott. Sokáig akart élni, élvezni akarta a világhírt és rajta keresztül az életet. A sors mintha belátta volna, hogy a megrögzött optimistát a/ élet végén nem lökheti bele a pesszimizmus örvényébe, vagy mintha pesszimista filozófiája miatt meg akarta volna tréfálni: hetvenéves korában, jó egészségben egy reggel fölszolgálták neki szokott kávéját, amelyet jóízűen elfogyasztott. Mire a szobaleány újra bejött az ebédlőbe, Schopenhauert az elfogyasztott reggeli mellett ülve találta. Fölötte Goethe életnagyságu portréja: feje kissé félrebillenve. Arcán derűs mosoly, egy optimista bölcs derűje: a halál. Müve a pesszimizmus alapvető tana? El-Pesti farsang A pesti farsangi éjszaka különösen ha váratlanul cseppen bele az ember — valóban imponáló. Szombaton éjszaka szinte a vonatból léptem — nem a bálterembe, mint Onyegin a hajóról, hanem a báltermek környezetébe. A pesti Vigadóban és minden környező szállóban áll a bál, a polgári vendéglőben is, ahová betévedtem, frakkos’ szmokingos, estélyiruhás közönség foglalta el valamennyi asztalt. Aztán betévedtem egy másik vacsorázó helyre: ugyanaz a kép. A harmadik helyen, a Vigadó sörcsarnokában sok egyenruha színezte a báli képet, a pincértől tudtam meg, hogy a vitézi bált tartják itt. Öreg bácsi ül a szomszédasztalnál szeretett családja körében, kopott-fénylő ferenejóska van rajta, baloldalt, a szive táján kitüntetések hosszú sora, legalább tucatnyi. Ez volt az egyetlen régi divatu öltözet, amit láttam — ennek is meg voltak a maga díszei —, egyébként modern elegancia mindenütt: legújabb divatu hosszú frakk, kétsoros szmoking, a hölgyeken a pesti Ízlés remekei. Jó békebeli kép a mai divat szerint. Az idegenforgalomban holtszezon van, mégis minden zsúfolva van: vendéglők, kávéházak, színházak. Ilyenkor derül ki újra, hogy Pest a pestiek számára épült olyan szépnek, mint amilyen. Az olcsó vendéglőben éppen olyan nehéz helyet kapni, mint a drága éjszakai lokálban, az intim, pazarul berendezett ujstilusu mulatóhelyeken és kis bárokban. A dunaparti kávéházakban halk zene szól, dzsez, vagy zongora, időnként a dobogóra lép a neonlángbetükkel hirdetett dizöz és közvetiti műsorát. A társadalmi kép, amit az első két órában hat-nyolc lokálban felszed az ember, megnyugtató és szilárd. Alig változott valamit húsz év óta a pesti élet, csak a körforgó divat mutatója mutat már ábrákat és vonalakat, a technikai vívmányok növelik a fényt, tempót, kényelmet és idegességet. Ha semmit sem tudnánk gazdasági, szociális, kulturális életről és mozgalmakról, a hétvégi mulatság képe mutatná a stabilitást és talán — nem is helytelenül. Az életöröm változtatja képeit, de anyaga ugyanaz marad és ez az anyag szilárdan és láthatóan megvan. A baj mindig akkor kezdődik, amikor a kávéházak lámpái idő előtt kialusznak és a rendkívüli zárórát jelentő rendőr küldi haza az embereket, nem a pénztelenség vagy az álmosság. A dizözzel, akit hallottam, mégis vjalt egy kis baj. A halk eleganciával 'berendezett kávéházban a halk eleganciával öltözött fiatal hölgy — olyan Ízléstelen egyértelmű disznóságokat énekelt, hogy belepirultam volna, ha nem unatkoztam volna végtelenül. A szellemtelenség untatott, ha már a vaskosság nem tudott pirítani. Mindig kerültem a pesti külvárosi’ kabarékat, amelyekben a régi békeidőben öreg szatirok és teltkeblü kéjtünemények szórakoztatták a külső kereskedővilágot egyhangú és egyértelmű műsorukkal, de nem számitot-Itam arra, hogy a műsor beköltözött a belvárosba, a Dunapart közelébe. A kültelek birtokba vette az egész vá- I rost? Bevonult a legelegánsabb lokálokba? Nem tudom, mi az oka: ez a benyomásom nem változott a következő napokon sem, amikor szineiőadásokat néztem sorra. Mindenütt kitűnő közönség, legalább is igen jól öltözött közönség, zsúfolt nézőtér. Igaz, hogy majdnem minden színházban uj darabot játszanak, de milyen darabot! Láttunk olyan darabot, amelynek ötletét egy tízperces kabarétréfából vették át, a témát a szóviccekkel sablonirozott gyúródeszkán három felvonásra kinyújtották és pazar díszletekkel és még pazarabb színészekkel tálalták. Aztán láttunk olyan darabokat, amelyekben a szóviccek papirosvirágai közé úgynevezett társadalmi problémák voltak ágyazva, jól nevelt kis problémák, amikről a valóságos élet már régen elfelejtkezett, mert régen megemésztette és kiadta őket. A jóvágásu, ügyes szerzők ragyogó asztalon szervírozzák e „problémákat”, amelyeket ma már semmiféle léha Gyurkovics-fiu, vagy szende gépiróleány sem vallana magáénak. Rá kellett jönnünk, hogy akkor már inkább jöjjön a kabaré, a maga helyzeti, szellemes malacságaival, remek színészeivel, sterilen, problémamentesen. A legjobb ilyen burleszk. amit ma Pesten játszanak, nem is magyar, hanem francia. De aztán láttunk még egy előadást. Ez az előadás némileg megvigasztalt bennünket, de újabb tápot is adott a többi előadás miatti negatív érzelmeinknek. A Nemzeti Színházban játszották a Jézusfaragó embert, Nyirő József erdélyi iró darabját —■ negyvenedszer. Negyvenes széria nagy dolog az állami változó müsoru szinházban, egy szezon alatt. És nem is lehet azt mondani, hogy a darab pályázik a közönség csiklandós kegveire, nem, még a drámai építmény pergő feszültségére sem. Dramatizált regény a Nyirő József darabja, életképek kinyújtott sorozata, amelyben a hős jelentős lelki konfliktusa is nagyrészt a színfalak mögött oldódik meg, minden elemi drámai szabálynak fittyet hányva. De ami történik, amit beszélnek, megkapó népi élet művészi ábrázolása, székely favágók küzdelmes, tragikus élete az erdélyi havasokban. A magas bérc és művészet tiszta tája az, ami negyvenedszer is kell a fáradtra csiklandozott pesti közönségnek. íme, maoa az életkép is lehet átütő színpadi sik-’ir, ha az iró és alakítók szeleteiének fényében a színjátszásnak nem üzleti, de csak művészeti szabályait követi. Jó nyolcvanszázaié-. Aranyérnél és béldugulíásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szív* dobogás és szédülési rohamok esetén reg* gélenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz csakhamar kelle* mes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát. sa mélet, amelyet nem a maga számára irt. Ezzel a „filozófiai” pesszimizmussal csak úgy lehet Schopenhauer értelmében komolyan foglalkozni, ha ellenpontozatocan minden sora mellett egy optimista élet melódiáját halljuk. Ha nem ezt tesszük, nem jól értjük és szellemi örökét is hamisan két p-vel Írjuk. Pedig erre nagyon haragudott életében. Igaza volt: a pesszimizmus rossz gyomor következménye és eszerint nem tartozik a filozófiába, hanem a biológiába. Ezt Schopenhauer jól tudta, hiszen a filozófia egyik legnagyobb jelensége volt és ezért élt mint optimista. S mert mint optimista talán kissé túl jól élt s minden túl jól sikerült neki, elrontotta a gyomrát. Ezért irt pesszimizmust. Néha. Akkor, ha irt és nem szentelte magát egészen az életnek. Ha élt, nem irt; s ekkor mindig, kivétel nélkül optimista volt. Illik ezt tudni születésnapja százötvenedik évfordulóján, amikor az egész világ mint a pesszimista filozófia megteremtőjét ünnepli. kos ház, lelkes ünneplés, a kitartó tapsra előkerül a szerző is, aki szmokingban is úgy hat, mint szerény, derék falusi tanitó. Most eljött egy kicsit a pestieket tanítani. Azt mondhatják: könnyű az állami színháznak, amely nem üzleti vállalkozás. Valóban nem az és mégis a legszebb üzletet csinálja, csavaros üzleti észjárás nélkül, művészi programmal. Nem tudjuk, mennyire hasznot hajtó a Nemzeti Színház egyéb repertoárja, — a szabadabb anyagi mozgás mindenesetre lehetővé teszi, hogy a becsületes művészet egy-egy darabja kiugorjon átütő sikerével; — a szembetűnő mégis az, hogy mig a magánszínházak egyre-másxa kísérleteznek és buknak újabb és újabb csiklandós darabjaikkal, addig az állami prózaszinházak érik el a hosszú szériákat. Pedig ez éppen a minden üzleti tapasztalattal megkent magánszínházak legfőbb célja. Visszás állapot ez, amiről elég sok szó esett az évek folyamán a pesti sajtóban is. Ami azonban jobban feltűnik a kívülről jött embernek, mint a belül élőnek: az elsekélye-. sedés évről-évre feltűnőbb az egyik — nagyobbik — oldalon, mig a másik oldalon egyre élesebben látszik a becsületes pro* bálkozás világos példáiban, hogy a közönség nem hagyja magát az üzleti statisztika volumenjévé degradálni, érezteti az olcsóságok iránti csömörét és időnként tömegesen pártol át a becsületes művészet o.dalára. Ilyenkor következik be aztán a terjedelmes üzleti oldalon is az átmeneti átváltás: a magánszínházak is próbálkoznak egykét becsületes darabbal, hogy aztán megint lefelé menjen az üzleti csavarvonal, nívóban lejebb, egyre lejebb. Ez a fejlődés kétségtelenül világjelenség, aminek okai idővel ki fognak derülni a korszak történetéből. A művészet poshadása ott a legszembetűnőbb, ahol legközelebb áll az üzlethez és Pesten talán éppen azért feltűnő a színházi irodalom elsekélyesedése, mert a pesti színdarab még mindig kelendő exportcikk az egész világán. Az üzleti művészet időnként kénytelen felfrissíteni magát a valóságos művészet tiszta elemeivel, de elnyeli, magához hasonitja. diszkreditálja a tiszta elemeket. Az üzleti színháztól nem várhatunk semmi jót, még ha időnként kénytelen is presztízs- vagy üzleti okokból becsületeset produkálni. Mindenképpen jellemző, hogy a pesti magánszínházak rendszeresen külíö.dről importálják a becsületes művészi törekvést, ha már semmiképpen sem lehetnek el nélküle, magyar iró darabját csak akkor játszók, ha tömegsikert Ígérő üzleti konfekció. Az állami színházak, amennyire tehetik, magyar darabokkal is igyekeznek dokumentálni a becsületes művészi törekvést és érdekes, hogy éppen magyar darabokká, érik el a szériasikereket. Bizonyára nem véletlen, hogy a tiszta szándékú magyar írók közül, akiket az állami színházak sikerre juttatnak, egyre több az erdélyi. Erdély a magyar megújhodás klasszikus föld* je volt mindig ... Szlovákiai színdarab még nem került fel a budapesti piacra, sem állami, sem magánszínházba. Még nem értünk meg annyira?, Vagy csak még nem mernek hozzánk nyúlni? SÁNDOR IMRE.
