Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)
1938-01-22 / 17. (4460.) szám
1938 jannár 22, szombat T>RA:GAlA\\GtARHIRIiAP 3 KOMOLY ELŐKÉSZÜLETEK Csangkaiszek fegyverbe hívja a kínai népet Az egyetemeket bezárták - Szunfo moszkvai missziója - Merényletterv egy japán gőzös ellen? SANGHAJ. Kína általános mozgósításra készül. A Szunjatszen-egyetem és számos más főiskola egyhónapos szünidőt rendelt el, hogy a diákok a hankaui propaganda rendelkezésére állhassanak és támogathassák a polgári lakosság katonai kiképzésének akcióját. Kinai katonai körök állítólag kidolgozták azt a tervet, amely a 200.000 főnyi egyenruhás milicia fölállítására vonatkozik és mindennapi gyakorlatokkal akarja edzetté tenni az uj kinai katonákat. Hankauban kilenc magasrangu kinai személyt kivégeztek, mert nem teljesítették kötelességüket. A kivégzettek között van egy hadseregparancsnok, a haditanács egyik bírája, két ezredes és két katonatiszt. A kivégzettek neveit a hivatalos jelentés nem említi, de beavatott körök szerint közöttük van Santung volt kormányzója, Hanfucsu tábornok is, továbbá Fengjusziang tábornok, a híres kinai „keresztény tábornok”, aki állítólag a japánokat támogatta. Moszkvából érkezett jelentés szerint csütörtökön a szovjet fővárosába érkezett Szunfo, Szunjatszen fia, aki illetékes szovjetkörökkel fog tárgyalni Kina megsegítéséről. Szunfot számos magasrangu kinai személyiség kiséri. Mint ismeretes, a rendes kinai nagykövet a közelmúltban elhagyta Moszkvát és ideiglenesen Szunfo fogja a nagyköveti teendőket gyakorolni. Titokzatos merénylet NEWYORK. —' A seattlei rendőrség állítólagos merényletet leplezett le egy japán személyszállító hajó ellen. A „Hiye Maru” nevű 12.000 tonnás japán hajó a kikötőben horgonyzott. A rendőrségnél jelentkezett Abesszínia katolikusai is résztvesznek a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson RÓMA. — A nemzetközi eucharisztikus kongresszus központi bizottsága annak az óhajának adott kifejezést, hogy a budapesti kongresszuson Olaszország necsak mint olasz királyság, hanem mint etiopiai császárság is résztvegyen, vagyis hogy a kongresszuson képviseltessék magukat az abessziniai katolikusok is. Ezt az óhajt magáévá tette az olasz eucharisztikus bizottság is és a keletafrikai minisztérium most közölte az abessziniai katolikusoknak a budapesti eucharisztikus világkongresszuson való részvételét s egyben azt is, hogy gondoskodni fognak arról, hogy ez a részvétel a legméltóbb módon történjék meg. Uj repülőjáratok BERLIN. — A tizenegyedik nemzetközi légi közlekedési konferencia, amelyet az International Air Traffik Association rendezett Berlinben huszonöt légiforgalmi társaság kiküldötteinek részvétele mellett, most ért véget. A konferencián elhatározták, hogy az uj Berlin—Budapest —Bukarest légi vonalon kívül közvetlen Koppenhága—Páris vonalat létesítenek és közvetlen összeköttetést teremtenek Németország és Albánia között. A legújabb repülőgéptípusok beiktatása révén fokozott sebességet sikerült elérni, ami a légi forgalom megnövekedését is előmozdítja. A különösen forgalmas nemzetközi vonalakon meg fogják szaporítani a járatokat. A kereskedelmileg fontosabb pontok között lehetőleg a légi postaforgalom rendszeres meg- organizálását is tervbe vették és ebbe az irányba az érdekelt postahivatalokkal és minisztériumokkal érintkezésbe lépnek. Két iíéleí katonai árulás miatt Kassán KASSA. — Hivatalosan jelentik, hogy a kassai kerületi bíróság Bermann József beregszászi autófuvarozót és Tóth József nevű sofőrjét katonai árulás büntette miatt elitélték. Bermann tiz évi, Tóth öt évi fegyházat kapott. egy Partridge nevű ember, aki kijelentette, hogy egy ismeretlen ember ezer dollárt kínált neki, ha bombát helyez el a japán hajó fedélzetén. Partridge vállalkozott is kezdetben a tettre és barátját a hajóig segítette. A rendőrség egyelőre nem tudja, vájjon igazak-e Partridge állításai, de tény, hogy a japán hajó közelében egy ismeretlen egyén holttestét találták meg, akire pontosan ráil- lett az a leírás, amelyet társáról adott. & & ■őeggorutosiM a mosásná A fehérneműnek hófehérré kell lennie a mosásban s mindamellett kímélőd- nie kell! Engem minden fáradságtól és vesződségtől megkímél mosószerem: a RÁDIÓN, mely egyszerűen a kifőzéssel kíméletesen kioldja a szennyet a szövedékből. RÁDIÓN Darányi a választájogi javaslatról és a kormánypárt munkaprogramjáról A javaslat február 3-án a képviselőház közjogi bizottsága elé kerül BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Darányi Kálmán miniszterelnök csütörtökön este a nemzeti egység pártjának értekezlete után fogadta a sajtó képviselőit és elmondotta, hogy a párt választójogi bizottsága már annyira haladt a választójogi javaslat tárgyalásával, hogy pénteken valószínűleg már be is fejezi munkáját. — Mint már többször említettem — mondotta a miniszterelnök —, ha a pártok vezetői kívánják, mindig készséggel állok rendelkezésükre a javaslattal kapcsolatban. Minden célszerű gondolatot, amelyet az ország érdekében helyesnek tartok, figyelembe fogok venni. Egyébként úgy gondolom, hogy a képviselőház közjogi bizottsága előreláthatólag február 3-án megkezdheti a választójogi javaslat tárgyalását. Az újságírók ezután megemlítették Ivády Béla pártelnök lemondását és kérdést intéztek a miniszterelnökhöz a lemondott elnök utódjának személyére vonatkozólag. — Az elnököt a párt fogja megválasztani, ezért személyére vonatkozólag nem nyilatkozhatni, — válaszolta Darányi. A választás alighanem a jövő héten végbe fog menni. Az uj elnök megválasztása után dől el, hogy a párt szervezésére vonatkozóan milyen újítások fognak történni. • Nyilatkozata végén a miniszterelnök kijelentette még, hogy a tavasz folyamán a nemzeti egység pártja sorozatos gyűléseket fog tartani a vidéken s az egyik nagyobb gyűlésen ő maga személyesen is részt fog venni. Edén lapja az olasz impérium elismerését sürgeti Olasz nagy rádió Addis Abebában LONDON. — A Yorkshire Poat egyik cikkében megállapítja, hogy téves volna, ha Anglia ellensúlyozni akarná egyes államoknak azt a törekvését, hogy az olasz impériumát elismerjék. Az angol külügyminiszterhez közelálló lap szerint itt az ideje, hogy Anglia végleg szakítson a szankciós politikával, A cikk egész Angliában nagy feltűnést keltett, mert megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy Edén megváltoztatta régi állásponját és közeledni igyekszik Olaszország felé. Ugyanakkor a londoni lapok megállapítják, hogy Vansittart tervezett olaszországi utazása egyelőre nem valósul meg. Az olasz propaganda RÓMA. — Az olasz kormány elhatározta, hogy Addis Abebában rendkívül erős uj rádiót épít és naponta olasz, arab és ámbár nyelven, továbbá több abesszin dialektusban ad programot Kdeíaifriika lakosságának. Az uj állomás a legkorábban 1939 elejéig készülhet el, úgyhogy ájtmenietileg az olaszok csak egy egykilowaítos erősítő állomást létesítenek Addis Abebában. Ez az állomás februárban kezdi meg működését, 60.000 tonnás hadihajók, amelyek építési költsége 3*3 milliárdra rúg LONDON. — A Daily Express jelentése szerint Páris, London és Washington között félhivatalos tárgyalások folynak a ha* dihajók hajóterének fölemeléséről. A megbeszélések eredménnyel befejeződtek. Illetékes körök valószínűnek veszik, hogy a három nagyhatalom a jövőben megengedi a hatvanezer tonnás hadihajók építését is. Egy-egy ilyen hajó 24 millió fontba, azaz 3.3 milliárd csehszlovák koronába kerülne. A washingtoni konferencia alapján a tengeri hatalmak csak 35.000 tonnás hadihajókat építhetnek, de amióta Japán 43.000 tonnás hadihajókat akar építeni, a többi flottahatalom is kénytelen volt revideálni megállapodását. Magyar munkásakadémia Kassán a Katolikus Akció keretében KASSA. — (Szerkesztőségünktől.) A Katolikus Akció kassai magyar osztálya nemrégiben történt megalakulása óta lendületesen szervezi meg működését. Eddig már az ifjúsági, sajtó- és szervezési osztály ala- kult meg és működik. Február 2-ától kezdve munkásakadémia kezdi meg működését a Katolikus Legényegyletben a következő előadókkal: Bartha Béla hitoktató, egyházi tanácsadó, Kmetz György káplán, Sinkó Ferenc, az Uj Élet szerkesztője, dr. Boross Kálmán és Fejes János szakszervezeti titkár. Az öt előadó fejenként három, vagyis összesen tizenöt előadást fog tartani. Hetenként egy előadás lesz és igy a munkás- akadémia működése hónapokra biztosítva van. Az angol légi flotta fekete napja LONDON. — Az angol légi haderőt pénteken két súlyos szerencsétlenség érte. Colneyeathban két modern repülőgép összeütközött s a két gép négy pilótája szörnyethalt. A woodsfordi repülőtéren egy repülőgép lezuhant. A pilóta megmenekült, de a gép összezuzódott. Újabb tizenhat kivégzés Oroszországban STOCKHOLM, — Jakubovlcs oslói szovjetkövet, akire Moszkvában halál vár, elhatározta, hogy a halálos ítélet biztos tudatában is visszatér Moszkvába. Az oslói követ a svéd fővárosba érkezett és onnan folytatja útját Moszkva felé. Jakubovicsot néhány héttel ezelőtt visszarendelték Moszkvába. Az a vád ellene, hogy kémkedett és bolsevistaellenes magatartást tanúsított, mert igen szoros kapcsolatokat tartott fenn annakidején a Norvégiában tartózkodó Trockij- jal. A követ eleinte vonakodott visszatérni Moszkvába, a GPU azonban letartóztatta Jakubovics Moszkvában tartózkodó két fiát, mire a követ elhatározta, hogy visszatér a szovjetorosz fővárosba. MOSZKVA. — Vorones kerületben a szovjetbiró- ságok géprombolás és államellenes tevékenység miatt tizenegy embert halálra Ítéltek. A halálos Ítéleteket azonnal végrehajtották. Ugyanezzel az indokolással Nizsnij-Novgorodban négy, Novoszibirszkben pedig egy embert ítéltek halálra és végeztek ki. Elitélték Böhm Vilmost és Göndör Ferencet BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon- jelentése.) A büntető törvényszék pénteken Böhm Vilmos, az egykori kommunista népbiztos és Göndör Ferenc ügyével foglalkozott. Az ügyészség mindkettő eíen nemzetgyalázás vétsége címén emelt vádat. A volt népbiztos a Bécs- ben megjelenő „Világosság" című lapban, Göndör. Ferenc pedig a Kolozsvárt megjelenő „Erdélyi Futár" cimü lapban közölt olyan cikkeket, amelyek gyalázták a magyar államot és a magyar nemzetet. Minthogy mindkét vádlott ismeretien helyen tartózkodik, a magyar hivatalos lap utján idézték meg őket a tárgyalásra, de egyikük sem jelent meg. A törvényszék mindkét vádlott bűnösségét megállapította, de büntetést távollétükre való tekintettel nem szabott ki. Az ítélet jogerős. A pozsonyi villamos halálra gázolt egy öngyilkos munkást POZSONY. — Szerkesztőségünk lapzártakor jelenti: Ma délután hat órakor a Jiringer-ucca közelében a Vitéz-ucca sarkán a C villamos — mely Károlyfalu felé megy — halálra gázolt egy munkáskülsejü ismeretlen férfit. Az ismeretlen ember a töltésről közvetlen a villamos elé ugrott nyilvánvalóan öngyilkossági szándékkal, A villamos levágta jobblábát és borzalmasan összeroncsolta fejét. A szerencsétlen ember szörnyethalt. Lapzártakor vizsgálóbizottság szállt ki a helyszínre, de az öngyilkos személyazonosságát eddig még nem sikerült megállapítani.