Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-22 / 17. (4460.) szám

»mcgmMagíarhirlar 1938 január 22, szombat. Hírek — UNGVAR DÍSZPOLGÁRÁVÁ VÁLASZ­TOTTÁK HODZA MINISZTERELNÖKÖT. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Hra-bár kormányzó kezdeményezésére egész Kárpátalján hivatalos akció indult, hogy Hodza Milán mi- neszterelnököt a városok és községek díszpol­gárrá választották. Főként a magyar községek­re fektették a fősiulyt a közigazgatási hatóságok, mintegy -bizalomnyilvánítás céljából. így Eszeny- ben és Fekefceardóban választották díszpolgárrá a miniszterelnököt, mig január 20-án, csütörtö­kön délelőtt az ungvári képviselőtestület egyré- sze tartott díszközgyűlést a városi mozgóban, melyen a kormányzóval az élen az összes hiva­talok fejei megjelentek. A közgyűlésen a tanitói énekkar is szerepelt, majd Dudás polgármester ismertette a tárgysorozat egyetlen pontját ru­szin nyelven s végül az üdvözlő táviratokat ol­vasták tfel csehül s ezzel a diszpolgárváksztó közgyűlés véget ért. A választáson nem vettek részt az egyesült párt és a kommunista párt ■képviselőtestületi tagjai, úgyhogy a választás az őslakosság két legnagyobb pártjának csöndes tiltakozása mellett történt. A sorrendben most Munkács következik, ahol ugyancsak az őslakos pártok részvétele nélkül történik meg Hodza díszpolgárrá való választása. Ezt követi Nagy­szőlős és néhány cseh agrárpárti többséggel rendelkező község., úgyhogy a díszpolgári okle­velek egész sorozatát fogják a küldöttségek Kárpátáljáról a miniszterelnöknek szállítani. — KIK LESZNEK A KORVIN-LÁNC- ÉS KOSZORÚ UJ KITÜNTETTJEL Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: A Korvin- lánc és Korvin-koszorú tulajdonosainak testületé most tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen dr. Hóman Bálint kultuszminiszter elnökölt. A testület az elhalálozás folytán adományozható Korvin-lánc egyikével leendő kitüntetésre egy­hangúlag dr. Verebély Tibor egyetemi tanárt hozta javaslatba. A Korvin-koszoruval való ki­tüntetésre dr. Palló Imre operaénekest- Tasnády Ilonát, a Nemzeti Színház örökös tagját, dr. Csánky Dénes festőművészt, az Országos Szép­művészeti Muzeum főigazgatóját és Vastaoih György szobrászművészt terjesztették elő. A tes­tület elhatározta, hogy Szent-Györgyi Albert egyetemi tanárt, a Korvin-koszoru tulajdonosát a Nobel-dijjal való kitüntetése alkalmával kö­szöntem fogja. — FORNHEIM ZSIGMOND 70 ÉVES. Pozsonyi szerkeszt ő'régünk jelenti: Fomheim Zsigmcnd kereskedelmi tanácsos, a pozsonyi ke­reskedelmi grémium elnöke, tekintélyes pozsonyi nagykereskedő, szombaton ünnepid 70. születés­napját. A 'kiváló kereskedelmi szakember jelen­tős szakirodalmi működést fejt 'ki, de a szépiro­dalom területén is voltak már sikerei. — A BUDAPESTI PÉNZVERDE UJ IGAZ­GATÓJA. Budapesti szerkesztőségünk jelenti te­lefonon: A pénzügyminiszter Káspár Lajos bá- nyafőtanáesőst a magyar királyi pénzverde igaz­gatójává nevezte ki. — REFORMÁTUS MAGYAR ISTEN­TISZTELET PRÁGÁBAN. Selmeczi Ár­pád református seoédlelkész január 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a német evan­gélikus iskola tanácstermében (Prága II., v Jircháfich — Opatovická ul. sarok) ma­gyarnyelvű istentiszteletet tart. — HALÁLOZÁSOK. Soldos Elemér runyni földbirtokos életének 60. évében meghalt. Teme­tése Runyán a családi sírboltban nagy részvét mellett ment végbe. Az elhunytban dr. Soldos Béla, Magyar-Nógrád-megye főispánja és Sol­dos Árpád runyai földbirtokos testvérbátyjukat gyászolják. — Dr. Ferderber Jakab tornaijai ügyvéd hetvennyolcéve3 korában meghalt. A köztiszteletben állott, tekintélyes ügyvéd ha­lála egész Gömörben mély részvétet keltett. — —■ HIBAIGAZÍTÁS. Az elmúlt napokban be­hatóan ismertettük dr. Kniezsa István budapesti egyetemi magántanár értékes tanulmányát a Szent István-kori Magyarország néprajzi viszo­nyairól. Egy helyütt sajtóhiba következtében ezt a kifejezést találjuk: „egy szláv tudós". Fél­reértések elkerülése végett megállapítjuk, hogy a kéziratban „egy szlávista tudós" kifejezés sze­repelt. — FELVÉTEL A POZSONYI REFORMÁ­TUS INTERNÁTUSBA. Az 1937—38. iskolai esztendő második félévére szóló felvételek iránt február 1-ig adandók be a kérvények. Mind a fiú-, mind a leányinternátusban van még néhány hely. Havi tartásdij 400 korona. Kedvezményt elsősorban református, de méltánylást érdemlő esetekben más vallásuak is kaphatnak. Ehhez be kell adni a félévi iskolai bizonyítványt és a va­gyoni állapotról a hatóság részéről kiállított tanúsítványt. Felvilágosítást, válaszbélyeg be­küldése ellenében az internátus vezetősége nyújt (Pozsony, Holuby-ut 29). Amikor Rajniss Ferenc, szélsőjobboldali magyar képviselő a lanai kastély vendége volt Egy sajtópor érdekes részletei ■ Zárt tárgyaláson olvasták föl Bethlen levelét BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon je­lentése. ) Rendkívül érdekes politikai port tár­gyalt ma a budapesti büntető törvény szék Ko­vács-tanácsa. Rajniss Ferenc, az ismert jobbol­dali politikus sajtó utján elkövetett rágalmazás miatt port indított dr. Lipták László .vegyész­mérnök ellen s ezt az ügyet tárgyalta ma a bu­dapesti törvényszék. Lipták még a mu11 év ápriliséiban „Rajniss ut és Erdély vértanúi" címen cikket irt, amelynek tartalmát Rajniss sértőnek találta magára nézve. Rajniss följeienté:e szerint a vegyészmérnök a cikkében azt állította róla, hogy „Rajniss sze­mélye kapcsolatba hozható a magyar politikai er­kölcsök züllésével, továbbá, hogy Rajniss politi­kai pályáját a szélső baloldalon és a csehekkel való barátkozássai kezdte, a magyarokat elnyo­mó románokat előbbre helyezi gróf Bethlen Ist­vánnál, a magyargyülolő román újságok cikkeit kedves neki hallgatni s nem törődik az erdélyi magyarok százezreinek szomorú sorsává1." A mai tárgyaláson dr. Lipták László az elnök kérdésére kijelentette, hogy nem érzi magát bű­nösnek. Rajniss annak idején cikket irt, hogy gróf Bethlen Istvánt hátba támadja és az er­délyi magyarság érdekében indított akcióját meg­hiúsítsa. Én felháborodásomban, a magyar köz­élet megtisztítása érdekében, tehát közérdekből írtam azután meg az én cikkemet, — mondja a vegyészmérnök — és kéri a valódiság bizonyítá­sának elrendelését. Rajniss és Masaryk leánya Dr. Lipták védője előterjesztésében ugyancsak bizonyítaná kívánja, hogy Raj­niss Ferenc kizárólag karriervadászatból és egyéni érvényesülése érdekében változtatta elveit. A védő egymásután fölsorolja, hogy mi­lyen pártoknak kínálkozott fel állítólag Időrendi sorrendben Rajniss, amíg a szo­ciáldemokrata elvek hangoztatásától elér­kezett a hitlerista elvek hangoztatásáig. Ellenzéki és polgári lapok számtalan táma­dó cikket közöltek Rajniss ellen, — mondja a védőügyvéd <— de ezekért elgtételt nem kért. A szociáldemokraták jóvoltából külföldi szocialista gyűléseken is részt vehetett, így ismerkedett meg Masaryk elhunyt csehszlovák köztársasági elnök leányá­val, akitől meghívást kapott a lanai kas­télyba. Rajniss akkoriban három napig tartózko­dott ott és a csehszlovák köztársaság el­nökétől állítólag interjút kapott. Azért mondom, hogy állítólag, mert mind a ma­gyar, mind a csehszlovák kormány ennek az interjúnak a létrejöttét tagadta. Ezt az interjút az Esti Kurírban közölte le s ebből1 azután nagy külpolitikai bo­nyodalom támadt. A cikkben ugyanis olyan beállításban sze­repel a magyar kormány, mint amely Cseh­szlovákia barátságos magatartását vissza­utasítja és a tárgyalások lehetőségé1- kizár­ja. Tulajdonképpen innen kezdődik Rajniss- nak Bethlen elleni gyűlölete, mert Bethlen a külügyi bizottságban nagyon keményen kioktatta Rajnisst. Ez a megszégyenítés azóta is melegen tartotta a bosszuszomjat Rainissban. A védő ezután kérte gróf Bethlen István, Darányi Kálmán, Kánya Kálmán, Huszár Károly, Paver Károly, Rassay Károly és más politikusok kihallgatását. Bethlen levele Ezután egy levelet mutatott föl s ezt mon­dotta: Itt van kezemben gróf Bethlen Ist­vánnak egy levele, amelynek ismertetésére külpolitikai vonatkozásai miatt zárt tárgya­lást kérek. Elnök: Mire vonatkozik ez a levél? — A román kérdés megvilágítására, — hangzott a válasz. — Különben gróf Beth­... ^ j 1 len István maga is kéri ebben a levélben, hogy csak zárt tárgyaláson ismertessük, —• szólt közbe a vádlott. A bíróság ezek után elrendelte a zárt tárgyalást. A védő a rövid ideig tartó zárt tárgyalás keretében ismertette Beth­len levelét, majd az újabb nyílt tárgyaláson kérte a kép­viselőház egyik naplójának a beszerzését. Ezután Rajniss állott föl és kijelentette, hogy minden bizonyításhoz hozzájárul. Vé­dője viszont azt mondotta, hogy elvileg el­lenzi a védelem bizonyítási indítványát. Mit mond Rajniss? Ezután ismét Rajniss szólalt föl. — Egyetlen szó sem igaz a védelem elő­adásából. Az sem igaz, hogy a szociálde­mokraták barátságát kerestem és hogy Hit­lert ócsároltam. Én nem vagyok hitlerista, hanem magyar politikus. Én eszmékért har­colok és nem személyek ellen. Halálraítélt túsz voltam a kommunisták kezében. A törvényszék ezután a tárgyalást elna­polta s a közeli napokban fog dönteni a bi­zonyítási indítványok tekintetében. Nyolcévi börtönre Ítélték a kispesti ügyvéd gyilkosát BUDAPEST. — (Szerkeszőségünk telefomje- lenté&e.) A m<ult év júniusában Kispesten a nyílt uccun agyonlőtték dr. Abonyi Dezső ügyvédet. Az ügyvéd éppen esküvőjére készült. Amikor kapuján kilépett, egy idősebb férfi ugrott eléje és revolveréből többször rálőtt. A gyilkost hamarosan elfogták Tar Lajos 68. éves állá<5nélküli sofőr személyében. Már akkoriban azal védekezett, hogy az ügyvéd volt oka teljes anyagi romlásának ég csak végtelen elkeseredé­sében követte el véres tettét. A peetvidéki törvényszék csütörtökön és pén­teken foglalkozott az üggyel. Ma hozott Ítéleté­ben szándékos emberölés büntette miatt nyolcévi börtönbüntetésre ítélte el Tar Lajost. Az ítélet indokolásában megállapítja a törvény­szék, hogy dr. Abonyi ügyvéd jogellenes eljá­rással váltotta ki a vádlottból tettét. Az Ítélet megliozataláná' nyomatékos enyhítő körülménynek vette a bíróság, hogy a vádlott élete megró ti‘óját s anyagi tönkretevőjét látta az ügyvédben, aki a törvényszék meg ál lapkám szerint is hoz­zájárult a vádlott va,gyoni tönkretételéhez. Ezért fegyiház helyett börtönbüntetést szabott ki a tör­vényszék. Az Ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a vé­dője fellebbezést jelentett be.- PLÉBÁNOSVÁLA5ZTAS. - Nagyszombatról jelentik: A nagyszombati apostoli adminisztratura át­iratban értesítette Nagyszombat városát, hogy a meg­üresedett nagybresztoványi plébániára három pályá­zat érkezett be ás felkérte a várost, hogy mint a plé­bánia kegyura a három pályázó közül jelölje ki azt, akit nagybresztoványi plébánosnak óhajt. Az ügy most került a városi képviselőtestület elé. A tanács Nagybresztovány eddigi ideiglenes lelkipásztorát, Lu- kancsics Józsefet ajánlotta. A tanács javaslatát a szlo­vák néppárt támogatta, viszont a csehszlovák néppárt részéről Dubravsky Károly laksárujfalusi plébános jelölése mellett foglaltak állást. Szavazásra kerülvén sor Dubravsky Károlyra 17-én, Lukancsics Józsefre pedig 9-én szavaztak. így az apostoli adminisztratura előreláthatólag Dubravsky Károlyt fogja kinevezni. — UJ ELNÖK A KOMÁROMI IZRAELITA HITKÖZSÉG ÉLÉN. Komáromi tudósítónk je­lenti: A komáromi izraelita hitközségben elnök- változás történt. Az eddigi elnök, dr. Krausz Artúr és az alelnők, Zsombor Kornél lemondott. A képviselőtestület a lemondást elfogadta s uj választást irt ki. A választást mo:t ejtették meg, amelynek eredményeképpen elnök lett Nádor Er­nő, alelmök Kincs Izidor. A hitközség többi tiszt­viselői a rémeik maradtak. xx A ragályos náthával való fertőzzenek mindig a kevésbé edzett szervezet esik' áldozatul. Edzztik tehát rendszeresen testünket masszázsokkal. A ragályos náthát megakadályozzuk, ha orvosi ta­nácsra rendszeres masszázsokat végzünk Alpa eós- borezesszel. A száj, orrüreg és légzőszervezetfink alapos dezinfekciója által a fertőzést is megakadá­lyozzuk. Gargalizál.junk és öblítsük szájunkat hí­gított Alp'ával. Dörzsöljünk tenyerünkre egy ke­vés Alpát, s lélegzők azt be Fertőtlenítsük lakó­helyiségeink levegőjét Alpával való permetezéssel. Ügyeljünk arra, hogy bevásárlásnál tényleg Alpát kapjunk. — POZSONYBAN MEGNYLIT A PAPI LÉG­VÉDELMI TANFOLYAM. Pozsonyi szerkesztősé­günk jelenti telefonon: A Charitas Hayduk-uccai épületében tegnap tartották meg Pozsonyban a légvédelmi tanfolyam első éráját papok számára. A tanfolyamon 200 pap vés* részt, köztük több magaerangu egyházi férfiú is. A tanfolyamét Ünnepélyes keretek közt nyitották meg. A meg­nyitáson jelen volt Zák tábornok, országos pa­rancsnok és dr. Sí rnék rend őr f őtan ár sós is. Jan- tausch püspök gyengélkedése miatt kimentette magát, de levelet küldött, amelyet Lazik püspöki igazgató olvasott fel. A püspök átiratában rá­mutatott a tanfolyam jelentőségéire s hangsúlyoz­za, hogy a papoknak mint a községek veze­tőiek is meg kell tanulóink, hogy hogyan kell •a légi támadás ellen védekezni. xx Sárclpőben a hegvek közé? Nem is olyan ré­gen még sárcipőben mentünk a hegyek közé. Ak­kor még nem volt sieipő. Akkoriban egy órai síe­lés után csuromvizes és iésrbideg lett az ember lába. Ma már nem szükséges városi sárcipő a hegyek közé. A Bafa-fóle sicipők vizhat’anok. A lábat és a harisnyát szárazon tartják, a élsport minden követelményének megfelelnek és minden síelőnek örömet szereznek Ilyen cipőket minden Baía-el á rusitéhelyen karvhat. — RÉGT TRÜKK Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Csütörtökön délután megjelent egv 25 év körüli fiatalember Lusztlg Gyula posz- tókereskedő Lőrinckanu-uccai üzletében. A fiatal­ember egy ismert pozsonyi szabómester segéd­jének mondotta magát és két ruhára való szöve­tet rendelt 800 korona értékben. A szövetet ki is választotta s azt a kereskedő Inasával együtt el­vitte; A Bánouti Unitas-Mzak egyikénél elvette ,az inastól a szövetet azzal, hogy fölviszi a ren­delőnek. A kis inas mintegy két óráig várakozott ,rá, de a fiatalemiber többet nem jelentkezett. .Kiderült, hogy a kereskedő csalónak esett áldo­zatul. A kereskedő följelentésére a rendőrség (nyomozást indított. f£ ui ÍTÉLET a MUNKÁCSI SÓSAVAS MERÉNYLET ÜGYÉBEN. Kassai szerkesztő­ségünk jelenti telefonon: Annak idején a PMH" is beszámolt arról a sósavas merényletről, amelynek dr. Mermelsteim Ernő munkácsi ügy­véd felesége esett áldozatul. Az uriasszomy fél szeme világát veszítette el a merénylet követ­keztében. Annak idején a nyomozás azt állapí­totta meg, hogy az áldozat sógornőjének atyja, Bornstein Juda volt a felbujtója a me. ényletnefc, amelyet Izakovics Zsigmond állásnélküli mészá- ros:egéd hajtott végre. A kerületi bíróság akko­riban Borsiéin Judát bizonyítékok hiányában fölmentette, csak a bűnszövetkezet többi tagját ítélte el, akik a sósavat beszerezték és továb­bították. A felsőbíróság ma foglalkozott az ügy­gyei és teljesen megváltoztatta az alsófoku íté­letet. Bornstein Judát bűnösnek találta s ezért tizenöthavi börtönre ítélte, Izakovics Zsigmon- dot egyévi fegyházbüntetésre, Rosenberg Eiság és Bornstein Miksa további vádlottalkat pedig egiyemikint másfélévi börtönre ítélte el. Minthogy a vádlottak semmiségd panaszt jelentettek be, az üggyel még a legfelső bíróság is fog foglalkozni. — VAD ALA HELYEZTÉK A ROZSFALAI ANGYALCSlNALóKAT. Rimaszombati tudósí­tónk jelenti: Kr is tófos ák Zsuzsanna rozsfalai .földmüveeasszony rábírta Pólóméba Anna hiva­tásos angyaliéin álét, hogy huszonkét éves leá­nyát szabadítsa meg magzatától. A műtéti be­avatkozás meg is történt s a szerencsétlen fiatal •leány egy hét múlva általános vérmérgezés kö­vetkeztében elpusztult. Az ügyészség intézkedé­sére a.z angyal csín ál ókat letartóztatták és beszál­lították a rimaszombati kerületi bíróság fog­házába. Magzatelhajtás és halált okozó súlyos ■testi sértés büntette miatt mindkettőjüket vád alá helyezték, az anyát azonban, — aki 5000 ko­rona kauciót tett le — a főtárgyalásig szabad­lábra bocsátotta a bíróság. DIÁKELTÜNÉSEK. Pozsonyi szer­kesztőségünk jelenti telefonon: Most, hogy közeledik a félévi bizonyítványok kiosztása, napirenden vannak Pozsonyban a diákeltü- nések. Ma Ruzicka Vencel 15 esztendős polgári iskolai tanuló eltűnését jelentették be szülei a rendőrségen. A kisdiák három barátjával tegnap eltávozott hazulról s az­óta nem jelentkezett. Távozásakor sportru­hát viselt, sárga füzőscipője, fekete sport­sapkája és Hubertus-kabátja volt. Megáit lapították, hogy egy flóbertpisztolyt is el­vitt több tölténnyel. A rendőrség a kis sző* kevényeket keresi, i 4

Next

/
Thumbnails
Contents