Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)
1938-01-16 / 12. (4455.) szám
4 Farkas István: Fényképek Az ajjándék A* olvasót talán nem fogja úgy érdekelni, mint a világ szerteszéjjel örökké vajúdó, nagyobb eseményei, de az én mesebeli Uz Bencémről mégis szeretnék im;, mégis szeretném, ha a garamvölgyi magyar ember szivét a fagyos télben kiteregethetném lelkünk nap- fényére, hátha merítenek belőle azok is, akiket a téli fagy és a szén gondja, a farsangi mulatságok mikéntje, vagy a meleg kályha körül megbeszélt késő nyaralás foglalkoztat mindeneknél inkább. Az én okos, kedves barátom, népem Uz Bencéje a következő levelet irta (hozzá még a prágai magyar főiskolások által ajándékozott uj Hermes Baby-iró- gépen): „Kedves Pista Bátyáml Engedd meg, hegy az uj esztendőben Néktek Írjam az első levelemet és a Te jókivánataidat viszonozzam. így elsősorban boldog újévet mindnyájatoknak. Igaz, egy kissé 'elkésve tettem, de engedj meg, hogy hamarább nem tehettem. U. i. ma, illetve holnap, hétfőn egy kis állványkát adok fel címedre. Egy elkésett karácsony, illetve újévi ajándék akart ez lenni, s csak 31-re készült eL Igen, egy kis virágasztalka a kedves kis, illetve már nagy lányod számára. Bizonyosan fog neki tetszeni. A novella és vers mellett igy télen ezeket is gyártom, s igy gondoltam Rátok vele. Ne neheztelj érte, hogy csináltam, hiszen régi tervem volt csinálni, csak tudod, hogy van az ember mindennel. Napjaim irogatással telnek és más munkával. Sok szeretettel köszönt mindnyájatokat: Vilmos .. Aki az utóbbi időkben újságokat és folyóiratokat olvasott, az talán már kitalálta, hogy a levelet az én testvéri jóbarátom, Veres Vilmos, az ujbarsi föld- munkás-iró küldte. Kis ajándékot nagy szívvel, s ahogy e sorokat írom, éppen most rakja át rá a feleségem a kislányom és a nagylányom virágait és mondja: ■— Biztosan ránk gondolt, amíg ezt csinálta. — Biztosan, — felelem, s képek vibrálnak bennem, mert a kinti hideg idő annál elevenebb belső képeket diktál az embernek. A nyáron Esztike, a felesége két csirkéje közül föláldozta az egyiket, s azt ettük meg uzsonnára. Akkor azt mondtam neki: — Várjon csak, Esztike, lesz még híres ember a maga férjéből, 8 ha a jő Isten is agy akarja, akkor karácsonyra már kifizeti azt a kis adósságot, ami még a házikón van. Esztike csak mosolygott, s az 5 együgyű, kedves, kislánycsan falusi eszével azt gondolhatta: —- Ez is csak olyan ur, mint a többi... De azért mosolygott, s azóta, ha levelet Írunk egymásnak, a levélből sohasem felejtem ki Esztikéi. Hátha másnak ismer egyszer, s jobban megbízik bennem, f mint a közeli város előtte ritkanapján ismert uraiban. Az ajándékot annak rendje és módja szerint meg is köszöntem. Pedig sok ajándékban részesített az én •' Veres Vilmos barátom, mert kisded örömeit mind- hamarább velem szokta hirtelenében megosztani. így tudtam jóelőre prágai és kassai előadásáról, a neki ajándékozott uj írógépről (ha jól tudom, meg is Írtam neki, hogy a gépet egy kicsit irigyelem tőle, mert szerkesztő, nyomdász görbe szemmel nézi ósdi betűimet), s Uram bocsáss, még a közelgő családi örömről is előre értesültem. Hátha ott lettetek volna velem, amikor az én Vilmos barátom nemcsak a jő emberek, s különösen Oszwald Dániel barátunk által adományozott könyvtárát mutatta meg, hanem elvezetett a kis kamrába is, s ott megláttam az egy zsák rozsot, másfél zsák búzát, a félzsák árpát, amit immár mindig híresebbé váló írónk az aratással szerzett. Csupa ajándék volt eddig, amit ettől a barátomtól kaptam. Más barátaim néha hol kisebb, hol nagyobb irigységgel nézik munkakedvemet, jó arcomat, Vi'mos barátom azonban csak örülni tudott nekem, olyannyira, hogy a maga örömét is sietett velem megosztani. Veres Vilmos a maga kisded örömein keresztül szokta velem közölni, hogy vannak még jó emberek a világon. S ahogy mindsürübben látom a nevét, mind izmosabban fejlődik és mutat magából, azonmód hiszem, hogy a saját maga építette kis házikó adósságát a jövő karácsonyig okvetlenül ki tudja majd fize‘n!, s a nyáron aligha kell már részért aratnia, mert — mint Írni szoktam neki — egy novellájával „öt napszám" árát megkeresi. Az ajándék ott hallgat már a gyerekek szobájában. Cyklámen is van rajta, boldogult édesapára kedvelt virágja, s szembenéz vele egy fejlődő fikusz. A két, Ipoly mentén idegen növény a csendes téli éjszakában, amikor először vannak együtt az uj állványon, bizonyára összeint és úgy suttogja: —• Becsületes magyar munkáskéz készített nekünk uj helyet s a szivét is beletette a munkájába, mert lám, a gazdánk is mindjárt mosolyra derül, ha ránk- tekint. Kint a januári hideg borzongatja meg a zúzzál termő, csodálatos ékességü fákat. Idebent a szív melege vesz körül, amint a kis kályhában meghitten duruzsol a tűz, s ütemesen pattogja a barátság dicséretét. Ajándékot kaptam, sietek örömemet továbbadni nektek is, akik a tél hidegében is együtt tudtok örülni az örvendezőkkel, s gondolatban velem együtt meg tudjátok szorítani azt a kérges, magyar munkáskezet, mely szivét szőtte kisded munkájába, mintha érezte volna, hogy sem világok, sem érzések, sem zord fagyok, sem búzatermő nyarak nem tudják egymástól elválasztani a megmaradt magyar sziveket... A Bethlen István gróf szerkesztőbizottsági elnöksége és Szekfü Gyula szerkesztése alatt megjelenő Magyar Szemle januári számát Gogolák Lajos, a pozsonyi születésű fiatal magyar történész tanulmánya nyitja meg az orosz vallási viszonyokról. Az orosz népi tudat nagy lendületet vett — irja Gogolák Lajos — s ez nem lehet teljes a vallásos restauráció nélkül. Ezt mutatják az egyház iránti egyre megértőbb értékelések s a nép öntudatlan vallásos szükséglete, mert vallás nélkül az orosz nép s az orosz gondolat el nem képzelhető. Gogolák Lajos kitűnő tanulmányából alább közlünk néhány részt. 1935-ben jelennek meg az első karácsonyfák újra Oroszországban. A karácsonyfák láttán valami szelíd izgalom fogja el az embereket. 1935-ben még csak bátortalanul jelentkezik pár fa —• de 1936 karácsonyára már számtalan karácsonyfa gyertyái égnek a szovjetunió területén szerteszét A hivatalos körök el nem mulasztották, hogy ne utaljanak a karácsonyi szokások esetleges „káros“ hatásaira s ugyanekkor a karácsonyfát is igyekeztek a maguk szolgálatába állítani. Jaroszlavszkij, az Istentelenek Szövetségének, a Bezbozsnyikoknak elnöke, ez a még Lenin környezetéből való öreg bolseviki még 1935 telén utalt reá, hogy a fényes karácsonyfának a gyermeki lélekre gyakorolt hatása kitűnő propagandaeszköz, melyet a szovjetnek kár lenne kihasználatlanul hagynia, ügyelni kell reá, hogy a karácsonyfától távol legyen minden istenes szimbolika. Ne is hívják karácsonyi fának, de újévi fának... Bevezették újra a „karácsonyi öreg", a magyar Mikulás régi szokását is. Most „fagyapónak" hívják s némely progresszív helyeken Sztálin maszkjában jelenik meg, nagy iveit fekete bajusszal. Régi s uj képzetek igy keverednek a gyermekek lelkében együvé s a diktátor e karácsonyi kultusza is hozzájárul Sztálin szinte földöntúli szférákba való fölemeléséhez. Az állami elárusítóhelyek rengeteg karácsonyi játékot hoztak forgalomba s gondot fordítottak arra is, hogy a karácsonyfadíszeknek istenellenes és hivatalos ideológiai értelmük legyen. A szovjet karácsonyfáján csupa hitleristák karikatúrái, avagy a szovjetimperializmus lelkesítő kellékei: tankok, vörös katonák, spanyol népfrontos milicisták figurái, a szovjetalkotmány uj tételeit hirdető aranytáblácskák ... A hivatalos ünnep december 24-ére esett, az uj, nyugati naptár szerint; de csak kevesen ünnepeltek ezen az állami ünnepen; a többség most is január 6-án ünnepelte a karácsonyt, régi ortodox szokás szerint, ahogy ezt a hivatalos beszámolók fölpanaszolták: a fölszin alól előtörtek a nép régi pravoszláv érzelmei. ★ A szovjet gyermekeit Leninről szóló épületes meséken nevelik s a nép képzelete egyre fényesebb glóriát fon feje köré, ő a jogfolytonosság eredete s reá hivatkoznak Sztálin s ellenfelei egyaránt Lenint egyre nyilvánvalóbb vallásos külsőségekkel veszik körül: arcképe ott van mindenütt; holtteste mauzóleumában, a Vöröstéren, a Kreml alatt vallásos tisztelet tárgya; egyáltalában már benne kapcsolódik össze múlt és jövő. De az 6 valóságán is túlhaladt az idő s már Sztálin ereje, alakja is a valóságból egyre jobban áttevődik a legendák s mítoszok szféráiba, a valóságtól kezd elidegenülni. A hivatalos körök melegen pártolják ezt a mitoszképzödést, hiszen ez érdekük is. A népélet kutatói meg egyre nagyobb buzgalommal gyűjtik a Lenin-mondakört, melynek érdekes darabjai nem is annyira a racionalizált és indusztriali- zált európai Oroszországban, hanem inkább a keleti részeken találhatók. Itt Lenin szinte már isteni személy a nép között A kirgizek, üzbégek, Turmenisz- tán lakosai úgy beszélnek róla sátraik alatt, mint, aki Isten küldötte volt a szegény emberek között. A kirgizeknél, például, ilyen mese járja róla: A cár hercegeivel elhatározta a háborút s halni küldte a szegényeket, mert még nagyobb gazdagságot akart; a föld lángba borult; a füst az egekig tört s a láng megégette magának Allahnak a palástját is. Allah erre leszállt a földre és egy szegény ember képében vándorolt Oroszországban. Itt találkozott Leninnel: Allah látta, ez az ö embere, magával vitte Mécs László? ÉJJELI SZÁMÚT Csontváz-kemény a föld. A hő kisértet-rejtő takaró. Az ég sötét azúr üveg. Fejzmben báránybőr süveg. Arcom piros, füttyent a szám. A Hold merően néz le rám, mint mese-sárkány hal-szeme, A lő csilingel, zeng a szán, holt álmokon fut e zene. A szánka-lőcsön róka leng s az utat sepri farka lent. A róka szép öröm-veres, a bundám bajsza jégderes. Ülök, mint kamasz-Mikulás, nem bánt se bú, sem elmúlás. A hó befújta az utat, de jó, hogy most utat mutat e tárt-karu Krisztus-kereszt. Bizony, az én kezem se resti meglengetem a süvegem s nem bánom, hogy kiengedem jó féltve őrzött melegem Neki, ki olyan idegen volt mindég, mindég idelenni barmok között, latrok között élt-halt és most is üldözött. Most is ő függ minden Jajon, nyomor-kereszten, bún-bajon, meglengetem a kacajom, piros Mikulás-süvegem s kiengedem zsugorin gyűjtött melegem, részvétem és szeretetem, pénzem, jóság-1 ehelletem minden szegényben őneki, mint ama régi Betlehem barmai tették Őneki s ő ezerszer megfizeti, szivemben százannyit kapok: örök tüzű öröm-Napok csókkal keringenek körül, a köd hiába tömörül s a Halál hiába havaz be minden kis és nagy utat: bennem malaszt lesz és tavasz s mint úti rendőr, fönt a fán a Krisztus-kar irányt mutat, csilingel titok-paripám és zeng a szív és zeng a szán, Halálnak fittyet hány a szám és nem lesz neki igaza, míg száguldók, mint most, haza! I II !■ Hl ■■■ WHB—« az égbe föl, tizenhat napon s tizenhat éjen át oktatta, aztán leküldte a földre vissza hát igy jött el Lenin, befejezte a háborút, eloltotta a nagy tüzet, békét hozott az embereknek és szép testvéri szeretetet... ★ A lapok aggódva Írnak a szekták terjedéséről. „Jozefovci", „Vasziljevci" — igy hívják magukat, kedves szentjeik nyomán; éjjel, magánházakban jönnek össze, titkon, mint az őskeresztények s az „illegális templomok" sírástól, énektől, imától zengenek, nem is valami titkosan. Egyre több kolchozból érkezik a hir: a parasztok követelik, ismerje el törvényesnek az állam az egyházi házasságot. A. Kozarev, a Kommunista Fiatalok főtitkára a párt hivatalos lapjának, a Pravdának 1937 április 13-iki számában cikket irt e jelenségekkel kapcsolatosan: Óva int attól a könyelmü nézettől, hogy a vallásosság már csak a vénassoznyok között tengődik: ellenkezőleg: ma már a munkásság közé is behatoltak a vallásos törekvések s még több hivet szereztek a fiatalok közt — Szamara tartományban eddig 325 templom állt nyitva, zárva volt 1173. De 1935-ben hatvan kérvény érkezett a hatóságokhoz uj templomok engedélyezése végett, 1936-ban pedig 336 kérvény újabb háromszáz templom engedélyezése miatt. Begyre szaporodnak az illegális templomok is, akárcsak a keresztelések száma is. Például idézi Bynga falut (Kirovgrád-kerület, Szverdlov-járás), amelynek lakói mind gyakrabban fordulnak a paphoz: 1936 februárjától májusig hatvan keresztelés történt s 43 embert temettek el egyházilag; Szapszkoje faluban, mely a hires Sztalin-kolchozhoz tartozik, 1936-ban hirtelen megnőtt az egyházi esketések száma: 1935- ben ötvenegy esküvőből harmincegy volt egyházi, 1936-ban már huszonhatból huszonegy. ★ Nem szabad elfelednünk, hogy ugyanekkor az istentelen agitációnak óriási eszközök állanak a rendelkezésére; működése méreteiről áttekintést adhatnak a következő adatok: A bezbozsnyikok két nagy folyóirata; a Bezbozs- nyik és az Antireligioznyik. Rengeteg vallásellenes fölvilágosító előadást tartottak; 1936-ban még 1.200.000 istenellenes levezőlapot küldtek külföldre; 3.800.000 ateista könyvet, füzetet, folyóiratot szórtak szét 43 országban; 600.000 rubelt fordítottak egyéb propagandára; 1937 januárjától júliusig máris négymillió nyomtatványt osztottak szét s egymillió ateista könyvet osztottak szét gyermekek közt Főkép a fiatalok istenellenes nevelése okoz súlyos gondokat Az Antireligioznyik szerint rosszul nevelik istenellenesen a gyermekeket túlságosan is hat reájuk az otthoni környezet, a szülők még ma is templomba viszik gyermekeiket s kioktatják őket a szertartásokban való részvételre. 1929-ben jött ki a hires rendelet mely szerint büntetendő minden szülő, aki oly irányban hat közre, hogy gyermekei látogassák a templomot s büntetendő a szülő, aki imádkozni tanítja gyermekét... Dimitrov, a Komlntern főtitkára, a vallásellenes hadjárat uj vezére Nyugat-Szibériában egész csomó templomot záratott be, Tobolszkban trockijista propaganda cimén 30 lelkészt tartóztatott le s kivégeztette Arzénius nyügatszibériai püspököt — a Tucha- csevszkij marsallal való állítólagos összejátszás miatt... Még mindig Lenin régi alapelvei az irányadók a vallások elleni harcról. Az uj szovjetalkotmány 124. §-a szerint minden szovjetpolgárt megillet a teljes vallás- és gondolatszabadság; de ugyanekkor a hatalom változatlanul a kommunista párt kezében maradt s változatlanul fönnáll az az 1929 április 8-ikán kelt rendelkezés, mely szerint az egyházaknak a szigorúan vett vallási funkciókon kívül minden tevékenység tilos; nem fejthetnek ki hitbuzgalmi s térítői propagandát, szociális, karitatív és tanítói munkát, nem segélyezhetik anyagilag tagjaikat ★ Tichon patriarchát a doni kolostorba zárják, ott is hal meg 1925-ben. A kormány Tichon halála után nem engedi meg újra a patriarchai szék betöltését Tichon utóda, Pjotr Krutlcki) már csak a „patriarchai szék őre" címet viselheti. Krutlckij 1937 januárjában hal meg „ismeretlen körülmények" között Ugyanekkor viszont a hivatalos körök pártolják az egyház- szakadást: különféle uj „egyházak" alakulnak a tradicionális, történeti pravoszláv egyház ellen, a kormány örül a veszekedésnek s lapjai humorosan kommentálják az „egyházak" viszályának fordulatait így züllesztik a keresztény egységet a szovjetnek hűséget fogadó „élő egyház", az „apostoli egyházi közösség", a „hitvalló egyház", az „újjászületett egyház". Pjotr Krutickij halála után. 1937 elején e töredékek egyesülnek, hangoztatják a szovjet iránti lojalitást s ugyanekkor úgy a pravoszlávia tradicionaliz- rausa, mint az egyre erősödő katolicizmus elleni harcra buzdítanak: a szovjetköröknek e kirohanások kellemesek, hiszen régóta nyugtalanítja őket XI. Pius pápának az orosz ügyek iránti érdeklődése s a szenvedő ortodox egyház iránti atyai jóindulata. A belül szétszakadt orosz kereszténység pásztor nélküli nyáj most, sok vezetője hűséget hirdet Sztálinéit iránt s hangoztatja Sztálin Istentől való küldetését ... A szerzetesek sok helyütt folytatják regi iparukat, amit űztek azelőtt is, kiérdemlik itt-ott az ötéves terven dolgozó kormány dicséretét: ők állítják elő a szovjetpezsgöt s a hires orenburgl textíliákat. Emellett természetesen tovább irtják és gyilkolják a papokat és a még megmaradt püspököket. Az orosz egyház igy nemcsak megaláztatok, de . meg is rontatott. De az orosz nemzeti tudatot a vallás nevelte föl ar ortodoxia homályos messzi századain s az uj népinemzeti tudat sok jelensége ma ismét visszafelé utal a vallás orosz történeti funkciója felé. Irta: Gogolák Lajos 1938 január 16, vasárnap.
