Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)
1937-11-11 / 257. (4403.) szám
1937 november 11, csütörtök. 9 A rovatért LüKŐ GÉZA felel Hz államvédelmi illeték a Jövedelem 1’5—5 százalékát teszi ki PRÁGA. — Kalfus pénzügyminiszter ma délelőtt fogadta a lapok közgazdasági rovatvezetőit és tájékoztatást nyújtott arról, hogy mi módon számítják előteremteni azt az 1500 millió koronás összeget, amelyet a normális adóköltségvetés keretein belül nem lehet biztosítani. A miniszter vázolta, hogy eredetileg szó volt állandó vagyonadó bevezetéséről, amint az más államokban, — mint például Németországban is megvan — azonban, amikor a kérdést áttanulmányozták, az illetékesek arra a meggyőződésre jutottak, hogy az állandó vagyonadó bevezetése Csehszlovákiában nem lehetséges az adminisztráció továbbkomplikálásának veszélye nélkül. Ezért vezették be az uj adókat és pedig az államvédelmi illetéket, a rendkívüli nyereségadót és emelték fel a többi adónemeket. Atlamvéde’mi illeték Az államvédelmi illeték külön adót képez. Ennek alapját a jövedelmi adó képezi, tehát a jövedelmi adót ezzel emelik. Ennél azt a szempontot tartották figyelemben, hogy a fix- fizetéses adófizetőket kevésbé terheljék meg, mint a fundált jövedelemmel rendelkezőket. Nagyobb jövedelem mellett a szolgálati és a fundált jövedelmeket hasonló mértékben fogják megadóztatni, a fundált jövedelmeknél azonban a magasabb fokozatokban az adóztatás is magasabb. A 23.565 koronás évi jövedelemmel rendelkező fixfizeíéseseknél az államvédelmi adó az eddigi jövedelmi adó hatvan százalékát fogja kitenni. 23.565 koronától 60.000 koronáig pedig az adóköteles jövedelem 1.5 százalékát, 60.000—100.000 koronáig a jövedelem 2,5, 100.000—200.000-ig a jövedelem 4 százalékát, 200.000 koronán felül pedig az adóköteles jövedelem 5 százalékát. Más bevételi forrásokból származó jövedelemnél az államvédelmi illeték 30.000 koronáig a jövedelmi adó 80% át, magasabb bevételnél pedig az adóköteles jövedelem 4 százalékát fogja kitenni. A jogi személyek, amelyek kereseti adó aló esnek, államvédelmi illeték címén a külön kereseti adó 40 százalékát, legalább azonban a beruházási tőke 1.5 ezrelékét fizetik. Az államvédelmi illetékalapba beszámitandók a holdingból, valamint a házosztály-, házbér- és földadó objektumoktól származó bevételek. Rendkívüli nyereségadó Rendkívüli nyereségadó kötelezettség alá azok a vállalatok esnek, amelyeknek nyeresége meghaladja az évi 50.000 koronát. Az általános kereseti adó alá eső vállalatoknál ez az adónem 100.000 koronás nyereségnél 2.5, 140.000 koronáig 4, 500.000 koronáig 6, 500.000 koronán felül pedig 8 százalékát fogja kitenni a tiszta bevételnek a kereseti adó levonása után. A rendkívüli nyereségadó nem esik önkormányzati pótlékok alá. Azoknak a vállalatoknak rendkívüli nyereségadója, amelyek külön kereseti adó alá esnek, a részvénytársaságoknál a nyereség 10 százalékát teszi ki. Azoknál a vállalatoknál, amelyeknél az adóztatás 9 százaléknál kevesebb, a nyereség 6 százalékát, ama vállalatoknál pe- dik, amelyeknek adója átalányositva van, az átalány 100 százalékát teszi ki. A rendkívüli nyereségadó szintén levonási tételt képez. Augusztusban csökkent az étetblztosltisok száma és a biztosítási összeg PRÁGA. — Az augusztus hónapi életbiztosítási statisztikai adatokból megállapítható, hogy augusztusban Csehszlovákiában 10.463 életbiztositást kötöttek 116.2 millió korona összegre a múltévi 12.144 biztosítással szemben, amely 128.01 milliós összeget reprezentált. Tehát az emlitett hónapban úgy a biztositások száma, mint a biztosított összeg lényegesen csökkent. Az év 8 hónapjában 92.962 életbiztositást kötöttek 1039.4 millió koronára, holott a múlt év azonos szakában á Phönix nélkül 100.392 életbiztositást kötöttek 1153.4 millió koronára. Augusztus hónapban 1940 (2223) életbiztosításra 6.16 (6.13) millió koronás kölcsönt nyújtottak, az év 8 hónapjában pedig 17.062 (20.430) kötvényre 51.56 (67.36) millió koronás kölcsönt folyósítottak. Augusztusban 1321 (1542) kötvényt vásároltak vissza 3.33 (5.8) millió korona értékben, az év nyolc hónapjában pedig 11.793 (14.401) biztosítást 42.7 (54.2) millió koronás értékben* Az egyes ninlszféripmok beruházási összegeiből Sztoven- szkéra és Kárpátalléra csak jelentéktelen hányad esik PRÁGA. — A népjóléfcügyi minisztérium ok- j tóber hónap folyamán hozzájárulás és kamatmentes kölcsön címén 95.1 millió koronás költ-1 seggel folyó beruházási munkálatokra 4,01 mii-! lió koronát folyósított. Ebből Csehországra 2.21, Morvaországra és Sziléziára 1,3, Szlovenszkóra mindössze 0.35, Kárpátaljára pedig csupán 0,17 millió korona jut — A postaügyi minisztérium telek-kommunikációs munkálatokra az év TIT, negyedében 30.1 millió koronát költött, — A földművelésügyi minisztérium szeptember hónapban 17,33 millió költségvetéssel folyó víz- gazdasági talaj javítási munkálatot adott ki. Ebből Csehországra 8.17, Morvaországra és Sziléziára 3.72, Szlovenszkóra 5.03, Kárpátaljára pedig 0.24 millió korona esik, A három jelentésből megállapítható, hogy az egyes minisztériumok beruházási összegeiből Szlovenszkóra és Kárpátaljára csak elenyészően csekély hányad esik, holott köztudomású, hogy éppen a két keleti országrészben a legrosszabbak a gazdasági viszonyok s a lakosság éppen ott volna ráutalva na- gyobbarányu közmunkák végeztetésére. Októberben csökkent a cukortermelés és a cukorfogyasztás PRÁGA, — Október hónapban a csehszlovákiai cukorgyárak 22,631.953 q répát dolgoztak fel a tavalyi 23,889.650 q-val szemben, tehát a feldolgozott mennyiség 5.26 százalékkal csökkent. Az októberi cukorfogyasztás nyerscukor értékben 299.956 q-t tett ki a tavalyi 323 ezer 114 q-val szemben, tehát a fogyasztás 7.17 százalékkal kisebb a tavalyinál. Az októberi kivitel 44,29 százalékkal kisebb a tavalyinál. (—) Uj kontingensegyezmény Csehszlovákia és Olaszország között. Csehszlovákia és Olaszország között kereskedelmi pótegyezmény jött létre, amely mindkét félnek 15, illetve 26 millió lírás behozatali szuperkontingenst tesz lehetővé. Ebből 15 milliót a kliringáruszámlán keresztül, 11 milliót pedig a külön fináncszámlán fognak : kiegyenlíteni, amelyen Olaszországnak a Csehszlovák Nemzeti Banknál jelentős aktívuma van. ( —) A pénzügyi tanács közgyűlése. A pénzügyi tanács az 1933—36. évekre vonatkozóan november 20-án tartja meg közgyűlését Prágában a Nemzeti Bank helyiségében. Ezen jelentést tesznek a tanács 1933-tól 1936. évig terjedő időszakra vonatkozó működéséről. A tanács elnöke a Nemzeti Bank kormányzója. (—) A Gabonatársaság közgyűlése. (CTK.) A Csehszlovák G abonatársaság harmadik rendes közgyűlését november 12-én, pénteken délelőtt 11 órakor tartja meg a prágai terménytőzsde palotájában. (—) Tavasszal megrendezik a 15. szálloda- és vendéglőipari kiállítást. (PVV.) A március 13-tól 20% megtartandó prágai tavaszi vásár keretében megrendezik a 15. szálloda- és vendégiőipari ! kiállítást. (—) Csehszlovákia a második a jugoszláviai szilva átvételében. Belgrádi jelentés ezer int Jugoszláviából az idén 3398 tonna friss szilva ke- j rült kivitelre, amelyből Ausztria 2422 tonnát, Csehszlovákia pedig 918 tonnát vett át. A szántott szilvakivitel október 23-ig 1236' tonnát tett ki, amelyből 1012 tonna került Csehszlovákiába. Az idén kivitt 50 vagon almából Csehszlovákia 38 vagont vett fel. (—) Bankfúzió Kárpátalján. A csapi takarék I és hitelintézet mint szövetkezet november 25-én tartja rendes közgyűlését. Ezen kimondják a Podkarpatská Bankával való fúziót. Ez a bankfúzió ahhoz a banktömörültési programhoz tartozik, amelyet a Légióbank dolgozott ki áz érdekkörébe tartozó Podkarpatská Banka számára. (—) Tengerikiállitás Kassán. A szlovenszkói mezőgazdasági tanács kelet szlovenszkói kirendeltsége Kassán november 17-től kezdődően ten- gerikiállitást rendez. (—) Szlovenszkói famunkások bérmozgalma, A szlovenszkói állami erdőségekben alkalmazott munkások november 10-én értekezletet tartottak Zsolnán az állami erdőigazgatóságoknak, valamint a munkásszervezetek képviselőinek részvételével. A munkások 30—40 százalékos béremelést követelnek. (—) A keletszlovenszkói faipar megélénkülése. Keletszlovenszkón, különösen Zemplén északi részében a faiparban igen jelentős élénkü- . lés észlelhető. A szlovenszkói fa iránt a külföldi , kereslet jelentős. Keletszlovenszkón állítólag néhány uj faipari üzem létesül. (—) Szlovenszkó és a tarifális kedvezmények. Mint ismeretes, a vasutügyi minisztérium revízió alá vette a szlovenszkói iparnak nyújtott különféle tarifális kedvezményeket. A minisztérium több ilyen kedvezményt meg akar szüntetni, néhányat pedig csökkenteni akar. Kívánatos lenne, hogy a minisztérium e munkálatok során ne járjon el szűkkeblűén és minden kérés és intervenció nélkül hagyja meg a szlovenszkói közgazdaságnak azokat a kedvezményeket, amelyek Szlovenszkót megilletik. (—) Üzembeszüntetés a fűrésziparban. A Bratman-cég a Rahó melletti gyetyánligeti fűrészüzemén a munkát beszüntette. (—) Nehézségek a kárpátaljai fa elszállításánál. A Tisza alacsony vízállása súlyosan megbénítja a kárpátaljai fa elszállítását. Az állami erdőségek bogdáni igazgatósága a napokban megkísérelte néhány tutaj elszállíttatását, a tutajok azonban az alacsony vízállás következtében zátonyra futottak. Az alacsony vízállás miatt tehát a fasz állítás nem megy, ellenben annál jobban virágzik a marhacsempészés Románia és Csehszlovákia között. * (—) Cukorrépatultermelés a Vágvölgyében. Tudósítónk jelenti: A Vágvölgyében az idei cukorrépatermés olyan nagy, hogy a gazdák nem tudják, mit kezdjenek a többlettel. A nagybirtokosok eleinte azon voltak, hogy a többletet a kisgazdáknak adják át takarmány ellenében 10 koronás árban. A kínálat azonban olyan rohamosan emelkedett, hogy ma már legjobb esetben 7 Ki érhető el. A gazdák ezért elhatározták, hogy az eladást beszüntetik s ahol még valami tőke áll rendelkezésre, az állatállományt fogják szaporítani. (—) A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara teljes ülése. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara november 12-én 9.30 órakor teljes ülést tart, ezen megfogják tárgyalni az 5%-os szlovenszkói kedvezmény meghosszabbításának kérdését az 1938. évi állami költségvetéshez kiadandó fedezeti javaslatokat, a gazdasági konzulensekre vonatkozó javaslatot és többek között az 1938. évi kamarai költségvetést Is. (—) Kényszeregyességek. A besztercebányai kerületi biróság a következő kényszeregyességi eljárásokat indította: Ney Oszkár losond kereskedő ellen Kv. 250/37. szám alatt és Zachar Rudolf breznóbányai szűcs ellen Kv. 25P37. szám alatt. A követelések bejelentésének határideje mindkét ügyben december 4. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. A huszti kerületi biróság körzetében 3 mezőgazdasági kényszeregyességi eljárás indult. (—) Beszüntetett csőd. A huszti kerületi biróság Lebovlcs Pinkász szeklencei vegyeskereskedő és vendéglős K. 38/33. számú csődeljárását beszüntette. A szárazság a keletszlovenszkói járásokban tönkretette az őszi vetéseket KASSA. — A kassai megyei gazdasági és erdészeti egyesület választmánya a napokban ülést tartott. Ezen megállapították, hogy a nagykaposi, király- helmedj nagymihályi, szobránci és tőketerebesi járásokban a hosszan tartó száraz időjárás következtében az őszt gabonatermésben óriási károk észlelhetők. Minthogy e járások mezőgazdái nem rendelkeznek további őszi vetőmaggal, kénytelenek lesznek az elpusztult őszi vetéseket tavasszal pótolni. E járások gazdái kéréssel fordulnak a földművelésügyi minisztériumhoz nagyobbarányu tavaszi vetőmagakció lebonyolítása iránt. Tekintettel arra, hogy az emlitett járások gazdái anyagilag teljesen ki vannak merülve, kérni fogják, hogy a tavasszal számukra nyújtandó vetőmag megfizetésére kétévi haladékot nyújtsanak. Magyarországon és Jugoszláviában kell beszerezni a kárpátaljai inségkukorica egyrészét UNGVÁR. — A kárpátaljai országos hivatal közzétette az inségtengeri szállításra vonatkozó pályázati felhívást. A szállítási határidő 1938 január 1-től december 31-ig terjed. A minisztertanácsnak még 1936 julius 9-én kelt határozata értelmében úgy 1937-ben, mint 1938-ban összesen 4000 vagon külföldi tengeri 1 kerülhet behozatalra, vagyis összesen 400.000 métermázsa. Azok a cégek, amelyek az egész mennyiség szállítására pályáznak, kaució fejében 1 millió koronát tesznek le. Kisebb mennyiség esetén a kaució megfelelően alacsonyabb. A feltételek között szerepel az is, hogy a szállítócégek állandó 200 vagonos készletet kötelesek tartani. A pályázatok november 30-ig nyújtandók be. Mint ismeretes, a múlt esztendőben a súlyos panaszok következtében megváltoztatták az eddigi rendszert és nem közvetlenül adtak megbízást az egyes cégeknek, hanem nyilvános pályázatot írtak ki. Azonban meg kell állapítani, hogy az uj rendszer sem hozott javulást, úgyhogy ezen a téren ismét súlyos panaszok hangzottak el, de az országos hivatal nem tudta a nehézségeket kiküszöbölni. így az 1937-re engedélyezett egész 4000 vagon mennyiséget Romániából kellett volna behozni, Románia azonban, mint ismeretes, már hónapokkal ezelőtt beszüntette a tengerikivitelt. A belföldi tengeri szállítását ugyan kilátásba helyezték, de az ígért mennyiségnék csak kisrészét szállították le és ez a mennyiség is silány minőségű volt. Az érdekelt körök most azt a javaslatot tették, hogy mivel a romániai tengeri behozatala az idén is problematikus, a megengedett behozatali mennyiséget necsak Romániában szerezzék be, jhanem Magyarországon és Jugoszláviában is. k m i eíc < ---Na gy a buzahiány Kelstszloven- szkón és Kárpátalján KASSA. — A keletszlovenszkói és a kárpátaljai gabonaraktárak üresek. 1936. évi készlet nincs s az idei termés nagyon rossz volt s az iglói, kassai, nagysárosi, tőketerebesi, nagymihályi, parnói, bodrogszerda- helyi, ungvári, beregszászi, munkácsi és bustyaházai kereskedelmi malmok búza- hiányban szenvednek. A Gabonatársaság úgy határozott, hogy Romániából hoz be búzát, mert az a malmoknak kevesebbe kerül, mintha az ország nyugati részéből szállítanák keletre. A buzahiányt maga a Ga- bonatársaság okozta. A múlt év őszén ezer vagon elsőrangú búzát exportáltak Kelet- szlovenszkóról Olaszországba, bár a malmok már ekkor kétségbevonták ennek a kiviteli politikának helyességét. A Gabona- társaság azonban a figyelmeztetéssel nem törődött s a búzát exportálta. A következmény itt van! Romániából összesen 3000 vagon búzát fognak behozni s az első szállítmány már megérkezett Királyházán keresztül. A több mint 30 millió koronás állami költséggel felépített modern raktárak egyelőre konganak az ürességtől. (—) Devizapiac. A mai devizapiacon egyemet- irányzat mellett Amszterdam 2.50, Brüsszel 0.125, Kaunas 2, Montreal 0.04, Newyork 0.03, koronával javult, Athén, Isztambul 0.01, Oslo, Zürich 0.25, London, Páris 0.05, Stockholm, Varsó 0.50 koronával gyöngült. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a pengő 1, a dollár 0.05 koronával gyöngült, a márka 5, a dinár 0.26, a lira 0.50, a Belga 1, a font 0.50 koronával javult. Értéktőzsde Prága szilárd PRÁGA. (Pragoradio.) A költségvetés számadatainak nyilvánosságrahozása nemcsak a közönség kíváncsiságát elégítette ki, de enyhítette a tőzsde feszültségét is. Az értékpiacon a hangulat javult. A besszspekuládó fedezett és egyébként is vásárlások voltak észlelhetők. Később az árfolyamail-akulás kissé megingott, nem sikerült minden értékben megtartani a napi legmagasabb árfolyamot, ennek ellenére a tőzsde szilárd irányzattal bizakodó hangulatban ért véget. Nyertek: Alpine 9, Amylon, Brünni Gépek,. Koburg, Hein- richsthah, Orion 10, Hoxyát Cukor, Inwald 2* Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüjtemény, amit a S NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek | Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál