Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-22 / 191. (4337.) szám

1937 augusztus 22, vasárnap.

7

^RXGAl/AAG^ARHTRLai»

MIMIM mm min inni imhiii i mii

A tigriscsikos kutya

Irta: Hunyady Sándor

Jenő ideális fiatalember volt. Huszonnyolcéves, világosbarna, középtermetű. Mosolygó szájában egy pedáns platinafog ragyogott. Tudott táncolni, teniszezni és korcsolyázni. Nyárra volt bat fehérnadrágja, börberije és nyersselyem ancugja, télre frakkja, szmokingja és biberrel bélelt bundája, amelyet még az édesatyja hagyott rá örökségképpen. Ez az édesatya gyógyszerész volt és két, emeletes bérházat, huszonöt hold szőlőt gyűjtött össze életében. Az örök- jogú patikát az atya halála után Jenő vezette, de a vagyon az édesanyjáé volt. Otthon lakott a családi házban, a gróf Széchenyi-uccán, de teljesen különálló traktusbann, amelyek ajtajához külön ut vezetett a rózsafákkal beültetett kerten át,

— Felnőtt férfi vagy már, úgy rendezd be az életedet, ahogy akarod. Senkinek semmi köze, hogy mikor jősz haza, mikor mégy el és kik járnak hozzád!! Legyen a tied a két kerti szoba! — mondta az édesanya, amikor Jenő betöltötte a huszonötöt.

Ez volt az elv. A valóságban azonban semmi sem érvényesült ebből a szabadságból. A kapura éleshangu csengő volt felszerelve, amely automatikusan megszólalt, ha az ajtót nyitották. A ,,külön traktus“ esetleges látogatóinak végig kellett haladni a fő szárny kertre néző ablakai előtt. Jenő mamája pedig szenvedélyes leselkedő természet volt, aminthogy szenvedélyes leselkedő természet volt Margit néni is, az özvegy al- polgármesterné, a fiatalember nagynénje, aki szintén ott lakott a családi házban. Pletykás és leskelődő volt a szakácsné, a szobalány, sőt pletykás és kiváncsi ember volt még a mindenes szolga is, aki a pincében tanyázott, pontosan Jenő szobái alatt.

Nem lehet mondani, hogy ez a lakás ,.sturmfrei“ lett volna a családját tapintatosan respektáló fiatalember számára. De ez nem volt kivétel. A harmincezer lélekszám körüli városnak jóformán minden polgári rendű nője és férfija ilyen lelkes gondossággal ellenőrzött házban lakott

így aztán sokszor megtörtént, télen bál után, nyáron kerti vacsorák után, hogy a bortól és tánctól felhevült fiatalember éjjel, lefekvéskor, térde közé fogva a paplant, fejét a párnába fúrva, bosszús sóhajra fakadt:

— A jég verje el ezt a várost! — Odaadnám a fél patikát, ha minden évben Pesten tölthetnék két hónapot!

Behunyta a szemét és Idára gondolt. Balzsam mérnök nejébe, akibe halálosan szerelmes volt. Ida asszony fekete, sasorru, sovány, regényeket olvasó, költői ruhákba öltözött, erős parfőm- illatot terjesztő, harmincéves asszony volt és a város idősebb korosztályba tartozó intelligenciájának véleménye szerint karikás, sötét szemével feltűnően emlékeztetett Ásta Nielsenre. A mér- nökné ugyancsak halálosan viszontszerette Jenőt. De nem juthattak el még csak egy csókig sem, a városka gyilkosán kiváncsi, mindenhová befuró, csufondáros pillantása miatt.

Kénytelenek voltak megmaradni az égi szerelem területén. A titkos összenéréseknél, rejtett értelmű mondatoknál és belterjes kézcsókoknál. Néha találkoztak sétaközben „véletlenül“. Egymáshoz csatlakoztak. De ezek a séták sem tarthattak tovább negyedóránál. Hosszabb an- dalgást már feltétlenül „megbeszéltek“ volna az ismerősök. Egy ilyen sétánál azt proponálta Jenő:

— Nézze, Ida! Átmehetnénk a hid on, a tölgyesbe! Két perc! Ott nincs soha egy lélek! — és szeme szomjasan tapadt az asszony nyakára, a füle mögötti kis árnyékra, ahol a legjobban szerette volna megcsókolni.

— Meg van őrülve?! — suttogott a mérnökné, — Megfojtana az uram, hogyha megtudná!

Aztán mégis elolvadt benne az ellenkezés, mint a forró lábasban a vaj. Befordultak a séta- térszerii, kis erdő felé, ahol Jenő szerint „soha nem szokott lenni senki“. Nem is voltak sokan csak a helybeli gimnázium fizikatanára, egy púpos ember, aki angolul tanult, fel-alá sétálva a fasorban. A tanár rögtön meglátta őket és harsányan köszönt: „Kézit csókolom! Szervusz Jenő!" Zsebretette szótárát és füzeteit. „Nem zavarok?!** — kérdezte nyájasan és odaragadt hozzájuk harmadiknak.

„Fullad'ál volna meg a születésed napján!“ — gondolta Jenő és a mérnöknére nézett, akinek szeme körül még sötétebbek lettek az Ásta Niel- sen-szerü karikák. Nyilván ő is kívánt magában valamit a púposnak.

Amikor ez a jelenet az eszébe jutott Jenőnek, olyant fordult dühében, hogy belevágta fejét az ágy fájába. Felült, kigombolta a hálóinge nyakát, meggyujtotta éjjeliszekrényén a villanyt és Tóth Béla „Anekdótakincs“-ét kapásból kinyitva ötszázadszor elolvasta a csőri csukáról szóló adomát. Majd újra sötétet csinált és kissé lecsillapodva, befejezte a mérnöknére vonatkozó gondolatsort. Csak azért, hogy az álom előtti állapot mélyebb és tisztább regiszterébe jutva másik nagy szerelméről kezdjen merengeni. E másik szerelem tárgya Katica volt, Hintz fogorvos leánya. Szinte természetes, hogy a mér- ■nökné fekete, morfium-méreg jellegű szépségének ellentétekép Katica szőke volt. Az a bizonyos édes, platinaszőke típus, amelyiknek a bőre sötétebb lesz a hajánál, amikor nyáron a strandon lesül. Jenő megőrült e színösszetételért, oly gusztusosnak találta. És azt képzelte, ha egyszer beleharaphatna valahol a gömbölyded és feszes Katicába, meleg tej fröccsenne szét mohó foga alatt.

Ami azt illeti, Katicát meg is csókolhatta volDon Piero Colonna, Róma kormányzója. Végre egy herceg, aki kicsit hasonlít is mesebeli kollégájára! ... Colonna herceg észreveszi meglepődöttségemet. Mit tehetek, bevallom neki is, hogy kicsit másképp képzeltem el Róma kormányzóját és különösen másképp a kormányzó dolgozószobáját. Pasztellszínű selyemtapétával bevont kis szoba, kristályvázákban virágok, modern, kecses bútorok. A hatalmas, masszív íróasztal és az atlétatermetü herceg egyformán éles ellentétet képeznek a könnyed eleganciát, francia .,charme“-ot kisugárzó környezettel. Don Piero pár pillanatig elgondolkodva nézi a nyitott ablakon keresztül a közeli ,,Foro Romano“ impozáns romjait. — Hol láttam én már ezt a profilt? Igen: a Capitóliumi múzeumokban, a fiatal római patríciusokat, atlétákat ábrázoló szobrokat. Ugyanaz a magas büszke homlok, merész sasorr, finoman metszett száj és ugyanaz az energikus áll.

( — Eccelenza, — kezdem az interjút —- milyenek a bécsi benyomásai? (Colonna herceg ugyanis mostanában adta vissza Bécs polgármesterének hivatalos látogatását és körülbelül egy hetet töltött az osztrák fővárosban.)

— Nagyon kellemesen éreztem magam Becsben, spontánul kedves vendégszeretettel vettek körül. De hiába, a háboruelőtti, ellenállhatatlanul vidám Bécs emléke még mindig kisért...

( — Volt a bécsi útnak az udvariassági látogatáson kívül valami más célja is?)

— Ó, igen. Rómában most nagyarányú változtatásokat, uj uccák megnyitását, régieknek a megszélesitését, a villamos- és autobuszközlekedés gyökeres átszervezését és egy vagy két nagy uj vásárcsarnok építését tervezzük. Becsben ezeket a problémákat érintő helyszíni tanulmányoknak szenteltem minden szabad percemet. Különösen az uj osztrák autóutak keltették fel az érdeklődésemet és a csodálatomat.

Elsőrendű a magyar idegen- forgalmi propaganda

(— Budapestet miért nem látogatja meg? Úgy tudom, ez Középeurópának egyetlen városa, ahol még nem volt.)

— Kedvenc tervem a magyar fővárosba ellátogatni. Kiváncsi vagyok rá, mindenki csodákat mesél a szépségéről. Azonkívül szívesen bepillantanék a magyar idegenforgalmi hivatal kulisszatitkaiba, mert az eredmények után ítélve elsőrendüek lehetnek a propagandamódszerei.

na nyugodtan. De akkor el is vehette volna mingyárt a vidéki kisváros íratlan törvényeinek parancsa folytán. A fogorvos családja reszketve várta már az eseményt. Maga Katica is kapott a mamájától egy kis gyöngéd felhatalmazást, hogy a fiatal gyógyszerésszel szemben megengedhet bizonyos kokettériát. A hajlam megvolt, az anyagiak körül sem lett volna baj. De é mátkaság előtti állapot mégsem akart kellőképpen megsürüsödni, mert Jenő cselekvőkedvének hegyét mindig letörte az a háttérben lappangó érzés, hogy akkor mindennek vége van Idával.

Sajátságos dolog, hogy a helyezetet, amely a benne szereplő egyének legbensőbb érzéséből •fejlődött, teljes világossággal látta és fogalmazta meg házi használatra a városka jótársasága. Pedig Jenő diszkrét volt és Ida is vigyázott a viselkedésére. Dehát ugylátszik, hogy az ötvenezer lakoson aluli városok társadalma élesebben tudja megfigyelni a lelki dolgokat, mint Proust, így aztán a szobalányok is tudták, hogy: „a gyógyszerész régen elvette volna már a fog(— Budapesti látogatására egyszóval belátható időn belül sor kerül?)

— Legközelebbi külföldi utam, több mint valószínű, Pestre fog vezetni. Esetleg rövid időn belül sor kerül rá. A magyar főváros különben, bevallom, kis rejtett irigységgel fölt el: egy-két meleg gyógyforrást szivesen ellopnék Budapesttől. Róma alatt — húsz méter mélységben — jóformán mindenütt csupa hideg, hasznavehetetlen forrás bu- zog.

( — Holy folynak ebben a pillanatban a legérdekesebb római archeológiái ásatások?)

— Most csak egy, igazán értékes eredményekkel kecsegtető ásatás van folyamatban: a Palazzo Almagia alatt. Ugyanis csökkenteniink kellett az ásatásokat: nem bonthatjuk le a modern Rómát — az antik Róma kedvéért! Hiszen jóformán minden uj épület alapjainak az ásásánál a régi Róma házainak, palotáinak maradványaira bukkanunk,

Mussolini jóváhagyta az 1941-es világkiállítás terveit

(—• Milyen stádiumban vannak az 1941-es római világkiállítás előkészületei?

—' Az előtanulmányok alapján készített terveket a Duce gondos áttanulmányozás után — teljes egészükben jóváhagyta. Az előkészítő munkálatokat még ebben az évben megkezdjük. Elsők között fog szerepelni a Tiberis két hídjának teljes átalakítása és három uj hid építése.

(—' Hány nemzet fog résztvenni a kiállításon?)

— Pontos számot még nem tudok mondani, de Európa nemzetei kevés kivétellel mind képviselve lesznek és az amerikai államok jórésze is bejelentette már részvételét; Afrika és Ázsia — elsősorban a gyarmatbirodalmakon keresztül — szintén hozzájárul majd a kiállításhoz. Reméljük, hogy az 1941-es világkiállítás uj barátokat is fog majd nekünk szerezni; előbbreviszi a nemzetközi megismerkedés, megértés, egyszóval a béke gondolatát. Most önkéntelenül a Duce szavait ismételtem — fejezi be mosolyogva az interjút Colonna herceg. — Annak a Valakinek a szavait, — teszi hozzá kis vártáivá —, akinek Róma fejlesztése körül elévülhetetlen érdemei vannak, aki fáradhatatlan, féltő és szerető gonddal néz át minden, Róma továbbfejlesztésére, szépítésére irányuló tervet, akinek tanácsai és támogatása nélkülözhetetlenné vált számunkra.

SEBESTYÉN MÁRIA,

orvosék leányát, ha nem lenne itt a mérnökné. az ő Ásta Nielsen-szemével!“

A helyzet érett. Jenő egyre jobban vágyott felolvadni abban a kékszemü. szagositott glicerinben, amely Katicát jelentette és ezzel párhuzamosan mindjobban szeretett volna megégni a bűnös lángban is. amely a mérnökné izzóan sovány egyénisége fölött imbolygóit, mint a li- dérctüz. Olyan részeg és feszült állapotban volt már állandóan, mint Rómeó, Isten csudája, hogy meg tudta csinálni valahogy a recepteket.

Egy júniusi délelőtt a mérnökné bement a patikába. hogy tiz gramm Californian poppyt vásároljon. Ez volt a kedvenc parfőmje. amely háromliteres, óriási, üvegdugós flakonban állott a gyógyszertár belső pultján.

Jenő kiszolgálta legdrágább vevőjét, aztán hajadonfőit, csak úgy lezseren, kikisérte a bolt elé.

— Mingyárt visszajövök! — vetette oda a két segédnek, akiknek az arca merev maradt, de a gyomruk helyén egyforma melegséggel moso- lyodtak el mind a ketten.

Az asszony ezúttal száraz volt, józan és rövid, mint a nők általában, ha döntő elhatározásra jutottak.

— A férjem ma reggel elutazott és csak holnapután jön haza Miskolcról, ahol huszonötéves érettségi találkozója van. A cseléd orbáncot kapott, bevittük a járványkórházba. A kislányom és a dada már a Balatonnál van nagymamánál. Egyesegyedül a kertészék vannak a házban, akik éjjel úgy alusznak, hogy soha nem lehet felverni őket. Akar ma, éjfél után feljönni hozzám? Együtt tölthetnénk négyszemközt egy-két órát.

Jenő csaknem elájult, a térde reszketni kezdett.

— Ne vágjon ilyen arcot! — szólt rá szigorúan a nő. — Valaki idenézhet és észreveheti, hony fontos dologról beszélünk.

— Bocsánat, nem tudtam uralkodni magamon! — védekezett a fiatalember.

— Elég baj! — korholta a mérnökné. — Mert ehhez a dologhoz sok elővigyázat kell. Gondolhatja, hogy mit reszkírozok! Mindent! Többet, mint a halál!

Ez nem volt egészen igaz. A dolog olyan óvatosan volt kitervelve, hogy nem maradt benne több rizikó, mint egy bécsi repülőutban. Dehát az is elég bátorság egy vidéki polgárasszonytól. ha be mer ülni a bécsi repülőgépbe.

— És hogy jutok be magához?! — kérdezte a fiatalember. Lelki szeme előtt megjelent a mérnök háza, amely a város kertnegyedében, a dombnak futó, Laczkovics herceg-uccában állott, másfélholdas, óriási telek közepén. szép virágágyak és gondosan ápolt gyümölcsfák között.

— Vegye el tőlem ezt a csomagot' — mondta az asszony és könnyű mozdulattal átnyújtott egy selyempapirba pakolt, apró skatulyát.

— Milyen nehéz! — csodálkozott Jenő, megemelve tenyerén a dobozt.

— Ne játszadozzon vele! Hanem tegye zsebre! — intette a mérnökné. — A kulcsok vannak benne. A sárgaréz, a kert kapujának a kulcsa. Balról jobbra forog. A vas, a ház kapujáé, vigyázzon. ezt egészen a nyakáig be kell dugni a zárba. A nikkel a hall ajtajáé. Azt ugyan én nyitva fogom tartani. De hátha a kertész bezárja. Óvatosságból, itt van az is.

— Ida! — suttogta*rekedtesen a fiú.

A nő tárgyilagos hűvösséggel folytatta:

— Volt már nálunk. Ismeri a lakást. A kapcsoló a hall ajtajától balra van, de ha lehet, ne gyújtson villanyt. Az én hálómban égni fog a lámpa, az üvegajtón át kivilágít a nappaliba. Csak a lépcsőre vigyázzon. Tudja, hol van a lépcső?... — és a legapróbb részletig elmagyarázott mindent.

Délután aludni próbált, hogy friss legyen éjjel. De nem tudott. Muszáj volt elmennie a kávéházba, biliiárdozni.

Este kilenckor, vacsora után, azzal csókolt kezet a mamájának, hogy „korai lefekvést csinál“. Visszavonult külön lakosztályába. Fürdőit. Pedikürözött, manikűrözött. Hyperollal gargalizált és utána pörkölt kávét rágott az üde lehellet kedvűért. Megmosta a haját előbb pixa- vonnal, aztán ibolya samponnal. Végül gondosan kimosva kivtil és belül, mint egy kanalas orvosságnak való üveg a patikában, éjjel fél- egykor, hogy a kapura szerelt csengőt meg ne bolygassa, átmászott a saját udvaruk kerítésén.

Gyönyörű éjszaka volt. Az égen fehér telihold. Mély csönd. Sötét ablakok. Az ilyen kisvárosban tizenegy után még a Pletyka is lefekszik aludni.

Jenő nem találkozott teremtett lélekkel a Laczkovics herceg-uccai villa sodronyos kapujáig. A rézkulcsot belenyomta a zárba. Megforgatta. Könnyen járt. A kapu kinyílt.

Előtte volt az ezüst és fekete, holdsütötte kert. A virágágyak és gyümölcsfák mögött pedig az egyemeletes, kis villa, amelynek egyik ablakában rózsaszínű fény derengett. Jenő tudta, hogy mit jelent e fény? Az éjjeli lámpa róAz 1941 évi római világkiállítás előbbreviszi a nemzetközi megértést és a béke ügyét szolgálja —

mondja Colonna herceg, Róma kormányzója, aki néhány gyógyforrást szeretne „ellopni“ Budapestről