Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)

1937-06-10 / 130. (4276.) szám

T9ST funfaa TO, csfctörtöE* i 9 A Földműves Kölcsönös Pénztárak Szövetsége % , megvásárolta a Dunabankot Magyar kisebbségi intézetnek szeretnék feltüntetni az alakítandó uj pénzintézetet, amely az agrárpárt érdekeit fogja szolgálni Folynak a tárgyalások egy másik pénzintézet megvételéről is A Dunabank a nevét is föladja PRÁGA* —1 A szlovenszkói pénzpiac eseményei közül kétségtelenül a legna­gyobb érdeklődésre az a hir tarthat szá­mot, amely szerint a Duna-Bank részvény többségét kosz- szas tárgyalások után a Földműves Köl­csönös Pénztárak Szövetsége szerezte meg* A PMH a napokban jelentette, hogy Ka­dosa Pál elnökigazgató és dr. Reisz Gyula pozsonyi ügyvéd, a Duna-Bank főrészvé­nyesei a Földműves Kölcsönös Pénztárak Szövetségének opciót biztosítottak a részvények meg­vásárlására 160 koronás árban. A Lidové Noviny jelentése szerint a tranzakció megtörtént és a Földműves Kölcsönös Pénztárak Szövetsége meg­vásárolta a Duna-Bank részvénytöbb­ségét, így tehát a Duna-Bank teljesen agrár kezekre jutása befejezet ténynek tekinthető. A Dunai-Bank eladását ma már a Duna­Bank vezetősége sem cáfolja, jellemző azonban, hogy a kérdésre vonatkozóan megjelent sajtónyilatkozatokból az tűnik ki, mintha az agrárpártnak nem lenne túl­ságosan kellemes az ügynek olyan beál­lításban való szellőztetése, hogy a Duna- Bank teljesen agrárkezekbe kerül és ki­felé azt a látszatot akarják kelteni, mint­ha a Duna-Bankból és a még megvásár­landó pénzintézetből egy nagy magyar kisebbségi pénzintézetet akarnának szer­vezni, amely a szlovenszkói magyar kisebbség reális hiteligényeinek 'kielégítésére fog tö­rekedni. — Ezzel szemben minden kétségen felül áll' az a tény, hogy a Duna-Bank az agrá­rok kezére került és a kiépítendő nagy pénzintézet célja nem a magyar kisebbség reális hiteligényei­nek kielégítését, hanem elsősorban és főképpen az agrárpárt hatalmi érdekeit fogja szolgálni. A kérdéssel kapcsolatban a Prágában megjelenő „Hitel" cimü gazdaságpolitikai hetilap érdekes eredeti értesülést közöl. Az említett lap cikke szerint a Duna-Bank megvásárlása iránt kez­detben a Légió-bank is érdeklődést mu­tatott. A Légió-banknak az volt a célja, hogy a Duna-Bankkal, főleg pedig annak kárpát­aljai hálózatával hatalmi pozícióját erő­sítse. A Duna-Bank megszerzése után az agrárpárt egy másik pozsonyi pénzintézetet is meg akar vásárolni, de a bank nevet egyelőre még titokban tartják. Arról Is szó van állítólag, hogy a koncentrációhoz előreláthatóan a Hontmegyei és a Barsmegyei Nép­bank is csadakozni fog. (E két bankra vonatkozó hir egyelőre kombinációnak s az agrárok hő óhajá­nak tekintendő. Szerk.) Az eddigi diszpoziciók szerint a helyzet úgy áll, hogy a Duna-Banknak nemcsak részvénytöbbsége került agrár kézre, de a bank nevét is föl fogja adni és csak alapját fogja képezni az uj nagybanknak. Egyébként a Duna-Bankhoz és az agrárpárthoz közelálló körökből ma olyan híreket lansziroznak, hogy a Duna-Bankot nem a Földműves Kölcsönös Pénztárak Szövetsége, hanem a szlovenszkói Mezőgazdasági Iparegyesület vásárolta meg. A Szlovenszkó gazdasági és pénzügyi életében eddig kevés szerepet játszó és a jelen esetben strohman sze­repét betölteni hivatott Mezőgazdasági Iparegyesület szintén nem egyéb, mint az agrárpárt egyik szervezete. A hirt természetesen taktikai okokból lanszirozták, a helyzeten azonban a nevekkel való játék mit sem változtat. Sőt a magyarságot az sem túlságosan ér­dekli, hogy az uj alakulatban a Duna-Bank eddigi ve­zetői is helyet kapnak. Ez a tény még egymagában nem elegendő annak dokumentálására, hogy az uj' pénzintézet a magyar kisebbség hiteligényeit lesz hi­vatva kielégíteni s azt hisszük, hogy nem járunk messze a valóságtól, ha kitartunk ama Indokolt nézetünk mellett, hogy az uj pénzintézet agrár hatalmi érdekeket lesz hivatva szolgálni. A malomipari szervezetek a fiók- aiapitási tilalom elrendelését kérik PRÁGA* A kormány az utóbbi időben a fiökalapitási tilalmi kormányrendelet módosítá­sáról, illetve meghosszabbításáról tárgyal. Mint ismeretes, az 1935. évi 162. számú kormányren­deletbe a molnáripart nem vették fel. A kor­mányrendelet érvénye julius 31-én lejár és ezidő szerint még nem bizonyos, hogy meg fogják hosszabbítani. A malmosok érdekvédelmi testü­letéi arra az álláspontra helyezkednek, hogy a fióküzemek létesítésének korlátozása elengedhe­tetlenül szükséges a molnáriparban is. A molná­rok szakipartáTsulatai a napokban tanácskozáso­kat folytattak a kérdésről és elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek az egyes miniszterek­hez az iránt, hogy a fiökalapitási tilalmi kor­mányrendelet intézkedéseit a molnáriparra is ter­jesszék ki. A szlovenszkói vámmalmokra a fiók- alapitási tilalom elrendelése nagy jelentőséggel bírna, mert Szlovenszkón már így is 3000 kis és középmalom egzisztenciája van veszélyben. (—) A tavalyival azonos osztalékot fizet a su- rányi cukorgyár. A surányi cukorgyár és fino­mító rt. tegnap tartotta meg közgyűlését, ame­lyen jóváhagyták a vállalat 1935—36. évi üzleti jelentését és mérlegét A vállalat tiszta nyere­sége 2,682.477.51 korona. Ebből 37 korona osz­talékot fizetnek részvényenként ugyanúgy, mint tavaly. A részvénytőke 30 millió korona, amely 750 koronás részvényekből -áll. Az igazgatóság­ban és a felügyelőbizottságban változás nem történt. (—) Kényszeregyességek* A besztercebányai kerületi bíróság Süss Mária szül. Weinberger Kv 210/36. számú kényszeregyességi eljárását befe­jezte. — A kassai' kerületi bíróság beszüntette a Friednxann Ernő kassai kereskedő elleni Kv 58/37. számú kényszeregyességi eljárást. (—) Esett a burgonya ára Nyugatszloven- szkón* Mátyusföldről jelentik: Nyugatszlovert- szkón az utóbbi időbeni a burgonyakereslet lanyhult. Az árak 10—15 százalékkal estek. (—) A Dynamit Nobel közgyűlése* A po­zsonyi Dynamit Nobel részvénytársaság kedden tartotta meg közgyűlését. A vállalat tiszta nyere­sége az azelőtti évi 6,271.092.50 koronával szemben 6,917.429.05 koronát tesz ki. A rész­vénytársaság 19 százalékos osztalékot fizet. Az osztalékfizetésre a tavalyi 4,356.000 koronával szemben az idén 5,016.000 koronát fordítanak. Az 1,490.595.60 korona tisz ta n y e re ség-m arad - ványt átviszik az uj számlára. A társaság az el­múlt évben részvénytőkéjét 13,200.000 koroná­ról 26.400.000 koronára emelte. A vállalat igaz­gatóságában és felügyelőbizottságában változás nincs. A vállalat foglalkoztatottsága az egész évben jónak mondható. (—) Jó a délszlovenszkói baracktermés. Az ál­landó tavaszi esőzés miatt a gazdák úgy vélték, hogy a baracktermiés gyönge lesz. Ma már azon­ban megállapítható, hogy a baracktermés kitű­nő 3 a gazdák sok helyen kénytelenek fáikat alátámasztani, hogy az ágak le ne szakadjanak a termés súlya alatt. A cseresznye- és földieper- termés igen szép. A földieper és cseresznyeszál- litás Dél szlovénszkóról folyamatban van. A nagykereskedők a délszlovenszkói földieperért ikáióíiként L20—2 koronát fizetnek. Egyetlen szlovenszkói fürdőhely sem részesül a részletfizetési kedvezményben PRÁGA, — Részletesen ismertette a PMH az 1937, évi 81. számú kormányrendeletet, amely a fürdőhelyek és azok környékén lakó adósok részletfizetési kedvezményeit tartalmazza* A kormányrendeletre vonatkozóan ma két újabb kormányrendelet jelent meg. Az egyik a 91* számú kormányrendelet a 81. számú kormány- rendelet 3* §-ának második bekezdésében elő­irt bizottságok szervezésére, a 92* számú pedig azokra a fürdőhelyekre vonatkozik, amelyekre a 81. számú kormányrendelet kedvezményei érvé­nyesek. Ez utóbbi rendeletben azonban általános meglepetésre mindössze Karlsbad, Marienbad, Franzesbad és Joachimsthal szerepel és nincs közöttük egyetlen szlovenszkói fürdőhely sem, mintha a szlovenszkói fürdőhelyek üzlete olyan kiválóan menne, hogy nem lenne szükség a cseh­országi fürdőkre vonatkozóan kiadott részlet- fizetési és egyéb könnyítésekre. Gyönge búzatermés Ígérkezik Déisziovenszkón POZSONY. — A délszlovenszkói síkságon a búza és a rozs már elvirágzott és ma már hoz­závetőlegesen föl lehet becsüni a várható ter­méseredményt. A búza az alacsonyabban fekvő területeken gyönge termést ígér. Általában 5—6 'mázsával számolnak. A kalá­szok nagyrésze sokhelyen besült. Sokkal rosz- szabb a helyzet a rozzsal. A rozsból maximálisan 3 métermázsára szá­mítanak. Az árpatermés aránylag türhetőnek ígérkezik, az aratás' azonban sóikkal később lesz, mint máskor. A répában az áradások és a rovarok nagy károkat okoztak. Déisziovenszkón a burgonyatermés helyenkint jónak mondható, ugynez áll a kukoricára, a len­re és a kenderre is. A bab- és a borsótermés közepesnek ígérkezik. A hüvelyeseket sok helyen újból kellett ültet­ni. A lóhere- és a lucernatermési aránylag jó. A repce vetésekben a rovarok hatalmas károkat okoztak. Ami a gyümölcstermést illeti, a sziLva- termés. átlagon aluli lesz, az alma- s a körteter­més jónak Ígérkezik. (—) Szlovenszkón csak később állapítják meg a burgonyaátvételi irányárakat, A csehszlovákiai burgonyaértékesitők érdekvédelmi egyesülete az összes érdekelt csoportok részvételével a cseh- és morvaországi korai burgonya átvételi irány­árát 150—160 koronában állapította meg. Szlo- venszkóra vonatkozóan az árakat csak később fogják megállapitaná, tekintettel arra, hogy Szlo­venszkón a korai burgonya értékesítése megké­sett. Az árbizottság minden héten kedden fog ülést tartani és hétről-hétre fogja megállapítani az ujburgonya irányárát s az árakat a sajtó és a rádió utján fogják közzétenni. A tegnapi ülé­sen megállapították, hogy a belföldi piac ellá­tása be van biztosítva és az árirányzat szilárd. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. Győri Flóra szül. Kántor, Tiszasalamon. Kv 27/37 A követelések julius 6-ig jelentendők be a kassai kerületi! bíróságnál. — Puskás And­rás Nagykomját. Kv. 76/36. A követelések a nagyszőllősi járásbíróságnál jelentendők be jú­lius 10-ig. (—) Magyarország széntermelése 14.4 száza­lékkal, a szénfogyasztás 19*2 százalékkal emel­kedett az év első negyedében. Budapestről je­lentik: Most tették közzé Magyarország szén­termelési és szénfogyasztási adatait ez év ápri­lisáról és ez év első negyedéről. Az adatok a széntermelés és a szénfogyasztás újabb emelke­dését mutatják, ami a kétségtelenül javuló gaz­dasági viszonyokra vall. A kimutatás szerint az ország szénbányái áprilisban 6.3 millió mázsa szenet termeltek, 925.464 mázsával, azaz 17.2 százalékkal többet, mint 1936 áprilisában. A termelt szénből 5.5 millió mázsa került kereske­delmi forgalomba, 940.715 métermázsával, azaz 20.3 százalékkal több, mint tavaly. Az év első negyedében a széntermelés 28 millió mázsát tett ki, 14.4 százalékkal többet, mint az elmúlt év­nek ugyanebben az időszakában. A szénfogyasz­tás 26.1 millió mázsa volt, 19.2 százalékkal több, mint 1936 első harmadában. Magyar háziasszonyok lapja NAGYASSZONY Megrendelhető a PMH kiadóhivatalánál (—) Lemondott a Banque de Paris vezére igazgatója. A magyarság jól ismeri a nevét a Banque de Paris vezérigazgatójának, Finaly Horace-nak, aki magyar származású ember, bár legalább 40 éve francia állampolgár. Ezért nagy érdeklődésre tarthat igényt az a párisi jelentés, amely szerint Finaly lemondott a vezérigazga­tói állásáról, mert ellentétek támadtak közte és a bank elnöke, Moreau közt. (—) Szilárd a devizapiac. A mai prágai de­vizapiacon Alexandria 0.125, Athén, Konstanti­nápoly 0.02, Helsinki 0.05, Kopenhága, Oslo, Tallin 0.50, Lisszabon, London 0.10, Rio de Ja­neiro 2, Stockholm 0.75 koronával javult. Páris 0.05, Riga 0.50 koronával gyöngült. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a márka és az ezüstmárka 10, a Belga 0.25 koro­nával javult. A lej 0.05, a líra 3, a frank 0.18 ko­ronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd PRÁGA. — (Pragoradio.) A tőzsde mai for­galma az irányzat teljes megváltozására vall* Nyitáskor a vételi utasítások túlsúlyban voltak s a tőzsdeidő későbbi folyamán is vásárlásokat eszközöltek, minek folytán az árfolyamok meg­szilárdultak és a tőzsde zárlatkor is szilárd volt* Leginkább invesztor-vásárlások fordultak elő, a bessz-spekuláció pedig fedezeti vásárlásokat eszközölt. Bánya és Kohó 165, Cseh Kereske­delmi 90, Cseh-Morva, Cseh Cukor, Krizsik, Po- dol 45, Nyugatcseh Kaolin 135, Schoeller 125, Skoda 61, Kolini Kávé 27, Sellier 80, uj bonok 165, Rézmüvek, Malmok, Schönprieseni, Kar- borundum 35, Északcseh Szén 65, Aussigi Ve­gyi 53, Kábel, Kolini Vegyi, Nyugatcseh Szén* Brüxi Szén 50, Aussigi Finomító, Nestomitzi 15, Hernych 52, Hellmann 23, Alpine 19, Amylon 15, Apollo, Rothau 40, Egyesült Gyapjú 18, Rindskopf 24, Ringhoffer 41, Kovánk, Olle- scihaui 25, Kosmanos 27, Knöigshofi Cement 70, Horvát Cukor 12, Inwald 14, Brünni Gépek 4, Brünni Sör 25, Rothkosteletz, Dux-Bodenbachi, Csehszlovák Solo 30, Északi Vasút 280, Sphinx, Schindler 20, Medica 13, Melichar* Heinrichs- thali 5, Deli 10 koronával javult Budweisi Sör 80, Merkúr 17, Ólom 62, Walter 12 koronával gyöngült. A beruházási értékek piacán a hely- ' zet kiegyensúlyozott. Egzotakuliszban Bolgár Cukor 7, Dráva 22.50, Zsolna, Cseh Fegyver 40, Jagodina 12, Smidhovi Sör 1100, Dynamit 160, Epiag 9, Magnezit 90, Rossitzi 10, Kyjov* 30, Stölzle 15, Trbovlje, Telegrafia 30 koroná­val javult. A magyar C. C. járadék 3 koroná­val megszilárdult, a frankra szóló Skoda- kötelezvény 10 koronával gyöngült. A font­ra szóló Skoda-kötelezvény szilárdabb volt. A bankrészvények piacán Nemzeti Bank 40, Union- és Eskomptbank 8, 2ivno 7.50, Industrie- és Landerbank 5 koronával ja­vult, Moravobanka 5 koronával gyöngült, A magánlombardtételek változatlanok. BUDAPEST SZILÁRD ~ ^ BUDAPEST. — A tőzsde ma nyugodt irány­zattal nyitott. Nyitáskor az üzleti forgalom igen szűk keretek között bonyolódott le s a kötése­ket a tegnapi árfolyamszinvonalon eszközölték. A tőzsdeidő későbbi folyamán a hangulat barát­ságosabbá vált s a kereslet növekedése folytán az árfolyamok javultak. A tőzsde érdeklődésé­nek középpontjában a Bauxit osztalékáról szóló hírek állottak. A tőzsde szilárd irányzattal zárt. A beruházási értékek piacán a hangulat lanyha volt. BECS NYUGODT BÉCS. — Nyitáskor a tőzsde nyugodt volt S az árfolyamalakulás nem volt egyenletes. Kulisz- ban a legtöbb érték enyhén lemorzsolódott. Kor­látban a javulás volt túlsúlyban s számos érték jelentős árfolyamveszteségre tett szert. A beru­házási értékek piaca nyugodt volt. Az 1930. évi szövetségi kölcsön amerikai tranchea megszilár­dult. BERLIN EGYENETLEN BERLIN. — Az értéktőzsde nyugodt üzlet­menet mellett egyenetlen irányzattal nyitott. A szénipari értékek jól tartottak. A járadékok piaca barátságos volt. A pénzpiacon a prolongá- ciós pénzt 23/8—2% százalékkal jegyezték. A pénzpiacon az adóterminus érezteti hatását. Az első árfolyamjegyzések után az irányzat javult s az árfolyamok némileg javultak. Zárlat felé az üzleti forgalom nyugodttá vált s az árfolyamok nem sokat változtak. Árutőzsde ^4- Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyu­godt Irányzat mellett a következő árat jegyez­ték: Nyerscukor Aussig loko októberi szállítás­ra 74.50—75 korona. + Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő áriakat fizették: birka 7.50—10, vidéken vágott belföldi borjú 8— 9.50, Prágában vágott 8—40, vidéken vágott bel­földi sertés 8—9, Prágában vágott 8.90—9.40, ha- konysertés 9—9.50, szalonna 9.40—'10.40 korona. + Marhahusárak. Prágában ma a következő marba hús árakat érték el: ökör eleje 8—13, hátul­ja 9—13.50, bika 7.80—8, tehén eleje 6.50—9, hátulja 8—10, növendékmarha 7—S korona,

Next

/
Thumbnails
Contents