Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-01 / 100. (4246.) szám
T937 május lt szombat. 17 Espana*.* Espana.>♦ A spanyol polgárháború véres ütközete egy párisi bárban Tizennégy sebesültje volt az ütközetnek ■ Uiójáték a bíróság előtt “ m „Az oroszok már húsz éve csinálják PARIS. ■—1 (MTP) A Montparnasse és & Montmartre külső képe a spanyol polgárháború óta teljesen megváltozott. Végétért az úgynevezett orosz romantika korszaka, amikor minden taxisofőr legalább is egy volt cári tábornok volt és az éjszakai lokálok bejáratában orosz nagyhercegek és a cár legközvetlenebb rokonai álltak fantáziauniformisban őrt. A Montmartre és a Montparnasse éjszakai életét most a spanyolok uralják. A leghíresebb lokál, ahová a smokok úgy zarándokolnak, mint a mohamedánok Mekkába, egy kis spanyol bár a Cité közelében. Helyesebben ez volt egészen két héttel ez- előttig, amikor a polgárháború hullámai ide is átcsaptak és a francia hatóságok bezárták a bárt. A szajnai metropolis negyedik kerületének elöljárósága nem ismer tréfát, úgy látszik, polgárháborús dolgokban és csak addig volt hajlandó tűrni a bárban tomboló világnézeti vitákat, mig tettleges- ségre nem került a sor. Két héttel ezelőtt azonban lövések dördültek el a világnézeti vita hevében és tizennégy sebesültje volt az összeütközésnek. Spanyol hangulat a Notre Dame tövében A kis spanyol bár hónapokon keresztül Páris úgynevezett beavatottjainak kedvenc helye volt és éjszakáról éjszakára zsúfolásig megtöltötték a szűk helyiséget a látogatók. A falak a padlótól a tetőig zászlókkal es plakátokkal vannak borítva. Azokon a helyeken pedig, amelyek kivillannak a z&szlókárpit alól, színes spanyol városképek láthatók Andalúziából* Kasztiliából, Aragóniából. Ha az idegen egy éjszaka betévedt Ide és az éktelen hangzavarból megpróbálta kivenni, hogy a bár látogatói tulajdonképen Francohoz vagy pedig a Fronté Po- pularhoz tartoznak-e, megfigyeléseit kénytelen volt eredmény nélkül abbahagyni. Az idegen nem tudta megállapítani, hogy ki kihez tartozik. A bár látogatóinak nagy része ugyanis spanyol volt, a legtöbbjük emigráns, az egyik a vörösök elől, a másik a nemzetiek elől szaladt el, de olyanok is akadtak, akik mind a kettő elől menekültek. Sok spanyol nőt is lehetett látni a bárban, karcsuak, kékesfénybe csillogó hajuk, nagy, sötét szemük, vakítóan fehér bőrük van, a hajukban egy-egy vörös szekfüt viselnek, vállukra pedig tarka spanyol kendő borul, mindamellett természetesen a legújabb di- vatu párisi ruhákat viselik és akárcsak Madridban vagy Cordobában ülnének, hatalmas füstöt eresztenek cigarilloszukból. 1937 Carmenje ebben a pillanatban főleg és Szenvedélyesen csak politikával foglalkozik. Izgalmas pillanatok Egyik este azután kitört a katasztrófa. Az egyik látogató a Paris Soir késő esti kiadásából fölolvasta a hazai híreket és előadását elragadtatott hangon a következő kijelentéssel fejezte be: — A kormánycsapatok mindenütt előrenyomulnak! A másik asztaltól azonban egy Franco- párti gyorsan leintette. Ekkor különös dolog történt. Az egyik szép spanyol leány kivett kézitáskájából egy arany Mária-szobrocskát, a kis bárasztalra állította, letérdelt elébe a bár közepén és imádkozni kezdett. Pillanatok alatt a bár zsivaja elnémult, a férfiak hallgatva maguk elé bámultak, néhány fiatal leány énekelni kezdett, többen litániákat mormoltak maguk elé, érthetetlen szavakat, amelyből az idegen csak néhányat értett meg: ,,Patria!“ „Soldates!" >(Viva Espana!'* A néhány francia és külföldi látogató azt hitte, hogy váratlanul valamilyen álomor- Szág közepére kerültek, [Több idegen zavartan kisompolygott a bárból, egyre nyomasztóbb lett a hangulat, egyre féktelenebb az imádkozó asszonyok és férfiak extázisa és egyre megrázóbban harsogott ki az imából: „Espana! Espana!" A legkülönösebb dolog csak ezután történt, amikor egy pillanatra az ima elhallgatott. Senki sem tudja, hogyan és honnan, revolverlövések dördültek el és a Franco- és Caballero-párti spanyolok a kis bárban egymásnak estek. Úgyszólván percek alatt a kis bár valóságos Spanyolországgá alakult át és csak a francia rendőrök gyors közbelépésének volt köszönhető, hogy a tizennégy sebesült mellett nem vittek el a helyszínről néhány halottat is. „C’est la guerre..." Az ügyet a tizenhetedik párisi büntetőtanács úgyszólván napok alatt tárgyalásra tűzte és öt férfit és három asszonyt ültetett a vádlottak padjára. Az elnök a következő szavakkal fordul a fővádlotthoz: — Tizenegy honfitársa és három francia sebesült meg, — mire a fővádlott, egy rendkívül békésen, sőt méltóságteljesen kinéző, hatvanesztendős öregur lemásolhatatlan kézmozdulatot tett és csak ennyit felelt: — C‘est la guerre... Ez a háború! — Pardon — mondta a tanácselnök '—» polgárháború van önöknél odahaza, de nem iti* nálunk Franciaországban. — Mi azonban spanyolok vagyunk, «— válaszolta fölvillanó szemmel a vádlott. — Senkit nem akadályozunk meg abban — mondotta ironikusan az elnök —, hogy hazautazzék és részt vegyen a polgárháborúban. Nagyon érdekes volt az egyik francia sebesültnek a vallomása, aki kijelentette, hogy mikor a spanyolok elkezdtek imádkozni, azt hitte, hogy nagy kibékülési akció kezdődik. Ha tudta volna, hogy lövöldözés lesz a dolog vége, akkor idejében ellépett volna. — Már egyszer felekerültem egy ilyen spanyol összejövetelbe és akkor el is törtem a balkaromat, * mondta melankolikusan. <— Ja, a spanyolok, — mondja az elnök. w Kérem, nemcsak a spanyolok — válaszolja a tárgyilagos francia mert hasonló kellemetlen tapasztalataim vannak az oroszokkal is. A fehéroroszok a vörös oroszokkal már húsz éve verekednek itt a montmartrei bárokban. Az elnök végül is figyelmezteti a vádlottat: —< Ne forgolódjék olyan sokat idegenek között, azok nem hoznak szerencsét magának. Maradjon maga csak honfitársai között. A bár igazgatója, akit tanúként hallgattak ki, panaszkodik, hogy a lövöldözés óta a hatóságok bezárták lokálját. A lokált egyébként rövidesen meg fogja nyitni, de nem spanyolok, hanem japánok részére. A bíró úgy mellékesen megkérdi tőle, hogy ő tulajdonképen Franco- vagy Caballero- párti volt-e.-— Én egyikhez sem húzok, — mondja az ügyes kereskedő. — Látja, bíró ur, én New- yorkban születtem, anyám spanyol nő, apám olasz, én magam naturalizált francia vagyok, én bizony minden nemzetet egyformán tudok szeretni. A vádlottak 3—6 hónapi fogházat kaptak, azután kiutasítják őket Franciaországból. Ha azután akarnak, hazautazhatnak Spanyolországba. A magyar cigányzene ölszázados Királyi udvarokban kezdődött a magyar cigányzene karriérje Hogyan szorítják ki a lantosokat a cigányzenészek? ■ XVII. században foglalja el a cigány helyét a magyar uriasztalnál ni. BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztő ségünktől,) A cigány nem magyar földön tanult meg muzsikálni, zenélt már a Gan- ges partján és vándorutjára magával vitte muzsikáló készségét. Magyar földön is azonnal feltűnik muzsikáló művészetével. A királyi udvarban Nem a nép körében kezdi a zenélést, tehát nem a tömegnek szól a muzsikája, amikor először jelenik meg mint előadóművész a magyar történelemiben. A kastélyoknak és váraknak urait sem a cigány szórakoztatja abban az időben. Egy magyar lantos, énekes rend van, amely az elődöknek és a vitézeknek hősi tetteit zengi. Zárt rend ez az igrfceké, melybe olyan kósza népség, mint a cigányok elei, nem keveredhettek. A XV. század irodalmi és zenei műveltsége szoros benső egységet dokumentál, bárhol is bukkan fel a magyar életben a magyar psziché, mindenütt az ősi, népi zene és dal előretörése jelenti. A cigánynak először át kellett vennie az őt befogadó magyarság népi hagyományokon fejlődött zenéjét és ez nem ment egyszerre. Az udvarban azonban a zenei élet nem volt olyan zárt, nemzeti hagyományból élő és táplálkozó, mint a népnél. Mátyás kozmopolita, reneszánsz udvara a sok furcsaság közé befogadta a cigányt is és 1489-ben már feljegyzést találunk Beatrix kobzos cigányairól, 1525-ben pedig II. Lajos hegedülő cigányairól olvasunk, sőt úgy látszik, az urak közé is kezd bevonulni a ci gány divatja, mert az 1525. évi hatvani or szág gyűlésen cigány muzsikál. 1543-ban Izabella királyné udvarában találunk cigányzenekart. Thurzó Imre Zichy Borbálával tartott lakodalmán is cigány muzsikál Tinódy Sebestyén is megemlékezik egy Kármán Döme nevű cigánymuzsikusról, aki híres cigány, egyébként azonban az igri- cek, lantosok rendje féltékenyen őrködik társadalmi tekintélyén és nem .akarja, hogy a rosszhirü cigánysággal egy süveg alá fogják. A török háborúk kora, a tizenhatodik század, amelyet történelmünk joggal nevez a legmagyarabb századnak, nem kedvez a cigánymuzsika általános elterjedésének. A lovagkor ez, amelyben a lantos udvari mulattató szerepét levetve a tömegek szellemi vezetőjévé válik. A magyarság a harci énekeken, a vitézi tetteken lelkesedik. A cigányság azonban újabb megerősitést kap. A törökkel újabb és újabb rajok jönnek hódoltsági földre. Vásári sokadalmak- ban felhangzanak az uj melódiák, amelyeket uj hangszeren játszanak uj muzsikusok. Ez az uj hangszer a török síp, amelyet a magyar népi zene átvesz és hangutánzó szóval tárogatónak nevezve el, jóval a kuruc korszak előtt szinte nemzeti hangszerré; #va& . —*--------------------------- ~—A hódoltság területén népi muzsikussá válik a cigány, mert vásári sokadalmakon szívesen hallgatják az egybegyűltek a török virágénekeket. Budán és egyebütt a XVI. században egész cigányvárosrészek támadnak és a basák a cigányokat a táborba is magukkal vitték. A basák és bégek igen szerették a zenét és éneket, tehát bennök a cigányok jó kenyéradóra találtak. Török virágénekeket és vitézi verseket játszottak ezek a ci- gánymuzsikusok, énekeltek és zenével kísérték éneküket. Mivel királyi területre is átjutottak, az itteniek előtt ezeket énekelték és a végbeli vitézek sokat eltanultak azok közül. Balassa Bálint is ilyen vándor tőrök cigánymuzsikusoktól leste el a török yirágéaekek legszebbjeik Ebben az időben fáráóknak, később cigányoknak nevezik őket. A vitézi énekek mellé uraink megkívánják a szerelmi énekeket zengő és a tánchoz vig nótát játszó cigányt. Hiszen hipochondria ellen ez a magyar recept: Hárfák pöngésétől, hegedű hangjával, duda nótájával, hoptánc porából, Bacchus jó borából öt-hat pintet bevenni! A horvát eredetű Bakyth Pál, a jeles huszárfőkapitány, alighogy megtollasodik, máris hegedősök után néz. 1532-ben egymásután két levélben kéri Nádasdy Tamást, adna neki jó „chytaredos chiganos'*, cigány-hegedősöket. 1543-ban Izabella királyné udvarából írják Bécsbe, hogy ott ugyancsak vigan vannak. Még Fráter György bíboros uram sem vonja el magát a tánctól, A legkiválóbb egyiptomi hegedősök, a fáráók ivadékai játszanak itt, — írják —-, akik nem ujjaikkal pengetik a húrokat, hanem faverővel verik (magyarul cim- balmoznak) s teli torokkal énekelnek hozzá. Amint a korszak emlékei mutatják, a cigányhegedősök nemcsak muzsikáltak, hanem éneket is mondtak, zeneszó mellett má^ sok nótáit adták elő. így ment ez a XVIII. század végéig, a modern magyar cigányzene kialakulásáig. A török korbeli muzsikusok rendesen kettesben járogattak. Az egyikük lantot vagy tamburát pengetett, a másik hegedűn játszott. A régi hegedű formája persze lényegesen elütött a maitól, amely Olaszországból terjedt el. A ránkmaradt metszeteken ez a török hegedű a szerb guzlicához hasonlít. Ezt a szerszámot használat közben olymód tartották, mint ma a gitárt szokás: azaz, hogy a zeneszerszám nyakát balkézzel a bal orca alá fogták, a szerszám tojásalaku feneke pedig az ember hasán nyugodott és úgy járt rajta a vonó. A legtöbb urnák megvan a maga udvari lantosa, aki nemcsak muzsikál, hanem saját , Iversét adja hozzá elő és mint lantos fcÜta*
