Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-14 / 109. (4255.) szám
' .............-■■■'JLiyLI— ru an betartott hierarchia szerint folyik az] élet, a hadsereg csak a határok védelmére szolgál, semmi másra és a kormány irtózik annak még csak a gondolatától is, hogy beavatkozzék a nyugati államok belügyeibe, sőt tiszteletben tart minden külső világnézeti fölfogást, akár demokrata, akár keresztény, akár fasiszta az. Sztálin ezt az önmagába visszavonuló Oroszországot hirdeti, ott folytatja, ahol a cárok elhagyták, sőt koronát tesz törekvéseikre, mert Második Miklós például csak száműzte Zinovjevet és forradalmi társait, Sztálin már kivégzi őket. Talán sikerül Sztálin pacifizáló akciója, ámbár a diktatúrákban —■ ezt is a cárok történelméből tudjuk •—■ az elkeseredett forradalmi megmozdulások mindig erősek. A trockizmus számbelileg növekedőben van az egész világon. Egyre több embert fertőz meg Oroszországban (ma Tuchacsevszkin tört ki a járvány), a barcelonai uccai harcok viszont azt igazolják, hogy tízezres elszánt tömegek állnak újból Trockij zászlaja alatt, ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt. Az orosz belpolitikai krízis részletei nem érdekelnek. Európa csupán azért figyel némi feszültséggel Moszkvára, mert mindig aggódik, ha egy nagyhatalmat belső nyugtalanság zavar. Az ilyen nyugtalanságok nem igen maradhatnak elszigetelve, s Európa békéje ismét veszélybe sodródna, ha az orosz krízis élesebb formákat öltene és a külső hatalmaknál is fölösleges diszkusszióra adna okot, vagy beavatkozási kedvet teremtene. Ettől pedig mentse meg az Isten Európát! — Messze kalandozunk, ha a Tucha- csevszki-esetből és az orosz hadsereg és a Kreml viszályából távoli következtetéseket vonunk le. A tények csak két reális mérlegelésre adnak okot. Az első az, hogy az igazi demokrata, aki előtt szent az emberi szabadság, a jog és a diszkusszió és egyformán irtózik minden diktatúrától, nem vállalhat közösséget azzal az országgal, ahol még a régi kegyencvilág elvei alapján folyik az élet, ahol Tuchacsevszki marsaik, a vörös hadsereg egyik kiépitőjét hidegre teszik, mert esetleg egyszer köhécselni mert Sztálin jelenlétében, vagy elfontoritotta az orrát. Az európai demokrácia — amelynek meggyőződéses hívei vagyunk akár a szélső jobboldallal, akár a szélső baloldallal szemben — a politikai élet e csúf betegségét már a középkorban kinőtte, ma nem leli örömét a kegyencek és kegyvesztettek játékain. A másik mérlegelés az orosz hadseregre vonatkozik. Ez a hadsereg bizonyára nagy és kitünően fölszerelt De legyöngülhet, ha legjobb tisztjeiről egymásután kitűnik, hogy trockisták, azaz a régi terminológiával: hazaárulók. Az egyik marsall és vezérkara megbízhatatlan. Problematikussá válhat a hadsereg értéke, ha tisztikarába — a Tass- ügynökség. jelentése szerint — befészkelte magát a pártütés ördöge, s a vezérkar irányítja a szabotázst. Ha igy van, mivé süllyedhetne akár a legnagyobb és a legjobban ellátott hadsereg is? Hová vezethet útja, ha megszervezőjéről, berendezőjéről, alapjainak megteremtőjéről, arról, akinek kezébe az összes szálak befutottak, Tuchacsevszki- ről kisül, hogy kém, veszedelmes szabottőr, ,,csaló, hazug és álnok hazaáruló"? 2 Egyetemi Önkéntes Munkatáborok Magyarországon BUDAPEST. — A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét adott ki, ametly- lyel egyetemi és főiskolai hallgatók számára ez- év.i junius 1-ét-öl szeptember 30-áig terjedő időben önkéntes nemzeti munkatáborok létesítését engedélyezi. A munkatáborok neve: Egyetemi és Főiskolai Hallgatók önkéntes Nemzeti Miunka- tábora, röviden: Egyetemi önkéntes Munkatábor. A munkatábor célja: egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint szigorlók nyári foglalkoztatása közérdekből szükséges munkálatok elvégeztetésével) s ez utón nemzeti és szociális szellemű nevelésük kiegészítése. A munkatáborok köziponti szervezése, irányítása és ellenőrzése a munkatáborok főparancsnokának feladata, akit e feladatának ellátásában az értelmiségi műnk anélkül is ég ügyeit intéző miniszteri főtisztviselő támogat. A miniszter a munkatáboTok főparancsnokává vitéz Szinay Béla nyug. á. altábornagyot -nevezte ki. Egyúttal az értelmiségi műnk anélkül i- ség ügyeinek miniszteri biztosává Kultsár István miniszteri osztálytanácsost nevezte ki. Az önkéntes munkatáborokba csak az egyetemi és főiskolai hallgató és szigorló vehető fel, aki tagja a Magyar Nemzeti Diákszövetség kebelébe tartozó Turul-szövetségnek, a Hungária magyar technikusok egyesületének, a Katolikus Diákszövetségnek, a Protestáns Diákszövetségnek és a Magyar főiskolai sportügyietek egyesületének, valamint a kebelébe tartozó Emericanának. A jelentkezéseket a főparancsnok gondos mérlegelés mellett egyénileg bírálja el s előnyben részesíti azokat, akik kedvezőtlen anyagi körülmények közt élnek. Az egyes munkatáborokat négyheti időtartamra szervezik. A murvkat,óborokban a résztvevők teljes ellátásban és elhelyezésben részesülnek. , ^aaBraamamaaa««MsnaiBBM 1937 május 14, péntek. Mola tábornok lassú előnyomulása tizennégy kilométerré IHMaoKH Átszervezték a baszk hadsereget ■ ■ Elkeseredett harcok a Manzanares partjain BILBAO. — Aguirre, a baszk-föld elnöke a védelmi tanács nevében nagyarányú változtatásokat eszközölt a baszk hadseregben. Átvette a főparancsnokságot Arambarri parancsnok helyett, aki a jövőben csak mint technikai és katonai tanácsadó szerepel. A másik katonai tanácsadó Montaud lesz, az eddigi vezérkari főnök, aki most a harctérre kerül, mint a csapatok közvetlen parancsnoka. Lafuente parancsnokot vezérkari főnökké nevezték ki. A változtatások radikálisak, Végetvetnek annak a vitának, amely eddig a vezérkarban uralkodott és megnehezítette a hadműveleteket. Aguirrét mindenki gyorsan cselekvő, határozott embernek ismeri. Tevékenységét úgy kezdte meg, hogy kivégeztetett néhány katonát, akik könnyelműen átengedték a Solluve-hegyet az ellenfélnek. Bilbaoban Aguirre népszerűsége nagy és a lakosság örömmel üdvözölte a változást. Aguirre Bilbaoban most ugyanolyan hatalmat kapott, mint amilyennel Miaja a közelmúltig Madridban rendelkezett. Mola hivatalos jelentése GUERNICA. — Szerdán délután Mola tábornok csapatai folytatták az előnyomulást. A polgári lakosság elhagyta Larrauri, Gatica és Munguia városokat, amelyeket a nemzeti csapatok délkeletről és északról fenyegetnek. A nemzetiek elfoglalták a Jata-hegytől délre és nyugatra lévő magaslatokat és az aszturiai osztagok heves ellenállása ellenére uralkodnak a munguiai völgy felett, amely mindössze 14 kilométerre van Biibaotól, A madridi és toledoi harcok MADRID. — A nemzetiek három óra alatt tízszer megkísérelték, hogy átkeljenek a Manzanares folyón és helyreállítsák az összeköttetést az egyetemi városban lévő csapataikkal. Mór katonák és idegenlegionisták fegyverrel és pod- gyásszal a vízbe ugrottak s megkísérelték, hogy úszva a másik partra érjenek. A merész tett mindössze kettőnek sikerült, a többit a kormány gépfegyvergolyói megölték. A nemzeti utászok megkísérelték, hogy hidat építsenek a folyón át, de a kormány tüzérségi gránátesőjében kénytelenek voltak föladni tervüket Ugyanakkor a kormánypárt hivatalos jelentése közli, hogy a Toledo elleni offenziva tovább tart. A nacionalisták nagy veszteséget szenvedtek. A város határán kiürítették lövészárkaikat, amelyekben a benyomuló kormánycsapatok négyszáz halottat találtak. A fegyvergyár és a középületek a kormánytüzérség tüzében állanak. A tüzérség uralkodik a városba vezető utak fölött is. A székesegyházban és az Alcazarban a nemzetiek gépfegyverfészkeket rendeztek be, A város kapuit aláaknázták bizonyára azért, hogy a behatoló kormánycsapatokat levegőbe röpítsék. „Háborús fegyelem1* Katalánjában BARCELONA. — A minisztertanács tegnap ülést tartott, amely után kommünikét adtak ki. A kormány reméli, hogy az uj rendet a katalán nép örömmel üdvözli és a nyugalmat a jövőben semmi sem fogja megzavarni. A harctéren bevezetik az egységes parancsnokságot és a háborús fegyelmet, mig a front mögött mindenkit lefegyvereznek. A kormány reméli, hogy a rendszabályokat valamennyi párt és szakszervezet lojálisán elfogadja és végrehajtja. A középeurópai államférfiak az angol minisztereknél Hodza Milán Baldwinnál ■ Kánya Kálmán Edennel tárgyait LONDON, — Hodza Milán miniszterelnök csütörtökön délelőtt 11 órakor meglátogatta Delbos francia külügyminisztert, majd 12 óra 30 perckor Hodza megjelent Stanley Baldwin angol miniszterelnöknél. Edén külügyminiszter délelőtt 11 órakor Blomberg tábornaggyal, Németország kiküldöttével tanácskozott. LONDON. — Csütörtökön hajnalban ismeretlen tettesek fölrobbantották II, György angol király dublini szobrát. A rendőrség lázas nyomozása ellenére a merénylők eltűnhettek. 1928 novemberében MUNKÁCS. (Tudósítónk tel efon jelentése.) Spira Lázár munkácsi főrabbit szerdán délután öt órakor temették el óriási részvét mellett az elhunyt főrabbi rezidenciájának udvaráról. A temetésre az ország minden tájáról tömegesen érkeztek az elhunyt hívei. Eperjestől Kőrösmezőig szinte sehol sem lehetett autót vagy autóbuszt kapni, mert mind lefoglalták a munkácsi temetésre igyekvők számára. Lengyelországból és Romániáiból is nagyon sokan érkeztek, Magyarország felől pedig megnyíltak a határok és útlevél nélkül engedték át a gyászoló közönséget. Csaknem húszezer ember vett részt a temetési menetben. Gyászbeszédek a főrabbi végakaratának megfelelően nem hangzottak el. A koporsót a temetőig a vállukon vitték a hívek a gyá- szoló tömeg sorfalai között. Boldog volt,. LONDON. — Kánya Kálmán magyar külügyminiszter szerdán délután meglátogatta Wansittard államtitkárt s vele hosz- szabb megbeszélést folytatott. A magyar külügyminiszter csütörtök déli fél 12 órakor gróf Csáky István követségi tanácsos kíséretében megjelent a külügyi hivatalban, ahol meglátogatta Edén külügyminisztert s vele hosszabban tanácskozott. egy ízben már merényletet követték el a szobor ellen, de akkor nem sikerült tönkretenni. Írországban egyébként egyre fenyegetőbb a hangulat az angol király ellen és a koronázás kirobbantotta a régen lappangó ellentéteket. aki megérinthette a koporsót. Emiatt rettenetes tolongás volt és órák hosszat tartott, amíg a holttestet a sírig vitték. A temetőt teljesen ellepte a hívek tömege. A sírba többezer „kérvény-cédulát" dobtak be, mert a hagyomány azt tartja, -hogy az ilyen szent ember tolmácsolja a másvilágon a cédulákra irt kéréseket. Már majdnem nyolc óra volt, amikor a temetés véget ért, bár egyetlen gyászbeszéd sem hangzott el. A temetésen képviseltették magukat a közhatóságok is. A magyar társadalmat R. Vo- záry Aladár tartománygyülési képviselő képviselte a temetésen. Kárpátalja kormányzóját és az országos hivatalt dr, Bes- kid Sándor kormánytanácsos és dr. Kossey tanácsos, a vallási osztály vezetője képviselte. A rendőrség képviseletében Herr rendőrigazgató volt jelen, a katonaság és a csendőrség tiszti és altiszti küldöttséggel képviseltette magát. Mii imák a ta^ak? MÉRT NEM MENTEK EL A MINISZTEREK ELBÚCSÚZNI H0D2ÁTÓL? A POLEDNI LIST-iböl vesszük át a következő sorokat: — Dr. Hodía Milán Londonba való el- utazásával kapcsolatban számos lap megállapította, hogy a pályaudvarra nem ment el elbúcsúzni tőle még (helyettese, Beclhyné miniszter, sőt az uj prágai főpolgármester sem. E furcsa jelenség okairól egyet-mást elmond Mi (Sut a képviselő lapja. Hodía miniszterelnök londoni útját nem minden párt fogadta simán. Két nagykövet kiküldését Csehszlovákia részéről fényűzésnek tekintik annál inkább, ml'v-H ismeretes, hogy e két, nagykövet egyike sem valami takarékoskodó ember. Ilyen „extravurstokat” annak ellenére, hogy nálunk állandóan azt hirdetik, hogy a válság mar elmúlt, legföljebb egy maharadzsa engedhet meg magának, de nem egy Hodía. A lap azt állítja továbbá, hogy a miniszterelnök maga erőltette a londoni kiküldetését, hogy ott összeismerkedjék a legfontosabb személyiségekkel, akikkel az esetiben, ha kiesik a miniszterelnöki székből, majd mint külügyminiszter együtt fog dolgozni. Amit Hodía tárgyalásairól Írnak, az a lap szerint csak alaptalan és indokolatlan kombináció. Hadgyakorlatok Bécsben BÉCS. — A bécsi helyőrség nagyarányú hadgyakorlatokat tart a Duna mentén és a dunai hidaknál. A hadgyakorlat célja az, hogy a hadsereg megmutassa, miként védi meg az osztrák fővárost égy északról jövő támadás ellen. Nem elesendő a rozskészlet PRÁGA. — A rozskészlet az utóbbi időben alaposan megcsappant, úgyhogy a Gabonatársaság a rozsellátást az aratásig már aligha tudja fedezni s ezért minden eszközzel a rozsnak búzával való pótlására törekszik. A rozshiány folytán hosszabbították meg a rozs fölvásárlásának határidejét június 15-ig és tiltották meg a bizományosoknak a rozseladást. A legutóbbi kimutatás szerint április 15-én a rozskészlet mindösz- sze 7210 vagont tett ki. A készlet április első felében körülbelül ezer vagonnal csökkent, mert az említett időben 1015 vagont vásároltak föl és 1990 vagont adtak el. Ha ez igy folytatódik, a termelési időszak végéig nem lesz egy szem rozs sem. Ez annál is valószínűbb, mert ma már világos, hogy a gazdáktól nagyobbmennyiségü rozsot nem igen fog sikerülni fölvásárolni. A rozsbehozatal majdnem teljesen lehetetlen, amennyiben rozsot nem lehet kapni. Ennek folytán minden kilátás megvan arra, hogy a búzakészlet jelentékenyen fog csökkenni. VÍZUMOT (magyart, lengyelt, bolgárt) igen t. Előfizetőinknek és Olvasóinknak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, Lőrlnckapu-ueea 17. II. (Central Passage). Ilyen ntlevelek meghossznbbi- tását Is vállaljuk. A többi országba szóló vizűmet és meghosSzabWtást prágnl kiadóhivatalunk eszközli: Praha II., Panská ul. 12.HL Felrobbantották Dublinban az angol király szobrát Húszezer ember kisérte utolsó útjára Spira Lázár munkácsi főrabbit Ot órától nyolc óráig tartott a temetés