Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-28 / 72. (4218.) szám
Női sírok a római Szent Péter templomban 24 fülébe és tas alkját a hóna alá vágva elsietett. Csendes Antal remegve surrant be szokott étkezőjébe. Egy sarokba húzódott és ebédet kért. A fehér kabátos ételhordó majd kiejtette kezéből a spenótos tálkát. Megállt és bámult. — Érdekes... érdekes... — suttogta az orra alatt — milyen meglepő hasonlatosság. És már hozta a levest. Szokatlan udvariassággal szolgálta ki és gondoskodott arról, hogy a pillanatra szabaddá lett újságot az asztalára csempéssze. Csendes Antal azonban ügyet se vetett rá. A pincér ekkor megkockáztatta a szót: — Méltóztatott már látni? A hivatalnok mereven szólt rá; — Nem érdekel. Ekkor nézett körül először bátrabban. Észrevette. hogy két szúrós szem erősen figyeli. A hátán hideg futott végig. Egyetlen vágya már csak az volt, hogy minden baj nélkül hazajusson. A szúrós szemű idegen felállott és sietve tűnt el a bejáraton. Csendes Antal az üldözött különös érzékével szimatolta meg a veszélyt és ugyancsak sietve távozott el a hátsó ajtón, a konyha mellett. Zsebkendőjét ismét az arcára nyomva, igyekezett a külváros felé és nagyot sóhajtva bukott rá a kopott díványra, mikor ismét otthon érezte magát, a négy fal között, hónapos szobájában. Lehunyta szemét és Midre gondolt. Aprólékosan szedte össze a leány szépségeit, amik eddig olyan elérhetetlenül messze voltak tőle. Most fel- kinálkozón az övé. Mit tesz az, ha az ember érdekessé válik... Mici kuncogva bujt be az ajtón. — ügy jöttem, hogy senkise vett észre. Csendes Antal mohón kapott a keze után. Mici ismét megszorította. — No, most öltözködjék. Kimegyünk valahová vacsorázni. Valamilyen nyári lokálba, ahol zene van... Jó? Csendes Antal tiltakozni akart. — Lehetetlen, lehetetlen ... — Miért lenne lehetetlen? — Ilyen arccal? És a tükörbe nézett. Nem is találta magát olyan csúnyának. Mici is megnyugtatta: — Semmi, semmi az egész. Éppen ez lesz az érdekes. Hogy fogunk murizni... Jujj! ... Mi leszünk az érdeklődés központja ... Csendes Antal még ellenkezni próbált, de a leány meleg közelségétől felolvadt benne minden akarat. Karonfogva mentek végig az uocán a langyos nyári estében. Szorosan fogták egymást és már mindaketten nevettek, mikor egy szembejövő rendőr a férfi szeme közé nézett. Látszott rajta, hogy emlékezetével lázasan kutat a bűnügyi nyilvántartásban, mert ismerős neki ez az arc. A legközelebbi sarkon taksziba ültek. A leány diktált: — A Rózsa mulatóbal ___ Cs endes Antal észrevétlenül megtapogatta a zsebét. — Ne ijedjen meg, olcsó és kellemes hely. A fedett terraszon a cigányzenekar’alá ültek. — így a legjobban élvezzük a zenét. Vacsorát és bort rendeltek. A fekete cigányprímás odasugott valamit a cimbalmosnak, majd biztató mosollyal hajolt meg Csendes Antal előtt, mintha mondta volna: „tudunk mindent*'... Mici ivott és halkan dúdolta a nótákat a cigány után. A pincérek között csakhamar elterjedt a hirök. Diszkrét volt valamennyi. Nem jó, ha egy ilyen nyári lokálban rendőri beavatkozás történik. Fogják el kint, valahol...^ Tányérozásnál a kontrás elsőnek őket tisztelte meg. Nagyrabecsüléssel hajlongott, de magasra emelte a tányért. Jelezte, hogy tőlük nem fogad el semmit. A cimbalmos felállott és egy óvatlan pillanatban összehajtogatott újságot csempészett a leány ölébe. Elbicegett mellette és a fülébe súgta-. — Nézze csak meg ... Csendes Antal boldog volt. A bor kellemesen ringatta el idegeit és álmos szemével mohón itta föl a leány alakját. Már fizettek és még csak egy nótát akartak élvezni az önkéntes cinkosoktól, mikor a prímás arca komolyra vált. A 'bejáratnál két férfi jelent meg. Lehajolt és bizalmasan súgta az asztal felé: — Zsaruk!... A leány megértette. Ujongott belül az izgalomtól. Kézenkapta a férfit és belső remegéssel súgta: — Meneküljünk ... A cimbalmos intett. — Erre, a banda mögött, a hátsó kijáraton... Lihegve futottak egy mellékuccába. Az éjszaka üres volt. Kissé megpihentek, majd egymásba kapaszkodva surrantak tova, a házak oltalma alatt. Valahol egy üres autó álldogált. A leány betuszkolta párját és mellé simult. Csöndesen surrantak föl a lakásba. Mici viharzott a nevetéstől. — Ilyen pompás kaland! De ilyen kaland!... Ez igazán megérte ... A férfi nyakába ugrott és megcsókolta. Azzal ki, a lépcsőkön le... Úgy hagyta ott a csókot, mint egy ajándékot, melyért köszönet nem jár, hiszen megszolgált érte. Csendes Antal nehezen aludt el. Álma lázas és gyönyörű volt. A remélhetetlen megvalósult. Mici az övé. Reggel hétkor pontosan felébredt. Már megszokta hogy ilyenkor hivatalba kell mennie. Aztán eszébejutott, hogy szabadsága van. Fekhetik, ameddig akar. Kinyujtózjíodott ée megnyalta az ajkát. Kereste rajta az éjféli csók izét. És már kitervelt mindent, amelyből a házasság 8em hiányzott. Csak ez a kellemetlen hasonlatos-J Évszázadok óta a világ legszebb, legnagyobb és mondhatjuk, hogy a leghíresebb temploma is a Szent Péter bazilika Rómában. Itt vannak eltemetve a pápák, itt láthatjuk a híres festők és szobrászok művészi alkotásait. A templom hatalmas hajóinak széltében- hosszában számos fülkét, úgynevezett ,,grottát“ láthatunk s ezekben sírok váltakoznak oltárokkal. E sírok mind műremekek, mind egy-egy mauzóleum s a halhatatlan művészet csodálatában elmerülve nem jut eszünkbe a halál szomorúságára gondolni. Nem mondhatjuk azonban, hogy Szent Péter a pápák pantheonja, mert több pápa Róma más templomában van eltemetve. A Vatikán e gyönyörű bazilikájában hat világi ember is alussza örök álmát s ezek közt három nő. Kik lehettek ezek a nők és milyen nagy lehetett érdemük, hogy a pápák sírjai közt kaptak örök nyugvóhelyet? Az első nő sírja a bal hajóban, mindjárt az első boltív alatt van; Mária Clementina angol királyné fekszik benne. Sobiesky lengyel királyi család sarja volt, unokahuga ama Sobiesky Jánosnak, aki Bécs falai alatt 1683-ban megmentette a kereszténységet a muzulmán veszedelemtől. A család iránti hála és tisztelet jeléül 1735-ben nemcsak a királynét temették a Szent Péter-templomság ne lenne. Bármilyen kellemesre fordult is az élete, mégis szabadulni szeretett volna ettől. A háziasszony behozta a reggelit és melléje tette a legfrissebb lapot. Mohó kíváncsisággal lapozta át. Az egyik oldalon ökölnyi betűkkel ordított szemébe a cim: „A gyilkos nyomában.** Megkönnyebbülten lélegzett fel. — Hála Istennek! Egy oldalcím alatt aztán megtalálta, amire nem is számított. A rendőrség emberei egy fővárosi mulatóban látták a gyilkost, egy feltűnően szép hölgy társaságában ... Megkövült. A torkát szorongatta valami. Menekülni próbált e kínzó gondolattól és Micit idézte maga elé. — Feltűnően szép hölgy ... — írja az újság ... — és igyekezett, hogy ennél a témánál maradjon. A tükör elé ült, hogy megborotválkozzék. Végig- simogatta az állát. Erősén borostás volt és fekete. Etezébejutott, hogy nem is kellene borotválkoznia. Egy-két nap és megnőne a szakálla. Van egy fekete szemüvege a strandolásból. Azt venné fel. Senkise ismerne rá. Bátran járhatná a várost... Kínzó vágy emésztette Mici után. Már ezért is fel kell mennie a hivatalba. Félretette a borotvát. Keresni kezdte a fekete szemüveget. Minden fiókot széjjelhányt, amig megtalálta. Az orrára biggyesztette és a tükör elé állt. — Csodálatos! — lelkendezett az örömtől — egészen más arc... Mici este nem jött el. ügyiátszik maga is megijedt az újság közleményétől. Harmadnapnál tovább azonban már nem bírta Csendes Antal. Látni akarta Micit. Szakálla szép feketére kerekedett, bajusza is lógós lett kissé. Elhatározta, hogy másnap reggel elindul. Nem tudott reggelizni az izgalomtól. Mindenáron a Mici szemébe akart nézni, meg akarta szorítani a kezét s megköszönni a csókot, az ölelést... Az uccán megcsapta a friss reggeli levegő.... Nagyot szitt belőle és előkelőén kapaszkodott fel a villamosra. Senkise ügyolt rá és ez úgy megnyugtatta* ba, de férjét, III. Jakabot és két fiát, az utolsó Stuartokat is. Mária Clementina sírjára két híres olasz' szobrász barokk stílusban faragott műremeket. Gyönyörű női alak fehér márványból egy kis angyal segítségével tartja a királyné mozaikból készült életnagyságu arcképét. Férjének és fiainak közös sírja Canova mesteri alkotása. Csakis e nagy művésznek sikerülhetett a kereszténység e híres templomában pogány szobrokat elhelyezni. A királyi kripta ajtajának két oldalán két meztelen nőalak őrködik lefelé fordított fáklyákkal. Hogy megtaláljuk a másik két nőnek a mauzóleumát, át kell mennünk a templom jobboldalára. Az első fülkében temették el Canossai Matild grófnőt, két pápa önfeláldozó nagy hívét. Sírjának emlékműve a barokkmüvészet nagymesterének, Bemini- nek klasszikus alkotása. Az előkelő emiliai urinő hatalmas szobra alatt gyönyörű dombormű IV. Henrik megaláztatásának híres jelenetét ábrázolja, — midőn a büszke német király szerzetesruhában VII. Gergely pápa előtt térdel a grófnő jelenlétében. Abban az időben a pápák harcban állottak hol az olasz birodalommal, hol a szomszéd országokkal és Matild grófnő úgy VII. Gergely, mint az utána következő Hildebrand pápának küzdelmeiben egész hatalmas vagyonával. óriási energiájával segítségére A hivataliban a portás nem akarta beengedni. — Kit tetszik keresni, kiérem? Csendes Antal jóízűen nevetett fel. Leemelte szemüvegét és a portás arcába mosolygott. A portás ugyancsak mosolyogva kiért bocsánatot. — Igaz lelkemre, nem ismertem meg a nagyságos urat! A hivatalJfőnök megdicsérte: — Előléptetésénél nem fogom elfelejteni, hogy előbbre helyezte a hivatali kötelességet a szabadságnál, amit élvezhetett volna... Csendes Antalt égy kis önvád kínozta. Eszébe’ se volt a hivatal. Micit akarta látni. A leány megelégedéssel szemlélte. — Jól elmaszkirozta magát. Megfordult és tovább gépelt. — Csak ennyi a mondanivalója? — Hát mennyi legyen? — Elfelejtette azt az estét? A Mici ajka lepittyedt. — Ami volt, az elmúlt... Csendes Antal letérten botorkált íróasztalához, de dolgozni nem tudott. Állandóan ezek a szavak kopogtak agya falán: — Ami volt, az elmúlt... Milyen hamar, milyen tüneményes gyorsan múlt el mindaz a szép, ami altkor történt. Észrevette, hogy a hivatalban is napirendre tértek fölötte. Már bátran járhatott az uccán, senkinek se tűnt fel. Mici valósággal kerülte. Csendes Antal napokig töprengett, hogy mit tegyen. Érezte, hogy valamit tennie kell. Lehetetlen, hogy elveszítse ezt a lányt, aki már a karjai között volt... Idegesen ugrott fö! az íróasztaltól és a telefon- fülkébe zárkózott. Feltárcsázta a rendőrséget. — Halló!... Rendőrség?... Elfogták mór azt a körözött gyilkost?... Nem?... Hogy lehet az?... Nem gondolják, hogy azóta arcot változtatott?... Mondjuk szakállt növesztett és fekete pápaszemet visel.... Igen .... Mondjuk, fekete szakállt.... Igen... Lógó bajuszt. „ Igen.,, Ée fekete gápa1937 március 28, vasárnap. volt. Hálából jóval halála után VIII, Urbán pápa a mantuai kolostorból áthozat* ta hamvait a Szent Péter-templomba. Sírján, e felirat áll, magyar fordításban: „Férfias lelkű nő, segítője az apostoli széknek”. A harmadik nő, ki itt alussza örök ál* mát, Alexandra Christina, Svédország ki- lynője volt. Síremlékén remek dombormű a királynő áttérését ábrázolja az evangélikus, egyházból a katolikusba. Ez az esemény aa innsbrucki katedrálisban ment végbe 1655* ben. Alexandra Christina leánya volt Gusztáv Adolf svéd királynak, a reformáció, egyik legnagyobb vezérének, ki a harmincéves vallásháborúban Lipcse mellett életét áldozta hitéért. Elképzelhető, mily nagy eseményszámba ment a nagy protestáns király leányának az áttérése. A svéd királynő, ki apját követte a trónon, le is mondott trónjáról és Rómába költözött, hogy Szent Péter árnyékában éljen és ott is haljon meg. Ha VII. Sándor pápa feltámadna és beszélni tudna, elmondaná, mennyi kellemetlenséget okozott neki a királynő s hogy nem volt többé nyugalma, mióta e nő Rómába betette lábát. Pedig milyen fogadtatásban volt része! Egész útja Svédországból Rómáig a pápa parancsára diadalut volt. Az örök városba a „Porta dél Popolo” kapun vonult be, melyet a pápa ez alkalomra Berninivel, a híres szobrásszal diszittetett fel. Máig is rajta van az akkor alkalmazott felirat: „Felici faustoque ingressui.” A királynőt a pápa a Szent Péter bazilikában rangjának kijáró nagy tisztelettel és ünnepséggel fogadta. Első időben a Vatikánban rendeztek be neki lakosztályt, csak később költözött át a részére fényűzően berendezett Farnese-palotába. A pápa nagy évjáradékot biztositott Alexandra Christi- nának, pedig akkor a Vatikán kasszája nem volt tele. Az újonnan áttért nőtől azt várta az egyház és a római nép, hogy vallásos életet fog élni, ehelyett azonban a királynő átadta magát a világi élvezeteknek. A templom helyett szívesebben látogatta a színházakat s ott oly feltűnően viselkedett vidám társaságával, hogy egy alkalommal ki is fütyülték. Ahol megjelent, bajt csinált a „borzasztó asszony”, ahogy a rómaiak nevezték. Egyszer a Szent Angelo kastély tornyán ki akart próbálni egy ágyút és bele- lőtt a Medici-palota kapujába. A pápa ismételt fenyegetései nem használtak semmit és mindenki örült, midőn a himlő megszabadította Rómát e hisztérikus nőtől. Minden különcsége dacára Mária Christina korának egyik legműveltebb asz- szonya volt. Tizenegy nyelven beszélt és ő alapította az „Academia degli Arcadi” nevezetű főiskolát. Hogy könnyelmű életmódja dacára mégis a Szent Péter-templomba temették, csakis úgy magyarázható, hogy az erős protestáns állam királynőjének áttérésében a katolikus egyház diadalát látta és ezt tisztelte benne. Olasziból1 fordította: EDER ELZA, szemet... Hogy ki beszél?... Hm... Hja azt kérem nem vagyok bolond megmondani... Elég, ha elárulom... — ée lecsapta a kagylót. Tántorogva jött ki a fülkéből. Menekült az íróasztala felé, mint aki bűnt követett el és fél, hogy felfedezik. Alig várta a két órát. A kapuban a lányhoz szegődött. — Micike! A lány ránézett. — Mit akar? — Beszélnem kell magával. — No, mit? — Mondja, miért kerül? A leány vállat vont. — Csak... — Ez nem érv. — De igen ... Addig tetszett nekem, amig érdekes ember volt... Ma már nem az... Bocsásson meg ... Ilyen a természetem ... Szeretem a veszélyes helyzeteket... Szeretem az érdekes embereket, mint amilyen maga is ... volt... A villamos megállóhoz értek. Csendes Antal meg akarta fogni a leány kezét. De az elhúzta. — Ne bántsa. Nincs értelme, hogy utánam Járjon ... — De Micike! Értse meg, hogy szeretem. Nagyon, kimondhatatlanul szeretem ... Hogy ... E pillanatban kéz nehezedett a vállára. Megfordult. Két férfi komor arca fogadta. — A törvény nevében ... Mici elsáppadt. Fel akart kiáltani, hogy: ne, ne... A két férfi azonban mordul dörgött: — Kövessen! Csendes Antal kiegyenesedett. Mégegyszer viez- szanózett. Micire. Büszkén és fájdalmasan. Kezet akart még neki nyújtani. De visszavette. Büntetésiből. Azzal megfordult és egyetlen szó nélkül indult el a két detektív között. Mici állt és sáppadozott. Egész testiében remeg d kezdett, inig szeme babonás félelemmel kisérte a férfit, amig az el nem tűnt egy közeli rendőrautó* ban.*« • Tamás Lajos: HAT JEGENYE Hat jegenye a végtelen soron — az egyik (kidőlt s a csonkjából két ágacska nőtt, —• a barna alkony kapujában egyenesen, lombfegyverrel tisztelgünk az apánk előtt. Itt verték le a gyökerünk, könnyes felhő iá viharral az út mentén erre szántott. Kemény hűséggel — ahogy ránk hagyták, — védtük alattunk a pázsitot és a futó árkot. Most megindulunk szépen sorba, hátul a legkisebbik bénán, csorbán, csonka ággal, hogy közelebb juthassunk hozzá néha emlékezéssel és néha imádsággal. Kövér dombok maradnak el mögöttünk, — a puha rét tücsökdallal fogad, muzsikál, —• azután ballagunk sziklás hegygerincen, már árnyékunk sincsen, csak a csillagfény szitál. Szitál langyos, édes permetezéssel s tőle csillogó az égi űr sötét szeme. Tüzes üstökös csattog. Némán kezet fogva vándorol fölfelé a hat hős jegenye.
