Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)
1937-02-21 / 43. (4189.) szám
14 1937 február 21, vasárnap. IntfiizivGn megindult í a szlovenszkői magyar kisgazdatársadalom szakmüvelése és továbbképzése a gazdasági egyesületek utján Fodor Jenő nyilatkozik a kisebbségi magyar gazdasági egyesületi mozgalom feladatairól és kilátásairól *■ ■■ Kassa, február 20.. (Kassai szerkesztőségünktől.) A Prágai Magyar Hírlapiban már többiz'ben beszámoltunk arról az életrevaló és áldásos szervezkedésről, amely arra irányiul, hogy a szloven- szkói magyar gazdatársadalmat politikamentes gazdasági egyesületekbe tömörítse és az egyesületi életen keresztül nyújtott, továbbképzéssel, gazdaneveiléssel segítse elő a kisebbségi magyar gazdák sorsának javulását. Az áldásos és régóta hiányzó szervezkedés élén dr. Szilassy Béla szenátor és Fodor Jenő földbirtokos, a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület elnöke áll s ez a szervező munka a közelmúltban befejezést is nyert. Hat egyesület és pedig: a Nyugatszlovenszkói, a Délszlovenszkói, a Kö- zépszlovenszkci, a Sajóvölgyi, a Bódvavölgyi és a Bodrogközi Gazdasági Egyesületeket alakították meg a mozgalom elindítói s ezek közül a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület már eddig nagyon szép eredményekre tekinthet vissza. A többi egyesületnek részben már jóváhagyott alapszabályai vannak, részben most vár alapszabályai jóváhagyására és a közeljövőben szintén megkezdi működését. A nagyfontosságu szervezkedés befejeztével időszerűnek tartottuk, hogy megkérdezzük Fodor Jenő földbirtokost, a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület elnökét, aki személyesen dolgozott a felsorolt egyesületek megalakításán, hogy mi a célja ennek a szervezkedésnek és milyen feladatok szerepelnek a felsorolt hat egyesület munkaprogramján. Fodor Jenő készségesen állott rendelkezésünkre és a következőkben fejtegette ki elgondolását: — A rimaszombati első parasztiskolával kapcsolatosan sok szó hangzik most el a magyar kisgazdatársadalóm. vagy mondjuk: a magyar parasztság neveléséről. Mindenki fontosnak tartja ezt, mert hiszen, amint mondani szokták és szónoklatokban hangoztatják: a parasztság az állam, vagy szükeibib értelemben a. nemzet gerince. Szerintem nem is a gerince, fíanesn: a törzse — A törzs neveli az ágakat, az ágak hozzák a virágot, de nincsen ág és nincs virág egészséges, jól ápolt és jól gondozott törzs nélkül. Nekünk, kisebbségi sorsiban élő magyaroknak, különösen nagy gondot kell fordítanunk a törzs, tehát: a parasztság ápolására, mert enél- kül elsorvad az egész nemzeti kisebbségi élet. Ámde az erős, intelligens parasztság nemcsak nemzeti, hanem államérdek is, amiből az kövek ke zik, hogy ennék a fontos társadalmi osztálynak a nevelése egyaránt állami és társadalmi feladat. Ennél a fontos munkánál ki kell kapcsolni még a pártpolitikát is. mert. a politikai pártok legtöbbször egyoldalúan igyekszenek nevelni a népet. = A most megszervezett gazdasági egyesületek tehát kizárólagosan a gazdálkodáshoz szükséges ismeretekre akarják megtanítani a magyar kis- gazdatársadalmat éspedig a politika teljes kizárásával? — Igen. Mert kétségtelen, hogy a magyar parasztság túlnyomó százalékában teljesen készületlenül vágódik bele az élet tor-3 gatagába. Egyedüli képzettsége az elemi iskolai | végzettség. A gazdálkodáshoz szükséges szakismeretekkel I nem rendelkezik, bekötött szemmel jár a gazdái-1 kodás útvesztőin. De hiányzanak azok az ismeretei is, melyek ma a. polgári életben elengedhetetlenül szükségesek. Nem ismeri a t&lekkönyvet, a katasztert, az adózási rendszereket, a váltót és az egész hiteléletet. Ez a legfőbb oka azután annak a rengeteg pereskedésnek. amely sok kisgazda anyagi jólétének megrontója, nem egy esetben sírásója. — A kisgazdatársadalom nevelésének szükségessége tehát kézzelfogható. Ezt a nevelést azonban eéliadatssaa és ts?vszer&en kell végraJiajSaiti Itt a kapkodó, tervszerűtlen miunka nagyon megbosszulhatja magát és emellett eredménytelen is marad. M;i tehát a gazdanevelést a következő beosztásban gondoljuk: 1. A kisgazdafiii elvégzi a nyolc elemi, vagy a négy polgári osztályt 2. Tizennégy éves korában beáll a szülei gazdaságába és mint kisegítő- munkaerő megszerzi a szükséges gyakorlati ismereteket. Esetleg közben mint „cseregyerek11 elmegy 6—12 hónapra más hasonló nagyságú gazdaságba. 3. Tizennyolc éves koráiban a tehetősebbje vagy vagy tanulnivágyóbbja beiratkozik az egyéves állami mezőgazdasági szakiskolába. Sajnos, ezek az alsóbbfokiu mezőgazdasági szakiskolák, amilyen jelenleg a rimaszombati és a komáromi, kis befogadóképességüknél fogva tömegképzésre nem alkalmasak. Az a hatvan-hetven hallgató, aki ezekben évente kiképzést nyer, egy csöpp a tengerben. 4. A tizennyolc éves gazda-ifjú megszerezheti azonban a legszükségesebb gazdasági szakismereteit a most megszervezett gazdasági egyesületek ái-tal rendezett kéthetes, továbbképző szaktanfolyamokon. Ezeken a tanfolyamokon csak szaktárgyakat (növénytermelést és állattenyésztést) adunk elő, m akj ilyen tanfolyamunknak a záróvizsgáját csak egyizben is meghallgatta, meggyőződhetett arról, hogy a mi értelmes, jóeszü, sok gyakorlattal biró, de elméleti ismeretekkel nem rendelkező magyar gazdagjainkat két hét leforgása alatt milyen sok és hasznos szakismeretre lehet megtanítani. r, Ezeknek a- tanfolyamainknak a segítségével már tömegképzésről is beszélhetünk, mert. az idei tél végeztével például csak a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület közel kétszáz fiatal kisgazdát sorolhat majd a kiképzettek sorába. Ezt a kiképzést pedig a szó valódi értelmében kell vennünk, mert szaktanfolyamainkon a tananyagot nemcsak előadatjuk, hanem' be is taníttatjuk. Emellett minden hallgatónk' kézihez kapja a kinyomatott vezérfonalat is kérdés és feleletekben s ha a megszerzett ismeretei idővel eliha-1- ványodnának emlékezetében, a- vezérfonalból felfrissítheti azokat. Alapvető tanfolyamainkat természetesen követni fogják a továbbképző tanfolyamok, melyekre csak azok iratkozhatnak majd be, akik az alapvető tanfolyamokon levizsgáztak és bizonyítványt kaptak. = És ezzel véget is ér a gazdaképzés folyamata? — Nem, mert a mezőgazdasági szakképzést nyert fiatal gazda 21—04 éves korában-beiratkozik a népfőiskolába, vagy ha úgy tetszik: a paraszt- iskolába. Itt szerzi meg m-o-st már a fiatal gazda, a mező- gazdasági szakismeretek kivételével, azokat az ismereteket, melyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a polgári életiben mint önálló ember megállja a helyét. Itt szó lehet azonkívül a gazdaöntndat, a gazdaösszefogás és a nemzeti összetartás érzésének kine vetéséről is. = A parasztiskola problémája rendkívül érdekes. Szeretnénk bővebben megismerkedni vele. — A népfőiskola vagy a paraszt-iskola intézménye a müveit nyugati államokban, főként Dániában, Svédországban, Bajorországban stb. már régóta megvan. Újabban Cseh- és Morvaországban is létesítettek ilyen parasztiskol-ákat. Hangsúlyozzuk, hogy a magunk részéről nem volna azonban célszerű .a mi viszonyaink kö- g zötfy ha szolgai módon másolnánk le a külföldi I példákat. Különösen, ami a technikai kivitelt il-« leti. Ezen a ponton feltétlenül számolnunk kell a mi magyar népünk sajátos gondolkodásával, természetével és szokásaival. Jól ismerem a magyar parasztot, de nem ismerem a dán, a svéd, a holland, a német, a cseh parasztot is és nyugodtan állíthatom, hogy a mi magyar parasztunk észheíi képességek tekintetében magasan felülmúlja valameny- nyi másországbeli osztályosíársát. A mi magyar parasztunk okos és éleseszü, csak műveletlen és hijján van néha a legszükségesebb ismereteknek is. Ezért olyan fontos nálunk a gazdaképzés megválóéi tás a ée az előbb említett tanfolyamok mellett ezért biir oly nagy fontossággal a parasztiskola intézményének a kifejlesztése is. Hogy azután ezeket a parasztiskolákat milyen keretek között hívjuk életre, a.z már másodrendű kérdés. Dr. MacJhnyik Andor rimáé,zombati gazdásági iskolai: tanár lelkes kezdeményezésére január 26-án megalakult Rimaszombatban a Csehszlovákiai Magyar Parasztiskola Egyesület, amely, ha kellő megértésre és áldozatkészségre talál, mindenesetre alkalmas szerv lesz a paraszt- iskolák létesítésére és azok vezetésére. A másik megoldás az lett volna, hogy a gazdasági egyesületeink létesítették és tartották volna fenn a szaktanfolyamok mintájára a parasztiskoiákat is. Azonban az újabb egyesületi tagság és a velejáró tagsági díj, remélem, nem fogja elriasztani az ügyért lelkesedő gazdáinkat, akik már eddig is sok megértést mutattak a tisztán az ő javukat szolgáló szervezkedésünk iránt. — Ismétlem: nem a keret a fontos, hanem a célszerűen és a tervszerűen végrehajtott munka! — Ami pedig a parasztiskolák működését illeti, külföldöm egy-egy tanfolyamuk több hónapig tart. Ezt a mi viszonyaink között nem tartanám célszerűnek utánozni. Az első és legfontosabb teendő a-z, hogy a parasztiskolák tananyagát tervszerűen kidolgozzuk, összeállítsuk és na lehet: ugyancsak vezérfonálként kérdés és feleletekben kinyomassuk, hogy ezt a vezérfonalat minden hallgat tó kézhezkaphassa. A tananyagot úgy kell ősz- szeállitani, hogy az előadások itt se tartsanak tovább két hétnél. Nekünk számolnunk kell a magyar kisgazda alap* természetével és gazdasági adottságával, amely — ellentétben a dián, a svéd, a német gazda türelmével, jobb anyagi helyzetével — nem birja el a hosszabb időt és már a második hét végén türelmetlenkedni kezd, a legérdekesebb előadás sem köti le a figyelmét. De szerintem a két hét, ha a tananyagot jól állítjuk össze, teljesen elegendő a szükséges ismeretek elsajátításához, csakhogy a mezőgazdasági szakkérdéseket itt már mellőznünk kell, ezekre nincsen idő. A rövidehb időnek az az előnye is megvan, hogy egy-egy télen sok tanfolyamot rendezhet a parasztiskola, sok embert képezhet ki, ami nálunk fontos szempont, mert rövid időn belül nagy mulasztásokat kell pótolnunk. És a záróvizsgát a parasztiskolán sem volna szabad mellőzni, ahogy nem elég csak előadni, hanem : meg is kell tanultatni a hallgatókkal a tananyagot. Nem szónoklatok, hatásos beszédek kellenek az előadók részéről, hanem komoly, oktató munka. Általában: Széchenyi István mondása lebeg a szemem előtt, mely szerint: „nem a tudományok mennyisége teszi az embert okossá, hanem azok megemésztése és jó rendeltetése'1. A gazdasági egyesületek országos szövetsége — És végül még* valamit. Amint mind a hat gazdasági egyesületünk megkezdi működését, a hat egyesületet országos szövetségbe akarjuk tömöríteni, hogy egy átfogó szervet teremtsünk a kisebbségi magyar gazdatársadalom érdekeinek védelmére. Igazán nem nehéz felfogni, milyen átütő és eredményes hatással képviselheti az illetékes kormányzati és gazdasági tényezők előtt a magyar gazdatársada.lom érdekeit egy olyan *országos szerv, amely sok tízezer tagot számlál. Ezért is rendkívül fontos, hogy a szlovenszkői magyar gazdák pártpolitikai különbség nélkül, teljes számmal vegyenek részt, mint tagok, gazdasági egyesületeink életében és működésében. Eddig tart Fodor Jenő nyilatkozata. Úgy érezzük, hogy a kisebbségi magyar gazdatársadalom életében uj korszakot nyit ez a szervezkedés. A vezetők mindent megtettek a szervezkedés sikere érdekében, most már csak a magyar gazdákon múlik, hogy az eredmény olyan legyen, amilyet a vezetők előirányoztak. Ha az eddig szervezetlen kisebbségi magyar gazdatársadalom felfogja ennek a mozgalomnak hatalmas súlyát és bor dörejét és minél nagyobb számmal siet a már megalakított gazdasági egyesületek táborába, akkor olyan szervet teremt meg a maga részére, amely eredményes módon szólhat bele a jövőben saját sorsának, életének alakulásába. KELEMBÉRI SÁNDOR. A kisebbségi gazdaságpolitika feladatai (—sí—) Szlovenszkó, február 20. Gazdasági erőink számbavétele, lehetőségeink kutatása és követése egy jól meghatározott kisebbségi gazdaságpolitika keretében ma már jövőt mentő, vagy jövőt vesztő kérdés. Gazdasági erőink számbavételével eddig végtelenül keveset foglalkoztunk, a lehetőségeket is csak nagyobb vonásokban fektettük le néhanapján és nem méltattuk olyan mértékben, amennyire megérdemelte volna. Tény ugyan, hogy az ország egyetemes gazdasági életétől nehezen lehet elvonatkoztatni egy kisebbségi nemzet gazdasági feladatait,, azonban vannak pontok, ahol az Öncélú kisebbségi gazdaságpolitikának el kell térnie a megengedett határokon belül a többségi nép gazdaságpolitikájától. A kisebbségi gazdasági lehetőségek kutatásánál nemcsak a gazdasági érdekeket kell figyelembe vennünk. A gazdasági élet, a közgadaság etikai értelemben véve társadalmi működést is jelent, a gazdasági tevékenységnek erkölcsi és lelki indítékai is vannak. A kisebbségi sorsban élő népekre fokozottabban vonatkozik a közgazdaság etikai értelmezése, mert tisztán önmagunkra, gazdasági és társadalmi életképességeinkre vagyunk utalva. A faji összetartás, gazdasági érdekeink kölcsönös védelméből folyó társadalmi szolidaritás és áldozatkészség teremthet csak meg életerős népi közösséget. Egy kisebbségi nép életében talán a legfontosabb ennek a népi közösségnek a kiépítése, amely távolabbról nem egyéb, mint egy nemzeti vagyonközösség. A kisebbségi nemzet tagjainak vagyona jogilag ugyan magánvagyon, magántulajdon, de faji értelemben véve e magánvagyonok ösz- szessége a népközöisségi vagyon. E vagyonnak megtartása, megőrzése a kisebbségi gazdaságpolitika lég,fontosabb feladata. A vagyonközösség tudatának mcg akkor sem szabiad elmosódnia, amikor esetleg egyes vagyonrész elidegeni- téséről van szó, a vagyonrészek elidegenítésének tehát csak nemzeti keretiek között szabad történnie. Kisebbségi életünk elmúlt tizenkilenc esztendeje alatt fájó sziwel kellett látnunk a kisebbségi vagyonközösség lassú morzsolódáséit, amely egyrészt a többség ifölidbirtokpoliitikúja' következtében állott be, másrészt a magunk hibájából is. A hiba az volt, hogy hiányzott a gazdaságpolitikai irányítás a kezdet kezdetén, amikor erre a legnagyobb szükségünk lett volna. A régi magyar liberális gazdaságpolitikát szokták hibáztatni annyiban, hogy az álam legnagyobb tömegű néprétegét, a parasztságot teljesen elhanyagolta. A liberális gazdaságpolitika ipari gócok építésére fektette a súlyt, a parasztság teljesen magára lett volna hagyva, ha nincsenek Károlyi Sándoraink, Meskó Páljaink, Bernét Istvánjaink, akik igen jól látták már évtizedekkel ezelőtt azt, hogy a magyar gazdaságpolitika rossz utakon halad, hogy a magyarság létének alapja, gazdasági és társadalmi ősforrása a magyar falu. Ha a szervezés akkoriban olyan nagy mértékben fejlődött volna, mint az erdélyi románságnál, vagy a szászságnál, akkor kisebbségi vagyonközösségünk morzsolódása nem állott volna be oly mértékben, mint ahogy tényleg megtörtént. A múlt siratása és az elmúltak miatt való té- pelődés azonban nem vezetett még soha eredményre. Számunkra a jövő fontos, a gazdaságilag jól felépített jövő. A lehetőségek részletes lefektetése és a cselekvés. A válság nehéz esztendei el múl óban vannak, ebben az időben elég bajunk, gondunk volt az is, hogy a vagyont, megtépázva is, átmentsük. Most azonban már távolabbra is kell gondolnunk. A jó gazda, a mai értelemben vett gazda tervgazda. Terveket készít, válogat bennük és amit a legjobbnak talál, azt hajtja végre. Egy ilyen gazdaságnak kell vennünk népiközösségi vagyonúnkat is, nemzeti vagyonúnkkal! is terv szerint kell sáfárkodnunk. Úgy, hogy a jövő aztán minket igazoljon. Gazdasági organizmusunkat öncélú kisebbségi gazdasági rendszerré kell kiépítenünk, hogy ebből anyagi és. erkölcsi erőt meríthessünk akkor, amikor erre szükség mutatkozik. Az öncél uság egyben önsegélyt is jelent. Vegyük csak sóiba gazdasági lehetőségeinket. Mi van meg, mi hiányzik. Rövid felisorolás, rövid számvetés, mérleg, amely, sajnos, még mindig passzívumot mutat. Passzivuimot, ment a lehetőségek oldalált még csak nagyon gyéren! használtuk ki. Első kérdés: mi van meg vágyó- J inunkból és mi épüHt hozzá. A szlovenszkői ma- ! gyarság ingatlan vagyona pénzügyi szempontból általában megfelelő, a megterhelés mintegy 34 százalékos átlagosan, ami gazdasgápolitikai szempontból megfelelő állapot. A vagyon kétharmad része tehát nincs megterhelve, az 1:3 gazdasági arány, ami a rentabilitást jelenti, megvan. Ebben már nem szerepel az a vagyon, amit a válság hullámai elsöpörtek. Mobil vagyonnak elsősorban a magyarság betétállományát kell vennünk. Sajnálatos, hogy magyar pénzintézeteink igen nagy része vagy megszűnt, vagy nem bírván a történelmi országok nagybankjainak nyomasztó fölényét, beolvadt. Kimondottan magyar pénzintézetünk olyan kevés, hogy kezünk ujján megszámolhatjuk. Hol van hát a magyar tőke? Miért van, annyi biztos, csak nem a mi kezünkben. A szlovenszkői méhánymil- liárdos bankbetétből legalább félmilliárd magyar tőikét jelent, ami azonban nem magyar gazdasági célokat szolgál. A félmiilliárdnyi becslés csak egy szám, lehet, hogy több, de nem sokkal kevesebb. Mennyi minden kérdést oldhatnánk meg egy csapásra, ha ennek csak egy szerény kis része tényleg a kezünkben volna! Egyik fontos gazdaságpolitikai feladatunk tehát röviden az volna, hogy a kisebbségi magyarság szerteszórt möbil vagyonát összeszedjük és nemzeti céljaink szolgálatába állítsuk. Ahogy ezt a világháború előtt az erdélyi románság is megtette, a szászokat és egyéb német kisebbségeket nem is említve. Szlovenszkón takarékpénztárak felállításáról van szó, miért nem lehetne ébből legalább egy a miénk is! A mobil tökéhez kel! számítanunk a biztosítási politikát is. Szomorúan kell látnunk, hogy a mérlegnek ezen a részén is nagy az üresség. Egyszerűen nincs magyar biztositó intézetünk, így az erdélyi magyarságot irigy szemmel kell néznünk, mert nekik van jól prosperáló magyar biztositó intézetük. Milyen lehetőségek és milyen óriási feladatok megvalósítását érnénk el ilyen magyar intézettel! A kisebbségi élet gazdasági jeremiádja sátán még úgy említésképpen hozzuk fel a további hiányokat, passzívumokat. Nagyiparunk nincs, nem is volt, de nem is lehet, erről a történelmi országok nagy versenye miatt le is kell mondanunk, De van valami a történelmi országokban, amit itt is utánozhatnánk, ez a mezőgazda- sági ipari termelés fejlesztése, a mezőgazdasági nyersanyagók itthoni feldolgozása. Itt ^jár akti- vummal is dicsekedhetünk, van egynéhány pap* a legnagyobb mértékben szükségesnek tartjuk ennek sz élelreva’ó eszmének az átvételét,
