Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)

1936-12-29 / 295. (4144.) szám

1936 december 29, kedd. Tizenkét utasával eltűnt egy amerikai repülőgép Társadalmi Élet # A Komáromi Jótékony Nőegylet első idei teaestjét, — amelyek Komáromiban oly népsze­rűek, — január 2-án, szombaton tartja meg a Jókai Egyesület (kultur,házának emeleti termeiben. # A kassai Kazinczy Társaság női szakosztálya vasárnap kitűnően sikerült műsoros teadélutánt rendezett a Schalkház nagytermében. A műsort Druruár Sári hegedűs zárna nyitotta meg, melyet Kostya Edit kisért zongorán, majd Moskovits Adrienné Ady- és Kosztoláinyi-verseket szavalt nagy sikerrel. Sangulya Kató és Kossuth Mihály hatásos magyar kettőst táncoltak, utána pedig a „Házibéke“ c. egyfelvonásos tréfa következett, melyet Isópy Nata, Marossy Lajos és Bujdosó Gyula adtak elő elsőrangúan. Végül Katona Gyu- láné magyar nótákat énekelt Oláh Kálmán ci­gányzenekarának kíséretével. Valamennyi szám­nak és szereplőnek megérdemelt nagy sikere volt és a közönség sok tapssal jutalmazta fellépésüket. Az egyes müsorszámokat Szdklay Sándor konfe­rálta be ügyesen. A sikerült teadélután rendezé­sét Pausz Béláné szakosztályi elnöknő és Korányi Hona agilis irányításával a női szakosztály lelkes hölgyei végezték s a magunk részéről azt. óhajta­nok/ ha. a hasonló rendezések minél sűrűbben is­métlődnének és szorosabban fűznék egymáshoz azt a közönséget, elsősorban pedig a fiatalságot, melyre a Kazinczy Társaságnak további munká­jához szüksége van. A komáromi bencés főgimnázium cserkész- csapata karácsonyi otthonavató ünnepet ült ab­ból az alkalomból, hogy újból van cserkészott­hona. A cserkészeknek tudvalevőleg egészen szeptemberig a gimnázium épületében volt ottho­nuk, ezt a termet azonban az intézet igazgató­sága az újonnan megnyílt szlovák gimnázium egyik osztályául engedte át, amig a szlovák in­tézet .fel nem épül. Most végre a katolikus egy­házközség egyik házában találtak otthonra a cserkészek, ahol be is rendezkedtek ötletesen. Az otthonavató nagy lelkesedés mellett folyt le Biró Lucián, Kocsis Károly és Romlhányi Árpád tanár- parancsnok jelenlétében. Megjelentek az öregcser­készek is, valamint az Arany János iparoscser­készcsapat küldöttsége. Énekkel, megnyitóbe­szédekkel avatták föl az uj otthont. — PRÁGÁBAN NEM VOLT KELENDŐSÉGE A KARÁCSONYFÁNAK. Az Expres jelenti: Bár ez- idén lényegesen kevesebb karácsonyfát szállítottak a prágai piacra, mint tavaly, az eladás mégsem volt olyan, amilyet vártak. Karácsony vigi’ijánuk delén már nyilvánvaló volt. hogy igen sok fácska eladatlan marad. így is történt. A leszállított árak ellenére nem volt vevő. A városi hivatalok alkal­mazottad a késő éjszakáig takarították az eladatlan karácsonyfát. Hogy mennyi fa maradt eladatlan, az könnyen elképzelhető, ha csak az egyik wein- bergi telepről négy hatalmas teherautóra valót kellett eltakarítani — fejezi be jelentését az Ex­pres. — A KARÁCSONYFA FELGYÚJTOTTA A LAKÁST. Máityusföldi tudóeiitónk jelenti: Liiitoik Mihály geuemicséseki gazda házában sú­lyos tűzeseteit okoizott a karácsonyi gyertya­gyújtás. A nagy melegben az egyik égő gyertya meghajolt és maggyujtotita az ablak függönyét. Szeirencisétlens&gre egy kis üveg 'benzin volt az ablakiban, amely felrobbant, úgyhogy esaikba- ima.r lángra lobbant a lakás bútorzata is. Miire a tüzet elkerült eloltani, a berendezés legna­gyobb része elégett. Emberéletben szerencsére nem esett kár. — ÁTMULATOTT ÉJSZAKA UTÁN SÓ­SAVAT IVOTT. Kassai szerkesztőségiünk je­lenti telefonom: Bécza Gyula 24 esztendő®, munkácsi fiatalember vasárnap Kassára jött s az éjszakát a Vársánc-uiocában töltötte egy nőnél. Reggel sósavval megmérgezte magát. Kendkivül snyos állapokban került a kassai közkórháziba. Tettének okát nem tudják. _ VÉRES KARÁCSONYI MULATSÁG — KÉT HALOTT. Miskolcról jelentik: A közeli Vakacs községben véres karácsonyi bált rendezett a falu fiatalsága. A falu szépe miatt több legény össze­verekedett. A verekedésben rövidesen részt vett a falu egész fiatalsága e rövidesen két halott és tizenegy súlyos sebesült maradt a bálteremben. A véres verekedésnek a csendőrök vetettek véget, akik több garázda legényt letartóztattak. — FÉLÁLOMBAN AGYONÜTÖTTE LEÁ­NYÁT — FELMENTETTÉK. Szegedről je­lentik: A törvényszék ma délelőtt tárgyalta. a szándékos emberölés bűntettével vádolt özvegy Tóth Sándorné hódmezővásárhelyi asszony bűn­ügyét. Tóthné ez év júniusában éjszaka álmából felébredve baltával fejbe sújtotta és agyonverte a mellette alvó húszéves Eszter leányát. A gyermekgyilkos asszony a vizsgálat során azzal védekezett, hogy önkívületi állapotban, mintegy álmának folytatásaként sulytotta agyon leányát. A bíróság kikérte az igazságügyi orvosi tanács véleményét is. A vélemény az volt, hogy az asz- szony tettét valóban kábult állapotban követte el. Az orvosi vélemény alapján a gyermekgyil­kos anyát joqerősen fölmentették. — ÉLÉGÉTTE újszülött gyerme­két. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A kassai rendőrség letartóztatta Fritz Mária 24 éves szepességi származású cselédleányt, aki megölte újszülött gyermekét. A leány kihallga­tása során elmondotta, hogy már két törvényte­len gyermeke van, egyiket gyermekmenhelyen tartják, a másikat pedig édesanyja neveli. Har­madik gyermekét már nem tudta volna fölnevel­ni, ezért elhatározta, hogy elemészfi. Egy ügy­védi irodában vállalt takarítási munkát s ott szülte meg kisgyermekét. Az újszülöttet megfoj­totta s a kályhában elégette. Hogy ki a gyermek atyja, azt nem is tudja. A gyermekgyilkos leány- ÓooÉÁt ótkiaértók. a kassai Ügyészség fogházába., Los Angeles, december 28. Az United Air Lines repülőtársaság jelenti, hogy egyik hatalmas személyszállító gépe, amely kilenc utassal és há­romtagú személyzettel Sanfranciskoból Los An­gelesbe indult, nem érkezett meg rendeltetési helyére és alapos a félelem, hogy a repülőgép lezuhant. Az utolsó ráidióhíradást tegnap este. 9 óra 45 perckor (középeurópai időszámítás szerint ma reggel 6 óra 45 perckor) adták le a repülőgép­Életveszéty fenyegeti a tolvajt Budapest, december 28. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) Hétfőn reggel a Ba­ji ross-uccai egyetemi szülészeti klinikán nagyará­nyú rádiumlopást fedeztek föl. A klinika alag­sorában van elhelyezve a röntgenterem s ebben vaskazettában tartották elzárva részben ólom-, részben platinafoglalatban a klinika nagyértékü rádiumát. összesen 225 milligram súlyú rádium volt ott, amelyet valószínűleg az éjszaka folyamán ed­dig ismeretlen tettes ellopott a röntgenterem­ből. Az ellopott rádium értéke 56.000 pengőre rúg. A vaskazettában a nagyértékü rádiumon kívül 300 pengő készpénz is volt, ami szintén a tolvaj zsákmánya lett. A rádium eltűnését hétfőn dél­előtt a klinika egyik röntgenológusa fedezte föl. Róma, december 28. Hétfőn délelőtt az a hir ter­jedt el Rómában, hogy Aohmed Zogu albán király eljegyezte Mikes Hanna grófnőt, gróf Mikes Annim leányát. A hirt azokon a helyeken, ahol tudniok kell aa albán király elhatározásáról, egyelőre nem haj­landók sem megerősíteni, sem megcáfolni. A hírt egyelőire úgy kezelik, mint va.lószinüáéget, de továbbiakat nem akarnak közölni, mert az ügy még nincsen abban a stádiumban, hogy nyilvános­Pozsony, december 28. (Pozsonyi szerkesztősé­günktől.) A pozsonyi cseradőrség nyomozóosztálya karácsony estéjén letartóztatta Prachár Cirill pozsonyi mechanikust és beszállította a kerületi bíróság fogházába. A letartóztatott mechanikust Ferenc nevű bátyjával és ennek kedvesével Ma­lacka környékén orvvadászaton érték. A társaság autón indult el Pozsonyból orvva­dászatra. Prachár Ferenc vezette a kocsit, kedvese, Ru- manek Emília pedig a gépkocsira külön felszerelt reflektort kezelte, a hátsó ülésen pedig Prachár Cirill töltött fegyverrel várt az útba kerülő nyu- lakra. A reflektorral elvakitották az utjukba kerülő — MEGSZÖKÖTT A KASSAI JAVÍTÓ­INTÉZETBŐL. Kassai szerkesztőségünk jelen­ti telefonon: A kassai Komensky javító intézet­ből nélhámy nappal ezelőtt megszökött Kosec Péter húszéves, kékkői származású fiatalember, aki csak néhány hete volt az intézetben. Ko­rampa felé vette útját, ahol felkapaszkodott egy tehervonatra s azzal Zsolnáig utazott. Zsolná­ról gyalogszerrel ment Nagybiccsére, ahol sze­mélyvonatra szállt. Csak Puháig ért el, mert a kalauz észrevette s átadta a csendőröknek. Be­szállították a pűlhói járásbiróság fogházába, ahol öngyilkosságot kísérelt meg. Több szöget és cinkanalat nyelt le, de még idejében észrevet­ték s beszállították a tremcséni rabkórházba. Felgyógyulása után visszakerül a kassai javító- i n t £ Z'C tifo’C — EGY „BŰNBÁNÓ" SZLOVENSZKÓI TOL­VAJ BEÁLLT A SPANYOL VÖRÖS HADSE­REGBE. Pozisoinyi szoilkcezhőségttfik jeleníti tele­fonion: Soucsielk József, 37 éves nagyszombati sofőr még Ihetekikieil ezelőttit ellopta Fi ellik Antall kommunlisita szenátor fiának mohorincinétkpárijáh, kofferjóit, óráját « egyéb apró halmiját. Az el­lopott tárgyak értéke megközelítette a 7000 'koronát. A ikiárvallobt félljeitenitéséire a csendiör- séig megindította a nyomozást és m leflltnilajdiomft- toitt motornkerékipáint a pozsonyi föpáliyn.uidviar raktárában miog is taJliáJlfca. Somosok kaináicsionyna luvieJíeit irt édesanyjának Valenciáiból. Azt Irta, hogy; mie«bá«to tettét, e fiatalt fíttmiyotarezágba ről. Azt jelentette ekkor a pilóta, hogy a gép Santa Barbara közelében súlyos viharba került és benzinkészlete fogytán van. Ez idő óta nincs bir a repülőgépről és 12 utasáról, noha a készü­léknek már régen meg kellett volna érkeznie Los Angelesbe. Attól tartanak, hogy a gép kényszer- leszállás közben elpusztult és utasai is szeren­csétlenül jártak. A rendőrség széleskörű nyomozást indított. Az a föltevés, hogy a lopást csakis hozzáértő szak­ember követhette el, aki ismerte a rádium óriási értékét és a vele való bánásmódot is. A budapesti főkapitányság a Frigyessi-klini- kán történt rádiumlopásról értesítette a világ va­lamennyi rendőrségét. ■ A tolvaj a rádiumot semmiképen sem tudja értékesíteni, mert az egész világ rádiumkész­letét nyilvántartják és rádiumot eladni csak származási bizonyítvánnyal lehet. Nyilvánvaló tehát, hogy a tolvaj vagy a rádium értékes platinafoglalatát, vagy a vaskazettában sejtett készpénzt akarta megszerezni. A tolvajt életveszély fenyegeti, mert ha a rádiumot magá­nál tartja, az állandó sugárzásával könnyen meg Is ölheti őt. Budapest, december 28. Az a hár, hogy’ Zogu al­bán király eljegyezte Mikes Hanna (magyar gróf­nőt, Budapesten óriási feltűnést keltett. A grófnő ma délután repülőgépen Rómából Budapestre ér­kezett. Az újságírók ezt megtudták s már többen várták a grófnőt a repülőtéren. Amikor anegkér- dezlék tőle, hogy mi Igaz az eljegyzés hitéiből, a grófnő mosolyogva bólintott s a következőket mondotta: — Semmit sem mondhatok. Hivatalosam még nem történt semmi. — Ennél többet a grófnő nem volt hajlandó elárulni. nyulakat, Prachár Cirill pedig lelőtte őket. Stomfáig tizenkét nyulat lőttek. Stomfa határában a határőrség 'megzavarta őket. Klauber Ferenc határőr utánuk kiabált, hogy álljanak meg, de a modern orvvadászok tovább robogtak. Klauber erre utánuk lőtt, mire a gépkocsi meg­állt, s a bennülő'k rárohantak Klauberre s an­nak egyik társára. A határőrök szorongatott helyzetükben több riasztó lövést adtak le, mire az orvvadászok elme­nekültek. Egyiküket, Prachár Cirillt még kará­csonykor sikerült elfogni, két társát még nyo­mozzák. szökött, ahol beállít a vöinöis hadseregbe s útiban van a front felé. — 2 ÉV ÉS 9 HÓNAP LOPÁSOKÉRT, bereg­szászi tudósítónk jelenti: A kerületi bíróság bün­tető tanácsa Csedrik Sándor o-lcsamkai rovott- múltú egyént, többrendbeli lopásért 2 évre és 9 hónapra Ítélte. A vádlott, aki ezideig 30 hónapot töltött vizsgálati fogságban, az ítéletben meg­nyugodott. — AGYONLŐTTE MAGÁT EGY NAGY- SZOMBATI OROSZ KAPITÁNY. Poiz&onyi s zebkeisz tőségünk jelleműi telefonom: Dir. Voilcsem- szfcy Vladimír orosz sízáimnaizáisu egészségügyi kapitány karácsony lelő'esitiéjiéin Nagysizomlbait- ban nevofliveinnel hasibaiiőitte magád. Bee'zállillteíb- iták a Ikórfháiziba, de már nem tudlak segíteni rajta. Alig egy megyedóiríávtall beszállítása után meghalt. Teitltóniek oka lismeretlem. — SZABADLÁBRA HELYEZTÉK A KÉT LETARTÓZTATOTT POZSONYI KERESKE­DŐT. Pozeonyi szerkeisztosiégünk jeleníti tele­fonon: A vizsgáilóbiró (remidielfiitéine (karácsony előestéjén eizalbadilálbra helyezték Adilleír Frigyes koneslkediedmi tanácsosit. A PMH néhány nappal eziellőitt részletesen foglalkozott Adíl'or Frigyes Ügyével. A kereskedelmi tanácsosit, — mint azt megírtuk — csalárd bukás gyanúja miatt vottek őrizet (be Kiairipfeiri Alfréd pozsonyi keres­kedővel együtt. Karpfenit nem sokkal első Ikii- haliljgátása tubám szabadlábra (holverteik, most kö­vette öt Adieu: Frigyes ie. Rickett ismét Budapesten járt Budapest, december 28. (Budapesti szer* kesztőségünk telefonjelentése.) Rickett olajfci- rály karácsony első napján repülőgépen Buda­pestre érkezett Egy napig tartózkodott a ma­gyar fővárosben, ahol állítólag tárgyalásokat is folytatott, majd repülőgépen elutazott Buda­pestről. Hogy kikkel és miről tanácskozott, art egyelőre nem sikerült megállapítani. Vasbotos rablótámadás egy prágai pénzes* levélhordó ellen Prága, december 28. Prága (második kerti- leltében ma délelőtt egy mujnkamélMli meg­támadott egy pémzeséevélhordót, aikii csak éberségének köszönhette, hogy a vakmerő támadás nem járt tragikus következmények­kel, Navrátil Ferenc pénzes postás reggel 10 óra előtt ment be a Podiskalské-part 1. szá­mú házába, melyben régebben az Általános Nyugdíjintézet víol't, ma a prágai Országos Hivatal több osztályának nyújt otthont. A lépcsőháziban váratlanul hatalmas ütést kapott a fejére, elszédült s összeesett De még volt annyi ereje, hogy mintegy 14 ezer koronát tartalmazó táskáját görcsösen ma­gához szorította és kétségbeesetten kiáltott segítségért. Kiáltásaira kinyílt a legköze­lebbi hivatali helyiség ajtaja s egy férfi lé­pett ki. Mikor a támadó látta terve meg­hiúsulását, futásnak eredt. A Trojická-ucca felé iramodott, de máris nyomában voltak a közieli aoitótaxi állomás kocslveizieitői, kiket a hivatalnok alarmirozott. A Palacky-szobor mellett a sofőrök utói is érték a támadót s átadták a rend­őrnek. A kerületi rendőrbizliosságon hamarosan ki­derült, hogy a merénylő Masek Stanisíáv va- covi illetőságtü, 31 éves munkanélkülivel azo­nos. Beismerte, hogy a levélbordót aszal a szándékkal ütötte le, hogy a nála levő hiva­talos pénzit elrabolja. A leviélhordót több uccán át kísérte, mig végül a mondott helyet alkal­masnak találta a merénylet keresztülvitelére. M egmotozásakor folsökabátja belső zsebében 45 centiméter hosszú vasrudat találtak, mellyel a merény­letet elkövette. A merénylőt átadták az ügyészségnek. A meg­támadott levéllhordót nyomban a sebészeti kli­nikára szállították s az orvosok megáUaplibot- ták, hogy csak (kisebb sérülést szenvedett. Karácsonyfa-csempészeket fogtak el a magyar határon Budapest, december 98. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefohjelentéee.) A valutatigyész&ég de- tektivjei az ünnepek alatt elfogtak öt csehszlovák és három román férfit, akik hatalmas tömegekben karácsonyfát szállítottak Budapestre. Az elfogottak öt vagon fenyőfát szállítottak, amihez a Magyar Nemzeti Bank nem adott behozatali engedélyt. Megállapították, hogy a fenyőfákat csempészuton szállították be Magyarországra, s ezzel pengőki­hágás 'bűntettét követték el. A Magyar Nemzeti Bankot 500.000 pengővel károsították meg. Az őrizetbe vett egyének névsorát egyelőre nem kö­zölték a nyilvánossággal Elítélték a párkányi adóvesztegelési ügy három vádlottját A többi vádlottat felmentették Komárom, december 28. (Saját tudósítónk­tól.) Az tóműit napokban hirdetett Ítéletet a komáromi kerületi bíróság abban a vesztegetési perben, amely annialk idején sokáig foglailikoz- itatta a sajtót. A párkányi adóhivatal egyik titkárát és (több párkányi és környékbeli köz- isimeint polgárt vádolt meg aiz ügyészség vesz­tegetéssel, illet ve vesztegetési pénzek elfoga­dásával Az egyik párkányi végrehajtót ezen- kivüil több végrehajtási végzés eltmlaijdomitásá- val és száruk*pással is megvádolták. A két év óta húzódó ügyiben annakidején több vádlott került röviidebb-hoaszatob időre vizsgálati fog­ságba. A tárgyaláson a tanácselnök felolvasta az egyik helyi lap leleplező cikkeit, amelyek a párkányi adóviszonyokat és különösen Horváth Arnioild adóágaizgató működését bírálták súlyo­san. A bíróság a vádlottak közüli Hudecek Emil végrehajtót 10 havi börtönre ítélte, mert bebizonyiitotitnak vetite, hogy az adóhiva­tal szenéből saját szükségletére nagyobb meny- nyiséget elszállított, továbbá dr. Vitéz Gyula párkányi ügyvéd, Meimcel Artúr sönnagyikeires- kedő és Kókai Jenő kereskedő végneihajtás! jegyzőkönyveit ellopta. Zsupnik Ijaijos adó- titkárt kihágásért egy heti elzárásra ítélték, imént a bizonyítékok szerint Juhász Gyula mol­nártól 100 koronáit elfogadott. Kákái Jenő ke*- resiliiedöt eziinitén egyheti eltziáráera Ítélték, mert bizonyító ttunk vették, hogy sizá.z koronát ad'Ott Hudeöeíkmiek aiz árverés eilhaküfiztásáéiit. Dr. Szekér József, Abellsberg Imire és Juhász Gyula vádlottakat felimoinitetiték. Ugyaneeiak ffellimön­tették az ellútiéű tokét, is az egyéb vádpoantolk alól. Az ügy iiniQgániduláis,akoir a, Iklnositáir bejelentette, hogy 280.000 llnomna kár érte, a fő tárgyaláson aizJoniban a. kincstár kópvlseliője be^doivto! j»i, hogy a klnicsitáirt károsodás 56 ezer pengő értékű rádiumot loptak el a budapesti szülészeti klinikáról Zogu albán király állítólag magyar grófnőt vesz el feleségül Mikes Hanna grófnő nem nyilatkozik az eljegyzési hírről Ságra lehessen hozni. Pozsonyban letartóztattak két orvvadászt, akik aatóreilektorraí ejtették el a nyulakat 6

Next

/
Thumbnails
Contents