Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)

1936-12-25 / 294. (4143.) szám

20

1936 december 35, pfatd^

jelentősebb könyv, amelyet olvastam, elsősorban Illyés Gyula «A puszták népe" című könyve volt. A nagybirtokok cselédségének életét magam is közelről ismerem s ez a mű felkavarta bennem nemcsak gyermekkorom emlékeinek egész raját, hanem legelső lázadásaim égető érzését is. Ehhez hasonló hatással volt rám egy másik könyv: Szabó Zoltán könyve, „A tardi helyzetiről. Ez a könyv méltán vált fogalommá néhány hónap alatt, mert a legalsó magyar néprétegek sorsának olyan megrendítő képét adja, amilyet keveset olvas az ember az európai irodalomban. De igen mélyen megrendített az a könyv is, melyet „Süllyedő falu“ címmel egy cserkészcsoport tagjai adtak ki s amely az Ormánság pusztulását tárja elénk. Az Ormánságnak köszönhetem legelső maradandó élményeimet s magam is vesztegettem néhány szót a kivesző ormánsági falvak problémáira,—■ Szépiróink közül Szabó Lőrinc verseskötete hatott rám legjobban. Megtaláltam benne a modem városi fiatal intellek- tuell lelki válságainak egész szövevényét, páratlanul magasrendü művészettel és hideg logikával felépített versekben.

Márai Sándor

költő, regényíró és publicista, a modern magyar irodalom legnagyobbjai közé tartozik. 1900-ban született Kassán. Nyilatkozatának első része a Kőhalmi Béla szerkesztésében megjelent Könyvek Könyve ankétja folyamán hangzott el.

— Az irodalmat nem tudom egységeire bontani. Húsztól harmincéves koromig „világképem kialakulására" legnagyobb hatással a tizenkilencedik század prózairói voltak. Legújabban közelebb kerültem Goethéhez, rajta keresztül a — főként görög — klasszikusokhoz. Ma ott tartok, hogy a legteljesebb szellemi kifejezés számomra a klasszikus vers s egyáltalán a lira. Az ez- uíáni Írókról nem tudok még számot adni. A per, Proust és Joyce pere még nem dőlt el.

— Az utolsó esztendő legjelentősebb könyvének Illyés Gyula a „Puszták népe" és „Petőfi" dmü könyveit tartom.

Ortutay Gyula,

etnológus, a Nemzeti Muzeum tisztviselője, a ,,Magyarságtudomány" szerkesztője, a Magyar Szemle munkatársa. Született 1910- ben.

— Az utóbbi idők magyar könyvei közül elsősorban Illyés Gyula Puszták népe cimü monumentális munkáját és Tamási Áron tündéri Jégtörő Mátyását említem, az európai szépirodalomból Thomas Mann József triológiáját. Mellettük — ezt is be kell vallanom, hisz hatásuk igen jelentős számomra — a saját szakirodalmam pár uj müvét szeretem: Lévy-Bruhl: La mythologie primitl- ve, R. ThumwaM: Blacke and White in East Africa-ját s ugyancsak tőle a befejeződő hatalmas munkáját a Menschliche Ge- sellschaft köteteit, tőle s Malinowskiíól tanultam a legtöbbet. Ugyancsak nagy hatású volt rám Hauizinga „lm Schatten von Mor- gen"-jének pesszimista idealizmusa. Ha nem is könyv, de kimondhatatlan és felszabadító hatású volt Bartók Béla Cantata Pro- fana-ja.

Cs. Szabó László,

a Nyugat körébe tartozó esszé- és novella- iró. Született 1905-ben.

— Egy száz év előtti kézikönyvtárból száz könyv közül kÜencvenötről nem lehet tudni, miképp s miért kerültek oda. Olvasták, szerették, becsülték? így lesz velünk is. Száz, nekünk fontos könyvből egy emberöltő múlva küencvenötnek hírét sem hallották. És minden órában megjelenhetik az a könyv, amelyről egy emberöltő kideríti, hogy a többi helyett ezt kellett volna megbecsülnünk.

— A mai termelésben az ember olvasottsága, fájdalom, egyre hiányosabb. Ezért csak a magam véletlen olvasmányairól! szólhatok. Három kortörténeti dokumentum fontosságát érzem, véletlenül mind a három eredetileg előadás volt. Huizinga bruxellesi előadásából lett az „lm Schatten von Mor- gen", Madariaga párisi előadásából az „Anarchie ou Hierarchie" s Valéry több helyen elmondott beszédeiből a „Varieté

III." Mind a három a kor szellemi helyzetét próbálja tisztázni, mind a hárman jól ismerik Európát, a költészetet, a történelmet és a politikát.

— A magyar könyvek közül vitán felül1 legjelentősebb Illyésé a „Puszták népé"-ről. Illyés végre nem egy ismeretlen országot fedezett fel — ezt már sokan elkövették —, hanem egy többmilliós ismeretlen népet.

Szabó Zoltán,

a „Tardi helyzet" Írója, publicista és esszéSoktúUs n*tÉÉéLÁAá%u

Ida: Vleu&auec Hát

Faragatlan márványtömbből úgy tör elő,

mint tarajló hullámokból valami tengeri csoda. Szinte állatian széles pofacsontjairól torzonborz gőggel ripacsszerü pofaszakáll fut le az álla felé, amolyan züllött császár- szakóll, és az élvetegen szürcsölő, előrefeszülő alsó ajakkal ellentétes felső ajak keskeny vonaláról enyhén kackiás eleganciával némi bajuszka torkollik a szakállba, mint folyó a tengerbe. Elállóan széles fülei a világmindenség dallamait isszák, ideges feltártsággal úgy állnak kétfelé, hogy semmit se mulasszanak el, ami hang és élmény, viszont világtalan szeméből kimaradt a pupilla, az alkotó művész befele formálta őket, hogy semmit se mulasszanak el, ami gondolat és szellem. Szemöldöke fölött luciferes cinizmussal a halánték felé feszül a bőr és a két iv egyenes folytatása a még dús hajzat, amely nem ismer frizurát. Nyeglén válla köré vetette elnyűtt tógáját és közvetlenül bikanyaka alatt görög csomóba fogta össze. Széles maliciával terpeszkedő orra mintegy hidat képez a boros ajkak és a pu- pillátlan szemek két világa közt. így áll Sokrates szobám sarkában két könyvespolc között, kaján, mégis bölcs, élvhajhászó, mégis lehiggadt mosollyal: ember, aki túl van mindenen, ami emberi, de mégis legjobb barátom, aki mellém áll és benne van mindenben, ami közelről érint.

Néhány évszázadig a föld alatt feküdt. Az öreg gróf, akinek tulajdona volt, mesélte, hogy Habsburg Rudolf, a volt trónörökös akadt rá Taormina mellett. Az öreg gróf, aki egy nyitramegyei faluban élt és évekszámra nem mozdult ki kúriájából, Rudolf szárnysegége volt és nagy utazásokat tett vele. Ő mesélte, hogy Rudolf nem bírta el Sokrates világtalan szemének a pillantását, ezt a befele irányuló nézést, amelyből sugárzott a kategorikus parancs: „Ismerd meg tenmagadat!" Ezért ajándékozta oda szárnysegédének Sokratest, annak ellenére, hogy műtörténészek el voltak tőle ragadtatva és kétséget népi tűrő módon megállapították, hogy a tizenötödik század egy nagy olasz mesterének egyik kiváló alkotása. Iz- gatóan elüt a római kapitóliumi múzeumban látható és eredetinek mondott Sokratestől, mert ez mintha megelégelte volna a sok bá- mész népet, gúnyos vigyorra torzította az arcát, mondván: „Ebből elég volt! Kétezer év után újra munkába állok!" S valóban munkába állt. .

*'

Az öreg gróf különc ember volt. Nem vette tudomásul, hogy a mayerlingi tragédia óta megváltozott a világ. Viszont a világ nem vett tudomást a grófról. így múlt az idő és a grófnak lassan fel kellett készülnie a nagy útra. Háziorvosa biztatásé* ra nem sokat adott, ellenben jól ismerte az embereket és mert még mindig tekintélyes

iró, született 1912-ben.

— Újonnan megjelent könyv fontosságáról beszélni kicsit annyit jelent, xrr) t: jósolni. Mert a könyv fontosságát legtöbbször nemcsak az értéke és mondanivalója teszi, hanem a hatása is. Ezt pedig alig lehet néhány hónap után fölmérni. Régibb könyvről könnyebb Ítélni. Kétségtelen például, hogy az utolsó tiz év hatása szerint is legfontosabb könyve: Szekfü Gyula:

„Három nemzedék" cimü munkája volt. Nemrég megjelent könyvről viszont csak ezt írhatja az ember: vállalt szerepe szerint ezt tartom a legfontosabb könyvnek és szeretném, ha hatása szerint is ez bizonyulna a legfontosabbnak.

—- Az elmúlt fél esztendő könyvei közül kettőt látok ilyennek. Illyés Gyula: A puszták népe és Márai Sándor: Napnyugati őrjárat cimü írásait. Ezeken felül egy tanulmányt, mely a folyóiratközönségnél nagyobb nyilvánosságért kiált: Szvatkó Pál: Csehek és magyarok cimü nagy tanulmányát.

— Fontosságuk az, hogy közvéleményt

vagyon ura volt, szerette volna őket megleckéztetni. A háziorvos (derék, egyszerű, régivágásu körorvos) sokat gondolt a grófi vagyonra és a gróf végrendeletére, annál is inkább, mert a gróf mint a nemzetség utolsó sarja szabadon rendelkezhetett. A halála előtti utolsó hetekben érthetetlen módon 5 beszédes lett a gróf és szokása ellenére mélységes filozófiai beszélgetésekbe vágta a fejszéjét. A háziorvos megerőltette az emlékezőtehetségét, visszaemlékezett régi tanulmányokra és kényszerűségből éjszakákat töltött az aggkori végelgyengülésben távozó nagyur ágya mellett.

Sokrates mozdulatlanul nézte őket, a beteget és az orvost. Valami vérig sértő gunyi sugárzott le róla, de ha odanéztek, világtalan szeme álszentes bölcseséggel az eget kutatta. A két ember úgy kerülgette a végrendeletet, mint macska a forró kását. A gróf elmondta, hogyan akadtak rá Taormina mellett a görög bölcs szobrára és holmi epés célzásokat tett olyan emberekre, akik nem hajlandók megismerni önmagukat, ellenben jó tanácsokkal szolgálnak az embertársnak, például azzal a vigasszal, hogy egyszer mindenkinek el kell hagynia ezt a földet. Fő, hogy aki tanácsol és vigasztal, itt marad, mig a másiknak távoznia kell, és valóban szép lenne, ha meg lehetne fordítani a sorrendet...

Múltak a napok. A gróf szelidebb húrokat pengetett. Milyen üdvös lett volna, ha Rudolf megtartja magának Sokratest, —■ lehet, hogy megismerte volna önmagát és akkor nem történik meg a tragédia és sok minden másképpen lett volna. A kúria előtti öreg hársak némán álltak az éjszakában. Talán lesték, mit mond a haldokló gróf. Az orvos is hallgatott. Nem tudta mire vélni a gróf különösen megváltozott lényét. Két nappal a halála előtt Így szólt a gróf:

—- Doktor ur, ön az egyetlen meghitt emberem. Senkim sincsen, egyedül állok ebben a világban. Szeretném, ha jó sziwel emlékezne rám vissza és ezért már most elárulom, hogy méltó helyet biztosítottam önnek a végrendeletemben.

Végrel A gróf kimondta, amire az orvos annyi ideig várt. Mégis csak rendkívüli emberek ezek az arisztokraták! A körorvosnak hevesebben lüktetett a szive, szemei

könnyekkel teltek meg és ezen az éjszakán sok szépet mondott el a grófnak arról, hogy az ember legyen nemes embertársaival szemben és hogy ez minden bölcselet legfelsőbb parancsa. A gróf is mintha meg lett volna hatva, amennyire tehette, sűrűn bólogatott, pedig ez már nagyon nehezére esett, hiszen napok óta nem evett és csak hálni járt bele a lélek. Csodálatos módon mennél tovább beszélgettek, annál jobban kapott erőre, élénk és beszédes lett, sőt egyenesen harsány mozdulatokkal húzta alá

alakíthatnak és hatásuk meg kellene, hogy maradjon minél több olvasó szempontjaiban. Az, hogy szerepük kellene, hogy legyen nemcsak a magyar irodalom életében, hanem a magyar élet formálásában is.

Szerb Antal,

tanár, kiváló fiatal magyar irodalomtörténész, akinek két év előtt megjelent magyar irodalomtörténete nagy feltűnést keltett mindenfelé s legújabban regényei arattak sikert. 1901-ben született.

— Talán nem is szabadna ellmondánom, de egy kézirat gyakorolta rám újabban a legnagyobb hatást: Márai Sándor uj regénye, amelyet kéziratban olvastam. A címét nem árulhatom el, csak annyit, hogy ez a regény is a költő családjáról szól. A mü atmoszférája felejthetetlen és lenyűgöző.

— Ebben az évben újra olvastam Speng- lert és teljesen hatása alá kerültem. Hihetetlenül igazolódik mindaz, amit mondott s a kultúrákat ma csaknem az ő szemén át nézem.

LÁTOGASSA MEG AZ ÜJONNAN MEGNYÍLT BPfc. n |5W* Tulajdonos:

IPIPM -vendéglőt fzntnc

BRATISLAVA, SZARAZVAM i, JÓKAI-UCCA SAROK. Tel. 13-84

azt, aminek a megértésére súlyt helyezett.

Az orvos illedelmesen hallgatta és meri nagyon elfoglalta a végrendelet ügye (vég* re röntgen-készüléket vehet magának, ha már az okvetetlenkedő fiatal orvosok tisztességtelen versenye megköveteli ezt a kiadást!), nem vette észre a változást, amelyen a haldokló nemes gróf átesett. Pofa- csontjai mintha kiszélesedtek volna és az ósz császárszakáll torzonborz gőggel futott le az álla felé. Az alsó ajak élveteg szür- csöléssel előreugrott, mintha a legjobb bori kóstolgatná, vagy az élet legjobb falatét készülne habzsolni.. Elálló fülei ideges feltártsággal úgy álltak kétfelé, hogy semmit se I mulasszanak el abból, amit az orvos mond, mintha ez lenne minden élmények élménye, viszont világtalan szeméből mintha kimaradt volna a pupilla és befele néznének, hogy annál jobban szemügyre vehessék az orvost. Szemöldöke fölött luciferes cinizmussal a halánték felé feszült a pergament- sárga bőr és az imént még vékonyra aszott, beesett orra széles maliciával terpeszkedett az arc közepén és hidat vert az élveteg ajkak s a pupillátlan szemek két világa közt: ember, aki túl van mindenen és mégis benne van mindenben, ami ebben a pillanatban nagyon is közelről érintette az orvost.

Mindezt az orvos nem vette észre. A beszélgetés sokáig tartott, a gróf csodálatosképpen nem fáradt bele. Már derengett, amikor elhallgattak. Mikor az orvos engedélyt kért a távozásra, a gróf Így szólt:

— Holnap ne fáradjon ki hozzám, doktor ur, dolgom lesz, sok mindent el szeretnék intézni. A viszontlátásra holnapután.

Két nap múlva halott volt. Temetésére kivonult a íálu, környékbeli barátai és persze az orvos is. A sírnál ő is mondott néhány meghatott szót, nem felejtve ki azt, hogy milyen nemes ember tért ezúttal örök nyugalomra. A rákövetkező napokon mindenkinek elmondta a gróffal folytatott utolsó beszélgetését és hangoztatta, hogy hiába, az ember haláláig tanul. Mindenki zárkózott különcnek ismerte a grófot, aki a mayerlingi tragédia óta nem akart emberekkel érintkezni s Íme kiderült, hogy érző, melegszívű ember volt a különc... A végrendeletet is megemlítette, már a fiatal orvosok okvetetlenkedő versenyére való tekintettel; úgy hitte, hogy ez csak fokozhatja a tekintélyét

így érkezett el a végrendelet felbontásának tu-.pJa, Ez a gróf utolsó akarata szeriül abban a szobában történt, amelyben az utolsó beszélgetés lefolyt A formalitások elintézése után megkezdődött a végrendelet felolvasása. Kiderült hogy az Írás meglepően rövid. Egy hosszabb bekezdés a felét foglalta le és ebben sok szó esett arról, hogy az ember legyen nemes, segítsen embertársain, legyen jó.

„Ezt az elvet, amely minden bölcselet legfelsőbb parancsa, szem előtt tartottam és arra való tekintettel, hogy sem családom, de rokonaim és barátaim sincsenek, minden ingatlan és ingó vagyonomat a következő jótékonysági intézményekre, illetőleg az Egyházra hagyom."

IA felsorolás után igy fejeződött be a végrendelet:

„Életem utolsó heteiben csak egy barátom volt, a háziorvosom, ő volt az, aki lángralobbantotta bennem a bölcsesség és a jóság tüzét. Ezért legyen az övé az, ami intő példája, mementója ennek a bölcsességnek, legyen övé Sokrates, aki márványba faragva áll itt és hallgatja az én utolsó akaratom kinyilatkoztatását. Most már mondja ő el orvos-barátomnak azt, amit szerettem volna neki elmondani, de amire már nem volt idő: „Imerd meg tenmagad!"

+

A derék körorvos felnyalábolta Sokratest. Irtó tehernek érezte, de hazaszállította. Minden páciens elképedésére ott állította fel, ahol a röntgen-készüléknek lett volna helye. A röntgent nem vásárolta meg. Mikor pedi,g egyszer megkérdezték tőle, mért áll a görög bölcs pont ezen a lehetetlen helyen, gyilkos pillantással mérte végig Sokratest és érthetetlen módon igy felelt:

— Munkába állítottam!... Miatta nem vehettem röntgent, amellyel embertársaimon keresztülvilágíthattam volna, hogy megismerjem őket. Hadd pótolja ő a röntgent. Akire ránéz, az úgy érzi, hogy keresztül világitanak rajta egy mondattal: „Ismerd meg tenmagad!" így ismerem meg embertársaimat és elhiheti, csak igy lehet boldogulni.

Igaza volt. A körorvos boldogult és a* okvetetlenkedő fiatal orvosok versenye ellenére mint gazdag ember halt meg. Vég- rendeletileg legkedvesebb barátjára hagyta Sokratest, s igy került hozzám legjobb 'barátom. Tőle hallottam ez^ a történetet is.