Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)
1936-12-25 / 294. (4143.) szám
18 <^<CTMAfítaRHIRLaB 1936 december 25, péntek* SZIKLAI FERENCt KERESZTELŐ JÁNOS Máté ni.-®. Lukács IH.—ö-Htí. ' János I.—11. Valaki előtt járok, aki jön utánam, Aki sokkal nagyobb, erősebb lesz nálam, AkJ nem keresztel, — megtérésre, — vízzel, De, aki keresztel Szent Lélekkel, tűzzel. Méltó sem vagyok, hogy saru-szijját oldjam . . . Óh, csak azt tudhatnám, ki fia lesz s hol van ? Teveszőr-könt ősben, pusztába kiáltok : Igaz ember nem az, meg se gondoljátok, Aki veri mellét: „Ábrahám az atyám !‘* Nem bársonyon múlik s nem durva gyolcs-gatyán : Isten Abrahámnak, — hirdetem nyilván azt, — Ki föld köveiből uj fiakat támaszt! Mit kérkedtek igyen: „Fent vagyok s más alant !* Majd az ö szavára mozdul, rendül a hant, Minden völgy bételik, minden hegy elomlik, Aki egyenetlen, pusztulásba romlik, Simává simulnak a darabos utak, • Senki hamis szóval nem mérgezhet kutat I Valaki elküldött, hogy elmondjam eztet, Mint az idők szavát, ha, mit bé sem vesztek, Bár tiétek vagyok, vér, a véretekből S nem magamtól szólok : — égi rendeletből S nem is azért jöttem, hogy nekem higyjetek, De, hogy a Megváltó hirdetője legyek! Amig ö eljövend, én tartom a mellem Vajúdó Igazért a hamisság ellen, Nem nézem, ki hátán ütközik a pálcám! . . . S ha levágott fejem véres arany tálcán Táncol is a bűnös, könnyű élet torán, < Nem átkozom Istent, miért küldött el korán ! Kiáltások a betlehemi barlang szájából! Irta: Csaposa Géza, római katolikus plébános mseknek felsőkabátja nem volt, * biz koronám, amit a dobozokért kaptak, szükség volt, a gyermek meghűlt és meghalt Azután az aszr szörny kezdetit betegeskedni, alig vették észre. A rossz táplálkozás és a füitetllen szoba nem tesz jói a tiü'dőbajnak . . . Moázjo ezután bevonult a szegényházba és néha vasárnap délelőtt kiment levegőt szívni a Főuccára. Még mindig remélt, egyre jobban, egyszer sírva mondta, miikor az uccán találkoztunk: — Két hét raulva megkapom a nyugdijamat., visszamenőleg, közel hiarmiinceizer koronát — Eltorzult az arca, elkezdett zokogni: — És ezt nem érhette meg szegény családom. Mondani sem kell, hogy ez a keserűség nem teljesedett be rajta: nem kapta meg a nyugdiját, sem akkor, sem azóta. A pártirodában leróttam szomorú vigaszomat és imoszjő eltávozott. Utána néztünk, amíg nehezen végig vonszolta magát a szolbán. — Ajz ember igazán nem tud ja, mint kívánjon neki, — mondtam elakadt lélekzetteh — Ó, sok van ilyen! — mondta a barátom. — Én imár megedződtem. Akarsz adatokat? — Nem, nem. Minden adat sűrített tragédia . . . Különben , . . végire is, az ember újságíró . . . — Csak úgy kapásból. Ami kéznél van. — A barátom kihúzta az Íróasztal fiókját, — Ha éppen postásokról van szó . . . Jegyeztem: K. S. postaéllenőr, rendes csehszlovák állampolgár. Húsz évig volt a postánál. Nyugdijat nem kap, azelőtt ügynökösködött, most beteg, nem tud dolgozni. N. C. rendes állampolgár. Altiszt. Tizennyolc évig szolgált a postánál, az 1919. februári sztrájk alkalmával a mozgó postánál teljesített szolgálatot, tehát nem tagadta meg az eskü letételét. Nyugdíj iránti kérését mégis mindig elutasítják. A postánál megbetegedett, süket lett, egy fillér nyugdijat sem kap. Kö- nyöradományokból él. G. K. rendes csehszlovák állampolgár. Postatiszt volt. 1919-ben bocsátották eL Nyugdijat tizennyolc évi szolgálat után nem kap. K. F. tisztviselőnő, tizennégy évig volt a postánál, az 1919. évi sztrájk alkalmával bocsátották el és azóta hiába folyamodik nyugdíjért. A sok huzavona beteggé tette, állandóan ágyban fekszik, nővére tartja el. — Vaunak vasutasok is — szólt barátom, az iratokat lapozgatva. A. G. volt főellenőr rendes csehszlovák állampolgár 1901-től 1919-ig volt a vasút szolgálatában, ekkor minden fegyelmi eljárás nélkül és a szolgálata szabályzat mellőzésével elbocsátották. Nyugdíj iránti kérelmét minden fórum elutasította. Mint munkás keresi kenyerét. E. H. volt vasúti tisztviselő, rendes csehszlovák állampolgár. 1919-ben letette a szolgálati esküt, fegyelmi vizsgálatot nem folytattak ellene, mégis minden fórum elutasítja* Tizenöt évig szolgált a vasútnál, — mint munkás keresi kenyerét, P. S. volt MÁV-tisztviselő tizennyolc évig szolgált, nyugidijat nem kap. Hosszabb idő óla állás nélkül van, kegyelemkenyéren él. — Éls még rengeteg van ilyen, csak ebiben az egy körzetiben is. Barátom az iratok között keresgélt. — Csak azok vannak itt, amelyek aktuálisak. Vaunak magyar katonai „nyugdíjasok", akik 30—40 évi szolgálat után sem nyugdijat, sem kegydijat nem kapnak. Felírod? — Nem, nem, elég volt, köszönöm . . . Ezeket az adatokat is elküldöm oda a karácsonyfa alá, a kis történettel együtt. Sebest Ernő: Dec&n&ed Az ablakon a dérnek könnye reszket, Már pöfékel sok kémény és a fákon A zuzmarás prém ezüst ákom-bákom S kék derengésbe rajzol arabeszket A Nap, bár lángra kap, bizony* csak henceg És nehezen tör át a ködfalankszon. A méla harangok mind egybehangzón Zúgják, hogy vége nyári, vig bukfencnek. Csak érzed: rossz kabátod összébbhuzod, A nőkön sem virulnak színes blúzok, A kedved halkabb s lépted meggondoltabb. És Anyád hangja felduruzsol: Kelj fel! S tortákra gondolsz, hol fenékig volt hab É6 künn a köd oly 6ürü, mint a tejfel. — MAGYAR KULTUREGYESÜLETEK POZSONYI BALJA. Pozsonyból jelentik: Nagy érdeklődés előzi meg ar magyar kulturegyesüle- tek pozsonyi bálját, amely január 16-án lesz a Vigadó összes termeiben. A rendező bizottság minden előkészületet megtesz, hogy a közönség jól érezze magát. Ezen a mulatságon találkozik egymással a város és a vidék társadalma, hogy néhány óráig kellemesen szórakozzék és elfeledje a szomorú mának sok keserűségét. A bált a fiatalság látványos magyar tánccal nyitja meg, amelyet Olcsváry Lili éá Lamperth Klára tanítanak be. A bál kimagasló társadalmi eseménye lesz a magyarságnak és a magyar ifjúságot támogatja, aki részt vesz azon, mert a tiszta jövedelmeit a magyar fiatalság segélyezésére fordítja a jöendezőség. A nagy Isten sokszor kiált bele a nagyvilágba. Kiáltása hol eget-földet megrázó mennydörgés, hol egy tözokádó hegyből előtörő morgás, melynek hallatára megremeg a hegy környékén lakók szive. Ezek a kiáltások a haragvó Istennek kiáltásai. Az árvízkor a medréből kitörő folyam is az Ur kiáltása. Ez is a büntető nagy Alkotó hangos kiáltása. Van azonban egy különös kiáltása az Urnák, mely egyeseknek remegést okoz, de a jóakarata embereknek örömöt és boldogságot Ez a kiáltás a betlehemi barlang szájából hangzott el az emberré lett Isten-Gyermek néma ajkairól. Jó lesz ezt az kiáltást meghallani nekünk is, kik közel kétezer évvel később ünnepeljük az első karácsonyest szép emlékét. Mit kiáltott az a pólyába takart betlehemi Kisded azoknak a népeknek, amelyek akkor éltek és mit kiált nekünk, kik most élünk? A római világnak azt kiáltotta, hogy ő a Betlehemi Kisded, a szent, a felséges imádandó erő, a lélek igazi ereje, amely nagyobb erő, mint a jog és a politika. A római világban ugyanis a nyers erő, a jog és az ügyes politika országolt, E hatalomé volt úgyszólván az egész akkori föld. Valóságos vasszerkezet volt a római uralom, melynek karjai Herkules oszlopaitól a nagy Indiáig nyúltak. Fehér bíborral szegélyezett római tógákban járt a gőg és a beteg lélek. Augusztus római császár „Edictum"-ot, vagyis parancsot ad ki alattvalóinak összeszámJálására, különben pedig nem tud semmit, de nem is akar tudni semmit a betlehemi Kisdedről, ki engedi magát beíratni a kevély császár könyvébe csak azért, hogy beírja staját piros véréből készített tintával az embereket az igazi uralkodó, az Istennek életkönyvébe. Lelki nagyságának hófehér tógájába öltözködve, jászolba fektetve, pólyába takarva oda kiáltja a rómaiaknak, hogy hiába töretik apostolainak és követőinek csontjait, ő, a Kisded legyőzi majd Rómát és megmutatja a büszke császároknak, hogy „a világon minden elmúlik, csak az ö igéje nem". Úgy is történt. Kiáltása nyomán a pogány Róma Összedőlt és romjai fölött a réginél sokkal szebb és örök virágzásra jogosított Róma épült fel. A görög világ, hol az ész elméssége, tarka gondolatok vezettek, hol a legyőzőitek csak játékszerei voltak a győzőknek, szintén kapott a betlehemi Kisdedtől egy kiábrándulásra felhívó kiáltást. Nem Plátó bölcsessége, nem Zeao praktikussága, nem is Herakiit mélységes gondolatvilága az igazi, mert minden görög bölcsesség egy árnyékot hordozott magában, mely ijesztőleg hatott a világra, és ez az árnyék az volt, hogy a görög kultúra féltette a lelkeket a világ bábájától. Megtévedtek az emberek a görög bölcsességtől, az ékes szavak megzavarták hitüket; A betlehemi Kisded, ez az ismeretlen istenség erős, úttörő és uj világot teremtő egyéniségével kijózanította a görög műveltséget és a régi Athén romjain az igazi kultúra palotái emelkedtek. A zsidó világba is belekiáltott a betlehemi Kisded. Ebben a világban, hol megcsontosodott vallási formák alatt éltek a lelkek, hol egy megtört nemzet a hitből is politikát csinált, egy, a gyűlölt rómaiakat legyőző Messiást várt a nép. „Az én országom nem e világból való" — mondja az uj Kis Dávid — nem parittyával fogom leteriteni nemzetem, zsidó népem büszke római elnyomóját, hanem a nemzetem által nekem megfaragott kereszttel, a szégyen és a gyalázat fájával. Más Messiást hiába vártok, zsidó honfitársaim, az nem jött, nem is jön meg soha! Hanem csak Én, a szegény názáreti ács fia vagyok a ti igazi királyotok, Messiástok, aki minden embert az egyéni, a családi és a nemzeti fonnák fölött érvényesülő örök életre tanít, A gyarló emberi formák mind elpusztulnak, az én tanításom azonban nem pusztul el soha, a sírból is életre kel. Micsoda betlehemi kiáltás, valóságos harsona volt ez!? De belekiáltás volt a betlehemi Kisded sírása a kínai, a hindu világba is. Ezekbe a régi kultúrákba, melyek zsákuccába kergették az emberi szellemet tele lemondással és a haladás lehetetlenségével, azt kiáltja a betlehemi Kisded, hogy hangyabolyok, csordanépek nem várhatnak Messiást, mert bár érzik rabságukat, de nincs bennük a reménység pátosza. Messiást csak az kap, ki reméli a nyomorából való folytonos felszabadulást. A barbár világban az erdők, a harasztok között bujdosó kalibákban, cölöpépületekben lakó népségek világába is bélésű- a betlehemi Kisded kiáltása. Erdőik, tavaik fölött végigsóhajt a karácsony-éj fuvalma. A betlehemi Kisded alakjában észrevétlenül jött a földre az Isten. De áldását küldi a barbároknak is! Ezek az ő szikGottdiener T ettvérek horterinelök, borDamliereskeilés és pezsgőgjár ftosice Pőstyéni kúra — otthon Nem minden rheumás utazhat fürdőhelyre, de bárki szerezhet a legközeleb- bi gyógyszertárban pőstyéni „G a nv m er iszapkompresszt házikura céljaira* 1ál, az ő törzsökéi. Ezekből farag ő majd gyönyörű dómokat, oltárokat és szenteket A betlehemi Kisded a barbár gyermekekre is rányomja a Krisztus-arcot, mert idők folytán a barbár lelkeket az ő motívumai szerint átalakítja és kineveli bennük az igaz Isten képe szerinti embert De belekilát a betlhemi Kisded a mai világba is, ebbe a modem pogányvilágba is, amelyben mintha uralomra jutott volna a régi Róma gőgje és politikája, a régi görög kultúra elméssége, a régi kínai, hindu és barbár népek fásultsága és a régiek konok tagadása. A betlehemi barlang fölött álló Bazilika harangjainak karácsony- esti zúgása végighullámzik az egész nagyvilágon. Visszhangja ez az ünnepi harangkong ás annak a kiáltásnak, melyet 1936 évvel ezelőtt leadott a betlehemi Kisded. Vajha minden ember, a karácsonyfa tövében természetes érzéstől megindult ember, úgy hallgatná ezt a kiáltást, mint hallgatták azok az egyszerű pásztorok, kik sietve siettek az angyali ének nyomán imádni a földre szállt Istent. Királyok, államférfiak, alattvalók- és munkások, gazdagok és szegények, rangra, rendre, társadalmi osztályra való tekintet nélkül, akár Genfben, akár Madridban vagy Londonban, mindenütt nyissák ki szivük rádióját és hallgassák meg jóakarata lélekkel a betlehemi Kisded kiáltását, mely Így hangzik bűbájosán és kedvesen: Emberek! Boldog csak az lehet, ki Isten dicsőségét és nem a maga dicséretét keresi és munkálja. Mert csak az ilyen igaz, jóaikaratu embernek szivét töltheti el a jól elvégzett munka utáni igaz béke és igaz boldogság! Ito&ksúHpi a Tx^zaU Irta: Gátló Tibor Mintha csak álmodtam volna, úgy futott el az utolsó két hét. Színes nagyváros, tarka kirakatok; minden csupa fény, ideges ragyogás, lázas készülődés a karácsonyra. A nagyváros terein már hetek óta állanak a karácsonyfák. Városi szegény gyermekek közös karácsonyfái. Színes villanyégői alatt osztják szét a kicsi, mégis nagy örömet hozó ajándékokat azoknak, akikhez csak a jószivü lakosság küldött el egy cseppnyi kis örömöt. Ezeknek a városiaknak kell a karácsonyfa, kell a fény, ragyogás, kell, ami nem mindennapi, kell valami megfogható jelkép. Nem érezni, látni akarják a karácsonyt És hallani a csekély áhítatot keltő, fáradt karácsonyi dallamokat, melyek egy mikrofonból vesznek az uccai zajba. ♦ Ttthon vagyok, az Alföld dombokra dobott szélén, a Tiszaháton. A fadu csendes, mintha nem lakná senki. Mint nyugodt álomtakaró húzódik föléje a téli alkonyat. Néhány nap előtt a Föld is levetette fakó őszi mezét és magára öltötte pompás téli ünneplőjét, a szűzi fehér hó takarót. A messze fehérségből nem sötétlik ki semmi, csak az Alföld végtelenségéből közeledő éj meztelen árnyéka. A kicsi fehér házak fényes ablakszemei, ezek a földre dobott apró csillagok kíváncsian pislognak a megérkezett este arcába. Karácsony este van. Csendes, fénytelen, valóságos. Névtelen öröm, néma boldogság és valami különös, szótlan szeretet lopakodott a félénk falusi házak lakóinak fanyar szivébe. Mennyivel több a szentség, mennyivel ttnnepebb az ünnep, mennyivel fenségesebben ragyog a karácsony szelleme a szegény, dacos telkekből a szerény, karácsonyfáikul Tiszaháton. A fájó gondok megkövült barázdál elsimulnak a jóság és megbocsátás jóleső slmogatásától; és az arcokon szeretet és béke ül. Mindenki örül, mindenki szeret ma Itt. Nem ragyogó karácsonyfás öröm ez, hanem igazi békét, szeretetet, megelégedést váró szent varázs. Kétezer év köde ragyogó glóriát teremt a betlehemi jászol köré és ők néma alázattal várják a beteljesedést. Ezek tudják, hogy a karácsony a szeretet, a béke ünnepe és ezt ünnepük. Mig itt vagyok közöttük, nem Jut eszembe, mily átkos gyilkolás, mily kegyetlen testvérharc dúl* a nagyvilágban. Elfelejtem, hogy vannak eszmék, melyek világot akarnak rornbadönteni, mesterkélt érzésekre hivatkozva, hogy uj világot teremtsenek, talán rosszabbat a mainál; hogy vannak emberek, akiknek csak természetszabta külseje emberi, de rosszabbak a vérszopó farkasoknál; milliókat kergetnek pusztulásba kihívóan önző egyéni érdekekből. — Igen, vannak emberek, akik nem Emberek. Végtelen nagy jóság száll mejy ezek között u emberek között és valami csodás áhítat meleg varázsa zsongja át telkemet. Itt ma mindent megbocsátok és úgy érzem, hogy az egész világ ölelkező, roppant nagy szeretet. Érzem, hogy ezek a földszagu, kérges kezű magyarok emberi Eml>erel| a rögök porában, foltos nnmkakbdmőn ükben J* ,
