Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)
1936-12-25 / 294. (4143.) szám
Mikor a papa kilépett a gyárból, mert a ma- : ma öngyilkos akart lenni, mert észrevette, hogy a papa a háta megett megcsókolta a Julist s ezzel egyszerre mindenki torkig lett mindennel s . mikor a lakó, Csibe, a papa után telefonált, éjjel, hogy jöjjön haza, mert a felesége rögtön leugrik, a papa szó nélkül otthagyta a munkahelyét és többet nem is ment vissza. A gyárban ugyanis, ahol már tizennyolc év óta dolgozott mint segédmunkás, a gondnokkal olyan viszonyba került, hogy nem birta tovább a szekirozést. A Julcsát is azért csókolta meg, hogy neki is jusson már valami jó ebben az életben. Mikor egy rosszemlékű éjszakán ez mind megtörtént s a papa munkanélküli lett, a mama azt mondta: — Hála Istennek! fin nem félek attól, hogy a gyerekeim éhenhalnak. Én az én köjkeimet eltartom. Tudok dolgozni. Majd én a fedélzetre állok. Mindenki le volt törve, csak a mama nem. Senki sem értette, mi az a fedélzet. Hogy hol .veszi a mama, aki alföldi születés volt és soha életében hajót nem látott, hogy ő a fedélzetre áll. Csibe mindenesetre úgy meg volt szeppenve értük, mintha az 6 valóságos szülei lettek Volna. — Még ez a munkanélküli sem fog éhenhalni mellettem — mondta a mama. — Legalább itt lesz a kezem közt s nem fog nekem a gyári lányokkal hancurozni. Két napig fojtott csönd volt. A papának be ■kellett menni a pénzéért a gyárba, de onnan elutasították, hogy függelemsértést követett el és többet nem veszik vissza. A papa nem szólt, de vesegörcsöket kapott. Úgy fetrengett, mint egy szülő nő, izzadt és nyögött. — Beteg vagy, — mondta a mama, — ereggy az orvoshoz. Vizsgáltasd meg magad és kérj táppénzt Tizennyolc év óta fizeted a betegség élyzőt, most baj van, ők fizessenek. A papa elindult a keserves útra. Az orvos csakugyan betegnek találta s kiderült, hogy a legmagasabb osztályba tartozik, a nyolcasba. A kollégák kitágították a rendelőben, hogy neki hetenként 28 pengő jár. Ez egy hónapban 112 pengő. A papa felvidult, mert egész havi fizetése 120 pengő volt — Jól van, mama, — mondta morogva, -— te azért okos asszony vagy. A mama nem szólt, végignézte az urát s nem mondta meg, hogy ő már egy uricsaládnál takarítást vállalt, havi 24 pengőért, ö csak azt számította, hogy ez már 136 pengő. Ehhez jön a lakótól, Csibétől, havi húsz pengő a lakásért, ezzel a havi bevétel 156 pengő. Másnap este két fiatalember jelent meg a lakásban. Géplakatosok, akik most jöttek vidékről: ezeket felvette ágylakónak. Csibét most már kitelepítette az ágyából végleg a sezlónra s a két fiút, akik testvérek voltak, belerakta a Csibe ágyába. A fiuk fizetnek egyenként heti öt pengőt, ez havi húsz, kettő után havi negyven, ezzel a bevétel 196 pengőre emelkedett. A mama egy hét alatt úgy rendbeszedte a büdzsét, hogy csoda. A papának ki lehetett kúrálni a vesebaját, semmit nem kellett dolgoznia s csaknem kétszer annyi volt a bevételük, mint addig, mig teljesen az ő keresetéből éltek. Igaz, szép zsúfolt lett az egyszobás lakás. Ott aludtak a két nagy ágyban a papa, a mamama és a két gyerek, ez négy, a díványon Rózsi és külön ágyon a két lakatos, ez hét. Tömeglakás. De a mama rendet tartott, senki meg se pisszent, a mama a fedélzeten volt. így érkezett meg a következő hét szerdáján a mama névnapja, Katalin. A papa már egy hét óta járt a betegsegélyző után s mindennap üres kézzel jött haza. — Mi az, te folyton az én pénzem hordod el villanyosra? — mondta a mama, — Majd én elmegyek veled. Huszonötödikén reggel el is ment s csak jó későn jöttek haza, úgy négy órakor. Már akkor Csibe meg is ebédeltette a gyerekeket, mikor nagyvigan beállítanak, a mama és a papa. A mama fején uj kalap volt. Ngyon furcsa kis kalap. A kontya sem fért bele, igen különösen állott a fején. Nem állott jól. De ő vidám .volt. — A papa vett nekem egy kalapot <— mondta. — Nagyon szép — mondta rá Rózsika. —- És vett egy szvettert is. Letette a télikabátját s ott volt rajta a azve tter. — Meg vett egy szitát, meg vett egy harapófogót. Csak úgy ragyogott a büszkeségtől. Kis idő múlva elment a lakásból nagy szatyorral 8 egy óra múlva megjött. Rengeteg húst hozott. Két egész tyúkot. Hatalmas szelet borjúhúst, marhahúst. Cukrot, kiló libazsírt s azonnal hozzáfogott főzni. Csibét is beállította s egész este hétig folyton sütöttek-főztek. A papa csak ült a sarokban és szívta egyik Cigarettát • másik után. Egy 9zőt sem szólt, ö is úgy ült, mint aki meg van elégedve. ! A gyerekek már szerettek volna köszönteni, de mig minden kész nem volt, addig a mama nem engedte. Végre megtérítették a konyhában az asztalt szépen. Még szervétát is kapott mindenki. Akkor a kis iskolás Icu az anyja elé állott egy cserép virággal s verset mondott. Szép hosszú verset a mama névnapjára. Mindenki csodálkozott, hol vette a gyerek a cserép virágot. Hát tíz fillérekből spórolta össze, amit itt- ott kapott. Egy pengőt kapott a keresztanyjától, azt is megőrizte. Nagy volt a nevetés, mindenki csodálta, hogy a kis Icu erre képes volt, nem ette meg cukornak a kis pénzecskéjét. Most a kis Violácska állott a mama elé 8 azt mondta: , Kicsi szivem, kicsi szám, sok boldogságot kíván. Tőle ez is elég, mert még csak óvodába jár. Majd megették. Kis Viola ezt a pid verset elmondta a papának is, azután a Csibének is, utoljára Icunak is és mindegyiküknek ugyanazzal a kis csokorral kedveskedett, amit rögtön visszakért, ha valakit már köszöntött, hogy a következőnek is felajánlja. óriási volt a mulatság. Akkor leültek enni. Először volt raguleves. így hivták pestiesen a régimódi, alföldi tyúkhúslevest. Nagyszerű volt á leves, csak úgy úszott a tetején a sárga zsírja és a boltban készen vett laskatészta volt belefőzve, de remek volt. Leves, után ettek tyukhust, ami a levesben főtt, tormával és mustárral. Felséges volt. Nem győztek eleget enni. Akkor jött a paprikáshus. Jó marhahús pirított tarhonyával és savanyu ugorkával. Ebből is mindenki annyit evett, amennyit csak bírt. A mama különben nem sokat törődött a rendes étkezéssel. Sokszor egy darab hideg zsíros kenyér volt az ebéd, hát ezt most jól kipótolták. De mig ettek, azalatt a borjúhús folyton sült, mert hogy ennyi tüzelőt elfogyasztott a mama, hát még ezt is meg akarta sütni. A hús zsírja pompásan szaglott. Az egész kis konyha tele volt tömve a szagokkal és a fiatalok lármájával. — Ezt éltesszük holnapra — mondta a mama. — Holnap is nap lesz. S a megsült borjúhúst kitette a pici spájzba, csak ki kellett vinni, mert hányni kezdett. Alig végzett, tött ugyanezzel a bajjal a kicsike Viola. A gyerekeket a mama lefektette s ők felnőttek tovább folytatták a dalolást és az ivást. Mikor a két liter bor elfogyott, a papa a zsebébe nyúlt és a táppénzből rászánt még két liter borra. így daloltak egész tizenegy óráig, akkor Csibe is beteg lett. De visszajött a ott ült köztük sápadtan. A végén már csak a három férfi ivott. A mama azt mondta: — No, munkanélküli ur?..g Volt már ilyen szép névnapom? ... A papa nevetett, megcsókolta a mamát s azt felelte: — Isten éltessen, kedves Katicám, hogy soÓriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T„ KoSiee Üveg — porcellán — villanycsillárofe! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHi Modern képkeretezés, üvegezés Hiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Telefon 2423 Alapítva 1833 a hidegre, úgy, ahogy volt. Ellenben asztalra tette a rétest. Hát rétes volt négyféle. Turósrétes, káposztásrétes, mákosrétes és diósrétes. Lehetett válogatni. De a gyerekek már nem is bírtak enni. Rózsi is alig. Most megérkezett a két lakatos. Éppen a borra. A mama hozatott egy liter bort, mert nem tudta, hogy Csibe is azzal kedveskedett, hogy titokban ő is hozott egy literrel. A borhoz a lakatosokat is meghívták s azok nem kérették magukat, örömmel koccintottak s azonnal hozzáfogtak dalolni. Hatalmas kedve volt mindenkinek és sorra eldalolták a fiatalok az uj mozislágereket, az öregek a régi szép magyar népdalokat. De a kis Icu már igen sápadt volt. Egyszer Duka Zólyomi Norbert: HÁROM KARÁCSONY A karácsony örökszép szimbólum; a szeretet, a béke, a hit szimbóluma. Ilyen szép, ilyen költői volt már akkor is, amikor a pásztorok egyszerű szivük örömét vitték a betlehemi jászolhoz és a kincsek és a tudományok urai, a három királyok alázattal követték a csillag útját. Szerettek, hittek és akartak hinni. A szimbólumok nem változnak, mert a valóság nem ér fel hozzájuk. Hisz a születésük is úgy történt, hogy az Ember megundorodott a szürke portól és salaktól, mely az életet befedte és végtelen leikével áthidalta a reális élet körvonalait. Kereső szemével beletekintett a dolgok lényegébe és azt látta, ami nem változik az élet hullámzásában. Az örökké igazat, az örökké szépet. De az ember változik. Szemei elfáradnak az élet küzdelmeiben és fátyol fedi el a dolgok lényegét. Lelkesítő, csillogó szimbólumok helyett csak a mindennapi élet szürke szinét látja és a bajt, bánatot meg a csalódást. 4* Az első Karácsony akkor volt, amikor kis barátaival összebújva böngészte a játékkereskedők jegyzékeit és képzeletében a parányi gőzgépek és apró villamosvasutak zakatoltak, amelyekkel ő fog majd játszani. Tudta, hogy a Szentestén a lakás egyik szobájában, a zárt ajtók mögött titokzatos csengők fognak csilingelni é« amikor majd kiváncsi fejecskéjét az ajtoréshez szorítja, rejtelmes fehér ruhák suhogását fogja látni. — Két nappal a Szenteste előtt megírta apró szive minden vágyát. Ó olyan gondosan, olyan rendesen Írja meg, ahogy különben a tanító bácsi vagy a Papa legnagyobb unszolására sem tenné meg. Mindent beleír, ami játékos, boldog óráinak a vágya és félő tisztelettel teszi be az ablakba, hogy a Jézuska angyala elvigye az üzenetet. Neki éppen olyan fontos és éppen olyan halálosan komoly ez a ténykedés, mint amikor a Papa egész délclőttökön állás után futkározik és a Mama kezét tördelve rebegi el századszor is: „Ma talán mégis sikerülni fog 1“ Pedig mégis van valami különbség kettejük között, ő nem azért írja a levélkébe minden vágyát, hogy az tényleg teljesüljön. Ó, neki nem fontosak a részletek! ö tudja végeredményben és hiszi, hogy az a Jézuska, aki majd megkapja a levelét, szereti őt és mindent ugy fog elintézni, hogy az a legjobb legyen. A Papa pedig azért szaladgál egész nap, hogy azit kapja meg, amit egészen pontosan képzel el magának: az állást és a kenyeret. És ha valamikor még cl is hitte, hogy ma délelőtt biztosan sikerül, később már csak azért szaladgál, meri ez a kötelessége, ő már nem Igen hisz benne és a Mama, aki biztató szavakkal bocsátja mindennap útnak, alighogy az ajtón kiment, fáradtan hajtja 1 1e a fejét és könnytolcnül megsirajta elvesző reményét. — A gyerek pedig akkor is hisz az élet szépségében és jóságában, amikor körötte a tragédiák zajlanak és akar is hinni, mert akarata még töretlen. — Ez az első Karácsony, amikor a családiasság mosolygó körében él: hisz és akar hinni. + A második Karácsony a gyermeklélek első meg- hasonlása. Mindentudó barátok és fölényeskedő idősebbek belegázoltak a gyermek titkos, kis virágoskertjébe. „Nincsen Jézuska! A szüleid vesznek meg mindent és ezért ne csodálkozzál, ha Te kevesebbet kapsz, mint a másik barátod, mert annak bizony gazdagabb szülei vannak!“ Nincsen már rejtély, olyan egyszerű és koniplikálatlan lett minden. Pedig milyen jó valamiben ugy hinni, hogy nem látjuk meg valódi, ráncos arcát az élet közepében! Jól emlékszem, mennyi ideig harcoltunk az ellen, hogy ezt a titokzatos, gyermeki hitet beledobjuk az élet unalmas folyamába. Akkor, amikor már sok-sok csalhatatlan indicium azt bizonyította, hogy azoknak a kételkedőknek volt igazuk, mégse mertük szüleinket megkérdezni, mert féltünk a felelettől. 1918 karácsony estjén a gépfegyverek kattogtak a városban. Kis barátommai összebeszéltünk, begy nem mondjuk meg szüléinknek, hogy mi már tudjuk: nem Jézuska hozza a karácsonyfát. Ha ni ár mi nem tudunk hinni, milyen jó, ha legalább még mások hisznek bennünk. És amikor az első gyertya kigyulladt a karácsonyfán, az uccán a házunk elölt egy kézigránát robbant fel. Akarattal dobta-e valaki éppen akkor, mert bántotta őt, hogy valahol ünnepet rendeznek a hitnek? Nem tudom. De azt tudom, hogy a robbanás éles hangja a gyermeki sejtések utolsó visszhangját is elnyomta. Tisztán láttam, hogy karácsonyi szimbólumok mögött valami komoly, végzetes dráma játszódik le az életben. Utána már megmondtuk nyiltan, hogy megfejtettük az egész karácsonyi titkot. Az idősebbeknek már nem kell előttünk titkplódzniok. — Riadt szemmel néztük a Tudás ijesztően sima, egyhangú felületét. — De a hitről nem akartunk lemondani. Ha már nem tudtunk hinni, legalább akartunk hinni. — Évek hosszú során még félve tartózkodtunk attól, hogy saját kezünkkel végezzük a kijózanitás tragikus operációját. Megkértük kis barátommal szüleinket, hogy továbbra is ők lepjenek meg bennünket. Mi nem fogunk a díszítésben segíteni. Az ajtó maradjon meg azontúl is zárva, mielőtt a csengő hangja nem szólít be bennünket. Maradjon meg minden illúzió... ♦ Az évek rohamosan múlnak és a régi karárao- nyok csillogó máza ugy mállik le, mint a régi épületekről a vakolat. A családiasság képviselői gyé- rtllnek. Egyiket az élet szólította másfelé, a másikat á halál vitte magéval. — A gyermek csillagokig érő akarata mindig több csalódást látott meg az életben és ami szent volt, ami meglngatliatlan bástyának látszott, beomlott a valóság pergőtüzében. Némely ember több hitet mentett át a mi- partiéi amikor wAí Átkelt fc muidcmiíipi káig élhessünk együtt ilyen boldogságban. — Hanem azt tudod, — mondta a mama, — hogy azt a disznó Julist, akivel a hátam megett csókolóztál, itt a konyhában, többet nem fogod látni?... Mer én azt már kitoloncoltattam a házból... Az nem jön erre többet... Elküldtem Budáról Pestre ... Nem látjátok többet egymást... S büszkén kihúzta hatalmas derekát; kövér melleit felduzzasztottá és fekete szemeivel bőszen nézett körül. — Ó, a lelkem. Megyek a spájzba, de valamiért visszafordultam, hát ezek meg egymás nyakában vannak és csókolóznak. A papa nyiltan nevetett. — No ez se lesz többet... Te meg holnap mégy vissza a gyárba ... Beszéltem a gondnokkal, azt mondta, ha bizonyítványt viszel, hogy beteg voltál, visszavesz. Ásguíhy Erzsébet: Itt a Uövgh ütök... Itt a kövön ülök, mint zöld moha, kit idők miulésa vert ki. — Puha moha a kemény kövön — Nem használt párnának soha senki. Itt a porban fürdőm, mint vad veréb, kit nem dajkáltak pacsirta ősök. — Suta, buta veréb a porban — A keréknyomból nem nőnek hősök. Ej, haj, de mit bánom! Ide figyelj! A tenyerembe rejtem szivemet: — Jobb kér? bal kéz? most megtalálhatod — De előbb csókkal zárd le szememet. életének a folyamán — mások többet hagytak hátra, eszményt, hitet és szeretet, bizalmat az ember jóságában. A legtöbben csak a csalódások keserű izét vitték át szájukban és szemükben a kételkedés tört fényét. Amikor újból rajuk köszönt gyermekéveik régi, sejtelmes hangulata, ugy akarnak szabadulni tőle, mint valami rossztól. Védekeznek ellene, mert megalkuvásukba és fásultságukba ugy akar betörni, mint egy régi, jó ismerős, akitől már nem várhatunk semmit és jelenlétével csak a múlt eltemetett emlékeit idézné fel. — A régi karácsonyok temetőjébe senki sem akar elzarándokolni, aki az életben csak az anyagi világ közelfekvő kis hasznait keresi. — Nem tud hinni, hitét elvitte a második Karácsony kijózanodása, de már nem is akar hinni, mert az menthetetlenül kizavarná őt a már megszokott, csöndes kisigényű életéből. Azt tudja, hogy pénz kell, lakás, ruha meg étel, mert a kis szükségletek naponta fenyegető követelődzésben állnak eléje. De hitre, szeretetra. eszményekre már nincsen szüksége. Mert fél tőlük, fél a csalódástól. ♦ A három Karácsony is szimbólum, az embert élet három határkövének a szimbóluma. Az első határkőig mindenki eljut, mert mindenki ugy lép az életbe, mint csodaváró, tágranyitottszemü gyermek. — A másik határkőig is el kell jutnia, mert a valóság és a mindennapi, gondtól terhelt élet előbb-utóbb mindenkinek «z útjába kerül. — De a harmadik Karácsony maradjon csak szimbólumnak. Az életben elfáradtak, a megalkuvók és hitetlenek szimbolumának. Az első két karácsonyt mindenki átéli és át Is kell élnie, de azután féltve vigye magával a hit és a szeretet szikráit és uj vágyak és felnőtt eszmények edényében uj lánjfra lob- bantsa. Mert hit és érzelem nélkül kis, földönfutó bogarai leszünk az életűek és nem fogjuk eredményes, emberi munkává kovácsolni azt, amit a mi hivatásunk mint ember a nagy családban és mint magyar a mi !Ú« családunkban ,w<«kÍY4u. . ,, Katalin-est munkanélküli uraknál Irta: Móricz Zslgmond 4 1936 december 25, pgntéK.
