Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-08 / 256. (4105.) szám

4

v.l ■sssssssBJBBEsam^

h, miké müfp» vete$ék.."

Beszélgetés Gyaltay Domokossal az erdélyi népkönyvtárakról

A kolozsvári unitárius templom mellett vezet egy rövid kis ucca az erdélyi magyarság kulturális fellegváréiba, a Minerva-nycim- da két uccára nyiló hatalmas épülettömlbjéibe. Meghatottam lépünk a kapu alá, mintha templomba mennénk, ahol a gépek zakatolása, az Írógépek kattogása, a tollak sercegése az ima, a kultúra imája. A Magyar Nép szerkesztőségéibe tartunk, ahol Gyallay Domokos, az erdélyi magyar népkultura vezéralakja vár.

Egyszerű szerkesztőségi szobáiban fogad Gyallay Domokos, a Magyar Nép főszerkesztője. Az ismerkedés uIán azonnal közös kisebbségi problémákra terelődik a szó, elmondjuk egymás bajainkat, örömünket.. Gyallay kedvesen gondol Jauko'vich Marcellra, akivel együtt a Petőfi Társaság tagjai és a Társaság ülésein szoktak találkozni. Panaszkodik, [hogy Szlovenszkóról, a szlovenszkói magyarságról nem hall semmit, az itteni magyar sajtótermékeket igen nehezen és csak ritkám kapja. Testvérek vagyaink és még csak nem is ismerjük egymást. Szó esik a SzMKE-ről, ennek működéséről, a közművelődési egyesületekről, iskolákról, könyvtárakról, mindenről, ami a kultúrát, a kisebbségi magyarság művelődését jelenti.

Ámulva hallgattam Gyallay Domokos nyilatkozatát az erdélyi magyarság, illetve a Magyar Nép hatalmas kulturális munkájáról. A Magyar Nép a legnagyobb példány számban megjelenő magyar hetilap Erdélyben, 15.000 példányban jelenik meg és Csikszéktől a Bánátig, Krassó-Szörény megyétől a Máramarosi havasokig mindenfelé olvassák, ahol magyarok laknak. A kitűnő hetilap jó anyagi viszonyok közt él, virágzik, sőt ezenkviül néhány évvél ezelőtt megindította falusi könyvtárakcióját, a Magyar Nép Könyvtárát.

Tudnunk kell azt, hogy Erdélyben a magyarság mindén tekintetben, igy a kultúra terén is, teljesen magára van utalva. Iskoláikat az egyházak tartják fenn, a tanerőket az egyházak fizetik, a községi könyvtárakat a helyű gazdakörök, ifjúsági egyesületek, vagy szövetkezetek tartják fenn és szaporítják. Mivel mindenütt, de főképpen Erdélyben végtelenül vékonyan ereszt a zseb, nagy a szegénység, a magyar kultúra munkásainak nagy feladatot kell megoldaniok, amikor a magyar közkönyvtárak könyvszükségletét olcsón akarták ellátni. Budapest egyrészt az elzártság, másrészt a drága könyvek miatt elérhetetlen egy erdélyi könyvtárnak. Gyallay ék tehát teljesen magukra vannak utalva, a saját vérükből kell kiizzadniok mindazt, amit eddi? az erdélyi magyar népkultura érdekében tettek és tesznek. A Magyar Nép kitűnő anyagi helyzete oldotta meg Gyallay Domokosék nehéz problémáját. A Minerva-nyomida magyar nyomda, ezt is az erdélyi magyarság tőremtette meg önerejéből. Valamikor, a kezdet kezdetén csak egy gyorssajtó, meg néhány betüszekrény állott, a nyomdában, ma rotációs gép, modern szedőgépek zakatolnak az erdélyi magyarság nyomdájában. Száz meg zsáz magyar munkás kap itt kenyeret, a nyomda állandóan dolgozik, napilapokat, hetilapokat ont magából a rotációs, a gyorssajtók állandóan könyvek és egyéb nyomtatványok tömegét termelik. Mert kell a betű, kell a kultúra az erdélyi magyarságnak.

Gyallay Domokos a nyomda megtekintése után a Magyar Nép Könyvtárának expediciós helyiségébe vezet. Két hatalmas terem, óriási, roskadozó könyvespolcokkal. Szállításra készülő könyvcsoimagok, állandóan dolgozó, csomagoló emberek. Kultúrát visznek a ládák Tamási Ábeljének és Nyirő Uz Bencéjének fara- gottkapus udvarába.

Néhány száraz adat a Magyar Nép Könyvtár-sorozatáról. Gyallay nem büszke, mert mindig azt hajtogatja, hogy bizony még sok a tennivaló. Eddig 200 kötet a jelent meg a Magyar Nép Könyvtárának kiadásában. De a könyvespolcokon nemcsak ezek a kötetek vannak fölhalmozva. Itt van az egész klasszikus magyar irodalom, itt van az államfordulat utáni Erdély valamennyi irodalmi terméke. Az erdélyi magyar népkönyvtárak a rendelt könyv mennyiség árának csak az egyhanmadát fizetik, a többit a Magyar Nép fedezi. így például Gyallay egy rendelést mutat. Ezer lejért rendelt egy könyvtár könyveket. 160 koronáért 64 félvászon kötésű könyv kerül az expediciós ládába. Rendkívül értékes és nagyjelentőségű a Magyar Nép jutalomkönyv- akciója is. Iskolák, egyházak rendelik a jutalomkönyveket. A Magyar Nép kétszerannyi könyvet küld, mint amennyit megrendeltek. Szóval ebben az esetben 50 százalékot szintén a Magyar Nép fizet.

Az erdélyi népkönyvtárakról esik aztán a szó, miközben a könyveket nézegetjük. Több mint 400 népkönyvtárt szervezett már a Magyar Nép az erdélyi falvakban. Ez a szám állandóan növekszik. Gyallay ezt már büszkén mondja, majd hozzáfűzi, hogy az erdélyi maf

ryar falusi nép szeret olvasni. E:z az egyet- en öröme kenyér télén, szegényes életében. A

kultúra nem haldoklik, a magyar néplélek szellemi táplálékot keres a testi táplálék szűkös volta mellett.

Néhány könyvet kapok emlékül az erdélyi népkönyvtárak köteteiből. Gyallay kikisér és búcsúzóul csak ennyit mond: Ez mind magyar verejték! Magyar verejték a nagy nyom- fi cla, a sok betű, gép, magyar verejték aw sok | könyv, folyóirat, újság, ami itt termelődik. *

Minden, minden az erdélyi magyarság élni- akarását hirdeti.

Gyallay kelőbb a Newyork kávéház ujság- iróklubjában mesélt tovább. Elmondta, hogy hogyan jutott arra a gondolatra, hogy csakis a néppel érdemes foglalkozni. Jó néhány esztendeje már csak népies stílusban Írja regényeit, írásait. Ábécés könyvet is irt a román iskolába járó magyar gyermekek részére. Emiatt kellemetlenségei is voltak, bár ezl nemcsak a cenzúra találta kifogástalannak, hanem az államrendőrség vezérfelügyelősége is. A brassói bíróság nagyobb pénzbüntetésre Ítélte ábécés könyve miatt.

Sokan temetni mennek Erdélyt, hullaszagot éreznek az erdélyi bércek közt, pedig ott élet van. Olyan élet, amely nem pusztuló, hanem fejlődő.

(Kolozsvár.) — sí —

Mert ilyen is van. A nagy világváros, a világ fővárosa, a sok arab, kínai, jávai, svéd és görög étterem mellett helyet szorított a magyarnak is. Aki keres, megtalálja őket, ahol magyar szó és magyar légkör fogadja az idegenben elárvultakat

A magyar ház

A magyar házról (XV. 9, Square de Ver- gennes) nemrég írtak a Prágai Magyar Hírlap hasábjain. Kis magyar sziget, ahol kir törő örömmel fogadnak mindenkit, akit idevetett a sors. Szép működéséről már megemlékezett a múltkori cikkíró: háromemeletes kedves épület, benne székel a katolikus akció, a református lelkészi hivatal, a magyar munkásbiztositó. Csak egy pár megjegyzést: Párisban és környékén 20.000 magyar lakik. Többnyire munkások és kézművesek, de elég sok az intellektuell is. „Páris első telefonközpontját magyar mérnök építette és a csillagvizsgáló volt igazgatója magyar csillagász volt” —- mondja kedves kalauzunk, Kulifay református lelkész. „Itt idegenben látszik meg, milyen leleményes és ügyes a magyar faj” — folytatja. —- „Minden harmadik párisi magyarlak francia szabadalma van és az iskolákban a magyar gyermekek mindenütt első tanulók!”

Magyar máz — idegen lélek

A magyar jelzőnek bizonyos egzotikus hangzása van. Egész természetes, hogy sok helyen a közönség csalogatására használják ki.

Legrégibb ilyenfajta hely a Restaurant hongrois de Transsylvanie (Rue Mazarine, 76). Valamikor tényleg két erdélyi társtulajdonosa volt és vendégeinek Ízletes, jó magyar konyhát nyújtott. Később anyagi differenciák miatt széjjelváltak. Most lengyel nő uralkodik benne. Vendégei francia kispolgárok, a kosztja eredeti magyar ételek a felismerhetetlenségig franciás tálalásban. A fal mentén húzódó Ízléstelen csikós és cigányrajzok még szomorúbbak. Mért legyen a magyar a külföld szemében mindig csak gulyás, cigány és „tchardach”? Egyebünk nincsen?

A kalauzok „pátisserie hongroise“-nak (magyar cukrászdának emlegetik a Saint Jaques uccában levő boltot. Odanéztem. Bejárata felett: „pátisserie viennoise” (bécsi cukrászda) ékeskedett. Tulajdonosai tényleg magyarok: Juhász György, a volt maESZMÉLET ■ Irta : SZÉP ERNŐ

Tudván tudjuk, hogy teli vágjunk hibával, de mindig csak a másik hibáit firtatjuk. Milyen köuy- nyen kinevetünk valakit, aki ügyetlenségei követett el, vagy aki póruljárt. És szívesen vesszük, ha leese- pülik előttünk egy asszonynak az öltözködését, vagy egy orvosnak a tudását, egy költenek a verseit, egy Írónak a regényét, a színdarabját. Magunk is arra hajiunk, hogy inkább mondjuk rosszat, mint jót valakiről, valamiről. Pletykát hallunk, nem ál juk meg, tovább adjuk. Mennyi szemetet forgat a szánk. Hány olyan hibát csinálunk, ami ellen tiltakozik pedig a jó érzésünk. Istenem, micsoda piszko/.at az ember élete, az egyetlen egy, soha le nem tisztázható élete ezen a földön.

Szenvedek a hibáim miatt, a tisztátalan viselke désem miatt. Mikor téli este a leveleden fék mellett haladok magamban, lesütöm a lejem, mint túráim előtt, azok előtt a néma, komoly, tekintetes fák előtt. A varja szavát olybá hallom, mint az ügyész vádjait. Nem merek a Hold szemébe nézni, ugv les engem ő, mint a detektív, bebuvik a fellegire, siet, siet jelentést tenni felőlem.

Ó, ha úgy tudnánk ez alatt a csodálni s meg- hökkenni való egyetlen, egyetlen, örökre egyetlenegy élet alatt viselkedni, oly ünnepélyesen, mint egy ünnepélyen, olyan boldogan, mint a bálon, oly eífogódottan, mint az iskolai vizsgán, mint az istentiszteleten. Ha azt tudnánk képzelni mindig, hogy minden szavunkat hallja Valaki odafenn, mint valami kormány, amelyik kihallgatja a telefonokat; ha azt képzelnénk, hogy vannak kodakos angyalok, akik folyton fotograíálják az arcukat és elébiink teszik majd a képeket minden fintoraival, torzulásaival, vigyoraival, amelyeket itt azok előtt mutattunk, akikkel érinkeztünk.

Ha könyvet olvasok, itt-ott egy fivéri percet szentelek az Írónak, aki a könyv témájával birkózott.

Eszembe jut valami remekbe írott mondata végin, hogy megállhatott a mondat közt a pennája, hogy meredt az ablakra, égtek az idegei mint a karácsonyfa szikrázva égő drótja, forrott az agyveleje, szenvedett, kínlódott, hogy ezt a gyönyörűséges mondatot én majd élvezhessem.

Meg, hogy megakadt a meséje szerkesztése közt, felállott, sétált asztalától szekrényig, vakon és vlsz- szaesett a székre s a tenyerébe buktatta a homlokát, reszkető sóhaja menekült a szájáról, megrémült, elvesztette hirtelen a magában való hitét. Az eszméletébe rövidzárlat esett, azt képzelte, hogy örökre elhülyül, vagy meg fog őrülni.

Vagy megíájult a teje a túlságos munkától, lenyelt egy kombinált port, de sietni kell az irá:sal, meg «o várhatja míg eláll ez a csúnya főfájás, crőiI

tetni kell a gyötrelmes lüktetéssel a fejében az Írást, úgy ir, a balkezével a halántékát mángorolva, közbe egv-egy heves szippantásra a szájába kapva a cigarettát, s a térdét össze-összeverte, mint a rossz diák, a-ki a tizpercben készül a leckére.

Vagy, hogy a reggeli postája teli volt járásbiró- sági végzésekkel, ügyvédi fényegetésekkel. Meg, hogy amint neki ült a teremtő írásnak, a harmadik sor felett rá-rákopogtatott a végrehajtó meg az ügyvédjelölt. Vagy valami hitelező firma telefonozott rá, mialatt egy finom lelkiszövevényt szőtt a papi- S roson a csöndben, mert szokásuk a figyelmes hitelezőknek ez a telefonozás.

Meg hogy családi katasztrófa érte az irót, vagy íérfiéletét sújtotta szerencsétlenség: kékre zöldre püfölték a szivét éppen most, mikor a legüdvöziil- tebb szerelmességet kell megírni neki.

Vagy, hogy izetlen rossz idő van odakint, vonitó szél, köd. vizesség, elfeketedik az iró hangulata, a lelke fuldokolni kezd olyan oktalan kétségbeesésben, amilyenbe a legnaposabb nyáron is belépoíy- tyan néha az ember.

így vagyok azután egy-egy boldog festménnyel is, mikor a vendéglátó gazdám elébe állít, hogy gyönyörködjem az uj szerzeményében.

Nem tudom, nem csavargatta-e az éhség a hasát a piktornak, mikor ezt a tavaszi erdőt festette, nem akarta-e reggelre kidobni a háziúr a műteremből éppen akkor, mikor a mosolygó aktnak a mosolyát pingálta az ajkára, a szemébe, a vágyat, az ábrándot, az élet tündérálmát? Nem siivitett-e be hozzá a hideg konyhából egv megvadult feleség, áld már mén birja a szegénységet, az éhhalál fenyegetését?

Ha .Mozartot hallgatok, által vonaglik azon a révült eszméletemen a fütetlen lakásnak az emléke, a mellőzöttség kínjának emléke, annak a lobogó szégyennek az emléke, ami perzselte azt a büszke lelket, mikor az ara, a salzburgi nagyur, kirúgta, mint a kutyát az ajtaján.

Ha egy szépséges fogást elém tesznek az étteremben, néha, pillanatra a szakácsra gondolok, akinek tönkre megy a gy omra a kóstolgatásban és bokasüllyedést kap az örök állásban odalent a konyhán, meg eszembe jutnak azok a lázas tálaló, mosogató nők, akikre folyton rájuk r ipák ódnak valami miatt.

A tengeri luijón, ha a fedélzeten an dalgok a naplemente csudája közopett, eszembe jut a fütő, aki a gépház mélységében hajolgat a sustorgó, ziháló, köpködő gépek tövében, a fiitő, aki csak egy hálót tűr a testén, akiről az izzadság ugy szakad, mint az eső, a fiitő, aki mint eltorzult arcú hulla fekszik az alvásra kapott órákban a levegőtlen piuceíedél- zetvn, az é rte a forróságos pokolban telik virradattól csillái . éjszakáig. ■ , <

gyár futóbajnok és felesége. Mikor meg-« kérdeztem, miért van kiírva „bécsi cuk- rászda”, azt mondta a franciásan sokat és gyorsan beszélő tulajdonosnő: „Hja, kérem* az a konjunktúrától függ. Hol bécsi, hol magyar cukrászdát írunk ki. De ez most nem konjunktúra.” „És magyarok is járnak ide?” „Nekünk nagyon előkelő klientúránk van* Flandin leánya itt ismerkedett meg férjével. Léon Blum családja is ide szokott járni.” „És a magyar kolónia?” „Néha-néha bejár valami gazdag régiségkereskedő, aztán az amerikai bank igazgatója (képzelem, micsoda kozmopolita lehet!) és elég sokszor jön ide Szalay bornagykereskedő. Tudniillik vele együtt akarunk egy tokaji pincét nyitni a Champs Elysée-n.“

Hát a sütemények nem rosszak, de magyar levegő itt nem fujdogál.

Mindennek a csúcspontja a Madeleine tem-1 plom mellett, a Rue Suréne-en levő „Little Hongrois.” A feketekávét törökruhába bujtatott arab fiú tálalja fel. Ha székely fatányérost kap az ember, ezüst, tőralaku késre felhúzott háromszinü lobogó himbálózik felette. A tulajdonosnője magyarajku, de a közönség! Emaillirozott, rogyásig kifestett nagyvilági dámák, öreg ruék és a nagykapitalista osztály válogatott képviselői. No meg aztán szegény áldozatok, akiket a helyiség hírneve magyar érzésüknél fogva iderántott. Az ételek kitűnőek, sőt elég hűen magyarosak. Csak az a baj, hogy a számlát tálcán szervírozzák, a szalvétát külön kell megfizetni és a számla? Megfelel a tálcarendszernek. Mit nyújt a párisi magyarnak? A tisztára szakácstudományi élvezeteken kívül semmit. Csak visz. Elviszi a nemzeti érzésre apellálva jó frankjait.

Még sok ilyen magyar máz van. Legtöbbje ugy ölti fel egyidejűleg magára a bécsi köntöst, mintha 1918-ban mi sem történt volna. Itt még mindenfelé elválaszthatatlan fogalom a viennois és hongrois, az osztrák-magyar.

Magyar külső — magyar lélek

Magyar szó és magyar szellem még leginkább a kisméretű magyar vendéglőkben székel, amilyen például Lukács étterme a XV. kerületben.

Mérsékelt árak, nem rakják kirakatba a magyar jelleg színpadias kellékeit, de becsületesen magyar főztek és magyar vendégek. | ! ,

„Mikor én a barnát szeretem!"

A Champs Elysées baloldalán, ha az Étoile felé igyekszünk, élénk reklámfényben világit a „Hungária” felirat. A nyitott terrasz előtt magyarstilü, háromszinü oszlopok. Félve lépünk be, hisz a magyar cégér már annyi csalódást rejtett magában.

A félelem azonnal eloszlik. A három óriási terem pazar eleganciával van berendezve. Egészen eredeti a stilizált és mindenütt fénnyel átszűrt barna faburkolat. A cimbalom körül stilizált román szűrben (kár!) a banda húzza: „Mikor én a barnát szeretem!” De hogyan húzza! Budapesten is alig van hozzá fogható. Pedig a prímás, Volo- darsky, odesszai orosz és a zenészek románok és oroszok. De egyikük, a cimbalmos, magyar. Vidám Aladár. Nagyszebeni, Marosvásárhelyt és Bukarestben végezte a konzervatóriumot. Amit ez az ember arcán a kedély mosolyával, minden mozdulatában a vérbeli zenész temperamentumával produkál, bámulatos. Az őstehetség magával ragadó tudásával játsza, elzokogja és elkurjantja a sírva vigadó magyar nótákat és a hangok varázsán át a magyar falu, a magyar róna, a magyar lélek lopódzik a re- flektoros terembe. A franciák elragadtatva tapsolnak (éppen tíz hónap óta, csak neki,) A magyarok veledudolják a parázs csárdásokat és egy-egy könnycseppet morzsolnak szemükből, amikor a „Repülj fecském” zokog a termen végig. Majd csend. A cimbalomhoz odaáll Huszár Oszkár. Gyönyörű baritonján, elbűvölő előadásával a magyar énék hangjait lopja a szivekbe. Nem csodálom, hogy a Hungária nap-nap után telt és külön rendezőknek kell a vendégeket helyükre kalauzolniok. A Hungária — különben csak egyik, de annál agilisebb társtulajdonosa, Haiászy, magyar — máskor sem sajnálja a pénzt és fáradságot. A Rajkók, a női cigányzenekar felváltott attrakció. Itt otthon érzi magát az ember.

Igaz, a fény és csillogás mellett a mindennapi, a gondterhelt és messzeszálló magyar lélek máshol rejtőzik. A Roubé-i és Lille-i bányák mélyén, a Quartier latin kis kóvéházaiban. ahol a kenyér vagy a fekete kávé fölé hajolva ketten-hárman idézik fel a messziség komor megilletődésébeju

»—1936 november 8, vasárnap. }

Sefa a magyar Párisban

Irta: Duka Zólyomi Norbert