Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-09 / 231. (4080.) szám

A devalváció 13.29 — 18.63 százalék A képviselöház megszavazta a devalvációs tőrvényt Egész csüf5rf@k délutánig bizonytalan vált az érlékfsSkkentis mérve « > A fcoalíc á dezavuálta a minisztere nők tegnapi bejelentését és az utolsó pillanatban megváítsztatta a kormányjavaslat szövegét Esterházy fejtette ki a magyar álláspontot a devalvációs vitákén Egy izgalmas hét (d) Prága, október 8. A belpolitika őszi idénye váratlan im­provizációval kezdődött. A frank devalvá­ciója fölborította a kormány és a par­lament szokványos programját, amelynek kedvéért félre kellett tenni minden kész tervet, félre kellett tenni a politikát s elő kellett venni a legkényesebb kenyérkérdést, a devalvációt. Ebben a kérdésben itt-ott elhalványultak a kormánytöbbség és az el­lenzék közti keretek, mert az ellenzék leg­nagyobb frakciója, a szudétanémet párt is támogatja a devalvációs kormányjavasla­tot, viszont ugyanakkor a kormánytöbbség­ben jelentkeztek élesebb ellentétek. Már több mint egy hete tisztán áll a kormány előtt, hogy a nyugati valutákban milyen értékváltozások álltak elő, tehát kiszámít­ható, milyen arányban lehet a korona aranytartalmát hozzáalkalmazni az uj nem­zetközi helyzethez, de ennek ellenére a koalíció csak csütörtök délután tudott meg­egyezni a devalváció százalékára nézve. Már az is furcsa volt, hogy a devalvációs javaslat nem irt elő határozott százalékot, hanem csak két határértéket, amelyen belül a kormány hozza meg a végleges döntést. Azt hittük első pillanatban, hogy ez a lati- tűd arra szolgál, hogy a kormány a legked­vezőbb időpontban a legkedvezőbb arány kihasználásával hajthassa végre a devalvá­ciót, de a tegnapi eseményekből kitűnt, hogy a halogatás és meghatalmazás igazi oka az, hogy a kormánytöbbség maga nem tudott a javaslat benyújtásáig zöldágra vergődni a devalvációs láb pontos lerögzi- tésével. A szociáldemokraták keveselték a már lerögzített 15.98 százalékot, többet akartak s ezzel olyan feszültséget idéztek elő, hogy Prágában már kormányválság veszedelméről kezdtek beszélni. A deval­vációs láb magasságáért folyó harc ma is úgyszólván az egész napot igénybe vette s ez igen jellemző tünete a kormánytöbb­ség belső ziláltságának. Különösen kínosan hatott az, hogy ennek a fölfelé való licitá­lásnak még az sem vetett véget, hogy Hod- za miniszterelnök tegnap esti bizottsági be­szédében a leghatározottabban kijelentette, hogy a devalvációs hányad nem fogja fö­lülmúlni a 16 százalékot. A koalíció a mi­niszterelnök szavának súlyát nem nagyon öregbítette azzal, hogy a beszéd után is to­vább firtatta a kényes kérdést és végered­ményében 18.68 százalékra emelte a felső határt. Leszögezhetjük, hogy a koalíciós pártok viselkedése az utolsó néhány nap alatt nem volt valami épületes, A kormány- többség nem volt a helyzet magaslatán. Egy egész hete volt az elhatározás megbe­szélésére és ennek ellenére végül is úgy határozott, hogy a határozást a latitüd kere­tében a kormányra bízza. És amikor ezt a határozatát kormányjavaslat formájában a parlament elé terjesztette, akkor utólagos fölsrófolásával önmagát dezavuálta. Nem csoda, ha egy Hodza vagy egy Englis el­kedvetlenedik az ilyen színjáték láttára. Van ebben a huzavonában egy kedélyes részlet is. Nevezetesen az, hogy a devalvá­ciós láb fölsrófolásának vágyában épp az a két frakció találkozott, amelyik egyébként a koalíció két ellenpólusát képezi: az ag­rárpárt és a szociáldemokratapárt. Ez a pillanatnyi egyetértés azonban nagyon rö­vid ideig fog tartani. A devalváció vég­eredményben egy pénzügytechnikai problé­ma, de mihelyt majd politikai kérdések ke­rülnek szőnyegre, abban a pillanatban niég nagyobb ellentét lesz a két barát közt, mint Prága, október 8. A képviselöház hossza­dalmas és nehéz koalíciós tárgyalások után ma mindkét olvasásban megszavazta a de­valvációs javaslatot. A koliciós tárgyalá­sok gazdagok voltak drámai fordulatok­ban s volt pillanat, amikor Hodza minisz­terelnök fölvetette a kabinefckérdést. Az egész ellenzék a kormányjavaslat ellen Sza­vazott. A kormánytöbbség a vita végén módosító indítványt nyújtott be s ennek értelmében a törvény első paragrafusát úgy változtatták meg, hogy a korona aranytar­talma a 30.21—32.21 milligram között mo­zoghat, vagyis a javaslat eredeti szövegé­hez képest a korona minimális és maximá­lis arany tartalmát egy-cgy milligrammal kevesebb mennyiségben állapították meg. Az első szöveg szerint a devalváció 10.60 és 15.80 százalék között mozoghatott vol­na, az elfogadott szöveg a leszállítás mér­tékét 13.29 és 18.68 százalék között álla­pítja meg. Az 1934-es devalvációval együtt a mostani érték!eszállifás az eredeti korona­értéket 27.8—32.2 százalékkal csökkenti. A módositásokat a ma délben tartott minisz­tertanács határozta eí. A képvise’őház ü!é*e Prága, október 8. A képviselöház csütörtö­kön negyedtiz órakor ült össze a devalvációs javaslat megtárgyalására. T-eplánszky előadó a javaslatot a bizottság által elfogadott alak­jában ajánlotta megszavazásra. A vita első szónoka Esterházy János kép­valaha. Látni ezt abból z az éles harcból, mely néhány nap óta a kommunista moz­galom kérdésében az agrárok és szociál­demokraták közt folyik. Az agrárpárt ve­zetői a legutolsó időben erősen fújják a kommunistaellenes riadót. Ez nagy gya­núpert ébresztett föl a szociáldemokraták­ban. Eddig ugyanis a szociáldemokraták örömmel vették volna, ha az agrárpárti belügyminiszter keresztülvitte volna a kommunista párt föloszlatását, mert a kom­munista párt tömegei valószínűleg a szo­ciáldemokrácia ölébe estek volna. De ez nem lehetett kívánatos az agrárpártra, mert ez esetben a szociáldemokrata párt a köz­társaság első pártjává, a kormánytöbbség vezető pártjává nőhetett volna s elhódítot­ta volna az agrárpárttól a kormányelnö*k- séget. Ezért az agrárok éveken át hallani’ sem akartak a kommunista párt feloszlatá­sáról. De fordult a kocka. Amióta a kom­munisták suba alatt vagy nyíltan együtt­működnek a szocialistákkal, azóta az afl­viselő volt. Esterházy fejtegetéseit a parla­ment nyugodtan hallgatta végig, csak amikor a Slovenská Liga kassai ülésén tör­ténteket: hozta fel, zúdultak fel a kommu­rárpártra fennáll a cseh néppárt által tá­mogatott népfront létrejöttének veszedel­me, vagyis a kommunisták a szociáldemo­kraták szövetségesei lettek. És ezért az ag­rárpárt most feltűnő eréllyel kezdi hangoz­tatni a bolsevikellenes jelszavakat. A kom­munista párt elvesztette agrár protektorait, de a szociáldemokraták személyében uj protektorokat kaptak. A szociáldemokra­ták, akik eddig a kommunista párt fölosz­latását kívánták, egyszerre a kommunista párt védnökeiként lépnek föl és azzal vá­dolják az agrárokat, hogy kommunistaelle­nes mozgalmuk csak Hitler nürnbergi be­széde óta datálódik s voltaképpen azt akarják, hogy a szudétanémet párttal szö­vetkezve a szocialistákat kiszorítsák a kor­mányból. Ilyen az igazi háttere annak az agrárszocialista barátságnak, amely a de­valváció kérdésében hirtelen lángralob- bant. A pillanatnyi láng ellobbanása után annál mélyebb lesz azután a szakadék a kormánytöbbség kést vezető pártja közt. nisták, mig a szlovák néppártiak helyeslő közbekiáltásaikkal támogatták a szónokot Esterházy tölbibek között a következőket mon­dotta: Ami ma háttér, az majd előtérbe nyomul, a pénzügytechnikai egyetértést a politikai nézeteltérések feszültsége fogja fölváltani. Erre már most megvan az .ok: a deval­váció várható szociális következményeiben. Erre maga Hodza miniszterelnök rámuta­tott, amikor tegnapi beszédében kihang­súlyozta, hogy a kormány harcot kezd az indokolatlan árdrágítás ellen, de ugyanak­kor tudatában kell lennünk — úgymond —- annak, hogy a devalvációval kapcsolatos drágulás elkerülése sokkal nehezebb föl­adat lesz, mint 1934-ben volt, amikor a nyersanyagok ára a világpiacokon csökke­nő irányzatot mutatott a mai emelkedő irányzattal szemben. Előjönnek majd a bér- problémák, amelyek még közelebb fogják hozni a szocialistákat a kommunistákkal és a népfront eszméjét aktuálisabbá fogják tenni. De az ellenakció eszméjét is. És ak­kor a valutaimprovizáció intermezzója után már benne leszünk a szabályszerű politikai idényben. Esterházy beszéde — Ismét előttünk fekszik egy törvényja­vaslat, amit gyorsvonat! tempóban akarnak velünk elfogadtatni. Mi, akik az ellenzék ol­dalán vagyunk, — mert a meggyőződésűink, hogy a kormány nem teljesiti kötelességét a szlovén szkói lakossággal szemben, — megsza­vaznánk ezt a törvényjavaslatot abban az esetiben, ha arról volna szó, hogy ezt ■ tökéle­tesen viszik keresztiül — Legyünk tisztáiban azzal, hogy akkor, amikor a csehszlovák köztársaság megalakult, Úgy llátszik a nagy öröm elhomályositotta az Ítélőképességét azoknak az uraknak, akik a .pénzt stabilizálták és 1922-ben elkövették azt a hibát, hogy 17.5- re stabilizálták azt a koronát, aminek érté­ke tulajdonképpen sokkal kisebb volt. Amikor mi magyarok erre rámutattunk, min­dig azzal intéztek el bennünket, hogy mi ál- lamilelforgatók vagyunk. 1'964-ben végre a kormány is belátta azt, hogy devalválni mu­száj és akkor ujabíb hibát követtek el, mert ahelyett, hogy alaposan leszállította volna a korona árfolyamát, csak részleges devalvá­ciót csinált, amely azt eredményezte, hogy két évvel később megint egy újabb devalvá­ciós törvényjavaslattal lepik meg a közönsé­get. Ez semmiesetre sem olyan politika a kormány részéről, amelyik azt eredményez­hetné, hogy a 'bizalom a mindenkori cseh­szlovák kormányokkal, — de tovább megyek — a csehszlovák koronával szemben növe­kednék. Mert igaza volt tegnap a költségveté­si bizottságban Macek képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy ha a Baía-cég hetenként szállította volna le ti® százalékkal az árait, akkor végered­ményben megbukott volna, de mivel egy­szerre csinálta meg az 50 százalékos árle­szállítást, az egész üzem óriási prosperi­tásnak indult. Hsdza és Kaifus ellentmondásai — Csak egész röviden akarok rámutatni arra, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a koa­líciós kormányban nincs meg a szükséges egy­ség. Ez kitűnik óbból, hogy Hodza miniszter- elnök ur szeptember 27-én a francia frank devalválásával kapcsolatiban kijelentette azt, hogy ő már régen figyeli a nemzetközi valutáns eseményeket és tudta azt, hogy ennek be kell következnie és nem is lepte őt meg a francia kormány cselekedete. De azt is kijelentette Hodza miniszterelnök ur, hogy a csehszlovák kormánynak nincsen szüksé­ge arra, hogy a francia frank davalválása Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- ^ ^ ^ Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, ^ SzloVeTlSzkÓÍ €S TUSZÍnSzkÓi TTlClgl/Cirság ulicel2. II. emelet. • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • ...... . J Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. DOlltlKai napilapja • • TELEFON: 3 0 3 - 1 1. Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- Ki. SÚRGÖNYC1M: H1RLRP, PRflHR. J|l ML ] XV. évf. 231. (4080) szám - Péntek ■ 1936 október 9

Next

/
Thumbnails
Contents