Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-31 / 249. (4098.) szám

Az utolsó romantikus

(*) Tizennyolc éve halott Tisza István, de azért e tizennyolc év alatt kevés elevenebb alakja volt a magyar közéletnek nála. Mintha a halál leszállította volna márványalakját arról a szobortalapzatról, amelyen világéletében állott s melyről — ki tudja, — milyen lelki erők hatása alatt soha nem lépett le a köznapi élet talajára, mindig megmaradt egy fejjel magasabban az élét kis és nagy meglepetései fölött, megvetette az emberi gyarlóságokat és céltudatosan vértezte magát ellenük. Egészen az utolsó pillanatig megmaradt szerepnek, de ebben a szerepben olyan erkölcsi magasságokig tudott emelkedni, mint talán Kossuth Lajoson kívül egyetlen más alakja sem a magyar történelemnek. Tizennyolc év nem ad még történelmi távlatot s az utókor szemében még valószínűleg nem rajzolódott ki az elfogulatlan kép Tisza Istvánról, de azért hatását, szellemalakjának néma és méltóságteljes suhogását mindenütt ott éreztük a háboruutáni magyar élet tévelygéseiben és útkereséseiben. A mi nemzedékünknek már nincsenek személyes élményei Tiszáról, mi már csak barátok és ellenségek fanatikus rajongástól és fanatikus gyűlölettől áthatott előadásából és természetesen ugyancsak cél- zatos emlékiratokból ismerjük alakját, de hogy valójában ki volt s mit jelentett a régi Magyarország számára, még csak ezután fogja eldönteni a történelem. De mert egy korszak határán állt, mintegy jelezve annak a világnak összeomlását, amelyben ő s a hozzá hasonló szoborra formált magyarok éltek s egy újnak az indulását, amely más életformákat gyúr a magyar ideál számára is, foglalkozni kell vele, állandóan szemmel kell tartani, vissza-vissza kell térni hozzá, kérdezni árnyalakját s elmélkedni ez utolsó nagy magyar szobor tövében.

„Tisza István, irta Jókai Mór" — éledtek egy boldogabb kor magyarjai, de azért ebben az ékben pontosan benne volt a kortársi ítélet Tiszáról, aki valóban Jókai-alak volt, Kárpáti Zoltánja vagy Berend Ivánja a magyar politikának. Az utolsó romantikus, írhatnánk róla s tetteit, erkölcsi nézeteit s főleg erkölcsi magatartását tekintve valóban az volt. Jókai nem formálhatta volna tökéletesebbre ezt az alakot, mint ahogy az élet öntötte ércbe és hűvös márványba. Kortársai és közte mindig volt valami szakadék, még legrajongóbb hívei is inkább csodálták, mint értették. Tisza —1 nem vitázva, hogy mik voltak hibái s mik államférfim erényei «— utolsó tagja volt lelki formáját tekintve annak a nagy magyar garnitúrának, amelytől 48 és 67 kitel- lett s amelyben reá jutott az a tragikus szerep, hogy a végszót 1918 október 22-én kimondja. Van valami végzetszerüség abban, hogy ezt a végszót éppen ő mondta ki, ő, aki egész életfelfogásával, erkölcsiségével, világnézetével hozzáforrott ahhoz a nagy magyar romantikus korszakhoz, amely a valóságban, sajnos, majdnem félszázaddal zárult le azelőtt, hogy ez a végszó elhangzott volna. Ha ennek a drámai korszaknak egyszer megirja valaki a regényét, aminthogy remélhetőleg meg fogják Írni, akkor Tisza Istvánnál költői fantázia sem szülhetne különb központi alakot hozzá. Lényében és sorsában benne van egy régi magyar ideálalak minden jellemvonása. Hogy tudato- san-e vagy ösztönösen formálódott mély érzelmességgel telitett, de kifelé büszke és

Elvi vita a csehszlovák külpolitika irányáról

Az agrárpárt megszavazza, de tovább is élesen birália Krofta külpolitikáját

A képvise'őház külügyi bizottságának ülése • ■ ■ Ziíka ajrárpárii kégv’selü szerint az állam céljai meiváltozlaShatatlanok, de a fcülcol tikai koncesc'ó megváltoztatna 6 Hatmilliárdnyi passzívum volt eddig a csehszlovák-francia keretkede mi kapcsolatokban

Prága, október 30. A képviselőház külügyi bizottságában tegnap este felszólalt még Sidor szlovák néppárti képviselő. Megköszönte a köztársasági elnöknek Szlovenszkó nagy jelentőségéről mondott szavait. Kijelentette, hogy a szlovákokat nagyon súlyosan érinti a rnodus vivendi lassú végrehajtása. Nyolc és fél év óta Szlovenszkó egyházi tekintetben ott van, ahol 1928 előtt, a mo- mus vivendi létrehozása előtt veit. Ez nemcsak Szlovenszkó, hanem az egősz állam kárára van, mert Szlovenszkón az államhatár még mindig nem esik egybe az egy- házímcgyék hataraival. A szónok ebben Szlovenszkó bagatellizálását látja, szándékosságot és tendenciát állapit meg. Úgy látja, hogy a külügyminisztériumnak határozottan kisebb érdeke fűződik a Szentszékkel kötött szerződés realizálásához, mint például a Szovjetköztársasággal kötött szerződés végrehajtásához.

Az egyházi birtokon sorsa

Sidor behatóan foglalkozott a szlovenszkói lefoglalt egyházi birtokok helyzetével s az ott folytatott gazdálkodással. Megállapítja, hogy

ez a vagyon állami adókkal és illetékekkel annyira van megterhelve, hogy a tényleg heszolgáltatott adók és illetékek ösz- szegcért már az egész birtok megvehető volna. Ezért a püspökök most sem rendelkezhetnek birtokaikkal, mely ma is le van foglalva, mint azt a hektárilleték fizetésének kötelezettsége bizonyítja. A továbbiakban a szónok szemrehányást tesz a kormánynak amiatt, hogy a szlovenszkói egyházi birtokokból 30.000 kataszteri holdat eladtak s igy ez a vagyon 65 ezer kataszteri holdra csökkent és hogy e birtokok ma körülbelül 43 millió korona adóssággal vannak megterhelve. Ezért a gazdálkodásért részben az iskolaügyi minisztérium s 1928 óta a külügyminisztérium is felelős. Az ilven gazdálkodás katasztrofális. A Szentszék 1935 májusában utasítást adott dr. Jantausch nagyszombati apostoli helytartónak, hogy a kérdéses birtokokat egyházi kezelésbe vegye át és az eddig folytatott gazdálkodást revideálja. A kormány ezeket az uatistásokat tudomásul vette, de azóta semmi nem történt. Az egész akció holtponton nyugszik. A szónok azt követeli, hogy .egyházi dolgokban is teljesítsék a rnodus vivendi összes intézkedését. Az egyházi vagyon ma is azok kezelésében van, akik rajta eddig is rosszul gazdálkodtak s a szlovenszkói érsek kinevezéséről már nem is beszólnék.

De Witte (német szociáldemokrata) a román király látogatásában a béke mellett való

tüntetést látja.

Kopecky (komimunista) a spanyol eseményekkel, majd a csehszlovák-orosz szerződéssel foglalkozott. Kérdezi, hogy Csehszlovákia hajlandó-e visszavonni aláírását a sem- lécrességi szerződésről.

Noha a szovjet szövetség a békeszerződésekkel nem ért egyet, határozottan a revi- zionizmus ellen foglal állást és erőit a nemzetek szövetsége rendelkezésére bocsátotta a fegyverkező Németország ellensúlyozása végett, - x

Élesen elítéli és visszautasitja a csehszlovák külpolitika irányelveinek megváltoztatását oé'.aó törekvéseket. Hitler jól tudja, hogy Csehszlovákia biztonságát legjobban a szov- jeíszerződés garantálja, ezért támadja elsősorban ezt a szerződést. A Berlinhez való közeledés politikája nem űzhető a csehszlovák nép nagy többségének akarata nélkül. A szovjetköztársasággal való szerződés ugyan már hosszabb ideje megvan, de a két állam katonai együttműködését biztositó szerződés még mindig nincs meg.

Tisztázni kell, hogy milyen külpolitikai irányt követ Románia Titulescu eltávolítása után.

Hz Agrárpárt beltddol Krofiánal:

Nagy érdeklődés előzte meg 2ilka agrárpárti képviselő beszédét, mert nemrégiben éppen 2ilka volt, aki az agrárpárt oldalán a külpolitikai irányvonal gyengéit a legjobban szellőztette és

merev alakja ilyenné, hogy valóban lénye volt-e a szerep, amit vállalt, vagy pedig egy ideálnak hü és pontos másolása, nem állapítható meg a kortársak vallomásából. De bizonyos az, hogy a gyűlöletnek és rajongásnak olyan hőfokú izzása vette körül mig élt, sőt halála után is, hogy valószínűleg soha egészen tisztán nem lehet látni alakját. Aminthogy soha egészen tisztán nem bontakozott ki a rajongás és gyűlölködés ködéből Kossuth alakja sem. Kossuthnak és Tiszának csak stílusa és talán világnézete volt más, de lényük ugyanaz volt s talán ezért is lappang annyi, egyelőre kihámozatlan, közös vonás sorsukban.

Persze Tisza emberi alakját politikai portréjáról lefejteni nem lehet. Hozzá van nőve, hiszen nemcsak politikus volt, hanem a politikai munka közben misszionáriusa is saját világnézetének. Nemcsak alakította, hanem példázta, sőt néha oktrojálta is saját ideáltípusát az országra, s különösen a történelmi osztályokra. S ismerjük el, hogy ez az ideáltípus rokonszenves volt, nagyvonalú, emelkedett erkölcsi nézetekkel telitett s emberi magatartásban olyan előkelő, hogy csak sajnálni lehet, hogy aránylag kevés s főleg késői követőre talált. Tiszáról, ugylátszik, csak az utókor fogja majd megállapítani, hogy ő volt a sokat emlegetett

vezére nemzetének, csak a nagy tömegek nem ismerték fel benne a vezért, mert a pártharcok túlságosan a politikust hozták előtérbe. Halála után vált csak azzá, amire igazság szerint már életében hivatott lett volna. Faragcsálni politikai portréján s kutatni, hogy hol és miért követett el hibákat, vagy hol és hogyan maradt alul éleslátása és jószándéka hatalmasabb erőkkel szemben, úgy érzem, fölösleges vállalkozás lenne, — a főkérdésben, a háborús felelősség kérdésében a történelem még nem oszlatott el minden homályt s a végső szó még nem mondatott ki. Enélkül pedig Tisza egész politikai portréja nem rajzolható meg olyan elfogulatlanul, ahogyan az utókor szempontjából kívánatos lenne. Az azonban bizonyos — s ezt nem magyar részről, hanem más oldalról egyre sűrűbben jelentkező tanúvallomások és dokumentumok bizonyítják —, hogy Tisza nem akarta a háborút. E sorok írója is számtalan alkalommal tett közzé véletlenül elébe került német, francia és angol forrásból származó adatokat arra nézve, hogy Tisza a monarchia háborús szándékaival nem értett egyet, sőt sokáig szívósan küzdött Berchtold háborús politikája ellen. Már csak azért is, mert Tisza emelkedett jogérzékét sértette a Ballplatz ultimátumának megalapozatlanujabb külpolitikai kezdeményezéseket sürgetett. Zilka beszédében a külügyi sajtóvitából indult ki. E vitára az agrárpárti ifjúság előtt elmondott beszéde adott indítékot. Az ő véleménye a külsága. Nyíltan megmondta, hogy a vádak jogi szempontból nincsenek megfelelően alátámasztva, persze elismeri, hogy nem volna nehéz a Balkánon casus bellit találni. (Az 1914 julius 1-én tett felségelőterjesztés.) Álláspontja mellett mindvégig kitartott s hogy miért adta be később a derekát s ha előre látta az elkövetkezőket, miért nem mondott le, ezt a lépést sokféleképpen lehet magyarázni és magyarázzák is. De bizonyos az, hogy két döntő oka volt. Az egyik politikai, a másik lélektani természetű. A politikai az, hogy Ausztria-Magyar- ország katonai szerkezetét tekintve önálló magyar kezdeményezésre a Ballplatz és főleg a Wilhelmstrasse akaratával szemben gondolni sem lehetett, tehát nem maradt más hátra, mint elvei fenntartásával ,,mit- macholni". A lélektani pedig az, hogy Tisza egész lelki formájánál és erkölcsi felfogásánál fogva mindig nagyobb és több felelősséget vállalt magára, mint amennyit a politikai óvatosság diktált. Ebben is romantikus volt. Felelősséget vállalni azért is. amit akarata ellenére csináltak, csak mert helyzete igy parancsolja, ez volt Tisza felfogása a dolgokról. S ez volt tragédiájának, de az övével együtt a magyar traniédiának is maala.

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- t Szerkesztőség: Prága II., Panská

évre 76. havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, ^4 Szlovenszkói 6S rUSZÍnSzkÓÍ magUarság “lice 12, II. emelet • Kiadóhivatal:

félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • ö Prága II., Panská ulice 12, III. emelet,

fl képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. . politikai napilapja • • TELEFON: 303-11. ® •

Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- Ki. SŰRGÖNYCIM: HÍRLAP, PRfiHfl.

AljL J XV. évf. 249. (4098) szám ■ SlOIVibat ■ 1936 október 31