Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-25 / 245. (4094.) szám

6

1936 október 25, va«árnap,

Csz (Rómában

Irta: Borsody István

Október van. A középeurópai otthon újságjai fagypont körüli hőmérsékletről írnak, sőt hóviharról, harminccentiméteres hótakaróról a hegyekben és korai sikirándulásokról. Rómában ezalatt megered az eső, ez a sűrű, déli eső, ami leveri az embert, mikor arra gondol, hogy azzal indult el hazulról, hogy az örök tavasz tájaira utazzék. De váratlanul és nem is remélve egy reggel vékony fénysávok szöknek be a lezsaluzott ablakon, kiugrasz az ágyból, kitárod az ablakot és remegve ámulod a csodát: nyár van megint, vagy mindig, nem tudod, mert süt a nap, meleg van, mégse csal a Baedeker, mikor legszebbnek hirdeti az olasz októbert. Bár a római bennszülöttek sehogy sincsenek idén megelégedve vele, szidják, mert esik néha az eső, nincs állandó meleg, ahogy ők szeretnék, — soha ilyen „csúnya" ősz nem volt Rómában, hallhatod lépten-nyomon ,.. De az „északi" embernek ez is elég — ez is csodaszámba megy. Nyoma sincs a mi őszünknek, ez nem is vénasszonyok | nyara, aminek odahaza örülhetsz, ez szebb, mint I a nyár, mert októberben virul, mikor te már I varjakat szoktál várni és gyászos elmúlást si-1 ratsz a nedves avaron. Hiszen itt, úgy látod, dús pompában ragyognak a levelek és fűszálak, csak itt-ott rezdül meg egy rőtes őszi szin, mintha Tizian ecsetéről hullott volna le a festék.

Csak egyetlen meleg, napsugaras reggelre van szükség s egyszerre minden visszatér a nyárba. Az ucca képe se a tegnapi már. Eső- ’ kabátok, esernyők helyett frissenvasalt fehérnadrágok fénylenek, rövid ujjakkal járnak a nők, a villamosok és autóbuszok ablakok nélkül rohannak (akárcsak nálunk „tropikus" hőségben): igy szereti itt a nép, nyitva, szabadon mindent, ez itt a megszokás és senki sem gondol rá, hogy eső is eshet, hideg is lehet, kabát is kelljen —, mint nálunk, mikor óvatosan és gyanakodva fogadjuk a visszatérő meleget és bölcsen megjegyezzük: foga van a napnak . . . Ó nem, Rómában nem gondolnak a télre, tudomásul veszik éppen, ha szeszélyesen lehűl a lég, de a valódi, amiben hisznek és bíznak, amire berendezkednek s aminek hódolnak: az a meleg, az á nyár. Hiába, ilyen a déli élet. Este vigan szól a zene az uccai terraszokon és te is leülsz nyári ruhádban egy „apéritifre", miközben furcsán gondolsz arra, hogy ugyanekkor otthon fáznak a főuccán, talán ki sem mennek, mert fuj a szél, csikorog a hó és feszül a hideg.

Tegnap még rosszmájuan incselkedtél: no, ez se különb a mi őszünknél... Ma — ahogy jó rómaihoz illő — fehér porcellánnadrágban sétára mégy a Palatínus, Caelius és Aveníinus ősi dombjaira, merengve jársz a hosszú allékon, dús kertekben tűnődve száll föl tekinteted a sötét ciprusokra és karcsu-deli pineákra s onnan föl, föl az azúrkék égre, ahol örök álmukat alusz- szák a római istenek. Éjszaka pedig nyugodtan alhatsz nyitott ablaknál s ha szerencséd van, még talán fürödhetsz is kint a szabadban. Hiszen szeptember végén még melegen ringattak a kék tenger hullámai Ostia Lidóján. Vagy maradj Rómában és délután menj ki a Pincióra.

Ó, Pinció! Római domb, szerelme sok nagynak: Goethének, Chateaubriandr.ak, Stendhalnak, kik itt éltek és Keatsnek, aki itt halt meg egy kis vörös házban. De mindene, vágya, mindazoknak, akik valaha itt jártak: nagyok,

kikről tudnak és ismeretlenek, akik ma is itt áldoznak az örök város örök szépségének. Állj meg akárhol azon az árnyas terraszos allén, mely a Spagna-lépcsőtől a Piazza dél Popolo fölött emelkedő belvedéréhez vezet. Itt kitárul előtted e város örökkévalósága: érzed, nem frázis az „örök város" jelzője, mert soha még ilyen súlyos, monumentális, kőből faragott panorámát nem iáttál. Elpusztithatatlannak tűnik föl s minden más város illanó porszemnek. Szemben a Szent Péter-bazilika kupolája, mintha az egész világ fölött állna őrt és alatta rengeteg torony, harang, kupola él a háztömegben; bölcsen, tapasztaltán néz a Pantheon finom ivelésü teteje, a vakító fehér modern Viktor Emánuel emlékmű pedig igyekszik tulemelkedni mindenen, de hasztalan, mert akár a Monté Márió sejtelmes cipruszokkal sürü, természetesen szép dombja is előbb fut célba szivedben. Olcsó sikerre vadászó, fehér barátról és fekete kolostorról szóló filmek szabadtéri felvételei jutnak közben eszedbe, ha felbukkannak az elmaradhatatlan kispapák szines-festői reverendái . ., Bosszankodsz a méltatlan asszociáción, vagy tehetetlenül bevallód a régi igazságot, hogy a gyönyörű valóság pillanata igen emlékeztet a giccses reprodukcióra.

Csak egy lépés az autóktól zsúfolt viáktól és corsóktól, s itt vagy a Pincion, enyhe dombon Róma fölött és az óriási szomszédos szabad parkban, a Villa Borghese-ben. Itt végleg elmúlnak az évszakok határai: finom vonalak rezgő képeit édes illat és buja szin árasztja el, mithc- lógia éled az ózonos ligetekben: nimfák lengenek a nap játékos zenéjére, faunokat rejt a lomb és boldog mai olasz gyerekek trópenhelmekkel és pisztolyokkal négusra játszanak vadul a szelíd olajfák törzsei közt. Odébb pedig jólnevelten labdázik két németül beszélő, elegánsan öltözött fiúcska meg egy kislány: diplomata-gyerekek — gondolod megértő irigységgel. Amerre jársz, romantikus lovagló-utak és tükörsima autóchausseék kígyóznak: kapitalista örömök — mondhatná az okvetlenül „szociálisan" gondolkodó ... De szabad-e ilyen mértékkel mérni a szépet?

Ezáíén indult Erdélyben egy nagyszerű, tartalmas folyóirat. Nálunk eléggé ismeretlen terület Erdély, azonban mostanában mintha rákapott volna •a szlovenszkói magyar közönség Erdélyre, mohón kap az erdélyi írók, erdélyi cikkek után. Kolozsvárt került kezembe a „Hitel” című folyóirat, amely az erdélyi fiatal magyar értelmiség tudománvcs folyóirata. Természetesen én is mohón fogtam neki Széchenyi eredeti címbe tűi vei ellátott két vaskos kötetnek, ami eddig megjelent.

De a folyóirat tartalmi ismertetése előtt idéznem kell néhány mondatot az első szám bevezetőjéből, ami az uj indulásit néhány sorban jellem?]. Többek közt igy vezetik be a folyóiratot: „ügy érezzük, feladatot teljesítünk akkor, amikor tanúságot teszünk az erdélyi Tatai magyarság hi'éról s népünk önmagába vetett hitelét óhajt]rk. Széchenyi gondolata: A hitel tágabb értelemben: hdini és Wheini egymásnak. Nem a „nemzedéki önzés” vezet. Csák önismeretre törekszünk, hogy a magunk erejéből való felemelkedést megkönnyítsük. Körültekintünk a magyarság legfőbb társadalom-, müfvelődiás-és gazdaságpolitikai kérdései közt, hogy képet alkothassunk a szórványokba elszigetelt középeurópai magyarság önerejéről és lehetőségeiről. Az uj, kiszélesült munkaterület meghaladja a „nemzedéki” kizárólagosságot. Közvéleményt alakítani, az együttmenelelés lelki feltételeit megteremteni, ez a céi”. A folyóirat szerkesztői fiatalok, fiatalos hévvel indultak, mögöttük áll az.nüan az erdélyi „öreg gárda” is, mert ezek a fiatalok már bevezetőjükben kizárták a „nemzedéki” problémát. A folyóirat szerkesztői: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József és Vita Sándor.

Már az első szám olyan óriási tartalommal (80 oldalon) jelent meg, hogy súlyt adott az indulóknak. Albrecht Dezső bevezető cikkében „Ahogy mi látunk és ahogy minket látnak” elmen Németh Lászlcék erdélyi beszámolóira reflektál és megái lapítja, hogy az erdélyi magyarságnak bizony végtelenül rosszul esett Németh László ama megállapítása, hogy „a magyarság és halál egy itten”. „Németh László kimondta ránk a halálos ítéletet”, — írja — „bennünk viszont semmi hajlam a nagyszerű vagy silány nemzethalál felvonásvégét eljátszani. Ne.m is azt mondjuk, hogy álni akarunk, mert ebben ott bujkál egy feltételezés: ha nem akarnánk, meghalunk. Egyszerűen; élünk és élni fogunk. Ez bizonyos.” A továbbiakban Erdély hármas történelmi csalódásáról és az egyedüliségről ir. Dr. Fazekas János a Nemzetpoíitika rovatban a kisebbségi jogvédelem útjairól ir hosszabb tanulmányt. Ugyanebben a rovatban dr. Nagy András a népegészségvfedelemre vonatkozólag ad kitűnő utasításokat. Aradi Zsolt „Magyar sziget” című tanulmányában megállapítja, hogy a magyarság a legnagyobb nép Középeurépában és nem sziget, hanem szigetek sorozata s ez adja meg hivatásának lényegét és jelentőségét. Vita Sándor az erdélyi magyarság szövetkezeti mozgalmáról ad pontos és részletes beszámolót. Vásárhelyi Z. Emil az erdélyi remete művészekről ir. Tlhurz-ó Gábor a második erdélyi nemzedék költőit mutatja be, majd cikke után I. Szemlér Ferenc, Bűzödi György, Dsida Jenő, Varró Dezső, Kiss Jenő, Szabédi László, Koés- Kovács István és Flórián Tibor költeményeiből kapunk egy kis lírai antológiát* Venczel József MetaSzeretnél elfeledkezni a pálmák és kaktuszok közt, zöld tavak partján, fehér hattyúk közelében, szerelmes magnólia-lugasokban, antik kutak csobogó, kék, halk mámorában, gondozott utakon és maguktól szépülő pázsitokon —, itt vagy és kérded: hol még? Talán a fasiszta Itáliában? Ó nem, Isten ments, most ne gondoljunk a szűk jelenre, most éljünk a Szépben, ami elvezet Istenig s ami szép, akár Traján, Augustus, vagy Mussolini az, ki a földön éppen rendelkezik.

(Róma.)

morphos's Transsylvaniáé címen az uj közszellem pilléreiről, az erdélyi magyar kultúráról, hivatás- tudatról, tár&adalomszem'léletről, a fejlődési ut szakaszairól ir.

A második füzet hasonlóan magas nívót képvisel. 90 oldalon találjuk a nagy értéket képv:e?iő tanulmányokat. R. Szeben András Erdély nüpmozgalmáról 14 stat'sztiikai táblázattal tarkított cikkben számol be. Dr. Parádi Kálmán a néptáplálko- zásról ir egyedülálló, hatalmas tanulmányt. Közben hat különböző vidékről összegyűjtött heti étlapot ismertet, amelyben szomorúan kell látnunk Erdély szociális nyomorát. Az erdélyi falukutató munka eredményeit az ottani napilapok is állandóan nyilvánosságba hozzák. Ezek a beszámolók is megerősítik a romániai szociális nyomort, mellyel a román szociológusok közül a legtöbbet Georgescu foglakoz k. Dr. Bíró József, a kiváló esztétikus a nemzeti művészetről ir. Dr. Pongrácz Kálmán (Debrecen) „A népi és európai gondolat küzdelme a magyarságban” elmen hosszasan vitatja, hogy az alta- J lános megújulás programját a népi és az európai (gondolat szintézise nélkül nem tudjuk megoldani.

I Mindkét gondolat nélkülözhetetlen, mindkét gondolat a magyarság sors- és létkérdéseinek inagvát alkotja. Az európai és népi élmény nélkül eziute- ■ ien, szegény és hiányos lenne a magyar lélek.

I Iránytű nélkül maradna politikai és történe’mi képességünk, elvesztenénk helyzet- és idöérzékünket, amivel ezer éven át magyarok és európa ak tudtunk maradni. A füzet legértékesebb tanulmánya Venczel József művelődéspolitikai vázlata, amelyben képet kapunk Erdély magyarságának szám?- datatról, a magyar falusi lakosság erőviszonyairól, kitűnő grafikonokon és térképeken szemű éltetőén látjuk az erdélyi magyarság elhelyezkedését a románság közt, a néprajzi térképek mellett ábrában látjuk a gyermek- és ifjuságnevelés vázlatát RószI let esen foglalkozik a tanulmány a továbbfejlesztő és védekező munkáról, a műveltség terjesztésének problémáiról és a jövendő tervekről. Kéki Béla „Népzenénk és a cigányzene” címmel ir Kodály és Bartók munkájáról és a népzene aktuális kérdéseiről. A második füzet végén Albrecht Dezső ugyancsak „MétámOTpíhoss Transsylvaniáé” címen fo’y- tatja Venczel József tanulmányát és az 1919 utáni idők politikai, kulturális és gazdasági változásait fejtegeti. Pontos helyzetképet kapunk Albrecht Dezső tanulmányában Erdély mai k,épéről és problémáiról, politikai, kulturális helyzetéről.

A Hitel kömül csoportosuló fiatal erdélyi Írógárda magát „cselekvő magyaroknak” nevezi. A „cselekvés” szó itt neon politikumot jelent, hanem a széles körben megszervezett, megújulást és talp- raállitást jelentő munkát, amire végtelen nagy szükség van Az erdélyi magyarság élni a karása, vitalitása sugárzik a fiatal gárda Írásainak minden betűjéből. Megcáfolják a le-lerándulgató budapesti szellemiség temetni-akarás át és tettekkel akarják bizonyítani, hogy az erdélyi magyarság é! és élni fog.

Befejezésül még egy kis „próza”, nem reklám. A Hitel Kolozsvárott jelenne meg, előfizetési ára egy évre (4 füzet) 20 korona. A szerkesztőség elme: Cluj, Str. Memorandulm 12, a kiadóhivatal, CJuj, Str. I. Gh Dúca 6.

*~*1— 4

KüdSm>eÉemm§.

Aramvonal

Rövid Jelentés Londonból: vége az áramvonal divatjának. A legújabb autókiállitás- nak, amelyet az Olympia-palotában rendeztek, ez a nagy szenzációja. Hát, szenzációnak elég nagy szenzáció volna, ha nem volna egyéb gondunk ... Tegyünk először úgy, mintha valóban nem volna egyéb gondunk.

Alig múlt egy éve annak, hogy egy barátommal együtt nézegettük Prágában az uj áramvonalas autókat és rövid eszmecserénk az áramvonal súlyos elitéltetésével végződött.

— Olyanok ezek a kocsik, — mondtam én (pontosan ügyelek rá, hogy mit mondtam én és mit a barátom, nehogy plágium vádjába keveredjem) —•, mintha nem városban szaladgálnának harminc-negyven kilométeres sebességgel, hanem a palm- beachi strandon versenyeznének a világgyorsasági rekordért. Az a szörnyű hibája a mai „sachlich" stílusnak, hogy minden túlzásra képes, akár csak a barokk vagy a rokokó, az egyetlen különbség csak az, hogy a túlzásnak valóban valamely távoli, elképzelt tárgyilagosság az alapja. Az áramvonal valóban alkalmas és szükséges ölyan

kocsiknál, amelyek három-négyszáz kilométer sebességet akarnak elérni óránként, de ha nagyon szorítanak, kiegyezem százötven kilométer óránkénti sebességben, sőt, ha mozdony az illető áramvonalas, akkor akár százhúsz kilométerben is. .Alább azonban nem adom.

— A városban —* folytattam még mindig én <— felesleges éles vonalakkal hasítani a levegőt, mert negyven kilométeres sebességnél nem okozhat áttörhetetlen akadályt a levegő torlódása akkor sem, ha az autó formája —- amint minden egyéb szükséglet előírja — hosszúkás téglalap. Viszont az a hallatlan előnye van az ilyen kocsinak, hogy kisebb helyet foglal el a garázsban, mint az áramvonalas kocsi, ugyanígy várakozás (parkírozás) közben az uccán is. Ezek a lenge áramvonalasak majdnem másfélszer akkora helyet foglalnak el, mint a régi formájú kocsik és hátsó részüket szemérmetlenül feltolják a járdára is, úgy hogy a gyalogjárónak már a járdán is ki kell kerülni az autót, közben illetlen és megszégyeHITEL

Az erdélyi fiatalok uj folyóirata

nült képzetei támadnak.

— Igen, —* válaszolta barátom, —- az egész áramvonal nem egyéb, mint bádog, ugyanúgy, ahogy a szecessziós és barokk ornamentika egyszerűen vakolathabarcs. Mégis, ez a divat és, kár volna tagadni, az áramvonal jól esik a szemnek. Megfelel az idők szellemének.

— Csak éppen kényelmetlen, — vágtam közbe. — A karosszériája túl alacsony, a terjedelemhez képest kevés és kényelmetlen ülőhely van benne. És forgalmi zavart okoznak ezek a kocsik hosszan elnyúló, szemérmetlen karcsúságukkal.

Ebben meg is egyeztünk, sőt megállapodtunk abban is, hogy az igazi szolid, kényelmes, megbízható városi kocsik ma sem készülnek áramvonalas formában. — Igen, — mondta még a barátom, — a finom városi bunda is olyan, mint húsz évvel ezelőtt volt, az olcsóbb kabát divatja pedig minden szezonban változik.

Nem tagadom, esztétikai és stílusbeli megfontolásokon túl is utálom az áramvonalat. Egyszerűen gyalogjárói szemmel és szempontból utálom. Az uccán nehezebb átmenni, mióta áramvonalas kocsik járnak, mert ezek a kül'ső formában sebes lendületet kifejező autók lomha sárkányokként vonulnak el az úttesten és majdnem úgy akadályozzák a forgalmat, mint a lóval húzott hosszú társzekerek. Attól féltem, hogy kellemetlen korszak következik be, az áramvonalat átveszi az építészet is — már láttunk ilyen próbálkozásokat egyes helyeken, már előszeretettel építenek hajóformáju házakat —, fantáziámban már változatos szörnyek jelentek meg az áramvonalról, amely többet fog ártani formájával, mint amennyit lényegével használ,

így aztán valóságos felszabadulást jelent számomra a londoni hir, hogy az áramvonal megbukott. És meglepetést jelent, mert nem számíthattam ilyen gyors bukás-a. A konfekció csak most kezdte ráveti 1 magát az uj vonalra és ime, az uj vonal máris r~ bukott: az angolok kivégezték. Ugylá az angol divat mégis tárgyilagos, m ható és amennyire konzervatívnak Iá annyira céltudatos. Férfias divat, ezért nem tűri hosszú ideig a célszerütlenséget. Alig egy-két év alatt elintézte az uj őrületet és szélhámosságot az angol józanság, pedig úgy látszott, hogy az uj divatvonalban valóban benne volt a kor szelleme. Az angolok hamar rájöttek, hogy a kor szellemének. paródiája volt csupán, a kor felületessége, ostoba, tolakodó, fölösleges és kellemetlen felületesség. Most majd látni fogjuk, hogy az elmúlt divatból itt maradt kocsik továbbra is elnyújtott bádogtesttel loholnak, surlódnak a járdára, terpeszkednek szét a garázsban és a parkírozó terelcen és mihelyt megjelennek az uj, célszerű, valóban tárgyilagos alakú kocsik, ezek a „kar- csu“ áramvonalasak szégyenkezve és lomhán töltik be majd a teret, mint elmúlt idők kisértetei, olcsó próbálkozások bádogfigurái. Félév múlva, vagy egy év múlva úgy hatnak majd, mint ahogy az egvenesvonalu, jólszabott angol kabát mellett hatnak az öreg nénik multszázadbeli csipkés, puffos paletói. Egyszerre ki fog derülni ezekről az áramvonalas kocsikról is, hogy karcsúságok értelmetlen faroknyulvány, mint a „cule" volt a Biedermeyer-kor női ruháinál, az előretolt, pöffeszkedő sárhányók ügyetlen és céltalan puffos ujjak és az ilyen kocsi éppen olyan nehezen jut be a garázsba, mint a krinolinos hölgy a régi szobák szűk ajtaján.

Ha kicsit vizsgáljuk az áramvonalat, rájövünk, hogy merőben olyan, mint a női divat értelmetlen, változó szeszélye, céltalan, frivol, felesleges és — csábitó. A közönségnek jobban kell az autó. amióta áramvonalas. Nem lehet csak más okokkal magyarázni, hogy az áramvonal divatja óta óriási százalékkal ugrott az eladott autók száma.

— Csak éppen — és ez a mi nagyobb gondunk! -— Szlovenszkón nagyon kevés az uj és immár „divatjamúlt" áramvonalas autók száma. Az elmúlt napokban jártam Szlovenszkón és csodálkozva láttam. — akkor még nem tudtam az áramvonal londoni bukásáról —, hogy mennyire hátul kullognak divatban Szlovenszkó gyérszámu autói. Kicsit szégyeltem magam szükebb hazám elmaradottsága miatt, most azonban örülök neki: a londoni ítélet rehabilitálja a szlo- venszkói és kárpátaljai országutakat, amelyeken nem közlekednek az avulttá váló lapostestü bádogsárkányok. így válik nyereséggé, hogy az ember nem követheti a divatot: az egyszerű célszerűség rabja marad és nem válik nevetségessé. A szegény ember divatja Tcopott, de időtálló, — .ez lehet az egyetlen gyér vigaszunk az áramvo- nal hanyatlásában. SÁNDOR IMRE,