Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-18 / 239. (4088.) szám
8 IHlHHIIi—Hil ll'WMffIII WIIIB'I I—— 1936 október 18, vasárnap. f/ Cszt séta az Mfőldön Nyíregyházai emlék Irta: VIKTOR Ezúttal valóban csak bekukkantunk Debrecenbe, végig a simára aszfaltozott utón, amely az egyetemi város felé visz, aztán el a stadion mellett, a méla krematórium előtt, be egy kissé a Nagyerdőbe, ahol a Leveles csárda vár, szintén idegenforgalmi jelenség. Általában minden az idegenforgalomra van itt berendezve, a hárommedencés strand, amely lassanként világcsoda lesz, a nyári egyetemeknek helyet adó ■ egyetemi város, a virágpompás ut, a Nagytemplom, a modern s megdöbbentően szép Déry-mu- zeum, az Angol Királynő-szálló s az Arany Bika. Hát igen. Az Arany Bikában váltasz egésznapi szállást és panziójegyet például. Az étkező- jeggyel étkezőként szerepelhetsz az étteremben, a strandon, a Leveles csárdában s az erdei Vigadóban. Az összes nevezetes helyeket meglátogathatod s elég, ha az étkezőjegyedből egy szelvényt kitépsz. Mindenütt elfogadják. Nem kell egy ebéd miatt hazaloholnod a város végéről. A villamosjeggyel együtt pedig olcsó strandjegyet válthatsz. Van társaskocsid a Hortobágy- ra s Tokajra, Egerbe s Szegedre, ha akarod. Jól van ez berendezve. Ezen a meleg őszi napon, amikor itt vagyunk, sok elszánt fürdőző úszkál még a nagyerdei strand vizében, vagy gyógyítja reumáját a meleg medencében. Röpke futam a Déry-muzeumon végig: minden múzeumi szakember bőségesen tanulhat itt. S aztán, a nagy képtárteremben fénylik, ragyog Munkácsy festménye: „Krisztus Pilátus előtt". Néhány évvel ezelőtt került haza Amerikából ez a kép. A Nagytemplomban erős forgalom van estefelé. Esküvők. Nem is egy, nem is kettő: immár a harmadikat látjuk s az ajtónálló azt mondja, hogy még ma lesz egy. Szépen emelkedett a házassági statisztika ma Debrecenben ... Alkonyodik. Mit Írunk fel Debrecenről még? A zajos főuccát, amely virágos, az Arany Bika terraszát, tiz perc alatt hat nyelvet jegyzek fel. Ül itt japán társaság s két arab. Feljegyzem az esti sötétséget Debrecenben, a diszkrét villamost s egy udvarias rendőrt, aki másfél óráig őrzi az autónkat a sarkon. Feljegyzek egy vidéki homokfutót, elegáns két szürkével s egy büszke kocsist, nagy bajuszai, kivarrt dolmányban. Vidéki földbirtokos-pár száll le a kocsiról, a férfi arca piros, szinte kicsattan, a feleség mosolygó alma. Kifogástalan estélyi ruha: igy jöttek be a szomszéd tanyák valamelyikéről s már tanulmányozzák is az étlapot. Felirom a csillagokat s a vékonykarimáju holdat. Egy portást, akit valami lármás német társaság öt perc alatt szét fog szedni, Felirom a sejtelmes árnyékokat s az épületek komoly sziluettjét. Este féltiz. Gondolunk egyet s szó nélkül telepedünk be a kocsiba. Hová most? A térkép szerint ötven kilométer ide Nyíregyháza* Gyerünk Nyíregyházára. Halkan bugun'k az éjszakában. Nagyritkán egy falu, szép neve van a legközelebbinek: Haj- duhadház. Igen, erre már a hajdúk éltek, Bocs- kay hajdúi fergetegeztek elő a síkról, a nádasok s a mocsarak közül, ez a hajdúk hazája, a hajdúk hada itt húzta ki a kardját: Hajduhadház. A hajdúk nevét ma a városháza, meg a megyeháza előtt posztoló, pirossapkás, paszomá- nyos hivatalszolgák őrzik. A mi hajdúnkat, szép gyermekkoromban Andrisnak hívták s nagy bajusza volt. A fordulat után Andris kerek kék sapkát kapott s azon időtől uraztuk Andrist. • Egy kép lóg íróasztalom fölött Komáromban. Komárom várát ábrázolja a tizenhetedik századból. Két marcona, kardos, buzogányos katona áll a várral szemben s gusztálja Komáromot. Magyarázatul azt irta alá a német rézmetsző: „Heyducken!" Ez a mai emlékem a hajdúkról. De mit csinálnak az utódok? Ahogy a homályban úszó, takarékosan kivilágított hajdufalva- kon átmegyünk, az utódok fiatalja a villanypóznának támaszkodik a községháza előtt s a szövetkezet ajtaját figyeli: szombat este lévén, alighanem benéz még a szövetkezet ivójába az utód. Néhány utód lányokkal sétál árnyékos oldalon s a női utódok nyitott ablakon keresztül szívják a meleg őszi levegőt. Az utódok búzát vetnek, aratnak, kereskednek s pásztorkodnak, az élet csendesen folyik a hajdufalvakban is, néhány falu a román oldalon éli csendes mindennapjait. Nyíregyháza. Hosszú, egyenes uccán rohanunk be a városba. Csend van, a központi kávéházban három bús ember ül összesen. Mi jut eszedbe? A nyíri pajkosok, aztán, ugyebár, Krúdy Gyula, a mélabus férfiú, aki innen került a pesti televénybe, a nyíri földről szakadt föl... A Korona-szálló, ahol megszállunk, híres, öreg szálló, kissé elhanyagolt, tehát patinás ... Sok mulatságot látott ez, hajdan nagy bálokat, huszárok mulatságát, amikor a vidékről bundákba csomagoltan érkeztek a földbirtokoskisasszonyok, zörgős hintón s a szerelmes bál boldog reményével; csupa emlék, csupa el nem mondott beszéd ez az öreg szálló, ahol még kan- csóban hozzák a mosdóvizet s ahol a redőny ne- adjisten, hogy legördüljön az ablakon, fennakadt. Egyideig hallhatóan küzdünk vele, miglen egy borízű hang a messzi piacról felszól: „mit erőlködik, úgysem látok fel az emeletre . ♦." Noteszem azt állítja, hogy a város belső része szép, — noteszemnek igazat adok teljes mértékben s hozzáteszem, hogy hasonló hősi emlékművet, mint a nyíregyházai, aligha látni ötöt még messze földön. Széles, egyenes uccái, komoly épületei s virágok, szobrok itt is ... Bes- senyey, a gárdista áll őrt a magyar nyelv fölött Nyíregyházán, az irodalmi egyesületet is Besse- nyeyről nevezték el. Bessenyey hagyománya él: Nyíregyházán élénk, lendületes kultúráiét folyik, irodalmi estéket rendeznek, van nívós folyóiratuk: Szabolcsmegyei Szemle s a kávéházban a pincér elibédtesz egy újságot, az van ráírva: „Nyírség", irodalmi és társadalmi hetilap. Irodalmi hetilap: egyszerű ujságalakban, az Alföldön ... Mégegyszer hadd mondjam: irodalmi és társadalmi hetilap. A folyóirat mellett. Ez dokumentum és sokat mond. Múzeumát, melyet egy orvos, Jósa doktor gyűjtött össze, meglehetősen körülményes módon találjuk meg, egy pirossapkás megyei hajdú segítségével, a megyeházán. Nagyon kedves ur kalauzol szívességből. Mennyi emlék ez a föld, mennyi titkot rejt még magában ... Falvakkal és várromokkal, családokkal és dinerekkel ismerkedünk a múzeumban, amely még egy kis rendezésre vár. A Nyírség történelme s néprajza e múzeumban, a Kállayak, a Jósak, a Fényesek, a Krudyk hazája. A megyeháza könyvtárában majdnem valamennyi időszerű folyóirat megtalálható. A könyvtár egyik helysége a főiskolások találkozó- helye, melegedője, olvasó- s tanulóterme. A vármegye igy ad helyet a fiatalságnak .. . Még ezt találom felírva: a város külső része falu, belső része gondozott város. Szép kertkultúra. Itt szerethetik a kertet... Nagykerekü taligák járnak itt, ez helyi nevezetesség, a tirpákok taligája, A város, amely szintén megrendezi a szokásos „hetet", itt „Szabolcsi Hét" néven, nagy taligaversenyt és fodrászversenyt hirdet a plakátokon. Gusztusunk volna egy ilyen taliga- versenyre ... Sóstófürdő van itt: minden város igyekszik valami uj fürdővel feltűnni s mondják, hogy a Sóstófürdő igen látogatott, kedves. „Nyirvizszabályozó Társulat", olvasom némi LISZT FERENC emlékére Bayreuthban vasárnap ünnepi hetet kezdenek. meglepetéssel. A meglepetés inkább sajátmagam- nak szól, földrajzi tudatlanságomért: hogy van az, hogy erről sem tudtam, erről a Nyirvizleve- zetésről? — Hát még nincs levezetve? — kérdi tettetett álmélkodással egyik utitársam, lám, ilyenek vagyunk: elfeledkeztünk a nyirvizről, aminthogy az a gyanúnk, hogy még sok mindent látni kellene itt. Például nyírfát. Persze, nyírfát nem láttunk még, de feltétlenül lennie kell, hiszen a névben benne van. Sok titok lehet itt még és sok érdekesség, lám, a leghíresebb ősi aranyékszereket, valami hajdani fejedelem vagyonát a disznók túrták itt ki, ők túrták ki a múzeumnak ... Disznó szerencse volt... Szerencse, hogy bekerült a múzeumba ... Ámbár mondják, hogy a nép itt szívesen ajánlja fel a leleteket a múzeumba. Jönne csak el, uram, — gondolom, —■ mifelénk, a Csallóközbe, majd meglátná, hogy a nép mennyire megfizetteti a legegyszerűbb négykrajcárost is minálunk ... A notesz azt mondja, lehetőleg mindent láttunk. Ezt persze, nem hiszem ... Nem láttuk a családi házakat belül, nem tapintottuk az élet melegét, meg kellett volna állni egy kis beszélgetésre a kofával, a tirpákkal, a polgármesterrel s a hajdújával... Ülni kellett volna valami kis kertben s muzsikát hallgatni a Sóstófürdőn délután ... a nyíri vizek partjára ülni s Bessenyeivel beszélgetni, a bús gárdistával. Mindezt nem tettük meg. Fut az idő' és futunk mi is. — Mégis szeretném, ha enyhülne haragod. Ne felejtsd, hogy harcoltam testvéreddel. A téren úgy maradhattam volna én, mint ő esett el az én kezemtől, Kunimund ingerülten intett; — Szavak! Ti langobardok simák vagytok, mint a kígyók. De az én kezemből nem fogsz kisiklani, Alboin! É ntudok várni. Ez az üdvözletem számodra, herceg! Kevélyen elfordult és eltűnt a főemberek csoportjában. A palota csarnokában folytatódott az üdvözlés borral és koccint- gatással. Asszonynép nem mutatkozott. Nehézléptü, vereshaju férfi jelent meg a poharazgatás alatt. Öltözékének vászonujjasa langobard viseletre emlékeztetett. Égő vörös hajával, amely egybeolvadt mellét verdeső rőt szakállával, elütött a sárgásszinü és barnahaju gepidáktól* Két férfi követte. Nem jöttek közelebb. — Vigyázz, herceg! Hildichist gyanítom az emberben! — súgta oda a ferdevállu tej testvérének. Alboin hunyorított, nem mutatta meglepetését. Amig Turisend vendége, biztonságban vannak. Ahogy Kunimimd fenyegetése lepattant róla, olyannyira nincs itt féltenivalója Hildichistől. Hogyan is merné Hildichis megsérteni a vendégjogot, aki maga is csak vendég. Dús ebéd várt rájuk. Elámultak a fölhordott ételek sokféleségén és az asztaldísz gazdagságán. Turisend bizánci szakácsai remekeltek* A súlyos tölgyfaasztalok roskadoztak az ételek alatt. Erősen fűszerezett levessel kezdődött a lakoma. Aranytálakon hozták a szalonnával dúsan spékelt fehérhusu fácánokat és vörös borban gyöngére főtt szárcsákat A friss parázson sült zsíros ökörhushoz foszlós, fehérbélü lepényt tépegettek. Majd újabb levest tálaltak, melynek izét tizfajta tiszai hal adta. Alkonyaiig elhúzódott az ebéd és az ifjak álmélkodva és csillapíthatatlan étvággyal estek neki minden újabb tálnak. Verejték lepte el arcukat, az evés gyönyörűsége végigömlött minden izükön, a fogak csemcsegve haraptak, kezükön végigfolyt a zsir, szinte könyökig gázoltak a kifogy ha tatlein ételben és a szemük és szivük falta tovább a sülteket, remek pontyokat és csukákat, a vagdalt hússal kevert fűszeres kásákat, a mézes lepényeket, amikor gyomruk már nem bírta tovább* Turisend maga a főhelyen ült és Alboin szemben vele. Alkonyaikor fölemelte serlegét a király és merően nézte Alboint. A hárfások hirtelen abbahagyták a pengetést és elnémult a bárd. A gepida főemberek összesúgtak és szemük csöndreintően rávillant az ifjakra. Intett az asz- talnok is a szolgáknak, akik nyomban abbahagyták az étekhordást. Elcsöndesedett a csarnok és ekkor fölemelkedett Turisend. Finom ősz feje elborult és csak nézte mereven Alboint, arcán kidagadt minden ér és a tóduló vér majd kinyomta szemét. Áldomásra emelt kelyhét hirtelen a falnak csapta. — Nézzétek őt! — tört ki rekedten gepidául. — Fiamnak helyét az foglalja el, aki őt megölte... Oh, ez a hely oly drága nékem, de aki benne ül, szivemből gyülölöml Egyszerre elszállt az ifjak agyáról a mámor és az étel Ize megkeseredett szájukban. Alig értették Turisend szavát, de dühtől remegő hangja, villámló szeme és a falnak csapott kupa elárulta indulatát. Valami jelt vártak Albointól, de a herceg némín és halálsápadtan mozdulatlan maradt, ELSŐ KÖNYV 7 (FOLYTATJUK) Odomund, az ifjak gepida kísérője, sietett a királyhoz. A meginduló zsongásban elveszett a szava. Turisend visszahanytlott székébe, szeme elé emelte kezét és olybá tűnt, mintha könnyezne. Jobbján a fia ült, Kunimund herceg. A sült ürücomb, amiből nagyokat harapott, remegett Kunimund roppant markában. Levágta a combot az asztalra és odakiáltott Gizulfnak gepidául: — Hé, te lótól rúgott fiú! Az anyád fajtámbéli! Te érted a nyelvemet. Mondd meg az uradnak, nálunk asszonyok járnak olyan cifrán, mint ti!.. ♦ ♦ Hahaha! Hahaha! Gizulf halálsápadtan tolmácsolta a sértést. A gepidák nyerítve nevettek. Jól odamondott ezeknek a kifent-kikent cifráknak a hercegük! Helmechis lefogta Alboin jobbját, hogy ültéből föl ne pattanjon és puszta ököllel ne torolja meg nyomban a sértést. Alboin szája fehér volt és megreszketett* — Hazudik a neved, Kunimund! Nem vagy te bátorszáju, — ocs- mányszáju vagy. Az ifjak megmarkolták az asztal alatt az övükre kötött pallost* Egy szikra kell még és fölugranakl Kunimund vadul méregette Alboint Teletölíötte kelyhét és egy hajtásra fenékig itta. Elsötétült arcában a szeme: veres parázs. Egy mozdulattal félresöpört maga előtt mindent, tálat és kupát és szagolgatva áthajolt az asztalon, — Piha, bűzösök vagytok, hé! Akár a kancák, olyan finoman illatoztok, ti vitézek! Bőgve nevettek a gepidák és mind fintorgatta az orrát. Pompás ember ez a Kunimund, hogy igy megtáncoltatja ezt a kevély idegen herceget! Egy ujjal sem érinti, de jobban odavág, csúfabbá teszi, mintha kardot fogna rá. Turisend hasztalan emelte tiltólag kezét, a bortól föl- hevült Kunimund szájából recsegve dőlt a gyalázat; —- Fehérlábú kancák, hé! Nézd a lábukat, Odomund.., Hahaha! Hát nem csupa kanca?.., Nézzed csak atyádfiáit, Hildichis! Tán jobban ficánkolhatnak a kötözékkel! Alboin fölugrott és öklét Kunimund álla alá tolta: — Elhallgasd, bitang! Kancák vagyunk, de rugósak! Megnézheted az asfeldi rónán, hogyan rúgtam föl testvéredet, Fölszedheted a csontjait, akár egy hitvány baromét! Kunimund a pallosához kapott és lecsapott vele az asztalra. Belerekedt a hahota a gepidák torkába és fölugrottak, hogy összeszabdalják az ifjakat. — Megálljatok! — süvöltött a kavargásba a király hangja. Egy mozdulattal helyükre parancsolta nemeseit. — Kinek a vérit meritek venni, istentelenek?... Ki mer itt lázadni parancsom ellen? A nemesek forró fejjel hátráltak és Kunimund is összegörnyedt apja tekintete előtt, MegszégyenüLfcn összenéztek a gepidák és hallgattak. Halomra ölik itt a vendég ifjakat* ha Turisend idejében le nem hüti vérüket. Kuni- mundnak meg kell követnie az idegen herceget, — de Kunimund összeharapott szájjal csuk tűrte a csöndreintést. —> Alboin herceg — fordult Turisend vendégéhez —r, a fiam ke- ményfejü, Rosszabb a szája a szivénél. Bocsáss meg néki! I II EGOjjjöLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR
