Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-18 / 239. (4088.) szám

TOV«M-MAGfcAR-mMiAD

SÁNDOR IMRE

Kiní az éleiben

Részlet egy készülő regényből

E magányos kószálások alatt Ottó Istent kereste. Óvakodott attól, hogy bármit is eláruljon erről nevelőjének, a „diáknak", vagy éppen szüleinek. Az volt az érzése, hogy környezetében senki sem hisz Istenben és rá vár a feladat, hogy Isten uralmát visszaállítása családjában és környezetében. Néha arra gondolt, hogy nővérét kellene segítségül hívni, nővérével kellene egyszer őszintén beszélnie, de mindig rájött, hogy nagy veszedelmeket rejt ez a gondolat.

Ezért csak sétált magányosan, óvakodva, hogy titkát el ne árulja. Isten megnyilvánulását, jelenlétét figyelte, máskor fájdalmas vággyal kutatott, gyűjtötte az adatokat, hogy miként yétkeznek az emberek Isten ellen.

Egyszer arra gondolt, mi volna, ha valóban igazuk volna az embereknek, mi volna, ha valóban nem volna Isten. Az István-uton vándorolt a liaet felé, benézett a mocskos kapualjakba és úgy érezte hirtelen, hogy ezeknek a házaknak össze kellene omolniok és az kellene, hogy maguk alá temessék őt keserves életével. Egy kis hitvány bolt nyitott ajtaján keresztül egy pohár vizet loccsantottak ki az uccára. A viz egyetlen vastag cseppben gyűlt össze és lassú harccal gurulni kezdett lefelé a szemetes, poros aszfalton. Vastag vizes vonal maradt a piszokban, a guruló viz egyre fogyott, mindjárt elfogy és akkor megszűnik mindennek az értelme, ez a vég, a kegyetlen, kietlen, keserű, véges vég. Céltalan, hideg gurulás, ha elfogyott a viz, elfogyott a lejtő, elfogyott a Föld, a világmindenség, az élet. Kínos, hasitó fájdalmat érzett, el kellett kapnia fejét a guruló vízről, mert valóban azt érezte, hogy ha a viz megáll, vége van neki is. Nem is hal meg, csak megáll az élete, levegőtlenül, céltalanul, reménytelenül. Rohant a Liget felé.

Az első bokrok között némi enyhülést érzett. Itt kell megtalálnia a választ a szörnyű kérdésre, a megnyugvást. Megállt a bokrok között és mikor látta, hogy nincs ember a közelben, lázasan keresni kezdett. Jelet várt, jelet keresett. Körüljárta az egyik bokrot, az aljára tekintett, a levelek közé. Görnyedten járt körbe a bokor körül és azt áhította, hogy láng csapjon fel, mint a csipkebokorból.

Minden mozdulatlan volt, szellő se lengett és Ottó már tudta, hogy vágya nem fog teljesedni sohasem. Rémület fogta el, konok rémület, hogy végleg eljátszotta életét. Nem azt érezte-, hogy megkisértetett, hanem azt, hogy ő kisértette meg Istent és ezért szörnyű büntetés vár reá. Jelet kívánt, királyi kegyet hitvány féreg létére, kiválasztottságot jelentéktelen és érdemtelen személyének.

Kimenekült egy széles útra, amelyen emberek jártak, de nem nyugodott meg ott sem. Fohászkodott, hogy Isten kímélje meg a bűnös, kisértő gondolatoktól, ne engedje, hogy a dolgok mélyére akarjon tekinteni, ne engedje a magasságba pillantani. Mert akkor nem érez egyebet, mint hogy zuhan keresztül a világmindenségen és nem tud többé megállni. Szinte azt kívánta, hogy Isten jóságos két kezét borítsa a szeme fölé, hogy csak annyit lásson, amennyi okvetlenül szükséges ahhoz, hogy ne- essék ki a világ fene* kén. Ekkor érezte először, hogy végzetesen szüksége van a tekintet korlátozására, hogy a lónak szüksége van a szemellenzőre, különben megvaditja az ismeretlen élet zűrzavara. Megfogadta magában, hogy mindig a középen fog maradni, a középszerűséghez fog tapadni, nehogy valaha is még egyszer kísértésbe kerüljön. Azt kívánta, hogy Isten ne legyen számára kutatásra ingerlő titokzatosság, hanem egyszerű, biztos korlát, amely egyenesen vezeti az utón. Megfogadta, hogy nem fog többé Isten lényének közelébe törekedni és az volt a kívánsága, hogy Isten se nagyon avatkozzon bele az ő életébe. El akart bújni Isten elől, nem azzal a tragikus félelemmel, mint a bűnbe esett Ádám, hanem mint jelentéktelen bűnöző, a tömeg egy tagja, aki irtózik attól, hogy észrevegyék. Porszem kívánt lenni, hogy Isten ne vegye észre.

Sokáig tartott, amig valamiképpen megnyugodott é3 buzgón sietett a kis kávémérésbe, ahol a diákokkal találkozott.

Ezentúl leggyakrabban a szegény-negyedekben kódorgóit. Bement az udvarokba és belesett a fülledt lakások ablakain. Kezdetben nem mert szóbaállni senkivel sem, de aztán egyre gyakrabban történt meg, hogy dobogó szívvel megállított egy-egy rongyos ruháju, kiéhezett arcú asszonyt vagy öregembert. Remegő kézzel átnyújtott nekik egy ezüstpénzt és ha értelmetlenül néztek rá, igy szólt:

— Kegyed bizonyára hasznát veheti, én pedig könnyen nélkülözhetem.

Erről az ajándékozási kedvről hamarosan tudomást szerzett a diák is. Sűrűn megtörtént ugyanis, hogy Ottó pénzt kért tőle. Kezdetben némi csodálkozással, de szó nélkül adott neki, mert azt hitte, hogy nyalánkságra költi vagy titokban mégis csak igénybe veszi a fizetett szerelmet a tulszemérmes gyermek. Egyszer aztán tréfásan megkérdezte tőle:

— Ugy-e, mégis jól esnek a pénzzel vásárolható földi örömök?

Ottó ekkor elvörösödött és dadogva kivallotta, hogy mire költi a pénzt. A diák őszintén megijedt. Tudta, hogy ez feneketlen zsák, a jótékonyság, — Ottónál rosszabb, mint a szerencsejáték. Itt nem lehet határt tenni, a fiú végül is apjához fog fordulni és akkor kitudódik minden. Egész ékesszólásával sikraszállt.

— Reménytelen dologba fogtál bele, barátom. Úgy látszik, fogalmad sincs róla, hogy mekkora nyomor a van a világon. Ezt a nyomort nem lehet enyhíteni akkor sem, ha valamennyi gazdag ember valamennyi pénzét odaadja. Tudnod kell például, hogy a világ vagyonának csak nagyon kis hányada van az ugyenvezett nagytőkések kezében. Az ilyen enyhe adakozással nem lehet a nyomoron segíteni.

Ottóból kirobbant a szó, ami nagyon ritkán rtént meg vele:

rossz nőknek adjam a

UU.UÜU1 MIOU

történt meg vele.

Tehát ’ inkább

pénzt?

— Úgy van, inkább a nőknek. — A diák elszántan visszavágott, mert megérezte, hogy egész pozíciója függ ettől a szóharctól. — A nők már úgyis meg vannak alázva, az ő lelkűikbe nem rugók bele, ha odaadom nekik a pénzt. Azonkívül ellenszolgáltatást kapok tőlük, a nők többet adnak, mint amennyit kapnak. Ellenértékét kapok, érted? A jótékonyság csak a gyáva, puha léleknek ad kielégülést, annak a lelke pedig, aki a pénzt kapja, megszégyenül. A jótékonyság a legolcsóbb öröm annak, aki ad és gyűlöletet támaszt abban, aiki kap. Ha adsz egy szegény öregasszonynak tiz koronát, az megél belőle pár napig, de aztán becsapottnak érzi magát, mert megint nincs mit ennie, éppen akkor, amikor már gyengült az ellenállása az ínséggel szemben. Hiú reményeket támasztottál benne, hogy megjavul sorsa és két nap alatt csalódik reményében. El tudod tartani egész életében? Valamennyit? Két nap múlva az asszony gyűlölettel gondol rád, te pedig meg vagy hatva a magad kegyelmességétől, hogy enyhítettél a sorsán. Wilde Oszkár mondta, hogy a jótékonyRégi utazók nyomában Szlo venszkón...

ín.

(:) SeLmiectöl egy magyar mócföld/nyire levő Szikóemióbam — folytatja utirajtóiban az oxfordi tanár — hajdian gazdag aranybánya volt. Szerencsétlenség vtoJit emnelk aiz elveszítése,, mert ma miár senki sem tudja a bánya bejáratát megmutatni, mióta Bethlen Gábor hadjárata idejében a lakosok elmenekültek és kihaltak. A 'bányák hajdani tulajdonosa ugyan hagyott hátra néhány jelet, melynek segélyével ismét mnegta^ lálható volna. A jeleik fa kergébe vésett szerszám-alakok voltak. Ezeket már meg is találták és úgy tudják, hogyha még egy követ találnak, amelyre emberi arc lesz vésve, aiz alatt egy lapos szikla fedi a bánya bejáratát. Szklenót nagyon látogatják meleg fürdői miatt, öt fürdője van, szép lejár átokkal és igen jó tetőkkel. A források tiszták, fenekükön a talaj vörös és zöld. Az ezüst a viziben aranyszínű lesz. Legtöbbre becsülik az izzasztó fürdőt. Ennek forrásai a hegyekben vannak, a viz rendkívül fonró és a külön e célra épített, fürdőbe folyik. Az izzasztódéba kényeim,es, sok ülőhellyel, melyek ■Lépcsőzetesek s feljebb vagy lejjebb lehet rajtuk szállni, aszerint, hogy térdig, derékig vagy nyakig akar az ember megifürdeni. Ez a világ legnagyobb kényelme, mert mindenki annyit izzad, amennyit akar. A fürdőt mindenféle virágok lepik el, melyek a nagy hőségben nőnek, diszknek és a legkellemesebb látványt nyújtják.

Mialatt a fürdőben fürödtem, egy bányász, mulattatni akarván a nagyszámra társaságot, észrevétlenül a fürdőház tetejére mászott, onnét hirtelen a vízbe ugrott, alliámierült és jó darabig maradt a viz alatt. Ugyanekkor a csatornán keresztül egy kigyó jutott a fürdőbe és az asszonyokat nagyon megrémítette. Az említett férfi erre mökiment a kígyónak, kiemelte a vÍzből, fejét a szájába, vette és leharapta. Bie- kivattam az izzasztóba a derék embert, beszédbe elegyedtem vele s amikor hallottam, hogy bányász, megkérdeztem tőle, hogy látott-e máir természetes gálioot, nagyobb darabokat s vannak-e olyan tiszták, mint a (kristály és találhatók-e ilyenek egyáltalán a bányákban? Válasza ■az volt, hogy már többizbon látott, különösen egyik bányáiban, melyet nem müveinek, mert a földje bedőlt. Bárom nap múlva el is jött hozzám SeJmecre s lámpákat és leszállásihoz szükséges ruhákat hozott magával. Elvezetett egy földalatti szakadékba, hol oly nagy mennyiségű gálioot találtunk, hogy az eredménnyel nagyon meg voltam elégedve.

Szklenó gróf Lippayé, kinek családjából származott a tudós Polycarpus Procoplus Bocanus, kit a pozsonyi érsek hajdan az ország ritkaságainak leírásával bízott meg, halála azonban érdekes megfigyeléseinek közzétételét megakadályozta.

Á Szklenó tói négy angol mérföldinyine levő Vihmyén szintéin vannak meleg fürdők, melyeiknek a vize kővé változik. E kővé változott vízből is hoztam egy nagy darabot. A fürdő építésére fölhasznált fiák is kővé változtak. Mindez nagyon tetszett nekem és gyönyörködve szemléltem a művészet és természet öeisz©működését s egy kővé változott nagy fenyőfát. Vihmyén két jó fürdő van, hová sóik ember eljár, a harmadik fürdő szintén közlekedik a két első vizével. A harmadik fürdőt a benne található számtalan kígyóról ik’gyófürd'ünek nevezik.

finnét., a Garam-folyón átkelve, a hegyek közt folytattuk utunkat és az egyik hegytől a másikig terjedő föld hányást láttuk, melyet a törökök Köirmöc ellem irá.nyuló portyázásainak meg- a k adál y ozá s ár a kész ítélték.

Kömmöc kis város, azonban igen nagy külvárosai vannak. Némelyek ámítása szerint a (közéjében levő Szent János templom messze, vidék ■tegfrnagasabib pontján áll. Bányái nagyon régiek s már 050 éve állnak művelés alatt. A bányákba lejáró lépcsőik inincsenek, hanem egy vastag kötélre kötött bőrből készült ülőikén kell le- ■<'illeszkedni. A bányák nőve: Rudolf., Anna, Ferdinámd, Mátyás, Lipót és a Széíafcma. Én a Rudolf-aknán ereszkedtem le. Ennek mélysége mintegy száznyollc öl. Rövid ideig szétnéztem a bányában, azután pedig a százötven öl mély Lipót-aknán húztak fel. Midőn ez akna fenekén állottam, nem vesztettem el a bátorságot, hogy a föld gyomrába oly mél yen lehatoljam, hiszen még mindig három mőnföldnyiire voltam a född középpont,iától,, ehhez képest .a legmélyebb ailena is egyszerű kút. Tető-tői talpig fiemyőgeremdák- kiad és deszkáikkal van bevonva, mert a nem 6zikaatalajiba vágott aknákat csak igy lelhet nyitva tartani. A kibányászott éroe-t egy kis folyóban mossák, mely ettől egész feketének látszik. A bányászok egész évben csak hat napon át nem dolgoznak, karácsony, pünkösd és husvét két napján, tehát a kis folyó csak ezen napokon tiszta.

E bányában már többször találtak nagy darab tiszta aranyat, néhányat láttam belőlük a bécsi császári (kincstárban. A szász választó kincstárában is láttam innét származó ökölnyi nagyságú darabot. Dőli inger Mátyás bányaigazgató házában kitűnő fogadtatásra találtaim, 6 midőn a bányában lent voltam, néhány üveg pompás bort. küldött le, hogy a császár egészségére igyunk.

Mint beszélik e bányában, mégy földalatti helyen huszonnyolc ember halt meg a rossz gőzöktől. Az Alterman-háma 1642--ben teljesen 'Leégett, egy kis fiú vigyázatlansága következtében, ő ugyanis lámpatisztogatás közben tüzet csinált. Ötszáz ember megfulladt, mindenkinek tetemét megtalálták, csupán egyet szaggatott annyira szét a bánya vize, hogy ruhafoszlányain klvüJl nyomtalanul eltűnt.

Miután Körmöcbányán mindent megtekintettem, Besztercebányára menteim. A Garam felé e-gy falu mellett haladtunk el, hol higanybányák vannak. Beszterce a G-araim partján fekszik. A folyón hid látható, alatta pedig egy Olyan készülék, mely a környéken vágott és leusztatott fát megállítja.

Besztercebánya csinos város, melynek végén igen szép torony áll. A várkastély említésre méltó, ment a benne lévő templom egészen rézzel van fedve s belsejében számos faszobor és ereklye van. Mivel jelenleg luteránusoké a templom, ezek nem sokra becsülik az említett tárgyakat, azonban mégis gondosan megőrzik. Ez nem ritkaság. Számos németországi templomban láttáim, hogy a luteránusoik nem törték ösz- sz-e az ereklyéket, hanem mint rikaságokat és nevezetessége két őri ztéflc.

Besztercebányáiról a közelben levő Stubnyáira mentünk. Egy kis folyó mellett híres és nagyon látogatott melegfürdői vannak. E fürdők épp oly melegeik, mint az angol királyéi. Bét fürdő v-an, az első a főnemeseiké, a második a köane- meseké, a harmadik a parasztoké, a negyedik a pairasztassizoinyokéi, az ötödik a koldusoké, a hatodik a ragályos betegeké és a hetedik a cigányoké. Az egyik fürdőben én is megfüinöd- ■teirn és oly kitűnő társaságba kerültem, hogy soká maradtam benn -és fejfájást kaptam a nagy bőségtől.

Stubnyáiróil átkeltünk a Nyitnám s a szép Pri- vigyét balfelöll hagyva., Bajmócra értünk. Itt öt természetes fürdő létezik, -a vizük sem hideg, sem meleg, tehát csupa élvezet bennük fürödni. Bajmócról Veszténkre, innen pedig Tremcsén- be mentünk. E két város között csak négy mérföldet számítanak, de lesz az több is, miért mi reggeli, napkeltekor indultunk és csak este tíz órakor értünk Trcmosénbe.

Trcmcsén igen szép város-, a mellette elfutó Vágón csinos fahíd látható és gróf UlésJbázy tulajdonát képezi, finnét Vágujheilyrc mentem, majd Nagyszombatba, moly város hat. évvel ezelőtt teljesen leégett, de azóta szépecském Befly- ineáTiotit; másnap isiméit a Dunához jutottunk és az éjszakát a Bécsibe indulás előtt még Pozsonyban töltöttünk.-— Vége. —

1936 október 18, vasárnap.

ság a legnagyobb erkölcstelenség a világon.

Farkas elhallgatott egy pillanatra. Ellenmon- dást várt, visszahúzódott egy pillanatra, mint a párbajozó, hogy gyűjtse az erőt a további támadásra. De Ottó máris megadta magát, gyanús gyorsasággal. Csak ennyit mondott:

— Bocsáss meg. Igazad van. — És nem volt hajlandó erről a témáról többet beszélni.

Farkas egyideig valóban azt hitte, hogy leszerelte érzékeny növendékét. Később gyanús lett neki a fiú még nagyobb hallgatagsága. Óvatosan figyelte, de nem merte provokálni. Pedig újabb meglepetéstől tartott.

A meglepetés be is következett, nem várt formában.

Egy este Ottó a legnyugodtabb hangon közölte apjával, hogy négyszemközt akar vele beszélni. Böhler Oszkár bevitte magával a fiút a dolgozószobájába, leült az óriási íróasztal elé, amelynél sohasem dolgozott (dolgozni csak az irodában levő szűk amerikai íróasztalnál tudott) és megkérdezte türelmes hangon:

— Mit akarsz, fiacskám?

— Fontos elhatározásra jutottam, apám, * mondta Ottó továbbra is teljes nyugalommal. —> Elhatároztam, hogy abbahagyom tanulmányaimat és a két kezem munkájából fogok megélni.

— Tessék?

— Nem akarok többé iskolába járni, hanem munkába akarok menni.

— Megőrültél?

— Nem, apám. Az én koromban már rengetek fiú jár munkába és azok sem őrültek meg.

— Mert azoknak muszáj, — mondta az apa bizonytalanul, mert már csakugyan azt hitte, hogy a fiú egészen meghibbant.

— Nekem is muszáj, — mondta Ottó halkan, alig nyitva ki a száját. Én nem vállalhatom azt az előnyt, hogy az apám gazdag. Más különbség pedig nincs köztem és a munkásfiuk között.

— Miket beszélsz, az ég szerelmére?

— Apám, én hosszú megfontolás után jutottam erre az elhatározásra. Ez az elhatározás vég,- leges. Nem tehetek egyebet, mert nem rendelkezem a te vagyonoddal és soha az életben nem, akarok rendelkezni vele. Magam fölött, a magam teste fölött, a magam két keze fölött azonban rendelkezem. — Mindezt még halkan mondta Ottó, de izzóit a hangja. Az apa rémülten felugrott.

— De nem... — Oda lépett a fiúhoz és a homlokára tette a kezét. — Nincsen lázad?

Ottó hátralépett.

— Semmi bajom, apám. Inkább az a bajom, hogy nagyon egészséges vagyok. Egy fokkal egészségesebb, mint ti.

— De hát hogy juthattál ilyen szerencsétlen gondolatra?

— Azt nem mondhatom el minden ''részletében. Láttam, hogyan nyomorognak és dolgoznak a szegény emberek. Láttam, hogy tízéves fiuk már munkába járnak, én pedig jólétben élek és tanulhatok, anélkül, hogy dolgoznom kellene.

— Hát a tanulás nem munka?

— Nem. Az a munka, amivel az ember kenyeret keres.

— Hát te nem fogsz kenyeret keresni?

— Én már most axarok .kenyeret keresni.

— De hiszen éppen azért tanulsz, hogy minél könnyebben és minél többet kereshess.-— Éppen ez az, ami nem kell nekem. Nem fogadom el ezt az előnyt. Ha a szegény embe- tek tanulni akarnak, azt csak este tenetik, munka után. Én sem akarok kivétel lenni. Gyávaság volna, éppeni olyan gyávaság, mint a jótékonyság.

— Gyávaság? Úgy. Az én életem is merő gyávaság. Az én munkám is gyávaság volt?

— Te úgy éltél, apám, ahogy te jónak láttad. Én peaig úgy fogok élni, ahogy én jónak látom.

Az apa rémült kíváncsisággal nézte végig a fiát.

— Szerencsétlen, kótyagos fiú vagy. Nem lehet neked még végleges fogalmad az életről. Majd ha benőtt a fejed lágya. Akkor majd azt teszed, amit akarsz. Most pedig azt fogod tenni, amit én parancsolok.

— Apám! Azt akarod, ogy elhagyjam a házadat?

— Hogy elhagyd a házamat? Majd arról is beszélünk. — Egy pillanatig tanácstalan volt. Tudta, hogy valami egészen erélyes dolgot kell cselekednie, nem tudta, mit. Arra gondolt, hogy mit tett volna az ö apja ővele hasonló helyzetben. És ekkor lassú léptekkel odament a fiához, egy pillanatig a szemébe nézett — úgy érezte, hogy a felesége szemeit látja — és hüteien pofonütötte a fiút.

— így! És most mars a szobádba! Lefeküdni.

Ottó hang nélkül kiment. Böhler Oszkár

nyomban megbánta a pofont, amelyben különben sem volt sok meggyőződés. Eddig sohasem verte meg a gyereket. Visszament az ebédlőbe és megkérte a feleségét, nézze meg, mit csinál a fiú. Az asszony ijedten kérdezte, hogy mi történt.

— Semmi. Egy kis Idegroham. Kapott egy pofont. — Ezt voltaképpen nem is akarta megmondani, de kicsúszott belőle akaratlanul. És egy kis büszkeség érződött a szavakban. — Holnap majd elmegyek vele egy idegorvoshoz, —- tette hozzá enyhítésképpen.

Csodálkozással hallotta azután a feleségétől, hogy a fiú csakugyan lefeküdt és hamarosan elaludt. Oszkár meg volt elégedve magával. Úgy vélte, hogy az öregek mégis tájékozottabbak voltak a gyermeknevelésben, mint ők, mai ..modernek".

6