Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-11 / 233. (4082.) szám
1936 október 11, vasárnap. hmmgrniüHV ni mwmmmmmmnmmaammmmmmmm izer esztendő eév nap Részlet „A hiányzó fejezet" című pályanyertes regényből Irta: NEUBAUER PÁL Prága., október 10. Az alábbiakban Neubauer Pál londoni díjnyertes regénye részletének fordítását közöljük. Mint tegnap jelentettük, munkatársunk „Hiányzó fejezet" című németnyelvű regénye egy világ-regénypályázat luxemburgi szukebb versenyén csaknem 1300 német mü közül az első lett. Amióta az eredmény kitudódott, sorra jelentkeznek a világcégek és mind meg akarják vásárolni Neubauer regényét, illetve az író más alkotásait. A prágai lapok nagy eseményként foglalkoznak Neubauer sikerével és örömüket fejezik ki, hogy a hatalmas világpályázaton csehszlovákiai ember ily kimagasló szerepet játszott. Valamennyi lap közli Neubauer Pál képét és akadt néhány, amely az első oldalon háromliasábosan számolt be az esetről. Az iró százával kapja a táviratokat, szerkesztőségünk ma tele volt a legkülönbözőbb lapok, folyóiratok, kiadóvállalatok képviselőivel, fényképészek jártak- keltek, a moziválla,latok ügynökei sorra megjelentek, több ország rádiója érdeklődött a mester iránt, akit hétfőn a prágai rádió szólaltat meg egy interjú formájában, — szóval a siker magán viseli a világsikerek rendes ismertető jeleit. ★ ★ ★ Az Ur 1299-ik esztendejét írjuk. Velence vásári mozgalmassága reggel óta csaknem merev bámészkodássá dermedt. Valami hallatlan dolog van készülőben, olyan ünnepség, amilyet a lagúnák öreg városa még sosem látott. Talán valami idegen uralkodó vonul be pompával? A paloták és polgári házak a város színeiben pompáznak. A tegnap még vélvak ablakok ragyognak a nap tékozló bőséggel ömlő sugaraiban. Az uccák és házak vasrácsos lámpái a ragyogó napsütés ellenére mind égnek. A Szent Márk-téren az államkincstár legszebb régi szőnyegeit a Doge-palota bejárata elé terítették... A szőnyegek a legkülönösebb rózsákkal telehintett rétté varázsolták át a tér nagy részét. A palota maga olyan, mint egy óriási szabadtéri színpad hatalmas hátsó színfala. A bejárat két oldalán félkörben harcosok állanak. Mindegyikük más és más ruházatban és fegyverzetben: mindegyik egy-egy nagy haditettet testesít meg. Velence évszázados győzelmeinek sorát. A földön, az ablakokban, a háztetőkön minden tenyérnyi helyet ezernyi ezer néző tart megszállva. A lakosok annyit tudnak, hogy Velence egyik nagy fia, a várvavárt honfi, évtizedes távolléte után oly diadalmasan tér vissza szülővárosába, ahogyan előtte még senki más és hogy a nagytanács a dogé vezetésével fogadni és üdvözölni fogja. A bámészkodók mindkét oldalt a vízpartig ellepték az utat. Soha nem látott sötétzöld színben csillámlott a csatornák vize. A paloták előtt fekete gondolák helyett méltóságteljes nyugalmu, ezüsttel, arannyal, drágakövekkel díszített bárkák. A hétköznapi forgalom eltűnt. A levegő rezeg a hőségtől, a palazzók fekete falai azúrkéken emelkednek ki a viz sötétzöldjéből. Valamennyi templomkapu szélesen ki van tárva, a templomhajókban világítás. A papok és templomszolgák az utolsó simításokat végzik a templom díszítésén. Dél. A szörnyű nagy tömeg az ünnepség láthatatlan rendezőjének intésére vár. Már több baleset történt. Ájult asszonyokat vittek cl. Két rongyos ember az egyik háztető kéménye felé kúszik. A tömeg csak akkor figyel föl rájuk, amikor heves szóváltásuk fölcsendült. Mocskos szájjal szidalmazták egymást, csak egy-egy mondásuk töredéke volt hallható. — Te kutyakölyke — bömbölte egyikük, egy kövér, erős férfi — még te pofázol nekem. Mondom, ö a császár ... Többet nem lehetett hallani, mert a másik közbevágott. A tömeg kiáltásokkal biztatta őket s ők a kéményt már csak félkézzel tartották, a másik kezük ökölbe szorult. A sovány oly ügyesen és oly váratlan alattomossággal rúgott bele a kövérbe, hogy az elvesztette egyensúlyát. Sikolya elveszett a tömeg ujjongó kiáltozásában. A kövér ember lebukott és csak az utolsó pillanatban tudott belekapaszkodni egy kinyúló gerendába. így lógott fejjel lefelé, s a győztes ezalatt csókokat dobált a tömeg felé. E pillanatban valamennyi harang delet konditott s ez el- vo'il* az emberek figyelmét az ég és föld között lógó alakról. Senki nem vette észre, hogy köt él- hágcsó segélyével cipelték be a házba. A tizenkettedik harangütés után csend következett s most valóban mindenfelől megzendültek a harsonák: a diszpompa láthatatlan rendezője valahonnan jelt adott. Feketébe s aranydiszbe öltöztetett öt hírnök lépett elő a doge-palotából, sorbaálltak és elkiáltották Velence nagytanácsának rövid hirdetményét. Azt mondták, hogy a nemes velencei vérből származó Marco Polo, aki három évtizeddel ezelőtt távozott el innen, hogy a világ legtávolabbi sarkaiba elvigye Velence dicsőségét, ma visszatér szülővárosába. Velence lakossága illendő tisztelettel fogadja nagy fiát. Ez a híradás mély hatást gyakorolt a kedélyekre s villámgyorsan elterjedt a városban. Más név nem tudott volna ilyen izgalmat kiváltani. Csak az idősebbek és az egészen öregek emlékeztek arra az emberre, aki távollétének három évtizede alatt valósággal legendává vált Velencében. Az öregeknek mindig mesélniök kellett a fiatalok előtt róla, az ő előkelő családjáról, a Polo-család harminc év óta bezárt fekete palotájának páratlan pompával megült ünnepségeiről, s mivel az egyik elbeszélés fölülmúlta érdekességében a másikat, magától kialakult a legenda, egy hihetetlen kalandoktól telített, aranytól, drágakövektől pompázó legenda . . . Csak kevesen voltak olyanok, akik szemtől- szembe látták Marco Pólót, de senki nem volt, aki a sovány valónál többet s közelebbit ne tudott volna róla. Ez a hős világjáró vonul be ma, talán már egy óra múlva Velence városába! A Polo-család fekete palotája harminc év múlva újból megnyitja kapuit, s a jó Isten tudja, mi minden kerül napfényre __ A bámészkodók és naplopók kiváncsi arca elváltozott: az a tudat ragyogott le róluk, hogy megérezték a pillanat jelentőségét. Mindenfelé Marco Polo nevét suttogták, mindenütt még csodálkozóbb, még meglepettebb tekintetek ámultak: hihetetlen gazdagságról beszéltek, amit hajójával hoz, arany edényekről, drágakövekről, gazdag ruhákról, pompás kelmékről, különös állatokról, rabszolgákról, csupa olyan dolgokról, amelyek egy ismeretlen világból származnak. Egyik óra a másik után szállt tova. Velence úgy tele volt nézőkkel, mint valami amfiteátrum. Helyükön otthonosan letelepedtek, szigorú elhatározással, hogy az éjszakát is itt fogják átvirrasztani. Mert ilyen színjátékot, tudták, csak egyszer láthatnak az életben, de azt is tudták, hogy ez a valóság minden legendánál szebb lesz. A fiatalok gyorsan megszervezett futárszolgálatot végeztek az éléskamra és a háztető között, az öregek ezalatt a helyfentartók szerepét látták el. A napsugarak már ferdén kezdték érni a várost s az arany korong a láthatárhoz közeledett. Velence képeskönyvvé változott, amelynek lapjait lassan lapozzák a tömeg szeme előtt. A dogé a nagytanácstól körülvéve fekete diszpalástban kilépett palotájának ajtaján és kimérten ment a szőnyegeken. Húsz lépés után megállóit és a nagytanács tagjai menetoszlopba sorakoztak föl. Nyomukban húsz szűz koszorúja következett, hullámos, átlátszó fátyol födte meztelen testüket: szűzi meztelenségüket a legdrágább ajándék gyanánt hozták a nagy velenceinek. Karjukon rózsák és ritka virágok voltak. Egy diszruhás ceremóniamester hófehér paripát vezetett a dogé elé, de a dogé nem szállt föl rá, mert a paripa Marco Polo részére volt szánva. Ezen a lovon kell bevonulnia a városba és maga a dogé gyalogszerrel fog mellette haladni, hogy ezzel nyilvánítsa legmélyebb tiszteletét iránta. A palazzók varázslatos egyidejűséggel nyíltak meg s a nemes rendek beszálltak a várakozó gondolákba. Az öregek és ifjak, asszonyok és férfiak legpompásabb köntöseiket vették föl s a falakba beépített titkos szelencékből olyan ékek kerültek elő, amelyeken a lassan lenyugvó nap ferde sugarai ezerszeresen megtörték és szivárványfényükkel elvakitották a tömeg szemét. Ó, eme tízezrek közül senkinek nem volt sejtelme erről a pompáról, amit Velencének hívtak ... A ferde sugarak kévéje úgy állt mozdulatlan- nul a város fölött, mint valami földöntúli karmester pálcája. De ekkor az történt, hogy a pálca kissé meghajolt s nyomban megkondult a tornyok valamennyi harangja. Ezzel egyidejűleg megzendültek a templomok orgonái és a papok a templomok bejárata elé vonultak ki. A dogé által vezetett menet lassan megindult, a gondolák követték a példát s egész Velence a kikötőrész felé irányította tekintetét, ahol Marco Polo hajójának meg kell jelennie ... Az alászálló homály violaszinét a nap és a tenger rubinjai és smaragdjai törték át, amikor Marco Polo harsogó kürtök és harsonák zengése közben és a kikötőt és a hajókat megvilá- gitó görögtüz ragyogása mellett befutott. Mindenki némán hálát adott az Istenenk, aki a közelben tudott helyet kapni. Most végre szemtől- szembe is látni fogják őt, aki oly távoli világot Sziillő Géza interpellációt intézett az iskolaügyi miniszterhez a füleki szlovák iskolaigazgató feraiális eljárása miatt Prága, október 10. A képviselőház nyomtatványai i között — ad &13/II. szám alatt — most osztották ki dr. Sziillő Géza interpellációját, amelyet még a nyári szünet megkezdése előtt nyújtott be az ís.ío- laügyi miniszterhez a füleki szlovák elemi iskola igazgatójának brutális eljárássá miatt. Az interpelláció a következő; „Miniszter Ur! Június második felében a csehszlovákiai magyar napisajtóban a következő hir látott napvilágot: „Példátlan eset tarja izgalomban Fülek magyar lakosságát. A szlovák elemi iskola uj igazgatója, Hronec János tanitási szünetben kegyetlenül megvert egy magyar fiúcskát, úgyhogy a gyermek súlyos zuzódásokat szenvedett, ezenkívül a dobhártyája is megrepedt. — Az óraközi tízperces szünetben az iskolaudvaron játszottak az elemi iskola szlovák tagozatának tanulói, fiuk és leányok vegyesen. A játék hevében valamelyik fiú az egyik leánykáról lerántotta a köpenyét. A kislány sírására odasietett az udvaron sétáló Hronec igazgató, aki úgy vélte, hogy a kis Perec Ernő kilencéves fiúcska volt a tettes, ezért magával vitte a tanterembe, hogy megfeddje. Ott először alaposan megpofozta a gyermeket, majd deresre húzta és irgalmatlanul megbotozta, A gyermek pajtásai riadtan szaladtak a kisfiú szüleihez és az apa nyomban kétségbeesetten rohaut az iskolába, hogy megtudja, mi történt gyermekévek Mikor a feldühödt igazgatótól számon kérte, hogy miért verte meg gyermekét, az éles szavakkal kiutasította a 'an- teremböl és kijelentette, hogy magyar gyermek nem való szlovák iskolába, szlovák gyermekek közé. —- Az apa a szerencsétlen gyermeket egy éppen arra haladó orvosnak mutatta meg először, aki a fiúcskát megvizsgálta és az adott látlelet alapján az apa bűnvádi feljelentést tett az iskolaigazgató ellen. A gyermeket későbben több losonci orvos is megvizsgálta, ezek egybehangzóan megállapították, hogy a gyermek dobhártyája megrepedt. A kis fin több nap.g feküdt, betegen és szülei attól tartanak, I liogy a súlyos verésnek még kellemetlen utókövetkezményei lesznek a gyermek egészségére.'1 Szinte hihetetlen a hírben közölt eset, de Igaznak kell iennie, mert a hír megjelenése óta annak tartalmát sem meg nem cáfolták, sem helyreigazító nyilatkozatot nem tettek közzé. A csehszlovák köztársaság' megalakulásakor nemzetközileg kötelezettséget vállalt arra. hogy az uj állam minden polgára tekintet nélkül faji, nemzeti, vagy vallási hovatartozandóségára. teljesen egyenlő jogokkal fog bírni és senkinek amiatt, hogy valamely fajhoz, nemzethez, vagy vallásfelekezethez tartozik, semmi bántódása nem lesz. Ezt a nemzetközi kötelezettséget a köztársaság alkotniányleve- léiben is vállalta, s a hivatalos tényezők azóta sem szűnnek meg hangoztatni oKzág-világ előtt, hogy az állami igazgatás végrehajtó közegei mindenkor és mindenben a humanizmussal párosult demokrácia elvei alapján működnek s betartják az alkotmányban biztosított teljes egyenjogúság irányelveit. A fiileki példátlan eset azonban megcáfolja ezeket a külföld felé szánt kenotteljes szavakat s egyáltalában nem szolgál a köztársaság külföld előtt való jó hírnevének erösbitésére. Egy iskolaigazgató betegre vert egy kisgyermeket csak azért, mert az magyar nemzetiségű! Nemzetiségileg annyira vegyes állam, mint a csehszlovák köztársaság, csak akikor tudja fennmaradását, a mai veszélyzónákkal sűrűn telitett helyzetben biztosítani, ha a különböző nemzetiségek békés együttéléséről gondoskodik és szigorúan ügyel arra, hogy az egyes nemzetiségek érzékenységét még a legkisebb mértékben sem sehol meg ne sértse. Már pedig a pofon, a deres és a bot nem eszköze a békés együttélésnek. Kiváltképpen tudnia kell ezt egy pedagógusnak, aki nemes hivatásában az állam jövőjének alapjait formálja. Kérdem ezért a Miniszter Urat: Van-e tudomása a füleki szlovák elemi iskola igazgatójának fent említett brutális eljárásáról? Hajlandóé az ügyben a legszigorúbb vizsgálatot megindítani és a magáról megfeledkezett jgazgatő- tanitót fegyelmi alá vonni? 1 Hajlandó-e sürgősen intézkedni, hogy a füleki- hez hasonló s a. magyarságot mélyen sértő botrányos esetek a jövőben meg ne ismétlődhessenek?1' 7 járt be, Velence hatalmas fiát! . .. Harminc év múltán újból honi földre lép és beszélni fog;. ., Vájjon mik lesznek az első szavai?... A lebocsátott hajólépcsőn szolgák és harcosok jöttek alá, számszerint harmincán. Aztán öt lépés távolban egy magános férfi. Öt lépéssel utána egy fegyveres óriás, testőrségének parancsnoka. Majd két szolga, egy nehéz láncokba vert óriási majmot vezetve. Az emberek, akik látták, nem akartak hinni szemüknek. Mert a majom fehér volt, mint a hó. ,.Nézzétek, fehér majom!“.„ szállt a szó fültől-fülig s a dogé és kísérete is megbámulta az állatot. Ezután egy csapat szolga és hajós következett, a csodahajó kincseit cipelték. Ezalatt a magános férfi odaért arra a helyre, ahol a dogé várakozott. A kürtök, harsonák, orgonák szava s az evviva-kiáltások az égig harsogtak, A dogé fölemelte karját. A mozdulat to- vábbhullámzott s néhány másodperc alatt teljes csend következett be. Marco Polo két lépésnyire állott a dogétól, aki beszédbe kezdett. A hős és félisten egyszerű halványsárga ruhában volt, amely Velencében Idegenszerü volt. Megtört öreg ember, sötét tekintetű. lehajtott fejű, úgy látszott, mintha sem a dogét, sem a tömeget, de magát Velencét sem láná. Úgy állott ott, mint nehéz álmában az alvajáró, mintha nem hallaná a legmagasabb méltóságú ur ünnepélyes, dicsőítő szavait, mintha nem fogná föl ennek az órának az értelmét. —•- Teljes szivemből üdvözöllek hazádban, Velence legnagyobb fia, Nézd, a nagytanács, amelynek most Te is tagja vagy, eljött, hogy a legnagyobb tiszteletadást nyilvánítsa előtted. Fölharsantak a kürtök s harsonák, ezerszeres evviva-kiáltás zúgott föl üvöltőn, elővezették a fehér paripát s a húsz szűz odaszórta rózsáit és ritka virágait Marco Polo lábai elé, hogy átlépjen rajtuk. A magános, megtört ember fáradt, elutasító mozdulatot tett. Töredezve szakadt ki belőle az a néhány szó, amellyel köszönetét mondott és kérte a dogét, hogy palotájába egyedül tehesse meg útját. Kívánsága nyomban teljesült. Az ünnepségre való nagy előkészületek tehát egytől- egyig hiábavalók voltak. De a magános emberben annyi idegenszerü méltóság volt, hogy a dogé nem is merte kérni elhatározásának megmá- sitására. A mesebeli szépségű menet ugyanazon az utón távozott, amerről jött. Mintha egymásután sötét fátyolok hulltak volna a városra, sorra homályba hulltak a színek és fények. A szemek elől fokozatosan eltűntek a szürke, vörös és kék lábszárak, a csipkés gallérok, amelyek a vállakon hivalkodtak, a kardok és tőrök, a bíbor- és bársonysapkák, a szüzek hullámos fehér fátylai, nyakláncok, brokátok, gyöngyös pruszlikok és párták. Marco Polo mozdulatlanul állott. Csak. amikor mindez eltűnt, akkor adott jelt indulásra. Ép abban a pillanatban, amikor elhagyta a gondolát és vánszorgó léptekkel föllépett a vas lépcsőfokokra, bukott le a nap a tengerbe. Három' évtized elmúltával átlépte ősei házának küszöbét. Hazatért. Egy debreceni kisleány jószivüségéért nem várt busás jutalmat kapott Budapest, október 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Váratlan szerencséje akadt Pap Juliskának, a debreceni Aranybikaszálló főgépésze 13 esztendős kisleányának. Egy Holczer László nevű debreceni vak férfi levelet intézett a hatóságokhoz s a levelében közli, hogy a napokban elhunyt bátyja után többmillió pengő értékű vagyont örökölt. Neki erre a pénzre nincsen szüksége, ezért az egész örökséget Pap Juliskára hagyja. Erre vonatkozólag már meg is tette a szükséges lépéseket. A szerencsés kisleány úgy jutott ehhez a mesés ajándékhoz, hogy egy alkalommal az uccán egy elegáns vak férfit látott, aki tanácstalanul állt meg az ut szélén s nem tudott átmenni az úttesten. A jószivü leányka segítségére sietett és elvezette a világtalan férfit az általa megjelölt helyre. Ez a férfi, mint most kiderült, Holczer László volt, aki most ezzel a páratlan örökséggel hálálta meg a kisleánynak jószívűségét.
