Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-06 / 204. (4053.) szám
17 1936 szeptember 6, vasárnap. r Az ősmagyavob vándmutja Ázsiában, a Volga vidékén, Xebédiában és ítelhözben Irta: Trócsányi Zoltán Budapest, szeptember. A magyar nép eredetiére és ősi történetére nincsenek Írott feljegyzések. A történetiró száz évvel ezelőtt őstörténeti kutatásaiban nem módszenes vizsgálatok alapján, hanem költői fantáziája segítségével jutott el ingatag alapú, nehezen elhihető és könnyen megcáfolható eredményekre. Az utolsó évtizedek módszeres nyelv- tudományi vizsgálatai azonban oly meglepő eredményekhez vezettek a magyar őstörténeti kutatások terén, hogy ma már tisztán látjuk s biztosan ismerjük a magyar őstörténet egyes részlet- kérdéseit. Az utolsó negyedszázadban jelentek meg a nagy finn nyelvtudósnak, Setalá Emilnek kitűnő munkája a finn-ugor népek őstörténetéről, Szinnyei Józsefnek, Gomibocz Zoltánnak, Me'lich Jánosnak, gróf Zichy Istvánnak, Németh Gyulának, Moravcsik Gyulának és Pais Dezsőnek a honfoglalás előtti magyarság történetére vonatkozó könyvei és tanulmányai, amelyek az összehasonlító nyelvtudomány módszerével és eszközeivel, eddig ismeretlen források, személynevek, helynevek, egyes közszavak és a különböző nyelvekben fennmaradt közös elemek alapján többezer esztendőkkel ezelőtti időkben világítottak be a magyar őstörténelem homályába. A nyelvtudomány az összehasonlító módszer segítségével megállapította egyes egymástól igen távol élő népek nyelvének a rokonságát, vagy a szókincs egy részének azonosságát, megállapította azt, hogy a rokon nyelvekben mely elemek közösek s ennek alapján kiderítette, hogy e rokon népek valamikor, az ősrégi időkben valóban összetartoztak-e, egyek voltak-e s az elszakadás vagy különélés folytán távolodtak-e el egymástól, vagy bizonyos korban egymás mellett vagy keveredve éltek-e együtt és az együttélés folyamán keveredtek-e s vettek-e át szavaikat vagy nyelvi elemeket egymástól. Hatezeréves rokonság Megállapították azt, hogy a ma szétszórtan élő finn és magyar népek nyelvének közös elemei egységes finn-ugor alapnyelvet tételeztetnek fel. De viszont ma már az is bebizonyított tény, ^gy a finn-ugor nyelvek ősrokonságban vannak a szamojéddal, tehát a finn-ugornak és a szamojédnak is. volt egy közös alapnyelve: a finn-ugor-szamojéd, vagy röviden: uráli alapnyelv. Több nyom arra mutat, hogy ez az ősnyelv ugyanabból a forrásból származik, mint az indogermán (árja), más nyomok meg azt tételeztetik fel velünk, hogy az uráli nyelvek rokonságban vannak az áltájiakkal: a szamojéd, török-tatár, mongol, mandzsu-tunguz s japán (?) nyelvekkel. Egy példát idézek ez egymástól távol álló nyelvek egykori összetartozásának bizonyítására: az ember neve az indogermán (árja) nyelvek közül a latinban homo, a litvánban zomu, a gótban guma, — egyik uráli nyelvben, a szamojédban kum, — a finn-ugor nyelvek közül a vogulban chum, a votjákban kum, a zürjénben komi, — a török-tatár nyelvek közül a törökben kün, a mongolban kömön. Az ilyfajta szóegyezések azt bizonyítják, hogy az az ősnép, amelynek a magyar nép leszármazottja, valamikor, sok ezer esztendővel ezelőtt esetleg azonos volt a többi felsorolt népek ősével, de mindenesetre szoros kapcsolatban állott vele. Setalá Emil a finn-ugor népek őstörténetéről írott alapvető munkájában a legszigorúbb módszeres nyelvtudományi kutatások segítségével megállapítja, hogy a nyelvi egyezések alapján az ősnépek között, már tudniillik a magyarság ősei között a legrégibb az uráli ősnép lehetett, amely két részre vált: finnugor ősnépre és a szamojédra: a finn-ugor ősnép ismét két ágra szakadt: finn ősnépre és ugor ősnépre, — az ugor ősnép három részre szakadt: a vogulra, osztjákra és a magyarra, A tudomány mai állása szerint ez a magyar nyelv leszármázásánk családfája. Hogy merre laktak és mikor éltek, ezek a népek, nehéz pontosan megállapítani, hiszen a nyelvtudomány adatain, a szóegyezéseken kívül egyetlen pozitív történeti adat sem áll rendelkezésünkre, a szókincsben fennmaradt elemek azonban arra utalnak, hogy legelső ősünk, az uráli ősnép az Urál-hegysé- gen innen, Európában lakott és egyetlen olyan nyelvi elem sincs, amely azt bizonyítaná, hogy ez a nép az Urál-hegység túlsó oldalára, Ázsiába is átterjedt volna. Hogy mikor élt az uráli ősnép, arra még nehezebb választ adni, mert erre nézve a nyelv semmi támaszt nem nyújthat, de semmiesetre sem tekinthetjük régebbinek Krisztus előtt négyezer esztendőnél. Krisztus előtt 2500-han A második korszak, amelyben a finn-ugor ősnép élt, bizonyára több évszázadon át tartott, és ez alatt az idő alatt külön műveltsége is fejlődött. Hogy hazájuk merre terült el, azt az indogermán népek nyelvéhez való viszonya alapján állapithatjuk meg. Az indogermán népekről tudjuk, hogy ősi lakóhelyük Közép-Oroszor.- szág vidékein lehetett s minthogy a finn-ugor nyelvekben található olyan kölcsönszavak, amelyek még kétségtelenül a finn-ugor korszakban kerültek át, bizonyos, hogy a finn-ugor ősraép az indogermán ősnép szomszédságában lakott. Kétségtelen téhát, hogy a finn-ugor ősnép hazája is Oroszország mai területén volt s Setalá megállapitása szerint nem az lírái környékén, hanem nyugatabbra, a mai Oroszország közepe táján. Ezt bizonyítják azok. a nyelvi adatok, amelyek a balti népekkel való érintkezésekre utalnak. Azt pedig, hogy nem lakhattak nagyon távoli északon, növényföldrajzi adatok igazol-, ják, mert például megvan nyelvükben a tölgyfa neve, tehát a tölgyfa északi határától délebbre kellett lakniok. Setala szerint sohasem laktunk Ázsiában Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy Ázsiáról, mint a finn-ugor nép őshazájáról szó sem lehet, hiszen egyetlen egy finn-ugor nép sem lakott Ázsiában, — a finn-ugor kor után sem s Ázsiának ellene mond az ilyen állatföldrajzi körülmény is, mint a méh előfordulása. A finn-ugor őshaza Európában volt s nagy területet foglalt magában: keletre a cirbolyafenyő megtermési területéig, nyugatra á Dnyeper- és Düna-forrás vidékéig, de magában a finn-ugor őskorban ilyen óriási területen való elhelyezkedésről még alig lehet szó. Amennyiben szükebb és pontosabb meghatározásra törekszünk, valószínűbbnek látszik, hogy a" finn-ugor őshaza a Volga középső folyásának vidékére helyezendő. A finn-ugor korszak nem évezredekig, csupán századokig tartott. Az időtáj, — minthogy az úgynevezett indoeurópai kor úgy körülbelül kétezerötszázig tartott Krisztus előtt, — körülbelül szintén ekkor lehetett. A vogut, osztják, magyar közös élet A finn-ugor ősnép kiét részre szakadt: finnre és ugorra. A finn ősnép további történetét mellőzve, azt az ágat fogjuk tovább vizsgálni a családifán, amelyből a magyarság kihajtott. A három ugor nyelvben, a vogulban, osztják- ban és a magyarban több indoiráni kölcsön- szó van, amelyek nyilván abban a korban kerültek át, amikor a mai ugor nyelveket megelőző ugor ősnyelv élt. Az ugor őshazát az érintkezések az indoiráni népek közelében sejtetik, az obi-ugor népek lakóhelyeinél mindenesetre délebbre: de még délebbre kellene helyeznünk azt a kaukázusiakkal való érintkezések alapján. Az ugor őshazát Setala a Volga hajlásúnak irányába, az attól keletre fekvő vidékekre helyezi. Fontosnak tartja azt a körülményt is, hogy az ugor nyelvekben a lónak és a nyeregnek közös neve van, amiből az következik, hogy az ugorok, akik nyilván már a finnugor-korban ismerték a szelíd tehenet és talán a földművelés elemeit is, most az ugor egység korában a szküthák módjára lovasnéppé váltak, amilyenekül a finn-ugorok közül egyedül a magyarok jelentek meg a történelem színpadán,' Az állattenyésztésen kívül bizonyára foglalkozták vadászattál és halászattal is, de földműveléssel csak igen kis mértékben. Bolyongások a mai orosz birodalom déli részein Az ugor korszak is véget ért egyszer; három részre szakadt az ugor ősnép s a vogülok az líráitól nyugatra fekvő vidéken helyezkedtek el, majd innen Krisztus után a 14. században az Urál keleti oldalára húzódtak át. A magyarok délnek, illetőleg nyugatnak fordultak. Mig mai hazájukba elérték, érintkezésbe jutottak irániakkal, alánokkal (a mai osszétek őseivel), török népekkel (volgai bulgár vagy csuvas népekkel). Setalá szerint a 9. század elején a hatalmas -kozár birodalom (Káspi-tenger, Dnyeper, Fekete tenger) szomszédságában laknak s betöréseik ellen a kozárok a Don partján kőerődi- téseket építenek s igy a magyarok a Dontól keletre vagy délre lakhattak (Ibn Rustah szerint két folyó: nyilván a Don és Kubán között): 837—‘840 között a Duna balpartján lakó make- dóniai szlávok ellen vezetnek rablóhadjáratot. A szláv szomszédság a magyarok egykori hazáját a Kozár Birodalomtól nyugatra sejteti s eszerint a Fekete tenger melletti ország, áhogy a bizánci irók nevezik: Lebedia, mint a magyarok egyik hosszabb állomása, Setalá szerint nem hihető és fogadható el. Bármiként álljon is a dolog, a magyarok a kozárokkal, kikkel kezdetben kemény harcokban állottak, később közelebbi érintkezésbe jutottak; összehozta őket a kelet felől, a bessenyők részéről fenyegető veszély. A közös véd- és dacszövetség a magyarokat, kiknek eddig még nem volt rendes állami szervezettségük, valami módon a kozár uralma alá hajtotta, de a szövetség nem soká tartott, mert a bessenyők a magyarokat leverték s elfoglalták országukat. A magyarok ekkor kettészakadtak: egyik részük kelet felé vonul s Juliánus talán ezek le- származottainak országát találta meg a 13. századbeli Hungária Magnóban* a másik rész a Dnyeper nyugati oldalára húzódott s itt uj hazát alapított: Etelközt Ez körülbelül 860 körül lehetett s 862-ben, nyugati irányban hullámzásuk közben mehetett végbe a Lajos német király országa és a Kie-v elleni rablóhadjárat. Az ősmagyarok, mint rabszolgakereskedők Az ezutáni időkben a görög és arab történetírók egyre többet tudnak a magyarokról. Bölcs Leó a magyarok harcmódjáról, Konstantinos Porfirogeneta, a birodalom kormányzásáról szóló müvéből és Ibn Rustah elbeszéléseiből megtudjuk, hogy a magyarok sátrakban laktak, lovaikat a folyók partjain legeltették, de foglalkoztak halászattal is, különösen télen. Nagy kiterjedésű szántóföldjeik voltak. Cserekereskedést űztek és pedig olyképpen, hogy hadifoglyaikat elvitték a Fekete tenger partjaihoz s ott eladták görög rabszolgakereskedőknek, akiktől cserébe görög árukat, bársony- gyapjúszövetet stb. kaptak. Életszükségleteiket rablóhadjáratokkal szerezték meg. Fegyvereik a kard, páncél, nyíl és kopja voltak. Hadseregük huszezeí lovasból állott. A nép hét törzset számlált, de közös fejedelmük nem volt: nyolcadik törzsül a magyarokhoz csatlakozott a kozárokkal rokon kabar törzs, amely a kozár uralom elleni szerencsétlen végű lázadás után Etelközbe menekült és a magyarokkal szövetségre lépett. De a kozárok továbbra is óhajtották a magyarok segítségét a közös ellenség, a bessenyők ellen s azért a magyarok' közt rendezett hadsereget szerveztek, akik azután a kozár kán ösztökélésére, kozár szokások és törvények szerint pajzsaikra emelték s fejedelmükké választották Árpádot. Az igy megszervezett magyarságot mások is óhajtották segitötársul. A keletrómai császár, Bölcs Leó szövetségeséül fogadta meg őket Simeon bolgár cár ellen, akinek földjére (a Duna alsó folyásánál) 893—94-ben be is törtek, több ütközetben legyőzték őket s bőséges zsákmányt szereztek. Simon azonban békét kötött Bölcs Leó császárral, szövetségeseiül megnyerte a bessenyőket s bosszút állott a magyarokon. Mikor a magyar harcosok hazájuktól távol, hadjáraton voltak, a szövetségesek betörtek országukba s az otthon maradottakat lemészárolták. E súlyos csapás után a magyarok kénytelenek voltak nyugat felé húzódni. Setala és Karácsonyi János a honfoglalás irányáról Setalá szerint csak kevés hitelű krónikások állítják azt, hogy a Középeurópába való bevonulás északkeletről történt. Ha figyelembe vesz- szük, hogy a magyarok lovas nép voltak., —* mondja Setalá, — kiknek vándorlás közben szükségük volt nagy legelőkre, széles síkságokra, hol lovaik táplálékot találtak s nagy teherkocsijaikkal haladni lehetett, valószínűbbnek kell tartanunk, hogy a magyarok, amint azt korábban is többen állították, dél felől a Kárpátok déli részén jöttek be. A bejövetel idejét általában 896-ra szokták tenni, de hihetőbb az, hogy ez nem egyszerre történt, hanem a magyarság lassan, csoportonként húzódott meg mai lakóhelyére. — FOLYTATJUK. — téte$*et Irta: Szép Ernő — Na, ki vagyok? — olyan vígan, kihívóan, olyan fölénnyel é$ diadallal csap le rám az Ismerős, akit nem Ismer meg az ember. Ez arra büszke, hogy ót ilyen könnyen el lehet felejteni.-V/’. Hármas, négyes, ötös ikreket mindig csak szegények feleségei szülnek. Nem csodálatos? Úgy látszik, a szegényből sohasem elég a földön. *' A tavaszt Mednyánszky festette, az őszt Corot. * Nyomorultnak, haszontalannak, utolsónak érzed magad. De azért föl vagx háborodva, ha észreveszed, hogy nem tisztel valaki. * Az ember lefogja a fogorvos kezét Harcolunk a jóttévőnk ellen. * Van, aki leejti a botját, vagy elbotllk a tulajdon bokájában és azt motyogja: pardon. Mintha vétett volna valaki ellen. * Egy bolond százat csinál Egy bölcs pedig milliót. T. 1. bolondot. * Az álom szebb és olcsóbb, mint az élet. * A szegényeknek több kenyér jut, mint a gazdagoknak. Mennél gazdagabb háznál vacsorázom, annál picibb szelet kenyér van a tányérom mellett. Mint a pásztornak Attila kardja, mikor kinőtt a földből, olyan csoda nekem minden fűszál. * Bőkezű ember. Igen, hogy többet markolhasson. * Szomorúságomban néha túl eleven vagyok: törik-szakad, vidámat mulatok. Néger nők citromsárga ruhát vesznek föl. MUSSOLINI AZ OLASZ HADGYAKORLATOKON maegszein'léti egy hernyó talpas traktor elölörés'ét.
