Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-06 / 204. (4053.) szám
Hulőw>éíemétt^. Egy ünnepelt világbajnok *—* Milyen érzésekkel jött Szlovenszkóra? A kérdést Csik Ferenchez, a magyar olimpiai uszóbajnokhoz intéztem, a kassai szálloda halijának egyik szögletében, ahova a világbajnokkal meghúzódtunk az autó- gramkérők és lelkesedők tömege elől. A szerény, csendes és szimpatikus fiatalember a kérdésre széttárta két karját, tehetetlenül. Nem válaszolt. Nem tudott a kérdésre válaszolni és ezt nem is csodáltam, mert én sem tudtam volna válaszolni, pedig nem vagyok világbajnok. Zavaromban tettem fel a kérdést, még sohasem beszéltem világbajnokkal és aránytalanul jobban meg voltam illetődve, mintha miniszter vagy világhírű irót interjúvoltam volna. Az interjú szerencsére nem is sikerült, mert jött az áradat és elvitte a világbajnokot. A szimpatikus magas fiatalember kárörvendve és megkönnyebbülten mosolygott vissza rám. mikor a barátok és testőrök erőszakkal elcipelték. — Majd az uszodában, — mondta búcsúzóul. Az uszodában valóban viszontláttam, de *— én már ekkor a néző tömeg között szorongtam, ő pedig a nyílt pályán úszott, leírhatatlan üdvrivalgás és „huj, huj, hajrá"- i zás közepette. A pálya valóban nyitva J volt számára, fél uszodahosszal vezetett az | első forduló után, a világhírű Csik-féle forduló után, amellyel legyőzte Berlinben is nagy japán ellenfelét. Igen, a pálya nyitva áll előtte, gondoltam irigyen. Fiatal, autogramokat ad, úszni tud. Hallatlan türelemmel, szorgalommal irta a nevét az eléje tett papírlapokra, megfigyeltem a kávéházban, nem riadt meg a tömegektől. Több autogramot adott kassai tartózkodása alatt, mint igen sok világhírű iró egész életében. Itt vagyunk a régi összehasonlításnál, gondoltam, de ekkor már Csik újra fordult, az utolsó hosszt úszta és már én sem gondolkoztam többet, hanem lelkesedtem. Az első két hossz úszása alatt még volt egyéni véleményem, próbáltam szembehelyezkedni, de a harmadik hosszban megadtam magam, -— nem is, a tömeghangulat elragadott, mint az örvény az elalélt testet. A tömeg ütemes harsogásába beleveszett ar~ tikulátlan hangom, talán a megmaradt különállás eszméletlen tiltakozása, talán egyszerűen a szégyenkezés vagy a tapasztalatlanság okozta, hogy hangom nem idomult a tömeg hangjának egyöntetű üteméhez. Utólag eszméltem rá, hogy ez volt mégis első összeolvadásom a tömeg megfontolatlan lelkesedésével. Ekkor sikerült elvesztenem először egyéni különállásomat, ha csak másodpercekre is, az egy percen aluli úszási idő harmadrészére! A rövid gyógykezelés mégis nagyszerűen hatott. Egész este könnyűnek, felszabadultnak éreztem magam, hallatlan vidámság fogott el, lefekvés után is bennem élt a tömeggel való közös élmény, amely elrabolta egyéni öntudatomat. A kép tovább élt és ismétlődött minduntalan: Csik hatalmas fordulása az uszoda falánál, kinyúló testének sebes siklása és vetődő, csapkodó, gyors törtetése a cél felé. Valóban szép mozdulatai az emberi testnek, de elképzelhetők ennél szebbek is, táncosnők iveit, felhős mozdulatai, amilyene- Iket annyiszor láttam, anélkül, hogy álmodni kellett volna velük. Pedig Csik úszásával valóban álmodtam azon az éjszakán, inkább szédült félálomban teljesen elevenen láttam magam előtt a test Ívelő történését, azokat a mozdulatokat, amelyeknek megtörténtekor lelkem béleolvadt a tömeg- lélekbe. Friss és jókedvű voltam másnap is és az voltam napokig,. Mintha valamilyen élet- elikszirben fürödtem volna meg a pillanatok alatt, amelyekben átadhattam magam az ismeretlen izzásnak. És ekkor tudtam, hogy megismertem az izzást, amely oly nagyszerűen gyógyítja az egyéni lelket éfc rájöttem, hogy emez izzás képességének hiányában időnekelőtte petyhüdt aggastyán lesz a legszebben ragyogó egyéni lélek. Tanácsot tartottam magammal és későbben pszihiater barátommal. Barátom felvilágosított, hogy az élmény helyes, a tömeg- lélekibe való beolvadás valóban gyógyít. Az „Eszményi Éa“, „Überich" nyomása alól, a külvilághoz való viszonyának súlyos nyomása alól szabadul1 a lélek, mikor átadja magát a tömegérzésnek és — ha pillanatokra is — a tömegaffektus hatalmas kirobbanása feliengeriti róla az egyéni felelősség szikláit. Az egyberobbanó tömeglé- lek azonosítja magát a hőssel, lelkesedésének bálványával, ami freudi értelemben ugyanaz, mint mikor a gyermek azonosítja magát az apával, aki életének felelősségét vállalta. így szerez a lélek pihenést, felüdülést, rövidebb-hosszabb időre. Igen, ez szép, gondoltam, de azért próbáljuk egyszerűsíteni a dolgot. A tömeglel-, kesedés gyógyít, ez kétségtelen. Magam is éreztem, az orvos is helyeselte. Nos, meg | lehet rendelni a tömeglelkesedést, receptre lehet írni, mint az orvosságot? Nézzük csak. Kassa, nagyobbára magyar közönség, magyar világbajnok. Viszont kétségtelen, hogy Csák nem itt úszta legjobb formáját és valószínű, hogy például Pesten még autogramirásban is nagyobb formát kellett mutatnia. Csik Berlinben győzött a félelmetes japánok ellen, olyan sportversenyben, amelyben a magyarok még sohasem nyertek világbajnokságot. És vegyük még hozzá, hogy Magyarország harmadik helyen végzett a berlini olimpián és ... mit vegyünk még hozzá? Az egész világon elhatalmaskodó sportrajongást, amelynek egészséges okait annyiszor bizonygattuk? A sikert, amely a legnemesebb versengésben jutott ki a magyarságnak? így nagyjában talán kész volna a recept, amely az egyéni lélek gyógyító irját, a tömeglelkesedést adja. Súlyos orvosság, amelynek gyógyfüveit nem volt könnyű összehordani. Ha részletes leírásba bocsátkoznánk, hogy honnan mindenünnen hordtuk össze őket, el kellene bujdosnunk á nemzet történelmébe és a világtörténelembe. Fel kellene fedeznünk újra a mérhetek len szenvedések erdejét, amelyben a drágái orvosság gyógyfüvei kifakadtak. < Nem csoda, hogy ez az orvosság olyaií erősítőén és frissítőén hat és gyógyító ká* bulatba ejti az egyéni kiteljesülésben váj* káló makacs lelket is. ó, élni kell ezzel at orvossággal, amelynek nagyszerű hatását nemcsak a lélektan, de a tapasztalat mu«< tatja. Élni kell minden alkalommal, hogy; hozzájuthassunk, ne felejtsük el, hogy az au kálóm ritka. A régi javasasszonyok orvosságait ktí* lönleges alkalmakkor, holdtölte idején, akasztott ember sírjánál, vagy a temetőbe vezető keresztuton kellett bevenni. A borzalom és halál szuggeszciója bizonyára használt az egyénnél, a tömeg szuggesz* ciója azonban az élnivágyásból, az egészség akarásából fakad, gyógyító ereje tehát hatalmas az egészséges, józan ész felfogása szerint is. Csak éppen: hozzá kell tartozni ahhoz az egy bizonyos tömeghez, amelynek lelkesedése hibátlanul, biztos céllal szivén talál bennünket. SÁNDOR IMRE. Hogy ara kell a szerelmes-lányi kiábrándítani ? (Tanulságos történet lányos anyák, szerelmes lányok, Rómeók és cselszövő barátok számára) Irta: Avercsenko A. Piroska a Ikereveten ült és fejét egy fiatalember vállára hajtotta, akibe fülig szerelmes volt. Ez a fiatalember, bizonyos Miala, gyengéden tekintett a lányra. Piroska a fin kezét simogatta és felsóhajtott: — Ah! Ha tudnád, mennyire szeretlek! A jövőmet, a családomat, az (életemet feláldoznám érted! Miala bánatosan csóválta a fejét. — Tudóim, Piroskám, szerelmem, hogy csak egy vágyuk van: szétválasztani bennünket. — A. világ mnden kincséért sem! Bennünket imáT csak a sir választhat el egymástól! Ha anyám ki is átkoz miattad, mégis a feleséged leszek! Veled megyek akár a világ végére is! És ha börtönbe vetnek, szétfő részelem a börtön rácsait és úgy megyek hozzád! Miala szive mélyéig meg volt hatva. — Hát ennyire szeretsz? Tudóim jól, hogy be akarnak feketíteni előttied, hogy csúnya, visszataszító dolgokat mesélnek rólam ... Piroska félbeszakította. — Csak beszéljenek, amit akarnak! Anyuka azt meséli, hogy futnak utánad az asszonyok, — azt hiszed csodálkozom ezen? Hiszen te vágj'- a legszebb és a legjobb a világon! Miala az órájára pillantott és felállt — Édes szivecském, nekem mennem kell. De hamarosan visszajövök. Piroska kikisérte az ajtóig, szerelmesen megcsókolta és így szólt: — Egész idő alatt csak rád fogok gondolni. Csak rád! Amint Miala eltávozott, Piroska édesanyja lépett be és haragosan pillantott lányára. — Elment? — Igen, eltávozott. — Éppen ideje! Ez a romlott, semmirekellő ... — Anyám, megtiltom, hogy ilyen hangon beszélj róla! — Hát szabad Így beszélni egy anyával? Szabad azt mondani neki, hogy megtiltom? Mit kellett megérnem! Lerogyott egy székibe és sírdogálni kezdett. Piroska elkeseredetten rohant tet-alá, aztán dühösen becsapta az ajtót maga mögött. Egy pillanattal később kopogás hallatszott és egy jókedvű, mosolygóképü fiatalember lépett be. Derce PéteT nyájasan üdvözölte az idős hölgyet, kezet csókolt és összecsapta tenyerét. — Mit látnak szemeim: nagyságos asszony sir? Miért, drága néni? A sírásban nincs öröm és nem is használ. Tetszik látni, én boldog ember vagyok, józan, gyakorlatias és ismerem az életet -— és szélesen mosolygott hozzá. A hölgy letörölte könnyeit és megszólalt: — Kedves Derce, maga azt moindlja, hogy ismeri az életet, én kétszer olyan idős vagyok és nem isimerem. Mondja meg őszintén, Miala az igazi férfi lányom számára? Derce Péter elutasító mozdulatot tett. — őszintén szólva, nem. — Látja, ezt mondom én le. De Piroska hallani sem akar másról. Megpróbáltam, hogy a fiú hibáira, árnyoldalaira liiyjam fel a figyelmét, sajnos, semmi sem használ. . Derce cigarettára gyújtott és elgondolkozva sétált a szobáiban. Majd megállt. — Mit tetszett róla mesélni? — Hogy kártyás, hogy az asszonyok futnak utána és ő is Don Juan módjára szalad a nők titán. Derce összecsapta a kezét. — De drága néni! Hát ennyire elvesztette a talajt a lába alól? Hiszen maga is volt fiatal lány! Nem tudija, hogy ezek a dolgok csak érdekesebbé teszik és Piroska még jobban beléhabarodik? Bocsásson meg, néni, de ezt a dolgot alaposan elpuskázta! A szipákoló hölgy csodálkozva nézett rá. — Éln azt hittem ... — Nem,, nem. így nem fogunk zöld ágra vergődni! Hát milyen egy csirkefogó, egy kártyás, egy szoknyavadász? Bűbájos, csábitó jelenség! Piroska még büszke lesz rá, hogy férje kártyás és a nők kedvence. Senki sem tud néki ellenállni, de ő mégis csak Piroskáé. Neun, drága néni, másképpen kell a dologhoz hozzáfogni. Majd én kezeimbe veszem az ügyet, bízza csak rám. Hálás tekintetet kapott válaszul. — Én a ház barátja vagyok. Csak kötelességemet teljesítem — hárította el Derce a köszönetét. — Piroska itthon van? Tessék neki megmondani, hogy beszélni szeretnék ■velő. Amint becsukódott az ajtó, Derce könnyű dalocskát kezdett fütyörtészni. Kis idő múlva Piroska belépett, borús arccal. — Hogy van, Piroska? — Köszönöm, rosszul? Derce mosolyogni kezdett. — Persze, mert ez a 'Miala nincs itt! Haj, haj, az a Miala! Úgy szeretem őt, mint az édes testvéremet! Mondhatom,, pompás fiú! Piroska hálásan nézett rá. — Igazán köszönöm, Péter. Mindenki más csak szidja! Nem is hiszi, hogy fáj ez nekem. Derce odalépett hozzá és megfogta a kezét, é — Drága Piroska, Mialáról igazán sok rosszat összefecsegnek. De az mind szemeu- szedett hazugság. Én igazán úgy ismerem Őt, mint sajátimagarmat. Mondhatom!, pompás fickó. Legjobban az. háborít fel, ha azt hallom róla, hogy könnyelmű és szórja a pénzt. Miala? Hiszen a sofőrökkel félóráig alkudozik, amiig rászánja magát, hogy beszálljon! Háromszor is elmegy éis visszajön. És mindezt pór fillérért! ilyen pazarló szeretnék én is 'lenni... Piroska tágra nyitott szemmel bámult rá. — Hogyan? Amikor velem van, sohasem alkuszik. Derce elnézően mosolygott. — Hát alkuszik az ember egy hölgy jelenlétében? Tudja, ilyenkor később hozzám jön és panaszkodik, hogy húsz fillérrel többet adott a sofőrnek. Igazán csodálatos ember. A házvezetőnőjével minden este jeleneteket ■rendez. „Ma nyolc fillért szánti-toitt fel egy doboz gyufáiért, két napja csak hat fillér volt! Csak lessék azzal a két fillérrel elszámolni." Igazán irigylem őt a takarékos természetéért. Piroska az ajkába harapott. — Pedig nekem gyakran hozott virágotl Látja, ott is áll eigy csokor tőle. Fehér rózsa és mimóza. — Tudóim, ezt is elmondta. A négy rózsa három pengő hatvan fillérbe került, a mimózacsokor pedig két pengő negyven fillérbe. Két virágkereskedésben vásárolta. A mimóza az egyik üzletben tíz fillérrel olcsóbb volt... Egyébként olyan, mint egy született skót. Kaucsukgallért hord és minden reggel radir- gumival tisztítja le. Igaza van. Belőle valódi mintaférj lesz! Boldog lehet az a lány, aki őt férjül kapja. — Miért takarékoskodik annyira? — kérdezte Piroska csípősen. — Hiszen tisztességes jövedelme van! — Istenkém! Miala még fiatalember, a szive nincs kőből, a nők pedig, bocsásson meg, ostobák! Hányszor kérdeztem: miért nem tetszik Miala? Mindegyik az orrát húzogatta: Nem valami étvágygerjesztő, azért! A keze állandóan piszkos! Mintha az lenne a legfontosabb! A lelke, arról megfeledkeznek! Meg aztán most megígérte nekem, hogy sűrűbben fog fürdőbe járni. Már ő egy ilyen egyéniség. Tyúkszeme van és a körmét rágja. Hányszor mondom neki: Igazán levágathatnád! De ő csak azt válaszolja, hogy: Nőjjenek, ki bánjai Hát bizony... de a 'lelke az tiszta és tündöklő ! Miala röviddel ezután visszajött. Sugárzó arccal tartott a kezében egy bonibonniert. Piroskához lépett, kezét érzelmesen megszorította. — Engedje meg, hogy ezt a kis édességet felajánljam magácskának. A cukrászdák, legnagyobb fájdalmamra már zárva voltak, Úgyhogy egy kis csemegeüzletlben kellett a cukorkát megvennem. Piroska kelletlenül nyúlt a tégely felé. — No, olt bizonyára öles óbban is jutott hozzá — vetetet oda. Miala megdöbbenve szólalt meg: — De, drága Piroska, igazán nem értem.... Biztosíthatom... Piroska haragosan válaszolt: — Mit akar tulajdonképpen. Különben is nem vagyok magának drága Piroska. Miala csodálkozva mormogta fogai között: — De hát mi történt? Valaki bemártott magánál? És én még hogy sietettem, hogy minél előbb magánál lehessek... — Persze, hajszolta a sofőrt, hogy az ut kevesebbe kerüljön, vagy gyalog jött, mert az olcsóbb! — jegyezte meg gúnyosan — és most pedig hagyjon békében. Mindenki hagyjon bőkében! Istenem, hogy én milyen szerencsétlen vagyok... A köreveire vetette magát és fejét a párnák közé fúrta. Miala ímegkinzottan nézett rá. Derce előlépett a szolba sarkából és halkan szólt Piroskához: —• Igazán nincsen igaza, Piroska. Egy ne- meslelkü férfit taszít el magától. Kötelessé^ gém, hogy felhívjam a figyelmét: Mialán ál derekabb férfit nem fog soha találni. Miala házias: tudja hol lehet a hagymát és a spenótot a legolcsóbban vásárolni, a hentesnél nagyszerűen lealkudja a hús árát, nem fogja magát a cselédlány becsapni, ha hozzámegy feleségül. Úgy érzem, meggondolatlanul cselekszik, ha szakit vele. — Menjenek! — kiáltott Piroska könnyek közt — menjenek, egyiküket sem akarom látni! Elegem van mindkettőjükből... — Itt bizony neun segít semmi! — sóhajtott nagyot Derce Péter. Aztán Mialáiba karolt és lassan az ajtó felé indult. — Mennünk kell, — mormogta — iti már mindennek végei Piroskát soha többé néni láthatjuk viszont. _ A .megtört Mialát kivezette és lekisérte a lépcsőn. * Derce Péter négy héttel később megkérte Piroska kezét iós nem kapott kosarat. 1936 szeptember 6, vasárnap* *1 0
