Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)

1936-09-13 / 210. (4059.) szám

^I«<M-MACi5AtlHlRL2íí

mmammam

1936 szeptember 13, vasárnap.

Nyár vége mosolyog iánk. itt az ősz. Még mielőtt sár lepné el az utakat s ránk feküdne a nyúlós őszi köd: szálljunk autóra s nézzük meg, milyen ezévben a Nagyalföld?

Poros alföldi város": — ezt a diszitő .jelzó’t halljuk évek óta mindegyik alföldi váróéra s hozzáteszik, csendesen: „lassú ott a kultúra folyama is, minden zajtalan, nyugodt, közömbös." Igaz volna-e ez?

Az a1 fűidet s az alföldi városokat, a vidékeket, a pusztát s a szélmalmokat vizsgáljuk. Nem a rohanó gyorsvonatból, amely menetrendszerűen jár s áll meg, amelynek a fővonalakon nemzetközi utasai vannak! Az országúiról, meg-meg- állva, diskurálva s nézegetve: igy járunk az utakon a sikokon s a falvakon keresztül, mintegy az aratást és a szüretet figyelve s vizsgálva csendesen, milyen is az alföldi ősz?

Nagy hegyeket, jártunk e nyáron, irdatlan, vén. köves országokban bolyongtunk s a forróságot csak itt-ott enyhítette a tenger. „Isten háta mögötti nép fiait" ismerhettük a hegyeken s a tengerihez simuló vékony laná’yon évezredes kultúra kővémeredt emlékeiben gyönyörködtünk.

Ez is eurónai, de mégis idegen.

Milyen hát az, amely velünk egyt°stvér’ Talán az nem érdemes arra, hogy megtekints ÜK, bírál mk és szeressük?

Igen. fussunk a széles tinóm ors~águtra s nézzünk körül ismerősebb tálon. ..a re^énves A1M1- dön" ^melynek Petőfi volt legelső, legnagyobb dmeőitői’e.

Szavaztassuk meg isme'^sein.ket: elenvésző kevesen szavalnának az Alföld nzépségei. mellett, a begyeknek nagyobb közönsége és több szerelmese van.

Igen, de ismeri-e az Alföldet? — vetjük elé a kérdést.

Bevallja, nem Ismeri. S bevalljuk, mi se na- gyon.

Tekintsük meg hát, ha kutyafuttában is. Milyen ? I

Kecskemét télé

I — Ki volt Kecskeméten az utolsó betyár ?

A pincér eleinte azt hiszi, hog-y ez keresztkér- Jdés s nem mer válaszolni rá. Később kiderül, Jhogy nem is tud.

— Nem vagyok idevalósi, kérem . . .

| A felelet nem elégíti ki barátunkat. Csökönyösen vallatja a pincéreket, anélkül, hogy reményünk volna arra, hogy a 'betyár neve valaha is kiderüljön. De mit tesz a leleményes pincér ? Eltűnik, majd kisvártatva megjelenik egy hatal- !mas lexikonnal.

— Hozom, uram, — szuszogja.

S igy, a fellapozott lexikonból deral ki, hogy melyik is volt az utolsó bugaci betyár. Már az emlékét is elfeledték. Nincsenek ma már betyárok, ha csak némely angol, német borzongó képzeletében nem.

A gyönyörű kecskeméti városházát, amely az ilyenfajta építészet lechn-eri remeke, ne feledd! megnézni, olvasó, ha véletlenül erre vezet sorsod. Különösen a magyaros nagyterem fogja megnyerni tetszésedet. S megnyeri az egész város is: tiszta s rendes E-ek az alföldi városok

hallatlanul szélesen terülnek el, centrumuk komoly városképet mutat, szélei felé tágas falvak.

A rendezettség, tisztaság akkor tűnik fel legjobban, ha megtudjuk, hoey itt sincs csatornázás, nincsen vízvezeték. Nincs a közelben viz, nincsen forrás és nincsen folyó, amiben elvezessék a kanálist. Ez a legnaeyopj baja az alföldi városoknak. Artézi kutakkal segítenek magukon.

Hódmezővásárhelyen azt mondja a kalauzunk, hogy ötven-száz ház vaui egy-egy nagy artézi kúthoz kapcsolva s közös tartályból kapják a vizet. Sajnos, estefelé a város illatán megérzik, hogy nincsen csatornája.

— Ez a mi nagy bajunk! — mondják busán a városházi urak, — különben jól megvolnánk.

Esse, asse, amasse

Ha vízvezeték lenne, akkor nem tapasztaltuk volna meg az egyik artézi kút körül a „nagy hordó leleményét*1. Az artézi kutak körül hordóskocsik állanak. Ezekben a lajtokban szállítják a vizet szerte a városba. A lajtos-ember olcsó pénzért adja a vizet ebből él. Az uj gimnázium terén is szívják a vizet az egyik kutból A kút körül lajtok, a lajtok mellett, az árnyékban a hordótulajdonosok — harcsabajiuszu, napbarnított magyarok — bicskázzák a dinnyét.

Minden hordón a tulajdonos neve, csak a* egyiken állanak ezek a titokzatos szavak: ESSE, ASSE, AMASSE, Kecskemét.

Úristen, mi ez ?

Amiig forgolódunk, amig az egyik lajtos el nem árulja. Az a titka a nagybetűs szavaknak, hogy ezt a lajtot el akarták árverezni. Jobban mondva, nem a lajtot, hanem a gazdáját. Könnyű megtalálni a lajthoz való gazdát, mert rá van Írva a neve. A végrehajtó hamar intézkedhetik. Lajtos uram azonban gondolt egy furfangosat. Letörölte a nevét a lajtról e odairatta: ez se, az se, amaz se. Egyéni ortográfiával persze, esse, asse, amasse, Kecskemét. '

Most aztán keresheti a végrehajtó! Akárkit keres, rá van irva a lajtra: ez se, az se, amaz se.. < Lakik Kecskeméten . . .

Kecskeméten is van hát pihent éez ... A pihent ész különben ott dinnyézik az árnyékban, s ahogy a helyzetet látjuk, most is ő tartja tréfákkal a körülötte ülőket. Nagybajszu, tréfásarou omber, karimás kalapja mellett két szem kék szilva lóg. Praktikus egy ember.

Katona József

szülőföldje ez. A ligetben, szemben a görög- stilusu múzeummal, mellszobor hirdeti emlékét. S egy nagy, kettéhasitott kőemlék a városháza előtt. A legmegdöbbentőbb felirat, amelyet költő kapott. Megdöbbentő és poétikus :

, Itt hasadt meg a szive Kecskemét legnagyobb fiának! ‘ — mondja a felirat.

A régi városháza lépcsőjének helyére tette a kegyelet a követ.

Vájjon ráismerne-e városára a Bánk bán költője, ha most végignézne a hírős város főterén ?

rohanunk Az vt kitűnő, széles és írónhozott: ez vezet Belqrád felé s az autósok ktBönö^en kedveik. Ahogy elhagyjuk a Pest körüli városokat, ránk nyűik a védtelen pusztasásr. Kezdetben még akácosok szevéVezik az utat széráeszekerek gördülnek föl a betonra a mellékutak ról. aztán elmaradnak a falvak s a köszönhetők, elíbérk- tárul a Duna—Tisza köze. Kukorica s szőlő, gyümölcsös és tanva. Gémeskutas tanyák mosolyognak a széles siksáron, olykor vadludak húznak a messziséorbeu, aztán gyümölcsös és gyümölcsös. kukorica, szőlő 8 tanya . . . Sohasem egyhangú: az egyformaságban van valami vonzóan változatos hol apró tavacska bukkan föl a közelben, hol puli kút, va kerget hatalmas csordát. csaM'va. Falu a’ig-alig: még a török pusztította ki őket e azóta tértek át az AlföHön mindenütt a legjellegzetesebb magyar településre, a tanya- rendszerre.

Ez a kecskeméti barack, a s-'óló szőlő, a finom gyümölcs hazája, a bugaci puszta környéke.

Mert néhánv le’fees uíságiró közreműködésivel

Bugac versenvtársa lett a Hortobágyr.ak. Idegenforga’mi nevezetesség.

Sajnos, autóval nem lelhet Bugacra kimenni, csak kisvasuttal e a puszta közepetáján szekérre ültetik az embert, szekéren járva látogathatja meg az attrakciókat, a csárdát s a pásztoréletet. Autóval azért nem lehet kimenni, mert az ut rossz s a lelkes kecskemétiek nem akarják, hogy a még lelkesebb ho’landusok, meg az angolok, — a puszták rajongói, — rossz hírét vigyék a bugaci útnak. Kár. A Hortobágyra ma már nyílegyenes autóut vezet s ha a bugaci látogatottság ilyen marad mint az idén. jó autóúttal okvetlen meg kell lepni azokat, akik idáig fáradtak.

A kecskeméti gyümölcspiac,

ez a világhírű piac éjjel két-három órakor „veszi kezdetét". Ekkorra vonulnak föl a termelők a barackkal, a dinnyével, a szőlővel s a többi finom, zamatos gyümölccsel. Ki.lométcrthosszu a kecskeméti gyümölcsoiac. Reggel héticoT már el van adva minden. Nyolckor már indulnak az első vagonok. Itt csak vagontételben beszélnek.

Ór'ásiak ezek az alföldi piacok Hajnalban kezdik az árusítást, végtelen sorokban ülnek egymás mellett a paradicsomosok, a paprikások, a zöldségesek, a gyümölcsösök. A végtelen sorok között hullámzik a vásárló-közönség.

Tízre tiszta a piac. Felsöprik, levonulnak. Csak néhány öreg kofa, csöndes néniké bóbiskol a sátrak árnyékában a várja a csellengő vevőt, mint mi is vagyunk, akik délután őgyelgünk arrafelé s hosszú papírzacskóból Ízleljük a zamatos szőlőt.

Minden nagyobb város megrendezi a maga Hetét. Kecskemét a Hirös Hetet rendezte meg. Minden évben megrendezi. Hallatlanul erős idegenforgalmi propaganda.

A barack

— avagy angolosan, a „berekk", amióta az angol király nagyokat kóstolt belőle, talán a legelőkelőbb helyet foglalja el a kecskeméti piacon. Az igazi, legvalódibb báráekot Kecskemét városa főzeti. Sajátmaga árusítja, lepecsételi s egységáron adja el, ha akarod, szalmafonat06 üvegben^ ha akarod, csupasz butéliában. ólomplomba, aláírás, pecsét. így a hiteles. Nagyobb hitelesség okából még a falireklámot is levesszük s abba csomagoljuk a vásárolt üveget. A báráck mentette meg az idén Kecskemétet.

S miközben a bárácko-t kóstoljuk, egyik uti- társam szenvedélyesen érdeklődik a hajdani bu- í gaoi betyárok után. Eszébe jutottak a betyárok, 1 nern enged a témából n az étterem nIncéreit való- { ságos vallatásnak veti alá.

Vé.gTe egyszer megtekinthettem Ceská Tre- bovát! Evek óta izgatott a gondolat, valahányszor a vonat befutott velem — Istenem, de hányszor! — a vasúti gócpont nagy pályaudvarára és ijesztő, pontosan mérhető valósággá váltak a késésről való sejtelmek. Mi lehet e mögött? — gondoltam, mikor láttam a pályaudvar jócskán méretezett forgalmát. Lüktető életű nagyváros hatalmas gyártelepekkel, kereskedelmi vállalatokkal, szétkül- dő telepekkel? Poros forgalom, izzadtan loholó emberek, robogó társzekerek, villamosok, autók?

Hát nem. És a csalódás mégsem volt kellemetlen. Üde kisvárost találtam az izzadó üzem helyett, tiszta, csinos kisvárost. Abban a helyzetben voltam, hogy egyben fiaimmal is megoszthattam tapasztalataimat, mert vele együtt utaztam és mingyárt szemlél telő oktatást is tarthattam számára:

— Látod, milyen barátságos uccák, tiszta házak. Majdnem minden ablakban muskátli, akárcsak mifelénk. És az emberek is milyen rendesek, előzékenyek, barátságosak A kávéházban csak egy vendég volt, de magától megmondta, hogy a pincér a konyhában van, mikor egy negyedóráig hiába vártunk a kiszolgálásra és azt is elmagyarázta, hogy merre találod meg a konyhát. A kávé pedig nagyon jó volt és az ur, az egyetlen vendég kívülünk, a harmadik asztaltól nyújtotta át az egyetlen Prager Tagblattot, mikor látta, hogy német újságot keresek. É's a papirkereske- désben, ahol megtöltettem a töltőtollamat, a hölgy nem akart elfogadni pénzt, pedig semmi egyebet nem vásároltam. És a tejcsarnokban a nagyszakállu bácsi háromszorosan csomagolta át az öt deka vajat, amit egy korona ötvenért vásároltunk és magyarul mondta: „Kőszeneim szépén." És láttad a kedves kofákat a főtéren és hallottad ugyanott a térzenét. Milyen szépen játszottak az egyenruhás zenészek — bizonyára a városi zenekar, vagy a tornaégyesület zenekara. És a zene körül álldogáltak a város urai és hölgyei. Hogy nem voltak nagyon elegánsak?

Persze, itt nem adnak olyan sokat a külsőségre, a hölgyek kalap nélkül, kicsit rikitó ruhában, az urak kissé gyűrött konfekciós- ruhában járnak, de láthattad, milyen kedvesen mosolyognak.

— Láthatod — folytattam a magyarázatot — hogy itt egészen más a helyzet, mint Prágában. Prágában óriási a forgalom és nincs muskátli az ablakban. Ott nem lehet olyan könnyen átmenni az ucca egyik oldaláról a másikra, mint itt. Forgalmi rendőr és piros lámpa, mondod? Igen, az van, de akkor a legveszedelmesebb az átkelés, mikor pirosra van állítva a lámpa, mert olyankor oldalról kanyarodnak be az au lók nagy sebességgel. A gyalogjárónak ismernie kell a viszonyokat. Hogy miért? Hát... talán még nem tanulták meg, hogyan kell a nagy forgalmat irányítani. És vigyázzon mindenki a maga bőrére.

— És, tudod, Prágában neim azért nem jön a pincér, mert a konyhában van, hanem azért, mert a sporteseményeket beszéli meg pincértársával és úgy gondolja, nem jó, ha a vendég elbizza magát. A hivatalokban is várakozni kell a feleknek, gondolja. Prágában az emberek nem olyan barátságosak, mint itt. Az üzletekben nagyon kell vigyázni, hogy.

És nem adják az embernek zsirtalanul a sonkát, ha kéri, úgy, mint itt. Hogy miért? Mert ott már úgyis nagy a forgalom, nem úgy, mint itt. Nem törődnek vele, hogy más boltba mégy vásárolni.

— És hogy miért nem olyan barátságosak az emberek? Ja, fiam, erre már nem olyan könnyű válaszolni* Talán ez is azért van, mert ott már nagy a forgalom. A város nagyon hirtelen megnőtt, tudod? Itt a kisvárosban kispolgárok élnek, ezek alkotják a csehországi nép zömét. Hogy mik a kispolgárok? Kézművesek, kisiparosok, kiskereskedők, kishivatalnokok. Csupa „kis", tudod? Ilyen emberekből tevődött össze és nőtt ki az évszázadok folyamán a csehországi társadalom. Ez a nemzetfenntartó elem. (Ezt már tudod, hogy micsoda, harmadik gimnazista

UJ BELGA BÉLYEGEK

III. LIPÓT KIRÁLY ARCKÉPÉVEL,

A belga posta most hozta forgalomba

az ifjú király arcképével ellátott bélyegeket.

létedre.) Prágában és a többi nagyvárosiban a kézművesből vállalkozó, a kisiparosból nagyiparos, a kiskereskedőből nagykereskedő, a ldshiva tál nőkből főhivatalnok lett. Nagyon hirtelen jött az egész, az emberekből, akik kispolgároknak születtek, egyszerre nagy- polgárok lettek. Itt a kisvárosban az emberek megmaradtak olyanoknak, amilyenek voltak azelőtt, egyszerűek, kedvesek, barátságosak, mert az évszázados lassú fejlődés mindig jót tesz az ember kedélyének.

— Prágában? Ott már nehezebb dolguk van az embereknek. A kis lakásokból nagy lakások lettek, a kis kávéházakból nagy kávéházak, a pincérekből nagy kávéházak alkalmazottai lettek. Egyszer egy kávéházi vendég Prágában összeszólalkozott a pincérrel ■és mikor a pincér nagyon visszafelelt, azt mondta: „Ne veszekedjen velem, mert én itt vendég vagyok." Mire a pincér igy felelt: „Maga ne veszekedjen velem, mert én itt alkalmazott vagyok." Hogy mi ebben a különös? Nem tudom. Talán az, hogy nem ismerik még egymás hatáskörét. A hatáskörrel mindig bajok vannak. Például a kis lakásokiból nagy lakások lettek, az ebédlő messze van a konyhától és akkor az ember nem tudja, hol ebédeljen: az ebédlőben vagy a konyhában-e. A kisiparosból lett nagyiparos, a ,,pan továrník" bemegy a büflíébe — persze, hogy az automata bűidébe, hiszen azelőtt is odajárt — a nagykereskedő bemegy a nagy- vendéglőbe, a főhivatalnok bemegy a kisvendéglőbe, csak a számok és arányok nőttek meg, mert nagyon megnőtt a város lakossága. Aki azelőtt szerette a virslit, az most is szereti, legfeljebb többet eszik belőle. A sok virsli megnyomja az ember gyomrát, az ember gyomorbajos lesz, az ember rosszkedvű lesz, különösen, ha azt sem tudja, hogy mit kezdjen a pénzével. Az embert nem respektálják a pénze miatt, talán még kevésbé, mint azelőtt (pedig hát a pénz öntudatot ád az embernek). Mindenféle idegenek özönlik el a várost, mindenféle szállodákat és mulatóhelyeket nyitnak számukra, néha egészen jól lehet keresni az idegeneken, de mindig többet akarnak, mint az itteniek. Egész másképpen viselkednek, egész furcsa módon költik a pénzt. Utóbb még rákényszerítik az emberre az életmódjukat.

— Itt a kisvárosban? Itt persze, hogy szívesen látják az idegeneket, mert ritkán látják őket. Az elégedett ember, aki biztosan és nyugodtan ül otthonában, örül az idegennek, mert az idegen jelenti a változatosságot. Jegyezd meg, hogy itt azért barátságosak és szívesek az emberek, mert megelégedettek.

Eme tekimtélyi kijelentéssel be is fejeztem az oktatást. Közben letértünk a főtérről és egy kanyargós uccán át egy másik, kisebb térre értünk. A téren nagy park volt, öreg fákkal, a park közepén szép nagy épület, amögötit is nagy kert. Bementünk a parkba, hogy közelről is megnézzük a széip épületet, amelyről először azt hittem, hogy a városháza. Nem városháza volt, hanem reálgimnázium. Most már megértettem, hogy miért volt letaposva a fü az épület előtti parkban, miért voltak benne a rendes utakon kívül kitaposott keskeny ösvények, miért tettek kissé elhanyagolt benyomást a megtépázott bokrok. Itt van hol bujdosni a diákoknak, a parkban is, a kertes iskoÍaudvarb:u> is.

Fiam, akinek nem árultam el semmit gondolataimból, megszólalt:

— Ilyen iskolába jó volna járni. Ez más, mint az ócska elemi, amelyikbe én járok.

Igen, ez fáj neki. Nekem is. A magyar reálgimnázium Kassán a régi elemi .iskoláiban van elhelyezve, ami szomorú épület. Szomorú a folyosó, szamaruk a tantermek, szomorú az udvar.

De most ne beszéljünk erről.

SÁNDOR IMRE*

Alföldi séta az őszben

irta: Szombathy Vihlor

4

—-a, *

Szemléltető oktatás