Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)

1936-08-29 / 197. (4046.) szám

4 1936 augusztus 29, Szombat, HsasH 'fpataiói frivánduíás etw vénnwtorosftáwíkéwiií Látogatás Diocletianus városában ■ A hófehér nadrág dicsérete Irta: Szombathy Viktor Spalato, augusztus. Óva intenek a hotelben: ha Spalatóba megyünk, csak autóbuszon ne utazzunk, mert most csinálják az utat Trau és Spa­lato között s a köveken zötyögni nem kel­lemes. Naivul nem törődtünk a figyelmez­tetéssel s szédülten szálltunk le az autóbusz­ról egy óra múlva a spalatói kikötőben. Az utat valóban csinálják: hogy azonban mikor dolgoznak rajta, azt szorgos figyelés után sem lehetett kideríteni, néhány mun­kás lassan és kényelmesen faragta az ut- széli köveket, a többiek pedig jóízűen szu­nyókáltak a csenevész, poros fák tövében, bpalatóban bizonygatták, hogy az ut ősz­re el fog készülni... Salona romvárosa mellett rohanunk el, valaha, Krisztus előtt kétszáz évvel már illyr főhely volt, majd a' dalmátországi római rész egyik előkelő vá­rosa: ma kecskék legelésznek a megmaradt köveken s csenevész kukorica terem a rom­város tövében. Milyen ellentét: a spalatói kikötőben utrakészen vár egy kecses, fe­hér repülőgép, amely néhány óra múlva közvetlenül Brünnben teszi le utasait. Ki-1 próbáljuk üléseit, megbeszéljük az utazási részleteit a vezetővel s udvariasan érdek­lődnek: mikorra tartsák fel a repülőjegyet számunkra ... Az ellentétek folytatódnak, aminthogy egész Spalato dús ellentétekkel | ékeskedik. A repülőállomás mellett vihar­vert, szürke vitorláju trabacolók állnak, hosszú sorokban, szorosan tapadva egy­máshoz s a trabacoló kincsei közszemlére vannak téve. ízes gyümölcsök, vérvörös paradicsomok, paprikák és uborkák, dinnye és füge, zöldség kosarakban és ládákban: jj a spalatói asszonynak valóban passzió a bevásárlás. Csk ki kell sétálnia a kikötő­be, végigmennie a trabacolók során s mi­közben megtudja, hogy mi történt tegnap a szomszédos szigeteken s mi újság Kambe- lovac táján, már be is vásárolt magának. Olcsón és jól. Spalatói ismerősöm nem kis önérzettel jegyzi meg: ez a trabacoló-áru- sitás csak itt divat. Később az egész tengerpart mentén, min­den kikötőben hasonló módon láttuk lefoly­ni a zöldségárusitást s mindenütt kellő lo­kálpatriotizmussal tették hozzá: helyi spe­cialitás és csak a mi kikötőnkben látható... Az ellentétek fokozására aztán: a lukszu- riózus s nagyon drága Bellevue-szálló mel­lett árusítják szegény falusiak az értékes és drága fát. A fa itt ritka s megbecsült jó­szág. Ágasbogas, összeaszott állapotban, apróra darabolva hozzák be a fűtőanyagot a hegyekről s négyszögletű fakeret a mér­ték. Egy fél négyzetméter gyujtósfát gon­dos mérlegeléssel helyeznek a fakeretbe, el­rázzák s gondosan mérlegelik: drágább, mint az élelmiszer. S mindez gyönyörű, dús pálmafák alatt... A hajdani osztrák uralom annakidején Spalatót játszotta ki a magyar Fiume ellen mint kikötőt. Spalato forgalma ma is élénk. Dalmácia legnagyobb kikö­tőjének számit. Fekvése gyönyörű: a hegy­tetőről a most ottan utazgató angol király szívesen nézegette a kilátást. Modern és fejlődő város, középpontjában Diocletiánus hatalmas palotájával. A palotát teleépitet- ték a lakások százaival s háromezer ember lakik a hajdani kényur pompázatos kasté­lyában. Diolectianus, megunva az uralko­dást, ide vonult vissza, ahonnan mint egy­szerű katona elindult, a szédítő karrier mégsem elégíthette ki, mert siettette önke­zével a halálát. Az épület azonban nem mú­lott el a hatalmas császárral: az aranykapu, az ezüstkapu s a vaskapu ma is fennáll még, ezeken keresztül lehet bejutni a belvárosba. Olaszos az egész: déli mivoltát Spalato sem tagadhatja le. Szűk uccái, élénk fór* galma, rengeteg s szép üzlete, ezernyi tu­ristája . . . A nagy palota közepén a dóm áll, amely hajdan Diolectian mauzóleuma volt s amelynek egyik tornyában ma IV. Béla ki­rály két gyermekének koporsóját őrzik. Nem is kell hozzá nagy fantázia, hogy az ember a Fórum Romanumon érezze magát. Szinte bizarr, hogy a horvátok ma élő leg­nagyobb szobrászának, Mestrovicsnak ko- [ losszális alkotása, Aenonai Gregorius püs­pök ércalakja áll a dómtér felső sarkában. . De a modern bronzszobor s a római peristil . összeillik, különleges, szép művészi harmó­niában. A püspök szobrának különben ha­talmas tüzoltólétrát támasztottak s a püs­pököt a fejétől a derekáig lámpafüzérrel látták el: a dómtéren szabadtéri játék fo-. lyik esténként s nagy hangversenyek zajla­nak le, ezért kénytelen a püspök ércalakja villanylámpákat viselni esténként. Ezt mé­gis ellenezzük gondolatban. A dómtéren széksorok állanak s azt mondják, a dalmá- ciai szabadtéri játékok szépen hoznak a konyhára. A szabadtéri játékok divata Í egyébként elöntötte a tengerpartot s Hor­vátországot is: ma Spalatóban hirdetnek látványosságot, holnap Zágrábban, aztán Raguza jön sorra, az ügyes szervezés meg­találta a maga bevételi forrásait és két­ségtelen: a szervezés, az idegenforgalom. ügye jelest érdemel. Minálunk. Szlovén- szkón lépten-nyomon tanulhatnának tőlük az illetékes ,,idegenforgalmárok.“ Mestrovics szobraival I 9 különben lépten-gyomon találkozunk. A zseniális szobrásznak a feltörekvő Horvát- I ország valóban sok munkát ad, megbízásai elsőranguak: a művész kiélheti magát. Kár, hogy egyik legszebb szobra körül, a belsőváros gyümölcspiaca terül el s a fügé­Beregszisz, augusztus 28. (Saját tudósítónk­tól.) A kárpát aljai hegyközségeik szövetsége a napokban Uugvárott tant ott ülésén elhatározta, hogy Beregszászon október 3-tól 9-ig nagyszabású szüreti hetet rendez. A hegyközségek szövetsége ezzel a nemdieziésével akarja pótolni azt a sok súlyos mulasztást, amelyet a páratlan szépségű béregszászkömyéki szőiliővtidéfc propagálása terén elkövettek. A szüreti tetet sző lő - boir-g yüim ölcskiiál li't ássa! kapcsolják egybe. Ez idő alatt rendez'ik meg a szőlészeti kongresszust is. Előadásokat, felvo­nulásokat, népimnépéi yt, gyöngy,kalárist nein- dezniek. Az érkező vendégek ünnepélyes fogadásáról, jó és főleg olcsó elszállásoliáról és ellátásáról a szüreti hét, rendezőbizottsága Beregszász város­isa! karöltve fog gondoskodni. A szüreti hét sikerének érdekében a Cedok és Ajaccio, augusztus hó. Huszonhárom kilométe­res órás ebe ss éggel „száguld11 az expreeszvonat Korzika déli részén át. Vagonjait a középkorból mentették át a modern technika korába és moz­donyát valószínűién Lili,pút. országában használ­ták. Minden huszonhárom kilométer után meg kell olajozni a mozdonyt, hogy ki ne múljon végelgyengülésben. Ha az „ex,pressz“ reggeli ki­lenckor elhagyja Ajaociót, akkor sohasem lehet tudni, hogy mikor érkezik meg Bonifáeióba. Ezen a Bonifáció-expresszen ismerkedtem meg Korzika legismeretlenebb és legérdekesebb látvá­nyosságával : Colombo Fíllöp Ferdinánd úrral, aki nem más, mint Kolumbus Kristóf ükunokája. Allomásfónöhnö ónagysága Kezdetben minden jól ment. Az egyes állomá­sokon feketeruhás hölgyek látták el az állomásfőnök tisztségét konyhákéi! tevékenységük mellett. Ha a vonat „berobogott“ az állomásra, főző- kanállal mutatták, hogy szabad az ut. Ha a mozdonyvezető látja, hogy a perronon nem őgyelegnek várakozó utasok, akkor a vonat egyszerűen csak lassít, a kalauz állomásfőnöknő önagysága lábal elé hajit nagy-kecsesen egy­két csomagot és a vonat tovább szuszog. Ezzel szemben az expressz nyílt területen meg­áll, bár senki sem száll 'be, persze egyszerűen azért, mert nem bírja, az iramot. A mozdony na­gyot sóhajt, a kerekek rozsdásan nyikorognak, Noé bárkája megáll és egyszerűen nincs tovább. sek, dinnyések, paradicsomárusok magas sátraitól nem látni Mestrovics egyik leg­kitűnőbb alkotását. Az etnográfiai múzeum, népviseletekben, egyike a leggazdagabbaknak. Ami szinpom- pát, gazdagságot a dalmát tengerpart s a boszniai-hercegovinai vidék népviseletben felmutatni tud, azt itt mind felhalmozták. Ma már leginkább csak Raguzában s a Ra­guza környékén látni népviseletbe öltözött bennszülötteket: a népviselet lassanként a múzeumba szorult itt is. Kár, hogy a cso­dálatos szépségű népviseletek múzeumában egyéb néprajzi tárgy nincsen felhalmozva. Az élelmesség s az idegenforgalom követ­kezménye: a muzeum rögtön üzlet is: nép­művészeti készítményeket, feketekávés tál­cától kezdve bosnyák sapkáig ott a mú­zeumban azonnal vásárolni lehet. órákig csatangolunk az árnyékos belvá­ros szűk utain. Néha tulmerészkedünk a diokleciáni palotán, modern és hasonlóan zajos részek felé, végigfutunk a zajos hal­csarnokon, utitársam szereti a halszagot s kedvvel hajol a medencék fölé, <— aztán újra visszabujunk a szűk és lejtős belvá­rosi uccákba: nem lehet betelni tarka szép­ségével. Minden sarkon féltucatnyi gyerek kínálkozik kalauzul, a város egyike az ide­genforgalmi gócpontoknak s arra a hirre, hogy jön az angol király: megjelentek az angolok is. Megirigyeljük a németek öltö­zetét s vásárolunk egy rövid ,,shortot“, fe­héret s tisztát: sajnos, a dinnye, amelyet egy félóra múlva felkanalazunk, nincs te­kintettel a short fehérségére s idegenforgal­mi előkelőségből rövidesen maszatos benn­lakók leszünk. De nem lehet elmenni vásár nélkül a gyümölcsök, fügék, dinnyék és paprikák mellett: gyanakodva nézek a szür­ke hegyekre s a kietlen szigetekre, ugyan hol teremhettek ezek a hatalmas, izes gyü­a Kárpátaegyesület társasutazást rendez, az áMamva&utak pedig jegykedvezményt nyújta­nak és külön vona tokát indítanak Bereg­szászra. A szüreti hétre a köztáirsastág valamennyi iboir- ke repkedő jót, nagyobb szállodáé a,irt ée vendéglő- eeiit meghívjálk, remélve, hogy ezáltal a bor- forgiailiom megélénkül és nagyobb bortétieiliek fce- rülmeik eladásira. A szüretről a Fox-lhiradó felvételeiket készít, úgyszintén a szüreti felvonulásról is. A gyöngy- íkaláiniis előadást pedig a kassai rádió köz vetíti. A kárpáitálijai szüreti hét előkészületei már lázasan folynak. A jeleikből ítélve Beregszász és környéke mesés szépségű szőlő­vidéke végre az érdeklődés előterébe kerül s rendszeres munkával e&t az éirdelkíliődést évről- évne fokozni tehet. Kárpátalja szőlőtermő he­gyeit az idegenforgalom fontos helyévé lehet majd tenni. Md mesél Philippe Fernande Colombo a sötétben Közben beesteledett és olyan sötét van, mintha a vonat alaguton robogna keresztül. Az utasnak nem marad más hátra, mint hogy a Proprianóig még hátralévő tiz-tizemöt kilométeres utat gyalog tegye meg. — A közelben lakom — mondja, váratlanul egy hang a sőt,étiben, — ha kedve van, jöjjön velem. Ráismerek a hangra : ezzel a rejtélyes idegen­nel -utaztam egy fülkében az expree-szben.^ Hiába, a korzikai vendégszeretetnek nincsen párja. — Fhilipipe Fernande Colombo a -nevem, — mu­tatkozik be az idegen és amikor a magam nevét mondom, egyébként azonban nem mutatok meg­lepetést, szinte megütközik, arca ^ meglepetést árul el, mint egy nagy színészé, aki azt várja, hogy -fellépését tapssai fogadják, ellenben a né­zők jeges csendben fogadják. Azonban miért tö­rődjek ilyen csekélységekkel, amikor annyi Co­lombo nevű ember lakik Korzikán, mint Dupont Párisban. vagy Broiwn Newyorkban. Egy név nem árul el semmit, gondolom, és csendesen ban­dukolok vele a sötét utón. Philippe Fernande impozáns jelenség, tagba­szakadt szép szál ember, hosszú fehér sörény a fején és Igazi korzikai sasorra van. Csak a kezei mutatják, hogy már túl van a hetvenen, egyéb semmi sem árulja el a korát. Oly gyorsan megy, hogy alig tudom követni. Fék­Nagyszabású szüreti hetet rendeznek októberben Beregszászon Szöilészeti kongresszus, kiállítás, felvonulás, nép­ünnepély és gyöngykaiárls a szüreti hét programján Kolumbus-múzeumot akar létesíteni Amerika fel­fedezőjének ükunokája egy korzikai erdei viskóban Korzikai volt-e Kolumbus? ■ Kalandos utazás Ajaccio és Bonifáció között ■ ■ Őszintén bevallom, | | minden csavargásunk fénypontja akkor következik el, amikor hőségtől s szomjúság­tól elgyötörve egy nagy kávéház árnyék­vető ponyvája alatt megrendeljük az esedé­kes feketekávét, vagy a még -esedékessbb fagylaltot. Kedves olvasó, hidd el, nincs él­vezetesebb dolog, mint idegen városban kávéház terraszán ülve nem köszönni sen­kinek s nem fogadni senki köszöntését. Ké­nyelmesen s nyugalmasan dűlsz hátra szé­kedben, előtted egy nehezen sillabizálbató cirillbetüs újság, körülötted angol, német, dalmata és olasz, rövid stájer nadrágban két pápaszemes úriember, mélyen kivágott háttal barnára sült franciák, egy bennszü­lött ficsur, hófehér szalmakalappal s mezí­telen lábán szandállal, ordít az újságárus és spanyol szenzációkat igér, valaki levelező­lapot hoz eladni, meleg van, szétolvad a fagylalt s félórai habozás után elhatározod, hogy levelezőlapot írsz egy ismerősödr ek, aztán leteszel erről a tervről is, nincsen ce­ruzád se. Oly zajos, lüktető, színes a forgatag, hogy nem jut időd semmire. Délfelé felemelkedsz s hosszas munkával mecrkeresed azt a motoros, ócska bárkát, amely hajlandó felvenni s hazavinni a ta­nyádra, mert ráz az autóbusz és minden se­bes autóbusznál kellemesebb egy döcögő, kedélyes bárka kötélcsomóján ülni s meg­beszélni a paradicsom árait Spalatóban és Raguzában . .. Pöfög a kis bárka, jobbomon paradicsom, balomon görögdinnye, habot ver a tenger s egy gyerek sirva édesvizet kér. Mire visszaülök a paradicsomba, hálá­san gondolok arra a divatra, amely nyár­időben fehérvászon rövidnadrágot diktál komoly, pápaszemes urak alakjára, mint én vagyok ... órát vagyunk már utón, egyik erdőségből a má­sikba érünk, az éjszaka egyre sötétebb, a táj egyre ellhagyatottaibb. önkéntelenül is korzikai rahlólegendákra gondolok, banditákra, akik les­ből lepuffantják az embert . . . Hirtelenül világosság villan a sötét erdőből és egy kutya csaholása hallatszik közvetlen kö­zeiben. A nyomorult kis viskó előtt egy fa­tábla és rajta egy szó, amit ebben az őserdőben csak nehezen lehet betűzni, mert teljesen ér­telmét veszti: „Bar.“ Milyen az ismeretlen Kolumbus-muzeam Bár alatt a nagyvilágon sok mindenfélét ér­tenek, mást Párisban, és mást Madagaszkár szi­getén. Kétséget nem szenved, hogy a világ legérdekesebb „éjjeli mulatóhelye* Philippe Fernande Colombo ur bárja, amely Propriánótól 10 kilométerre található a korzi­kai erdő kellős közepén. A bár csap székből áll és ennek háta mögött egy apró szoba húzza meg magát szerényen. Ezzel szemben az alkolholkészlet hét üvegből áll, ame­lyekben inegsavanyodott bort gyanit az előkelő idegen. A hátsó szobában három asztal áll. Rajtuk ren­geteg térkép, képek, ujságkivágások, régi met­szetek: az ember mindjárt megérti, hogy mú­zeumban van. Az összes dokumentum egyetlen­egy emberre vonatkozik és egy embert ábrá­zol : Kolumbus Kristófot. Most aztán meg­tudom, hogy vendéglátó gazdám nem kisebb ur, mint a nagy Amerika-felfedező ükunokája és most értem meg azt a csodálkozó pillantá­sát, amellyel bemutatkozásomat kisérte. Ennek a sajátságos embernek csak egy élet­célja volt: annak a bebizonyítása, hogy őse kor­zikai születésű volt. Ismeretes, hogy Kolumbus Kristóf születése körül még nagyobb harcok tom­boltak, mint Homéros esetében. Korzika szige­tén, Calvi községben mutogatják szülőiházát, egy nyomorult deszkavityillót és ezenkívül Génua, Nervi, Savona, Oneglia, Trade.Ha és még néhány város dicsekszik azzal, hogy az 6 falai közt szü­letett a nagy ember. A dédunoka egy 1841 május 2-áról keltezett párisi lapot nyújt át nekem, amelyben ékes francia nyelven az van megírva, hogy Kolumbus ugyan Génuában született, de Kor­zika akkor Génuához tartozott és igy be van bizonyítva, hogy Kolumbus korzikai. Eszerint Napoieon honfitársa. A kis szobában enciklo­pédiák hevernek szana-széjjel, mindegyikben kék és vörös ceruzával megjelölve a születést igazoló hely azonkívül közjegyzőileg hitelesí­tett másolatok egész serege. Mind azt bizo­nyítják, hogy a Colombok Calvlban születtek. Philippe Fernande Colombo 1500-ig visszamenő­leg hiánytalanul öszegyüjtött mindent. Lehet-e még kételkedni ? Az okmányok igazol­nak mindent, igazolják, hogy az ükunoka házi­ban vagyok és hogy Kolumbus valóban kor­zikai. Vendéglátó gazdám elmondja, hogy röviddel ezelőtt az amerikai Kolumbus-társaság emberei jártak itt és su.lvos pénzért mindent meg akartak vásárolni, azonban az ükunoka elutasította az ajánlatot: az egyszeri gyűjtemény Itt marad az őserdő­ben. Feltette magában, hogy Kolumbus-muzeu- mot fog Itt létesíteni és a világ minden részé­ből idesereglő-k gazdaggá fogják tenni Korzi­kát, a nagy Kolumbus Kristóf szülőföldjét. ö maga ennek szenteli továbbra is minden erejét és büszkén mondja, hogy a pénz egyáltalán nem okoz neki gondot, van abból elég. Azt hiszem, hogy Philippo Fernande Colombo az egyetlen cmiber, aki ezt elmondhatja magáról. j

Next

/
Thumbnails
Contents