Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-29 / 197. (4046.) szám
1936 augusztus 29, szombat. 'k^gm-MagYar hí rlap Hírek I 29 | Augusztus rw Szombat | Bawiiáa IMI Az Anstel-Prickenscheid család holland bíróságok előtt folytatja a spanyol örökösödési háborút A nagy spanyol zűrzavarban II. Fülöp is szerepel ■ Amikor a holland-porosz haláron Anstel-Prickenscheid Hűbéri nevű festőművész nevében hoztak Ítéleteket ■ • Átirat a népszövetséghez és más kuriózumok Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. Baltazár püspök ekéiének Nagy gyásza van nemcsak a magyarországi re- formátusságnak, de az egész földkerekségen élő egyetemleges magyar nemzet minden fia nagy fájdalommal áll a kálvinista Róma nagy halottjának koporsója előtt, hogy megsirassa nemcsak nemzetünk, de a humanista emberiség eme nagy halottját, aki immár visszaadta nemes lelkét a teremtőnek és nem folytathatja áldásos munkáját cnzede- mül a papi hivatás legnemesebb értelmében nemcsak felekezete és nemzete, de az összemberiség érdekében. Munkásságát, jellemét, hazafias adat, idealizmusát sokkal hivatottahbak fogják megítélni és ismertetni. Hogy mégis a nyilvánosság előtt is megsifatom és tollbaöntöm fájdalmamat, mint kezelőorvosa és barátja, ezt azért teszem, mert tisztelőinek be kell mutatnom őt, aki nemcsak mint ember volt nagy, HertogenboSch, augusztus 28. (MTP). j\!ig Madridban, Sevillában, Burgosban élet-halál harcot viv egymással a két ellenséges spanyol tábor, s most dől el, hogy Spanyolországból diktatúra, demokrácia, monarchia, szovjetállam vagy szövetségi állam lesz-e, addig egy dülkeni holland ügyvéd elérkezettnek látta az időt, hogy felelevenítse a spanyol örökösödési háború arányait s mint a spanyol korona legitimvazallusa igényt támasszon a hercegi rangra és a szuverén hercegség elismerését követelje. A spanyol örökösödési háború, a németalföldi szabadságharc, az utrechti béke, a napóleoni korszak, a bécsi béke, az európai történelem más elfeledett határkövei vonulnak fel a holland ügyvéd perében, ezek azok az események, amikre igényeit felépiti dr. Leufknes ivón Anstel-Prickenscheid Ferenc ügyvéd ur, aki a háború-, utáni világ zűrzavarában a maga családi rögeszméje számára is szeretne némi reális alapot találni. Harc az örökségért II. Fülöp spanyol király 1567-ben önálló és szuverén hercegi rangra emelte Anstel Amsíen- rade Ferenc grófot, a limburgí hercegség egyik urát, aki nagy szolgálatot tett a spanyol koronának. A hercegi rangra emelt főur megkapta a geleeni grófságot, amely a mai Hollandia és Poroszország területén fekszik és tizenegy uradalom tartozott hozzá Limburg környékén. Minthogy a dúsgazdag főur fiú örökösök nélkül hali meg, az egész örökség unokahugá- ra Saim Mária Dorottya birodalmi grófnőre esett, aki azonban a hatalmas kiterjedésű birtokot az akkori politikai zavarok miatt nem tudta átvenni, így azután a geleeni grófság apróbb uradalmakra szakadt, amelyek részben Ausztriához, részben Franciaországhoz, részben Hollandiához kerültek. így történt aztán, hogy a geleeni grófságról az 1/13-ban köteti utrechti békében, valamint a számos nérnz.'.- alföldi határkőgazífásról szóló szer." á'-íévekben, sőt végül is az 1815-ös bécsi békében említés történik. Az Anstel-Amstenrade grófi csalfádnak azonban van egy mellékága a Amstel-Prickensdheid család, ezek nem haltaik ki és azon az állásponton vannak, hogy annak idején jogtalanul juttatták az örökséget a Salm grófnőnek, mert hiszen az akkori spanyol törvények szerint női családtag nem örökölhetett, másrészt pedig a geleeni grófságot az akkori szerződések nem érintik, úgy hogy a hercegség jogilag ma is fennáll. A család tehát körülbelül egy olyan vitás jogi kérdést akar most sürgősen tisztázni, amiért a spanyol örökösödési háborúban folyt a vér. Szerencsére ők nem akarják a Spanyolországban amúgy is .patakokban ömlő- vért szaporítani s egyszerű aktaháborut folytatnak. Az akta- háberunak az a célja, hogy bebizonyítsák, boigy az Anstel-Prickenscheid család jogos örököse a geleeni szuverén grófságnak és hercegségnek. Hubertus herceg trónra lép Közvetlen a világháború befejezése után vette kezdetét ez az azóta tengeri kígyóvá dagadt pör, amelyet egészen addig szívós munkával és gondos történelmi kutatások alapján készítettek elő. Az Anstel-család akkori feje, Hubertus Leufkens von Anstel-Prickenscheid festőművész minden megfelelő formasággal Geleen hercegévé proklamáltatta magát. A fényes családi ünnepséget komolyabb lépés követte, mert a herceg nyilvános falragaszokon szólította föl Welkenradeí grófság lakóit, többek között például az aacheni mit- sem sejtő és gazdag polgárokat, hogy adójukat ezentúl ne a porosz hatóságoknak, hanem neki fizessék. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a proklamáció éppen azokban a zavaros hetekben történt, amikor például az egyik szomszédos körzetben három hétre szovjetköztársaságot rendeztek be, Kölnben pedig souat lehetett egy önálló rajnai köztársaságról hallani. Úgyhogy a herceg prok- lam adójának volt is némi visszhangja, ha nem is kapott adópánzeket, már esek azért sem, mert hiszen ezekben a határmer.'i községekben egyáltalán semmiféle adót nem fizetett ekkor a lak ó*ság, hanem Welkenraedtben néhány hétig válóban a geleeni herceg név'ben kormányoztak. Sőt az Ítéleteket is az ő nevében mondták ki. A nagy per P ovid u-ovel ezután 'bek inét kezelt a heregyénisége páratlan. jj : Három évvel ezelőtt kezdődött Baltazár betegsé- j ge, amikor is orvosai idült májsorvadást áüapitct-S 1 tak meg és azt ajánlották, hogy Karisbad forrásai-1 nál keressen enyhülést. 1933 júliusában kaptam a j megtisztelő értesítést, hogy vegyem a püspök urat j ittlétére gondjaimba. Gitschner fürdőigazgatóval j vártuk a kegyelmes urat a pályaudvaron és már az első köszöntésnél éreztem, hogy elmélyülő barátsággá válik együttlétünk. Aki valaha is hallotta, vagy látta közelről Baltazárt, az természetesnek ta- 1 látja, hogy ismeretségünk nem maradhatott meg az i orvos és páciens szokott viszonyánál. Benne annyi I 1 megkapó és emberi tulajdonság volt felhalmozva, jj ] hogy rövid idő alatt meghitt barátsággá vált | együttlétünk. A megerőltető napi orvosi munka I után valóságos üditő oázist jelentettek számomra f azon órák, amikor lakásán megjelenhettem, hogy a i kúra folyását felülvizsgáljam és ezek után meghitt beszélgetésben élvezhessem azt a sok tudást, tapasztalatot és szép gondolatot, ami agyának, kincsestárából orgonazengásü hangján kiáradt, . Az orvosi utasításokat szigorúan követte. Fegyelmezettsége, egyszerűsége és éleíbeosztása környezetét bámulatba ejtette. Bárhol fordult meg, az idegen környezetben, ahol nem ismerték személyét, megjelenésével, közvetlen modorával tiszteletet, megbecsülést vívott ki egyénisége. Szállodájában, éttermekben, a kutaknál, üzletekben a kiszolgáló személyzet ösztönszerüen megérezte, hogy magasabbrangu lénynek tesz szolgálatot. Semminemű megkülönböztetést többi embertársaival szemben nem tűrt el. Szerelmese volt az életnek és munkának. Utóbbit még órákra sem tudta nélkülözni. Annak 1 ellenére, hogy súlyos kórral a testében rövid há- r rom-négyhetes idejét és erejét igénybevevő gyógy- \ kúrára látogatott el három Ízben városunkba, j, naponta 3—4 órát munkája elvégzésének szánt. Itt készültek mindenre kiterjedő püspöki beszá-! ' mólói, számos előadása. Talán sejtette e kiváló! r elme, hogy a súlyos kór mindjobban elhatalmaso- s dik szervezetében, de titokban azt remélte, hogy a vasfegyelmével és az utolsó órákig meg nem szii- t nő élniakarásával leteperi a halál fojtó ölelését. Fanatikusan hitt és bizott az orvostudomány . módszereiben, de különösen az istenadta tenné-1 ' szetes gyógyforrások varázslatos erejében, aaie- , lyek minden alkalommal láthatólag erősítették J és megacélozták munkabírását. Sétáink alkalmá- I val különös előszeretettel hallgatta Karlsbadra c vonatkozó históriai adatokat, faggatott a régi , ivószckásokról. Karlsbadban nagy szerelmesének, * Goethének itteni éetmódiáról száló feljegyzések j nagyon érdekelték. Minden gondolatát áthatotta az a hit és remény, hogy fegyelmezett életmódja és az orvosi utasítások szigorú betartása átse- I giti minden veszélyen és képessé teszi arra, hogy 1 hosszú évekre beosztott munkaprogramját meg "V tudja valósítani. Il Tragikus borzadással- futom át a napilap ri- á porterének beszámolóját a püspök utolsó óráiról, ] amikor halála napján az őt őrző orvos és ápoló 3 előtt eszméletlenségéből váratlanul felkiáltott: , „Istenem, hát ne engedjenek engem elpusz- j tulni hiszen még annyi végeznivalóm van itt.“ íme az első, de egyúttal az utolsó segélykiál- * :ása a kétségbeesésnek e búcsú az élettől és a ] nunkától. A halála utolsóelőtti órájáig hitt, re- fl nélt és dolgozott. : Karlsbad. i Dr. ARANY GYÖRGY. : oegi festőművész halála és fia, aki akkor egészen kis ügyvéd volt Godesbergben 'bejelentette igényeit a hercegségre és küllőn történelmi kuriózum, ami élénken jellemző az akkori zavaros időkre — ezt az ugvnevezett egyesült Rajna-bizottság el is ismerte. Az ügyvéd levélben értesítette trónra lépéséről Hollandia, Franciaország, Németország és Spanyolország kormányát, sőt, hogy a komédia teljes legyen, 1926-ban átiratot intézett a népszövetséghez, amelyben kérte a népszövetség olíalI mat a maga és a hercegség részére. Sőt ímeg'Ujitóttá. apja. proklamációját is. Wel- kenraedtbén ismét megjelentek a hercegi falragaszok, igaz ezúttal nagyobb erednhénnyel, meri az aacheni kerületi bíróság súlyos pénz- : >>ir-ágot szabott ki az ügyvédre. 5 Dr. Ler/lkens azonban nr-ru volt festő, alki csak * a szép íkütlő; hatásokért lekesedilk. hanem ügyvéd volt, aki összegyűj'lőtte kásáit, dokiuimen- ttmuvót, családi levelűit és a holland bíróságoknál megindította az eljárást nem ugyan a hercegség kiadása iráni, femem a hercegi rang, a szuverénitás és a te- ' riiisí-nkivüliség jogának elismerése s végül egy végkielégítés megfizetése iránt, p A inmas'trfcihti bíróság e látási t/otta tér mész etetem jj cLr. Leritveine (kéireketutí aki azonban neim nyu- P god ott. meg., hanoin íriT .-'hlbe-zett; a he-ntoigerl>o- jj&rihi ifeb-ióbiiróE-áigthoz A felsőbíróság elismerte a |dolku,nr?iní'Uíook valódion,gát. sőt az ügyvéd kö- | ve'-i nősein u jogossága elem sem érméik elvi ki- jj ÍV ,'t. dleintem elér; ülltpetk nyilvánította a jog- ’jj Vn; -t és az éljádást iberztíndetite azzal aiz indo- r kuúáiísnl, hogy az áiV:wn érdekeivel ellem ke zik. Dr. Leií.kens ir gédiája * Dr. Leuflkieinis a hó-sízcdalimas pörösiködés Dö- V-.ertt'bein nemen ik- kőid ússz egén y ember lett. ■ hivueni V'alóéá-gós.T.r.rbja rögeszméjének. aki ment | a lapokat áraszt,ja, . ej a d,ólaiméul,limaival és mindem áron forrod Urni utón akarja ő is én vényeiéi térni jogos fctm,! ■dáse't és fel akarja támasztatni- ősei hercegségét. A harcot nem adta fel és most szegény jogon indított pert a holland állambiráságnál. .F-...iSze nem toleé ; . o.&nm valószinfi. hogy ennek a k,’ étrlietnelk /koiinaly sdkeré itesa és a spanyol va- í zalérsdiieircegségot visszakapja. íáSEK'-. jfa5ra cu r’pru Intézhedéseltet íe;>«z a teratn szélsőjobbé dal ellen Bukarest, augusztus 28. A román belpolitikába i válságos a helyzet. Tatarescu miniszterel- ; nők távíráiilag Bük restbe hívta a kormány vidéken időző t'g'cit és szombaton valószínűleg miniszt rtarács lesz. Jól informált körök szerint l Tatarercu erélyas intézkedéseket akar foganato- | sitani a szélső jobboldal ellen. A nemzeti parasztÍ párt ugyanis parasztgárdák szervezéséhez fogott S a parasztok felfegyverzése könnyén válságba sodorhatja Ron'níát. Taíarescu beható megbeszéléseket folj ta.íott a román politikai élet vezeti tőivel s az sem lehetetlen hogy a miniszterelnök | e«etlsg a had rőt is hajlandó igénybevenni a szélsőséges elemek megfékezésére. Összegyűjtik a magyar katonanótákat Budapest, augusztus 28. (Budapesti szerkesztőségünk telefoniefentése.) A magyar honvédelmi minisztériumban akciót kezdeményeztek a magyar katona dalok, indulók és katonai vonatkozású népdalok ö&szegyüjNsére és kiadásába. A könyvalakban megjelenő katonai nótákat nemcsak a honvédségen belül, hanem társadalmi utón is terjeszteni fogják. jj .KIHnaMKaMC. limr, LJ-: ■ I ^ — A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AKADÉMIKUSOK EGYESÜLETE szeptember 12-én Beregszászon kulturesttel egybekötött táncmulatságot rendez. xx |ó ellátás, kényelem, gondosság Budapesten a Park-nagyszállodában a keleti pálya- gc’ arra! szemben Leszállított árak E lap előfizetőinek 20 százalék enqedménv — ÉTKEZÖKOCSIKAT VEZETNEK BE A PRÁGAI VILLAMOSVASUTAK. A Telegraf jelentése szerint a prágai villamosmüvek igazgatóságának elnöke '.újságírók előtt kijelentette, hogy máris megrendelt egy különleges kocsö. amely a főváros legszebb pontjait fogja érinteni s amely kocsiban kávéházi és vendéglőberendezés lesz. Vagyis étkezőkocsik közlekednének a prágai közúti villanyosvonalakon. A villanyos ét- kezŐkoicsitól az idegenforgalom föllendülését is várják. — MACHNIK MINISZTER UNGVÁROTT. Jngvárról jellemük: Machniik hadögyminiszler "ajfr tábornok társ-aságában p-ém teken délilőtt fél tizenegykor repülőgéipen ax ungvári •epülőtérre érkezett, ahol ünnepélyesen fogadták, Maohnik részt vesz a tizonkettedik yaloghaxiosztá'v gyakorlatain, CSEHSZLOVÁKIA UJ BÉCSI KÖVETE DR. VEVERICA. Hivatalos jelentés szerint a köztársasági elnök dr. Veverka Ferdinánd eddigi washingtoni követet bécsi követté nevezte ki. Dr. Fierlinger eddigi bécsi követet a központba rendelték be szolgálattételre. — JURKOVICH EMIL EMLÉKÉRE. Budapestről jelleműik: A magyar fővárosban néhány mappail ezelőtt 80 éves koráiban meghalt Junko- vicih Eimü, Beextenoeibánya utolsó magyar tan- Ikerüilierti főigazgatója. : Jnrkovich Emil a régi íidiökibein tevékeny réiszt vett ZÓlyomnuegye ée Be&ziteroebánya politikai, táreadalmi éa kuiltu- riállás életé'ben. Mint a besztercebányai gimnázium tanára, később igazgatója, majd pedig a kerület főigazgatója elévülhetetlen érdemeket szerzett a neveléstan terén Szigorúsága ellenére k megértő és szeretetteljes pedagógus volt, .akit nemcsak Besztercebányán., hanem a hatásköre alá tartozó tizenhét, középiskola akkori tanári kara és növendékei körében köztiszteletnek és általános 'megbecsülésnek örvendett. — Halálát özvegye é6 leánya, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. — GYÓGYSZERÉSZEK KONGRESSZUSA A MAGAS TÁTRÁBAN. Tátrai tudósítónk jelenti: A szlovenszkói gyógyszerészek országos szövetsége B.ulyoyszky gyógyszerész elnökletével szeptember 15-én tartja évi rendes $ kongresszusát Ujtátrafüreden. — ELTEMETTÉK GELLERT JENÖT. Pozsonyi szerkesztőségünk jeiliontii: Gélért Jenő hírlapírót csütörtököm délután helyezték a pozsonyi zsidótemetőben örök nyugalomra. A szertartáson nagyszámban jelenitek meg az elhunyt barátai és ismerősei s ott voltak teljes számban a pozsonyi magyar újságírók. A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Unióján,ak elnöksége nevében Bjékefi Sándor soros elnök, az Unió prágai központja és a Híradó nevében Könnyel E’jefc, a pozsonyi magyar újságírók nevében pedig Spie.l- berger Leó, a Magyar Újság szerkesztője búcsúztatta .el a korám elhunyt és szeretett kar- táirsat. — HÁZKUTATÁS A SZUDÉTANÉMET PÁRT IRODÁJÁBAN. Iglauból jelentik: A szudétané- niet párt iglaaii körzetének irodájában s nyolc körzeti funkcionárius lakásán a rendőrség házkutatást tartott. A házkutatás eredményéről a hivatal jelentést nem adott ki. A Die Zeit jelentése szerint a házkutatások állítólag a párt által végzett munkanélküli segélyezési tevékenységgel van összefüggésben. — KÜLFÖLDI ORVOSTANHALLGATÓK TATRALOMNICON. Tátrai tudósítónk jelenti: Tátralomnicra egy 32 főből álló jugoszláv, lengyel, bolgár és román orvostanhallgató csoport érkezett. Az orvostanhallgatók már két hónapja tartózkodnak a köztársaságban és eddig különféle kórházakban praktizáltak. Most a Magas Tátra egészségügyi berendezését tekintik meg. Fegyveres ra&éh támatlású Aééis Ábeha e len Az olasz csapatod visszaverlek a támadókat ■ 200 ha ott Róma, augusztus 28. Hivatalos olasz jelentés szerint fegyveres abasszin rabl '.k szer . ún megkísérelték, hogy megtámadják Add is Abc- bát. Az olasz csapatok visszaverték a támadókat és kétszáz abesszint megöltek. Az olaszok veszteségei 15 elesett és 41 magsebe ölt aszd úrira rúgnak. Magánjeleníések azt á,Síi íjak, hogy az olaszok száz ember veszítettek. Az 1260 abesszin rabló délről támadt a városra a repülőtér közelében, de az olaszok kellő időben értehüú-sk a támadási kísérletről és kellő számú csa ’ balét mozgósítottak a banyomrdók ellen. Heves r ' á.3 rövid kíizíeUm után siker eit a támadóikat j I visszaverni. Az cí szók oldalán több abesszin •orzúag is harcolt Ras Háilu parancsnoksága alatt, j | Néhány olasz repülőgép is föCsoÉnlit és üldözőbe j vette a meneki' lóikét, akiiéi sikerült teljesen- szétszórni. Az élet Add s Ábeljában az olasz jelentés szerint teljesen normális. 5