Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-26 / 194. (4043.) szám
4 <PIVay»MAGÍARHlRLA0 sa 1936 augusztus 26, szerda, Ami a „ligeti legendában“ — nem legenda Meghalt a legöregebb pesti hintáslegény, akiről Molnár Ferenc a Liliomot mintázta Hasz évig volt hintáslegény, mig a „technika" kiszorította állásából Ligeti mutatványosok, kikiáltók, bohócok temették el a Liliomot a világra is, amely nagyon megváltozott. Szertefoszlott a régi szép romantika, mások a viszonyok, mint azelőtt... Egyik nap aztán összeesett a ligetben. Jöttek a mentők és az összesereglett ligeti őslakosok könnyes szemekkel nézték, hogyan teszik hordágyra az öreg Liliomot. Nem tartott sokáig, az . egyik ismerősének, aki bement a kórházba, hogy megnézze, mi van vele, megmondták, hogy az éjszaka csöndesen meghalt. Liliomot a vurstli bennszülöttei temették: el, mutatványosok, bohócok, kikiáltók adták össze a temetéshez a pénzt és ők is kisérték el utolsó útjára. Kommunista tüntetések Prágában és Pozsonyban Budapest, augusztus 25. Röviddel ezelőtt meghalt Budapest egyik nevezetessége — igaz, hogy erről a nevezetességről sokan nem tudták, hogy élő alak, azt hitték, hogy az irói fantázia szüleménye csupán és sajátságos módon egy német artista lap hivta csak föl a budapestiek figyelmét rá. A Liliomról van .szó, Molnár Ferenc felejthetetlen ügeti hőséről, akiről a világhírű szerző darabját irta. A darab — amint ismeretes — bejárta a világ valamennyi szinoadát és a budapesti vurstli világának hőséből irodalmi figurát csinált. Azt azonban kevesen tudták, hogy Molnár híressé vált hősét élő alakról mintázta, az meg talán végleg titokban maradt Budapesten, hogy ez az alak nem sokkal ezelőtt halt meg. Onnan vitték a temetőbe, ahol élt, a pesti ligetből, a hinták mellől, a mutatványos bódék világából. Ki volt a Liliom? Csodálatos, hogy a hir először bejárta a világsajtót, mig Budapestre került. Az amerikai lapok, ahol különösen népszerű Molnár darabja, hasábos cikkekben számoltak be az öreg pesti hintáslegény haláláról és valamennyi cikkíró egy Berlinben megjelenő artistalapra hivatkozott, mint hírforrásra, Budapesten nagy föltünést keltett a hir, de először azt hitték, hogy olyan külföldi kacsáról van szó megint, mint amilyet nemrégiben a ,,Soir“ cimü párisi lap eresztett föl a törpék Dudapesti világkongresszusáról. Néhány újságíró azonban utánajárt a dolognak és hosszas nyomozás után megállapították, hogy a hir megfelel a valóságnak s hogy valóban élt Liliom. Burányi Gyulának hívták és a városligeti] vurstliban működött az egyik legrégibb pesti j mutatványosnál. A nevezetes pesti mutatványosnak hosszú ideig] hajóhintája volt, tehát az, amiről olyan poétiku- san ir Molnár a Liliomban, Ezt a poétikus. a szerelem szárnyain röpködő alkotmányt két évvel ezelőtt ki kellett cserélni. A ligeti közönség mást követelt, modernebb, merészebb dolgot, olyat, ami megfelel a kor technikai vívmányai- 9 nak. így került Liliom hajóhintája helyére villanynyal hajtott körhinta. Egészen modern zenével és természetesen Liliom nélkül. Pedig Liliom, vagyis Surányi Gyula húsz évig szolgálta hűségesen a hajóhintát, egész nemzedékeket ringatott bele a könnyű ligeti szerelembe .... A Liliom „karrierje“ Igazi ligeti „karrier" volt. Mint egészen kis gyerek már ott ólálkodott a ligeti csodák között, mig végül is meglátta Barocaldi, a pesti vurstli egykori koronázatlan királya és alkalmazta. Az olasz cirkuszigazgatónak akkor még nem volt meg a mutatványos tér szélén ma is fönnálló facirkusza. A mai Széchenyi-fürdő helyén produkálta magát tudós lovaival és flitteres ruhás műlovarnőivel. Surányi első ténykedése az volt a ligetben, hogy tányérral körbe járt és megsarcolta a közönséget, ezért aztán ingyen nézhette végig a mutatványt. Néha, ha a harcsabajszu cir- kuszigazgatór ak jó kedve volt, juttatott egy fröccsöé, vagy egypár fillért a derék famulus- nak. Később, amikor a mutatványosok a liget berkeiből a vurstli mai helyére húzódtak és Barocaldi fölépítette cirkuszát, már mint diszruhás szolga állott a cirkusz bejáratánál a liget örök szerelmese — Liliom. Évek múltak, Surányi ott ragadt a ligetben, később hintáslegény lett belőle és társainak gyakran mesélte, hogy Molnár kint járt a ligetben és elbeszélgetett vele. Sok írásához kért tőle „tanácsot" a vurstli hőskoráról. Tudta, hogy Liliomot róla mintázta Molnár és amikor a darabot először mutatták be a Vígszínházban, Surányi ott állt a karzaton és végignézte saját drámáját. A Liliom név rajta is maradt, élete végéig igy hívták ismerősei. Egy öreg hintáslegény halála Közben sok minden történt a liget körül és a ligeti bonvivánból öreg fiú lett, megkapta a legöregebb hintáslegény nem éppen előkelő címét. Sokat panaszkodott a szivére és természetesen Prága, TOguisatfus 25. Hétfőm este a Vemoeíl- téinein mgyoíbb kioimuraunista táiinit&téeiellorie (kieinüilit eoir. A diéiliutám főilyraimiám & foeintes- éis foiusfüistöílő i,p.a,ri amiuinlkiáeiok [tartattak gyüllléet, aimélyein egy kommunista képviselő is nész/tviettit 6 követette a határok megnyitását a ktilföidii vágómarha számára. E gyűlésről egy csoport [munkás a Aieimcfaktéir fellé veitte utijláit s a csoporthoz egyre többem csatlakoztak. A kommunistáik ...Le- >a fasizmussal" s ihaisomllió kiáltásokkal vonultak le ■a Vencel-térem, amelynek közepéin már erős remidőrkülöinitméiny várta a tüntetőkéit és szét is zavarta őket. A rendőrség a hajnali óráikig tartotta megszáll'va a Vemceil-tereit és a szomszédos uccáfcat, újabb rendzavarásra azonban már. nem került sor. A késő. esti órákban összesein tizenegy személyit tartóztattak te, köztük Steirner kommunista szenátort is. Steinert igazolás uáin sz&íbadílálbrá helyezték. öégünk teMomjieílemtéee.) Hétfőn este a pozsonyi kommunisták is tüntetést rendeztek, melynek során a rendőrség több letartóztatást- eszközölt. A rendőrség a tüntetőket szétkergette. Az esti órákban fiatalkorú kommunista munkások a Hlinka-párti Slovák előtt rendeztek tüntetést s kővel beverték a szerkesztőség egyik ablakát. ügy látszik, a fiatalok megijeditek az eredményes tüntetéstől, -mert maguk széts-z-aiMatak, mielőtt még -a rendőrség beavatkozhatott volna. Ugyanakkor az Astoria-kávéház előtt egy fiatalkorú kommunistákból álló társaság kezdett kiabálni kommunista jelszavakat. A rendőrség itt is tizennégy személyt letartóztatott. Az éjjeli órákban a rendőrség a Vigadó-kávéháziban letartóztatott egy férfit, aki tiltott kommunista röplapokat osztogatott. Pozsony, augusztus 25. (Pozsonyi szerkesztőE?y jugoszláv-magyar határmenti falu lakosai meggyilkoltak két határőrt és az egész népe magára vállalta a gyilkosságot Harminc magyart és horvátot letartóztattak Budapest, augusztus 25. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint néhány hónappal ezelőtt a jugoszláv határőrök agyonlőttek két jugoszláv dohány csempészt, akik átakar.ak menekülni a határon. A csempészek Dormasa nevű faluba valók voltak, ennek a falunak a jugoszláv oldalon lévő részében laktak. A falu lakossága, amelynek nagyrésze szintén csempészésből él, a két csempész halála miatt bosszút esküdött a jugoszláv határőrök ellen és azzal az ürüggyel, hogy csempészek akarnak éjszaka átkelni a folyón, a Mura partjára csalták őket. Amikor a határőrök megjelentek a megjelölt helyen, a falu legényei akik felfegyverkezve lesben állottak valóságos sortüizet zúdított rájuk. Az egyik határőr a helyszínen meghalt, a másik a pedig néhány órával később ki- szenvedett a kórházban. Az egyik áldozat volt az, aki néhány hónappal ezelőtt a két-dohánycsempészt agyonlőtte. A hatóságok erélyes akciót indítottak a gyilkosok megbüntetésére és a falu lakosai közül harminc horvátot és magyart 1 etartóztattak. A nyomozást rendkívül megnehezíti, hogy a falu lakosai kivétel nélkül magukra vállalják a gyilkosságot, de minden további felvilágosítást megtagadnak. Párisi kaland — ELBESZÉLÉS — irta: Farkas István (6) A sok játék és a sok boldogság közben Péter érezte, hogy fogytán van a pénze. Nem gondolt az anyagiakra, s a kínos pontossággal előre ki-' számított összeg egyre apadt. Harmadnap délelőtt, mig a leánynak magyar f lapokat vitt, a földalattira ült, s elment az Ave- nue Kleberen lévő konzulátusra, hogy pénzt kérjen. A portás udvariasan fogadta, mindjárt elébe tette a bejelentőlapot, s Péter egész őszintén ráírta, hogy a látogatás célja: pénzkölcsönzés. Azt gondolta, hogy természetesnek tartják, ha megszorult állampolgár a saját konzulátusához megy segítséget kérni, de az eszébe sem jutott, hogy száz meg száz árvái, liptói, turóci vagy csallóközi honfitársa várja a mindennapi segítséget. A váróteremben többen voltak. Minduntalan kinyílt egy-egy ajtó, itt vizűmért jártak idegenek, ott honfitársak adták elő kérelmüket vagy panaszukat s a szolga hangja állandóan fölhangzott, mint valami hadgyakorlatot vezénylő, udvarias tábornoké. Péter egy beteges külsejű, fiatal leány mellé telepedett. A leány a konzullal szeretett volna beszélni, már kora délelőtt bejelentette magát, s most itt várt teljes tehetetlenségével, hogy a segítséget várja. — Nevelőnő voltam, — kezdte kéretlenül, s úgy látszott, mintha betanult mondókája lenne. — De megbetegedtem, és amire a kórházból kikerültem, elbocsátottak az állásomból. Rettenetes volt, higyje el, nagyon borzasztó volt. Péter elhitte. Azt is elhitte, amit később mondott neki a leány, amikor már érezte, hogy van hallgatója, s hogy annak a férfinek talán nem is egészen hiába panaszkodik. — Mikor a kórházból kikerültem, egy darab kenyeret sem adtak. Úgy vánszorogtam a Notre Dame körül, bementem a templomba, imádkoztam, aztán mint az alvajáró mentem végig az uccán, mig nem bírtam tovább, és bementem egy házmesterlakásba. — Kenyeret, — csak annyit mondtam. Érre a ,,du pain“-re aztán odanyuj- tottak egy fél cipót, és én ettem, amig minden morzsáját meg nem ettem. A háziasszony csak nézett, s amikor már megettem a kenyeret, éppen meg akartam köszönni, elém tartja a tenyerét és azt mondja: —• Un franc. • - Képzelje el! Pénzt kért az éhező koldustól azért a darab kenyérért... Aztán szidott, azt mondta, hogy az ő háza nem jótékonysági intézet, s majdnem kilökött az uccára. Mikor már a kapuban voltam, még ott is utánam kiabált, úgyhogy alig mertem az uccára lépni. Mondja, hát van szivük ezeknek a franciáknak? Péter a fejét csóválta. —• Látszólag nincs, — mondta. — Azt hiszem, hogy csak a párisiak ilyenek. A vidék sokkal jobbszivü. — Hagyja, ugyan ne mondjon ilyet! — legyintett a leány. — Én a vidéken is voltam. Az előbbi gazdámékkal ott nyaraltunk a Grenobie- ban. Ott is csak ilyenek. Csak dolgoztatni tudják az embert, de megfizetni, vagy pláne me- becsülni: azt soha! Könnyezett volna, mert arca tele volt szomorúsággal és a hangja is folyton remegett. De a könnyei már kiszáradtak s most a tompa kétség- beesés kötötte chez a tiszta pádhoz, amely előszobája a hatalmas uraknak. Azoknak, akik vele egy vér s akik segíteni fognak rajta. Aztán elmesélte Péternek, hol járt, s amikor odaért, hogy a Pálffy grófoknál is nevelőskö- dött, Péter rögtön magyarra terelte a szót. A leány úgy beszélt magyarul is, mintha soha más nyelven nem hallott volna, s most már még jobbén sajnálta őt, mert maga előtt látta a még egy-két évvel ezelőtt is valószínűleg szép, intelligens urileányt, aki négy-öt nyelv tudásával kereste meg a mindennapi kenyerét, s nemhogy tanulta volna a jó modort, hanem valószínűleg ő taníthatott volna rá másokat is. így telt az idő. Már tizenegy óra is elmúlt. Péter Katalinra gondolt s nyugtalankodni kezdett. Ha a leányhoz nem tér vissza, azt fogja gondolni, hogy elhagyta. Pedig csak nem akarta neki bevallani nagy pénztelenségét. Olyan szívesen elköltötte volna vele előre az egész évi fizetését, csakhogy a leány mellett maradhasson, mosolyogni lássa és meséljen neki a gyerekkoráról, a Tátra vidékéről, amely neki is annyira ismerős és Katalin szavait hallgatva, eddig mégis olyan idegen volt. Dél is elmúlt, Péter a nevelőnövel együtt nyugtalankodott, de még senki sem szólította őket. Most már hangtalanul várták az eltelő perceket, lassan járó negyedórákat, végtelennek tetsző félórákat, s nem lázadozhattak, nem tiltakozhattak, mert ide voltak kötve ehez az előszobához, ehez a darab hazai földhöz, ha segítséget akartak kérni. Végre félkettő tájban Pétert is behívták. Szemüveges, komolyképü ur elé került, alkonzul- féle lehetett. — Tessék, — mondta udvariasan. Péter előadta, hogy véletlenül Párisban rekedt, ninc.en elég pénze a hazautazáshoz, és szeretne •kölcsönt kérni. Odaadta az útlevelét, minden magánál található, elhozott igazolványát, még a katonakönyvét is, amellyel éppen három nappal ezelőtt jelentkezett a konzulátuson. A hivatalnok sokáig nézte a katonakönyyet s végül megszólalt: — Mondja csak, miért nem ment haza már három nappal ezelőtt? Ez a dátum még tizen- harmadikáról szól. Mit csinált addig Párisban? Ha otthon, Komáromban vannak, Péter most őszintén bevallotta volna, hogy egy leány miatt maradt itt, akinél kedvesebb bárátnőt eddig még soha nem talált, beszélt volna a pesti iskoláról, a Korompa fölött emelkedő Szkáláról, de ez a hivatalnok fiatal, energikus, igazi paragrafusember volt, aki szorgalma és nagy nyelvtudása miatt áll külföldi posztján, és apró emberek még apróbb kedvteléseit aligha tudta volna megérteni. Péter nem is tudott neki mit felelni, mire az alkonzul szidni kezdte, mint a kisgyereket: — Mindnyájan ilyenek maguk! Egypár koronával a zsebükben világkörüli útra indulnak, aztán a konzulátus segítségével akarnak hazakerülni. Most az egyszer kivételesen még adhatok tiz frankot, ezt vissza sem kell küldenie. De máskor menjen azonnal haza, ha már érzi, hogy nem marad több pénze. Páris az alatt a három nap alatt semmit sem változott. Élményeket azelőtt is gyűjthetett volna. Ezt őszintén mondom magának, mert látom, hogy még tapasztalatlan és fiatal. — De kérem, doktor ur — mentegetőzött Péter —, én nem alamizsnát, hanem rendes kölcsönt kérek, amit azonnal visszaküldők. Tiz frankkal el sem kezdhetem, legalább száz frankra van szükségem. — Az kizárt dolog, — legyintett az alkonzul. — Nekünk itt száz meg száz embert kell segélyeznünk, kéjutasok számára nincsen pénzünk. Mindenki addig nyújtózkodjék, ameddig a takarója ér. A szavak mélyén sok igazság rejlett, Péter nem is nagyon tiltakozott ellenük, de a száz frankra szüksége volt, mert Münchent a világ minden kincséért sem tudta volna kihagyni. Azért hát bűnös gyerek módján alkudozott, mig két óra felé megenyhült az alkonzul szive és kiutalta a száz frankot. Párperces formalitások után Péter a pénzzel gazdagodva lépett ki az Avenue Kleberre. Odakint éppen most hagyta abba a nyári zápor és pocsolyákon át indult a Piacé de l’Étoile felé, hogy közelebb érje a földalattin a kis uccát, Katalinnal, az elhagyott emlékekkel és a roppant hosszúnak tetszett várakozással. Mig odalent áz érkező vonatra várt, megnézte az útlevelét. Óvatos kezek belepecsételtéK, hogy száz frank létfönntartási segélyt kapott. Most már haragudni sem tudott rájuk. Ezt bizonyára azért tették igy, hogy más konzulátuson ne kérjen újabb segélyeket .Egy pillanatra boldog gyereknevetés csurrant belőle, tetszett neki, hogy nem kispolgár módján ér a csehszlovák határra.., 9. Az apró bútorozott szobák tulajdonosnője kint ült a keskeny folyosón 8 Pétéi tőle kérdezte csak úgy udvariasságképen, hogy Katalin otthon van-e? — Nincs. A kisasszony délben elment valahová, — felelte egykedvüén az öregasszony, aki hozzászokott már a fiatal párokhoz és ismerte azok szakításait, barátságát, majdnem teljes testi és lelki életét. — Nincs? — csodálkozott Péter, és mégegy- szer megkérdezte: —• Valóban elment? — El — felelte az asszony —, ha nem hiszi, itt a szobakulcs is. Péter tanácstalanul állt a kis folyosón. Most már friss pénzt hozott, a leány kedvéért kérte, hogy olcsó szórakozással eltölthessenek még egy-két kedves, derűs napot, s a leány éppen most nem várta meg. Hiszen ő is hibás, nem mondta meg neki, hogy dolga lesz, nem kérte meg, hogy várjon rá. Persze, hogy elment. Azt gondolhatta, hogy megunta. — Közösen bérelték a szobát, moszjő? — kérdezte az öregasszony. — Látom, hogy bántja a kisasszony. De hiszen azért bemehet, ha már három napja együtt voltak. Kötőtűjével, az öregedő francia nők házi jelképével a kulcsokra mutatott: — Ott van a tizenhármas, vegye le! Péter engedelmesen levette a kulcsot és belépett a szobába. Valami jelre várt, azt gondolta, hogy a nagy állótükörből kiugrik a leány, megöleli őt és jókedvűen öleli át a nyakát. De a jel megkésett. A leányra semmi sem mutatott. Kis bőröndje, amely ott feküdt a faliszekrény előtt, hiányzott. Az asztalon, ágyon, székeken semmi nyom. Mintha itt tegnap rém lett y-' ~ élet. 10. A Gare de 1‘Esten Pétert három napig várta a csomag. Most is délután volt, a nap éppen úgy sütött, mint akkor, az óceán felől jövő záoor is elmúlt, idegen utasik zsivajogva jártak a vonatok körül, a füst beette magát a csarnol ba, de alig lehetett észrevenni, mert a nagyváros ezer különféle szaga, illata elvegyitette. Péter szinte álomban ült a hosszú vonatra. A leányra gondolt, aki elment tőle, mielőtt még érintették volna egymást, mintha tudta volna, hogy a bennük kezdődő szerelem halálos nyarat jelenthetett volna számára. Talán igy volt ez szép, ahogv történt, szebben nem is történhetett volna. S mig ott ü.* a pádon, hogy a vonat indulását izgatott, \; gy egykedvű utasok között várja, százszor is elmondta magában a verset: — A Szajna partján él a Másik, Az is én vagyok, én vagyok, Két életet él két alakban Egy halott. (VégeOt .
