Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)

1936-07-26 / 169. (4018.) szám

1936 falina 26, vasárnap*

T>I«GAlAVvGtARHlKLJ®

17

Diktátorok asszonyai

Kemal pasa felesége szabadifoHa fel a lörök nőket évezredes ra óságukból

A diktátor európai nevelésű rajongója egy kisázsiai városban A forradalom és a szerelem győzelme ■ A jövő Törökországénak megalapitói nem élvezhetik a gyermekáldás örömeit

A „legjobb asszony“ a „legjoblérli oldalán

World Copyright by Mitropress.

Cikksorozatunkban eddig változatos származású és karakterű asszonyok vonultak föl: diktátorok alacsony sorsból és ősrégi uralkodó családból származó hitvesei. A sorozatban bizonyára nagy érdeklődésre tarthat számot az az asz- szouy, akiről mai cikkünkben van szó: Musztafa Kemal pasa felesége, aki nemcsak férje oldalán állt annak harcaiban, hanem maga Is harcolt az elnyomott török nő felszabadításáért.

Brussza ősrégi város Anatóliában fekszik, az Olimpos-hegy oldalán. Az Olim- pos eme része épp úgy az itt élő népek mítoszának hazája, mint a görögországi oldal.

Brusszában mégis alig találni nyomát az ókornak, alig vehetjük azt is észre, hogy az izlám vallás uralkodik itt, de egész más a város képe, mint akárcsak két évtizeddel ezelőtt is volt.

A régi istenek halottak és semmi sem emlékeztet többé a modern városban Törökország túlhaladott múltjára. Brussza ma

1150.000 lakossal bíró ipari város, fontos kereskedelmi gócpont, ahonnan különösen selymet szállítanak a világ valamennyi országába. Brussza főútvonalain este víllany- reklámok ragyognak és elegáns nők sétálnak a legújabb párisi divat szerint öltözve férjeik és barátaik karján.

legjobb asszony44

Ám tgsotikumot kereső európai szeme iába initatna lefátyolozott nő után. A rusazad nők húsz év leforgása alatt teljesen megváltoztatták életmódjukat és nézeteiket. Valamennyi pálya nyitva áll számukra,

az anatóliai városban női bírák és mérnökök vannak, ujságirónők, üzletvezetőnek, tornatanárnők, mindenekelőtt pedig munkásnők.

Teljesen egyenlő jogaik vannak a férfiakkal és a brusszai nőik nagyon jól tudják ezt. Büszkén vesznek részt a közéletben, okos, magas homlokuk mögött modern, radikális gondolatok rejlenek. Törökországban a fiatal nőik sportszerető, acélos nemzedéke nőtt fel rövid idő alatt és a nők megvetően mosolyognak, ha valaki a háremet emlegeti előttük. Úgy tűnik nekik ez az intézmény, mintha az ezeregyéjszaka meséiben hallották volna, amely sohasem volt igaz.

Ha pedig valaki megkérdi valamelyik brusszai leányt, hogy miként jött létre ez az átalakulás, úgy az büszkén válaszol:

—- Ön még nem tudja? Brusszai leány volt, aki a török nők életét teljes mértékben átalakította. Eumer Farukinak hívták. Ma úgy hívjuk őt, hogy:

„Hamun Ghazi", a legjobb asszony.. *

A modern nevelés

Igen, brusszai leány volt, Eumer Farukinak hívták és abban az évben, mikor a régi Törökország összeomlott és a nagy háború

végétért, mindössze tizennyolcéves volt. Jusszuf Zia bejnek, a brusszai vilajet kormányzójának leánya. Atyja felviiágosodott európai műveltségű ember, alki teljesen európai szellemű kiképzést kapott és jogi doktorátust szerzett. Az apa gondoskodott arról, hogy

gyermekei is európai nevelést kapjanak.

A régi Törökországban állami hivatalnokok számára lehetetlenség volt, hogy gyermekeiket a konstantinápolyi idegen iskolákba járassák, ezért a brusszai kormányzó egy svájci nevelőnő gondjaira bízta leány- gyermekét, Eumer Farukit. A Neuchatel- ből származó Mlle Chappius nemcsak a francia nyelv titkaiba vezette be tanítványát, hanem megismertette vele a modern francia irodalmat is. A szomjaslelkü fiatal leány nemcsak Corneille és Racine verses drámáit olvasta, hanem

Balzac, Victor Hugó és Zola nagy szociális regényeit is.

És mialatt kortársnői a régi módon lustálkodtak és tulkorán megtanulták a raffinált müvéEzetet, amelynek segítségével később valamely pasa kedvenc asszonyai közé kerülhettek, azalatt Eumer Faruki a valóságos élet nagy problémáival ismerkedett meg a kor nagy költőinek és gondolkodóinak müvei révén.

Musztafa Kemál pasának hívták a fiatal tábornokot,

aki az utolsó harcokban Palesztinában és Haleb környékén igyekezett a török fegyver becsületét megmenteni. A Dardanellák körül folyó ütközetekben is nagy mértékben kitüntette magát és igy gyorsan haladt előre a katonai pályán.

A katonák kezdettől fogva rajongtak érte, barátjuknak tekintették és a „szürke farkas" nevet adták neki,

„Brussza várja felszabadítóját"

Musztafa Kemál pasa látogatása rendkí* vül fontos események kiindulópontja volt, Kemál pasát mélyen megrendítette uralkodójának tehetetlensége és a tettvágyó ember úgy érezte, hogy kezébe kell vennie Törökország sorsát. Néhány nappal az összeomlás után megkezdte a forradalom előkészítését és néhány hónappal későbben, 1919 májusában ki is tört a forradalom.

Eumer Faruki a szomszédszoba ajtaja mögött hallgatózott ragyogó, lelkes szemekkel és hallotta, amint apja és Musztafa Kemál néhány más barátja szavukat adták a vakmerő vállalkozónak, hogy támogatják terveiben. És mikor Kemál pasa néhány nappal későbben elutazott Erzerumba, a rajongó Eumer Faruki megszorította kezét és ezt mondta búcsúzóul:

— Brussza várja önt mint felszabadítóját.

Musztafa Kemál megértette: Brusszában vár egy leány, szabadulását várja tőle.

A „ghazi" felesége, a nőmozgalom előmozdítója

A várakozási idő hosszúra nyúlt. Májusban Kemál pasa a forradalom élére állt, ugyanez év julius 23-án már annyira jutott, hogy Erzerumba összehívhatta a nemzetgyűlést, amely elnökké választotta,

A „szürke farkas" azonban csak 1922 augusztusában foglalta el Brusszát.

Ez a ‘hódítás és a szmirnai bevonulás meg* pecsételte a forradalom győzelmét és egy évvel későbben Musztafa Kemál pasa, a török köztársaság elnöke lett. Rajongó alattvalói elnevezték „Ghazi“-nak, a legjobbnak.

De a brusszai győzelem nemcsak az ország felszabadulását jelentette. A diktátor nem egyedül hagyta el a várost:

még folytak a harcok, mikor Eumer Farukit feleségül vette.

Az esketés a moséban történt, de a két

A szürke farkas

1918 októberében Jusszuf Zia bejt meg-1 nappal a fegyverszünet megkötése, Tőrök- látogatta egy fiatal tábornok. Alig néhány f ország háboruvesztése után történt ez.

WACHAU

Irtat Dienes Adorján

Áa alsóausztriai Spitz és Krémé 'között terül el 6 Duna balpart/ján az a gyönyörűséges természeti szépségekben gazdag hegyvidék, amelyet Wachau névvel jelöl a földrajz. Talán rétőrségnek lehetne fordítani magyarra. Hát (hiszen iga®, hogy őrt állt ez a Wachau századokon át s őrt áll most is: őrzi azokat a regéket, melyeik tájékán fennmaradtak és a régi idők hol bájos, hol pedig marcona jellegét viselik magukon.

Mindjárt Sipitacel szemben fekszik az erdők között a kicsi St. Johann. E faluban élt s dolgozott szorgalmatosán, cselédsonban a szép Nothiburga. Még vasárnapokon sem pihent meg két szorgos karja, akkor is vetett és gyomlált, kaszált és kapált rendületlenül. Mondották neki a népek:

— Te Nothiburga! Szent az Urnák napja, ne szentségiélenited meg azt nehéz munkával.

De Nothburga fitymálva felelte:

— Ej, miit. Majd ha sarlóm, a levegőiben függve marad, nem dolgozom többé ünnepnapon.

Alig mondta ki e szavakat, sarlója kiröppent kezéből és a lenyugvó nap egyik sugarán függve maradt. Ettől kezdve szent életet élt és most is mint a osaládok védősaentjét tisztelik.

Egy másik szent itt valamikor már nem önmagával, de másokkal szemben osztogatta a szigorú ítéletet. Szent Albinus fából faragott nagy szobra hires-neves volt aTról, hogy azt a kis gyermek is fölemeli helyéről — mig ártatlan. De a legerősebb bűnös kéz sem képes a szobrot csak egy milliméterrel is elmozdítani helyéből. Fiatal házaspár tévedt St. Johannba. Mondta a menyecske tréfásan férjének:

— Ugyan vedd már váltadra édes párom e szobrot és vigyed át az ucca másik végére.

Férjuram szabódott, nevetségesnek tartotta e cselekedetet, de végre is kénytelen volt neki gyűrte őzni és — a szobrot meg sem tudta, mozdítani.

— Megcsalsz hát, hitvesi hűséged ámítás! — ámuldozott a kis nő.

Azonban a szobor elégtételt szolgáltatott a férjnek, mert azt felesége sem tudta kimozdítani helyéből. Rege, rege... S jó, hogy rege, mert a mai rpodern világítja ugyao ki birkóznék meg a csodás tzcbonal? ..«

Volt St. Johannák még egy nevezetessége. Karcsú templomtornyán a szélkakas nem a szél irányát mutatta, hanem mindég arrafelé fordult, amerről jött a baj és veszély. Mai napság nagy zavarban lenne ez a szélkakas merre is perdüljön hirtelenjében, hogy a kis Ausztriának jelezze a bajt: Genf, Németország, vagy az égtájak mely irány álban?

A Duna wachaui részének két végén tényleg mintegy őrt áll Aggstein és Dürrenstein. Romokban hever mindkét vár, de valamikor — úgy a 12. században — ugyancsak őrizte mindkettő a Dunát. Aggsteinben Badmár, a kuenringi gróf teljesítette e nem annyira szép, mint inkább igen nagyon hasznosító hivatalt. Mert ha jött a futár a hirrel:

— Uram, ellenséges gályák úsznak felénk!

Akkor Hadnuár behúzódott népeivel együtt a

vár belsejébe, úgy, hogy a,z teljesen kihaltnak látszott. De ha értékes terheikkel dúsan megrakott kereskedő-dereglyék közeledtét, jelentették neki, akkor nagy harci kedvvel adta ki a parancsokat:

— Gályát szerelj! Előre! Kerítsd be! Csáklyát neki!

A jámbor kereskedő el volt ugyan látva talán háromszoros, lógó nagy pecsétes menlevéllel is, de ezeket hiába tartotta a várur orra elé. Ez vagy széttépte a menlevelet, vagy pedig átvette e szavakkal :

Rendben. Majd átküldőm a göttweichi barátoknak. Azok ráérnek az írás és olvasás alantas időrablásával foglalkozni^ mert nem nobilis lovagok. Ha igaz, amit ez írásról állítasz te kufán lélek, akkor jöjj majd vissza és igazságot teszek neked.

És pőrére vetkőztetve, visszavitette üres dereglyéjére a mindenéből kifosztott kereskedőt, aki ugyan bizony óvakodott visszajönni igazának kifirtatása céljából. Ha igy útjára engedte Hadrnár a kirabolt kalmárokat, az csak jókedvében és eleinte történt. De utódjai, a Sohreekenwalt lovagok már nem úgy. Ezek alatt Aggstein vára veszedelmesen rémesebb volt a kereskedők számára, a Duna minden zátonyánál és örvényénél. A szomszéd kisebb rablóvárak csak inasok voltak az szakmáiban. De Aggstein vára volt a remekbe dolgozó mester. A kisebb várak urai egyszerűen kiadták a szót martai ócaiknak:

— Leszúrni a foglyokat!

De az aggsteini Sohreckenwaltote finom kímélettel és gavallérog gesztussal kínozták halálra áldozataikat. Csöndes és kedves szóval fordultak a kisemmizett utashoz:

—. Nem akarlak én szabadságodban korlátozni.

Eredj Isten hírével. És hogy ne viihesd el Aggstein urának rossz hírnevét, ime még e zacskó aranyat és értékes gyöngynyakéket is neked adom utravalónak.

Erre Schreokenwalt az őrömében úszó foglyot felvezette sasfészkének egyik falához és ott kicsiny ajtón át kiengedte a szabadba.

— Menj hát, én szabaddá teszlek! — és gúnyos hahotával becsapta az ajtót. - A szerencsétlen eleinte tele tüdővel szívta be a friss levegőt, de aztán irtózattal vette észre, hol van. Pár négyszögméternyi téren állott: háta mögött a magas várfal, előtte a borzalmas mélység. Hány százan és százan pusztultak el igy ótlen- szomjan, nyomorultan: ki tudná azt elmondani.

Hát ilyen raffinált módszerrel dolgoztak Aggsteinben a Sdhrecken wattok: vért nem ontottak, sőt

ime szabaddá is tették a foglyaikat. Ha nem voltak képesek megadott szabadságukkal élni, ki tehet róla?

Csak egyetlen ilymódon halálra ítélt — valamelyes Brúnó nevű — dúsgazdag kereskedő menekült meg. Azon éjjelen, midőn kitaszították a szűk térre, nagy vihar dühöngött. Hó ia esett. És Brúnó nekivágott az istenkisértő útnak: a havon alácsuszamlott a mélybe. Csupa seb volt teste, mire leért, de mégis élve ért le. S midőn fölépült, első dolga volt a hatóságoknál panaszt tenni az aggsteini várurak embertelenségei ellen. A hatóság emberei meghallgatták keserves panaszait és — semmit nem mertek tenni Aggstein ellen.

— Megyeik hát ahhoz, — gondolta a szegény Brúnó, — aki nem fél belenyúlni a darázsfészekbe. Megyek a császárhoz!

Ez a császár pedig akkoriban VI. Henrik volt, aki nemcsak a déli normannokkal, hanem a versek rímeivel is hadakozott. Előbbiekkel szemben több szerencse s tudás kísérte, mint utóbbiaknál. Midéin Brúnó elsírta előtte keservét, a császárnak fölcsillant szeme s lelkesen mondá:

— Nagy eset, kiváló téma. Elégtételt szolgáltatok neked, mert kalandodat — meg fogom énekelni ékes vereez etekben ...

A Wachau alsó részén áll Dürrenstein romja. Azzal büszkéikedhetik, hogy jó ideig királyi fogoly senyvedett falai között. A harmadik keresztes háborúban Európa minden valamirevaló fejedelme részt vett. Az erős Akkon várait, közösen vívták meg a pogány xabigája alól, de itt össze- koocant egymással Oroszlánszívű Richárd angol király gőgös koponyája és babembergí LdgxSt osztrák herceg makacs feje. Lipót a maga embereivel egyedül vette be a várnak egyik tornyát s arra természetesen a saját zászlaját tűzte ki. Mint dühödt vad rohant oda Richárd:

— Itt csak az angol zászlónak van helye! Le vele!

És sárha tiporta az osztrák lobogót- A környezet csak nehezen tudta megakadályozni a tettlegessé- get, azonban Lipót mást gondolt mégis és minden marasztalás ellenére seregével együtt visszatért hazájába. De a Richárd ellen forralt makacs gyűlöletet magával vitte úgy ő, mint a szintén hazatért Fülöp francia király. Midőn tehát a kérész testi á- bora befejezése után Richárd is hazafelé tartott, Fülöp megüzente neki:

— Országom területén Richárd és züllött kalandor népsége át ne merészkedjék lépni!

E hírre Richárd különben is csekély számú népe elszéledt s ő idegen országban teljesen egyedül maradt.

— Sebaj, — vonta meg vállát, — majd segít az álruha. És mehetek én Németországnak is.

— Volt ő aztán kereskedő, trubadúr, kocsis — öseze-vissza. Végre Bécsibe került és ott kuktának szegődött el éppen legnagyobb ellenségének, Ba- benberg Lipőtnaik konyháján. Az egyik szakácsnak feltűnt az uj kukta ujjún a drága gyűrű és jelentést tett urának. Lipót maga elé hozatta a gyanús alakot s láttára összecsapta kezét:

— Hiszen ez az angol Richárd! Na, csakhogy kezeim között vagy. Most aztán megfizetsz a lefi- port osztrák zászlóért.

Nagy fakalitkában előbb Greifensteinibe, majd pedig Dürrensteinbe vitette. No, itt egész biztos helyen volt. Nem is szabadult volna ki innen soha, ha régi fegyverhordózója s a jónevü dalnok, Blon- del nagy agyafúrtsággal föl nem fedezi őt Dürren- stein sötét kaszamatáiban. Páratlan kitartással, vakondok módjára törte át magát urához a falak alatt. Midőn aztán sok-sok viszontagság után megérkeztek Anglia partjaira, a hűséges Blondel térd- reborult a végleg lerongyolt Richárd előtt:

— Koldus vagy óh uram, de mégis király.

Mire Richárd végignézett rongyain s maró ön*

gúnnyal mondá:

— Az. Király vagyok, de mégis koldus.

A st. johanni nevezetességek a múltba meriil- tefc, Aggstein minden törvénnyel dacoló hatalmas urai ki tudja, hol s merre porladnak, Dürrstein romhalmaz: azonban a Wachau mentén most is oly egyhangú folytonossággal csobognak a Duna habjai, mint régesrégen Nothburga, Hadrnár, a Sohrek* keowaltok és Oroszlánszívű Richárd idején.