Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-24 / 167. (4016.) szám
4 T^GAT/VVag^Í-HTKMP 1938 Idegenforgalom Az fdegenforgalo mma 1 kapcsolatos közigazgatási kérdéseket közelről Ismerő szlovenszkól olvasótól kaptuk az alábbi közérdekű hozzászólást. VIII. Edvárd király résztvesz a novemberi londoni magyar bálon Szlovenszkó, julius. Csak nemirégem mutatott rá Szüllő Géza. bizonyos hírlapi közléseik nyomán a parlamentben arra. hogy külföldiek — angolok — tették szóvá,, ihogy Cisiehezlovákiában az idegenektől belépő dijakat szednek, mint valami panoptikumban. A Slovensky Deinik május 17-i számában arról irt, hogy a kormány az idogenlforgalom fellendítése tárgyában terjedelmes törvényjavaslatot dolgozott ki, mely egyik nem utolsó sorban érdekes rendelkezése az volna, hogy az idegenforgalomban érdekelteik — bizonyára a szállodások és vendéglősök — bizonyos járulékokat, hozzájárulási dijakat, kötelesek fizetni és azonfelül az illetékes felügyeleti hatóság jogosítva lesz tapasztalt hiányosságok esetén a szálloda- és vemdéglőtul&jdomoisökra bírságokat is kiszabni Ezek szerint volnának tehát belépti dijak, amelyekkel az óhajtva várt külföldieket terhelik mieg, a SÍ. D. közleménye szerint pedig várhatják az „érdekeltek" a közeljövőben a járulékok és büntetések kivetésiét.-Minden (különösebb jóstehetség nélkül előre megállapítjuk, hogy a különféle titulusok alatt beszedett pénzösszegek az annyira óhajtott idegenforgalmat soha sem fogják előmozdítani. Elég ha rámutatunk a mindnyájunk élénk emlékezetében élő nagy fiaskóval végződött és a jövőbeni idegenlfongalomra súlyos csapást mért tátrai Fie-versenyiekre. Talán kevesen tudják, hogy a szlovenszkói országos elnök — mint a tátrai Fis-versenyek rendezőbizottságának elnöke — a versenyeik előtt lépéseket tett aziránt, hogy minden ezlo- venszfcói város és község tehetségéhez képest kisebb-nagyobb összegeikkel járuljon hozzá a „siker"-bez. Az országos elnök óhajtására az összes állami jegyzők akcióba is léptek, s minden várostól és községtől e elmen tekintélyes összegek folytak be a rendezőség pénztárába, de az óhajtott -és várva-várt siker mégis elmaradt. Elmaradt és a rendezés hiányossága, az egész vonalon tapasztalt fejetlenség és kapkodás kihatással van a jövőbeni idegenforgalomra is. Meg lehet, tehát állapítani, hogy csak pénz- gyűjtéssel idegenforgalmat csinálni nem lehet. Ahelyett, hogy a kormánykörök azt a rendszert tanulmányoznák, amely a német vezetés alatt álló éezakcsehonszági fürdőket világhírűvé ■tette, a SÍ. D. híradása szerint az idegenforgalmat álLamositani akarják és az akció élére a járási főnököket akarják állítani. Kötelezőleg kívánják kimondani, hogy a turisztika szempontjából tekintetbe jövő (községekben bizottságok alakítandók és hogy az érdekelteik (valószínűleg vendéglősök stib.) kötelezőleg kell, hogy tagjai legyenek ennek a ■bizottságnak, természetesen járulékok fizetése mellett. Minthogy járulékok fizetéséről lesz szó, előre lehet látni, hogy igyekezni fognak bevonni a mozgalomba minden községet és abban minden korcsröárost. Hogy most már mennyiben fogja előbbre vinni a mozgalmat az, hogy a piripócsi korcsmáros járulékot fizet, vagy pedig az a terv, hogy a mozgalom a munkával amúgy is túlterhelt, az ügyhöz általában pem értő járási főnökök kezébe kerül, az itt másodrangu kérdés. A SÍ. D. közleményéből szereztünk tudomást arról is, hogy az idegen-forgalom fellendítése ügyében Prágában egy értekezletet tartottak. Azt várná az ember, hogy ezen az értekezletein súlyos kritikák hangzottak el az idegenforgalmat intéző körök dilettantizmusáról, arról, hogy a szállodai és egyéb személyzet az államnyelven kivtil más nyelvet alig beszél, hogy a rendőri és a közlekedést lebonyolító közegekhez a külföldi hiába fordul felvilágosításért, vagy útbaigazításért, mert- a személyzet, a külföldi nyelvét nem érti, 'hogy ma már a hajdan pedáns, tisztaságukról híres fürdőkben is ez utóbbi tekintetben sok kívánni való volna, nem ugyan a fürdő- igazgatóság, hanem a belföldi látogatóik ■szempontjából, mert a belföldi fürdő vendégek és kirándulók -— vendéglőkön kívül elfogyasztott, — étel nem ülnek nyoma elszórt zsíros papirosok formájában mindenhol feltalálható. Azt vártuk volna, hogy azon az értekezleten fizóbalhozzák azit, hogy a vendéglői és szállodai személyzet nem tud kiszolgálni, nem olyan ud- varias, amilyennek a kényes igényű külföldiekkel szemben lennie kell. hogy sok helyen az ételek elkészítésének módja ineui elégíti ki a kényes külföldi gyomrokat, hogy az árak magasak. hogy nagyon sok helyen hiányoznak külföldi lapok stb., stb. Ehelyett azt, olvassuk, hogy azon a bizonyos értekezleten több „szakértő" azzal az érdekes és szerintük az idegenforgalom fellendítését biztosítani hivatott javaslattal állott elő. hogy a helyszínén 20 koronára kell megbüntetni a vendéglőst, vagy szállodatulajdonost, ha abban a félreeső helyiségben, amelynek használatát, véges emberi mivoltunknál fogva el nem kerülhetjük, nem lesz ,készenlétben, tartva egy, a tisztasági szempontból szükséges cikk. Ezt a SÍ. D. nem igyekezett körülírni, hanem „magyarán" papinra vetette a papirost Hát, a „szakértő" uraknak szomorít tapasztalataik lelhetnek a szállodákban é.« vendéglőikben uralkodó köztisztasági viszonyokról, de ha ezen az értekezleten egyéb javaslatokkal nem tudtak ejőá'llanl, hát • Isten úgyse1 ... nem bíznánk rá juk az idegenforgalmi ügyeket. London, julius 23. Az angol királyi család, az arisztokrácia ás a Londonban élő magyar előkelőségek részvételével nagyarányú, magyar vonatkozású társadalmi esemény készül Londonban. London leghíresebb hoteljében, a Claridge-szál- lóban rendezik meg novemberben Anglia egyik legelőkelőbb jótékonycélu bálját. Az előkészületi munkálatokat máris megkezdték, mert a bál alkalmára a szálloda három hatalmas báltermét teljesen átalakítják. A terem falai és hatalmas ablaksorai helyére Budapest különböző pontjait ábrázoló díszletek kerülnek: a budai királyi vár, a Halász-bástya, Vajda-Hunyad vára és a duna- arti korzó palotasora. A hotel portásait ez al- alomra a magyar parlamenti diszőrség díszruhájának pontos másába öltöztetik s magyar zene és magyar bor fog gondoskodni a jó hangulat fokozásáról. A bálon történelmi magyar táncokat fognak bemutatni. A báli meghívó címlapján mezőkövesdi magyar menyecske képe szerepel. A bál rendezési és előkészületi munkálatai iránt állandóan élénken érdeklődik Mária anyakirályné. Az estélyen meg fog jelenni Edvárd király s a királyi család valamennyi tagja. A védnöki tisztet Mária Luise királyi hercegnő vállalta. Az államvédelmi törvény ügyében a szndétanémet párt panaszt nyújt be a népszövetséghez Henlein a petkióbenyujtás előkészítése céljából járt Londonban Prága, julius 23. Jelentette a PiMH, hogy Henlein Kontód a múlt hét végén Londoniba repült.. A szudétanémet pánt sajtója ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a pártvezér utazása tisztán magánjellegű e hogy Henlein baráti kapcsolatainak kimélyitése céljából utazott Londoniba. Ezzel szemben a prágai sajtó napokon keresztiül különféle,, ellenőrizhetetlen kombinációkkal állott elő. A mai prágai lapok majdnem kivétel nélkül foglalkoznak Henlein londoni Htjával s újabb kombinációt közölnek. A lapok szerint ugyanis áriról van szó, hogy a népszövetség szeptemberi ülésezése alatt Henieinék petíciója révén napirendre kerül az a kérdés, hogy vájjon ellentétben áll-e a csehszlovák államvédelmi törvény a kisebbségvédelmi szerződés előírásaival. Henlein állítólag ennek az ak- ciónák előkészítése céljából utazott Londonba. A „Praiger Tagblatt" szerint a kisebbségi kérdések népszövetség előtti tárgyalásának technikai nehézségei késztették Henleint arra, hogy tanácskozzon Christie ezredessel, a kisebbségi kérdések szakértőjével, ■aki a tóién Henlein londoni előadásának megtartását is előmozdította.. A népszövetség ügyviteli szabályzata szerint egy kisebbségi petíció 'tárgyalásra bocsátása elsősorban a népszövetség titkársága kisebbségi osztályának hatáskörébe tartozik. Ahhoz viszont, hogy a petíciót érdemleges tárgyalás céljából egy albizottságnak kiosszák, legalább egy tagállamnak ajánlása szükséges. Ez a föladat normális körülmények között Németországra hárulna, de tekintettel arra, hogy Németország nem tagja a népszövetségnek, ez a kérdés nyitott s Henlein éipp ezért lépett érintkezésbe Lofhian lord körével, amelyhez Sir Sámuel Hőmre is ■tartozik, hogy az angol illetékesek álláspontját megismerje. A „Prager Tagiblatt" jelentése szerint angol diplomáciai körökben állítólag elvetik annak a lehetőségét, hogy Anglia ebiben az ügyben magára vállalja az ajánló szerepét, így szóbakerült az az eshetőség, hogy az osztrák-német kiegyezés után esetleg Ausztria vállalná ezt a szerepet, bár Londonban ezt is kizártnak tartják. Henlein Londonban ősszeikötetté&be 'lépett még Lloyd lorddal is és találkozni szeretett volna Hailsham lord ioirdkamcellánral, volt hadügyminiszternél, ez awonban a lordkanioelilár betegsége miatt meghiúsult. A Szlovenszkói Szinpártoló Egyesület garanciát vállal Iván színigazgató kárpátaljai kötelezettségeiért a garancialevelet nem tudják Iván igazgató helyett letétbe helyezni, mert az egyesületnek vagyona nincs, hiszen csupán tagdijakból, adományokból és némi szubvencióból fedezi kiadásait. Azonban az elnöki tanács hajlandó kezességet vállalni Iván igazgatóért, amennyiben az Ivánnak járó szubvenciót csak akkor fogja kiutalni az egyesület, amikor a kárpátaljai Színház Szövetkezet igazolja, hogy Iván összes szociális kötelezettségeinek eleget tett és adósság nélkül fejezte be az évadot. Tehát nem kerülhet sor arra, hogy a Szinház Szövetkezetnek kelljen Iván esetleges adósságait kifizetni. Az elnöki tanács egyben fölkérte Iván igazgatót, hogy a jövőben nagyobb fegyelmet tartson társulatában, uj és nívós társulatot szervezzen és ne terhelje az igazgató fölösleges kiadásokkal a társulatot, amivel veszélyezteti az elkövetkező színi szezon anyagi sikerét. Az iskolák költözködnek Rozsnyón, — de a magyarság ezúttal sem kap középiskolát Kassa, julius 23. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Ezelőtt néhány héttel jelentettük, hogy a Kárpátaljai Magyar Szinház Szövetkezet 40.000 koronás garancialevelet kívánt Iván Sándor színigazgatótól. A Szövetkezet azzal indokolta követelését, hogy a színigazgató esetleges adósságaiért, mint koncessziótulajdonost, a Szövetkezetét terheli a felelősség. Hangsúlyozták, hogy csak a garancialevél adása teszi lehetővé a keletszlovenszkói és a kárpátaljai szinikerület együttműködését. Iván Sándor színigazgató a Szlovenszkói Magyar Szinpártoló Egyesülethez fordult segítségért, mert a követelt 40.000 koronás garancia- levelet saját erejéből nem volt képes előteremteni. Az üggyel most foglalkozott a Szinpártoló Egyesület elnöki tanácsa és megállapították, Rozsnyó, julius 23. (Saját tudósitónktól.) Rozsnyón az államfőre! ulat előtti két magyar középiskola közül ma már egyik sem szolgálja a mágyar oktatásügyet. Kezdetben az államifor- dulat után a csehszlovák gimnázium mellett fokozatosan fogyó magyar párhuzamos osztályok is voltak, amig a nyolc tanítási év be nem fejeződött, de azóta már csak szlováfcnyelvü középiskolája van Rozsnyónak. Ez az Intézet eddig a protestáns gimnázium épületében működött, a premontrei katolikus gimnázium épületét pedig kaszá/rnya céljaira használták és katonákat szállásoltak be a szépen berendezett iskolaépületbe. Néhány évvel ezelőtt a katonaságot elhelyezték és azóta a gimnázium épülete üresen áUt. Most az Is- kplaügyi minisztérium bérbevette az épületet és szeptember elsején oda költözik át a csehszlovák reálgimnázium, amely eddig a protestáns gimnázium épületébe^ volt elhelyezve. A protestáns gimnázium épületébe az uj tanévből kezdve a csehszlovák polgár rí iskola kerül, amely eddig a protestáns leány* polgári iskola épületéiben működött. Ebben ai iskolában is megszüntették a magyarnyelvű oktatást és így került odá előbb a rendőrség, majd a tanfelügyelőség, később pedig a cseh szí o vált polgári iskola. A polgári iskola átköltözése utálj valószínűleg a csendőrség kerül az iskolahajlék-< ba, tehát ismét kaszárnya lesz egy rozsnyói Iskoláiból. A magyar lakosság ama reménye, hogy Rozsnyón újból működni fog magyar középiskola, ismét meghiúsult. Papén Magyarországon vadászik Gyula, julius 23. Von Papén bécsi német követ augusztus második felében a gyulavári gróf Andrássy-birtökon dámvad-vadászaton vesz részt. Papén magyarországi útja teljesen magánjellegű, de nincs kizárva, hogy a vadászaton a magyarországi vezető politikusokkal is találkozni fog. Három embert öli meg a teszakadt villanyvezeték a karlsbadi országúton Prága, julius 23. A Karlsbad és Klösterle közötti országúton tegnap délután súlyos szerencsétlenség történt, amelynek három ember élete esett áldozatul. Az országút mellett húzódó magasfeszültségű áramvezeték egy drótja leszakadt s keresztbe esett az úttesten. Wetzstein György, aki az országúton kerékpárján haladt, nem vette észre a drótot, ráhajtott kerékpárjával a vezetékre s a magasfeszültségű áram halálra sújtotta. A szerencsétlen fiatalember ■lefordult kerékpárjáról s holtan terült el aa ut porában. A szerencsétlenséget észrevette Háuser Lipót huszonnégy éves fiatalember és Nagel vasúti hivatalnok leánya s mindketten odasiettek. Megkísérelték a villany- vezetéket eltávolítani, közben azonban a magasfeszültségű áram őket Is halálra sújtotta. A három fiatal ember (halála a környéken óriási részvétet keltett & a csendőrség a szerencsétlenség ügyében megindította a nyomozást. 1 SAKK j-0" Aljechin és Flohr az élen. Podj ebtódból jeíeintiik: A nemzetközi verseny 14-ik fordulóján Frydmain hamairosan veszteti Flohr ellem. Ricihtar Fazekast, dr. SkaMöka Eliekaeest, Pirc Menáiikovát késztette megadásra, míg az Opo- ceinsky—S tahi being játszma eldömtetleaiül végző döfi. Délutánra húzódott a Treyhat—Alj cetlin küzdelem. Treyhal .már nyerésire állott, amikor a döntő pillanatban hibázott és az ex világbajnok (három lépésben megadásra (kényszeritette. Ugyancsak délután folytatták a már .kétszer félbemaradt. Flohir—Foltys játszmát. Makacs .küzdelem után, amikor Foltysnak már csak a vezére, Filoihmnaik pedig a vezér és egy gyalogosa mairadt, a verseny nemdezösége a játszmát remisnek nyilvánította. Ugyancsak ne.misre végződött a. Foltys—Zinmer játszma, miig S'temerne k sikerült Tlhomast legyőzni. A Pelikán—Pet- nov játszma nernis állásban függőben maradt. —• A verseny állása a 14. forduló után: Dr. Alje- idhim, Flohr 10 >4, Pirc 914 ,Foltys. Stalhlberg 9, Frydimam 8 >4, Pelikán 7 >4(1), Eliskaees 714, Pefirov 7 (1), Opocemdky. iStaimer, Ridhter 7, Memsiková 6, Zinmer 5, dir. Skalicka 514. dr. Tneytbal 4, dr. Fazekas 3, Liliomáé 2 % pont, A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye -------— A 77- számú rejtvényeket megfejtette tolvasható név és pontos cím:)