Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-28 / 147. (3996.) szám
^mGAW*tAG1JAR-HIWiAE> 1936. június 28, vasárnap. Idegenforgalmi halak Kánikulában nemcsak nemzetgazdasági, de személyes üggyé válik az idegenforgalom. Az ember kezdi önmagát is idegennek érezni forró városi környezetében — néha még saját forró bőrében is — vizes és hüs tájak felé vágyik és arra gondol, milyen jó volna — kicsit fázni idegen havas csúcsok tövében. Nem csoda, hogy a hatalmas idegenforgalmi hirdetések és forró nyári kacsák között idegen- forgalmi cikkek is megjelennek a lapokban, hiszen az olvasót üdíti, sőt hűsíti a tudat, hogy hol tölti a nyarat — netán a bhopali maharadzsa. De nem alszik el a nemzetgazdasági szempont sem, — prágai csehnyelvü lapokban például egyre sűrűbben olvasunk melankolikus és hazafelé buzdító cikkeket arról, hogy milyen eredményes idegenforgalmi propaganda folyik — Magyarországon. Egy ilyen cikk, amely tegnap jelent meg, elmondja például, hogy a magyarok angol arisztokratákat cső- ditenek az országba, vadászatra, sőt halászatra. Pisztrángot halásznak Magyarországon az angol arisztokraták, pedig — így szól a meg- megállapitás — ezeket a pisztrángokat szlo- venszkói folyókból telepitették át Magyarországra. Köteles tekintélytisztelettel elhisszük ezt a cikkírónak, — de mit lehet tenni? De azért nem kell csüggedni! Maradt itt még pisztráng elég, vitatkozni sem lehet felette, -- *. _ 1 1 _____ ku lcs és minden esetben végignézi, hogy a lakó mint halássza elő zsebéből az ötven filléres adót, legtöbbször váltani kénytelen, de nem veszi elő zsebéből a kulcsot. Az ember szívesen lefizetné ezt az adót egy összegben, de kínos és némileg megalázó, hogy ötven filléres részletekben kérik tőle. Nem mondom el azt sem, hogy minden törülközőért külön egy koronát számítanak fel, mert mindezt ön nagyon jól tudja. Esetleg nem tudja például azt, hogy a portás felmegy a liften valamelyik emeletre és a liftet ott tartja az emeleten mindaddig, amig dolgát el nem végzi, mert a portás lefelé is kényelmesen liften utazik. Ezzel szemben a lakó várni kénytelen vagy gyalog felmenni az emeletre, ha olyankor érkezik haza, mikor a portás az emeleteken kalandozik. Talán azt sem tudja ön, hogy a házban reggel hat órakor porolni kezdenek és a kutya ugat. Hatalmas farkaskutya ugat az udvaron — talán az öné? — és tökéletes biztonsággal költi fel a lakókat, akik közül sokan hajnalban térnek nyugovóra. Apróságok ezek, amelyeket az idevaló talán észre sem vesz, de az idegen minden alkalommal újra bosszankodik miattuk. És milyen köny- nyü volna ezeket az apróságokat eltüntetni az úgynevezett „teljes komfort" utjából, amelyhez pedig elég közel van az ön nagy költséggel épi tett, jól berendezett háza. A konjuktura éveibei bizonyára állandóan zsúfolt volt a penzió é; — higyje el, uram, — a iház kiváló előnyeivé ma is könnnyü volna állandó „telt házat" va rázsolni, — nem is kell hozzá varázslat, csal az a bizonyos érzék, amely mindig igyekszil egy fokkal többet nyújtani, mint amennyi kénytelen nyújtani. Ez a bizonyos érzék hiányzik ahhoz is, hogi Prága idegenforgalmában i’s telt házat varázsoljunk. Előkelő szállodákban és előkelő éttér mekben, ahol az idegen valóban megtalál mim hogy a köztársaságban aránytalanul több pisztráng él. mint Magyarországon. Csak ki kell használni jelenlétüket, ez a kérdéses lapban megjelent közlemény tendenciája és e tekintetben teljes mértékben egyetértünk a cikkíróval. Sok a pisztráng, kevés az idegen halász és aránylag kevés az idegen turista a nagyszerű 'ermészeti kincsekhez képest, amelyekben or- í''águnk bővelkedik. Ha a cseh újságíró a magyar példára hivatkozik, úgy mi is nyugodtan megtehetjük, különösen mi, szlovenszkói, de Prágában élő magyarok, akik puszta - jelenlétünkkel önkénytele- ®ül kis útmutatást nyújtunk az idegenforgalom bllenditése irányában. Minden Prágában élő magyar a maga személyében és a maga kicsiny jelentőségében, egyszerűen: igényeivel — a talajt művelheti itt az idegenforgalom számára. E város, amelyet kulturális múltja, antik műkincsei, ardhitekturáhs szépségei első helyre predesztinálnak a középeurópai turisztikában, távolról sem futja ki megérdemelt, megillető formáját az idegenforgalomban. Hogy miért nem, azt bizonyára pontosan tudja a cikkíró, aki a magyar példára hivatkozik. A magyar példa talán azt mutatja, hogy nem annyira értékes látnivalók, mint inkább kellemes időtöltés nyújtásával lehet lekötni és csalogatni az idegent. A történelmi Prágát néhány óra alatt meg lehet tekinteni az idegenvezető autókarokban, de mit kezdjen többi idejével az idegen? Ebbe a kérdésbe kár volna itt mélyebben belebocsátkozni, mi, Prágában élő magyarok csak azt látjuk, hogy nem a megfelelő módon szervírozzák itt — a pisztrángot. Az ember sokszor szeretne tanácsot adni, szeretne néha ötleteivel és kívánságaival segítségére sietni az idegen- forgalomnak, de hát mit tehet az egyes ember? Az egyes ember lefelé fokozza igényeit és alkalmazkodik. Többször gondoltam arra, hogy legalább a penziótulajdonossal beszélek, akinek házában lakom. — Kedyes uram, — mondanám neki — az ön háza elsőrangú. A belváros közepén fekszik, modern, jól berendezett ház, tiszta szobák, csinos bútorok. Miért van mégis, hogy igen sok szoba ürül meg, mihelyt elérkezik a tavasz és megszűnik a központi fűtés varázsa? — Azért van ez igy, — válaszolnám neki saját kérdésemre, mert a penzióban, amelyben főleg idegenek laknak, hiányzik valami apróság, valami egészen csekély pótlék, hozzáadás, az a kevés befejezés, ami a lakályosságot adja, ami alig kerül valamibe, ami ha megvan, nem veszik észre, ha azonban nincs meg, úgy elveszi az ember kedvét a házban való lakástól. Mi ez vájjon? Alig részletezhető. Az ember szinte zavarban van, ha fel akarja sorolni. Mondjam el önnek, hogy a szobákban nincsen csengő? Ön úgyis tudja. Ha a lakó betegen fekszik, fel kell kelnie az ágyból, ki kell mennie a folyosóra, meg kell keresnie a szobalányt, esetleg meg is találja, ha szerencséje van. Mondjam el, hogy nincs minden emeleten telefon? Ha az embert a telefonhoz hívják, a lépcsőkön kell rohamgásznia. Mondjam el, hogy a liftben csak úgy utazhatik az ember, ha minden esetben külön bedob egy ötvenfillérest? A portás, aki beengedi az embert, ott áll a lift mellett, zsebében Kan a liftdetn kényelmet, Prágában sincs hiány, de a kö- zépfaju utas nem képes az ottani árakat megfizetni, Pedig az már kiderült, hogy komoly arányú idegenforgalmat csak a középfaju, kispénzű turistákkal lehet létrehozni, akik szabad- ságos. utazásuk, idején legalább annyi kényelmet kivannak pénzükért, mint amennyit odahaza kapnak. Nem merem elmondani önnek, penzsótulaj- donos ur, hogy mi mindent kap például Budapesten valamely belvárosi penzióban a vékony- pénzű utas azért a pénzért, amit önnél fizet lakásért. A lakáson és „összkomforton" kívül még bőséges reggelit is kap — akkor csenget érte, amikor akar — és, ha jól megy, még bőséges ebédet is. Ha a havibért előre kifizeti, úgy, mint önnél, akkor mindenesetre. Sok mindenről lehetne még beszélni az itteni penzióssal a magyar példára utalva, amit a cseh lap dkkirója vetett fel, de az már nem tartozik őrá. Nem is merném neki elmondani ezeket a dolgokat. Csak egy magyar ismerősömnek mondtam el őket, akinek tanácsára beköltöztem a penzióba és aki szintén ott lakik. — No hallja, — mondta ismerősöm — ami kis rend van itt, azt már én csináltam. — Hogyan? — Úgy, hogy minden nap patáliát csaptam. Én mindent megkaptam, amit akartam. Csendes szobát, külön fürdőszobát. .. — Kár. Én nem tudok patáliát csapni. — Nem is kell. Mondja csak azt, hogy megmondja a tulajdonosnak. Akkor megtesznek mindent, amit csak kíván. Ah, úgy. Tehát a tulajdonos ur már tudja, csak még az alkalmazottak nem .. . Nem hiába mondom, hogy minket, magyarokat, fel lehet használni pioníroknak az idegenforgalom talajának előkészítésében. Utat törünk mi a kemény talajban is. Még egy kérdést intéztem ismerősömhöz: — Szereti a pisztrángot? — Nagyon. — Evett már Prágáiban? — Nem. Prágában még nem ettem. Miért kérdi? ■— Csak úgy. Még én sem ettem. SÁNDOR IMRE, Farkas István: A BOLOND A bolond a fűben heverészett. Egy perccel előbb még tótágast állt a fején a ráérő gyerekeikkel, de ahogy magára maradt, fásult, visszahülyölt arccal nyújtózott végig a füvön. Kinyújtotta a kezét. Horogformára domboritofta és legyeket próbált fogni. Vagy húszszor lóbálta meg ügyetlenül, mig egyet sikerült elcsípnie. — Aháó, — nevetett fel kacarászva, — téged hát elcsíptelek fiatalúr? / És lassan, okoskodó mozdulatokkal kitépte a lábait és a szárnyait. Két könyörgő, apró szem tehetetlenül nézett vele farkasszemet. Akkor könnybelábadt a szeme, fölugrott, markában péppé nyomta a legyet és apró, véríoltos kezével belekiáltott a mezőbe: — Bolond vagyok, bolond vagyok!!! — Mindenki tudja — nevetett mellette egy csilingelő hang. A bolond megtorpant. Fiatal lány állott mögötte, a búzából jött ki. Fején búzavirágokból font koszorú tartotta össze szép, szőke haját. — Te vagy az, te vagy az?? — próbált mosolyogva kedves lenni a bolond . . , — Én. Jó kedved van, amint látom. Mondd csak, hányszor mondod el napjában, hogy bolond vagyok, bolond vagyok?! A bolond elszégyelte magát. — Egyszer sem, — felelte csendesen, — mivel hogy nem is vagyok bolond . . . — Hiszi a piszi, — ingerkedett vele a. leány. — Ha nem lennél bolond, akkor nem állanái tótágast a gyerekekkel! — Az más, — mentegette magát a bolond. — Az egészen más. Azt muszáj tenni, ahhoz te nem értesz. Ha ne teszem, akkor bántanak a gyerekek. A leány szánakozva tekintett végig rajta. Még habozott, vájjon szóljon-e, de aztán fiatalos, leányos könnyelműséggel kivakkantotta: — Rá sem mersz nézni a lányokra! A bolondnak elborult a tekintete. Mentő szavak után keresgélt, szerette volna kimagyarázni, hogy igen, hiszen ő mindig utánuk néz, még álmában is csak őket látja, de nagy gyáván csak annyit mert kimondani: — A lányok félnek tőlem. A lányok az okai... A leány levette a fejéről a virágkoszorut. Szép szőke haja engedetlenül hullott a vállaira. A bolond kitágult szemekkel nézte. —* Nesze, neked adom a virágot. Koronázd meg magad. Édesapám már látott olyan bolondot, aki királynak képzelte magát. A bolond nem is figyelt a szavakra. Csillogó szemekkel nyúlt a virág után. Nem merte a fejére tenni, a kezében tartotta végtelen gyengédséggel. — Édesapám már volt a bolondok házában. Azt mondta, hogy téged csak azért nem tartottak ott, mert nem is vagy egészen bolond! — Fitymálva tette hozzá; — Sokkal érdekesebb bolondok is vannak ott, akiket aztán érdemes ott tartani. — Igazán? — hebegte a bolond, — édesapád is ott volt? Ö mondta? — Nuná, majd nem ő mondta. — Most már szaporán pergett a nyelve a lánynak. — Olyan érdekeseket mesélt, hogy majd szétpukkadtam a nevetésben. Te! Az egyik azt gondolta magáról, hogy ő az orvos, aztán felvágta gombostűvel a legyek hasát. A fiú megrettenve nézett a kezére. Még ott ült rajta a parányi vérfolt. Ijedten emelte a szájához és lenyalta. Aztán kiköpött. — Aztán, hogy nagy piszkot csinált a legyekkel, a gombostűt is elvették tőle. Két egész napig sirt utána, mint a kisgyerek. — Ne mondd . . . — De ez még semmi. Gyere el egyszer hozzánk, amikor az édesapám otthon lesz. Majd ő elmeséli. No. Isten áldjon, már haza kell mennem. A bolond összetette a kezeit. Siránkozott a hangja: — Ne menj még! Mesélj valamit! A lány a vállát vonogatta. — Van is kinek. Mondtam már, hogy gyere el hozzánk, az apámtól hallhatsz eleget! — Csak egy kicsit maradj még! A leány a kisujja hegyét mutatta: — Ennyit se, dí! Akkor a bolond nyikorogva sóhajtott és nedves tenyerét cirógatva emelte a leány arcához. — Jaj, hozzám ne nyúlj, te rusnya béka! És kis kezével csattogó pofont mért a bolond arcára, Avval nekivetette magát a mezőnek és szaladt, szaladt, mig csak a lábai bírták. A szoknyája széles, kerek ernyőben libegett utána. A bonlond megtorpant. Szemeit beletúrta a leány egyre kisebbedé alakjába s a koszorút ostobán tartotta a kezében. Aztán végighasalt a fiivön, szétszedte a virágokat, egyenként megcsókolta és maga elé teregette őket. — Te édes, te kedves, te drága, te édes, — becézhette őket, aztán újra felszedte és sorbacsókolta valamennyit. Majd egy óra hosszáig babusgatta a virágokat, akkorra megunta. Újra. felállott. Két karját magas ívben emelte a levegőbe és úgy kiáltozta bele az azuros mindenségbe mérhetetlen fájdalommal: — Bolond vagyok!! Bolond vagyok!! Olcsón és jól nyaralhat, íürdőzhet Trencsénteplicen Villa Nizza elsőrendű penzióban. Fenyvesek, nagy kert, kitűnő ellátás, szobák folyóvízzel, penzió ár napi 30—35 Ke. Tulajdonos: Dr. Barányi. BÁNAT Már tudom én, jól tudom én, A bánat gyorsabb, mint a fény Madár úgy légben nem repül. S a szivbe, mint a fészekbe ül. Futni úgy nem tud semmi sem, Átgázol hegyen és vizen. Már az Is megtörtént velem, Hozzám úszott a tengeren. Majd vízbe dobtam már magam. S láttam, búvárruhája van. FALU TAMÁS. A katolikus leányifjusági Tanulmányi Hét programja Kassa, június 27. A 'katolikus Akciói leányifjusági mozgalmának országos vezetősége évről-évre megrendezi nagy nyári tanulmányi hetét, melynek egyetlen célja van: képlett, tudatos, hozzáértő vezetőket adni a mozgalomnak s az egyesületeknek, Az idei Tanulmányi Hétnek, mely julius hő 8-án Bártfa-fürdőn kezdődik, részeletes programja a következő: I. nap: Este ünnepélyes Veni Sancte. Celebrálja s szentbészet mond: Zsebráczky Géza, prelátus kanonok. II. nap: A Tanulmányi Hét célja. Schal'k- ház Sára S. S. — Az intelligencia felelőssége a népért. Esterházy Lujza. — A falu lélektana. Halász Gyula. — A leányifjuság szerepe a Kát. Akcióban. Nagy Erzsébet. —- Leányegyesületek kiépitése. Münster Irma. III. nap. A falusi ifjúság lélektana. Halász Gyula. — A Katoilüks Akció és a tanítónő. Nagy Erzsébet. — A vezetés művészete. Schalkház Sára S. S. — Játék és ének az egyesületben. Münster Irma. IV. nap: A falu szociális élete. Halász Gyula. —- Liturgikus élet. Bartha Béla. —- Szabad délután. V. nap: Liturgikus élet. Bartha Béla. — Egyesületi és egyéni apostolkodás. Esterházy Lujza. VI. nap: A falu kulturális élete. Halász Gyula. — Liturgikus élet. Bartha Béla. — A falu egészségtana. Dr. Kirchkopf Márton orvos. — Mozgalom és egyesület. Schalkház Sára testvér. VII. nap: A falumunka irányelvei. Halász Gyula. —- Vezetői önképzés. Esterházy Lujza. — A falu egészségtana. Dr, Kirchkopf Márton. — Erőforrás a munkához. Schalkház Sára S. S. — Este Te Deum. VII., IX. és X. nap (julius 15-17.): Kirándulások, üdülés, pihenés. A Tanulmányi Hét rendezősége a szorosan vett tanulmányok mellett arra is nagy súlyt helyez, hogy a résztvevők olyan helyen jöjjenek össze a tanulmányok végzésére, mely természeti szépségekben, üdülési és szórakozási lehetőségekben gazdag s ezért rendezi ezidei nyári tanulmányát a kies fekvésű, gyönyörű fenyvesekkel körülvett) Bártfa-fürdőn. Részvételi dijt 10 napra teljes ellátás 300 korona. Jelentkezési határidő julius 1. Jelentkezni lehet Schalkház Sára szociális testvérnél’, Kassa, Masaryk-körút 23. % 0
