Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-14 / 135. (3984.) szám
A világháború egyik legvéresebb hadműveletének huszadik évfordulója A volt pozsonyi 37-es honvéd-hadosztály a Bruszilov-offenziva pergőtüzében Dr. Neumann Tibor élményei a lucki áttörésnél Pozsony, junius 13. Most volt huszadik évfordulója a világháború egyik legvéresebb fejezetének, amelyben rengeteg pozsonyi, nyitrai, trencséni katona vesztette életét s amelynek elhatározó jelentősége volt a háború kimenetelére. A Bruszilov-offenziva, amely a cári hadsereg utolsó nagy erőfeszítése volt, junius 4-én kezdődött és tartott egészen augusztus közepéig. Egyelőre még megválaszolatlan kérdése marad a történelemnek, hogy az orosz hadsereg, amelyről már 1915 őszén azt állította az osztrák-magyar hadvezetőség s a jelek szerint legkevésbé sem alaptalanul, hogy végleg összeomlott, — hogyan tudott ilyen gigantikus erőfeszítést kifejteni? A históriai előzményeket illetően meg kell állapítanunk, hogy az antanthatalmak hadvezérei 1916 elején Chantillyben tanácsozást tartottak, amelyen elhatározták, hogy a nyáron az összes frontokon támadásba mennek át. Ezt az általános offcnzivát az orosz akciónak kellett volna megnyitni s ez magyarázza meg némileg az orosz erőfeszítés titkát. Az összes szövetségeseit, beleértve már ekkor Amerikát és Japánt is, bőven ellátták az oroszokat munícióval, fölszereléssel, fegyverekkel. A hadműveleti terveket az orosz legfelső haditanács 1916 április 14-én fektette le a cár elnöklete alatt tartott tanácskozáson. A tanácskozáson részt vett Alexejev vezérkari főnök mellett a három orosz frontszakasz parancsnoka: Ewert, Kuropatkin és Bruszilov tábornok. A vezérkari főnök terve szerint az Ewert és Kuropatkin pa- rancsnoklása alatt álló hadoszlopoknak kellett volna megnyitni az ütközetet a németek által tartott vilnai vonalon, ezzel szemben győzött a Bruszilov-féle terv, amely arra hivatkozott, hogy a nagyszabású hadművelet sikerét kockázatossá teszi, hogy az orosz hadsereg nem rendelkezik . megfelelő . készletekkel és éppen ezért I az osztrák-magyar csapatok által tartott lucki vonal ellen irányított támadástól nagyobb sikereket vártak. Kétségtelen, hogy Bruszilov számítása nem volt hibás, bár a nagy erőfeszítés végül is összeroppanással végződött. Az osztrák-magyar hadvezetőség annak ellenére, hogy az offenzivában nem vett részt félmilliónál több ember s az oroszokkal szemben álló haderők is elérték ezt a létszámot, mindjárt az offenziva elején két helyütt is kénytelen volt engedni az orosz nyomásnak. Junius 4-én a József Ferdinánd parancsnoksága alatt álló hadsereg Lucknál, junius 7-én pedig Pflanzer-Baltin csapatai Olykánál adták át a terepet az orosznak. Ma már elfogulatlanul meg lehet állapítani, hogy a két kudarcnak az volt az oka, hogy a hadvezetésben nem volt egység, a két vezérkari főnök: Hötzendorfi Conrád és Falkenhayn között sem személyi, sem tárgyi kérdésben nem volt egyetértés. Az orosz előrenyomulás egészen julius elejéig tartott s közben az első és második osztrák-magyar hadsereget visszanyomták Keletgaliciába. Julius 7-én vette át Hindenburq a parancsnokságot az egész keleti front fölött és két hétig tartó irtózatos harcok után sikerült megállítani, majd lépésről-lépésre visszanyomni Bruszilov hadait. Ezzel az orosz cári hadsereg utolsó szerepét játszotta el a világtörténelemben. Alig múlott el t egy félév s már Oroszországon végigsöpör a forradalom. De az osztrák-magyar ármádia is! óriási veszteségeket szenvedett, közel félmillió emberélet pusztult el a kegyetlen harcokban, rengeteg fegyver, ágyú, nyersanyag veszett oda, s megrendültek az osztrák-magyar hadsereg alapjai is. kezdetleges gázálarcok alatt a lélegzést és ledobták az álarcot magukról, könnyebb lefolyású tüdőhuruttal megúszták a gázzal való megismerkedésüket. Pokoli harcok voltak: egy perc nyugtot nem hagyott nekünk az orosz, egész nap hullott a gránát és a bomba a volhiniai erdőkre és a levegőt halálsikoly, bombarobbanás, ágyudörgés, kidőlt fák recsegése és szakadatlan hurrázás töltötte meg. Az osztrák-magyar front nehezen ingott meg a rázúduló orosz támadások alatt s voltak fantasztikus erőfeszítések, amelyek persze csak annyit eredményeztek, hogy ideig-óráig sikerült föltartóztatni az orosz előrenyomulást. A soproni tizennyolcas honvédek egy zászlóalját például Jankovich őrnagy kivont karddal vezette rohamra. De persze mindez nem segített. Junius 6-án kaptuk a hirt, hogy az orosz a Szurmay-hadosztály vonalát áttörte és kezdi felgöngyölíteni a frontot. — A hadosztályparancsnokságnál, ahová az ezredes a részletes parancsok átvételére engem küldött ki, már el voltak szánva a visszavonulásra. Este a még mindig érintetlen 37. honvédhadosztály ugy-ahogy beásta magát és fölkészült a másnapi harcra. Ezredparancsnokom még éjszaka végiglovagolta törzskarával a gyalogsági rajvonalat, hogy a másnapi ütközetnél végzetes zavarok ne legyenek. Azután szállásunkra tértünk. Ott azonban újabb meglepetés várt rám* mert a hadosztályparancsnokság összekötő tisztet kért tőlünk és ezredesem engem jelölt ki erre a posztra. Úgyhogy alvás helyett azonnal útnak indultam és még az éjszaka folyamán jelentkeztem a boruhcowi kastélyban Tabajdy Kálmán tábornok-hadosztályparancsnoknál. Néhány órát a kastély egyik üres termében szalmán aludtam, hajnalban azonban a megindult ütközet ágyú- és gépfegyverzaja fölébresztett. Kimentem a kastély terasszára, leültem az egyik lépcsőre és vártam a tábornok parancsait. Tabajdy gondterhes arccal járt föl és alá a kastély előtt. Tizenhatezer emberből kétezer maradi a frontáttörés után Junius 4.-re virradó éjszaka... Ennek a történelmi jelentőségű eseménynek számos tanúja él közöttünk, hiszen többek között részt vettek a pozsonyiak, trencséniek és nyitraiak is a harcokban. Dr. Neumann Tibor pozsonyi ügyvéd, aki mint a pozsonyi 37-es honvédhadosztály tisztje vett részt a harcokban, érdekesen beszéli el saját élményeit a lucki áttörésnél. Dr. Neumann Tibor a nyitrai 4. honvéd tábori ágyusezred tisztje volt, ez az ezred a pozsonyi honvéddandár kötelékébe tartozott. A több, mint egy évig tartó álló harcok ideje alatt alig veszített valamit ez a hadosztály, úgyhogy a Bruszilov-offenziva megindulásakor 16 ezer fegyveres állott rendelkezésére. Tüzérség dolgában is elég jól volt fölszerelve a hadosztály, úgyhogy nyugodtan néztek a készülő orosz támadás elébe. Hiszen mindenki tudta, hogy már esedékes az orosz offenziva, sőt csodálkoztak is, hogy késik. Mindenki májusra várta, annál is inkább, mert 1916 májusa kitünően alkalmas volt nagyszabású hadműveletek lebonyolítására. —- Junius 3-án este úgy tiz óra tájban — beszéli Neumann Tibor —, amikor éppen lefeküdni készültünk, dobpergésszerü zaj ütötte meg a fülünket. Tudtuk, hogy ez pergőtüzet jelent, de azt hittük, hogy még csak az offenziva előkészi- téséről van szó, amikor azonban a dörgés órák hosszat tartott s egyre közelebb jött, tudtuk, hogy itt van a várva-várt offenziva. Az orosz tüzérség irtózatos hevességgel dolgozott egész éjszaka és különösen a Szurmay honvédhadoszíály vonalát érte agyúinak pusztító tüze. Az egész éjszaka tartó tüzérségi előkészítés után másnap délelőtt kezdett rohamozni az orosz gyalogság. Ez az első roham azonban az osztrákmagyar tüzérség zárótüzén és a honvédek ellenállásán meghiúsult. Az éjszaka még hevesebb tüzérségi támadás indult meg az oroszok részéről, most már bombaesőt zúdítottak reánk és harmadnap megindultak az orosz erdők: olyan gyalogsági támadás vette kezdetét, amilyen kevés volt még a világháborúban is. Az oroszok egy helyen tizenhét rajvonalat dobtak ütközetbe és végre alkonytájt az orosz tüzérség irtózatos erejű záróíüze közben megindult a frontóttörési kísérlet. Az est leszálltával megkezdődött az osztrák-magyar csapatok visszavonulása... Gázíámadás Í916-ban — Az ezredparancsnokság a Kapilovka és Olyka közötti erdő egy tisztásán állomásozott eredetileg, a harc közben azonban kénytelenek voltunk, hogy az ütegekkel könnyebben tarthassunk kapcsolatot, visszavonulni a trencséni 15. honvédezred egy tartalékzászlóalja által megszállva tartott vonalba, majd pedig az általános visszavonulással kapcsolatban át kellett vonulnunk Kapilovkára, ezredünk 2. ütege mögé. Utunkat Kapilovkáig a tüzérségi rakéták ezrei világították be kísérteties fénnyel és az éjszaka zengett az ágyudörgéstől és a gyalogsági fegyverek szakadatlan kattogásától. Egész éjszaka tombolt a harc és hajnali három órakor az orszok úgynevezett fuvógázzal támadtak, amelynek a hatása azonban nem volt veszélyes, néhányan, akik nem bírták az akkori Irtozatos erejű harc tombolt az egesz voua- to.ii. az oroszok különösen a jobbüzáinnyom támadtak rendkívül hevesen és ide meigwősiitésit is ke Illett küldeni. A trencséni hon véd ezred két zászlóalját küldte Tabajdy a szorongatott jobbszárnyra. Lehne ezredes vezette a tüzvonalba a két zászlóaljat, amelynek legénysége nem egészen félóra alatt teljesen megsemmlsüiit. Borzalmáé következményei voltak e,nmeik a napnak. A tábornok személyesem hallgatta a jelentéé eket és végül dühösem vágta a földhöz a ■telielfonikagyilót. — Kiverd! — adta ki a jelszót, amiből tudtuk, hogy ez visszavonulást jelenít Kiverned irányába. Mire a hadosztálv- töras ■lérakiarpott, már vad vágtatásbam özönlött vissza a tüzérség. A frontot áttörték az oroszok és a pokoli csatából a hadosztály gyalogságának csak töredékei maradtak meg. A tizenhatezer fegyveresből, mikor átkeltünk a Styr folyón, alig szedtek össze kétezret. Egy szepességi mérnök találmánya meg- menti az autókat a tűzveszélytől Pillanatok alatt elfojtja a tüzet az önműködő szellemes készülék Lőcse, junius 13. (Saját tudósitónktól.) Egyre sűrűbben, fordul elő, hogy az utón haladó autók kigyulladnak és gyorsan lángv- baborulva elpusztulnak. Nemcsak a szakI köröket és géipköcsi tula jdonosokát, de a tüz- biztositó társaságokat is régen foglalkoztatja a gondodat, hogy miképpen lehetne a tűzveszélyt elhárítani a gyúlékony benzinnel hajtott jármüvek felől. Rendkívül aktuális és az eddigi jelek szerint teljesen bevált találmányt mutatott be a közelmúltban szakértők, hatóságok és hírlapírók jelenlétében egy szepességi származású zsámbéki gépészmérnök, Klug Nándor, aki szenzációsnak látszó találmányát már szabadalmaztatásra is beterjesztette. A kordonnal elzárt körben egy gépkocsi állott nyitott motorházzal. A kocsit egy fiatalember még benzinnel lelocsolta, úgyhogy a folyadék bőven érte a gépházat, a kábeleket és a gyújtókészüléket. Ezután égő gyufát hajított az autóra és elfutott. A következő pillanatban fölcsaptak a lángok, a szemlélők az első pillanatban ijedten hátráltak, de ekkor éles süvités hallatszott, utána halk pukkanás és a tűz hirtelen elaludt. Mintha csak mesebeli óriás fújta volna el egyetlen fuvással. Az automata tüzoltókészü- lék — az eddigi módszerektől eltérően — robbanógázzal oltja el a tüzet. A készülék mindössze akkora, mint egy gyermekliajó. Anyaga bakelitből van és oltófolyadékkal van megtöltve. A készülék orrához celofánszalagok vezetnek, mikor az autó kigyullad, a láng a celaíánszalagon gyorsan a készülékig fut, amely így automatikusan működésibe lép. Az elhelyezett oltó- folyadék a legkisebb tűz,hatásra felrobban, nehézgázzá változik, amely szempillantás alatt kinyomja a térből az oxigént és a tűz nyomban elalszik. Klug Nándor, a szellemes készülék föltalá- lója, a következőket mondja találmányáról: — A kis tüzoltókészülék sok szerencsétlenséget fog elhárítani a jövőben. A statisztika szerint az autótüzek kilencven százaléka a motornál, illetve a karburátornál keletkezik, ennélfogta a gépkocsik legnagyobb veszedelme az öngyulladás, amit rosszul beállított gyújtás-, rongált kábel vagy elhasznált porlasztó készülék okoz. Gyakran menetközben gyulladt ki az autó és a sofőr csak akkor veszi észre a tüzet, amikor a kocsi már lángokban áll. — Hogy milyen anyag van a készülékben, azt csak akkor árulhatom ej, ha találmányom már szabadalmazva lesz. Egyelőre csak any- nyit mondhatók, hogy olyan összetételű folyadék, amely robbanás utján a levegőnél hatszor t a nehezebb gázzá változik. A készüléket a motorház fölött kell elhelyezni, merőlegesen a menetirányban. A sofőr csak a halk pukkanásból vehet tudomást arról, hogy menetközibeny kigyulladt az autója és a készülék olyan gyorsan olt, hogy a lángok semmi kárt sem tehetnek a gépkocsi szerkezetében. Találmányomat a biztositó társaságok, amelyek pályázatot hirdettek egy ilyen önműködő készülékre^ elfogadták Miikor atuszta ttunk a folyón, a tőlünk délre- •f-eikvő Luck városka már Magokban állt... Az erősein legyengült hadosztály a Styr folyó (mögött elterülő dombok lábánál a mocsaras talajon vetette meg a lábát és megpróbált ellenállni. Két napié: tartó gyilkos harc után azonban kénytelen volt visszavonulni, mert mean hírt a túlerővel. Az oroszok moist már hároan oldalról támadtak és gyors iramban hajtottak bennünket előre,. Ütegek, legénység, lovasság egyaránt igyekezett menekülni az orosz átlka- rolási zónáiból. Junius 15-én ezredemet a Szumay-hadosztályhoz irányították, amely megkezdte az ellentámadást. A Lokáezynál megindított ütközet az orosz előrenyomulásit megakasztotta, sőt egészen Zaturcyig szorította vissza a<z oroszokat. Itt az oroszok beásták magukat s finnem egészen az orosz vonal összeomlásáig többé nem tudtuk kivetni őket. és minden jel amellett szól, hogy az a gyakorlatban is be fog válni. A készülék mindössze 150—200 koronába fog kerülni és nagyon olcsó lesz a hozzávaló folyadék is. Eddig hatszor mutattam be nézők előtt a találmányt és mind a hat esetben kitünően sikerült a kísérlet. A szakemberek és hatósági kiküldöttek is nagy tetszéssel fogadták a bemutatót. A legutóbbi bemutatónál megjelent hírlapírók tanácsára a feltaláló nKIugna“-ra keresztelte készülékét. Kífiiszirájkkal tüntefoek a késői munkakezdés ellen a nyitrai pékek Nyitra, junius 13. (Saját munkatársunktól.) Az itteni pékmesterek küldötíségileg jelentették be a járási hivatalban, hogy hétfőtől kezdve beszüntetik a péksütemény készítését, mert a hatósági előírás szerint csak hajnali négy órakor szabad megkezdeniük a munkát és igy a szükséges időre nem készíthetik el a friss süteményt. Az idevágó törvényt 1918-ban, közvetlenül a háború után alkották, amikor egyáltalán nem volt péksütemény. Azokat a pékeket, akik korábban kezdik el a munkát, pénzbírsággal sújtják, amit a nehéz gazdasági viszonyok következtéiben már nem bírnak elviselni. A katonai tiszti étkezde, a kórházak és egyéb intézmények részére már öt órakor kell szállítani a péksüteményt és ez teljesen lehetetlen, ha a munkát csak négy órakor kezdhetik. A pékmesterek tüntetni akarnak a sztrájkkal és azt kívánják, hogy a napi nyolcórai munkaidő betartásával másképpen oszthassák he a munkát. Az a veszély fenyeget, hogy az alkalmazottak külön mozgalmat indítanak, a helyzetet felhasználva sztrájkba lépnek és igy Nyitra kenyér nélkül fog maradni. Tekintettel a szokolkougressziusra, amely e hó végén lesz, a sztrájk elfajulása komoly ibonyo- |dalimakat jelenthet. gyógyvize 1936 Junius 14, vasárnap. 7