Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-17 / 114. (3963.) szám
6 1936 május 17, vasárnap, Kül&títéleHMty. Többnyelvű család A prágai Mancs-vendéglőben ültem vacsora után egy pohár bor mellett. Jazz-zene szól, ugyebár, a parketten táncolnak, a forgalom nagy, a vendégek kissé szorosan ülnek az egymáshoz közellevő asztalok mellett. A mellettem levő asztalnál egy aránylag fiatal apa ül felnőtt fiával és felnőtt lányával. Még ha nem lenne az asztaluk oly közel az enyéimhez, akkor is meghallanám a jazz harsogásában, hogy magyarul beszélnek. Az embernek Prágában élesebb hallása van a magyar szóra. Főleg a fiú beszél, a zene miatt kevéssé értem szavait, pedig, nem tagadom, figyelek. Nem szégyelem magam a hallgatózásért és, kérem, önök se szégyeljék magukat, amiért követik a hallgatózás eredményét. Voltaképpen kevés személyes vonatkozású ügyet sikerült megállapítanom. Majdnem csak annyit, hogy a fiú prágai főiskolán tanul és az apa, aki finom, jóravaló ur, főleg pedig nagyon jóindulatú apa benyomását teszi, lányával együtt látogatóba jött Prágába. Talán ügyes-bajos dolgai is szólították. (Tekintve, hogy ilyen jó helyen vacsorázott gyermekeivel, talán a dolgai is inkább ügyesek lehettek, mint bajosak,) Ezenkívül még egy csekélységet figyeltem meg. Azt, hogy a bőbeszédű ifjú, mihelyt elhallgatott a zene, abbahagyta a magyar beszédet és németre fordította a szót. Aztán megint megszólalt a zene és a fiú megint magyarul beszélt. Az apa csak magyarul beszélt, a lány csak németül. Néha a lány magánszorgalomból rögtön lefordította fivére szavait németre. Első pillanatban meglepett a többnyelvű jelenség és gondolkodtam okai felett. És eszembe jutott egy és más. Eszembe jutott, hogy hetekkel ezelőtt Zsolnán voltam és a külvárosban sétálgatva szembetalálkoztam egy házaspárral. Csak ők voltak az uccán meg én, messziről közeledve hallottam a beszélgetésüket. Messziről közeledve hallottam, hogy az asszony magyarul beszél, a férfi szlovákul válaszol. Az asz- szony hangotsan, öntudatosan beszélt magyarul, a férfi halkan, kicsit bizonytalanul szlovákul. Minden zavar nélkül, barátságosan, folyamatosan ment a kétnyelvű beszélgetés, látszott, hogy megszokták az idők és az állandó' gyakorlat folyamán. És eszembe Jutott, amit Kassán hallottam legutóbb: a magyar diákoknak, akik a szlovák reálgimnáziumba járnak, az uccán nem szabad magyarul beszélniük. Az iskolai hatóság, amely igy rendelkezik, azzal indokolja a tilalmat, hogy aki magyarul beszél, az járjon magyar iskolába. Ez az indokolás érthető és elfogadható is volna, ha volna praktikus eredménye. A magyar beszéd tilalma miatt azonban aligha fog valamelyik magyar diák visszairatkozni a magyar iskolába, ha miár egyszer a szülők különböző, helyt nem álló, ,.óvatos" megfontolásból a szlovák iskolába adták a gyermeket. A praktikus eredmény marad tehát az, hogy sok magyar anyanyelvű diák nem beszélhet az uccán magyarul. Zsolnán pedig? Az óvatos zsolnai polgár, aki szlovákul válaszol felesége magyar kérdéseire, bizonyára tudja és alapos megfontolás után jött rá arra, hogy miért teszi ezt. A prágai Ménesben vacsorázó család leánya, aki a hazai ellenőrzéstől távol is óvakodik a magyar szótól, bizonyára kevésbé tudja, az ő fiatal leikébe egyszerűen csak beleidegződött a félelem a magyar nyelvtől, a kényszer, amely miatt németül kell válaszolnia fivére és atyja magyar szavaira. Mert a fiú későbben annyira felbátorodott, hogy már magyarul beszélt akkor is, ha nem szólt a zene. (Néhányszor rám sandított és talán megérezte, hogy nem viseltetem rosszindulattal e bátor cselekedet iránt.) Tapasztalnom kellett, hogy sokkal könnyebben és folyamatosabban tudja kifejezni magát magyar nyelven, pedig évek óta van Prágában, évekkel ezelőtt elkerült magyar családja köréből. Prágában talán több szabadságérzete van, mint odahaza? Lehet. Emellett szól az, hogy a lány, aki odahaza él szüleinél, nyilvános helyiségben nem beszél magyarul, még Prágában sem. Talán őt is itt kellene hagyni hosszabb időre, hogy megjöjjön a bátorsága? Igen, ebben az időszakban az ember felnőtt korában tanul meg dolgokat, amiket diákkorában nem volt módja megtanulni. Én Kassán jártam iskolába, de sohasem tanultam meg, hogy az uccán csak magyarul szabad beszélni. Nem is hallottam ezt soha senkitől. Irigyeltem iskolatársaimat, akik északról kerültek a kassai középisklába és folyékonyan beszéltek egymással szlovákul, ha azt akarták, hogy más ne értse meg titkaikat. Kalandos és titokzatos dolgokat éreztem az ilyen meg nem értett beszéd mögött, szerettem volna kdiudni titkaikat, — a tudniszomjas serdülő ifjú minden meg nem értett szó mögött az élet ingerlő értelmét aejti, — igen, kevesebbnek éreztem magam, amiért nem értettem meg őket, ők pedig megértettek engem. De nem juthatott eszembe pillanatra sem, hogy ez valami meg nem engedett dolog, ami miatt jelentést kell tenni, ami miatt jelentést lehet tenni ... (Ahogy egy szlovenszkői gyermeküdülőben, ahol az elmúlt nyáron magyar és csehszlovák gyermekek voltak vegyesen, az egyik lányka panaszra ment a felügyelőnőhöz, hogy „itt vannak gyermekek, akik magyarul beszélnek".) A prágai Mánes-ben hallott vegyesnyelvü társalgás elém vetítette a kis szlovenszkői várost, amelyben a békés család élhet. Elképzelésem szerint északon fekszik a város, amelyben a délről került család él. Az apa bizonyára délről került, arcán és még ma is magyarosan pedrett bajuszán világosan látszik, halkszavu, szerénymozdulatu férfi, talán tulcsendes, szinte ijedt kissé, pedig modora, mozdulata előkelő. Zavarban van, mikor a fizetésnél a fia figyelmezteti, hogy itt borravalót kell adni a pincérnek, tanácstalan, mikor a pincér diszkréten hátat fordít, a fia már erélyesen mondja: „Tessék szólni neki!" és akkor mondja végül: „Prosirn". Nem a nagyvárosi étterem levegője okozza zavarát, talán inkább az otthoni élet. Jól tarthatja magát egzisztenciálisan, ezt a meghitt családi kép az előkelő vendéglőben érthetően mutatja, de vájjon könnyen-e? Nagy körültekintéssel kell élnie, ő maga nem tud elfelejteni magyarul, de gyermekedre már ráhagyja, hogy miként óvatoskodjanak. Csendesen, visszahúzódva kell élni, a gyermekek jövőjét kell szem előtt tartami... Hogy használ-e a túlzott óvatosság? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. A magam részéről régóta figyelek és kis magánstatisztikát állítottam össze magamnak arról, hogy ki boldogul. A legrosszabb eredményeket figyeltem meg például azoknál az — enyhén szólva — túlzó magyaroknál, akik sürgősen átfestették a kifordított köpönyeget és nagy hanggal igyekeztek pótolni a valóságban hiányzó „nemzeti" önérzetüket. Egy darabig általában ment a dolog és maguk sem vették ésrze, hol került a Az angol király tanácsára utazott Grace Moore Budapestre A világhírű filmsztár és énekesnő nyilatkozik életéről és pályafutásáról Budapest, május 16. (Budapesti szerkesztőségünktől. ) Az elmúlt héten Budapestre érkezett Grace Moore, a világszerte ismert és népszerű filmsztár, a Metropolitan Opera tagija, hogy egy estén át vendégszerepeljen a Városi Színházban. Lázas izgalom előzte meg a művésznő fellépését, aminek az a magyarázata, hogy egyrészt filmjeivel meghódította az egész világ mozilátogató közönségét, másrészt, hogy tizenkétezer pengős fellépti dijat kötött ki. Ezekután természetes, hogy már hetekkel előbb elkapkodták a jegyeket és az utolsó napokban csak magas felárral lelhetett a jegyüzérektől még jegyet kapni. A budapesti közönség egyenesen csodát várt Grace Mooretól, aki a „Bohémélet" Mimi szerepében mutatkozott be. De csodák már nincsenek. És Grace Moore nem aratott olyan sikert, mint várni lehetett volna. Ha nincsenek ilyen előzmények, valószínűleg nagyobb ünneplésben lett volna része. Sok világnagyság bukott meg már Budapesten, de azért mégis világsztárok maradtak. Grace Moore sem veszített semmit, hogy Budapesten énekelt. Ő továbbra is dédelgetett sztárja marad a filmeknek. A fellépése utáni napon kerestem fel az elegáns dunaparti szállóbeli lakosztályában Grace Mooret egy rövid interjúra. (Megvallom, féltem egy kissé, hogy nem szívesen fogad újságírót, mert már a reggeli lapok beszámoltak az esti előadásról, még pedig nem a legkíméletesebben. De félelmem alaptalan volt.) Elegáns selyemkimo- nójában jókedvűen fogad és szívesen válaszol a kérdésekre. Az angol király tanácsa — Úgy tudom, mostani európai körútja során csak Budapesten és Skandináviában vendégszerepei. Hogy jutott eszébe Budapestre jönni? — A múlt évben — kezdi kellemes csengő hangján — Londonban vendégszerepeltem és az angol királynál voltam több ízben teán. Egy ilyen alkalommal a velszi herceg, aki azóta király lett, figyelmeztetett, hogy ha egyszer a kontinensen járok, okvetlenül látogassak el Budapestre, mert ez a legvidámabb város és soha nagyobb bűnt nem követnék el1, mintha ezt elmulasztanám. De talán a pestiekre nézve jobb lett volna, — teszi hozzá kissé elmosolyodva —, ha mégsem jöttem volna el. Nem nagy sikerem volt. Meg kell vallanom, féltem is ettől a fellépéstől, mert tudtam, hogy itt már sokan megbuktak és hogy a pesti közönség nagyon el van kényeztetve. Ráadásul még Indiszponált is voltam, ami cöak fokozta a lámpalázamat, Ezekután nem is haragudhatok, legfeljebb fáj, hogy a közönség nem fogadott teljesen szeretetébe. Sajnos, ilyesmi sokszor előfordul az énekeseknél* Regényes pályafutás Újabb kérdést teszek fel, hogy véget vessek ennek a nekem sem kellemes témának. — Mikor kezdett énekelni?-— Már gyermekkoromban sokat énekeltem a templomban. Mindig az volt a vágyam, hogy Kínába megyek és ott az énekemmel téríteni fogok. De ebből nem lett semmi. Apám gazdag malomtulajdonos volt, aki föltétlenül diplomás nőt akart belőlem faragni és hallani sem akart arról, hogy énekelni tanuljak. A kollégiumból megszöktem és Newyorkban egy „Fekete Macska" nevű korcsmában léptem fel, fizetségem a vacsora volt. Később revüszi- nésznő lettem — folytatja most már belemelegedve — itt felfedezték a hangomat, Olaszországba mentem énekelni tanulni és rövidesen a Metropolitan tagja lettem. —* Egyik filmjében majdnem szóróU-szóra ezt játszotta meg. Ez tehát az élettörténete volt? — Hát, ha nem is teljesen ugyanaz, de sokban egyezett a film története életem történetével. De a filmen könnyebb volt végigcsinálni, — mondja szikrázó szőke fejét egy percre lehajtva és elgondolkozva. Barna, sovány fiatalember lép a szdbáHáziasszonyok öröme a főzőrecept- gyűjtemény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál lábuk alá a kis narancshéj, amelyen aztán hibátlanul elcsúsztak. Nem tudták, hogy kezdettől fogva bennük volt az erkölcsi defektus, amit hiába mázolnak át vastagon nemzeti színekkel, mégis kiütközik. Igen, az uj nemzeti öntudat kezdetben túlságosan izzó, túlságosan buzgó ránk, lehiggadf magyar nemzeti érzésű emberekre néha meglepően és ijesztően hat. De akármilyen magast és perzselő a kezdeti lángolás, vissza kell térnie a normális és egészséges mederbe, mert csak két ismérve lehet minden nemzeti érzésnek, tehát a magyar és a szlovák nemzeti érzésnek is: a becsületesség és őszinteség. Csak e tulajdonságok által fejlődhetik a tisztánlátás, amely megkülönbözteti a valódi értéket a talmitól. A tulóvatos magyarok, akik néha félelmükben ki szeretnének bújni saját bőrükből, elfelejtik, hogy a nemzeti öntudat egészen túlnyomó többségben becsületes embereket teremt, akik előtt nem lehet színházat játszani, akiknek teljesen elég a becsületesség és őszinteség, A családi többnyelvűség ma egy átmeneti torz tünet, ami el fog tűnni az állandósulás folyamatában. A magyartól sem lehet egyebet kívánni és nem is fognak tőle egyebet kívánni, mint azt, hogy becsületes és őszinte legyen. Tévelygő feleink — ha nagyon lassan is —* kezdenek erre rájönni. SÁNDOR IMRE. ba. Moore felugrik, hozzászalad és karonfogva hozza közelebb. — Az uram! — mutatja be és csillogó kék szemével szinte simogatja a férfi megnyerő arcát. — Ő is filmszinész, de most már ritkán játszik, mert én mindenhova magammal viszem és igy a kettőt nem lehet összeegyeztetni. Neki le kell mondani a filmezésről, hogy az én menedzserem fe- hessen, A filmezés könnyebb Most már a férj is leül és figyelmesen hallgatja beszélgetésünket. —- Hol aratta a legnagyobb sikereit? — teszem fel újabb kérdésemet. — Magam részéről a Metropolitan Operában és a londoni Covent-Garden-beli szerepléseimet könyvelem el mint legnagyobb sikert. — Mi a legkedvesebb szerepe? — Charpentier „Louise" cimü daljátékának főszerepe, de mondhatom, hogy általában minden szerep kedves nekem* — A filmezést szereti? — Mint filmszinésznő sokkal nehezebb a helyzetem, mondja —, mert Hollywoodban, szégyen ide, szégyen oda, még pár évvel1 ezelőtt azt sem tudták, mi fán terem a komoly muzsika* Megtörtént például, hogy egy alkalommal azt kérdezték tőlem, hogy vájjon Verdi irta-e a Parsi- falt? Azóta eltel't egy pár év és most már komolyan foglalkoznak a zenével is Amerikában* Én vittem keresztül először, hogy egy filmen egyfolytában 15 perces operarészletet vettek fel. Ez volt az a filmem, amelyben a „Bohémélet" Mimijét énekeltem. — Mi lesz a legközelebbi filmszerepe? — Fri'íz Kreisler, a nagyszerű hegedűművész, aki legutóbbi, a fiatal Erzsébet királynőről szóló filmem zenéjét komponálta, most dol'gozik egy operetten, ebben fogok ismét a filmfelvevő gép előtt játszani. Egy villa Cannes mellett — az egész vagyonam ... A hatalmas jövedelmét mire használja és mibe fekteti? w Való, hogy sokat keresek, de rengeteget is költők — mondja mosolyogva, —- mert hat embert tartok el. Ketten az urammal, a titkárnőm, a korepetitorom, titkárom és komomám utazunk állandóan mindenhová. Már a szállodai költségek milyen rengeteg pénzt emésztenek fel, hol van még a többi? Nemrégen vettem Cannes mellett egy villát, ez az egész, amit megtakarítottam magiamnak. Most is onnan jöttünk, mert szabad időmet mindig ott töltöm. — Innen hová Utazik? — Stockholmba, utána Norvégiába, Dániába és végül Londonba. A telefonj megszólal, a portás Gilbert Miller londoni színigazgatót jelenti, aki szintén Budapesten tartózkodik és mint a művésznő régi ismerőse tiszteletét akarja tenni. Ezek után nem zavarok tovább, csak még egy fényképet kérek lapom számára, melyet a világhírű filmsztár dedikál. SZENTGYÖRGYI ELVIRA.
