Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)

1936-02-09 / 33. (3882.) szám

1936 február 9, vasárnap. A magyar iró és a velszi herceg közös élményei Visszaemlékezések Nyolcadik Edvárdra, amikor még oxfordi diák és „Teddy“ volt Hungaricus Viator élményeiből ■ A hercegi diák és kollégái ■ Az angol iskolák szabadsága Az oxfordi egyetem legelőkelőbb és leg- . érdekesebb diákja s a Magdalen-college tagja 1912-ben a velszi herceg volt. Királyi apja kívánságára professzorai és diáktársai annyira nem voltak tekintettel rangjára, hogy uccán, iskolában és sporttereken ész­revétlenül tűnhetett el a tömegben, élhette többi pajtása között rendes diáksorsát, él­vezhette ifjúsága legboldogabb, leggondta­lanabb örömökkel telt napjait. Minden év novemberében kitűnő londoni operettestaggione vendégszerepeit Oxford- ban. Az egyik előadásra a trónörökös is je­gyet váltott. Már mindenki elfoglalta he­lyét, mikor néhány perccel az előadás kez­dete előtt megérkeztek a Magdalen-college diákjai és sietve helyeik felé igyekeztek. Vé­kony gumiköpenyegét hóna alá gyűrve, a csapat végén haladt a szőke gyermekifju angol trónörökös. Pajtásai egymásutál ül­tek le az üres székekre és ő is utánuk in­dult mú. i sorban, mikor kiderült, hogy nincs több hely, meri a~ 5 székén egy hosz- szu, vékony, cvikkeres hölgy ült. A fiuk, ügylátszik, nagyon mulatságosnak tartották az esetet, mert leplezetlenül kacagtak hely nélkül maradt, két elfoglalt szék között szorongó pajtásukon, aki hol a jegyét, hol a hölgyet, hók pedig a mulató fiukat nézte. Eszükbe sem jutott, hogy felkeljenek s he­lyüket a zavartan álldogáló királyi herceg­nek felajánlják. Végül a velszi herceg az egész sort felállítva, kimászott szorongatott helyzetéből, nagynehezen jegyszedőt kerí­tett s pirulva mutogatta jegyét. Egy-kettőre kiderült, hogy a hölgy a második sor . he­lyett tévedésből a harmadikba ült, s a her­ceg ismét a helyére juthatott. Óra alatt tilos tevetet Írni Az oxfordi órabeosztás szerint a hallga­tóknak alig tizpercnyi idejük volt, hogy az egymástól meglehetősen távoleső collegek között az egyik előadásról a másikra átbi­ciklizzenek. Az első szerdai napon, déli ti­zenkét órakor az All Souls collegében Smith professzor előadására egyszerre érkeztem a tanárral. Jegyzeteimmel sietve az ajtó mel­letti asztalhoz telepedtem. Mögöttem egy másik diák igyekezett s közvetlenül mellet­tem foglalt helyet. A nagy sietségben csak az óra derekán vettem észre szomszédomat. Először láttam életemben, de az üzletkira­katokba kiaggasztott képei után rögtön fel­ismertem az angol trónörököst. Szépen széj­jelrakta jegyzeteit, előszedte töltőtollát és készült az órára. A tanár megszakítás nél­kül folytatta előadását és igy nem törődtem tovább a herceggel. Csak akkor figyeltem fel ismét, amikor óvatosan megszólított és elkérte az előttem levő tintatartót. Ahogy a trónörökös odanyuló kezére pillantottam, alig rejthettem el nevetésemet. A herceg, ugylátszik, nem boldogult töltőtollával és addig csavargatta, nyomogatta a patent hol­mit, mig a tinta szétfolyt s feketére mázolta a kezét. Kabátujjából nagy tarka selyem­kendőt húzott elő és abba törölte maszatos tenyerét. Jobbra-balra pislogott szomszédai­ra. de azért ő is jót mulatott az eseten. Ren­des toll helyett az oxfordi egyetem asztalán szanaszétheverő ludtollak egyikével folytat­ta tovább az írást. Óra után magammal vit­tem a trónörökös ludtollát, amit mindig mint az angol konzervatizmus egyik jelképét fo­gok megőrizni. A trónörökösnek különben valami nagyon sürgős irnivalója lehetett, mert félve tekintgetett a tanár felé és óva­tosan csúsztatott jegyzetfüzetébe levélpapi­rost. Óra közben, egyetemi előadás alatt magánlevelet irni! Hallatlan vétség volt ez Oxfordban. Az álmok hercege Az angol légió londoni bálján váratlanul megjelent a velszi herceg. Órákhosszat ma­radt a bálon és mikor elment, egy kimond­hatatlanul boldog lánykát hagyott ott a te­remben. Apja birodalmának jelenlevő női alattvalóit rangkülönbség nélkül sorra tán­coltatta és jólísmert' mosolyával arcán, an­goloknál ritka szenvedélyességgel táncolta a charlestont. De egy csinos fiatal lányt több- izben is felkért. — Fogalmam sem volt, hogy a velszi her­ceg is jelen lesz a bálon — felelte Miss Evelyn Scotchbrcok telefonoskisasszony a2 újságírónak, aki a különös kitüntetés alkal­mából meginterjúvolta. — Álmomban sem reméltem, hogy valaha is táncolni fogok vele. Az egyik rendező mutatta be a herce­get, aki udvariasan megkérdezte, szabad-e táncra kérnie. Eleinte nagyon izgatott vol­tam, hiszen a legelőkelőbb ur, akivel valaha táncoltam, telefonügyosztályunk vezetője volt, de későbben már boldogan követtem táncosom lépéseit. A herceg kedves, bájos fiú és igazán*nem éreztette velem a nagy rangkülönbséget. Minden táncot megkö­szönt és a helyemre vezetett, sőt bocsánatot kért, hogy nem maradhat velem a követke­ző táncig, mert a rendezőség urai közül is többel beszélnie kell. Cukorral is megkínált. A cukrot elfogadtam, de nem ettem meg, el­tettem emlékeim közé. Életem legboldogabb éjszakájára fog mindig emlékeztetni. Az elkésett menyasszony Egyszer egy előkelő esküvőn, kíséreté­nek kedvelt tagja, Sir Walter Peacock ve­zette oltárhoz az angol főváros egyik leg- ünnepeltebb szépségét, íren Cynthia Hum- preyst. A nászmenet felsorakozott a temp­lomban, a trónörökös az oltár jobboldalán kijelölt helyre lépett, az énekkar elhelyez­kedett, a vőlegény is ott állt már az oltár előtt, s a menyasszony még mindig nem ér­kezett meg. Mindenki türelmetlenkedett s már-már azt hitte a násznép, hogy talán va­lami baj van, s nem fogják megtarthatni az esküvőt, mikor jó huszpercnyi késés után végre megérkezett a várva-várt menyasz- szony. A késésnek az volt a magyarázata, hogy a trónörökös részvételére való tekin­tettel a templomba vezető útvonalat rövid időre elzárták és a menyasszony autóját, minden tiltakozása ellenére egy mellékuccá- ba terelték. A velszi herceg kedélyesen fog­ta fel s nagyot nevetett a kellemesnek alig nevezhető eseten s kedvesen megmagyaráz­ta, hogy a menyasszonykésés az álmoskönyv szerint nagyon boldog házasságot jelent. „Hurrá Teddy“ Az egyetemi év folyamán a collegek na­gyobb sportesemények, vagy győzelmek örömére estélyeket szoktak rendezni, amely­re a velük összeköttetésben levő collegek tagjait is meghívják. Estebéddel, big diner­rel kezdődik, vidám poharazással, mulato­zással, énekkel végződik az ünnepély. Egy londoni futballgyőzelem után a Magdalene- college csapott nagy mulatságot. Ivásban persze^itt sem volt nagy hiány s bár az an­gol diák ritkán iszik,., de ha iszik, sokat iszik, no és a fiatal herceg se tehetett ez­Megtalálták Dréhr Imre bizalmas feljegyzéseit, — amelyek alapján a védő a por ujral átvételét fogja kérni iránt kivételt. Valakinek eszébe jutott, hogy az est emlékéül autogramot kérjen társai­tól. Hamarosan általános firkálás lett az autogramadásból, amiből a princ sem ma­radhatott ki, de ő nem papírra irta a ne­vét. Egyenként a kandalló mellé állitgatta pajtásait és a tüzből előszedett, pezsgöbe- hütött széndarabbal ingplasztronjukba ka- nyaritotta diáknevét: Tcddy. S aztán, mint aki meg van elégedve munkájával, nevetés­től fuldokolva csapta magát egy süppedő székbe. ..Hurrá, Teddy“ — éljenezték meg pajtásai a herceget s vállukra kapva, tréfás dalaik éneklése közben hordozták körül a teremben. Csakhamar mulatozásuk legkedvesebb ré­sze következett. Lángoló hasábokkal megra­kott kandalló köré vont karszékekbe telep­szik a vidám társaság, az egyik fiú gitárt vesz elő s dalba kezd. A többiek halk han­gon kisérik. Szivbemarkoló, különös vara- zsu dalaik vannak. Pe"’ig a szöveg jelentéktelen, egyszerű. Egy fiúról, egy leányról s arról az első csókról szól . . . S utolsót peng a gitá", elhall- i gat a dal. Néma csend. Csak a kandallóban ^ pattog a láng s az ebédlőterem Westmin- ster-órája muzsikálja be, kongatja lassan az éjfélt. * A Buckingham-palota csöndes dolgozó- szobájában jóságos arcú asszony hajol Író­asztala fölé: ......kedves, jó fiam. vigyázz az egészsé­gedre .. HU NGARICUS VIATOR* Budapest, február 8. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Dréhr Imre még halál'a előtt olyan kijelentéseket tett, hogy feljegyzéseket késziíeít, amelyek tar­talmazzák mindazt, amit a bíróság előtt nem mondhatott el. Dr. Gál Jenő ügyvéd, ország­gyűlési képviselő, a halott Dréhr Imre védője perujrafeívételt fog kérni a Dréhr-ügyben, mert meg van győződve elhunyt védence ár­tatlanságáról. Dréhr Imre feljegyzéseit most megtalálták a lakásán. Gál Jenő kijelentette, hogy a feljegyzések tartalmáról egyelőre I nem nyilatkozhatik, mert ez lesz a por ujra­fölvételének anyaga. Pénteken délután felboncolták Dréhr Im­re holttestét. A boncolási jegyzőkönyv meg­állapítása szerint ! a halál közvetlen oka szivbénulás és sziv- izomelifájulás volt. A holttest belső részeit beszállították az or­szágos vegyi vizsgálóintézetbe, hogy meg­nézzék, nem tartalmaznak-e mérget. A csa- | Iádnak kiadták a temetési engedélyt. Dréhr | Imrét vasárnap délben 12 órakor temetik el. Tizenhét embert tartóztattak le a közé kémkedési ügy miatt Újabb kémkedési ügyek Kassán és Morvaországban Besztercebánya, február 8. Annakidején meg­írta a PMH, hogy a hatóságok Besztercebánya környékén széleskörű nyomozást indítottak egy egész Középszlovenszkót behálózó kémszervezet Fej*-, váll- és ágyékreumánál, ischi- ásnál, idegfájdalmaknál, szaggatásnál és zsábánál a természetes „Ferenc József4* keserüviz rendkívül hasznos háziszer, mert korán reggel egy po­hárral bevéve, az emésztőcsatornát alaposan kitisztítja és méregteleniti. Egyetemi klinikákon szerzett tapaszta latok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc József viz gyors, biztos és kellemes hatása hugysavfelhaImo2Ódásnál és köszvényröhamoknál is kiválóan ér­vényesül. ügyében. Az előzetes nyomozás befejeződött s az ügyben eddig tizenkét személyt tartóztattak le. A letartóztatottak a következők: Bayer Ferenc mérnök, Besztercbánya volt iparfölügyelője, Rónai Ignác, Rónai Valér, Mészáros József, Mészáros Anna, Klobusicky Lajos körmöcbá- nyai, Feldsam Ernő, Feldsam Lajos .zólyomi, Roháts Pál, Lackó János besztercebányai, Schuster Gusztáv ipolysági és Kadlec Antal ny. telekkönyvvezető Selmecbányái lakosok. A kémszervezet állítólagos vezére Bayer Ferenc mérnök, a besztercebányai autóiskola tulajdo­nosa volt. A letartóztatottak ellen az a hihetet­lenül hangzó gyanú merült föl, hogy Körmöc­bánya előtt föl akarták robbantani a vasúti alagutat, valamint meg akarták rongálni a vas­útvonalat, hogy ezáltal, konfliktus esetén, el­vágják Közép- és Délkeletszlovenszkót a törté­nelmi országoktól. Erre a célra — a Lidové No- viny jelentése szerint — különféle helyeken rob­banóanyagokat raktároztak el. Kémkedéssel gyanúsított tisztet tartóztattak le Kassán Kassa, február 8* A „Lidové Noviny" jelen­tése szerint Kassán az elmúlt éjjel föltünéstkeltő letartóztatás történt. Knopp Manfréd lovasság alhadnagyot vették őrizetbe, mert ellene az a gyanú merült föl, hogy része volt abban a nagy­arányú kémkedési afférban, amelyben a prágai büntetőbíróság néhány héttel ezelőtt Dienel An­nát és társait elítélte. Knopp a csehszlovák had­seregbe való belépése előtt a München közelé­ben lévő freisingi sörfőzési főiskolán tanult s ez idő alatt állítólag összeköttetést létesített több németbirodalmi személyiséggel. Knopp németor­szági kapcsolatait a gyanú szerint abban az idő­ben is fönntartotta, amikor Pardubicban telje­sített katonai szolgálatot. A bonyolult ügyben a nyomozás folyik. Két letartóztatás Morva- országban Olrnütz, február 8. Az északmorvaországi Zábrehben a hatóságok messzeágazó kémkedési affér nyomára jöttek. A zábrehi és a mobelniceí csendőrség a nyomozást már néhány napja a legnagyobb titokban folytatta, majd tegnapelőtt bekapcsolódott a nyomozásba az olmützi csend­őri nyomozcállomás is. Pénteken két személyt tartóztatták le, akiknek neveit a hatóságok a nyomozás érde­kében egyelőre titokban tartják. A nagyarányú kémkedés Németország javára folyt s a hatósá­gok rengeteg házkutatást foganatosítottak és számos kompromittáló iratot foglaltak le. Moszkvában felosiSctták a kommunista akadémiát Moszkva, február 8. A népbiztosok tanácsa és a kommunista párt végrehajtó bizottsága ren­deletét adott ki, amely fölöslegesnek mondja, hogy a szovjetunióban két akadémia létezzen, a kommunista akadémia és a rendes tudomá­nyos akadémia. A kommunista akadémia fel­oszlatása után intézeteit és üzemeit beillesztik a szovjetorosz tudományos akadémiába. Bombabiztos földalatti uccai átjárók Rómában Róma, február "b Az olasz fővárosban a kö­zeljövőben megkezdik néhány földalatti uccai átjáró építését, amelyeknek célja az, hogy te­hermentesítsék az uccai forgalmat. Ezenkívül a földalatti átjárókat bombabiztossá építik ki, úgyhogy repülő támadás esetén a város' lakos* sága bennük menedéket találhat. 5. m&m

Next

/
Thumbnails
Contents