Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)
1936-02-23 / 45. (3894.) szám
^RWÍM-MAfiVARHIRTiAP Irta: Vájtok Sándot A magyar népkulturában és organizációiban az utolsó hónapokban nagy intenzitást látunk. Erős áramlat futott végig a magyar közművelődésen és a kisebbségi magyarság szellemi vezető rétegében, amely arra enged következtetni, hogy végre is intézményes gondozást kap a magyar nép és műveltsége. Mert ennek a szükségessége, ma már megállapithatjuk, tudatosodott a vezető réteg súlyosabb részében. Sokan történelmi felelősséggel agitálnak a népi kultúra felemelése érdekében, de azon a részen is, ahol ma még kényelmi vagy más szempontok miatt nincs mozgás, érzik, hogy hiány van és tudják, hogy kell magyar népművelés. A munka meginditásának sok oka van, azonban a fő lendítő erőt két körülmény adta meg. Az egyik bizonyára az a tény, hogy a népi magyar tömb körül élő népek kultúrája is mozgásban van. Három kultúra, dolgozik egymás mellet^ sokszor egymás ellen, amelynek kihatásar% magyar népet is érinti vagy érintheti. A vezető réteg a helyzet megismerése után érzi, hogy e kultúráknak a másik etnikai csoport felé imperialista céljai is lehetnek. Valami van bennük a^ harcokból és hogyha egyenesen nem is nevezzük kultúrharcnak, az csak azért van, mert ezt az elnevezést más fogalomra használják. Alapjában véve azonban harc ez, még pedig a kultúra eszközeivel és erejével. Annak a felismerésére, hogy ez a harc, illetőleg a népi közműveltségi vonal emelése a mellettünk és köztünk élő népek életében a cselekvés túlnyomó részét lefoglalja, a gyakorlat vezette a magyarságot. Ma már köztudomású, hogy a magyar kultúra a legjobb és — emellett egyedüli — alap a szigetmagyarság összetartására és megtartására. Ugyancsak ezzel lehet legjobban megtartani etnikai határunkat más népek mellett, mert a kultúra, a gondolkozásmód és a népi tradíció láthatatlan bár, de biztos vonalakkal bezárja a régi tömböt. Magyar iskola és kulturháznál erősebb bástyát nem tud emelni semmiféle politika; a lélekhalászat ellen az intenzív népművelés a legmagasabb kínai fal. Mert ha a népi lélek megtöltetik magyar kultúrával, minden más kultúra lecsurog' róla. ( És itt mindjárt kapcsolhatjuk a másik adottságot is, mert a nép értelmi területén repedések vannak. A magyar faluban felébredt a művelődés ösztöne. És ez az ösztön néhol olyan elemi erővel nyilvánul meg, hogy helyzeti dinamikájával magától is működésbe hozza a népművelő szerveket. Ezt az ösztönt bizonyára a megváltozott helyzet pattantotta fel most ilyen hirtelen, különben még két-három évtizedre lett volna szükség. Á magyar falu népe mozog, idegen emberekkel és kérdésekkel találkozik, amikre nem tud felelni. Vitatkoznia kell és védenie a maga igazát; a kultúrák! ütközőpontján, a nyelvhatárokon, ahol más nemzetiségnél intenziven folyik a népművelés, olyan kérdéseket adnak fel nekik, amihez eddigi történelmi és jogi ismereteik kevesek. Tósnyárasdon például egy 25 éves iparoslegény azzal a kérdéssel lepett meg, hogy mondjam el históriai álláspontunk érveit, mert ők állandóan azon vitatkoznak: ki lakott előbb szülőföldünkön, a szlovákság-e, vagy pedig a magyarság. Más helyen — nyelvhatáron — egy negyvenéves parasztember kérdezett meg: mi igaz abból, hogy Petőfi szlovák költő volt. De más vonatkozásban is belsőleg meg- hasonlottnak érzi magát a népi lélek. Az erős tempóban megindult szervezkedésben rangjánál fogva uj. vezető helyekbe kerül. Valamelyik politikai párt helyi szervezetének vezetője lesz és szellemileg kell dolgoznia, agitálni és beszélni kell, információkat kell szereznie és parancsokat kell végrehajtania. Persze mindehhez nincs elég műveltsége és ,,ügyetlenségét" lépten-nyomon érzi. Máskor meg szövetkezeti elnök lesz, spekulálnia és számolnia kell, vagy pedig a hitelszövetkezetben kell könyvvitelt csinálnia. Sok helyen kulturális szervekben is vezető szerepbe esik, kisebb községekben és tanvákon a biró a könyvtáros stb. Mindezek uj feladatok elé állítják a falu népét és az uj területen megérzi, hogy műveltsége nem teljes. Érzi, hogy nem elég a betűvetés s a fejben-számolás, hanem ügyes gondolatvetés, áttekintem is kell. És ez a csak a főbb vonásokban lehet beszélni, a séma itt szerencsétlen. Más népművelés kell például a csallóközi Göncöl-Karcsán, ahol a magyarság pusztulása nagyon előrehaladott állapotban van (1921-ben 117 lélek élt itt, 1930-ban csak 90. Az évi születések száma katasztrofális: 1933-ban 3, 1934-ben 1, 1935- ben 5. 100 százalékos magyar község.) Más kell a nyelvhatáron fekvő Vág-Vecsén, ahol a magyarság népállománya 1921-től 1930-íg, tehát kilenc év alatt 495 lélekkel csökkent. * Kérdés most már az, hogy milyen legyen ez a kulturográfia. A tervszerű és sikeres kultúrpolitika, népnevelés elérésére öt pontban lenne szükség pontos ismeretekre. Ezek: 1. ember-anyag; 2. kulturszervek; 3. kulturális élet; 4. körülmények; 5. tradíció. 1. Már rámutattunk arra, hogy milyen fontos szerepet visz a közművelődésben az ember, illetőleg műveltségi gazdagsága vagy elmaradottsága. Mindez a táj, a gazdasági, művelődési körülmények hatása alatt alakul ki és ennek következtében mindenütt más. Ezért nem alapozhatunk egy mintára mereven mindent, mert nagy a szinbeli, hangulatbeli és tartalombeli különbség az egyes vidékek között. Ezt kikutatni, illetőleg figyelembe venni első lépés a jó néppedagógia felé. Mert például más a középcsallóközi ember, aki babonás, retteg a szellemektől és este 10 óra után rémeket lát mindenütt. Más viszont a Mátyusföld józan népe, Guta jól iskolázott és felvilágosodott parasztsága, a Garam egykében gondolkodó falvai stb. Nagy vonalakban hamar kiütközik ez a jellegzetesség, ezért e téren köny- nyebben lehetne eredményeket felmutatni. Tudni kell az egyes vidékek embereiről, hogy milyen: a) a népi jelleme. b) az értelmi színvonala., c) az erkölcsi élete, d) a szülőföld szeretete és ismerete, e) a nemzetszeretete és ismerete, f) a kulturszomja, g) irányú az érdeklődése. 2. Az emberanyag lélektana mellett a kulkényszerüségi helyzet felébreszti benne a vágyat a művelődés felé; mostanában például érezni lehet, hogy sok helyen feszülnek az energiák, mert igenis dolgozni akarnak. Jó és müveit biró, szövetkezeti elnök, műkedvelő akarnak lenni, akik nem szégyenülnek meg senki előtt. Kinyitják lelkűket a művelődés felé, megrohanják a rosszul organizált könyvtárakat, olvassák a lapokat stb. * Ezt a konjunktúrát ki nem használni vétkes könnyelműség lenne. Azonban nálunk még ennek a feltevése is felesleges. A kultúrpolitikai lépések egész sora irányul oda, hogy az alkalmas időt kihasználja, hogy elvigye a kultúrát minden magyarig. Ez nem probléma; probléma azonban az, hogy hogyan dolgozik a kultúrpolitika. Vájjon a népi szükségletnek megfelelően, vagy pedig „elképzelve, hogy a falura ilyesmi kell és ez jó.“ Erről és magáról a viszonylatról kevés szó esik. Ha esik is, legfeljebb csak a közlési módról: hogy adjunk elő, vagy hogyan „kössük le az érdeklődést." Erről vitatkozni fölösleges, mert az embert trükkökkel kényszeríteni a figyelésre nem szerencsés. Meg kell keresni azt, ami után érdeklődnek, a népi szükségletet és ez a probléma azonnal feleslegessé válik. Ez és a népnevelésnek még sok más kérdése szükségessé teszi a magyar kulturográfia elkészítését. Olyan kulturográfiát, amely pontosan tájékoztat — a már felvázolt két körülmény szerint — a népnevelés anyagáról, adottságairól — szóval: a lélek- rajzáról és a heílyzetrajzáról. Ennek az alapján, mely vidékenként és az értelmi minőség szerint tájékoztat, indulhat meg a sikeres részletmunka. Mert e téren egységesítésről SziMay Ferenc: BERZSENYIHEZ Halálának századik évfordulójára Száz éve hunyt le álmodozó szemed. Száz éve rejt a niklai kriptasir Kies Dunántúl búzatermő Tölgykoszoruzta, vidám vidékén. És lelkesült szód máma is úgy zokog Szivében annak, kit remegőn fog el A félelem, ha látja — régen Büszke fajunk mai hervadását Ma is fülünkbe cseng riadó igéd: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!" Ám oly kevés a tiszta ember, Hitre hevíteni, kit lehetne. Csak éldelünk az ősi dicső korok Emlékein. Vagy azt se? Hamis tükör Vetíti múltúnk torz vonásit Útkereső fiaink szemébe* A bús jelen nem ád sugaras vigaszt. Remény? — ígéret? — Mind idegen nekünk, Miben Te élted szebb világod: Csődbe került a Nemes s a Jóság! Olcsó a hűség! A becsület se kell! Híg jelszavaktól részeg a nagy világ, Fiú eladja rajtuk apját S ellene fordul az öccs a bátynak. Nemcsak ruháját dobta sarokba már Népünk, piacra vitte erényit is, Dalát feledte, nyelve züllött S vad szerecseny muzsikán vonaglik. És merre tűnt az Urba vetett hited. Lelked fohásza, kit megadón dicsért? Magát imádja most az ember S vesztibe romlik ezért az erkölcs!,♦» A Tátra alján Így panaszol szavunk! Add ajkainkra ostorozó erőd. Óh, vágd szemünkbe szégyenünket, Hadd tüzesedjen a vértül arcunk! Egyszer csodát tett már riadó igéd: Magasba lendült tőle a nemzeted, Mutasd meg újra ennék útját S hálaimánk a tiéd örökkel turográfia feladata lenne a helyzetrajz elkészítése, ami éppen olyan fontos, mint az első, sőt sok esetben még fontosabb is. Ebből első helyen a kulturszervek (iskola, kultur- egylet) állapotának ismerete szükséges, mert ezek törvényes, intézményes alapjai a nép közművelődésének. Az iskolánál két dolgot figyelhetünk, annak szellemi és dologi részét. A szellemi résznél nemcsak a tantervre és a könyvekre gondolunk, hanem egyébre is. így például tudni kell, hogy mi az, ami a magyar gyermeket nem magyar iskolába viszi vagy kényszeríti, vagy hogy milyen a falunak és az iskolának a viszonya. A dologi oldalról nézve számításba jön az iskola épülete (a legtöbb helyen nem akarják fejleszteni az iskolát, úgy hogy sok gyermek nem fér el benne és olyan iskolába megy, „ahol sok hely van"), vagyoni állapota és a gyermekek távolsága az iskolától. Ne gondolja senki, hogy ez nem a kultúrpolitikának a munkaterülete és hogy elégséges iskolaismeret az, ha figyelemmel kisérjük a hivatalos iskolastatisztikát. Az iskola pontos ismerete és működése alapja a közművelődésnek, ezért vigyázni is kell rá. A rossz iskola olyan réseket hagyhat a nép műveltségében, amelyet a legjobb kulturpo- Utika sem tud betömni és félő, hogy a népi kultúra összeomlik. Ebbe a csoportba tartoznak a kulturális egyesületek is, amelyek összeírása jelentősen megkönnyítené a népnevelés irányítását. 3. A kulturográfia adna jelentést a kultúráiéiról is. Látnánk, hegy milyen eredmények és hiányok mutatkoznak a nép gondozásában. A kulturográfia itt megelégedhetik, ha hoz jelentést: a) a népművelő előadásokról, azok tartalmáról, látogatottságáról, b) a műkedvelő előadásokról, c) a könyvtár-használatról. d) a kultúrát terjesztő egyéb eszközökről (újság, rádió stb.). 4. A kulturális élet mozgatói: segítői vagy gátlói a külső körülmények. Sokszor nevetséges kicsinységen múlik a magyar népnevelés sikere vagy pedig más hiány következtében egyenesen lehetetlen a parasztságnak kulturális életet élnie. A kulturográfia alapján dolgozó népnevelésnek ilyen alkalmakkor van a legsürgősebb teendője. Ugyancsak ezek ismeretével tud számolni erőivel és irányítani az akciókat. Mik is hát ezek a külső körülmények? Általánosságban a következőket említjük: a) Van-e a vidéknek kulturvezetője? b) Van-e alkalmas helyisége? c) Mik a gátló körülmények? (hatóság, 3. házak távolsága, veszekedés stb.) d) Viszonya más nemzetekhez. e) Az anyagi helyzet. f) Ismerik-e a kijáró kedvezményeket? (a Járási Közművelődési Testület pecsétje stb.) Ezeknek a figyelembevétele szervezési szempontból fontos. Vannak helyek, ahol az első két követelmény nincs meg. Ide nem lehet egyesülettel, szóval jönni, hanem csakis a betűvel. A többi esetekben is a központi benyulás eredményesebb lehet, mint az egyesület személyileg félő helyi vezetője. 5. A kulturográfia ötödik feladata, hogy összeírja a népi kultúra kincseit: a népszokásokat és a népköltészetet és tájékoztasson a népnyelv változásairól. Ezeket csak akkor tudjuk konzerválni, sőt feltámasztani, ha ismerjük őket és egyúttal tudjuk azt, hogy merre és miért vannak kiveszőben. A há- boruutáni időkben sok népi szokást és mondát hagyott el észrevétlenül a falu. Ezek még rekonstruálhatók, de ha egy évtizedet kihagyunk, már alig akad olyan, aki szemlélője volt ezeknek. Pedig most a magyar falura a gyöngyösbokréta korszaka jött el; a népszokás tömegösszehozó erő, nem is szólva nemzeti jelentőségéről. 1936 február 23, vasárnap. Vonásaiban felvázolva ezek lennének a szlovenszkói magyar kulturográfia feladatai. Persze ezekhez más szempontból még sok minden tehető. Sokan esetleg azt vallják, — aminek a megvalósítása még nehezebb, — hogy ide egész szociográfia kell. Anü alapjában véve igaz, mert a gazdasági népegészségügyi szempontok elhanyagolhatat- lanok a magyar nép műveltségének emelésénél. De hozzátesszük, hogy az említett két szempont már nem müvei, hanem vezet. A gazdasági tanácsadást, adó, csecsemővédelmi stb. ügyeket például nem intézheti az országos népművelő szervünk, a SzMKE, ezek a népvezetésnek (politika) a munkaterületei. Alapjában véve egy teljes magyar kulturográfián alapuló népművelés nagyban emelné a csehszlovákiai magyar falu népi kultúráját* Magyar kulfurograíiáf! *
