Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)
1936-02-20 / 42. (3891.) szám
1936 február 20, csütörtök ismét forradalom. Ez is újság? Nem újság, de az ember csupa unalomból megnézi a lexikonban, hol van az ország, amely forradalmairól híres, mint Chester a sajtjáról. Mást úgy sem tudunk róla, csak hogy itt teremnek a legszebb forradalmak, utánozhatatlan áru, enyhék és zamatosak, nem fekszik meg az emberiség gyomrát, könnyen emészthetek s hiába másolják a délamerikai árut más országokban, mindenütt súlyos koszt lesz belőle, amibe sokan belepusztulnák. Paraguayről, ha a forradalmaidtól eltekintünk, a következő három dolgot tudjuk meg. Először: hős nép lakja. A közelmúltban véres háború dúlt a Gran Chaco vidékén Bolívia és Paraguay között s a kis paraguayi hadsereg megverte a háromszor akkora Bolívia hadseregét. Másodszor megtudjuk, hogy a föld mai legzürzava- rosabb vidékén hajdan a jezsuiták rendezett állama virágzott százhúsz évig, a keresztény- kommunista kollektívák, az indiánok mintatelepei, hol nem létezett magánvagyon, kivétel s a példás rendet a dolgozó nép összhangja biztosította. A termelés közös volt, a fogyasztás szabályozott, a kötelező munka eredményeinek feleslegéből iskolákat, kórházakat építettek, gondoskodtak az aggokról és rokkantakról. Kétszázezer egyforma ember kiegyensúlyozott rendje változtatta tündérkertté a Parana vidékét, amíg a kommunista állam erejét véres harcok után megtörte a spanyol túlerő. Ma a társadalmi rendetlenség szimbóluma, ami hajdan a rend mintaképe volt, sic transit glória mundí. — Harmadszor megtudjuk, hogy Paraguaynák nyolcszázezer lakosa vem, körülbelül, annyi, amennyi magyar él Szlovenszkón. Nos, ez megdöbbent és gondolkodóba ejt. Mégis vagyunk valami, ha a számunk elég, hogy Délamerlkában állam legyen. Nyolcszázezer embernek van parlamentje és kormánya, elnöke, fővárosa, hadserege, egyeteme s élete önálló törvényszerűség szerint mozog. Ha nyolcszázezren vagyunk, érhetünk annyit, mint a nyolcszázezres paraguayi keveréknép s bízhatunk. WccUu* húszéves emlékét ünnepli ezekben a napokban Franciaország. 1916 februárjában indult meg a világháború legvéresebb csatája, a nyugati front három döntő ütközetének legborzalmasabbja. Az első a marnei csata volt 1914 augusztusában. A második a hónapokig tartó verduni hadjárat, am.elyben a németek megkísérelték, hogy áttörjék a francia erődövet. A harmadik a Ba- taille de Kaiser, 1918 tavaszától őszig, amikor Lvdendorff a német erő utolsó megfeszítésével dönteni akart, de Foch ellenoffenzi- vájában alul maradt. Verdunnél a világháború két legigazabb ellenfele, a még egyforma erős német és francia birkózott elkeseredett közelharcban, a németek oldalán volt a számbeli és technikai fölény, a franciák az erődökre támaszkodhattak. Az erődök nap-nap után gazdát cseréltek, soha vadabbul nem küzdött ember vagy állat, mint itt, ahol mindkét fél tudta, hogy miről van szó. Paris remegve figyelte a küzdelmet. „II ne passeront pas“ mondotta Petain marsait s az egyszerű mondat a francia lelkesedés bűvös jelmondata lett, megzenésítették, dalolták, sóhajtották, rebegték: nem törnek át! Hatszázezer német és négyszázezer francia holttest jelzi a verduni csata emlékét, gondoljuk meg mi ez, hiszen az olaszok Abesszíniában eddig ezer halottat vesztettek! — A németek nem törtek át s ha okosak lettek volna, levonják a nagy kísértet következményeit és sietnek jutányos békét kötni, mert a másik oldalon, gyülekezni kezdett a túlerő, az angolok, az amerikaiak. Öt év alatt hatmilliárdnyi deficit az államháztartásban Esterházy súlyos bírálata az 1934-es zárszámadásról ■■ „Minden tizedik lakos éhezik** ■ Keleten a legnagyobb az eladósodottság ■ Remes szerint fit év alatt 16 milliárd kiadást kellett fedezni költségvetési kereteken kívül „Mi magyarok magyarok vagyunk és semmiféle Prága, február 19. Jelentettük röviden, hogy a képviselőház tegnapi ülésén az 1934-es zárszámadás vitájában Esterházy János nemzetgyűlési képviselő, az országos keresztényszocialista párt elnöke hosszabb beszédben bírálta az államháztartást és a kormány politikáját. Defic tes gazdálkodás — Az előttünk fekvő állami zárszámadás — mondotta a szónok — nem egyéb, mint közel hatszázoldalas vádirat a kormány ellen, amely annakidején a költségvetést előterjesztette és könnyelmű gazdálkodásával lehetővé tette, hogy ettől a költségvetéstől merőben elütő zárszámadás kerüljön a törvényhozás elé. Maga az előadó ur, akinek hivatalból az volna a kötelessége, hogy a zárszámadást megvédje, mert hisz végül is elfogadásra ajánlja, kiesett ebből a hivatalos szerepéből és védőbeszéd helyett dörgedelmes vádbeszéddel ajánlja a vádlott fölmentését. De lehet-e védeni olyan gazdálkodást, amely kilencmilliárdos keretben több, mint egymilliárdos veszteséggel zárult? Az államháztartás deficitje az elmúlt öt esztendőben meghaladta a hatmilliárdot, az államadósságok pedig elérték a 40 milliárdot. Valóságos asztronómikus számok ezek. Annyit jelent ez, hogy az állam minden lakosát közel 3000 korona államadósság terheli. Ha mindezekhez hozzávesszük még, hogy a hadügyminisztérium 24 millióval, a közegészségügyi minisztérium ötödfél millióval, a pénzügyminisztérium pedig 362 millióval lépte túl a költségvetés előirányzatát anélkül, hogy a törvényes rendelkezések értelmében erre a túllépésre a törvényhozás hozzájárulását kikérte volna, olyan felelőtlen gazdálkodás képét kapjuk, amely a legsúlyosabb elitélésben kell, hogy részesüljön minden oldalról. Az állami alapok elszámolása — Hiába van parlamenti takarékossági és ellenőrző bizottság, hiába van legfelső állami számvevőszék, ha a felelős miniszterek a törvényes rendelkezéseket figyelembe nem véve, felelőtlenül gazdálkodnak. Mi évek óta harcolunk a legfelső számvevőszék függetlenitéséért és hatáskörének modem törvénnyel való szabályozásáért, mert akkor nem fordulhatna elő, hogy csak egy példát említsek, hogy az állami erdőknél és birtokoknál a költség- vetés 29 milliós jövedelemmel számítson, az állami zárszámadás pedig közel 9 milliós deficitet mutasson ki, vagyis közel 38 milliós különbség legyen a várt és a való eredmény között. Az sem fordulhatna elő, hogy az állam kezelésében lévő 82 különböző alap közül — amelyek összege meghaladja a másfélmilliárd koronát — mindössze alig öt alapnak a gazdálkodásáról kapunk képet a zárszámadásban. így azután csak az előadó ur beszédéből szerzünk tudomást arról, hogy a jövedéki bírságokból létesített alapot, amely kerek 85 millió koronára rúg, néhány pénzügyminiszteri főtisztviselő kezeli. És mi történt ezzel az államháztartásban is tekintélyes összeggel? Az alap kezelői ebből házakat építettek a pénzügyőrség számára, amelyeknek tulajdonjoga az alapot illeti és az állam csupán bérlője ezeknek az objektumoknak. Az a groteszk helyzet állott tehát elő, hogy állami bevételekbe^ olyan objektumokat létesítettek, amelyek használatáért az állam külön bért is köteles fizetni. Könnyen elképzelhetjük, hogy milyen gazdálkodás folyik az egyéb alapokkal, amelyekről a zárszámadásban meg sem mernek emlékezni. Mindez nem fordulhatna elő, hogyha a mai időknek megfelelő modem törvény szabályozná a legfelső számvevőszék működését és ezért a leghatározottabban követeljük e törvény mielőbbi benyújtását és letárgyalását A lakosság eladósodottsága milliárdokban — A gazdasági válság mélypontján még mindig nem jutottunk túl egyes hivatalos tényezők optimista kijelentései dacára sem. A munkanélküliek és ellátatlanok tömege nem akar csökkenni, sőt ma már ott vagyunk, hogy szomorúan kell megállapítanunk a tényt, hogy minden tizedik lakosa ennek az államnak éhezik és csak a lakosság szolidaritása révén könyör- adományokból tengeti életét. — Az általános eladósodás olyan méreteket öltött, hogy — ha idejekorán nem jön segítség — a katasztrófa elkerülhetetlen. A közalkalmazottaknak, tehát az állam legbiztosabb jövedelmű rétegének adóssága meghaladja a 2 milliárd koronát, a mezőgazdaság eladósodása pedig közel 20 milliárd koronát tesz ki. A kisipar és keresíkedelem, valamint az ipari és kereskedelmi üzemekben foglalkoztatott személyek eladósodásáról, sajnos, nincsen statisztika, de bizonyára ez is néhány milliárdra rúg. Minél keletebbre megyünk ez államban, az eladósodás és ezzel az elszegényesedés annál nagyobb mértékű, Szlovenszkón és Ruszin- szkon például a mezőgazdasági üzemeknek alig 14 százaléka adósságmentes, viszont 40 százaléka hektáronként ezer koronával, 19 százaléka 2000 ezer koronával, 1 százaléka hektáronként 10.000 koronával és ugyancsak 1 százaléka ezenfelüli összeggel van hektáronként megterhelve. A mezőgazdasági üzemek aktív vagyonállagának közel 20 százalékos megterhelését jelenti ez. Adóbehajtás — Ilyen körülmények között az adósröf meghúzása, újabb adónemek bevezetése, vagy a régiek emelése szinte az öngyilkossággal egyenlő. Nem csoda, hogy a közbevételek csaknem minden vonalon 20—30 százalékkal alatta maradtak a költségvetés előirányzatában várt bevételeknél és ez is csak a pénzügyi és adóhatóságok könyörtelen behajtási módjainak köszönhető, amit a végrehajtási és büntetési összegek óriási emelkedése igazol a legszomorubban. A legszembetűnőbben igazolja a behajtási mód könyörtelenségét különösen Szlovenszkón a va- gyondézsma hozamának kimutatása az 1934. évben. A zárszámadás szerint ezen a címen 1934-ben 10.5 millió koronát hajtottak be, mig Csehországban 18.5 millió koronát. Végrehajtási költség, hátralékos kamat és büntetés címén Szlovenszkón 6,150.000 koronát hajtottak be, mig Csehországban ugyanekkor csak 4,800.000 koronát, pedig a hátralék Csehországban közel 231 millió korona, Szlovenszkón pedig 168 millió. Azt pedig — úgy hiszem — senki sem állíthatja, hogy Szlovenszkó földje gazdagabb volna a történelmi országokénál Az aránylag nagyobb hozam tehát tisztán csak az ottani pénzügyi hatóságok könyörtelenebb és a lakosság teher- biróképességével nem sokat törődő éljárásának tudható be. Az állami Szemek 45 százaléka defici'es — Hogy azután a közpénzekkel milyen felelőtlenül folyik a gazdálkodás, arra a legjellemzőbb példa, ha az állami üzemek zárszámadásainak adataiba tekintünk be. 18 állami üzem közül nem kevesebb, mint 8, tehát a köz- vállalatoknak 45 százaléka, deficittel zárta az 1934. üzleti évet és a hiány összege eléri a 700 millió koronát. Pedig ezek a vállalatok kereskedelmi vállalatok, ahöl a gazdálkodásban a kereskedelmi szempontok kell, hogy irányadók legyenek. Jobb elbánást Szlovenszkónak és Kárpátaljának! — Arról nem is akarok már szólni, hogy a közhasznú beruházások és segélyezések sorában Szlovenszkó és Ruszinszkó a legmostohább elbánásban részesül, a nemzeti kisebbségek pedig teljesen ki vannak ebből zárva, vagy csak nagyon -nagyon keveset kapnak vissza azokból a súlyos adókból, amelyeket nem egyszer kínos verejtékkel, de becsületesen megfizetnek. — Pedig Szlovenszkó és Ruszinszkó egykor virágzó területei ma ipari és gazdasági temető képét mutatják, ott kellene tehát leginkább az államhatalom támogató keze. A mai bonyodalmakkal és robbanó anyaggal terhes időkben elsősorban az állam érdeke kívánja meg, hogy népei sorában a válságokozta súlyos gcxndok mellé az elkeseredés mérgét ne vesse. Több megértést az állam keleti részeinek speciális bajai iránt, több felelősséget a közpénzek kezelésénél és a nemzeti kisebbségek életjogainak csorbítatlan elismerését követeljük. A sáros! magyarok sérelme — Amig a kormány ennek belátására nem jut, addig ebben az országban nem lehet belső konszolidálásról beszélni, főleg akkor nem, ha Szlovenszkó országának első köztisztviselője olyan sérelmes módon nyilatkozik magyar ügyekről, mint ahogy ezt az eperjesi kultur-est 'botrányával kapcsolatban sajnálattal kellett tapasztalnunk. Szlovenszkód tartománygyülési képviselőink ez ügyben interpellációt nyújtottak be Országh József országos elnökhöz. Országh elnök ur jónak látta, hogy erre az interpelláciőra olyan hangon válaszoljon, amely sem nem cinikus, se nem lekicsinylő, de egyszerűen a magyarságot sértő. Az a magyarság, amely itt él ebben az országban, illetve ezen országrészben már ezer esztendeje és kultúrintézményei kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal rendelkeznek, tiltakozik az ellen, hogy egy másik nem magyar intézmény, amelyik szeretné magát ezzel hazafiasabbá tenni, az est rendezésével kapcsolatban sárosa magyar svihákokról beszél, amit nem lehet eléggé elitélni, de még elilélendőbb, hogy Szlovenszkó első köz- tisztviselője az interpellációra adott válaszban nem rösteUi ezt a sértő kifejezést papírra vetni és ezzel dokumentálni, hogy ő nem pártatlan és hogy nem arra a helyre való, ahová állították. Mi magyarok magyarok vagyunk és semmiféle svihákok nem vagyunk sem Országit urnák, sem más egyesületnek. — Mindaddig, amig a köztársaságban a magyarsággal igy bánnak, amig a magyarságnak nem adják meg száz per centben a bennünket megillető jogokat, mindaddig, amig sérelmeinket nem orvosolják, sem a kormánnyal, sem a költségvetéssel, sem a zárszámadással soha egyet nem érthetünk és azt el nem fogadhatjuk. Remes bírálata Esterházy tapssal fogadott beszédét megelőzően — mint már jelentettük — Remes előadó mondott föltűnő tartalmú beszédet. Összehasonlította a legutolsó öt esztendő költségvetését és megállapította, hogy 1930—1934-ben összesen tizenhatmilliárdot kellett fedezni költségvetésen kivül álló forrásokból. Hangsúlyozta, hogy az egyenes adók bevételi összegének mintegy kétharmadát maga Csehország szolgáltatja, a harmadik harmadol a többi három országrész együttvéve. Legkevesebb adóhátralék van Sziléziában, a legtöbb Ruszinszkó- ban. Az egyenesadó hátrál ék ok 78 százaléka Szlo- venszkóra és Kárpátaljára esik s csak 22 százalék a történelmi országrészekre. A zárszámadás szerint négy minisztérium lépte át az előirányzatot, de csak a népjóléti kért idejében engedélyt a túllépésre a parlamenttől. A pénzügyi, nemzetvédelmi és közegészségügyi minisztérium engedély nélkül lépte át a költség- vetés kereteit, vagyis törvénytelenül gazdálkodott s túllépésüket most utólag kell jóváhagyni. Niért késik március 7.-ének állami ünneppé nyilvánítása Prága, február 19. Röviden megemlékeztünk arról, hogy a szenátusban a koalíciós pártok törvényjavaslatot nyújtottak be március 7-ének, Masaryk első elnök születésnapjának állami ünneppé való nyilvánítása tárgyában. A javaslatot az illetékes bizottságok is letárgyalták s a bizottsági jelentés is készen áll a szenátusban. A plénum a dolgot mégsem tárgyalta. Értesüléseink szerint azért, mert a cseh néppárt ezt az alkalmat ismételten felhasználta arra, hogy az ünnepek kérdésének végleges rendezését sürgesse. így az ünnepek kérdésével most az egész koalíció foglalkozik. A március 7-ének megünnepléséről szóló javaslatot a szenátus plénuma a jövő héten tárgyalja, így megvan a remény, hogy a javaslat kellő időben törvénnyé válik. 3
