Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)

1936-01-19 / 15. (3864.) szám

5 1936 Január 19, vasárnap. Kárpátalja és a magyar egységes párt terve Körtéül képviselő a mai pártszövelségi keret fenntartása me'Ielt nyílat­koz.k • A Kárpáti Híradó újabb megnyilatkozása az egyséses párt mellett A magyar kisebbségi politika nagy eseménye: Esterházy János pártelnök országos körutia • Ez a kérdés nincs tisztázva. Hodza Milár a látogatást bezáró nyilatkozatában határo­zottan leszögezte, hogy a kisantant és a ró­mai hatalmak gazdasági egyiittmüködésérő van szó, erre érkezett el a tizenkettedik óra s Schuschnigg prágai látogatása ezt a célt igyekezett szolgálni. Határozottan és államférfim felelősségének tudatában nyi­latkozik az együttműködés szükségességé­ről s ha ennyire kívánja, bizonyára érti a módját, hogy Magyarországnak olyan ja­vaslatot tegyen, amit elfogadhat. A pesti sajtókommentárokból kitűnik, hogy Buda­pesten is megvan a hajlandóság a közeledés gazdasági módszerének kipróbálására. Ausztria határozott állásfoglalása ugyan­csak befolyásolhatja Magyarországot, de az autarkia légköréből való kilépés (nem sza­bad elfelejteni, hogy az autarkiát az összes dunai állam közül a legkönnyebben Ma­gyarország viseli el) csak akkor következik be, ha ,,a kisantant főállama“, mint Ma­gyarországban Csehszlovákiát nevezik, messzemenő előzékenységet tanúsít minden­ben, többek között abban is, hogy a közép- európai gabona nyugati elhelyezésének ter­vében a magyar búza — mely minőségileg jobb, mint a román vagy a jugoszláv — nem szorul a kisantantbuZa mögé. A cseh­szlovák iparban talán még inkább „három­negyed tizenkettő" van, mint Magyarorszá­gon s igy nem lehetetlen, hogy Prága ma gazdaságilag előzékenyebb lehet Budapest felé, mint eddig volt. Ha minden sikerül, megkezdődhet az uj kísérlet, a módszerváltozás. A megegyezést a közgazdasággal kezdik, nem a politikával. Azzal a reménnyel, hogy a gazdasági meg­értés légkörében idővef magától megtörtén­het a politikai érdekek összeegyeztetése. * A kisebbségi ember némi aggodalommal nézi az uj módszer alkalmazását, bármeny- jj nyíre örül a dunai államok közeledésének s a kisebbséget felőrlő nép és nép közötti feszültség enyhülésének. De fél, hogy a vesztes ő lesz. Ha a politikai kibékülés mód­szere diadalmaskodik, okvetlenül történnek intézkedések, amelyek lényegesen megjavít­ják helyzetét. Magyarország azért hangoz­tatta a politikai módszer prioritását, mert intézményesen rendezni kívánta a megegye­zésben a kisebbségek sorsát, mig Csehszlo­vákiának nem volt ilyen érdeke. A gazda­sági módszer nem foglalkozhat kisebbségi helyzettel, mert a politikai problémákat egyelőre kirekeszti a megegyezésből. Tilta­kozzék tehát a kisebbség a gazdasági meg­egyezés kísérlete ellen? Botorság volna. El­lenkezőleg, egészséges reálpolitikával min­dent el kell követnie, hogy a bármiféle megegyezésből származó előnyöket kihasz­nálja és kiépítse. A magyar kisebbség túl­nyomóan agrár nép. Vigyáznia kell, hogy ne rekesszék ki azokból az előnyökből, amelyeket a megegyezés a középeurópai agrárlakosság részére biztosit. Ha az az elv diadalmaskodik a középeurópai térben, hogy a gazdasági érdekek mindenekelőtt követ­keznek, a magyar kisebbség politikai pro­gramja sem lehet más, minthogy mindenek­előtt hozzálásson a gazdasági lét biztosítá­sához, természetesen nemcsak a kisebbségi egyén jólétének előmozdításához, hanem a kisebbségnek mint nemzeti kollektiviumnak gazdasági kiépítéséhez. A légkör ma talán alkalmas s a középeurópai gazdasági meg­egyezést kővető esetleges anyagi fellendü- íésben könnyebb lesz eredményeket elérni, mint eddig, különösen ha tényleg gazdasági! megállapodás jön létre a dunai államok kö­zött s az ellenszenv gyilkos atmoszférája ki­tisztul. A főtörekvés csak egy lehet: a meg­változott világpolitikai helyzetben hozzá­látni a kisebbségi erőállomány belső erők­kel való konzerválásához. Ha megegyezés van a dunai térben a status quo alapján, bármiféle is ez a megegyezés, lehetővé teszi a nyugodt kisebbségfejlesztő munkát, de szükségessé is teszi, mert máshonnan támo­gatás nem remélhető. A gazdasági megegyezés a kisebbség szempontjából ilyen perspektívákat nyit Kíváncsian várjuk, lesz-e belőle valami. Mert amit itt felvázoltunk, csak lehetőség arra az esetre, ha a fordulat tényleg bekö­vetkezik, de nem tudjuk, bekövetkezik-e s valóra válik-e a hodzai terv. őszintén szól­va, nem vagyunk túlzott optimisták. A poli­tikai ellentétek nagyok s a merő gazdasági megegyezés aligha hidalhatja őket át. Ér­zésünk az, hogy az elhanyagolt, elrontott talajról a külső megegyezés esetén mindun­talan olyan uj problémák és ellentétek ug­ranának elő, amelyek lehetetlenné tennék a békés gazdasági együttműködést. Alaposan csak politikailag rendezhető a dunai prob­léma, mert politikailag rontották el. De kí­sérletezni lehet a gazdasági módszerrel. Prága, január 18. Az egységes magyar párt gondolata áll a szlovenszkói és kárpátaljai ma- | gyár közélet előterében. A figyelem most Kár- Spátalja felé fordul, ahol a magyarság ottani első | vezérének ajkáról határozott állásfoglalás hang- izott el. Dr. Korláth Endre nemzetgyűlési kép­viselő a Kárpáti Magyar Hirlep és a Kárpáti Magyar Híradó hasábjain hosszabb nyilatkoza­tot tett az egységes magyar párt kérdésében s a tervvel szemben elutasító álláspontot foq- lalt el. A nyilatkozat a következőképen hangzik: Kertéül nyilatkozaté — Olvastam a magyar nemzeti párt pozsonyi elnöki tanácsának a magyarsághoz, intézett kiált­ványát, mint a dr. Szüllő Géza és Esterházy Já­nos képviselőtársamnak erre szóló 'válaszát. Az ezekből leszűrt véleményem .az, hogy -ez az -el­gondolás nálunk, Kárpátalján már régen nem aktuális, mert nálunk az egységes párt gondolata a pártszövetségi szervezet alakjában már majd­nem két évtizede kifejezésre jutott s ma is meg­van és eredményesen működik. A pártszövetségi rendszert annakidején a legegyszerűbb eszkö­zökkel hoztam létre, Összehívtam a két párt ve­zető embereit és addig nem bocsátottam őket el, amig ki nem mondták a pártszövetség megala­kítását. Itt nem beszélni, de cselekedni kellett. A mi pártszövestégünk minden választáson és minden egyéb olyan akcióban, ahol az egységet kellett kidomborítani, fényesen és eredményesen kiállta a próbát. Az újságíró Korláth képviselőt e ponton megkérdezte, nem tartaná-e helyénvalónak a pártszövetséget az egységes párttal fölcserélni, mire Korláth igy válaszolt:-— Röviden felelhetek e kérdésre: nemi És­pedig azért nem, mert mi itt Kárpátalján nem­csak a magyar nemzeti gondolatot, de a szélesebbkörü őslakos gondolatot is képvi­seljük, - ■■■•■- - - - •-= ­Azt a gondolatot, amely bennünket az évszáza­dok óta velünk együtt élő többi kárpátaljai nép­pel összeköt s amelynek jegyében családilag és szellemileg annyira összeforrtunk, hogy a világ­háború utáni légkörben is csak mesterségesen sikerült bennünket ideig-óráig szétválasztani, de ma már — úgy érzem — ismét egyek vagyunk mindazokban az általános kérdésekben, amik Kárpátalja közjogi, gazdasági és kulturális hely­zetéből adódtak. Nekünk a szélesebbkörü és az egész Kárpátaljára kiterjedő őslakos gondolatot azzal megbontani, hogy kifejezetten bárhogy vesszük, mégis csak szükebbkörü magyar nem­zeti alapra helyezkedünk, nem szabad! Nekünk inkább áll érdekünkben e föld népének őslakos egysége politikailag és gazdaságilag is, mert ez nagyobb erőt jelent az annyira szent magyar egység gondolatánál, amely a pártszövetségben amugyis teljes mértékben kidomborodik. Egy bevált rendszert, mint amilyen a mi pártszövet­ségünk •-- amely 75 százalékos és aránylag a Henlein-párt előretörését is fölülmúló eredményt produkált a legutóbbi választásokon —, nem lenne célirányos fölcserélni egy .olyan rendszer­rel, amely esetleg eredményeiben és .következ­ményeiben elszigetelhetné a kárpátaljai magyar­ságot az őslakos polgártársaival való együttmű­ködéstől. Kárpátalja autonómiáját csakis az ős­lakos egység harcolhatja ki. Már pedig többek között ez is a legfőbb föladatunk. Végül még egyet: amíg a pártföloszlatásról szóló törvény életben van, nem tartanám Kárpátalján tanácsos­nak a pártok összevonásával kísérletezni. A Kárpáti Híradó el envétemónye A Kárpáti: Híradó, amely első oldalán közli Korláth ■ képviselő nyilatkozatát, vezércikkében ellentétes álláspontot foglal el és egyebek közt a következőket írja: ' — Mi képviselőnk tiszteletreméltó érvelése ellenére is kitartunk abbeli meggyőződésünk mellett, hogy a magyar kisebbségi politikát,, az eddigi alapon nem lehet teljes sikerrel folytatni, mert igy továbbra is — akarva, nem akarva — elsődleges cél a politika s nem a közjogi, kultu­rális és gazdasági mentőmunka lesz. Amellett nem tagadható minden választási siker ellenére sem, hogy épp a. legmagyarabb járásban és fal­vakban ingatják meg legjobban tömegeinket a cs.eh. agrárok,...a., kommunisták és a szoedemek, akik továbbra is megfeszítik minden erejüket, hogy a nemzeti összetartás és együttmunkálko- dás arcvonalát gyöngítsék. Ami. pedig az ősla­kos egységet illeti, az sokkal jobban megteremt­hető, ha a kárpátaljai orosz nemzet autonómista pártja megerősödve nyújt kezet a testvér ma­gyarság pártjának, mintha mi törekszünk híve­ket szerezni a ruszinság -körében pártjaink ré­szére. Az eddigi őslakos pártkisérleteknek nem volt jóformán semmi hatása a kárpáíórosz tö­megekre, amelyeken megfordul az önkormány­zatért, vívott küzdelem s csupán pár . ezer román és sváb szavazat az, amit a magyar tömegek soraiban ért veszteségeink ellentételeként el­könyvelhetünk. Mi azt hisszük, hogy Kárpátalja részéről sem ez az utolsó szó a pártegyesités kérdésében s ha Szlovenszkón megegyeznek, annak kihatása Kárpátalja magyar politikájára sem maradhat el. A magyar nemzeti párt kassai szervezete az egységes párt mellett Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar nemzeti párt kassai helyiszervezetének vezetősége január 17-én a pártiroda tanácster­mében Münster Tivadar országos és kerületi elnök vezetésével ülést tartott. Kristóff Sán­dor kerületi pártigazgató ismertette a falubank megalapítására vonatkozó törvényjavaslato­kat, majd a magyar nemzeti pártnak a párt­egység megteremtésére vonatkozó felhívásá­val foglalkozott. Javasolta, hogy a helyiszerve­zet az egységes párt mellett foglaljon állást. Gö- möry János, dr. Hercz István, Vargóczi Já­nos, Helyei Gyula, dr. Balázsy Dénes és dr. Halmi Béla egyhangú lelkesedéssel mondották ki a kassai pártkerületnek az egységes párt gondolatához való csatlakozását. Hercz aldnök indítványára kimondják, hogy a határozatot fel­terjesztik a párt országos elnökségéhez és ké­rik, hogy a határozatot vegyék figyelembe. Ez­után az időszerű várospolitikai ügyekben ta­nácskoztak. Esterházy Jánss a kereszténvszocialista párt országos elnöke keletszlovenszkái és kárpátaljai körútra indul Kassa, január 18. Esterházy János, az országos keresztényszocialista párt elnöke, január hó 19-én keletszlovenszkói körútra indul, melynek során az egyes pártkörzetek vezetőségével fog értekezni. A pártelnök a következő sorrendben láto­gatja meg a pártkerületeket: Január 19-én délelőtt 12 órakor Loson­con, délután három órakor Rimaszombat­ban, este hat órakor Rozsnyón vesz részt a pártkörzet értekezletén. Az ideiglenesség jegyében indul a kormánytöbbség évkezdő munkája Suchyt vagy Berant delegálja az agrárpárt a kormányba! Prága, január 18. E héten a belpolitikai ese­ményeket nagyon erősen háttérbe szorította Schuschnigg kancellár prágai látogatása s igy a szorosabb értelemben vett belpolitika minden eseménye a képviselőházi elnökség , s a költség- vetési bizottság üléseiből állott. Ezek' az érte­kezletek vezetik be a jövő heti kétnapos par­lamenti munkát. El kell ismerni, hogy Hodza miniszterelnök szabadságról való visszatérése azon nyomban lecsendesitette a már nagyon háborgó koalíciós sajtót annak kijelentésével, hogy nagyobb ter­jedelmű kormányváltozás, kibővítés a közeljö­vőben nem lesz és egyelőre meg kell elégedni azzal, hogy a nemzeti szocialisták megkapják az iskolaügyi minisztériumot az elvesztett kül­ügyminisztérium helyett. Ám ezzel a nyugtalan- kodókat csak lecsendesitette, de meg nem nyug­tatta. Az ilyen .megoldás a nemzeti szocialistá­kat nem kárpótolja a külügy elvesztéséért, más­részt nyitott kérdés marad a külügyi tárca be­töltése, ami különösen a mai mozgalmas idők­ben igen nagy jelentőségű s ~ tartósnak nem tekinthető az a megoldás, hogy egy személy intézze a kormány veze­tését és a külügyi tárcát Végül az uj minisztérium, vagy minisztériumok szervezésének kérdése is erősen foglalkoztatja a közvéleményt. Beran és Suchy Még a legnagyobb kapacitású embe,r sem láthatja el manapság tartósan a miniszterelnö­ki és a külügyminiszteri teendőket. A belső gondok, a munkanélküliség,. a pénzte­lenség s az ezzel járó folytonos elégedetlenke­dés, a pártok civakodása megköveteli, hogy a miniszterelnök állandóan, tartósan az állam területén legyen. De rohanva közeledik a nem­zetek szövetségének tavaszi üléssszaka s a kül­ügyminiszternek esetleg huzamosabb ideig Genfben lesz a helye. A hivátalnókszemélyek- kel való .helyettesítés akár egyik, akár a másik poszton félmegoldás, ami a jelen időkben egyál­talán nem kívánatos. így aztán nem csodálható, ha a lapunkban egy hét előtt elsőnek közölt hirt a mai Morgenpostban ebben a formában látjuk viszont: „Egyre több olyan hang hallható, hogy jobb volna, ha dr. Hodza miniszter nagy ké­pességeit és energiáját mindenekelőtt a külpoli­tikai feladatoknak szentelné. Ezzel kapcsolat­ban baloldali körökben azt mondják, hogy az agrárpárt nagy szelepet szánt dr. Suclb képviselőnek s ugyanakkor az agrárpárton Január 20-án fél négy órakor Szepsibett, este fél hét órakor Kassán. Január 21-én délben fél egy órakor Nagy- kaposon, délután fél négy órakor Királyhel- mecen vesz rész az értekezleteken. Az Esterházy János országos elnök részt- vételével lefolyó körzeti pártvezetőségi ér­tekezleteken az egyes pártkörzetekhez tar­tozó községi helyiszervezetek vezetői és a járási képviselőtestület tagjai vesznek részt. Esterházy János január 22-én Kárpátal­ján folytatja körútját. belül Beran pártelnököt is emlegetik minisz­teri előliként." Bizonyos, hogy ez a kérdés is az agrárpárt januáivégí kongresszusán jut dűlőre. A kon­gresszus ■■ egyébként nem foglalkozik a párt név- változtatásának kérdésével. Mikor szünet k meg az unifíkécióf min utériumot! Ami a minisztériumok számának a repülés­ügyi minisztériummal való emelését illeti, az el­len nagyon határozott hangon szólal fel a mai Lidové Listy. A vezető államférfiak rossz pszi­chológusok — Írja a lap. — Csaknem három éven át kalapálják a közvéleménybe, hogy sok a miniszter, most meg egyszerre az ellenkezőt teszik... Noha a Lidové Listy nem említi, bizonyos, hogy írását a Srámek unifikációs minisztérium­nak felszámolása érdekében indított koncent­rált támadások fütik, mert •. . abban aztán míg az ellenzék is egyetért a jobb- és baloldali kormánypártokkal, hogy az urífjkációs minisztérium megérett a fel­számolásra. A legközelebbi iövö ezek szerint valóban nem hoz meglepetéseket a belpolitikában, mert Franké miniszternek az is­kolaügy élére való helyezése és Tuőny posta­miniszterré való kinevezése igazán nem újdon­ság. Nagyon kérdéses azonban, hogy a jövő heti kétnapos parlamenti plénum után követke­ző szünetben mire lesz képes a kormány. A be- ielentett tervek szerint számos törvényjavaslat lesz készítendő. És ak’kor tűnik majd ki n kor­mány munkaképessége.

Next

/
Thumbnails
Contents