Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-18 / 14. (3863.) szám
1936 |antiár 18, szombat T>I»:GAI-A\AGtARHl RLAP 5 ."HlREK.— GRAZIANI TÁBORNOK, aki megnyerte a Szomáli-front nagy ütközetét. Angol jelentések szerint Badoglio marsaik a cáfolatok ellenére hamarosan mégis visszahívják Afrikából, mert egészségi állapota megrendült. Utóda Graziani tábornok lesz.- HORTHY KORMÁNYZÓ A BUDAPESTI LENGYEL KÖVET DÍSZ- EBÉDJÉN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Lepkovszky budapesti lengyel követ csütörtökön este Horthy Miklós kormányzó és felesége tiszteletére ebédet adott. A követségi ebéden a magyar kormány részéről jelen volt Kánya külügyminiszter, Darányi földművelésügyi miniszter és Kozma belügyminiszter. A budapesti diplomáciai testület tagjai közül Grigorcea román követ, továbbá a török, belga és an-r goi követ, valamint a francia katonai attasé volt jelen az ünnepi ebéden.- GAJZAGó LÁSZLÓ HÁGÁI NEMZETKÖZI BÍRÓI JELÖLT. Géniből jelentik: A hágai állandó nemzetközi bíróság megüresedett két bírói székére az egyes nemzeti csoportok a népszövetség főtitkárainak most jelentették be jelöltjüket. Magyar részről Gajzágó László rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert és Manley O. Hudson északamerikai egyesültállamok- beli bírót jelölték a két megüresedett birói székre.- GYÁSZMISE. Az ez-előtt. húsz évvel, 1916 január 1—18-ig tartó toporoutz-raranczei Brusi- lov-offenziva alkalmával elesettek lelki üdvéért január 18-án, szombaton reggel 9 órakor a po- izsonyi ferenorendiek templomában gyászmisót tartanak. E véres harcokban túlnyomórészt pozsonyiak és csallóköziek vettek részt, mégpedig főleg a volt 807. honvédgyalogezred, amely ezred zömét a volt 13. honvédgyalogezred kereteiből alakították, továbbá a volt pozsonyi 14. tábori tüzérezredből, a Russ-különitményből és a Papp- dandárból. Mindeme csapattestek kereteiben na- nyobbrészt Pozsony szülöttei szolgáltak és az elesettek is főleg belőlük kerültek ki. Az életben maradt bajtársak, akik ezen harcokban résztvet- tek, szeretettel felkérik Pozsony lakosait, hogy A gyászmisén minél nagyobb számban jelenjenek meg. A templomban az első két jobboldali padsort az elesett bajtársak hozzátartozóinak, a baloldali két elülső padsor pedig az életben maradt bajtársak részére tartják fenn. — PRÓNAY GYÖRGY BÁRÓ SÚLYOSAN MEGBETEGEDETT. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Prónay György báró csütötökön délután a budapesti Nemzeti Kaszinóban váratlanul gyomorvérzést kapott. Súlyos állapotban szállították be a kórházba, Prónay állapota mára javult és az orvosok remélik ha maros felépülését. — MAGYAR REFORMÁTUS ISTEN- TISZTELET PRÁGÁBAN. Vasárnap a prágai német evangélikus egyház Opatovická-uc- cai első emeleti tanácstermében délelőtt tiz órai kezdettel magyarnyelvű református isten- tisztelet lesz. Az istentiszteletet Batta Pál református segédlelkész végzi. — BUDAPEST VENDÉGE ALEXANDRA DÁVID NELL, A BUDDHISTÁVÁ LETT FRANCIA ERÓNÖ. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Érdekes vendége van a magyar fővárosnak: Alexandra Dávid Nell, a hírneves francia Írónő, Tibet rejtélyes világának egyik legalaposabb ismerője, a szellemi együttműködés nemzetközi egyesületének meghívására Budapestre érkezett, ő az egyetlen európai nő, akit a Dalai Láma is fogadott, főképen azért, mert párisi létére áttért a buddhista vallásra. A neves Írónő Budapesten elmondotta, hogy tizennégy évig mint koldusnő gyalog bejárta az egész rejtélyes Tibetet. Utján rendkívül sokat tapasztalt. Tibetben az egyházi élet rendkívül fejlett; óriási kolostorokban mintegy tízezer szerzetes él. Az Írónő májusig marad Európában, azután — mint mondotta — „hazatér Tibetbe", Az európaiakról nem éppen hízelgő véleménye van, amióta Tibetben él. „Az európaiakat — mondotta — sem rosszaknak, sem cinikusoknak nem tartom, egyszerűen úgy érzem, hogy — buták." A kassai felsőbíróság fölemelte a legenyemihályi futballisták kémkedési pőrében a fővádlottak büntetését A meíléhvádíottak büntetését általában enyhítették Kassa, január 17, (Kassai szerkesztőségünktől.) A kassai felsőbíróság egyheti tárgyalás után ma mondott ítéletet abban a nagy kémkedési bűnügyben, amelynek vádlottjaként a legenyemihályi sportklub 11 játékosa állott a bíróság előtt. Első fokon Tóth Józsefet 13 évi fegyházra és ezer korona pénzbüntetésre, Fedák Ernőt 12 évi fegyházra és ezer korona pénzbüntetésre, Lackó Istvánt 10 évi feayházra és ezer korona pénzbüntetésre, Buday Dénes orvostanhallgatót 9 évi feayházra és ezer korona pénzbüntetésre, Czehlár Aladárt 8 évi fegyházra, Magyar László joghallgatót 4 évi fegyházra, Tóth Mihály gazdálkodót, Magyar Lajost és Szatmári Pétert 3—3 évi fegyházra, Bodnár Györgyöt 2 évre és Robovszky Istvánt 1 évre ítélték. Kunder Péter plébánost, Kroner Sarolta tanítónőt, Sípos Istvánt, Hoffmann Dezsőt, Nagy Nándort és Kreisz Henriket első fokon fölmentették a kötelező följelentés elmulasztásának vádja alól. Az ügyész felebbezést jelentett be és így került az utóbbi évek egyik legnagyobb kémkedési bünpöre a kassai felsőbiróság elé. A vádat dr. Ben ka államügyész képviselte, a védelmet dr. Foitel, dr. Tenczer, dr. Ruzsik, dr. Václavik, dr. Varga, dr. Levy, dr. Gross- wirth és dr. Jung ügyvédek látták el. Ma délben Bogsch elnök kihirdette a felsőbiróság Ítéletét, amely szerint Tóth József és Fedák Ernő büntetését 15—15 évi fegyházra emelték föl, az ezerkoronás pénzbüntetést helybenhagyták. Czehlár Aladár büntetését 8 évről 3 évre szállították le. Buday Dénes orvostanhallgató büntetését 8 évben és 1000 korona pénzbüntetésben állapították meg. Magyar László joghallgató büntetését 3 évre szállították le, Nagy Lajos, Szatmári Péter és Robovszky István büntetését helybenhagyták. Bodnár György büntetését másfél évre mérsékelték és a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vették. Tóth Mihály gazdálkodót a kémkedésben való bünrészesség miatt 3 évi fegyházra és polgári jogainak elvesztésére ítélték, Lackó István büntetését helybenhagyták, Kunder Péter plébános, Kroner Sarolta tanítónő, Sipos István, Hoffmann Dezső, Nagy Nándor, Kreisz Henrik fölmentő Ítéletét a felsőbíróság helybenhagyta. Frantois-Poncet francia nagykövet tisztázza Berlinben a locarnöi szerződés kérdését Az ango'-francia katonai megegyezés nem irányul Németország ellen Megszűnt a pécsi bányászsztrá jk Pécs, január 17. A pécsvidéki bányaigazgatóság ma a kora délutáni órákban közölte, hogy az összes kizárt 4400 bányamunkást visszavette szolgálatába. A munkások ugyanis elhalasztották követelései kiét és vezetőik biztosítékot nyújtottak arra, hogy nem kezdenek újabb sztrájkot és a legnagyobb rendet és fegyelmet Ígérték. Páris, január 17. A francia lapok berlini munkatársai jelentik, hogy Francois Poncet berlini francia nagykövet pénteken fölkereste a német külügyminisztériumot és Bülow államtitkár előtt kifejezésre juttatta azt a meglepetést, amelyet a legújabb franciaellenes német kampány Páris- ban keltett. A német lapok ugyanis legutóbb váltig azzal vádolják Franciaországot, hogy az angol—francia katonai megállapodással megsértette a locamói szerződést. A francia nagykövet ismételten biztosította a német kormányt, hogy a legújabb angol—francia katonai megállapodás kizárólag az olasz—abesszin konfliktusra vonatkozik és semmiesetre sem terjed túl a Földközi tenger keretein. Bülow azt válaszolta, hogy Németország nem akarja fölmondani a locamói szerződést és az illetékesek mindent el fognak követni a német sajtó kampányának beszüntetésére. A francia nagykövet ezzel az alkalommal megjegyezte, hogy Franciaország megfelelő ellenrcndszabályokat volna kénytelen foganatosítani abban az esetben, ha Németország a demilitarizált rajnai zónán katonai helyőrségeket állít föL í — HALÁLOZÁSOK. Drobny Ferenc magánzó 79 éves korában Lőcsén elhunyt. Drobny János, Szlovenszkó nyugalmazott országos elnöke az el- | hunytban nagybátyját gyászolja. — Franki Samu [ zsolna kereskedő csütörtökön rövid szenvedés után elhunyt. Pénteken helyezték a város lakosságának nagy részvéte mellett örök nyugalomra. — Özv. idősebb Lakner Lászlóné január 16-án, { nyolcvanéves korában meghalt. Szombaton dél- . után három órakor helyezik Léván örök nyuga- , lomra a római katolikus temetőben lévő családi sírboltban. Az elhunytat kiterjedt rokonsága gyászolja. I — „ADDIG NYÚJTÓZKODJ, AMÍG A TAKARÓ ÉR." Pozsonyi szerkesztőségünk je- j lenti telefonon: A Westend 643. számú villa lakói tegnap este tíz óra tájban gyanús neszt 1 hallottak Samec magántisztviselő lakásából. Minthogy tudták, hogy a lakás tulajdonosa nincs otthon, rosszat sejtve azonnal jelentették az esetet a rendőrségnek. A rendőrségi kis riadóautó úgyszólván pillanatok alatt megérkezett 1 a helyszínre s a rendőrök behatoltak a lakásba. A lakás felületes átvizsgálásánál senkit sem találtak. Már-már el akartak távozni, amikor az egyik rendőr észrevette, hogy a hálószoba ágyából egy hatalmas férficsizma kandikál ki. Lekapta az ágy takaróját és az ágyban egy alvó fiatalembert talált. A meglepett fiatalember Hernyei Gyulának igazolta magát, 26 esztendős lakatos, már többször volt büntetve s nemrégiben került ki a fogházból. Több álkulcsot és betörőszerszámot találtak nála. Jóllehet, a fiatalember azt állította, hogy csak. ; azért „ment be" a lakásba, hogy fáradtságát kipihenje és jól kialudja magát, a rendőrség í nem adott hitelt szavainak, hanem őrizetbe• vette. i — MEGMÉRGEZTE MAGÁT, MERT LOPÁS* ■ SÁL GYANÚSÍTOTTÁK. Beregszászi tudóeitón'k ' jelenti: Német Sándor beregszászi kőműves a na■ pókban munkát vállalt egy helyen, ahol, míg ott • dolgozott, eltűnt egy kövér liba. Az építtető fel- t jelentésére a csendőrség nyomozást indított s a • gyanú Németre irányult, akit- több ízben kihall- i gattak, de bizonyíték nem merült fel ellene. Az önérzetes munkást azonban nagyon bántotta, hogy lopással gyanúsítják és efeletti elkeseredésében elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el. Marólúgot kerített és azt egy kapualjban kiitta. Súlyos állapotban beszállították a kórházba, ahol sikerült az életnek megmenteni. — FELGYÓGYULTAK A HUSMÉRGE- ZÉSBEN MEGBETEGEDETT POZSONYI APÁCÁK. 5ozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tegnap részletesen beszámoltunk arról a tömeges mérgezési esetről, amelynek következtében a pozsonyi Jakab városbiró-té- ren levő zárda hetven nővére hirtelen megbetegedett. Dr. Ballay, a betegek kezelőorvosa ma kijelentette, hogy az apácák közül már csupán négyen feküsznek, közülük egynek állapota komolyabb. Ennek sem életveszélyes az állapota. A többi beteg apáca már felgyógyult és rendesen végzi megszokott munkáját. A bakteriológiai vizsgálatot még nem fejezték be. úgyhogy még mindig nem lehet biztosan tudni, hogy a tömeges megbetegedést tulajdonképpen ■ mi okozta. Tovább bonyolódik a „legnagyobb amerikai ügy“ „Hauptmann, a kivégzést eíhaíasztottáku Fegyendázadás a trentoni tegyházban ■ Megvan Lindbergh-bébi igazi gyilkosa? ■ A gangszterek ki akarták szabadítani Hauptmannt a fegyházból Trenton, január 17. Hoffmann, New Jersey állam kormányzója, Hauptmann kivégzésének elhalasztásával kapcsolatban kijelentette, hogy mint a végrehajtó hatalom képviselője a könyö- rületességnek akart kifejezést adni cselekedetével Hauptmann felesége az újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy rendkívül boldog a fordulat miatt. Amikor Hoffmann kilépett a börtön épületének kapuján ,azt mondotta, hogy az események annyira fölizgatták, hogy az okiratokat már nem is tudta aláírni. A fegyház épületében, Hauptmann cellájának szomszédságában villámgyorsan elterjedt a kivégzés elhalasztásának híre. A fegyencek kopogni kezdtek a halálraítélt cellájának falán és teljes erejükkel ordítottak: Amerihai-stilusu fegyendázadás Huupmann „tiszteletére" Newyork, január 17. A Boston Reflector értesülése szerint New Jersey állami hivatalai megkísérelték, hogy titokban tartsák azt a fegyház- zendülést, amely szerdán éjszaka tört ki a trentoni tegyházban, ahol Hauptmannt is őrzik. A zendülést csak a milícia latbavetésével sikerült elfojtani. Harminc fegyencnek sikerült feltörnie a cella- ajtókat és óriási zajjal kirohant a szűk folyosókon át az udvarra Több fegyenc lőfegyverrel rendelkezett, mások a cellákba csempészett tőrökkel és késekkel voltak felfegyverkezve. A vérontás elkerülése végett Kimberling ezredes, a fegyház parancsnoka visszavonta az udvari őrséget A zendülők további tizenöt fegyencet kiszabadítottak celláikból. Vezetőjük Mullings, a — Hauptmann! Hauptmann, a kivégzést elhalasztották Az igazi gyilkos Newyork, január 17. Egy lap értesülése szerint a Lindbergh-rejtély megoldása küszöbön áll. Hoffmann kormányzó állítólag azért halasztotta el Hauptmann kivégzését, mert bizalmasan megtudta a vizsgálatot végző detektivektől, hogy Lindbergh gyermekének igazi rablója egy Oroszországból származó lengyel, aki folyékonyan beszél németül és ugyanolyan kiejtése van, mint Hauptmannak. Letartóztatása küszöbön áll. A grafológusok az elmúlt éjjel lázasan dolgoztak, hogy az iráspróbákból megállapítsák, ki volt az igazi gyermekrabló. fegyház szakácsa volt, aki életfogytiglani büntetést tölt ki. A fegyencek ezután megkísérelték, hogy levegőbe röpítsék a külső fegyházudvar kapuját s az őrség a falakról kénytelen volt éles sortüzet adni rájuk, hogy visszatartsa őket tervük keresztülvitetétől. Két fegyenc súlyosan megsebesült s az egyik bele is halt sérüléseibe. A városból kétszáz katona érkezett a fegyházba s csak amikor megjelentek a falakon, látták be a fegyencek, hogy kitörési kísérletük nem sikerülhet Megadták magukat és egyenkint visszaszállították őket celláikba. A városban később hirek terjedtek el, hogy a fegyvereket a gangszterek csempészték a börtönbe, akik a zendülés segítségével akarták Hauptmannt kiszabadítani a siralomházból