Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)

1935-12-01 / 275. (3827.) szám

1935 december 1, vasárnap*

t>rs:gai-A\\o^atíhirIíAK

17

„Halálsugarak"

nem léteznek

A kozmikus sugarak a Teiuí ködéből érkeznek hozzánk ■ Nem halíható hanghullámok kis élőlényeket pusztítanak ■

Röntgen csodálatos felfedezése óta a laikus fantázia sokat foglalkozott különféle láthatatlan sugárzások létezési lehetőségével, hol éltető, hol romboló tulajdonságokra gondolva. A szenzációhajhászat pedig főképpen halálsugarakra vetette magát és a tömegek félelmi vagy rombolási ösztöneit táplálva évenként többször szolgál idevágó találmányokról szóló ,.autentikus hírekkel” Szögezzük le elsősorban azt, hegy: a tudomány és technika mai állása szerint nagyon valószínűtlen, hogy belátható időn belül gépek vagy élőlények pusztítására alkalmas sugarakat „gyakorlatilag" hatékony módon előállítani tudjanak* Valamely sugárzás tulajdonságai azonnal áttekinthetők, mihelyt megállapították a hullámhosszát. Már pedig ma már ismerjük minden lehető éterhullámzás túlnyomó részét és a kísérletileg még elő nem állított maradékról meg az elméleti fizika alapján elegendő biztonsággal tudjuk, hogy itten miféle tulajdonságok és jelenségek várhatók majd. Kezdve a rádió többkilométernyi hosszú hullámain, leszállítva a közép- és rövidhullámokon keresztül az egyméteres ultrarövid hullámig, melynek Esau tanár, a lipcsei fizikus volt első specialistája és tovább haladva a Csak néhány centiméteres laboratóriumi Hertz-hullámoktól a milliméteres és tizedmilliméteres hősugárzásfajtákig, melyeket minden tárgy már szobahőmérsékletnél bocsát ki és tovább a század- és ezredmilliméteres infravörös sugarakon és a néhány tizezredmilliméternél mint vörös fény immár láthatóvá váló szines hullámokon át az ismét láthatatlanul ultraibolyához és tovább az ennél is rövidebb hullámú röntgen- és rádiumsugarakon keresztül egészen a csak néhány éve közelebbről ismert kutakozmikus ultragammasugarakig, ma már minden „titokzatosnak" a fátyla fel van leb- bentve.

' Nem léteznek hát tulajdonképpeni halálsugarak. De utóvégre fel lehet romjbolásra használni azt is. ami különben éltető, ha túlsók a jóból, maguk a napsugarak is. ha őket homorú tükörrel vagy üveglencsével összegyűjtjük, kicsiny térre koncentráljuk, égetnek, pörkölnek, gyilkolnak. A napsugarakon kivül még csak a rádióhullámok küldhetők érdemleges mennyiségben a távolba, anélkül, hogy azokat a levegő elnyelné, de nyalábba gyűjteni közülök is csak az ultrarövideket lehet, — az utolsó két évtizedben néhány kísérletező,. közöttük Marconi is. tényleg azon. voltak, hogy ezeket a hullámokat homorú tükrök vagy. homorú tükörformáju antennaelrendezések segélyével irányított kévékben a távolba küldjék.

Hogy azonban ilymódon ne csak telefonálni lehessen, hanem a távolból ölni, rombolni vagy például elektromotorokat hajtani is, ahhoz sokkalta nagyobb energiák dróttalan átviteléhez kellene érteni, mint aminőkkel ez belátható időn belül határos vagy érdemes módon lehetséges lesz.

A kozmikus sugarakkal aranyat gyárthatunk

A kozmikus sugarakról , érdemes néhány külön szót szólni: a rádium gammasugarainak rokonai, de azoknál ezerszerte átütőbb erejűek és valószínűleg a tejut ködfoltjaiból. az ott születő uj naprendszerek méhéből érkeznek — és mig a rádióaktiv sugarak a nehezebb atomok szétesésénél keletkeznek, addig a kozmikus sugarak a két legkönnyebb elemnek, a hidrogénnek és a héliumnak az űrben csillagfényből való ujra- sürüsödésénél s e két elemnek nehéz-atomokká való ujraépülésénél jönnek létre. Ézért a dolog természetében rejlik, hogy ha a kozmikus sugarak titkát s nagybani előállítását egyszer kezünkbe kaptuk, akkor ezzel a mesterséges rádióaktivitásnak, az elemek egymásbaalakitásának és az atomrombolásnak problémáit is gyakorlátilag hasznosithatóan megfejtettük —■ és

akkor az emberiség olcsón s tetszésszerinti tömegben tud majd például aranyat is gyártani higanyból s ólomból és a ne* mes fémet aztán már nem pénznek, hanem a vas, réz és ólom utóda gyanánt a mindennapi élet számtalan tárgyában fogjuk felhasználhatni — ez lesz faltán a meg

jövendölt aranykorszak ..másrészt a házi és ipari energiának óriási mennyiségben való olcsó termelése, a némely elem-átalakulásoknál fellépő hatalmas erők fehasználása is megoldott lesz. Mindez pedig — elég ok lesz arra, hogy akkor az emberiség a kozmikus hullámoknak halálsugarak gyanánti alkalmazását feleslegesnek találja, ha az történetesen lehetséges is lenne.

Szólnunk kell itt bizonyos „felfedezett* sugaraknak „minden gépet, minden motort megállító" állítólagos hatásáról is. A sok rosszhiszemű csalásból és jóhiszemű ostobaságból csak annyi a technikailag elképzelhető, hogy ultrarövidhullámu adónak irányított (egy irányba koncentrált) sugárzásával célba venni és megzavarni lehetne ellenséges repülőgép motorjának a mágnesét, mivel ily sugarak a gyujtószikrák létrejöttét esetleg hátráltatják. Ehhez azonban igen sok alkalmas körülménynek kellene találkoznia és szükség esetén a motor fémes árnyékolás utján az ilyen támadástól tökéletesen meg lenne óvható.

Marconi a Lavoro Fascista munkatársának kérdésére, mi igaz az angol és olasz napilapok szenzációs híreiből (ez a szenzáció már húsz éve tart), hogy készüléket talált fel. mely repülőgépek motorjait elállit- ja, állítólag azt felelte, hogy „pillanatnyilag nem közölhet erről semmit sem. A munkálatok még folynak, valamit már elértek, de

beszélni erről csak akkor lehet, ha minden készen és kipróbált lesz és az óvintézkedések megtéve."

Az előbbi fejtegetések alapján nehezen képzelhető el, hogy Marconi igy beszélt volna. És ha mégis, úgy biztos, hogy az egykor híressé vált zseniális technikusnak, ki mint üzletember és szervező is közismerten ügyes, ilyen fogalmazásra ezúttal külön okai voltak s nem lényeges, vájjon ezek az okok üzleti vagy politikai természetüek-e.

A nem hallható hangok

Hogy a halálsugarakról szóló közleményünk teljes legyen, megemlítjük még az ultraszonor hullámokat.

Láthatatlan sugarakról már mindenki hallott, de a nemhallható hangok létezése már kevésbbé közismert. Zugás, csobogás, mennydörgés, emberi hangok — örömé és fájdalomé —- selyemsuhogás, gépek zakatolása, mindez fizikai szempontból csak a testek és a levegő különböző gyorsaságú és erejű rezgése.

Vannak azonban rezgések, melyek némák, az anyagnak olyan gyors remegése, melyet emberi fül nem hall, tudvalevőleg mennél gyorsabb a rezgés, annál magasabb a hang, melyet hallunk, ha a másod- percenkénti rezgésszám a húszezer felé közeledik, akkor elérkeztünk a hallhatóság határáig *>- a hegedű „üveghangjai", vagy amikor a késhegy porcellánt karcol* De függetlenül az emberi fül e korlátozottságától a természetben oly rezgésjelenségek is léteznek, melyek másodpercenkénti sza- porasága felmegy a százezrekbe iS. Ultraszonor hullámoknak nevezzük őket és ma már könnyűszerrel laboratóriumban is elő- állithatók, ahol a háromszázezres rezgésszámot is elérték. A nemhallható hanghullámokat ma már sokmindenre használják, többek között tengermélységek mérésére: viz

alatt gerjesztve a fenékig hatolnak és a „visszhang” felérkezési idejéből könnyen kiszámítható a tenger illető mélysége: ha a tengerfenék nem sikterület, hanem domb- láncolatos, úgy a méréseket csak több helyen kell elvégezni és az eredményeket ösz- szevetni. ; .

E méréseknél rájöttek, hogy az ultraszonor hullámok kisebb halakat és kicsi viziál- latokat sokszor megölnek. Tehát valóságos halálsugarak. A kutatások megmutatták, hogy a viz e rendkívül gyors rezgései a vörös vértestecskéket pusztítják el s általában a kicsiny, egysejtű szervezeteket felszakit- iák és mivel kisebb vizilakóknál. békáknál, apró halaknál behatolnak a bőr alá. ott elérik a vörös vértestecskéket és ezáltal ölik meg az állatokat.

Nosza, kerekedett is erre néhány évvel ezelőtt nagy ultraszonor-halálsugárhireszte- lés. De a szakemberek már akkor is tudták, hogy ezek a rezgések a dolog természeténél fogva nem gerjeszthetők nagy energiával, mert gyors rezgésbe csak kicsiny téstek hozhatók, ezek pedig nem adhatnak ki nagy energiát, éppen, mert kicsinyek. Hatalmas hangerőt csak a lassú rezgésül nagyterjedel- mű hangszerekkel, tehát csak mély hangokkal gerjeszthetünk, gondoljunk a harangszóra a mennydörgésre — távoli katonazenekarból is a nagydobot hallani ki legha- marább.

De még ha sikerülne is tízezernyi ttltra- szonor-hullámgerjesztő párhuzamos kapcsolásával e nemhallható rengeteg szaporaságu rezgéseket meglehetős nagy energiával párszáz méternyire is küldeni, ott is csak kisebb állatokra volnának zavaró vagy pusztító hatással, nagyobb élőlényekre, emberre, nem igen hatnak s fedezékek, fémek, repülőgépek belsejébe sem hatolnak be. Summa- summárum: halálsugarak nem léteznek.

NEUBAUER FRIGYES.

A nyilvános közkönyvtárak réme!

Vandalizmus a könyvekkel ■ A könyvtárakból minden mozdít* ható tárgyat ellopnak ■ A miüiomos leány harisnyájában viszi ki a megkívánt holmit Még a könyvcsaftokat is „gyűjtik*4

,f j U$fz ■ , )f* • "ítfC'í. ficxfi’z.őzx n ii - • ■ ■ í ^ ■

Kassa, november végén*

Valamelyik hírneves magyar íróról mondják, hogy három nagy szobát megtöltő hatalmas könyvtára van, amelyre roppant büszke. Lehet is. A könyvállványok a padlótól a menyezetig érnek és csak úgy roskadoznak a remekül bekötött könyvektől. A neves író minden vendégének eldicsekszik ezzel az értékes gyűjteményével. Egyik ismerőse elismerőleg dicsérte meg a könyvtárat, miközben megjegyezte:

— Egész vagyont ölt könyveibe!

—• Én? — felelte az író. Dehogy'! Alig pár pengőt adtam értük

— Hát ez hogy lehet? — csodálkozott a vendég,

— Barátaimtól kaptam.

— Persze, persze. így adnak kifejezést tiszteletüknek és hódolatuknak Igazán szép dolog!

— A fenét! — kacagott a neves író, — kölcsön kapom .tőlük és elfelejtem visszaadni nekik.

Si non é verő, é bén trovato. Ha talán nem is igy igaz a dolog, de mindenesetre igen jellemzően világítja meg azt a viszonyt, amelyben a könyvkölcsönző és a könyvet kölcsön vevő egymással szemben állanak.

„Könyvet kölcsön kérni és soha vissza nem adni",

ez nem szégyen, nem gyalázat, nem lopás, hanem virtus. Mintha a könyvnek . értéke se volna. Mintha a könyv köztulajdon lenne, amelyre nem kell vigyázni. Be lehet piszkitani és sohasem kell visszaadni.

Olvastam egy magánkönyvtár homlokzatán ezt a fölirást: „Még neked sem adok kölcsön!” Helyes, így kell a notórius könyvkölcsönkérő- ket leszoktatni ama patetikus felhördülésükről: „Nekem csak kölcsön adhatod a könyvet, mert én vigyázok rá, mint a szemem fényére és becsületszavamra visszahozom!" Egyik sem igaz. A könyvre nem vigyáz. Továbbadja kölcsön másnak. A.. sok kölcsönadásban a könyv a huszadik kézben végleg elkallódik. Legjobb esetben használhatatlanságig bepiszkolódik és elrón- gyolódik.

A kötcsönkönyv szomorú sorsa

Ha barátaink igy cselekesznek egy magán- zből kapott könyvvel, el lehet képzelni, milyen szomorú sorsa van annak a könyvnek, amelyet nyilvános könyvtárból vettek ki a buzgó olvasók;

Ezek legnagyobb része úgy érzi, hogy semmiféle felelősséggel nem tartozik a könyvvel szemben. A fegyelmezetlen közönség a könyvet rongálja, bepiszkítja, szellemes megjegyzéseivel látja el, szamárfüleket csinál, egész oldalakat behajlit, sorokat aláhuzigál, gondosan a lapok közé préseli uzsonnája maradványait: mint kenyérmorzsákat, szalámihéjakat, miközben nagyon vigyáz arra, hogy minél több zsirfolt hirdesse anyagi jólétét és jóllakottságát A könyv bekötési tábláját összetöri, holott tudnia kellene, hogy egy könyvet kétszernél többször beköttetni nem leKet.

A legtöbb olvasó azt gondolja, hogy a lefizetett évi húsz korona tagsági díj följogosítja őt arra, hogy a könyvvel a legbarbárabb módon elbánhassák*

Még jó, ha valaki ezt a húsz koronát valójában lefizeti, mert például Kassa városának éppen az úgynevezett legintelligensebb része: ügyvéd, orvos, tanár stb. azon a címen, hogy neki tudományos célból szüksége van a kért könyvre, még az évi húsz korona tagsági díjnak lefizetésétől is húzódozik.

A könyvek visszaadása pedig a legtöbb alkalommá! kellemetlenségekkel van összekötve. A hazavitt könyvet sokan magántulajdonnak tekintik és semmiféle hivatalos fölszólitásra nem reagálnak. A könyvek egy része igy elvész. Sokan meghalnak, elköltözködnek, de a könyvet nem juttatják vissza a könyvtárnak.

A kassai városi könyvtár vezetősége ezért el- határozta, hogy mindazok ellen, akik a könyvet nem adják vissza, akik még a könyvért menő szolgát is durva szavakkal elűzik, a hatóságok előtt tesznek följelentést „közvagyon jogtalan elsajátítása" címen.

Rendet csakis ilyen vaskézzel lehet teremteni azon olvasóknak táborában, akik vállalt kötelességüknek nem akarnak eleget tenni.

Könyvcsonkitók

Azután szinte nincsen védekezés a könyvcsonkitók ellen. A kassai városi könyvtárban eddig az a szokás uralkodott, hogy az olvasóteremben kitették a képes folyóiratokat szabad használatra. Ezt a szokást, be kellett szüntetni, mert '

a folyóiratok cikkeit, de különösen képeit kitépték a szorgalmas olvasók és egyszerűen ellopták a neki tetsző részeket*

Tavaly megtörtént egy igen gazdag, milliomos- nák mondott urholggyél, hogy a könyvtári szolga rajtacsipte, amikor a harisnyájába dugva ki akarta csempészni az olvasóteremből a „Színházi Élet”-ből kivágott cikkeket és képekét, pedig a „Színházi Élet” beszerzése semmiféle anyagi megterhelésébe nem került volna. Ma a folyóiratokat lakat alatt őrzik és csak külön kérésre adják ki az olvasóknak. A lexikonoknak nemsokára már csak a bekötési táblájuk marad meg. Mindenki más szakaszt tép ki, amire éppen szüksége van. így a fogyó holddal folyton

fogy a lexikonok belseje is.;

A közönség sehogy sem akarja megérteni azt a legfőbb parancsot, hogy a könyveket szakad használni, de nem szabad elhasználni

Pedig ha csak valamicskét gondolna erre a parancsra, akkor abból a pénzből, amit a könyvtárak vezetősége kénytelen a könyvek újabb be* kötésére, használható állapotba hozására és pótlására fordítani, sok,, igen sok uj könyvét szerezhetne be, ami föltétlenül az olvasók hasznát és javát szolgálná.

Ezeknek a tolvajoknak az ellenőrzése igen nehéz. Mert van nap, amikor a könyvtárat Kassán ötszázan-hatszázan keresik föl. Ezek 7Ö0— 800 kötetet vesznek ki. Tessék most a tolvajok körmére vigyázni, úgy, hogy a közönség többi részét is gyorsán és pontosan kiszolgálják. Elég, ha a könyvtárőr vagy a Szolga valakivel néhány percre szóba áll, az ügyes tolvaj már kihasználja ezt az őrizetlen percet.

Az olvasó mindent ellop

meg kell állapítani, hogy

a könyvtárból mindent, de mindent ellopnak*

Még a félreeső helyek kulcsait, kilincseit, zárjait, reteszeit, papirostartó dobozait, mosdókból a dugótartó rézláncokat, a hamutartók. belsejét, szóval: minden elmozdítható, helyesebben .kimozdítható dolgot elcipelnek az ismeretlen olvasók. Arról persze beszélni sem lehet, hogy az olvasók kényelmére odatett papit vágó’ kések, tollak, tintatartók érintetlenül maradhatnának. Dr. Péterfy József, a kassai városi könyvtár előzékeny igazgatója eleinte modernül és kényelmesen akarta .a könyvtárat berendezni, ezért minden szükséges tárggyal fölszerelte az olvasótermet. De

az összes kényelmi eszközök éppen ügy eltűntek pár nap alatt az olvasóteremből, mint a törülközők és szappanok a mosdó mellől.

Persze ezekből a kényelmet szolgáló berendezésekből ma már semmit sem lehet találni, mert a könyvtár vezetősége nem győzné pénzzel és idegekkel, ha az ellopott tárgyakat folytón újakkal pótolni akarná.

Ez történik Kassán, ahol a könyvtár látogatói közül 26 százalék tanuló, 28 százalék közalkalmazott, 15 százalék magasabb intelligenciához tartozó egyén, mint tanár, ügyvéd, orvos stb., tehát 65 százalékban ahhoz a társadalmi osztályhoz tartoznak, ahol az ember azt hihet- né, hogy a házi nevelés, az általános fölfogás, az erkölcsös és tisztult meggyőződés kötelező