Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-14 / 260. (3812.) szám
s V. '' ' . ■ ;'j' : 1935 ncrvtjubti- H, caBfiSriSfc. Társadalmi Elet # A Galántai Katolikus K6r november JQ-ón rendezte első őszi kultórestjét. Elsőnek szerepelt a Hanza-dalegyesület Szőke karnagy kitűnő vezetésével, majd a kaltureetet Nagy Ferenc, a Hanza igazgatója vezette be ünnepi beszéddel. Széchényi ,Gyula két költeményt szavalt nagy hatással, majd két ogyfelvonáeos került, színre, amelynek szereplői közül különösen kitűntek: Keller Ili, Rajt János, Horváth József, Keller Erzsi, Keller Manci, Rácz János á* Koháry Gyula. Közben még bárom számot adott elő a Hanza-dalánda. — A galántai Katolikus Kör kulturszakosztályának további programján szerepel egy gyermekmese- délután november *34-ón. majd a második kultur- esfc december 1-én, amelyre előadóul dr. Borka Géza, komáromi gimnáziumi tanárt hívták meg*. December 15-én vallásos est keretében karácsonyi népszokások kerülnek előadásra vetített képekkel. # A kassai Evangélikus Diakonissza Nőegyfet november 16., 17., 18. és 10-én rendezi meg idei jótékonyé élű karácsonyi vásárát a malow- nccai volt evangélikus leányiskola összes termeiben. A vásár megnyitása, melynek tiszta jövedelmét a szegények karácsonyi felsegélyezésére fordítják, szombaton, november 16-án, délután öt órakor lesz szórakoztató műsor kíséretében. A többi napokon is vidám műsorral és kitűnő.bilijével szolgál a rendezőség, amely minden érdeklődőt ezúttal is szívesen meghív. — Állandóan növekszik az ügyvédek száma. A csehszlovák köztársaságban évről-évro növekszik az ügyvédek száma. 1934. év elején 4511 ügyvéd folytatott gyakorlatot a köztársaság területén. Ez év folyamán 32ő uj ügyvédet vettek fel a kamarákba és csak 155-öt töröltek, úgyhogy az év végével 4681 ügyvéd volt, az egész köztársaságban. Ezekből Prágában 1098, Erűimben 216. Míg 1924. évben Csehországban csak 89 uj bejegyzés történt, addig az elmúlt esztendőben 179 ügyvédet vettek fel a kamarába. A többi kamarában is ilyen arányú a gyarapodás. 1935 január 1-én a prágai kamarában 2522 ügyvéd volt, a brünniben 739. a troppauban 115, a turóe- ézentmártoniban 1135 és az ungváriban 174. — Csehországban 23 nő folytat ügyvédi gyakorlatot, ezek közül 15 Prágában. — Az 'ügy véd jelöltek száma az egész köztársaságban 2251. ebből 1279 Csehországban volt bejegyezve. — A miitét után jól érzi magát Krajcsovies volt főrendőr. Pozsonyi ezerive*z tőségünk jelem- ti.telefonon: KmágcsovJeí? Vincét tegnap a helyőrségi kórháziban meg operálták Három szöget, vettek ki műtét utján a gyomrából. A műtéttel kapcsolatban olyan bírok terjedtek el a városban, hogy a volt főrendőr haldoklik. Mint érteEsnlünk, ezek "ahiteik nem felelnék meg-a valóságnak. Krajcsovies Vince állapota mára már javult és remény van felgyógyulására. — Illusztrációkkal tarkított könyv jelent meg a prágai villamosmüvck központi palotájáról. A prágai villamos müvek igazgatósága példásan kiállított könyvet adott ki a villamosmüvek uj központi palotájának műszaki berendezéséről. Az Ízlésesen és a modern nyomdatechnika vívmányaival kiállított százhúsz oldalas könyv huszonöt szerző mambója. A müvet 166 mélynyomása kép, tervrajz és ábra tarkítja. A gondos szerkesztésnek tulajdonítható, hogy még a laikus számára is könnyen érthetővé válik az a bonyolult műszaki berendezés, amely a prágai villamosmüvek központi palotáját Európa egyik legmodernebb berendezésű palotájává teszi. A könyv részletesen ismerteti a palota modern elektromos fütő és hütő berendezését. Igen érdekes a palota teljesen villamosberendezésü konyhájának leírása s nem kevésbé ragadja meg az ember figyelmét az a sok újdonság, amelyet a villamos müvek palotája a villanyvilágítás és a világítótestek terén először alkalmazott. A könyv az uj központi palota berendezésének részletes leírását is tartalmazza. Külön megemlítést érdemel a villamosmüvek önálló betegsegélyzöje rendelőinek és műtőinek leirása. valamint a gyógyfürdőknek képekben és szövegben való ismertetése. A prágai villamostársaság a nagyközönség érdeklődésére számítva a nagyalakú, 120 oldalas könyvet. 30 koronás árban hozza fogalomba. A könyv könyvkereskedőkön kívül az ..Elektrická sluzba“ cimü szaklap kiadóhivatalában is kapható: Praha-VII., a vil- lamostáreaság központi palotája (telefon 705-41, 526. Száma mellékállomás). — Három fiatalkorú eltűnése Pozsonyban. Pozsonyi (szerkesztőségünk jelenti telefonon: Három fiatalkorú eltűnését jelentették be a rendőrségen. Pécsi va Ferenc fém ipariskolai tanuló még november 9-én eltávozott szülei Töröik-ucca 2. sz. alatt levő lakásából és azóta nem tudnak róla. Revolver is volt nála. úgyhogy a szülők attól tartanak, hogy fiuk öngyilkosságot követeit el. — A másik eltűnt, Gross Vilmos 14 éves polgárista. aki tegnap tűnt el szülei lakásáról egy perpatvar után. — Sehiwarzenthal Sándor 16 éves borbélytanonc ugyancsak tegnap tűnt. el Mildós-ucca 9. sz. házban levő lakásáról. A rendőre,1r-c keresi az eltűnteket. XX Jó ellátás, kényelem, gondosság Budapesten a Park-nagyszállódéban a keleti pályaudvarral szemben. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20 százalék engedmény. Azamatőrtéwképész\°\ A D. L. V. pozsonyi kiátliiása A kiállított képekről múltbeli rovatunkban már beszámoltunk. Ez az iwnertetéeank. azonban nem lehetett teljes, mert oly sok volt az elsőrangú felvétel, hogy valamennyit megemlíteni nem lehetett A kiállításon feltűnő volt, hogy sokkal kevesebb tükörfónyes felületű képet láttunk, mint az eddigi kiállításokon. Ennek oka részint az lehet, hogy a kiállítók már előre számoltak azzal, hogy üveg alatt a tükörfónyes felület nem érvényesül a legjobban, másrészt, pedig sok amatőr tükörfónyes papiros helyett a drágább, de sok esetben .jobb hatást biztositó „Gevalux“-papirost használta, melynek bársonyos felülete gyönyörű szinteke te tónust ád. Láttunk arcképeket, gonre-felvételeket, sőt havas tájakat Gevaluxia nagyítva és megállapíthatjuk, hogy rajta a mélyfekete részek mellett a fehér részek jobban érvényesülnek és ezáltal a tükörfényes papirost kifogástalanul pótolja, sőt gyakran felül is mólja, A brómezüst papirosra készült nagyítások legtöbbje eredeti fehér-fekete tónusu volt és csak egy barna színezésű és néhány kék festés akadt közöttük. A komplikált nemes eljárások közül csupán a brómolajnyomás volt képviselve. Az öt brómojajuyomás között a legsikerültebb Sedlák József „Krumaui moUv,um“-a volt. Nagy feltűnést keltett két színes brómolajnyomat, melyek három- szinü nyomásból tevődtek össze. Mind a kettőt Hornt Frigyes küldte be és különösen a „II. Csendélet" cimü volt tökéletes színeivel igen dekoratív alkotás. Kár, hogy nem volt több ilyen kép, de ezen nem csodálkozhatunk, mert a nemes eljárások rengeteg időt igényelnek és tökéletes elkészítésükhöz még a hosszú gyakorlat által sze-rzett kézügyesség is feltétlenül szükségéé. A zsűri munkáját általában kifogástalanul látta el. bár nehéz helyzete volt, amikor a sok gyönyörű és nagyjában egyenrangú kép között kelleti válogatnia és döntenie. Szakkörökben csakis az első dij megítélése keltett némi: feltűnést, amely Friedberger Vilmos „Olaszország" cimü képének jutott. Ezen az előtérben sötét koronája fa áll, mögötte fehér épület. Tipikus olasz táj, mely sugározza a déli verőfényt. A kép felépítése, vonalvezetése is tökéletes, technikailag azonban kifogásolható rajta, hogy a fa koronája teljesen részletnélküli, fekete foltnak látszik. Teljes dicséretet érdemel végül a rendezést kifogástalanul lebonyolító pozsonyi Petzval-klub. Nagy ízléssel és szakértelemmel végezték a. klub tagjai a képek elhelyezését a kiállítási termek falán és az adminisztratív munka. is,, mint a. jegy- elővétel, a kiállított képek visszaküldése, dijak szétosztása, diplomák átadása stb., a legnagyobb rendben bonyolódott le. A Deutsche Licbtbildner Verband tízéves munkásságát a pozsonyi tanulságos kiállítás méltón képviselte. A tárgyilagos néző csak elismeréssel adózhat a D. L. V. eddigi tevékenységének és a jubiláló szövetségnek további hasonló sikereket kivánfhat. A. I. Lapszemle A Die Galerié havonta megjelenő nemzetközi fényképészeti szaklap októberi számában Leonard Missonne, a hírneves belga fényképész érdekes oikkben taglalja a most annyira felkapott lágy- rajzu képek lényegét. A többi cikk közül a „Pozitív retus" és „A reklámfényképészet" cimü értekezéseket kell még kiemelni. A képanyag megint elsőrangú és a modern képszerkesztés remekei mellett ott látjuk a régebbi, romantikus stb. áramlatok kifogástalan alkotásait is. WaJfcer Siems-seu „Női arcképe" és a kanadai Hardy „Férfi- portréja" az arcfényképószet tökéletes példái. De majdnem valamennyi képet fel kellene itt említenünk, mert mindegyik magasnivóju, tökéletes fényképészeti munka. (A lap kiadóhivatalának címe: Wien V., Hamburger-Strasse 4, megrendelhető azonkívül az I. F, Rimpler cégnél, Haida, is. Az évi előfizetési árat most 85 koronára szállították le.) A Fotografische Rundschau havonta kétszer megjelenő fényképészeti szaklap októberi két számában. a következő érdekes cikkeket találjuk: „A különböző zöld fényszíirők hatása", „A pan- chromatibus film előhívása", „A fénykép objekti- vek lencse-reflexei", „Oarbro-nyomás" stb. A hosszabb értekezéseken kívül a lap állandó rovataiban sok hasznos tanácsot ad amatőrnek és szakfényképésznek egyaránt. Képmellékletében sok az érdekes anyag*. így Martmuth „A fémöntő" cimü felvétele a már nagyon gyakorlott és képzett amatőr munkájára vall. Ezenkívül Dieffen- • bacb Margit ritka szépségű interieur-felvételét és Dittrich Eduard virágképét kell még megemlítenünk. Az utóbbi a szövegrészben tárgyalt carbro- nyoinást illusztrálja kifogástalanul. (A lap megrendelhető * kiadónál: Wilhelm Kna-pp, Halle an dér Saale, Németország-) „Dér richtige Film + das rjchtige Filter — das ricbtige Bitó" cimü könyv nemrégen jelent meg. A szerző, Borandt Károly 42 tanulságos ábra. segítségévei nagyon alaposan tárgyalja azt a nehéz kérdést, miként érhető el, hogy a fényképen a külső világ színes képének teljesen megfeleljenek a fehér-fekete tónusok. Ez a- cél csak ugv érhető el, ha helyesen választjuk meg a negatív anyagot és a fény szűr őt. A könyv fűzve és kötve kerül forgalomba. Ára 30—-35 Ke. Newyonk, npv.ean.ber 13. Mostanában minden arannyá válik, amihez a. wewycxrki nő (hozzányúl. Nem elégedett meg -az elegáns é«? praktikus ,jkmé-ibO(p“-piail, a növidujju aranyMaizzal. hanem esténként is tetőtől talpig arany-kelmékbe öltözik. Az anamyiruhához airany hajdiez jár, aranyozott b önpánt, amely a fejét körül veszi és csokorban végződik a homiliok felett. Aranyozott bőrből készülnek -a hossza kesztyűk is, amelyeket az arany néhaihoz viselnek. Ez az aranyegyühtets egyáltalán nem Inat unalnKteao. éppen egysége növeld a hatást. A megara.nyo- zott newyorki nők egyenesem eltenáÍ3hartaitila- nok. Általában az arany ma a legnagyobb divat- jhatailom. Beférkőzik mindenüvé. Már régen viselnek arán yen jtáet kalapokon és ruhákon, de újak az arannyal könnyedén átszőtt nappali ruhák, arany csillogás a kötött ruhákban, a széles arany bajadérőv a délutáni ruhákon, az aranyi őnálák a sokszínű, csillogd laméöltöziefekem. Az aranydivafJhoz drága ékszerek illenek. Megnyílnak a. széfek ée napvilágra kerülnek a. kincsek, amelyek rejtve maradtak az utóbbi válságos években. A MetTopolifcam Opera uj, váHaiIkozőszelLeanü igazgatója, Jolinson, elég merész volt ahhoz, hogy bizalmaié felhívást intézzen az „aranypatkó" hölgyeihez. ..Aranypatkó"-tiak hívják tudvalevőleg azt a félkövakiiku páholysort, amelyet Amerika pénzmágnáisai bérelnek az operában. Johnson igazgató arra kérte a milliomos hölgyeket. hogy támogassák törekvéseit, amelyek fénye® oiperaszezón .megteremtésére irányulnak éis ok is játsszák el ezerepüket éppúgy, mint az énekesek és énekesnőkAz aranypaitkó hölgyeinek szerepe pedig az, hogy gyémántjaik és gyöngyeik, fejdfezefk és nyakékeik teljes ragyogásban jelenjenek meg páholyaikban, még pedig aremicsak a (novemberi •eJőia&á&oko.n., htaneim a szezon további folyamán is. A legszebb és legdrágább éifeszeneket viselő hölgyek közül is ki i&zofcoitt tűnni Mire. Vmeert Aston, Mrs. Ed- wiard Manvilflie, akinek a gazdagsága aszbeszt- tetőkiböil emed és sógon-ságiban áll egy északi uralkodóká;zaa;l ® áld káprázatos gyómá-ntdiadé- mot szokott, viselni sötét ha júiban és Mrs. Georg | Washington Kiapavaugh, hir.es gyémánt-tiarájával. Egyes milliomos hölgyek fehér, rózsaszín, vagy fekete gyöngysoraikkal tündökölnék. Egyúttal) azonban Mrs. Johnson demofcrati- zá.lni is akarja az operát,. Az olcsóbb helyek á.rát. jelentékenyei) iljeezálEtotfca, A programot pedig balettek és revürendsaenű számok beiktiaitá&ával - .broud :va.y-izál“-ja. Páris, november 13. Paris iegsaehb asszonyának, — Leonardo dia Vinci Mona. Lisá-járnak, a Louvre büsekeeégének — akit a trójai Hftléuáhoiz hasonlóan már el is raboltak, kozmetikai fiatalító buráira van. szüksége. ,Ald íát- ni akarja, — irta Vásári — mennyire sikerült ■a, művészetnek a- terméeizetiet. utánoznia, az Mona Tusa szép fejét szemlélje meg." Ma bizony wat aligha, iebstire aneglátni rajta, inért a kép majdnem teljesen elvesztette szánéit. Egy angol s-zakértő fiiradozik most aaon, hogy visszaadja G iocomdámaik szépségét és ifjúságát. SAKK A tizennyolcadik játszma: remii Amszterdam, secmerobar 18. Amsatordaaubai*; játszották te tegnap a -díágbajnoteS párharc lí partiját Eww angol megnyitása után á 8. lé! pésnél Aljechin átmenetileg gyalogot áldozott; amelyet azonban négy lépés után visszanyert. Ez után nagy mraőségceerére került aou és egyedi adásban a 16. lépés után Bim remist ajánlott fel, amit Aljechin elfogadott. A pirhare állási eszerint 91^:8lé Aljechin javára. A következő, 19. .partit holnap játszik te. Villamos és autóbusz karambolja a budapesti Nagykörúton ■ IgP'' . ' pÁ’.;,, 1 Budapest, norveantbor 18. (Budapesti szer kesatő&égüijik telefonjelentétee.) Kedd éjszakai súlyos forgalmi (baleset történt a Doöiány-ueea, és a Nagykörút keresztezésénél. Az egyik i 5. jelzésű autolbusz vezetője a Newyork palota; sarkán későn vette észre, hogy egy fi. jelzési i villamos robog vele azeaníközt a nyugati pályaudvar felől. Az autóbusz vezetőjének mái nem volt ideje, hogy a hatalmas gépkocsit átvezesse a síneken, a villamoskocsivezető sen tudott már lefékezni s a villamos oldaliba kapta az autóbuszt. Recsegés-ropogás hallal j szolt, az ablakok csörömpölve törtek össze s | az összeroppant hatalmas jármüvet a villa-; mos hat méternyire taszította maga élőt Az autóbuszon három nő és két férfi nta zott, akik valamennyien megsebesültek Az autóbusz kalauza a perronró! kizuhan és a fején súlyos sérülést szenvedett. Az ügyben vizsgálat indult — Tlencsén jövő évi költségvetése- Tudósi- tónk jelenti: Trencsén városa most tette közzí 1936-os költségvetését. Eszerint a rendes szükséglet 4.400.000 koronát tesz ki. amelynek hiáj nya 341.000 korona. A rendkívüli költségvetés 2.900,000 korona szükséglet mellett 684.000 korona hiányt mutat. A rendkívüli kiadások között uccák javítása, strandfürdő építése, a kübrai patak szabályozása és kereskedelmi akadémia építése szerepel. ■ — Uj iogazatii bélyegeket bocsát ki a cseh- , szlovák posta. A postaigazgatóság közlése szerint! a közel jövőben megváltoztatják a csehszlovák! bélyegek fogazatát. December folyamán kibocsá-j fásra kerülnek a legújabb tájképes bélyegek és] ezeknek fogazata már 12 és M>-es tesz az eddigi, 1925 óta használatos 9%-es fogazat helyett A régi fogazató bélyegeket kiárusítják. Az újításnak az-jj az előnye, hogy sokkal könnyebb rész a bélyege-, két egymástól elválasztani és főleg az, hogy. nehezebben hamisithatók. — Kasszafurők fosztották ki a nyitrakorosi plébánia páncélszekrényét. Munkatársunk jelenti: Az elmult éjszaka kasszafurók hatoltak be a nyitrakorosi plébánia irodahelyiségébe, meg-;] fúrták a Wertheim-szekrényt és a benne lévői pénzt és különféle értékeket elvitték. A pontos j kárt eddig nem lehetett megállapítani. A csendőrség nyomozóosztálya megindította a vizsgáin- J tót. A kasszafurók gumikeztyüben dolgoztak és j így semmi nyom nem maradt utánuk. — Bar- I tos Anna apafalvai gazdaságában -— mint kö- ; zöltük — betörtek és több száz korona kész- í pénzt vittek el az egyik szekrényből. A tettes, j amint kiderült, Báron József rovottmultu betörő j volt, aki szolgának vétette föl magát a gazda- I ságba és az első kínálkozó alkalommal ídfosz- totta a lakást. Baront, aki eddig nyolcszor volt j büntetve, körözik. — Obic községben Hlasny Ján<^s mészáros üzletében a kézipénztárt fosztották ki betörők, majd a lakásból 4000 korona , készpénzt és fegyvert loptak el. A csendőrség i keresi a tetteseket. — Félkegyelmüek, ha a fogházban találkoznak. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A múlt év október 27-én, közvetlenül az állami ünnep előtt, a bazini községi fogdába vitték Okata . Teréz 36 évee félkegyelmű nőt, hogy ne zavarja ; az ünnepi hangulatot. A nő a. fogdában megismer- j kedett egy Ha misek Alajos nevű hóbortos csavar- ■ goval, aki állandó lakója volt a fogdának. A : „protekcióé" ember, aki az állandó lakást a fog- . dának ée udvarának takarításával érdemelte ki, kegyeibe fogadta a félkegyelmű nőt, szalonnát, kenyeret adott neki és máé módon is kedveekc- i dett neki... Kiderült ez abból is, hogy a uön ji csakhamar mutatkozni kezdtek a fogdái tartóz- | kodás következményei és később egy fiúgyermek- jj nek adott életet. Hivatalból eljárás indult Ha- !j misek elten azon a címen, hogy visszaélt a gyengeelméjű nő helyzetével. A bíróság tegnap tárgyalta az ügyet és alaki okokból felmentette a vádlottat. Ugyanié; feljelentés eem a nő, sem a család részéről nem történt és így sértett, tulajdonképpen nem volt. A tárgyaláson megjelent a fél- ? í kegyelmű uő apja is ée mikor azt kérdezték tőle. hogy kivánja-e a vádlott megbüntetését, azt j mondta, hogy nem, mert attól tart, hogy „a fogházi költségeket neki kell viselnie." nsttSKST.MAftó&n-wrcTv!® „Aranyos” amerikai nők... Tetőtől talpig aranyba öltözteti a nőket a newyorki divat Uj fényben ragyog az „aranypatká" — Paris legszebb asszonyának, Mona Lisánah visszaadják szépségét és ifjúságát