Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-14 / 260. (3812.) szám
193f november 14, csfitörtőK. 3 I Uj Japán akció indul meg I Északkina meghódítására Tokio felhasználja az európai bonyodalmak kedvező alkalmát és megvalósítja régi tervét •• ■■ Japán hadihajók Sanghaiban SangbaJ, Tyyveimlber IS. A legutóbbi kínai események után valószínűnek látszik, hogy a tartós háborús állapot, amely évek óta Japán és Kína között van s csak átmeneti diplomáciai közeledési kísérletekkel volt csillapítható, ismét kiújult é« megkezdődik a döntő leszámolás Japán és Kína között, aminek eredménye csak az lehet, hogy néhány tartomány újra leválik a Mennyei birodalom testéről. Tíz nap előtt egy kínai nacionalista merényletet követett el a nankingi kormány miniszter- elnöke ellen, akit általában úgy ismertek, mint a japán-barát politika vezetőjét. Három nappal ezelőtt Shanghaiban a kínaiak nyilt uccán agyonlőttek egy japán tengerészkatonát, amire Tokio azonnal több hadihajót küldött Shanghai- ba és ultimátumszerű jegyzékben elégtételt kért. A kínai kormány bizonyára mindent megtesz, hogy lecsillapítsa a japánokat, de kérdés, vájjon Japán beleegyezik-e a felkínált kárpótlásokba, vagy kihasználva a kedvező nemzetközi helyzetet, megvalósítja régi tervét és hatalmába keríti az öt északkinai tartományt, amelyekre régóta vágyik. Mivel az európai hatalmak az abessziniai konfliktussal vannak elfoglalva és különösen Anglia nem igen érdeklődhetik a Távol Kelet eseményei iránt, az alkalom rendkívül kedvezőnek látszik Mandzsúria politikai, gazdasági és katonai hatalmának kiterjesztésére. Japán már 1932-ben megkísérelte, hogy rátegye k%zét az öt északkinai tartományra, de akkor az idő korainak bizonyult. Azóta hatalmas autonomista propagandát kezdeményezett Tokio Északkinában s az öt tartomány hangulata egyre lelkesebben fordul a nankingi kormány ellen. Most, amikor Japán katonai helyzete Mandzsúriában kedvező és Szovjet- oroszországtól sem kell tartania, tényleg szabad keze van a távoli keleten s azt teheti, amit akar. Ha Japán nagy katonai akcióra határozza el magát és végleg elválasztja Északkinát Kínától, akkor a nemzetközi politika újabb súlyos problémák elé kerül és Angliának döntenie kell, vájjon ázsiai hatalmi pozícióit megvédi-e Japánnal szemben. A két fronton való küzdelmet: a földközi tengeri és a kínai akciót egyidejűleg Nagybri>tannia aligha folytathatja. Újabb politikai gyilkosság Kínában Tiencsin, novombeír 13 Szuncsuanfangot, a Jangcse tartomány volt kormányzóját ma délelőtt egy kínai asszony agyonlőtte, amikor a marsall a buddhisták egy összejövetelére ment. A merénylőnőt azonnal letartóztatták. Állítólag leánya annak a tábornoknak, akit a marsall néhány év előtt kivégeztetett. ! Zadina miniszter köicsöngabonát, olcsó cukrot lés takarmányt ígér az ínséges gazdáknak Prága, november 13. A képviselőházi földművelésügyi bizottság ma ülést tartott, amelyen több kezdeményező javaslatot tárgyalt egyes elemi csapásokkal sújtott községek és járások Segélyezéséről. Az előadó bejelentette, hogy ezidén az állam 238 közigazgatási járása közül az elemi csapások 192 járást sújtottak. Az elemi károk 1 millió 331 ezer 929 hektáron 1 milliárd 245 millió 613 korona kárt tesznek ki. Az előadó közli, hogy az idén 250 ezer kisgazda kért segélyt elemi csapások miatt. Az idén az elemi csapások 53 százalékkal kevesebb kárt okoztak a múlt esztendőhöz képest. A segélyakció során a kisgazdák denaturált cukrot 69 koronájával fognak kapni. A kárvallott kisgazdák segélyezésének tervébe fel van véve 1500 vagon burgonya kiosztása 22 millió korona értékben. A kölcsönadott gabonánál a kamatkülönbséget az állam téríti meg, ez mintegy nyolcmillió korona terhet jelent, az üzemi veszteséget szintén az állam téríti meg a Gabonatársaságnak s ez mintegy hatmillió korona tehervállalást fog jelenteni. A vitában résztvevő képviselők beható kritika tárgyává tették a mezőgazdasági politikát, igy különösen szocialista részről sok támadás érte a gabonamonopóliumot. A vita során szólásra jelentkezett a délelőtti órákban dr. Zadina, az uj földművelésügyi miniszter is, aki védelmébe vette a mezőgazdasági politikát. A gabonamonopólium kérdése kapcsán közölte, hogy a Gabonatársaság az ínséges járásokban és községekben kölcsönbe ad majd gabonát a jelentkező gazdáknak, élelmezésre és vetőmagnak is és ezt a kölcsönmagot majd a jövő évi aratás után kell a társaságnak visszaszolgáltatni. így elsősorban 10 ezer vagon zab és árpa kölcsönbe való kiosztását tervezik. Ezt majd természetben vagy pénzben kell visz- szaszolgáltatni a Gabonatársaságnak 1936-ban az aratás után, kivételesen súlyos estekben az 1937. évi aratás után. Ez az akció 275 millió koronát igényel. Ezen kívül a miniszter ígérte az olcsó cukor, burgonya és az olcsó takarmány beszerzését a különösen rászoruló gazdák javára. Ehhez az akcióhoz azonban mintegy 50 millió korona kellene s erre nincs még fedezet. A délutáni vitához összesen tizennyolc szónok jelentkezett, közöttük Esterházy János képviselő is, aki az esti órákban szólal fel. I A magyar nemzeti párt i a nyelvhasználati jogokért Herriot támogatja Láváit A francia kormány válság előjelei • A balo dal nem enged A feledi járás pártszervezeteink akcíája Feled, november 13. A feledi járásban a magyar nemzeti pánt szervezetei erőteljes mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a járás- bíróságnál és a hatóságoknál a magyar nyelv törvényben biztosított jogait a gyakorlati életben is megvalósítsák. Harminckét község mozdult meg és egyöntetű kérelemmel fordul a.z igazságügyminiszterhez. — Az 1926. évi 17. számú kormányrendelet 19-ik cikkének 1. pontja világosan kimondja, — fejti ki a harminckét pártszervezet kérvényében, —• hogy azokban a járásokban, ahol valamely nemzeti kisebbség a 20 százalékot meghaladja, a bíróságok, hatóságok és közegeknek kötelességük az illető nyelvi kisebbséghez tartozók nyelvén beadványokat elfogadni és azok elintézését nemcsak az állam nyelvén, hanem azon a nyelven is kiadmányozni, amelyen a beadvány szód. Ugyanezen kormányrendelet 27-ik cikkének 2 pontja előírja hogy ha a nyilván- könyvbe való bejegyzés iránti kérvényt a kisebbségi nyelvhez tartozó a kisebbség nyelvén terjesztette elő. úgy a bejegyzés a.z állam nyelvén kiviil a kisebbségi nyelven is foganatosi- tandó. A 29-ifc cikk intézkedése szerint a bejegyzés foganatosítását tanúsító záradékot az okiratokra a beadvány nyelvén keli rávezetni. — A feledi járásbíróság területén a magyar nemzeti kisebbség jóval felülhaladja a 80 ezáza- léKot, tehát a járás területén a magyarság van többségben s dacára ennek, a feledi járásbíróság idézéseket, végzéseket. Ítéleteket tisztán az állam nyelvén ad ki, a telek könyveket tisztán az állam nyelvén vezeti s a bejegyzés foganatosítását tanúéitó záradékot sem vezeti az okiratokra. magyar nyelven, hiába tettek a kérvények magyar nyelven előterjesztve. — Miután a bíróságnak ez az eljárása ellentétben áll 9 fent idézett kormányrendelettel s igy határozottan megsérti az érvényben lévő törvényeket, tisztelettel kérjük: méltóztassék a feledi járásbíróságot sürgősen utasítani, hogy a. törvénynek a nemzeti kisebbségek jogaira -Vonatkozó intézkedését tartsa be s az idézéseiket, Ítéleteket, végzéseket, bejegyzéseket a magyar nemzeti kisebbséghez tartozóknak magyar Nyelven adja ki. Páris, november 13. Herriot brüsszeli utazása előtt a radikális párt végrehajtóbizottsága kedden ülést tartott, amelyen Herriot kijelentette, hogy a kamarában védeni fogja a kormány legújabb rendeletéit A végrehajtóbizottság elvben a kormány és a pénzügyi bizottság közötti kompromisszum mellett foglalt állást. A radikális párt pénteken ülést tart, hogy tisztázza, vájjon támogatja-e Láváit vagy ellene fordul a parlamentben. Laval azt akarja elérni, hogy a pénzügyi bizottság a második olvasáskor visszavonja múlt heti kormányellenes határozatait. A miniszterLondon, november 13. Huszonnégy óra választja el Nagybritánniát a döntő jelentőségű alsóházi választásoktól. Baldwin miniszterelriök kedden este beszél utoljára a választási kampányban Newcastle-ban, Newille Chamberlain és Sir Sámuel Hoare kedden este ugyancsak több gyűlésen beszélt. Attlee őrnagy, a munkáspárt vezére Nottinghamban fejezte be választási agitációját. A politikai pártok szervezetei lázasan dolgoznak és szerdán elárasztották az országot propagandaanyagukkal. Mig 1929-ben 29 millió 952.361 választó volt Angliában, addig november 14-én 31,305.527 személy jelenik meg a választási urnáknál. Csütörtökön reggel nyolcelnök hajlandó kompromisszumot kötni és az államhivatalnokok fizetésének 10 százalékos leszállítását nem a 10.000, hanem csak a 18.000 frankos határnál kezdené meg. Az adófizetőknek úgynevezett adóigazolványokat adnának ki, hogy a nagyobb jövedelműeket megadóztathassák. Laval az újságíróknak a következő szavakban foglalta össze a kormány politikáját: Sem infláció, sem devalváció, sem pánik. A baloldali lapok szerint a belpolitikai tárgyalások nem hoztak újat és az ellentét a pénzügyi bizottság és a kormány között ma ugyanolyan, mint egy hét előtt volt. Laval kormánya továbbra is súlyos helyzetben van. tói este nyolcig lehet választani, de a választási helyiségeket már reggel 7-kor kinyitják és csak este kilenckor zárják be. Háromszáz kerületben azonnal a szavazás befejezése után megkezdik a szavazatok összeszámolását, úgyhogy csütörtökön este 10 óráig a brit rádió már kihirdetheti az eredményeket. A londoni klubok és szállodák és a vidéki társadalmi központok is a legkisebb faluig csütörtökön este különféle társas összejövetelt és műsoros estét rendeznek, hogy az ösz- szegyült nép meghallhassa az esti órákban az első eredményeket. A legtávolabbeső kerületekben a szavazatok összeszámolása pénteken reggel kezdődik meg, úgyhogy pénteken délutánig ismeretessé válik az összeredmény. 31,300.000 angol járul az urnákhoz A min'siterek utolsó beszédei • A lázas érdeklődéssel várt csütörtök Fogaink ellenségei csak akkor veszélyesek, ha a rothadási baktériumok milliónyi számú hadseregének pusztító munkáját nem vesszük észre. Ha a baj bekövetkezett s a pusztítás nyomait látjuk, rendszerint már késő. Ezért sokkal okosabb tógáinkat idejekorán Chlorodont-fogpasztával ápolni, mely kitünően tisztít anélkül hogy az érzékeny fogzománcot megtámadná. Tubusa Kő 4’—. Hodza Malypetrnél és Soukupnál Prága, november 13. Dr. Hodza Milán miniszterelnök ma meglátogatta Malypetr képviselőházi elnököt és dr. Soukupot, a szenátus elnökét és a jövő évi költségvetés le- tárgyalásának módozatait beszélte meg velük. Ribbentrop titkára Parisban Páris, november 13. Abez, Ribbentrop titkára szerdán Párisba érkezett, ahol a francia—német társaság niegujifásáról és fölélén- kitéséröl fog tárgyalni. Mint ismeretes, ezt a társaságot néhány év előtt alapították, de rövid működés után nem fejtett ki többé tevékenységet. Most szó van arról, hogy a német—francia közeledésnek ezt a fontos eszközét újból életre keltik. Két halálos Ítélet Budapesten Budapest, november 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az Ítélőtábla ma délben kettős halálos Ítéletet hirdetett. Halálra ítélte Farkas Imre és Forgó Imre karcagi lakosokat, akik özvegy Karsa Jánosné jómódú karcagi asszonyt kirabolták, majd fölakasztották s ezenkívül egy Matyus Ferenc nevű ugyancsak vagyonos gazdát kiraboltak és a kútba fojtottak. A törvényszék annakidején Farkas Imrét halálra, Forgót pedig életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte és ugyancsak életfogytiglani fegyházra Ítélte el Farkas fivérét, Sándort, aki szintén részese volt a rablógyilkosságnak. A tábla Farkas Sándor Ítéletét helybenhagyta, valamint helybenhagyta a negyedik bűntárs, Farkas Imréné ötévi fegyházbüntetését is. Farkas Imre az Ítélet kihirdetése után kijelentette, hogy megnyugszik a halálos ítéletben és kegyelmet sem kér. le'artótfRfták a Hen'ein-nárt brüxi körzetének vezetőiét Brüx, november 13. A brüxi rendőrség letartóztatta dr. Ottó Füssel ügyvédjelöltet, akit rendtörvényes bűncselekményekkel vádolnak. A letartóztatásról a rendőrség hivatalos jelentést adott ki, amely szerint dr. Fiisselt a köztársaság védelméről szóló törvény 2. §-a alapján vették őrizetbe és ügye összefüggésben van Spielmann és Wanka Henlein-párti csoportvezetők ügyével. Dr. Füssel a Henlein-párt helybeli körzetének vezetője volt. Felhőszakadás pusztít Franc aországban Páris, november 13. Néhány nap óta heves esőzés van Franciaországban, amely néhol valóságos felhőszakadássá fajult. Igen sok folyó megáradt, a legerősebben a Rhone, amely több helyen ki is öntött medréből. Avignon egész külvárosa víz alatt áll. Az áradás igen nagy pusztítást vitt véghez. Kétszáz család hajléktalanná vált. Chalons városnak alacsonyabban fekvő részei szintén viz alá kerültek, de áradásokat jelentenek Marseille és Toulon -környékéről, sőt Algirből is. Délbretagneban különösen a vihar okozott nagy károkat. — Mely községek választanak december 1-én? Az országos keresztényszocialista párt központja közli: A Krajinsky Vestnik legújabb száma közli azoknak a községeknek a nevét, ahol december 1-én községi választások lesznek. Ezek a községek a következők: Pozsonyi járásban: Ligetfalu, Főrév és Ivánka. Rima- szombati járásban Tiszolc. Szepsi járásban: Szepsi és Jászó. Privigyei járásban: Nyitrarud- nó, Rudnólehota és Sutó. Galántai járásban Szered. Garambrézói járásban Garambrézc, Nyitrai járásban: Nyitraivánka. Berencs, Alsó- köröskény, Nagyemőke és Tárán. Zsolnai járásban Konská.