Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-10 / 257. (3809.) szám
m 1935 november 10, vasárnap. nőm 17 Mesélnek a szepesi városok ... B A munkanélküliség csöndje honol ma Korompán: az egykor forgalmas, módos gyárvárosban A bányatársládák ügyének rendezetlensége fokozza a korompai és szalánki munkanélküliek és nyugdíjas munkások gondjait ■ Egyharmaddal csökkent Korompa lakossága Korompa, november eleje. (Kiküldött munkatársunktól.) Gyermekkori emlékek tolulnak fel bennem, valahányszor a Szepességröl hallok. Sáros- ée Szepee-megyék határán laktunk, a nagy hegyek alján megbújt kis szülőfalum még Sárosban volt, a vasútállomásunk és a postánk pedig már a Szepeeeégen. Boldogult édesapám kis hegyi bricskáján gyakran poroszkált le a postára vagy az állomási vendéglőbe egy pohár sörre e ilyenkor az öcsémet és engem — két élénk, zabolátlan lurkót, — rendszerint magával vitt, már csak azért is, mert ezalatt legalább nem bosszantottuk otthon anyánkat. A Bisztra-patak s a hidja képezte ott akkor a két megye határát. A kőhid Sárosba eső fele meglehetősen gondozatlan, piszkos és omladozó volt, mig a Szepességre eső bid- rész mindig fehérre volt meszelve, ezinte ragyogott a tisztaságtól. És ugyaniilyen volt a különbség a két megye lakossága közt is. Mintha más világba bricskáztunk volna át az apámmal, gyakran meg is kérdeztem tőle, miért van ez a különbség. Még az országutja is más volt a Szepesiéinek. mint nekünk. A miénket mészkővel szórták, fehér volt tőle és elég gödrös, a szepeeségi jrszágutak viszont aszfaltsimaságuak voltak és barnásfeketók a „troszkátóU, melyet a korompai vasgyár szolgáltatott részükre bőségesen. Igen, a Szépesség, a „Zips“, egészen külön világ volt mindig, más emberekkel, más falvakkal, más vidékekkel, melyek felett ott úszott éjjelnappal a gyárkémények füstje. Az emberek hallatlanul dolgosak, józanok és takarékosak voltak, még a legszegényebb vidékeken is megvolt mindig a be tévő falat. Az emberek a Szepességen ma sem lettek mások. A mai Korompa A legnagyobb és legjelentősebb szepessógi ipartelep volt azelőtt a korompai vasgyár, amely a Hernádvölgyi Vasipari R.-T., illetőleg ilyen néven a Rimamurányi vasipari konszern tulajdonát képezte. A. Kassa—oderbergi vasútvonal mentén, Margit- falvától úgyszólván egészen Poprádig a korompai vasgyár volt a szepességi vidékek éltető lelke, hiszen közel háromezer m,<unkáet foglalkoztatott s amellett kitűnő felvevője volt az ottani mező- gazdasági termelésnek. Háromezer munkásgyomor íielégitése nem megvetendő mennyiséget igényelt a legkülönfélébb élelmicikkekből, annyira, hogy több vonatkozásban az itthoni vidékek mezőgazdasági termelése távolról sem fedezte a szükségletet. S amellett például az sem volt megvetendő körülmény, hogy amikor a háborús esztendők második felében nehézségek mutatkoztak a lakosság ellátásában és mindenütt csak jegyekre lehetett élelmiszereket ka.pni, a korompai vasgyár ezekben a nehéz időkben is biztosítani tudta munkásai élelmezését, még pedig a napi áraknál jóval olcsóbban. Örömet jelentett, látni ezt a hatalmas üzemet, amely modern berendezésével a legkiválóbb minőségű acélt és nyersvasat állította elő. A korompai acélnak még most is, több mint egy évtizeddel a gyár megszüntetése után, él a jó- hiie, annyira elasztikus és ellenálló volt.. Tízezer vagon acél és nyolcezer vagon nyersvas volt az évi átlagos termelése a korompai vasgyárnak, s ezenkívül jelentős mennyiségű vasúti sint is állított elő. jórészben a külföldi piacok részére. A háborús évek meg különösen megsokszorozták a gyár termelését, mert hadianyag-gyártásra kellett berendezkednie. A világháború utáni esztendők azután megpecsételték a hatalmas gyártelep sorsát. Rendkívül megdrágult a termelés. A piacok hozzáférhetetlenek lettek, kivéve Kelet- szlovenszkót és Ruszinszkót, melyek azonban korántsem tudták volna felvenni a nagy kapacitású gyártelep évi termelését. Ezek a nehézségek és a hatalmas kowkurrencia megpecsételték a gyár sorsát S mindennek betetőzéseként következett el 1922 elején az emlékezetes korompai munkáslázadás, amikor a fellázított munkások agyonverték Pod- raczky gyárigazgatót és Lukács korompai főszolgabírót A Rimamurányi vezetősége a kegyetlen esemény hatására véglegesen a beszüntetés és a gyár leszerelése mellett döntött S igy történt, hogy a korompai kontingenst negyvenmillió koronáért és a rudabányai bányáért a witkovitzi és a trinetzi vasművek vásárolták meg s elkezdődött a gyár leszerelése. A munkásokat elbocsátották, a tisztviselőknek részben felmondtak, részben nyugdíjazták őket. A bányatársládá- kat az állam vette át, azonban, mint tudjuk, máig sem nyert megoldást ezeknek a pénztáraknak az ügye. Emiatt a nyugdíjazott munkások vagy egyáltalán nem, vagy pedig nagyon kevés nyugdijat kapnak. A hatalmas korompai munkássereg a gyár megszüntetése után elszóledt, egyrészük itthon próbált valami elhelyezkedést találni, másrészük pedig külföldre távozott Főként a szakmunkások. Az itthonmaradottak megélhetési viszonyai egyre nehezebbekké váltak. De a leépítésnek nem csekély kárát vallotta maga az állam is. A korompai vasgyár, a megszüntetése előtti utolsó esztendőben, C6ak fuvardíjak c}mén több mint hárommillió koronát fizetett ki az államvasutaknak. Az évi adótételek közel négymillió koronára rúgtak. Csöndes, kihalt fészek ma Korompa ahol már a gyorsvonatok sem állanak meg . . . — Nagy szegénytaoiya ma Korompa, uram. semmi egyéb, — mondotta nekem egy volt gyári tisztviselő, aki ma csekély nyugdijából tengődik a csöndes városkában. Az ittmaradt munkások közül néhányaD ujabbap gépjavító műhellyel próbálkoznak, amely azonban nagyon gyöngén megy. Két évvel ezelőtt egy vagonjavitó műhelyt állítottak fel a gyártelep egyik meghagyott épületében, de rövid kínlódás után ez is „jobblétre szenderült". Semmi sem akar sikerülni ezekből a próbálkozásokból. Pedig a hajdan háromezres munkáslétszám is alaposan leapadt mára. Szeptember hónapban a családtagokkal együtt már csak 318 munkanélkülit tartott nyilván a város vezetősége. Ezek a csekély munkanélküli segélyből és alkalmi munkából, leginkább mező- gazdasági napszámból élnek, ha akad. De csak nyáron. Télen azután, télen ...! Vannak olyan; nyugdíjasok jg közöttük, akik havi 60—80 koro-< nát kapnak mindössze. És hasonló a helyzet a szomszédos Szálán* kon. Itt nagy bányatelepe volt a Hernádvölgyi Vasipari Részvénytársaságnak, amely a korompai gyár leállítása után természetesen megvált ezektől a bányáktól is. A németországi Beer és Sondheimer-cégnek adta el őket, s ez egyideig üzemben is tartotta a szalánki bányákat, később azonban tarifális nehézségek miatt szintén leállította a termelést. Háromnegyed évvel ezelőtt egy witkovitzi társaság birtokába kerültek a szalánki bányák, amely állítólag üzembe akarja majd helyezni őket, ha szabadul a felesleges terhektől, elsősorban: a régi berendezéstől és épületektől. A szakértők szerint sok pénz, körülbelül huszonötmillió korona kellene a szalánki bá- bányák üzembehelyezéséhez s éppen ezért nem tudott boldogulni az a másik társaság sem, amely az érdekelt községek lakosságából alakult a bányák üzembehelyezéséro „Montania‘‘ néven, de mindössze nyolcszázezer koronát tudott csak összehozni. Ma alig husz-huszonöt munkás dolgozik Szalán- kon és a bányatelep karbantartási munkáit látja eL A magyar kulturmunkások dolgoznak A csöndes Korompán csak egy munka élénkült fel: a magyar kulturmunkások munkája. A Szlovenszkói Magyar Kultur-Egylet helyi szervezete és annak vezetője: Varga István áll ennek a munkának az élén, amely rövid néhány év alatt a legszebben működő SzMKE-szervezetek közé emelte a korompait. Műkedvelő előadások, felolvasások alkotják ennek a lelkes munkának a gerincét és az a maroknyi magyarság, amely Korompán maradt, hittel, szeretettel, kitartással vesz részt ebben a munkában, összefogja őket a magyar kultur- munka, a magyar kultúra szeretető, amely odáig ment el, hogya korompai SzMKE-fiók az évek során önálló könyvtárat is tudott teremteni magának. És ez az állandóan bővülő könyvtár nagy látogatottságnak is örvend állandóan. A kis korompai magyar sziget nagyon sok tekintetben adhatna példát a kisebbségi magyarság egyetemének. Korompa helyzetét ma két szám tükrözi vissza a legélesebben. 1919-ben még 5845 lakosa volt a munka zajától hangos gyárvárosnak. Az utóbbi évek alatt ez a szám 4273-ra esett vissza. KELEMBÉRI SÁNDOR. Gubálka barátom, a postatitkár Irta: Roda Roda Sok év óta nem találkoztam vele, de annál többet hallottam róla. Először is regényes házasságáról: egy műlovarnőt vett el feleségül — egyenesen a menazsériából. És habár hihetetlenül hangzik, Gubálkánéból rendes asszony lett (született Saltimbanchi-Ciniselli): korán kelt, későn feküdt, fáradhatatlanul dolgozott, azt mondják gyenge térdei a padló- sikálástól egészen megkérgesedtek, úgy ahogyan a teve térde az engedelmes lefekvéstől. Azután néhány év múlva csak kitört belőle az igazi cirkuszvér: Guibálka asszony kísérleteket folytatott férjeura idomitására; eleinte szelíden amint ez rendes asszonyhoz illik; később más eszközhöz folyamodott, ahogyan azt a cirkuszban látta. Gubálka bizalmas baráti körben időnkint nem megvetendő korbácsnyomokat mutogatott. Benyújtotta válókeresetét. Hogy7 eme elhatározásának bejelentése három zápfogába került volna, együgyü dajkamesének bizonyult; mert fogai a bejelentés óta csupán meglazultak. Valóban csak akkor vesztette el őket Gubálka, mikor a hivatalszolga az idézést kézbesítette — és fogazatának maradványa csak röviddel a terminus előtt úszott el. Ezt a szerencsétlen férjet látogattam meg, mikor egyszer véletlenül arra a vidékre vetődtem. Másodranguan kellemesen berendezett legénylakásban akadtam rá. Mikor beléptem hozzá, rögtön rámismert és megnyerő mosoly kíséretében megmutatta a fogazatát, amely ismét, hiánytalan volt. Helyet foglaltunk és Gubáikénak mesélnie kellett. Jó ég, mi mindenen ment keresztül ez az ember, — Tudod, legjobban megszokott kedves otthonom hiányzik nekem. Mikor szegény boldogult Milimre gondolok, amint délelőttön- kint térdenállva a padlót súrolta, szinte meghasad a szivem. De az ember tulteszi magát mindenen. Tudod, eleinte alig ismertem ki magam a tágas lakásban, a sok szekrényben és fiókban. Néha napokig kerestem valamit, amire szükségem volt. Tudod, ezekben az asszonyokban nincs semmi rendszer. A törülközőket az ingekhez rakják. Minek? Hisz a törülköző a fürdőkáddal áll szerves összeköttetésben, nemde? A ruhaszekrényben felül kefét helyeznek el, a közegében szakácskönyvet és az aljában törlőket. Szeretném tudni, miért? Az ördög ismeri itt ki magát. Ha az újságot keresed, — a fűtőtesten találod meg. Ha tintát akarsz, — az éléskamrában a polcon van. Hol van itt a vezérlő gondolat? Láttál-e már ostobább dolgot, mint városi bundát a hálószobában tartani? Vagy folttisz- tió benzint a konyhában? Hallottál valaha ételről, amit benzinnel készítenek el? így ezeT példával bebizonyíthatnám neked, milyen ostoba, milyen kusza minden háztartás, melyet asszony vezet. — Látod ... — Gubálka megfogott a karomnál fogva és egy óriási szekrényhez vezetett a másik szobába. — Kidobtam az egész vacakot és egészen újonnan rendezkedtem be, — észszerű alapszabályok szerint. Persze, szörnyen kiváncsi vagy, ugye? Gubálka vigyorogva dörzsölget'te a kezét. — Várj csak — mondta — nem akarlak kinpadra feszíteni és A-tóI Z-ig meg fogom neked mutatni, hogyan rendeztem el mindent; ábécé sorrendben. Gubálka kinyitotta az S-sel jelölt fiókot és kihúzott egy széket. — Láthatod milyen kényelmes nálam minden. Akarsz egy cigarettát? Bólintottam. Balra fordult és elővette. — Úgy bizony kedvesem — mondta — most már nem csípheti meg az ujjamat az egérfogó, ha az ágy alatt a papucsomat keresem, nem kell padlástól p'incéig futkosnom, ha az uti- bőröndre van szükségem. Egy mozdulat — és megvan a bőrönd. Egy mozdulat — és megvan a papucs. És nem csupán az egyik mint boldougult Milim idejében. Nem, nem, minda- kettő. Mutass nekem egyetlenegy asszony által vezetett háztartást, ahol egy mozdulat árán m egkapom min dákét papucsomat. Elégedetten bólintott hallgatásomra. — Iszol egy konyakot? — Parancsolj: C = Cognac. Itt van. — P = pohár. — Hová az ördögve bújtak. Takarítónőm, ez a ló a Purgó mögé tette. Hogy mit kell kiáilani ettől a népségtől. — Egészségedre. — Egészségedre. — Kocintott Gubálka. Jó ég, ha visszaemlékezem valamelyik nyári utazásomra boldogult Milim kíséretében, felért a gokol minden kínjával. Átlag egy napra van szükségük az asszonyoknak egy tárgy megtalálására. Egy nyári utazásnál körülbelül száz tárgyra van az embernek szüksége. Junius, julius, augusztus lett, .mire befejeztük az utielőkészületeket. Most? ........ Ap ropos, parancsolsz egy jő szivart? — Úgy látom, nem nagyon ízlik, — Gubálka fülig pirult, — kapsz mindjárt egy másikat a P fiókból, privátszivar, ez nem lesz olyan erős... Az előbbi a V — vendégszivarból volt. Bocsáss meg, véletlenül történt, pusztán a szokás hatalma..; De visszatérve az előbbi tárgyra: Ha manapság ki kell mozdulnom hazulról akár hivatalosan, akár a saját gyönyörűségemre, nem telik bele egy negyed óra és készen van cók-mókom. Vagy mondjuk, idehaza történik valami, hirtelen rosszul lesz az ember, — valld be őszintén, nálad otthon kéznél van mindjárt az orvosság? — Ugye nincs? De nézz csak meg engem. Gubálka a C fiók felé indult és kihúzta. — Egy perc alatt előkeritem a oh........ Hir telen elharapta a szót, szeme szikrázott a dühtől. — Ez a marha! — üvöltötte. — Hová tette már megint a choleracseppeket? Tegnap még itt voltak a chevreauxcipőm és a görög eh rés torna tiám között. Vagy talán az a marha cholerát k-vál Írja ... K-nál keresgélt. ^ — Ugye megmondtam? Persze a koksz közé álltja a choleracseppeket és a kitömött kakadum a kompotostálban fekszik. Tökkel ütött népség ez! Élek az alkalommal és előveszek egy másik kézelőt. Mert a mostani tegnap a káposzta és a krakói közt volt és kicsit bepiszkolódott. Velem vacsorázol ugye?... Különben az igazat megvallva nem merlek nagyon marasztalni. Az eiébb benéztem a konyhába, — a petrezselyemmártásnak kis petroleomszaga van. Tudj’ Isten, mi lehel; az oka. Pár nappal ezelőtt már a palacsintánál is észrevettem. Bizony, kedves barátom, az ilyen háztartást rendben tartani nem olyan egyszerű dolog, mint gondolnád. Mikor az Akadémián bevezették az uj helyesírást, el sem képzelheted micsoda felfordulás volt itt akkor. Inkább tűz pusztítson nálam, mint egy újabb helyesírást kiáilani... Még ma is csupa higany a teám, attól az időtől fogva, mikor dühösen kirángattam a tkermométert a thea mellől. Hisz régebben th-val irták a teát. — Valóban el akarsz menni?... Jó, akkor igyunk meg búcsúzóul egy pohárka törkölypálinkát. Gubálka belenyúlt a T fiókba, hogy búcsúzóul megkínáljon törkölypálinkával, mikor rettenetes üvöltés hangzott fel. — A takarítónő volt, aki a T fiókba vonult vissza egy kis délutáni szunyokálásra. Fordította: RODA EDITIT
