Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)

1935-09-04 / 202. (3754.) szám

■

202. (3754) • Szerda • 1935 szeptember

Előfizetési ér: évente 300, félévre 150, negyed* évre 76, havonta 26 Ké„ külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • A képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több, ■gyes szám ára 1.20 Kép vasárnap 2.— Kf.

A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja

Szerkesztőség: Prága II., Panská *lfeel2, 1L emelet • Kiadóhivatal: Prága II., Panská olice 12, IIL emelet • • TELEFON: 3 0 3 -1 1 • •

8ŰRGÖNVCIM HÍRLAP PRAHA.

Gyöngyöibokréta

Háború és béke lölött dönt a népszövetség

Sorra megérkeztek Genfbe az európai külügyminiszterek

Lava! első tárgyalásai — Edén Baldwinhoz utazott -- Franciaország tiltakozik a szankciók ellen —

Tanácskozások a nagy nap előestéién

('*) Minden népművészet szenvedélyesen érdekel, s ha egészen őszinte akarok lenni, talán nem is érdekel már igazán más, mint a népművészet. Éppen ezért féltékenyen, gyanakodóan és bizalmatlanul keresem a valódit. Semmi sem bánt annyira, mint mikór olcsó körúti portékát, konfekciós népművészetet tálalnak elém, úgynevezett stilizált népkulturát, melyet „szakértő kezek metszettek az ősi tőről". Erről az ősi tőről rendszerint ki szokott derülni, hogy valamelyik városi laboratóriumban nevelték ultra- violettsugarakkal és vitamin-injekciókkal. Valljuk be, a magyar népművészetnek sokáig valóságos tragédiája volt. hogy az, amit népművészet cimén elénk tálaltak, az aszfalton termett vagy legjobb esetben a körúti kávéházak márványasztalán. Az ünnepélyes és festői falu előkelő helyet kapott a magyar irodalomban és kabarékulturában, de némi fölényes, vállveregető atyafiasko- dás volt ebben az attitűdben, amely azonban alig leplezte, sőt néhol kínosan kihangsúlyozta a tényt, hogy a városi ember exoti- kumot lát a faluban és legszívesebben saját fogalmait, saját gondolatait, saját figuráit öltöztette paraszti mezbe és plántálta át a falu világába. Ez volt a felejthetetlen Göre Gáborrkönyvek sikerének titka. Gárdonyi nem hiába vonakodott a kiadó parancsának eleget tenni, hogy e köré a véletlenül, de csalhatatlan irói ösztönnel megtalált korszerű'alak köré soha el nem fogyó világot építsen, tudta, hogy ezzel saját művészi hitvallását kell megtagadnia, —- hiszen Gárdonyi soha nem városi szemmel nézte a parasztot, amint ez a ,,Bor“-ból is kiderül, hanem a falusi polgárember testvéri, sorstársi tekintetével. Számára a falu nem mulatságos kuriózumok termőtalaja volt, hanem föld, ahol az élet ezer nyűge, baja és öröme között él az ember, valószínűleg más anyagból való, mint a körút aszfaltja s ha nem is áll közelebb ahhoz a gyanús és misztikus „őstalajhoz", amit ugyancsak kávéházi márványasztaloknál agyaltak ki — valószínűleg távolabb sem áll tőle. Az a Göre azonban, akit a kiadó ösztönzésére évről-évre fel kellett vonultatnia a magyar olvasóközönség elé, a városi ember szájaize szerint megmintázott paraszt volt. aki minduntalan burleszk szituációkba keveredik a városi élet ezer agyafúrt csalafintasága között s még otthon is azok a tipikus századeleji városi csodák gyötörték, amelyektől az akkori pesti ember önérzete dagadozott. A Göre Gáborra semmi nem olyan jellemző, mint hogy az akkori gyermekirodalomban hű párja volt a Mackó ur, akivel pontosan azok a kalandok estek meg, mint Görével és Durbints sógorral -— s ezt azért kell megemlíteni, mert a két alakot nem egy írói képzelet hozta világra, de mindakét könyvsorozatnak egy kiadója volt. Szóval nem Gárdonyi és nem Sebők Zsigmond a tettes, hanem a Singer és Wolfner-cég. S ez természetes is.

Akkor robogott át gyorsvonati sebességgel a magyar élet a városi fellendülés első állomásain és szinte tüneményesen rövid idő alatt lendült át például Budapest és néhány dunántúli és erdélyi város abba a különös nervózus életszférába, melynek ütemétől azok is szédültek, akik rohanás közben folyton azt kiabálták, hogy: jaj, de lassan döcögünk. A magyar polgársággal megesett a század elején, hogy máról holnapra nagy- korusitotta a gazdasági konjunktúra és a technikai civilizáció : nyakig merült el az úgynevezett gőzfütéses, villanyvilágitásos,

Genf, szeptember 3. Laval francia miniszter- elnök és külügyminiszter Edén angol miniszter társaságában kedden Genfbe érkezett s ezzel megkezdődött a népszövetség városában a különböző nemzetközi kérdések politikai megvitatása. Az érdeklődés középpontjában természetesen az abessziniai-olasz konfliktus áll. A tanács szeptember 4-én kezdi meg a kérdés vitáját. A közelmúltban történt afrikai, olaszországi és angliai események következtében a népszövetségi tanács holnap sokkal bonyolultabb problémák elé kerül, mint ugyanennek a kérdésnek májusi vagy augusztusi vitája alkalmával. Az államférfiak a lehető legnagyobb körültekintéssel óhajtanak á kérdéssel foglalkozni, mert könyen előidézhetik azt, hogy Olaszország szakit a népszövetséggel és ebben az esetben a genfi institúciót pótolhatatlan veszteség éri.

Kedden reggel Laval francia miniszterelnökkel és Edén angol miniszterrel együtt Osusky párisi csehszlovák követ is Génibe érkezett. Osusky és Künzl-Jizersky követ mindaddig képviselni fogja Csehszlovákiát, amig BeneS

liftes és telefonos világban, mely azért, ha nyakig ült is benne, idegen maradt tüdejének, szivének, vérmérsékletének — el kellett hitetnie magával, hogy otthon van s hogy a tegnapi magyar város, melynek határai bizony összefolytak a falu, a tanya, a mező világával, régen a múlté. Elkezdte tehát úgy kezelni a falusi embert, mint aféle szegény rokont. Szüksége volt arra, hogy kinevethesse a parasztot, aki zavarba jön, ha a telefon berreg, mert őszintén szólva, ő maga is zavarba jött. A századeleji polgárság nem volt kiváncsi arra, hogyan hagyta ott a falu petróleumfénytől félhomályos világában a parasztot, s ha akadt iró. aki az igazságot hozta hírül ebből a világból, kegyetlenül lehurrogták. A festői, stilizált és menthetetlenül körúti népművészet buján virágzott. Voltak, akik azt tekintették életük feladatának, hogy a parasztot bekeretezzék valami tulipános, magyar girlandos, gyanúsan ka- baréizü miliőbe és a nemzeti muzeum egyik dísztermében konzerválják, sirvavigadás hivatalosan nemzeti pózában az utókor számára. Ennek a bekeretezési tendenciának az lett a következménye, hogy néhány élelmes és kitűnő színész és iró csinált az utókor számára egy tagadhatatlanul mulatságos és érdekes parasztfigurát, akinek eredeti manirjai voltak, fülbemászó, édesbus melódiákat dudorászott, ha jókedve támadt • — de soha semmi atyafisága nem volt a magyar paraszttal. Közben a pesti irodalmi kávéházakban uj paraszti alak is termett, éppen az ellenkezője a Singer és Wolfner- cég kedélyes, festői parasztjának. — komor, elszánt, félbarbár „kraftmcnsch" volt, aki

külügyminiszter meg nem érkezik. Benes valószínűleg pénteken érkezik a népszövetség városába. Osusky kedden délelőtt hosszabb megbeszélést folytatott Laval miniszterelnökkel.

Páris, szeptember 3. A francia sajtó érdeklődésének középpontjában a genfi tanácsülés megnyitásának várható eseményei állanak, A Ma- tin vezércikkében leszögezi a párisi kormány álláspontját., „Franciaország nem akar háborút s ezért elitéi minden szankciót", írja a Maiin. Edén angol miniszter, Nagybritánnia genfi képviselője a népszövetség színhelyére való utazása közben régi szokás szerint megállapodott Pá- risban és előzetes tanácskozást folytatott a francia külügyminiszterrel, A lapok megállapítják, hogy Laval Sztojadinoviccsal együtt, alti a kisantant álláspontját képviselte, közölte Eden- nel, hogy Franciaország ellenzi a szankciókat, mert azok háborút jelentenek, Laval állítólag

a német naturalizmus modorában puhította nyereg alatt a folklórét és „volt valamije", amiről édes, bizsergő sugdosások folytak pajtában és palotában cselédlány és grófnő között — ez volt a Túri Dani-tipus, akiről ma már. minden tiszteletünk mellett is, be kell vallanunk, hogy semmivel se állott közelebb a valósághoz, mint Göre Gábor, csak éppen sötétebb, baljósabb színekben pompázott ugyanaz az elstilizált, a városi ember exotikum-ingerét csiklandozó figura, akit Gárdonyi jóvoltából derűsebb, mulatságosabb alakban ismertünk meg.

Évtizedekig tartott, mig a magyarság a polgárosodásnak ezen a gyerekbetegségén átesett és végre annyira otthon érzi magát polgári gúnyájában, hogy a falut saját mivoltában engedi színre lépni. Végre maga a falu mutatja be saját művészetét, jól-rosz- szul, úgy ahogy tudja, de semmiesetre sem megfésült, sőt meghamisított, megparfőmö- zött és megcukrozott alakban. Nem hiszem, hogy niuló divatról van szó, sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a magyarság igazi hangját találta meg, ami persze nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy ez az egyetlen és hamisítatlan „magyar ősiélek" — hanem azt jelenti talán, hogy a magyar falu saját hangján szól bele a nemzeti kultúra pompás koncertjébe és nem a kávéházi irodalom és kabarékultura megafonján keresztül. A ,,Gyöngyösbokréta“-elöadások- nak ezért kell örülni. Mert gazdagodást jelentenek, a nemzeti életnek uj és természetes kivirágzását. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar lélek egyedül és kizárólag ebben a keretben tud teljes erejében és szinpompáEden angol miniszter kedden este Géniből Aix les Bains-be utazik Baldwin angol miniszter- elnökhöz, akit tájékoztatni fog a tegnapi párisi tanácskozás eredményéről.

bizonyos kompromisszumos javaslatot mutatott be, amelyet Olaszország és Anglia egyaránt elfogadhat.

A többi lap a Mátinhoz hasonló hangnemben ir s ugyancsak elítéli a szankciókat. A Journal szerint Edén és Laval. igyekszik olyan javaslatot kidolgozni, amelyet Genfben bemutathat Olaszországnak és Róma elfogadhatja azt. A franciák semmiesetre sem akarják, hogy Edén és Laval párisi tanácskozása Rómában olyan szinben tűnhessék fel, mintha a franciák és az angolok megegyeznének és bevégzett tények elé állítanák Mussolinit.

Néhány lap a Szuezi csatorna bezárásának kérdésével is foglalkozik, mert nem lehetetlen,

jában megmutatkozni. És semmivel se ma- gyarabb ez a népköltészet, mint „az a másik", ami — ha az élet humuszából hajtott ki — nem kevésbé népi, noha városi bérházak között termett — csak éppen ez inkább viseli magán saját világának, jegyeit, mint az adoptált népköltészet. És nem kell folytonosan „őstehetséget" emlegetni. Valószínűleg ugyanolyan mélyen él saját kultúrájában és saját hagyományaiban az érző paraszti lélek, mint a városi, semmi csodálatos nincs benne tehát, ha saját művészetét művészi tökéllyel tudja interpretálni. Túlzás minden erős paraszti tehetséget azonnal őstehetségnek kikiáltani —- ez még annak á régi, exotikumot kereső szemléletnek az öröksége, amely inferioritást szimatolt mindenben, ami a faluból jött, mert a villanyvasalót tartotta a magasabbrendü élet határkövének. A Gyöngyösbokrétában az a szép, hogy bebizonyította a városi embernek, hogy a népművészet nem exotikum, hogy a falun termett tehetség nem a természet egyik kuriózus és pittoreszk tüneménye, hanem természetes kivirágzása egy kultúrának, egy szellemi vegetációnak, amely ősi nedvekből táplálkozik ugyan, de éppen úgy belenő a korba, éppen úgy magába szívja minden idők nedveit, mint az a másik kultúra, amely színházakban, könyvtárakban, újságokban az úgynevezett világközvélemény szeme előtt nő és gyarapszik és raktározza el korok szellemi kincseit. Nem megcsodálni kell a Gyöngyösbokrétát, hanem gyönyörködni benne, elfogulatlan és természetes gyönyörűséggel.

Francia-angol előtárgyalások