Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-25 / 194. (3746.) szám

1935 augusztus 25, vasárnap*

t>rxgm-A\ag^atiíH1 rlae?

17

Kopenhágán,Posenen, Krahón át haza az ingáról

cserkésztáborhót

Svédország és Stockholm szépségeit, a svédek elétének minden kényelmét és előnyét csak akkor fedezzük fel igazán, ha már elhagytuk ezt a modernségében is a háború előtti idők tradícióit sugárzó, annyira kedves és rokonszenves földet. Az ingaröi jamboree után még három napig voltunk a minden óhajunkat métányolni akaró svédek vendégei Stockholmban, amikor sajnos eljött a hazautazás napja. Arra természetesen a sok közelebb és távolabb lakó cserkész közül senki sem gondolt, hogy most már egyenesen utazik haza, hanem mindegyik igyekezett még lehetőleg kacskaringós utiprogrammot összeállítani.

Dániában, a kerékpárosok eldorádójábán

így vetődtünk el mi is, szlovenszkói magyarok kiszakadva a csehszlovák kontingensből, a lengyel cserkészekkel együtt, legelőször Kopenhágá- ba, hogy rövid Ízelítőt kapjunk Dániából is. Az első, ami itt feltűnik, a rengeteg bicikli. A kerékpárosok dominálják Kopenhága uccáit és tömegükre jellemző, hogy az egyik munkásnegyedbe vezető hídon naponta 40.000 kerékpár halad keresztül. Azonban fegyelmezettek, rendesen hajtanak és igy nem is csodálkoztunk, hogy egésznapi csavargásunkon egyetlen egy rendőrt, még forgalmit sem láttunk. 1'*'.

A város külső képének másik jellegzetessége a rengeteg szép szobor A szobrászatban a dánok nagy tradíciókra támaszkodhatnak és a Kopenhá- gába került idegen megilletődve issza a Thorva’d- sen múzeumban és a Glyptothekben felhalmozott alkotások szépségét. Sajnos, azonban a rendelkezésünkre álló idő tulrövid volt az alaposabb szemlélődéshez, inkább csak átszaladtunk a dán főváros utcáit és máris sietnünk kellett a hajóra, amellyel utoljára mentünk Svédországba, Malmöbe,

A kikötőben emlékül még pecsétet szerettünk volna kapni útlevelünkbe, de kinevettek. UllevéM- vatal itt nincs és a beszállásoláskor csakis a hajójegyet ellenőrzik a matrózok. Fináncnak híre, se hamva.

Maiméból ismét Trelleborgon át utaztunk — most gyönyörűen nyugodt, a tenger — Sassnitzon ét Stettinbe, ahol a pályaudvaron a lengyel konzul fogadta különvonatunkat bőséges reggelivel. Gyorsan körülhajóztuk a kikötőt, kicsit sétáltunk a nemzeti szocialista feliratokkal bőven díszített uccákon és elbúcsúztunk a mindig változatos és mindig gyönyörködtető tengertől, amelyet, ki tudja, mikor látunk megint viszont.

Tanulságok Posenben

Késő este érkeztünk Posenbe (Poznan), Az első benyomás csöppet sem volt biztató. Az állomásról parkon át visz az ut a városba. Alig megyünk ezen pár lépést, vad elszántsággal — de néma csendben — pofozkodó csoportba ütközünk. Azonban a csata nem tartott soká és a győztes strici lélekszakadva rohant a bokrok közé, ahol már várta imádott- ja és a civódás tárgya: egy „hölgy**. Kicsit furcsa előérzettel folytattuk utunkat. Mi lehet itt a perifériákon, ha a főútvonalon ilyen nyugodtan lehet verekedni. De csakhamar elfelejtettük a később amugysem ismétlődő incidenst, mert feltűnik a volt királyi vár hatalmas tömbje, az egyetem finom gőt sziluettje és köztük a roppant méretű Jézus Szent Szive szobor: „Sacratissimo cordi Polonia restituta** hirdeti rajta a felirat és talapzatától soha sem fogy el a friss virág, lépcsőzetén mindig térdel pár ájtatos hivő, mert Lengyelországnak talán egy részében sem él még oly élénken a szomorú múlt és elnyomatás emléke, mint Posenben. Nagyon nehezen került ez a város Lengyelországhoz. A világháború befejezése után is háromszor kellett fellázadnia, amig a Polonia restituta részévé lehetett.

Az idősebb lengyel cserkészek büszkén mesélik, hogy már mint 14—15 éves gyerekek részt veitek a harcokban és nem egy közülük viseli mellén a „Virtuti militarí“ keresztjét. A régi idők emléke még, hogy a lengyel nagyok szobrai mind eldugott helyen állanak. Nem volt szabad nydvános helyen szobrot emelniük, ezért csak magánházak előkertjeibe és a templomok előtt, még egyházi területen állíthatták fel nagyjalk emlékműveit és azok mementóul az utódoknak még ma is eredeti helyükön vannak.

De Poznan nemcsak a közelmúlt, immár történelmivé vált emlékeit rejti magában Székesegyháza egyik dúsan aranyozott lápolnájában nyugszik az első két lengjél király és a belváros számcs ódon épülete tekint vissza hét-nyolc évszázados múl ra is. A régi negyeden kívül azonban dolgozik az uj- felszabadull lengyel élet. Széles, fákkal, pázsittal szegélyezett utak mentén monumentális középüle tek: a vasutigazgatA ág, az egyetemi internátus, az aggok szanatőriumszerü és nagy park közepén elhelyezett menhelye, majd magánházak, villák sora hirdeti, hogy lázasan ópitik a jövőt, pótolják a hiányokat.

Czestochova

Poznan után már csak két programpontunk volt hátra: Czestochova és Krakó. Hogy időt takarítsunk, megint csak éjjel utaztunk, bizony keservesen. A cserkészkülönvonatban mégis csak lefeküdhettünk, ha máshová nem, legalább a podgyász- tartóba, a rendes vonaton azonban már ez se volt lehetséges. Erre az időre esett ugyanis a lengyel vasutak gyermekakciója, melynek során minden felnőtt, ha megváltotta teljes jegyét, négy gyermeket vihetett magával teljesen ingyen. Képzelhető, mennyien utaztak erre és a vonaton minden helyet elfoglaltak a fáradt, álmosan dülöngélő gyerekek.

így tehát alig két-három órai tökéletlen alvás után futottunk be a híres zarándokhelyre, Czesto- hovára. A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy ez csak az állomás és a község neve, a csodatevő Mária-képet őrző várszerü hatalmas pálos kolostort Jasna Górának hívják. Szemerkélő eső fogadott. A

kolostor magas tornyának csúcsára állított lengyel sas csak pillanatokra tűnt elő a mélyen szálló felhőkből. Bár aznap semmilyen nagyobb zarándoklat nem érkezett, a templom főhajóját és a hires Mária-képpel díszített kisebb mellékkápolnát zsúfolásig megtöltötte az ájtatosan imába mélyedt tömeg. Magából a képből osak a Madonna és Jézus arca látható. A többi részletet az oltárral együtt elborítja a mindent ellepő aranyozás, díszítés. Az óriási értékű és történelmi becsű fogadalmi ajándékokat őrző kincsestárat már nem is volt időnk megtekinteni. Indultunk Krakóba.

Krakóban a nagy marsall strjanal

Krakó ma a lengyelek második nagy zarándok- helye. Az ország minden részéből állandóan érkező különvooatok ontják a nagyszámú küldöttségeket, hogy tisztelegjenek Pilsudsky sírja előtt és balom földdel növeljék a marsall emlékére emelt domb magasságát. A koporsó iivedfedelén át láthatok a nemzeti hős markáns arcvonásai és rendjelekkel diszitett egyenruhája. Pilsudsky alakját a halála óta eltelt pár hónap alatt szimbólummá fejlesztették és amikor koporsója előtt meghajtják fejüket a lengyelek, akkor nemcsak a holt emlékének adóznak tisztelettel, hanem hódolnak az orSzáBWiinM’IIIIIl 'ITIlllHIIIIH ITfílBliTTá—IHilllHil1 ■ III

got felszabadító önfeláldozás és a felszabadított földön uj államot teremtő alkotó géniusz előtt is.

SS

Ezzel a visszaemlékezéssel zárom is öthetes cser- készutunkról küldött beszámolóimat. Most már ott* hon visszagondolva az átélt sok élményre és a rengeteg szépségre, amit láttunk, úgy ezek közül két tapasztalat látszik a leglényegesebbnek.

Az egyik a Svédországról alkotott összbenyomás.

— Vegyetek példát erről az országról, — mondotta Ba/den Powell — mert itt tiszták az emberek cselekedetben, szóban és gondolatiban.

Ez igaz. Ez a tisztaság olyan életnívót és oly au életkörülményeket adott a svédeknek, hogy mi, a mindig csak mostoha viszonyokkal küzdő magyarok irigyen tapasztaltuk, hogy igy is lehet élni.

A másik tapasztalatot a lengyel cserkészektől kaptuk, akik felismerve a lengyel nép szép és úri jellemében rejlő hibákat, ma önfeláldozóén dolgoznak azért, hogy a nemzet jövőjét majdan irányitő ifjúság mentes legyen a túlzott invidualizmustól, a könnyelműségtől és felületességtől.

Ezt a két tapasztalatot kell belevinnie valameny- nyi, a jaunboreekat járt magyar cserkésznek otthoni környezetébe. Csak a szellemi és el'kölosi tisztaság, az Isteniben való erős hit és a fegyelmezett építő munka biztosíthatja számunkra is a boldogulást.

IFJ. AIXINGER LÁSZLÓ DR.

A monarchia összeomlásának okai Hötzendorfi Conrad szerelmes leveleinek

tiiKrenen

Az osztrák-magyar monarchia vezérkari főnőkének szerelmi regénye egy nála harminc évvel fiatalabb, hatgyermekes családanyával Esküvő minden akadály ellenére a világháború közepén

Hötzendoríi Conrad özvegyének szenzációs visszaemlékezései

Prága., augusztus 34. Az idei német könyvpiac legnagyobb szenzációja tagadhatatlanul egy úgynevezett asszonyirás, amely azonban a közelmúlt történelmébe mélyen bevilágít. A könyvet a volt osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnökének, Hötzendorfi Conrádnak második felesége irta arról az izzó nagy szerelemről, amellyel az öregedő tábornok körülvette a nála harminc évvel fiatalabb asszonyt A század elején gy trieszti társaságban ismerkedett meg a brigadéros az akkor húszéves asszonykával, akinek azonban már három gyermeke volt. A brigadéros is nős és négy fin apja. Érdekes, hogy a már akkor nagyhírű katona a szó legromantikusabb értelmében úgyszólván első pillantásra beleszeret a fiatal asszonyba és e perctől kezdve nem múlik el nap, hogy ne gondolna rá. Az asszony természetesen elfelejti az idősebb férfit és csak hét esztendő múltán látják egymást viszont egy bécsi estélyen.

Az asszony ekkor már nem kelti hamvas bakfis benyomását, mint hét esztendővel ezelőtt, amikor négyéves asszony volt már ugyan, de megőrizte lányos alakját és lányos közvetlenségét. Újabb három gyermeknek adott közben életet; érett asszonnyá változott. Hötzendorfi Conraddal is történt közben valami: meghalt felesége és a monarchia hadseregének vezérkari főnökévé nevezték ki, a trónörökös bizalmi embere volt és a bécsi udvar egyik hatalmassága. Az estélyen Hötzendorfi Conrad néhány szót beszélgetett csak az asszonnyal s azután mintha rosszul érezné magát, gyorsan eltávozott a palotából. A lépcsőházban csak annyit mondott szárnysegédének, hogy sürgősen el kell utaznia Bécsből, mert ez az asszony a „végzete lesz**.

Egy ostrom,

ame y nyolc évig tart

Valóban Gina asszony végzete lett az ősz tábornoknak. Hötzendorfi Conrad néhány nappal később megjelent az asszony lakásán, szabályszerűen szerelmet vallott neki s megkérte a kezét.

Az asszony, akinek férje és hat gyermeke volt, majdnem elájult a hadvezér váratlan ajánlatára.

Hötzendorfi Conrad azonban nem tartozott azok közé az emberek közé, akik könnyen meghátrálnak, katona volt, aki hadmozdulatokban gondolkozik és elhatározta, hogy „ezt az erődítményt* pedig beveszi. Ha nem is volt stratégiailag legnehezebb vállalkozása ez a hadvezérnek, mindenesetre a leghosszabb ideig tartó vállalkozás volt, mert kerek nyolc évbe tellett, mig Hötzendorfi Conrad végre magáénak mondhatta Gina

HÖTZENDORFI CONRAD, tíz év előtt halt meg.

S noha ezalatt a nyolc év alatt a világtörténelem színpadán sorsfordító események peregtek le, egyetlen egy olyan nap sem múlott el, hogy Hötzendorfi Conrad szerelmes levelekkel ne bombázta volna a sokáig bevehetetlennek látszó sziverőditményt. A tábornok akár a német császár hadgyakorlatain képviseli az osztrák-magyar hadsereget, akár Bécsiben van, akár a tescheni főhadiszállásou dolgozik az orosz gőzhenger föltartóztatásán, akár pedig a szerajevói merénylet robbanásig feszült légköréiben rohan Bécs felé, — vonaton, tábori íróasztal mellett, a császár vendégszobájában, megirja nyolc-, sőt tizenhatoldalas Courts-Mahler-stilusu szerelmes leveleit. Háromezernél több szerelmes levelet küldött már Gina asszonyhoz, amikor végre kitör a botrány és a férj is tudomást szerzett a dologról.

„Ki ebből a borzalmas légkörből“

1915-ben vagyunk, a világháború kellős közepén, amikor az osztrák-magyar monarchia minden egyes alattvalója arra gondol, hogy a vezérkar főnökének minden idegszálát leköti a nagy erőpróba és igazán nincs ideje ahhoz, hogy szerelmi manővert vívjon meg. Pedig

Hötzendorfi Conrad igen fontosnak tartotta ezt a manővert és amikor már a válás pillanata is elérkezett és jelentkeztek az udvan aggályai, nem hátrált meg, hanem hihetetlen szívóssággal tovább küzdött az asszonyért. Az udvar semmi síin alatt sem akart például abba beleegyezni, hogy egy előkelő katolikus osztrák katonatiszt elvált asz- szonyt vegyen el feleségül.

Megoldást kerestek tehát; A legkézenfekvőbbnek látszott az a megoldás, hogy Hötzendorfi Conrad legyen magyar állampolgárrá, mert igy semmi akadálya sincs a polgári esküvőnek.

„Ferenc József azonban sohasem egyezett volna bele ebbe** Írja Gina asszony. Nem maradt tehát más hátra, minthogy Gina asszonynak kellett magyarrá lenni, még pedig olymódon, hogy Kárász tábornok adoptálta, azután pedig áttért a protestáns hitre és csak igy történhetett meg az esküvő.

De az udvar és a császár még mindig rossz szemmel nézték a frigyet soha nem ismerték el az uj asszonyt legális házastársnak. Ez rengeteg keserűséget okozott Hötzendorfi Con- radnak, aki majdnem annyit szenvedett szerelme miatt öreg korára a bécsi udvar miatt, mint amennyit annakidején Ferenc Férdi- nánd Chotek Zsófiával tervezett házassága miatt kénytelen volt eltűrni. Ebben a hangulatiban igen keserűen ir Hötzendorfi Conrád, aki többek között leveleiben ilyen megállapításokra ragadtatja magát.

„Ha valaki a hivatalos embereket úgy megismerte és a kulisszák mögé annyira belátott, mint én, akkor annak csak egy érzése lehet: ki ebből a borzalmas légkörből...!“ Az elmúlt évtizedek történelmi eseményeinek kulisszatitkairól is érdekes dolgokat tudunk meg ezekből az emlékiratokból. Megtudjuk például, hogy a hazaáruló Redl ezredest Conrad utasítására kényszerítik öngyilkosságra és amikor Conrad erről jelentést tenni megy a császárhoz, az előszobában Bolfrass báró figyelmezteti:

— Az Isten szerelmére, Conrad, csak az öngyilkosság szót ne ejtsd ki őfelsége előtt. Hiszen tudod, — Rudolf trónörökös ...

Hötzendoríi Conrad és a magyarok

Nagy nyelvtehetség volt Conrad és magyarul is meg akart tanulni, de kénytelen volt abbahagyni, mert egy referálás alkalmával Ferenc Ferdinánd trónörökös rászólt:

— Hallom, Conrad, hcfl*y magyarul tanul. Inkább tanulja meg a kínai nyelvet, mint ezt a „nök-nök-nök“-öt.

Az emlékirat mindeneseire úgy állítja be

Hötzendorfi Conradot, mint aki hatása alatt állott ugyan a bécsi udvarban uralkodó magyarellenes hangulatnak, mégis közelállott a magyarokhoz és főleg néhány magyar politikust nagyon nagyra becsült. Például Tisza Istvánt tartotta a monarchia legnagyobb államférfiának és amikor Tisza a főhadiszálláson nála von egyszer látogató-